Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

 

HÍRKATEGÓRIÁK


MPT társasági hírek>>

A MPT legfrissebb hírei


Hírkategória: Egyéb
  • Gyászolunk - Búcsú Samu Istvántól
    [2019.05.06.] - MPT Web-szerkesztőség - Hírkategória: Egyéb

     

             Személyes búcsúm mellett a tanítványok, a munkatársak, a Pszichiátriai Társaság, illetve általában a pszichiáter szakma nevében szeretnék elköszönni Samu Istvántól.

     

             Közismert, hogy az első életévek tapasztalatai, különösen a szüleinkkel kapcsolatos élményeink meghatározó jelentőségűek személyiségünk megalapozásában. Ugyanilyen szerepe lehet szakmai fejlődésünk szempontjából az első munkahelynek, az első hiteles szakmai példaképnek, már ahol van ilyen. Nekem azt a szerencsét hozta a sorsom, hogy Samu főorvos közelében nőhettem szakemberré – 10 évnyi együtt munkálkodás során. Biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz az ember lennék, mint aki ma vagyok, ha nem találkoztam volna vele, és abban is, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

     

    Samu Istvánnal 1972-ben ismerkedtem meg, amikor férjemmel, Szentesi Péterrel együtt kis bőrönddel beállítottunk a Balassagyarmati Ideg-Elme Osztályra munkát keresni. Nekünk még száradozott a pecsét a diplománkon, ő már 15 éve vezette a balassagyarmati férfi osztályt, saját mestere, Sántha Kálmán utódjaként. Már sok éve alkalmazta akkor a hazánkban általa elsőként bevezetett, kíméletes módszerrel végzett relaxációs elektrosokkot, és sok éve küzdött hiába a kórházi vezetéssel, a minden fejlesztésből kihagyott, ütött-kopott, elképesztően túlzsúfolt elme osztály körülményeinek a megváltoztatásáért. Ezt megelőzően a Debreceni Klinikán Sántha Kálmán oldalán, még előtte a Népi Kollégium tagjaként vitatkozott az egyre inkább megjelenő antihumánus ideológiákkal, és a „szocialista embertípust” megalapozó álbiológiai elméletekkel. Sánthát a politikai elvárásoktól eltérő nézetei miatt távolították el a rektori és a klinikai igazgatói pozícióból, ennek köszönhette őt, majd később a művét folytató Samu főorvost is a Balassagyarmati Ideg-Elmeosztály. De már az egyetemre járás sem volt olyan egyszerű Samu István számára, mint mondjuk nekünk, akik csak átsétáltunk vagy átvillamosoztunk oda városon belül. A Jánosi nevű felvidéki kis falu szegényparaszti családjának gyermekeként vágott neki a világnak, a háború végén, amikor éppen még rendes közlekedés sem volt, a debreceni Orvosegyetem irányába. Hamuba sült pogácsaként vitte magával református családja és a faluközössége természetes bölcsességét, különleges munkabírását, szigorú etikai követelményeit, és a cseh Masarik kormány szellemével rokonszenvező demokratikus gondolkodását. Mivel szülőfaluját időközben Szlovákiához csatolták, nem egyszer fogdát vállalva bujkált át a határon családja látogatására.

     

             Hallottunk tőle egy történetet, amelyben alig úszni tudó kamaszként mentette ki örvénybe került unokatestvérét egy folyóból, azon villámgyors meggondolás alapján, hogy ha ezt nem próbálja meg, akkor olyan súlyos bűntudattal kellene tovább élnie, ami rosszabb a halálnál, így az életveszély a kisebb kockázatot jelenti. Meglehet, hogy ilyen, és ehhez hasonló logikájú villámgyors döntések határozták meg egész későbbi életútját. Mindenképp ugyanez vezethette, amikor 1983-ban bement a balassagyarmati Kollégiumba, a bent lakó lányokat túszul ejtő Pintye fiúkhoz közvetítőként, rászegezett pisztolyok mellett beszélgetni velük. Hasonló természetességgel döntött tisztán látó lelkiismerete mellett, amikor a rendszer ellenes nézeteket hangoztató, és a visszaéléseket elkövető pártvezetőket feljelentgető Jakab Károlyt - igazságügyi szakértőként - megszabadította a fentiek miatt rápecsételt paranoia diagnózistól és a végképp érthetetlen gondnokoltságtól. Be is szűkítették utána az igazságügyi szakértői jogosítványát.

     

            Oda kerülésünk idején Balassagyarmaton, az akkor még koedukálatlan Férfi, és Női Ideg-Elme Osztályt hatalmas, átláthatatlan magas fal választotta el egymástól, és a kórház többi részétől. Férjem a Samu főorvos által vezetett férfi osztályon, én a külön vezetésű női osztályon kaptam állást. Így aztán a két osztály közötti, kulccsal nyitható átjárón keresztül szökdöstem át titokban a női osztályról a férfi osztály viziteire tanulni, a Samu főorvos körül mindig széles körben szóródó tudásmorzsákat felcsipegetni, a földre letett matracok áporodott vizeletszagán átszűrődő különleges szellemi légkörből levegőt szippantani. Rendszeresen annak a különös jelenségnek voltunk tanúi ezeken a viziteken, hogy a betegekkel beszélgetvén Samu főorvos hirtelen eltűnik közülünk, belép az adott beteg fejébe, elméjébe, majd kilépve onnan elmeséli, hogy mit látott ott. Ennek alapján reagál a betegre, visszatükrözve neki saját szempontjait, gondolatait és érzelmeit, és aztán ezeket figyelembe véve magyarázza el nekünk is a beteg teljes problematikáját, ekkor már a biológiai és a szociális tényezőkkel integrálva. Nem tudtam akkor még, hogy a személyközpontú pszichoterápiás iskola személetét és módszerét műveli, de ő sem. Nem könyvből tanulta ugyanis, hanem vérében volt a személyközpontú megközelítés lényege, a másik személy feltétel nélküli tisztelete és belső világa iránti őszinte, ítélkezésmentes érdeklődés, különösképpen pedig a bajban lévő, kiszolgáltatott, beteg ember iránti mély empátia és meleg elfogadás.

     

             Samu főorvos türelme akkor fogyott el végképp a kórházi vezetéssel szemben, amikor betegei segítségével lebontatta az osztálya körül éktelenkedő megalázó falat, annak reményében, hogy majd ugyancsak betegei segítségével egy munkaterápiás részleget építhet fel az így nyert építő anyagból. A bontásból származó téglákat azonban az igazgató tudtával ellopták, hiába kérte tőle a hátsó kórházi kapu éjszakai bezáratását.

     

             Ezek után egy véletlen folyosói találkozás során tette fel nekem a kérdést, hogy „Évike, eljönnének velem Berettyóújfalura?” Türelmet kértem, de elég gyorsan megszületett a döntésünk, mivel vele együtt hittünk a naiv eszmében, hogy az új építésű berettyóújfalusi osztályon majd modernebb szemléletű elmegyógyításra nyílik lehetőségünk. Tévedésünkre hamar fény derült. Falak ott nem voltak, de épp ezért, a kórházigazgató már azon felháborodott, hogy a betegeinket kiengedtük a kórház kertjébe. Az itt együtt töltött másfél év mégis értékes időnek mondható, mert Samu Istvánnal és ugyancsak pszichiáter feleségével, Kallós Máriával együtt itt kovácsolódtunk össze négyes fogattá, és már kész szakmai munkacsoportmagként tértünk vissza Nógrádba, amikor őket Salgótarjánba hívták. Megjavított elme osztály helyett Samu főorvos itt már merészebbet tervezett. A Mária által vezetendő Ideggondozóval szorosan együttműködő, és rábízott Kijózanító Állomás 15 nagyobbrészt kihasználatlan ágyán egy lakosságközeli, rugalmas ellátást biztosító közti intézmény kialakítását. Elképzeléseit a szociálpszichiátriai szemléletű kríziskoncepció alapján alakította ki, a Nyugat-Európában és Amerikában elterjedt krízis osztályok mintájára, interdiszciplináris munkacsoporttal, személyre szabott, sokszínű ellátással.

     

             Samu főorvos víziója ezúttal várakozáson felül megvalósult, az igen nehéz fizikai körülmények ellenére, az igen kedvező személyi feltételeknek köszönhetően. Az Ideggondozó és a Kijózanító jól képzett és jó helyi ismeretekkel rendelkező, könnyen belelkesíthető munkatársai lehetővé tették egy közös krízis-munkacsoport kialakítását, a Gondozó rendelkezésére álló gépkocsivezető és gépkocsihasználat pedig a mozgó krízis szolgálat megvalósítását. Az utóbbi segítségével tudtunk kapcsolatot tartani a lakossággal, a munkahelyekkel, iskolákkal, a különböző szociális és igazgatási intézményekkel. A koncepció fő célja a megelőzés irányába való elmozdulás volt; a biológiai, a lelki, a szociális és egzisztenciális problémák párhuzamos és mielőbbi kezelése, a családtól távoli (balassagyarmati) elme osztályos kezelés kiváltása rövid krízis osztályos, vagy ambuláns, esetleg nappali vagy éjszakai szanatórium szerű ellátással. A szemlélet fontos eleme volt a problémák társas összefüggéseikben való megértése és kezelése, a család, és szükség esetén a tágabb környezet bevonása a segítségnyújtás során. Bele tartozott tevékenységünkbe a civil szerveződésekkel és egyházakkal való kapcsolattartás és a betegek spontán alakuló önsegítő aktivitásának a bátorítása is.

     

             Betegeink részben az Ideggondozó közvetítésével kerültek a „Krízisre”, részben a salgótarjáni Kórház belgyógyászati és sebészeti osztályain kezelt öngyilkossági kísérletet elkövetettekől kerültek ki, elvállalván szűrésüket és szükség szerinti ellátásukat az ismétlődés megelőzése érdekében. Bizonyos idő elteltével már elég ismertté vált a tevékenységünk ahhoz, hogy önként is megkerestek bennünket lelki problémáikkal az ellátási terület lakói, sőt még területen kívüliek is, neves (esetenként ellenzéki) budapesti értelmiségieket is beleértve, akik nem akarták magukat lakhelyük közelében kezeltetni. Egyik betegünk köszönő levelét vicces kétértelműsége miatt kitettük a faliújságunkra, ez állt benne: „az volt a legjobb az osztályon, hogy a személyzetet nem lehetett megkülönböztetni a betegektől...” - az egyenrangú bánásmódra és a természetes, közvetlen viselkedésre akart utalni ilyen módon. Feltehetően ez a fesztelen személyes légkör jelentette az osztály egyik vonzerejét a betegek számára, amiért zokszó nélkül elviselték a józanodó alkoholmérgezettekkel közös légtér kellemetlenségeit.

     

             A betegekkel kapcsolatos információk összerendezése, és az aktuális feladatok elosztása a demokratikus légkörű, naponkénti munkamegbeszéléseken történt. Itt egyeztettük nézeteinket, nem egyszer élénk és hosszan tartó vitákon keresztül. A megbeszéléseken mindenki részt vett és hozzá szólhatott, a takarítónőket is beleértve. Samu főorvos külön is hangsúlyozta a takarítónők hozzájárulását, mivel ők voltak legtöbbet a betegek között, az ételosztást is ellátva, ügyes-bajos intézni valóikat is elvállalva. Mindenki átélhette szerepe és személye fontosságát, ezért boldogan tette a dolgát, nem volt szükség ellenőrzésre vagy irányításra; Samu főorvos különleges munkabírása és munkatempója is egyféle erkölcsi nyomást jelentett. Mindezek mellett támogatta a tovább tanulásunkat, minden érdeklődésünket, jobbító ötletünket és pszichoterápiás próbálkozásunkat.

     

             Annyira logikusnak és természetesnek tűnő volt akkor ennek a rendszernek a működése, hogy amíg ott dolgoztam, meg sem becsültem igazán, hiszen szinte elképzelhetetlen volt számomra, hogy máshogy is lehet. Ma már tudom, hogy a ország első, és mai napig egyedül álló krízis központjában dolgoztam, a legtágabb értelemben vett krízis koncepció szellemében. Működési elveinket ma közösségi pszichiátriainak lehetne nevezni, és létesültek is ilyen, és más néven is hasonló szemléleti és gyakorlati elemeket alkalmazó intézmények, de igazi komplex formájában azóta sincs utódja ennek az ellátási formának.

     

             Szakmai munkánkat kezdetben nem zavarta senki, de aztán egyre inkább felénk fordult a város politikai vezetőinek figyelme. Nem tetszett nekik, hogy Samu főorvos vallási felekezetekkel tart kapcsolatot azok mentálhigiénés lehetőségeinek kihasználására, nem tetszett, hogy alkoholizmusról, öngyilkosságról, sőt kábítószer fogyasztásról beszélünk előadásokon, hiszen a szocializmusban ilyenek nincsenek. Végképp nem tetszett, hogy ellenzéki személyeket is kezeltünk az osztályon, ráadásul anélkül, hogy ellenőriztük, vagy cenzúráztuk volna a tevékenységüket. Emiatt telt ki itt is az esztendőnk, ami valójában 7 esztendő volt. Ez idő alatt, 800 beteget vettünk fel a Krízis Osztályra, 1760 alkalommal. A régebben elme osztályra küldött gondozói betegek 2/3-át sikerült helyben, az osztály-ambulancia egység keretei közt ellátni.

     

             Az Krízis Osztály és Szolgálat megszüntetését követően a volt munkacsoport csaknem minden tagja tovább vitte valamilyen formában az ottani szellemiséget, mentálhigiénés és szociális irányban tanultak tovább, és ilyen jellegű vezetői és szervezői munkakörökbe kerültek. Az osztály főnővére, Lengyel Katalin pedig Samu főorvost és feleségét követte később a hajléktalan ellátásba.

     

             Samu István kényszerű nyugdíjazása után nem sokáig elégedett meg az otthoni magánrendelgetéssel. Egy budapesti pszichiátriai Nappali Szanatóriumban, majd a Nógrádgárdonyi Tüdőgyógyintézetben dolgozott néhány évet, végül a legelesettebbek szolgálatának szentelte élete utolsó 17 aktív évét, 87 éves koráig. Az országban elsőként szervezte meg az FSZKI (Fővárosi Szociális Központ és Intézményei), majd az Oltalom Kórház keretei között a hajléktalan emberek egészségügyi ellátását, éppúgy egyenrangú félként és személyes megértéssel kezelve őket, mint mindenkit.

     

             A csendes, névtelen munkálkodás embere volt, tudását, szemléletét környezetében osztotta tovább. Minden idejét a betegekre fordítván nem nagyon törődött azzal, hogy írásos nyomokat hagyjon maga után; nem keresett és kapott vezetőségi funkciókat. Mégis azok között van, akik a legtöbbet tették ebben a szakmában és ezért a szakmáért, munkássága végén már ennek határait is túllépve az általános orvoslás és a szociális gondoskodás felé. Az országban először alkalmazta az elektrosokk kezelés humánus formáját, egyedülálló példát mutatott a hagyományos pszichiátria valós és jelképes, külső és belső, lakosság felőli és intézmények, intézményrendszerek felőli falainak lebontására. Szabad ember volt, a fogdában épp úgy, mint a vasfüggöny mögött. Szakmai tudása épp olyan szilárd és megvesztegethetetlen volt, mint a lelkiismerete. Jakab Károlyt - más hasonló, politikai „akadékoskodókkal” egyetemben - bizony több kollégánk tartotta akkoriban valóban elmebetegnek (ha másért nem, azért, mert saját érdekével ellentétesen viselkedett, amikor nyíltan vállalta nézeteit), s kényszerkezelték, elektrosokkolták ezért nyugodt lelkiismerettel, feledvén, hogy a téveszmés tartalmak minden tankönyv szerint közvetve-közvetlenül a személyre magára szoktak vonatkozni, nem a politikai rendszerekre. Tévedésüket szakértői véleményében ilyen egyszerűen korrigálja Samu István: „A fennálló hatalmat bírálni, a demokráciát hiányolni nem kórós állapot”.

     

              A hírnév és a kitüntetések hidegen hagyták. A „Nógrád megye díszpolgára” cím elnyerésekor mondta egy interjúban, hogy szerinte túlbecsülik őt, mert nem csinált soha semmi különöset, hiszen mindig csak „a legtermészetesebb belső késztetéseinek engedve tette azt, amit éppen tenni tudott, úgy, ahogyan az élet a helyzeteket eléje hozta”. Ilyen „egyszerű” tehát a képlet, amely szerint élt, és ezt az egyszerű képletet hagyta most már miránk örökségül.

     

             A salgótarjáni közös munkánk befejeztével baráti viszonyban maradtunk, és összetegeződtünk. Valahogy mégsem tudtuk csak úgy Pistának nevezni, és ha elkerülhetetlen volt a megszólítás, akkor továbbra is Főorvos úrnak, Főnöknek, vagy, mint sokan mások, Pista bácsinak szólítottuk.

     

             Amikor halála előtt meglátogattuk a kórházban, azzal állítottunk be a nővérekhez, hogy „Samu István főorvost” keressük. „Rossz helyen járnak” – mondták – és már majdnem elküldtek minket, mire felfogtuk, hogy azt hiszik, hogy egy osztályon dolgozó főorvost keresünk.

     

             Kedves Főorvos úr, Pista bácsi, kedves szakmai édesapám! Ilyenkor szokás azt mondani, hogy „nyugodjál békében”. Tudom azonban, hogy hiába mondanám. Bennünk tovább élő lélekrészeid mindig is nyugtalanná válnak majd, valahányszor emberi szenvedéssel, vagy méltánytalan, kitaszító, érzéketlen emberi bánásmóddal találkozunk, ezzel jelezvén, hogy valami nincs rendben, tenni kellene valamit.

     

    dr. Ratkóczi Éva

Vissza

HÍRKATEGÓRIÁK


MPT társasági hírek>>

Legfrissebb kongresszusok

    További rendezvények
    Kérem várjon...
    Kongresszusok listája
    • H
    • K
    • Sze
    • Cs
    • P
    • Szo
    • V
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22

    Hasznos linkek
    Tegye a Web-rendszert a kedvencek közé, így egy kattintással elérheti!
    Javasoljuk, hogy az oldalt a könnyebb rendszeres elérhetőség érdekében tegye a "kedvencek" közé. [ Kattintson ide ]