In Te Domini speravi, non confundar in aeternum.
Summa vitae
Tisztes polgári családból származom, az ezen kívüli életet a győri káptalani tanítóképző gyakorló elemijében ismertem meg. Ezután a bencés gimnázium érlelt és nevelt emberré, az egykéből közösségivé, de ebben szerepe volt a cserkészcsapatnak is. Közbejött a háború, a bombázások, majd az aktív részvétel, aztán a fogolytábor (szerencsére amerikai), s végül egy év emigráció Ausztriában. Mindezt lelki vagy testi sérülés nélkül túléltem, sőt, megerősített. Utólag nézve érdekes kalandnak minősült, amelyről nyomasztó emlékeim alig maradtak. Ezután túléltem a kemény diktatúrát, ez idő alatt végeztem az egyetemet, s újabb csodának számítom, hogy az lehettem, ami szerettem volna lenni, s azt a munkát végzem a mai napig is, végiglépkedve a társadalmi–szakmai ranglétra számomra lehetséges fokait. A segítő–gyógyító foglalkozás mellett szinte mazsola a kalácsban, hogy csaknem 50 éve a tapasztalatot, logikai készséget és tisztességes tárgyilagosságot igénylő szakértői munkát végezhettem. Ez az egyik oldal.
Párhuzamosan csatlakozott a másik, a már csaknem 60 éve fennálló harmonikus családi kapcsolat, mely az évek során kiegészült két gyerekkel, majd részükről öt unokával. Mind tisztességesek, becsületesek, öröm a velük való foglalkozás és az együttlét, így a család töretlen szeretetében folytatódik az élet a mai napig. – Bejártuk Európát, megnéztünk mindent, amit akartunk, és közben a világ egyik legszebb táján nyaraltunk.
Mit várhatok még az élettől?
Visszanézve csak boldogságot okozó események fénylenek föl, amelyek még a hullámvölgyeket is bearanyozzák, így egészében egy boldog életet tudhatok magam mögött. Már nem kérek semmit, csak hálát adok. Évtizedek óta leszoktam arról, hogy kérjek. Ha figyelmesen mondod az Úr imáját, rájössz, hogy egyetlen mondat vonatkozik a földi életre:
„mindennapi kenyerünket add meg nekünk – ma.” Minden más a transzcendentális kapcsolatra vonatkozik. Nem kell kérni… A Kegyelem kiáradása nem tőlünk, nem érdemeinktől függ – a felhasználása annál inkább! Ami nekünk van szánva, megkapjuk.
Ezért már nem kérek semmit, csak hálát adok.
„Te vagy Uram én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!”
Révfülöp, 2011. szept. 5.
Kuncz Elemér
