Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
FILM: Veszélyes módszer. Rendező: Cronenberg, 2010.Tornyossy Mária írása a Pszichoterápia folyóirat 2012. áprilisi számában jelent meg a Veszéles módszer című filmről.
Gondolom, hogy Cronenberg azoknak szánta filmjét, akiknek van némi ismerete a pszichoanalízisről – és ebből fakadóan azokat, akik még nem hallottak a „veszélyes módszerről” néhány dologban félre informálja. Ezen pontok mentén fogom a filmet szemügyre venni.
A film Jung életének egy hosszabb szakaszát követi, amikor ő már nős, kezdő orvosa egy pszichiátriai betegeket gyógyító klinikának. Egy orosz származású 18 éves lánynál kezdi alkalmazni a pszichoanalízist, amiről csupán olvasott. Sabina Spielrein az első analizáltja, úgy fog bele, hogy ő maga nem esett át analízisen, és a páciens – jóllehet ő hisztériásnak tartotta – súlyosabb zavarban szenvedett, szkizoid tünettannal bírt.
A drámai eseményeknek két gyújtópontja van a filmben: az egyik a Freuddal való személyes találkozás – amikor több mint 13 órán át beszélgettek. A másik, hogy Spielrein, gyors javulása következtében munkatárssá lép elő Jung mellett – miközben Jung felesége a családi, egzisztenciális hátteret adja, és gyermekével foglalkozik. Lendületet ad az eseményeknek, hogy Freud, egy „kvázi kollégát”, a pszichoanalitikusnak készülő, kevéssé szabálytisztelő, drogfüggő Otto Gross-t küldi Junghoz terápiára és megőrzésre – mivel annak apja azt kívánja tőlük, hogy lefékezzék lázadó hajlamát. A film szerint Jung számára veszélyessé válik Gross analizálása, mert a kezelt kezdi kezelni őt, saját gondolkodásmódjára formálva abban, hogy kövesse a vágyait, akkor is, ha azok az adott társadalmi keretben nem megengedettek.
Kétlem, hogy ez teljesen megfelelne a történeti hűségnek, bár hatással lehettek Jungra Gross érvei, de alapvetőbb volt az a kölcsönös szerelmi vágy, ami Jung és Sabina között felkeltődött beszélgetéseik hatására - azért említek beszélgetéseket, mert a kezelés mellett Sabina már, mint munkatárs szerepel. Úgy ismerjük a történetet, hogy Sabina is aktívan kereste a szerelmi találkozás lehetőségét Junggal. A pszichoanalízis „veszélyessége” abban van, hogy az orvos olyan érzelmeket, indulatokat kap meg, amik nem neki szólnak, és az analitikusban is keletkeznek erre érzelmi, indulati válaszok, amiket esetleg nehéz viselnie. Ez a veszélyesség azonban csak az „úttörőkre” igaz, mert egy mai pszichoanalitikus hosszú képzése nyomán megtanul ezekkel bánni.
Az elsők azonban valóban saját bőrükön tapasztalták meg, ha túlléptek az absztinencia szabályán – miként Jung vagy Ferenczi.
Címadásával a rendező Freud egy levelére utal, amiben a pszichoanalitikusi munka veszélyességét a vegyészi kísérletezéshez hasonlítja. Azt írja Jungnak – amikor az még beszámolt Sabina szerelmi érzéseiről – hogy ebben a kísérleti munkában a kisebb laboratóriumi robbanásokat semmiképp nem tudják elkerülni. A filmben azt látjuk, hogy a pszichoanalízis a benne részt vevő mindkét félre nézve veszélyes „üzem”. Mintha az érzelmek felszabadítása a túlzott szabadosság veszélyét hordozná.
Ha a címet tágabb jelentésében fogjuk fel – akkor az elsősorban a hatalmi viszonyokról szól. A Freud és Jung viszonylatában az elvárt tekintélytisztelet körüli küzdelemről, Jung és Spielrein kapcsolatában a páciensnő érzelmi kiszolgáltatottságáról.
A filmbeli történet végére Jung eltávolodik Freudtól, bármennyire is igyekszik a két nő, Sabina és Jung felesége, Emma, hogy ez a kapcsolat fennmaradjon. Jung elkezdi megrajzolni egy újfajta analízis körvonalait – beépítve a Sabinával átélt kapcsolatból fakadó tapasztalatait – mert ebből a kisiklásból kezd megszületni a viszontáttétel fogalma. Jung azonban továbbra is fenntartja magának a jogot a szerelmi kapcsolatra a feleségével való kapcsolat mellett – amit Emma elfogad. A történetnek ez az oldala, a korszellemből fakadóan, a férfi előjogát jelenti a férfi-női kapcsolatban és az elméletalkotás terén.
A film, mint említettem, néhány dologban félreinformálja a nézőt.
Az első: Jung – amikor a klinikára érkező, felzaklatott, zavart viselkedésű fiatal nőbeteggel kezd foglalkozni az új módszerrel, a pszichoanalízissel – a háta mögé ül egy székre, és megkéri az előtte ülő nőt, hogy ne is nézzen hátra. A valóságban Freud módszere – amit Jung alkalmaz – nem ilyen. A kliens fekszik egy díványon, és az analitikus oldalvást, a páciens feje mellett ül. Egyáltalán nincs megtiltva, hogy lássák egymást, a szemkontaktus kerülése azt szolgálja, hogy a páciens ki tudjon lépni a hétköznapiságból, és átengedje magát fantáziái, gondolatai szabad áramlásának, az analitikust pedig szintén ne kössék a konvenciók, ne kelljen arcát folyamatosan kontrollálnia. A pszichoanalízishez bizalmi légkör szükséges – amit a rendező által bemutatott helyzet kevéssé tesz lehetővé. Ideálisan az analitikus minősítések nélkül dolgozik, amit szintén nem mutat be a film, sőt, mintha azt sugallná, hogy a pszichoanalízisben a minősítések lennének a legfontosabbak, hiszen Freud és Jung levelezésében és találkozásukkor – amikor egymást elemzik – elég sok minősítés hangzik el.
A félreinformálás egy következő eleme Cronenbergnél – megítélésem szerint – hogy olyan tiszteletet és ragaszkodást vetít bele Jungba Freud iránt, ami túlzó. Jung, mint intuitív alkat, jobban tisztelte saját eszméit és tapasztalatait, így aztán nem gondolom, hogy érzelmi megrázkódtatás volt számára a szakítás Freuddal.
Az, amiért magam is követője vagyok Jungnak – az épp a szuverenitása, bátorsága az önanalízisben, és abban, ahogyan a pszichotikus betegek megértésére törekedett, valamint érdeklődésének kiterjesztése az egész kultúrára. Ezért aztán nagy szomorúsággal kellett látnom őt Cronenberg filmjében, amint barátnőjét korbácsolja a szexuális aktus előtt vagy után – ami csupán a film szenzációt hajszoló jellegét fokozza, és méltatlannak érzem ennek ábrázolását, mert félrevezető Jung szellemiségét illetően.
Amikor a „Lélekbenotthon Szalon” keretében szakmabeliekkel megnéztük a filmet, abban egyetértettünk, hogy nem valami nagy film a filmkészítés eszközeit tekintve. Képeskönyv szerűen ábrázolta a három jelentős figura életterét, karakterüket nem tudta teljesen kibontani – Emma például úgy jelent meg, mint egy dekoratív berendezési tárgya Jung életének. Sokunkban visszatetszést keltettek a pszichotikus Sabinát alakító színésznő maníros, túljátszott gesztusai. A két férfit közel egykorú színészek alakítják, ezért a Freud- Jung kapcsolatban előtérbe került a kortársak rivalizálása, holott a valódi személyek inkább apa-fiú kapcsolati dinamikát éltek meg. A dialógusok – bár szándékuk szerint Freud és Jung elméletének precíz visszaadására törekedtek – kevésbé illettek egy filmbe, sokkal inkább illettek volna egy színdarabba. Mégis! A film – hibáival együtt – nem felejthető.
Ha eltekintünk attól, hogy a pszichoanalízis nagyjairól szól, megvizsgálhatjuk, mit üzen a képpel, amiben egy férfi úgy szeret egy nőt, hogy korbácsolja? Egy nem túl távoli asszociációval: a perverziók bevonulása az interneten át a hétköznapi életünkbe, mintha azt fejezné ki, ami Otto Gross filozófiája volt: „engedj utat minden vágyadnak”.
Az egész jungi pszichológia nem erről szól, hanem sokkal inkább a szenvedélynek és ösztönösségnek a transzcendálásáról, még akkor is, ha Jung személyes életében megperzselődött ebben, és másokat is megperzselt szerelmével. Azt, hogy nagyra értékelte kapcsolatait a nőkkel, szerelmeivel, hogy inspirációt merített belőlük, azt abból tudjuk, hogy egy elméletet alkotott a férfi lelke mélyén lakozó női idolról, az animáról.
Még egy téves beállítása a filmnek – a végén – ahogy Jung a két szakítástól megtörten, szomorúan ül a Bollingeni tó partján erőtlenül.
Mintha szerelmi bánata törte volna meg, holott ő szenzitív tudattalanjával épp a világháború előszelét érzékeli. Az első világháborút megelőző évben jelentős álmai voltak, amelyben Európa vérzivatara vetítődött előre, majd ez látomásos formában is megjelent. Jung nagysága éppen ebben állt, hogy a kollektív tudattalan beáramlását felismerve, azt lassan integrálni tudta – elmélete és módszere segítségével, az éber imaginációval, amivel spontán módon transzba tudott kerülni.
Jóval később – ide már nem követi a film Jungot –, amikor felesége meghalt, ismét átesett egy pszichózis közeli állapotot jelentő lelki válságon, és ebből szintén saját erőből jött ki. Ezt a folyamatot már nem írja le ez a film, erről Jung nemrég megjelent, önanalízisét és ehhez kapcsolódó képzőművészeti ön-terápiáját bemutató „Vörös könyv”-e szól.
