Tisztelt Kolléganők és Kollégák !
A Magyar Radiológusok Társasága XXIX. kongresszusának (Pécs, 2018. június 21-23.) keretében, június 22-re tervezett közgyűlés kötelező feladata lesz a tisztújító vezetőség választás.
A választás eredményes lebonyolításának alapfeltétele kellő számú, alkalmas jelölt állítása. Ezért kérjük kedves Tagtársainkat, hogy érvényes jelöléseikkel járuljanak hozzá a tisztújítás sikeréhez.
A 2016-ban módosított Alapszabály szerint a Társaság vezetősége 21 tagú. A vezetőség tagjai az elnök, az alelnök, a leköszönt elnök, a főtitkár és a kincstárnok, továbbá a 16 vezetőségi tag.
A jelenlegi elnök Bérczi Viktor mint leköszönt elnök marad a vezetőség tagja.
Jelölni, illetve választani kell
- elnököt
- alelnököt
- főtitkárt
- kincstárnokot
- 16 vezetőségi tagot
- Ifjúsági Bizottságot
- Felügyelő Bizottságot
A Társaság
elnökjelöltje az Alapszabály szerint az lehet, aki legalább egy korábbi ciklusban alelnök volt. Ennek a feltételnek jelenleg csak Berényi Ervin alelnök felel meg.
Alelnöknek és főtitkárnak az jelölhető/választható aki legalább egy korábbi ciklusban tagja volt a vezetőségnek.
A főtitkári tisztségre ugyanaz a tag egymás után legfeljebb 3 ciklusban jelölhető/választható.
A kincstárnok időbeli korlátozás nélkül újra választható.
Az Ifjúsági Bizottság 6 tagú. Az alapszabály életkori korlátozást ugyan nem tartalmaz, mégis célszerű lenne ha az ifjúsági bizottságba 37 évesnél fiatalabb kollégákat tudnánk megválasztani, akik saját korosztályukat képviselik.
A Felügyelő Bizottságnak 3 tagja és 3 póttagja van.
Az Alapszabály szerint szavazati joggal bírnak és a vezetőségbe választhatók a Társaság rendes tagjai, valamint az ifjúsági és nyugdíjas tagok.
Tisztségviselő jelölt lehet egy társasági tag önkéntes jelentkezése vagy a Jelölő Bizottság felkérése, illetve annak elfogadása alapján.
A közgyűlésen helyszíni jelölésre nincs lehetőség.
A vezetőségbe történő
érvényes jelölés feltétele, hogy a jelölt aláírt elfogadó nyilatkozatát, szakmai önéletrajzát, és programját a Jelölő Bizottság írásban megkapja. Ezeket a dokumentumokat – az alábbiakban megadott határidőben és címekre - a jelölő felkérésére a jelölt is beküldheti, nem kell egy levélben érkezniük a jelöléssel. A bizottság a szakmai önéletrajzot és a programot a Társaság honlapján közzéteszi.
A bizottsági tag jelölteket az alapszabály nem kötelezi önéletrajz és szakmai program benyújtására, de az általuk önként beküldött dokumentumokat is közzétesszük a honlapon.
A választás előkészítésének irányításával Riedl Erika főtitkárt bízta meg az elnök. A Jelölő bizottságnak a vezetőség által megválasztott tagjai: Gődény Mária, Borbola György, Pohárnok László (a bizottság elnöke)
A jelöléseket és a szükséges dokumentumokat jelen körlevél közzétételétől számított 30 napon belül lehet leadni, elektronikusan a jeloles@socrad.hu postafiókban, vagy postán a dr. Pohárnok László, 9024 Győr, Bem tér 13. címre küldött levélben.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az alapszabályban meghatározott 30 napos határidő május 26-án jár le.
A jelölések beküldéséhez jelölőlapot csatolunk.
Győr, 2018. május 16.
Üdvözlettel:
Jelölő Bizottság
Letölthető dokumentumok:
Jelölő lap >>
Jelölést elfogadó nyilatkozat >>
A jelenlegi vezetőség névsora >>