Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Kampányállomások - „Együtt a Stroke ellen 2016-2020”

Szombathely 2017. szeptember 9.

Szombathely 2017

Azonnal tárcsázzuk a mentőt – Minden perc számít

Hazánkban 40-50 ezer ember kap évente stroke-ot, 10 percenként kerül egy beteg kórházba stroke miatt, s ami még ennél is sokkolóbb, hogy a szélütés következményeként Magyarországon minden félórában meghal egy ember. Ezért fontos, hogy időben felismerjük a tüneteket, és azonnal kérjünk segítséget!

„A stroke a harmadik leggyakrabban halált okozó betegség Európában, éves viszonylatban 1,4 millió halálesetet regisztráltak. Hazánkban 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában, évente mintegy 40-50 ezer ember kerül a stroke-központokba, ebből 15 ezren halnak meg szélütés következtében” Ezen a szomorú statisztikán szeretne változtatni az útjára indított „Együtt a stroke ellen 2016-2020” elnevezésű kampány, amely ráirányítja a figyelmet stroke és a pitvarfibrilláció tüneteinek felismerésére, az időablak jelentőségére, hiszen nem csupán a belőle fakadó stroke, de maga a szívritmuszavar is megszüntethető.

A stroke nem csak az idősek betegsége, egyre inkább sújtja a fiatalokat is, ugyanakkor a férfiakat öt évvel hamarabb üti meg a guta, mint a nőket. A statisztikai adatok szerint a szélütést túlélők 48 százaléka féloldali bénulásban, 12–18 százalék beszédzavarban szenved, 22 százalék járásképtelen, 24–53 százalék részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 32 százaléka pedig depresszióval küzd.

Dr. Hahn Katalin osztályvezető főorvos szakorvos elmondta, egy magát teljesen egészségesnek érző ember keringési rendszere bármikor egyik pillanatról a másikra összeomolhat. Ebben az esetben a vérrög vagy az érfalon képződő felrakódás bereped vagy leválik, ez elzárja az agyi artériát, blokkolva a vérkeringést. A stroke tüneteinek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, nem szabad késlekedni, hiszen minden perc számít.

A STROKE főbb tünetei

  • Az arc, a kar, vagy a láb általában egy oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége, az egyik testfél zsibbadása az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása.
  • Hirtelen kialakuló beszédértési, szótalálási vagy hangképzési zavar.
  • Hirtelen elhomályosuló látás kettős látás, vagy látásélesség gyors csökkenése.
  • Hirtelen kialakuló szédülés, egyensúlyvesztés, mozgási zavarok.
  • Zavartság, memóriazavar, a térbeli tájékozódás, illetve az érzékelés zavara.
Ha az említett tünetek közül csak egyetlenegy fennáll, azonnal mentőt kell hívni! Erre hívta fel a figyelmet dr. Köcse Tamás, az OMSZ Vas megyei képviselője is. A szakember szerint a megyei ellátórendszer jó, rádiós összeköttetésben vannak a mentők a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Sürgősségi Osztályával. Így a diagnózis felállítását követően, már a mentőkocsiban stabilizálják a beteg állapotát, akinek az ellátását azonnal meg tudják kezdeni.

A Sürgősségi Osztály vezető főorvosa, dr. Gecse Krisztián elmondta, az időfaktornak nagy szerepe van abban, hogy milyen maradványtünetekkel gyógyul a beteg. Mindössze 4.5 óra áll rendelkezésre, hogy a beteg megkapja az életmentő vérrögoldó kezelést. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha valaki a stroke tüneteit észleli azonnal hívja a mentőt. Kivizsgáláskor különös figyelmet fordítunk a vérnyomásra, a szabálytalan szívritmusra. Nagyon fontos, mint hangsúlyozta, ha valaki pitvarfibrillációban szenved ötször nagyobb az esélye, hogy szélütés érje. Nagyon sokan nincsenek tisztában a pitvarfibrilláció tüneteivel, így sokan nem is tudják, hogy ebben a betegségben szenvednek, éppen ezért nagyon fontos a megelőzés.

Az „Együtt a stroke ellen 2016-2020” elnevezésű részeként a Fő téren megjelent a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram keretében az a szűrőkamion, amelyben 37-féle vizsgálat elvégzésére van lehetőség. Dankovics Gergely program igazgató elmondta, egy év alatt 60 ezer állampolgárt szűrtek le, a kezdetektől fogva 5 millió vizsgálati eredményt dolgoztak fel.

Koczka Tibor, Szombathely alpolgármestere elmondta, a közelmúltban kidolgoztak egy egészségfejlesztési koncepciót, amelyben célként fogalmazták meg, hogy csökkentik a táppénzen töltött napok számát, a túlsúlyos gyerekek arányát és a stroke-ban elhunytak számát. Egyetlen dolgot szeretnének növelni: a sporttal eltöltött időt. A sportkoncepció nemcsak az aktív kereső korosztályt, de a nyugdíjasokat is megszólítja, sőt összhangban van az iskolai egészségfejlesztés támogatásával. A város továbbá egy egészségfejlesztési iroda létrehozását tervezi 100 millió forintból.