Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Figyelem!

A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.

Beszámoló a Magyar Pszichiátriai Társaság IX., 'A molekulától a lélekig – Fejlődés a pszichiátriában' című Nemzeti Kongresszusáról (Debrecen, 2018. január 24–27.)

2018.04.05. Általános MPT Web-szerkesztőség

Az MPT IX. Nemzeti Kongresszusára január utolsó hétvégéjén került sor Debrecenben, a már jól ismert Kölcsey Központban. A korábbi évekhez hasonlóan most is számos izgalmas esemény várta a résztvevő kollégákat. A három nap alatt több, mint hatvan program került megrendezésre, ezek között hat plenáris előadás, huszonnégy szimpózium, kilenc-kilenc kerekasztal és munkacsoport, két poszterszekció, és tizennégy egyéb szekció is szerepelt.

 

A kongresszus ebben az évben is precongress workshopokkal kezdődött, az előző hétvégén Pilisszántón szatellit műhelymunka során mutatták be az állat-asszisztált terápiák gyakorlatát. Ez nagyon jól előkészítette a pénteki állat-asszisztált terápiás kerekasztalt, ahol a műhelymunkáról készült film is bemutatásra került és lehetőség nyílott a tapasztalatok és az élmények megosztására. A kongresszus nulladik napján pedig az interperszonális pszichoterápiával foglalkozó munkacsoportra és - a Rehabilitációs Világszövetség szervezésében - a PTSD korszerű kezelését áttekintő szimpóziumra került sor neves hazai és külföldi szakemberek közreműködésével.

A kongresszus fő témájának megfelelően a fejlődés komplex megközelítésével foglalkoztak a plenáris előadások, a neurobiológiai, genetikai és környezeti tényezők kölcsönhatásától kezdve a fejlődési zavarok gyermekpszichiátriai és családi következményein keresztül egészen a cirkadián ritmus a mentális zavarok kialakulásában betöltött szerepéig. A csütörtöki nyitó plenáris programban elsőként Oberfrank Ferenc nagyívű előadására került sor, aki a fejlődés, a haladás és a kiteljesedés esélyeiről beszélt. Áttekintette ezen fogalmak hátterét és tudománytörténeti jelentőségüket is bemutatta. Az idegtudományok fejlődésében hangsúlyozta az elmeorvosok és az agykutatók párbeszédének fontosságát, valamint a kiemelkedő személyiségek, az intézményi kapcsolatok és a nemzetközi beágyazottság jelentőségét is. Kiemelte, hogy az orvosidentitás egyik alappillére a gyógyítás szeretete, ennek az egyik legfontosabb eszköze a kutatás, hiszen a klinikai orvoslás fejlődése csak a tudományos bizonyítékok kritikus integrálásán keresztül válik lehetővé. Gondolatébresztő elméleti eszmefuttatását a Nemzeti Agykutatás Program felépítésének, működésének és eredményeinek bemutatásával illusztrálta és számos figyelemreméltó idézettel is gazdagította (Pilinszky, Ozsváth Károly, Jaspers, Hottois, Le Clezio, Buzsáky György, vagy éppen Alexander Bernát). A nyitó program másik plenáris előadását Pászthy Bea tartotta a gyermekek EGÉSZségéről. Komplex prezentációjában áttekintette a jelenlegi gyermekegészségügyi helyzetet és kiemelte a kedvezőtlen gazdasági-társadalmi változások súlyos következményeit, különös tekintettel a különböző függőségekre, családi működészavarokra és abúzusokra, pszichoszomatikus és pszichés problémákra, vagy éppen az öndestruktív és más kockázatkereső viselkedésformákra. Az „elveszett gyermekkor” mentálhigiénés következményei egyre nagyobb kihívás elé állítják a szakembereket, hiszen a gyermekek közel negyede küzd lelki problémákkal. Kiemelte, hogy a felnőttkori mentális zavarok 75 %-a 25 éves kor előtt kezdődik, így nagy jelentősége van a prevenciós programoknak (mint például a triple P - positive parenting program), illetve a már kialakult betegségek hatékony gyermekpszichiátriai kezelésének és gondozásának, hiszen így kedvező esetben megelőzhető a későbbi felnőttkori kórállapotok kialakulása, vagy legalábbis csökkenthető a súlyosságuk. Rámutatott, hogy az infokommunikációs fejlődés következtében a gyermekek életében egyre inkább a cyber-lét válik meghatározóvá, melynek a személyiségfejlődésre kifejtett hatása ma még felbecsülhetetlennek tűnik. Az online világ azonnalisága, az internetes kommunikáció sajátosságai, a multitasking, és az arousal függőség számos testi és lelki problémát okozhat, mint amilyen például a mozgásszegény életmód, a testképzavar, vagy éppen az online bántalmazás és az öndestruktív viselkedés. Böjte Csaba és Benedek Elek szavainak felidézésével hangsúlyozta, hogy ebben a gyorsan változó világban megoldást csak a valódi szeretetteljes kapcsolatok jelenthetnek. Így tudjuk biztosítani a kiegyensúlyozott személyiségfejlődést, Goethe szavaival: a szárnyaláshoz elengedhetetlenül szükséges stabil gyökereket.

 

Osváth Péter teljes beszámolója a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.

Kapcsolódó dokumentumok(1)

Beszámoló a Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusáról - Osváth Péterpdf2018.04.05.
Legfrissebb kongresszusok
Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  •  
  •  
  •  
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31

Hasznos linkek
Tegye a Web-rendszert a kedvencek közé, így egy kattintással elérheti!
Javasoljuk, hogy az oldalt a könnyebb rendszeres elérhetőség érdekében tegye a "kedvencek" közé. [ Kattintson ide ]