Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Figyelem!

A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.

A MRT legfrissebb hírei

Elhunyt dr. Patkó András

Általános 2017.01.16. 00:00 MRT
Patkó András 1936-ban született Zagyvaszántón. Középiskoláit a hatvani Bajza József gimnáziumban végezte. Érettségi vizsga után 2 évig dolgozott, harmadszori próbálkozásra 1956-ban vették fel a budapesti Semmelweis Orvosi Egyetemre.
1962-ben kapott orvosi diplomát.
Kamaszkorától tudta, hogy orvos lesz, mégis amikor választani kellett szakirányt, elbizonytalanodott. Közben úgy adódott, hogy az Egyetem tanulmányi osztályán figyelmébe ajánlottak egy még betöltetlen helyet a budapesti Szent Rókus Kórház Röntgen Osztályán. Elvállalta. Aztán semmivel fel nem cserélte volna.
Szakképesítését a kiváló felkészültségű Kovács Ákos egyetemi magántanár főorvos felügyelete mellett szerezte. Felismerte szakmája fontosságát a gyógyításban és lelkesen művelte. Kórházához is ragaszkodott.
1979-ben nevezték ki osztályvezető főorvosnak és egyúttal Pest megyei Radiológus szakfőorvosnak. Ez sok munkát adott részére, de több kollégája segítette.
A 80-as években a Rókus Kórház rekonstrukciója során végre elérte, hogy újabb vizsgáló helyiségeket alakítsanak ki, UH diagnosztikát alkalmazzanak, panoráma felvételeket készítsenek, majd a 90-es években a mammográfia és a CT is szívügye volt.
Fontosnak tartotta a röntgenasszisztensek minőségi munkáját. A Szentágothai János Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolában 25 éven át óraadó tanár volt. Az ott tanulók részére tankönyvet irt.
Élete utolsó napjáig lehetőséget kapott kórházától, hogy bejárjon dolgozni. Bár egészségi állapota egyre romlott, már várta a reggelt, igényesen összeszedte magát, örömmel ment.
2016. december 1-én még beparkolt kocsijával a kórház udvarára, felment az osztályra, öltöző szekrénye előtt érte a hirtelen halál.

Dr. Patkó Andrásné


Patkó András évtizedeken át tanított a röntgenasszisztensképző iskolában, ahol a hallgatók nagy tisztelettel voltak iránta, elismerték szakmai tudását, felnéztek rá és jó kapcsolatot alakítottak ki vele. Ez a tanár-diák kapcsolat akkor vált igazán példássá, amikor Patkó András részükre tankönyvet írt és adott ki minden honorárium nélkül, amit a későbbiekben több generáció tudott használni.
Az iskola tanárai bizalommal fordulhattak hozzá, az oktatást segítő tanácsaira, javaslataira bármikor számíthattak. A Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete is sokszor támaszkodott a sokéves oktató munkájára. Őszinte tisztelettel gondolunk Patkó András főorvos úrra, emlékét megőrizzük.

Szentágothai János Egészségügyi Szakképző Iskola RTG asszisztensi szak tanárainak nevében dr. Kovács Lászlóné


Patkó Tanár Úrra emlékezünk, aki sokunkat segített ahhoz, hogy jó képalkotó szakemberré váljunk. Tanultunk tőle anatómiát, röntgenanatómiát, klinikumot, fotó-és felvételtechnikát, mindeközben megismertük a képalkotó berendezések működésének elvét, helyes használatát, a jól megválasztott expozíciós értékek algoritmusát a röntgenfelvételek elkészítése során. Ezek ismerete a modern képalkotó módszerek hiányában akkoriban elengedhetetlenek voltak. Tökéletes, táblára felírt anatómiai rajzaival kiegészítve magyarázta el számunkra a szakma csínját-bínját.
Morcossága először megrémített minket, de megismerve őt hamar rájöttünk, hogy a marcona külső mögött egy humorral megáldott, végtelenül meleg szív lakozik. Élete, munkája példa számunkra, minden szava, mozdulata a beteg iránti tiszteletet, emberséget, a szakma szeretetét sugározta felénk.

Tanítványai nevében Demjénné Németh Sarolta

Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30