Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Liga az agyi érbetegségek ellen

A Liga az agyi érbetegségek ellen egyesület alapítóinak (orvosok, kutatók, művészek, tanárok, egyéb egészségügyi dolgozók), majd a csatlakozó tagok célja, hogy a Nemzeti Stroke Programban való részvétellel segítse a stroke-nak nevezett agyi keringési okok miatt kialakuló agyi károsodással járó betegség leküzdését, súlyt fektetve a betegség megelőzésére a társadalom tagjainak megfelelő tájékoztatásával, valamint az érintettek rehabilitációjára úgy, hogy ezen tevékenységet támogatókat szervezetbe tömöríti.

1993 nyarán hazánkban megalakult a Liga az agyi érbetegségek ellen elnevezésű civil egyesület, melyhez bárki csatlakozhat, aki részt kíván venni a stroke ellen folytatott küzdelemben, túlélők, hozzátartozók, segíteni akaró laikusok csatlakozva az alapítók szándékához.

A Liga céljai

  • Egészségügyi, ápolási tanácsadó kiadványok szerkesztése és eljuttatása az érintett betegekhez, családokhoz.
  • A stroke ellenes küzdelem anyagi támogatására való felhívás mindazokhoz, akik ezt megtehetik, hiszen erre más, gazdagabb országokban is szükség van.
  • A Liga fejlesztése új tagok toborzásával, betegek felkutatásával, szintén a nyilvánosság bevonásával.
  • Kedvezményes szolgáltatások szervezése a strokebetegek és családjuk számára (rehabilitáció, gyógytorna, logopédia).
  • Az érdeklődők számára rendszeres havi találkozási lehetőség biztosítása a Reménység klub összejövetelein

A Liga kiadványai

  • Az élettevékenységet segítő megoldások
  • Otthonápolási szolgáltatók név- és címjegyzéke
  • Mozgást javító gyógytorna, kéztorna
  • Beszédjavító segédanyag
  • Hírlevél
  • "Az akarat ereje" (rehabilitációs esetleírások)

Elérhetőségeink

  • Levelezési cím: Dr. Rajnai Vilmosné
    1077 Budapest, Rózsa u. 8 fsz. 4.
  • Tel./fax: 342 5909
  • E-mail cím: strokeliga93@datanet.hu
  • Bankszámlaszám: OTP Rt. 11702036-20597012
  • Adószáma: 18053852-1-41