P O R T R É
Sub pondere crescit palma
Dr. Laczay András
Az első találkozások – sokak szerint – meghatározók. Ez, úgy tűnik, Laczay
András esetében igaz, hiszen a hetvenes évek közepén, kezdő gyermekradiológus
koromban, egy pécsi gyermekradiológiai tanfolyamon tartott előadása hagyott
bennem még ma is élő emléket. Az akkor készült jegyzeteimet a későbbiekben is
hasznosítani tudtam. Pécsett már az is feltűnést keltett, hogy a melléküregek
gyermekkori röntgendiagnosztikájáról egy komlói, kis járási kórház radiológusa
tart előadást. Akkor még csak súgva pletykálták, hogy Laczay doktor milyen
kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, és ezek alapján nem sokan adtak neki
esélyt komolyabb karrier elérésére…
Laczay András 1933-ban született Kaposváron. Édesapja sebészorvos volt, majd
később nőgyógyász és fogorvosi képesítést is szerzett. A háborút a devecseri
kórházban vészelték át. 1951-ben kitűnő eredménnyel érettségizett Budapesten,
majd a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. Sebésznek készült, s
demonstrátorként az anatómiai és sebészeti műtéttani intézetben dolgozott.
Szigorló orvos korában, Tapolcán érte az 1956-os forradalom. Aktív részvételéért
először hat hónap, nyolc év, majd tizenöt év börtönbüntetésre ítélték.
Végül több mint öt évet töltött el az ország különböző börtöneiben, majd
1962-ben Vácról amnesztiával szabadult. Ez után Pécsett műtőssegédként, Komlón
bányafelcserként dolgozott, végül summa cum laude minősítéssel 1966-ban
befejezhette az egyetemet. Bár több professzor is szívesen látta volna az
egyetemen, nem helyezkedhetett el ott; ideggyógyász feleségét Komlóra követte,
ahol rendelőintézeti röntgenorvosi állást kaphatott.
Röntgenológiából 1970-ben szakvizsgázott, jeles eredménnyel. A napi munka
mellett folyamatosan képezte magát. A POTE gazdag könyvtára nyújtotta
lehetőséget, valamint német és angol nyelvtudását kihasználva olvasott és
közleményeket írt. Ezekre figyelt fel Trencséni professzor, aki az Orvosi
Hetilap akkori felelős szerkesztőjeként felkérte őt, legyen a referáló rovat
külső munkatársa. Elismerésre méltó szakmai eredményei ellenére, „büntetett
előélete” miatt csak megbízott osztályvezető lehetett, míg végül 1972-ben ettől
a joghátránytól is megszabadult, és 1982-ig kinevezett osztályvezető főorvosként
dolgozhatott. Ez alatt a tíz év alatt született 82 (29 idegen nyelvű)
dolgozatának jelentős része. Mintegy 200 radiológiai témájú referátumot írt,
amelyek elismeréseként az elsők között érdemelte ki a Markusovszky-emlékérmet.
Közben Csákány professzornak, az ORSI igazgatójának kezdeményezésére
bekapcsolódott az intézet munkájába, részt vett a területi
radiológus-továbbképzésben. Ugyancsak Csákány professzor ösztönzésére pályázta
meg a Bács-Kiskun Megyei Kórház Radiológiai Osztályának vezető főorvosi állását,
így a következő éveket 1997-ig, nyugdíjba vonulásáig Kecskeméten töltötte. Itt
az évek során kitűnő orvosgárdát sikerült nevelnie, megyei szakfőorvosként
segítette a megye többi kórházának radiológiai munkáját, továbbképzéseket
szervezett, irányította a szakorvosjelöltek felkészülését, több cikluson
keresztül tagja volt a Magyar Radiológusok Társasága vezetőségének. Irodalmi
tevékenységét is folytatta; ma is dolgozatokat, referátumokat ír, recenzens és
szakmai lektor különböző szaklapokban.
Széles körű szakmai tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: Kiváló
Munkáért, Kiváló Orvos kitüntetések birtokosa, majd nyugdíjba menetelekor a
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét és a Köztársaság Elnöki arany
emlékérmet is megkapta.
Ha valaki netán úgy érezné, a címben idézett latin mondás – Teher alatt nő a
pálma. – mára kissé elkopott, közhelyes, annak csak azt válaszolhatom:
Laczay András esetében a mondás visszanyeri eredeti, nemes értelmét. Életének
nehéz, mi több, tragikus periódusából kikerülve céltudatosan, megalkuvás nélkül
tudta életpályáját felépíteni, s az egészségügyet, szűkebb szakmáját
példamutatóan szolgálni.
Vallattam – ezt már megszokhatta – gyors nyugdíjba vonulásának okairól, hiszen
ma is ereje teljében van testileg is, szellemileg is. A választ talán egyszer
majd leírja a nyilvánosság számára. Itt csak egy mondatát idézhetem: „Tanáccsal,
segítséggel azóta is szívesen rendelkezésre állok azoknak, akik ilyenért
megkeresnek.”
Kihasználva ezt az ígéretét, kértem, segítse lapunkat kiváló referáló cikkeivel.
Lapunk jelen számában már találkozhatunk is az általa küldött tanulságos
összefoglalókkal. Remélem, hogy írásaira, s ahogy ő mondja, „élvezettel végzett”
munkájára még hosszú ideig számíthatunk.
dr. Lombay Béla
(MaRa 76. 1.)