http://www.futuremedicine.com/doi/pdf/10.2217/pme.12.28 http://www.medscape.com/viewarticle/763504_2 Régi és sokat boncolgatott témát vesz elő a szerző review jellegű cikkében. Talán éppen ezért gondolatébresztő: A szerotonin-transzporter hosszúság-polimorfizmusának (5HTTLPR) neuroticizmussal való asszociációjának 1998-as első leírása Klaus Peter Leschtől és munkatársaitól, majd ugyan ennek a genetikai variánsnak a depresszió kialakulásában stresszes életeseményekkel való interakciójának 2003-as, Avshalom Caspi és munkacsoportja általi bemutatása óta ezek a eredmények sokat idézet „klasszikusokká” váltak. Megerősítették és megcáfolták őket, metaanalízisekben elvetették az összefüggéseket, majd rehabilitáták azokat. Közben többekben felmerült a gondolat, hogy ezek az összefüggések általánosíthatók és esetleg a farmakogenetikában is érvényesülhetnek, így alkalmazhatók lennének a betegellátásban is. Talán éppen emiatt, hogy ennyiszer hallottunk róluk, hogy mindenkinek a könyökén jöttek már ki, kezdtek ezek az izgalmas eredmények ellaposodni, kezdtük elveszteni a hitet, hogy találunk valami fontosat és praktikusat a klinikai ellátás szempontjából is. Lehet, hogy csak türelmesnek kell lennünk és mégis lesz ebből valami?
Több vizsgálat történt annak kiderítésre, hogy külön-külön a genetikai vulnerabilitás, illetve a stresszes életesemények meg tudják-e jósolni an antidepresszívumok (legtöbbször SSRI-k) hatékonyságát. Az eredmények ellentmondásosak, - nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk el, hogy a teljes populációban a depressziós iránti nagyobb esendőséggel járó genetikai polimorfizmusok, a depressziósok között kisebb fokú terápiás válasszal jártak együtt. Ez kimutatható volt a már említett 5HTTLPR ss genotípusa, és egy másik, a kortizol-válaszban szerepet játszó gén, a FKBP5 (FK506 binding protein 5) rizikó-polimorfizmusa esetén is. A kezdeti bíztató eredményeket a metaanalízisek nem támasztották alá. A stresszes életesemények szerepének figyelembe vétele és ennek megfelelően a depressziók endogén és exogén altípusokra való felosztásának hagyománya a mindennapi klinikai gondolkodásunkban ma is fontos szereppel bír. Vannak arra utaló tudományos bizonyítékok, hogy a stressznek való kitettség a depresszió kialakulása előtt jobb terápiás választ jelent SSRI-kezelés esetén, de ennek ellentmondó eredmények is léteznek.
Keers véleménye szerint az antidepresszívummal való kezelés hatékonyságának előrejelzése csak a fenti faktorok együttes vizsgálata esetén lehetséges. A korábbi vizsgálatok nem az alacsony esetszám miatt inkonzisztensek, hanem azért, mert csak egy faktort vettek számításba, vagy a genetikai, vagy a környezetit. Ez persze józan klinikusi ésszel nem meglepő: Egy pszichofarmakon beállítása előtt próbálunk a páciensről minden információt szintetizálni a fejünkben, a tüneti képet, a pszichoszociális és családi anamnézist, a szomatikus és farmakológiai anamnézist, és ezt vettjük össze a fejünkben lévő klinikai tapasztalatok összességével. A gén-környezeti szemlélet ehhez még a genetikai információkat teszi hozzá. A korábban említett 5HTTLPR szerepét vizsgálva azt találták, hogy az ss genotípussal és stresszel jellemezhető betegekben az antidepresszívummal való kezelés kevéssé hatékony. Hasonló eredményeket kaptak az FKBP5 és CRHR1 gének viszonylatában. Tehát úgy tűnik, hogy azok a gén-környezeti mechanizmusok, melyek a depressziós tünetek kialakulásáért felelősek, egyben a gyógyszeres kezelésre adott választ is részlegesen maghatározzák.
Izgalmas kérdést vet fel a szerző a cikk epilógusában, melyben a jövőre való kitekintéssel foglalkozik. Véleménye szerint a gén-környezet interakciók a gyógyszeres kezelésben játszott szerepük mellett még fontosabbak lehetnek a pszichoterápiában. Lehet, hogy sokaknak ez még nagyon futurisztikusnak tűnik, de a gén-környezet interakciók vizsgálata elősegítheti egy pszichoterápia sikerességének előrejelzést. Eley és munkatársainak munkája, hogy az 5HTTLPR ss genotípusát hordozó szorongó serdülőknél nagyobb a remisszió esélye kognitív-viselkedés terápia hatására. Összefoglalásként a korábbiakat is figyelembe véve elmondhatjuk, hogy az ss genotípus és stressz együttes fennállása esetén a gyógyszeres terápia hatékonysága kisebb és valószínűleg a pszichoterápia sikeresebb lehet ezeknél a pácienseknél. Ezt a feltételezést még további vizsgálatoknak kell megerősíteni, de ha időtállónak bizonyul, az fontos előrelépést jelenthet a depresszió és szorongásos zavarok személyre szabott kezelése terén.
Hivatkozások: Keers, R (2012) Will gene–environment interactions explain
differential antidepressant response? Perosnalized Medicine 2012. 9:319-22.
Eley, TC, Hudson, JL, Creswell, C, Tropeano, M, Lester, KJ, Cooper, P, Farmer, A, Lewis, CM, Lyneham, HJ, Rapee, RM, Uher, R, Zavos, HMS, Collier, DA (2012) Therapygenetics: the 5HTTLPR and response to psychological therapy. Molecular Psychiatry 17:236-37.
