– Hogyan értékeli elnöki tevékenységét?
– Nagyon nehéz számomra a saját teljesítményem értékelése, ezt nem is nekem kell megtennem, hanem a Társaság tagságának. Fontos leszögeznem azt is, hogy az MPT-t a civil törvény és az ezen alapuló alapszabály szerint egy 9 fős vezető tisztségviselői testület irányítja – ebben az elnöknek is csak egy szavazata van. Minden eredmény tehát, amit sikerült elérnünk az elmúlt két évben, az részben ennek a testületnek, részben a minket támogató aktív kollégáknak is köszönhető – nekem mint elnöknek talán egyfajta facilitátor szerepem volt az elért eredményekben. Azon túl, hogy sikeresen megszerveztük a szokásos kongresszusokat (ebből egy nemzetközi részvétellel zajlott), az MPT-nek az elmúlt két évben sikerült olyan konkrét ügyekbe bekapcsolódnia, amelyek biztosan előremutatóak a magyar pszichiátriát illetően – ebben a pszichiátria minden szereplőjét beleértem. Nemcsak az orvost és az összes többi szakembert, hanem a betegeket is. Két év óta az MPT csak úgy tart sajtótájékoztatót például, hogy azon egy tapasztalati szakértő is részt vesz. A konkrét ügyek pedig: a pszichiáter szakorvosképzés reformjához kapcsolódó munka támogatása (ez ugye alapvetően az orvosegyetemek kompetenciája, az MPT vállalta azonban a koordinátori szerepet), illetve a pszichiátriai ellátás jogi körülményeinek mindenki számára átláthatóvá tétele, illetve hosszabb távon esetleges reformja. Ebben betegszervezetekkel, az Országos Betegjogi Központtal és az Ombudsmani Hivatallal működünk együtt, de a folyamatot mi kezdeményeztük. Nagyon fontos lépés volt még a saját szervezeti működésünk reformja: a küszöbön álló tisztújításon nemcsak az elnököket, hanem az alelnököket is szavazással választják a küldöttek.
– Mit tart legfontosabb eredményének?
– A legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy sikerült aktivizálnunk a tagjainkat, és az MPT ismét vonzó alternatívát jelent sokak számára: a pszichiátria több jeles hazai személyisége, akik nem voltak tagjai az MPT-nek, vagy korábban kiléptek, most ismét beléptek/ visszaléptek a társaságba. Az elmúlt évben a társaságon belül 4 új szekció alakult (Népegészségügyi, Klinikai Pszichológiai, Családorvosi, Pszichoszomatikus), jelenleg pedig 2 új szekció alakul (Trauma és Migráció, illetve a Társaság Női Szekciója). Ez két év alatt 6 új szekció megalakulását jelenti! A tagságunk mozgásba lendült – ez fantasztikus dolog számomra!
– Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie?
– Őszintén szólva én tartottam az elnöki feladattól, és féltem a nehézségektől, de kellemesen csalódtam. Egyrészt nagyon támogató közeg vett körül az elnökségben és a titkárságban – ezúton is köszönöm munkájukat, másrészt nagyon sok biztatást kaptam a tagság felől. Néha a legváratlanabb helyzetekben kaptam dicséretet és biztatást olyan tagjainktól, akikkel nem is ismertük egymást korábban – ezek nagyon sokat jelentenek nekem ma is. Persze rengeteg nehézség is volt, ezek általában váratlanul keletkező „ügyek”, amelyekre gyorsan kell reagálni szakmai közéletben, sajtóban stb., és amelyek teljesen felborítják az ember amúgy is túlzsúfolt napi programját. De itt is mindig jött váratlan segítség! Emlékszem arra a vasárnap reggelre, amikor a veronai buszbaleset híre megérkezett. Eleinte nem is tudtam, hova kapjak, hogyan lehetne segíteni, de 5 órán belül működött a telefonos forródrót segélyvonalunk – itt is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik rögtön vállalták, hogy szükség esetén rendelkezésre állnak a telefon másik végén.
– Milyen megoldandó feladatok maradtak – hogyan látja a társaság jelenét és jövőjét?
– Itt folytatnám az előző gondolatmenetet: a legtöbb nehézséget és csalódást az jelenti, hogy sokszor nem tudunk elég hatékonyan segíteni a nehéz helyzetben dolgozó kollégáknak. A mai magyar pszichiátriai ellátás számos problémával küzd, elsősorban finanszírozási problémákkal, és a csak részben emiatt kialakuló szakemberhiánnyal. A társaságnak folyamatosan keresnie kell azokat a konkrét helyzeteket, ahol a problémák megoldásában segíteni tud. Az MPT-nek ezenkívül fontos feladata az, hogy a magyar szakembereket, a magyar ellátást és tudományos életet folyamatosan „bekötve tartsa” a nemzetközi szakmai vérkeringésbe. A rezidensképzés reformjában való részvétel azért fontos, hogy el tudjuk érni azt, hogy egy kezdő orvos egy fenntartható életpálya-modellt lásson a pszichiátriában itt Magyarországon is. Ezen azonban folyamatosan kell dolgozni. És folyamatosan dolgoznunk kell olyan jogi környezet kialakításán, amely a beteget és a kezelőorvost alapvetően partneri viszonyban tartja, még a nem önkéntes kezelések esetén is.
– Hogyan ítéli meg a pszichiátriai helyzetét, és milyen lehetőségeket lát a javításra?
– Világosan látszik, hogy gyógyítás és ezen belül is a pszichiátria paradigmaváltás előtt áll. Gyökeresen változik a mentális zavarokról való felfogásunk, gyökeresen változnak a diagnosztikus rendszerek és a gyógyítási modellek is. Amikor a jelenlegi problémáinkkal küzdünk, és próbáljuk azokat megoldani, fontos, hogy mindig két lépéssel előre gondolkodjunk: az akut ellátás esetében például, ha fejlesztésben gondolkodunk, érdemes olyan képalkotók elérhetőségének megteremtését mérlegelni, amelyek nem a jelen eszközei, hanem amelyekről a megjelent tudományos közlemények alapján tudjuk, hogy a közeljövőben várható tömeges felhasználásuk. Az ambuláns ellátás esetén pedig nagyon fontos a megelőzésre alapuló megközelítés – a gyermek- és ifjúsági pszichiátria jelentősége nagyon megnő a közeljövőben. Egy biztos: sajnos a mentális zavarok annyira gyakoriak a ⅩⅩⅠ. század elején, és akkora népegészségügyi terhet jelentenek világszerte, hogy a pszichiátria jelentősége és presztízse nőni fog – persze akkor, ha megfelelően képes válaszolni korunk kihívásaira.
