Emmi: az idős ember is erőforrás
Nem problémaként, hanem erőforrásként kell a társadalomnak az idősekre tekintenie - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy nemzetközi konferencián. - olvasható a WebDoki oldalán.
"Doncsev András arról beszélt, Európa számára a társadalom elöregedése a következő évtizedekre súlyos demográfiai, gazdasági gondokat vetít előre. Elmondta, kutatók szerint az elkövetkező 50 évben az Európai Unió népessége - a jövőben csatlakozó országokkal együtt is - várhatóan 30 millióval, 455 millióra csökken majd.Egy társadalom érettségét jól mutatja - mondta -, hogyan bánik az idősekkel, mennyire becsüli, tiszteli őket. Ezzel összefüggésben felidézte az eddigi kormányzati intézkedéseket, amelyek az időseket pozitívan érintették, ezek között említve a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, illetve annak infláció feletti emelését, a rezsicsökkentést, valamint a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulásának lehetőségét, mellyel tavaly év végéig már 90 ezren éltek.Papcsák Ferenc Zugló polgármestereként azt hangoztatta, céljuk az, hogy az időseket integrálni tudják a társadalomba, és biztonságos, aktív életet adjanak a számukra. Utalt arra, hogy a XIV. kerületben élők 40 százaléka 50 év feletti, 30 százalékuk pedig egyedülálló nő. Elmondta, az önkormányzat ezért egyebek mellett lehetővé tette, hogy minden idős zuglói bekapcsolhassa a lakását a távfelügyeleti rendszerbe, ingyen felszerelik az ajtókra a hevederzárakat, valamint házi gondozó segítségnyújtó rendszert is kiépítettek, továbbá megelőző szűrőakcióikat már a 40-50 éves korosztályban megkezdik."
Tovább a teljes cikkhez