Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
Több mint könyvajánló - Professzionalizmus a pszichiátriábanGabbard professzor és munkacsoportja ismét egy nagyon izgalmas könyvvel kápráztatta el a pszichiátereket. Az Egyesült Államokban 2012-ben kiadott művüket Váradi Enikő igényes fordításában olvashatják a magyar kollégák.
Tulajdonképpen mit is jelent hivatásunkban a professzionalitás? Szinte feleslegesnek is látszik, hogy ezzel foglalkozzunk, hiszen magától értetődőnek tűnik, hogy jól csináljuk a dolgunkat, ez pedig segítő identitásunk egyik alappillérét képezi. Jobban belegondolva azonban a válasz korántsem ilyen egyszerű, hiszen tevékenységünk nem képzelhető el folyamatos önreflexivitás, és kételkedés nélkül (Osváth, 2013a). A szakmai közéletben újra és újra felmerül hivatásunk önmeghatározásának szükségessége (Buda, 2011, Rajna, 2013, Osváth, 2013b). Ezen fontos kérdések árnyalt átgondolásához Gabbard professzor könyve a professzionalizmus komplex tárgyalása révén nagyon izgalmas és hasznos támpontokat nyújt.
Az első fejezetben részletesen bemutatja a professzionalizmus fogalmának kialakulását és fejlődését, valamint általános orvosi vonatkozásait is. Az amerikai meghatározás a professzionalizmus szakmai kötelezettségei közé sorolja az alábbi tényezőket: titoktartás és őszinteség; megfelelő szakmai határok; bizalom az érdekkonfliktusok kezelése érdekében; az ellátás minőségének és hozzáférhetőségének javítására tett erőfeszítések; a korlátozott források méltányos elosztása. Ez a definíció is mutatja, hogy milyen komplex (és sokszor egymásnak ellentmondó) elvárásnak kell(ene) megfelelniük az orvosoknak, ezért már maga a professzionalitás fogalmi meghatározása is viták tárgyát képezi. A szakmaiság értelmezése jelentősen különbözhet a doktorok és doktornők között és az orvosi karrier egyes állomásainak megfelelően változik is. A szerzők áttekintik a különböző értelmezési lehetőségeket és kiemelten foglalkoznak azokkal a konszenzuskereső törekvésekkel, melyek a fogalom komplexitását próbálják a lehető legjobban megragadni. Összefoglalva megállapítják, hogy a professzionalizmus általánosságban olyan attitűdökre, készségekre és tudásra vonatkozik, melyek alapvetően meghatározzák az orvos professzionális szerepét. A pszichiátria vonatkozásában jóval bonyolultabb és speciálisabb a helyzet, mivel általában magasabb és összetettebb elvárásoknak kell megfelelnie. Ráadásul ebben az esetben a szakember személyisége is része a terápiás helyzetnek. Gabbard szerint éppen ezért a pszichiátriai professzionalizmus központi elemét jelenti az önreflexió és a viszontáttétel tudomásulvétele. További fontos összetevői: a tisztelet, a részvét; az integritás és az őszinteség; a páciens (és a társadalom) szükségletei iránti érzékenység és felelősségérzet; az etikus viselkedés (különös tekintettel a páciens autonómiájának és egyediségének tiszteletben tartására, valamint a titoktartásra); a professzionális határok fenntartása, valamint az eltérő kulturális háttérrel bíró betegpopulációk iránti érzékenység és fogékonyság.
A professzionalizmus komplex összetevőit tíz fejezetben tekintik át részletesen. Elsőként a szakmaiság etikai vonatkozásait mutatják be, kiemelve azokat a fontos tényezőket, melyek a pszichiátria sajátos kapcsolati aspektusából származnak. Az etikus pszichiátriai gyakorlathoz alapvetően szükséges professzionális készségek között az etikai kérdések felismerése, a szakember saját szerepének megítélése, az etikai problémák felismerése és megelőzése (különös tekintettel arra, hogy gyakorlati munkánk bővelkedik etikai kihívásokban, gondoljunk csak az akut (ön)veszélyeztető állapotokra és a sürgősségi beutalásokra), valamint az adekvát etikai döntések kialakítása és megvalósítása a legfontosabbak. A konkrét klinikai etikai döntéshozatal folyamatát szemléletes modellekkel és ábrákkal is illusztrálják.
A könyv legfontosabb részében a pszichiátria és a pszichoterápia sajátos kapcsolatiságának professzionális követelményeivel és következményeivel foglalkoznak. Áttekintik a professzionális határok értelmezési lehetőségeit és a fenntartását szolgáló viselkedésmintákat, valamint a professzionális szerep jellemzőit, és olyan kérdéseket is, mint a titoktartás, az idő- és térbeli feltételek, a díjazás, vagy éppen az ajándékok elfogadása. Más aspektusokat sem hagynak figyelmen kívül, mint például az öltözködés vagy a ruházat, a fizikális kontaktus, és az önfeltárás szerepe. Külön részben foglalkoznak a határátlépések és határsértések elkülönítésével is. Ez utóbbi megelőzésében az élethosszig tartó szakmai konzultációkat és a szupervíziót tartják a leghatékonyabbnak. Hiszen csak a folyamatos konzultáció révén válik lehetővé a viszontáttétel folyamatos monitorozása, mely nélkülözhetetlen saját gyenge pontjaink felismerését biztosító önreflektív képességünk kialakulásához és fejlődéséhez. A szerzők áttekinti a professzionális kapcsolatiság megteremtésének lehetőségeit, különös tekintettel a kommunikációs és mentalizációs sajátosságokra. Ismertetik az „etiquette based medicine” fogalmát, mely tulajdonképpen a helyes orvosi viselkedés „mentális katalógusát” jelenti. A professzionális segítő magatartás szempontjából hangsúlyozzák az altruizmus és az öngondoskodás egyensúlyának fontosságát is. A szakembereknek általában többféle szerepben kell tevékenykedniük, melyek nem ritkán érdekkonfliktusba kerülhetnek egymással, a szerzők ennek etikai aspektusait is áttekintik, (különös tekintettel az iparral való kapcsolatra) és bemutatják azokat a lépéseket, melyek megkönnyítik a problémák felismerését és megoldását. Legfontosabb alapelveknek az arányosságot, az átláthatóságot, a felelősségérzetet és a korrektséget tartják.
Gabbard és munkatársai foglalkoznak a kibertér jellegzetességeivel (határok, közösségi oldalak, magánélet és anonimitás kérdése, stb.) és bemutatják az emailben történő orvos beteg kommunikációval és a kibertér használatával kapcsolatos korszerű ajánlásokat is. Külön fejezetet szentelnek azoknak a professzionális szempontoknak, melyek a kulturális, etnikai, nemi (és szexuális) kisebbségek kezelése során problémát jelenthetnek. Ezek feloldásában hangsúlyozzák a kulturális kompetencia és empátia jelentőségét. Foglalkoznak a kollégákkal való kapcsolattartás dimenzióival is, mind a pszichiáterek, mind más medicinális ágban dolgozó orvosok, valamint a személyzet vonatkozásában. Áttekintik a „bomlasztó orvosi viselkedés” okozta nehézségeket és ezek megoldásának lehetőségeit, a hierarchikus kapcsolatok jellemzőit, valamint a csoportos és intézményi dinamika professzionális kezelésének módozatait is. Érintik a pszichiáterek munkára való alkalmasságának kérdését, és a kollegiális együttműködés hatékony útjait is.
A szerzők több fejezetben is tárgyalják azt a fontos kérdést, hogyan lehet eredményesebben oktatni a professzionális magatartást. Részletesen bemutatják a rezidensképzés és a szakorvosi továbbképzés tematikáját, mely segítséget nyújt a professzionális magatartás elsajátításában és továbbfejlesztésében. Hat fő általános szempontot emelnek ki: altruizmus; felelősségérzet; kiválóságra való törekvés; kötelességvállalás; becsület és tisztesség; mások tisztelete. A fentiek alapján a rezidensképzés tanmenetében helyet kell kapniuk az alábbi témáknak: etikai szempontok; professzionális határok és határsértések; kulturális érzékenység; kommunikáció; a szupervízió és a konzultáció szerepe; a professzionális viselkedés szempontjai; az internet kihívásai; valamint az egészségügyi rendszer növekvő összetettségéből származó problémák. A professzionalizmus oktatáselméleti célja, hogy olyan speciális szakmai gondolkodásmódot alakítson ki a rezidensekben, mely a mindennapi gyakorlati munkában alkalmazott professzionális viselkedés alapját képezheti. Kiemelik továbbá azt is, hogy a képzésben számos rejtett etikai feszültség rejlik (a rezidensstátusz sajátos szerepkonfliktusai, a tanuló és segítő szerepnek való egyidejű megfelelés; a stressz és túlterheltség; új identitás kialakításának problémái), melyek sok nehézséget okoznak a rezidensek számára. A pszichiáter identitás megalapozásában és az adekvát szakmaiság kialakulásában kiemelt fontossággal bírnak a tapasztaltabb kollégákkal való találkozások. Ezek - a tanítómesterek által nyújtott szerepmodellek révén - olyan meghatározó szakmai élményt jelenthetnek, melyek egyfajta „jelzőtűzként” világíthatnak pályafutásunk sötétebb időszakaiban is.
Összefoglalva az eddigieket, megállapíthatjuk, hogy egy olyan figyelemreméltó, átfogó és aktuális könyvet olvashattunk, melyben Gabbard professzor – a tőle megszokott - olvasmányos és érdekfeszítő stílusban hivatásunk számos izgalmas és továbbgondolásra érdemes vagy akár vitákat elindító kérdését tárgyalja. Külön érdemét jelenti a könyvnek, hogy az elméleti részek megértését szemléletes gyakorlati példákkal és esetillusztrációkkal könnyíti meg, a legfontosabb szempontokat táblázatokban és algoritmusokban foglalja össze. Bár a szerzők szemléletmódja sajátosan amerikai, a professzionalizmus összetevőinek és problémáinak bemutatásával fontos szempontokat nyújtanak a modern pszichiátria humanista ethoszának kialakításához. Sok hasznos gyakorlati kérdést is tárgyalnak, melyek átgondolása és a mindennapi munkánkban való alkalmazása (vagy legalább az erre való törekvés) nemcsak pácienseinkkel való kapcsolatunkat javíthatja, de az eredményesebb segítségnyújtás esélyét is növelheti. Gabbard hangsúlyozza, hogy az orvos-beteg kapcsolat sajátosságai miatt saját kompetenciánk és személyes kapacitásunk határainak adekvát értékelése alapvető és nélkülözhetetlen szakmai készséget jelent. Hivatásunk professzionális gyakorlása kiemelkedő szereppel bír szakmai identitásunk erősítésben és fejlődésében is. Pályafutásunk során nemcsak a folyamatosan bővülő tudományos ismeretek követése és elsajátítása igényel élethosszig tartó tanulást, de érdeklődésünk, önreflexivitásunk és szakmaiságunk fejlesztése is (Osváth, 2013a). Ebben a vonatkozásban Gabbard és munkatársainak könyve olyan alapműnek tekinthető, amit nemcsak klinikai oktatóknak és a pszichiátereknek ajánlhatunk jó szívvel, hanem a rezidenseknek, orvostanhallgatóknak és a pszichiátria és pszichoterápia iránt érdeklődő orvoskollégáknak és segítőknek egyaránt.
Hivatkozások
Buda B: Az elme gyógyítása. Kritikus pillantások egy különös orvosi szakterületre. Budapest, Háttér Kiadó, 2011. p.161-208.
Osváth P(a). Merre tovább pszichiátria? Identitás, kompetencia és kooperáció - a XXI. század kihívásai. Psychiat Hung, 2013, 28(2): 111-121.
Osváth P(b). A neurológia és a pszichiátria helyzete a XXI. század elején – közös gyökerek, hasonló nehézségek, megoldási lehetőségek. Ideggyogy Sz közlés alatt.
Rajna P. Agybeteg, idegbeteg, elmebeteg …Ideggyogy Sz 2013;66(5–6):211–213.
dr. Osváth Péter
Gabbard GO. és mtsai: Professzionalizmus a pszichiátriában
Oriold és társai Kiadó, Budapest, 2013.
