Felhívás kongresszusi részvételre
A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének 2007. évi PRO
MEDICINA Kongresszusa a Nemzeti Programok Kongresszusa lesz, amely 2007.
március 21-23. között kerül megrendezésre, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri
Elméleti Tömbjében.
A
négy Nemzeti Program Programtanácsának Elnökeivel egyeztetve a Nemzeti
Programokhoz kapcsolódó szakmai-tudományos témakörökben teljes körűen
szeretnénk bemutatni a Szív és Érrendszeri, a Rákellenes, a Csecsemő és
Gyermekgyógyászati, valamint a Sürgősségi Ellátás Programjának eddigi lépéseit
és terveit. Hasonlóképpen bemutatásra kerülnek a mozgásszervrendszeri,
rehabilitációs, geriátriai, valamint kiemelten a stroke és a diabetes programok
is.
Kapcsolódva
minden határterületi tudományághoz, a Vakság Évének és a Vese Világnapjának
rendezvényei is helyet kapnak a Kongresszuson.
A három napra tervezett Kongresszuson fél-fél nap jut a
Nemzeti Programokra és az ahhoz csatlakozó tudományterületi összefoglalókra.
Hasonlóképpen kerül fél napban összefoglalásra a többi program is. Minden
esetben a határterületi tudományok témaköre az adott Nemzeti Program keretén
belül kerül előadásra, így pl. a rehabilitáció kérdése az összes programnál
természetesen megjelenik. Az egészségügy átalakulásával kapcsolatos kérdésekről
fórumot rendezünk.
Minden témához kapcsolódóan felkérjük a szakmai tudományos társaságokat és a Nemzeti Programok
Programtanácsait, hogy az elmúlt évben előadott, vagy új eredményeket bemutató
vizsgálataikról, kutatásaikról poszter előadás formájában számoljanak be.
A poszterek beadásának határideje: 2007. március 5., a cím,
szerzők és összefoglaló terjedelme 1-es sorközzel összesen 1 A4-es oldal lehet,
szabad formában (word .doc
formátumban, ábra, kép beillesztési lehetőséggel). A poszter-kiállítás a
Kongresszus három napján folyamatosan látható lesz.
A
poszter előadásokat (absztrakt formátumban) és a plenáris előadások rövid
összefoglalóját az esemény jelentőségére való tekintettel a Kongresszust
követően könyv formájában is megjelentetjük.
A Kongresszus
feladata bemutatni a civil társadalomnak és az egészségügyben dolgozóknak a
Nemzeti Programok szükségességét, jelen helyzetét, szakmai tudományos bázisát
és terveit az átalakuló egészségügyben. Ehhez minden társaság és szervezet
részvételét és támogatását kérjük.
Programterv
2007. március 21.
Délelőtt:
a nemzeti programok helye és szerepe az egészségügyben
Délután:
a Nemzeti Rákellenes Program
2007. március 22.
Délelőtt: a Csecsemő és Gyermekgyógyászati
Nemzeti Program
Délután:
a Sürgősségi ellátás Nemzeti Programja
2007. március 23.
Délelőtt:
alapellátási-kistérségi, járóbeteg szakellátási,
mozgásszervi, rehabilitációs programok, önálló civil kezdeményezések,
kistérségi programok
Délután:
a Szív és Érrendszeri Nemzeti Program
Zárszó:
A Nemzeti Programok aktuális összképe és feladataik
Budapest,
2007. január 24.
Tisztelettel:
Prof Dr. Vécsei
László Prof. Dr. Magyar
Kálmán Dr. Kiss Isván
a MOTESZ
elnöke a Kongresszus
örökös a Kongresszus elnöke
tiszteletbeli
elnöke a MOTESZ leendő elnöke