Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Figyelem!

A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.

Beszámoló a 2013. május 24-i Fiatalok Fórumáról

2013.05.25. web

    Beszámoló 


    Társaságunk idén Budapesten, a kőbányai KÖSZI-ben rendezte meg hagyományos Fiatalok Fórumát. Ezúttal, az eseményhez kapcsoltan tartotta meg a Társaság, esedékes közgyűlését, valamint a „Gerébi” tanácskozást.  A rendezvény házigazdája Dr. Lippai Zoltán, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának vezetője volt.  Levezető elnöki feladatot ketten láttuk el, Kiss Judit pszichológussal, aki ugyancsak a vendéglátók képvisele-tében volt jelen.  A fiataloktól 15 előadást hallhatott a népes hallgatóság.  A rendkívül színes program – mint utóbbi években már megszokhattuk– kifejezetten színvonalas volt. Az előadók többsége, rutinosan adott elő, a megadott időt precízen betartva. Maguk a prezentációk is jól kivitelezettek voltak.  Ebben az évben újra nagyobb arányban fordultak elő pszichológiai, logopédiai előadások, és egy rehabilitációs célú mérnöki munkáról is hallhattunk.

Az idei, 3 tagú zsűri elnöke Dr. Bors Katalin osztályvezető főorvos, a visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház volt igazgatója, további tagjai Dr. Vershegi Anna, neuropszichológus, címzetes egyetemi docens, az OORI vezető pszichológusa  és Dr. Mayer Ágnes  gyógytornász,  főiskolai adjunktus volt. Idén összesen 150.000 Ft értékű támogatást osztottak el a nyertesek között. 

    Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek és minden előadónak a magas színvonalú programért. Köszönetet mondunk Dr. Lippai Zoltán főorvos úrnak és csapatának a kiváló vendéglátásért, valamint a jelenlevőknek a lelkes részvételéért.

                                                                                                      Dr. Vén Ildikó                                                            
                                                                                  ORFMMT Ifjúsági ügyekért felelős titkára  

    
    Díjazottak
 

I. helyezés Karóczi Csilla Kata (Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Budapest):  Mozgásprogram hatása dementálódó idősek egyensúlyának fejlesztésében  

70.000 Ft                                                                                                                  

II. helyezés Zakariás Lilla (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Neveléstudományi Doktori Iskola, Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Neurológiai és Rehabilitációs Osztály, Károlyi Sándor Kórház, I. Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály): Transzkortikális motoros afázia: a végrehajtófunkció-zavarok specif

50.000 Ft    

III.helyezés Tóth Alinka - Ivaskó Lívia - Jakab Katalin - Vécsei László (Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar, Neurológiai Klinika, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Nyelvtudományi Doktori Iskola, MTA-SZTE Idegtudományi Kutatócsoport): Beszélek, hogy beszéljek! „Constraint induced aphasia therapy” első magyar nyelvű eredményei                                                                                                                       

30.000 Ft     

Oklevéllel ismerte el a zsűri az alábbi előadók teljesítményét:

Krausz Kornélia (OORI, Sport- és Hidroterápiás Egység) : A sportterápia hatása a spasticus cerebralis pareticus gyermekek járása szempontjából 

Szabó Gábor (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet - Hemiplégia Rehabilitációs Osztály ):  Atipikus akalkulia stroke után 

Gurzó Laura, Volom Eszter, Dr Páder Katalin (Bajcsy-Zsilinszky Kórház Kardiológiai Rehabilitációs Osztály) : Pszichológusok a Kardiológiai Rehabilitációban.