Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
FILM - Olivier Nakache, Éric Toledano: Életrevalóak/The intouchablesBánki György: Pasztörizált, de nem műanyag
(ha édes, mindegy) Tulajdonképpen mindegy, hogy jó film-e az Életrevalóak. Persze jó. De vannak művek, amelyek nem
elsősorban esztétikai szempontok miatt válnak emlékezetessé.
Hanem mert képesek valami lényegit megmutatni emberek kapcsolatából, túl a konvencionálison, a tankönyvi kiserkölcstanon, jelen esetben ott, ahol a rejtői költészet és francia érzelmesség összeér. A világ nagy, sok minden elfér egymás mellett. Még mi is a moziban. Míg a franciák filmtörténetének a saját hazájukban ez az egyik legnézettebb alkotása – mondjuk ők mindig is lelkesedtek a saját kultúrájukért -, addig nálunk szolid közepes házakkal megy. Mint a forgalom egy különlegességi csokiboltban, ahol a vásárló kevés, de már az illatoktól is nagyjából elégedett. Az Életrevalóak tulajdonképpen afféle örömfilm. Nagyon kedves, esszenciálisan szeretetteli és mulatságos. A szerotonin-sztrádán rögtön a gázra lép. Szóval ránk fér.
(fekete-fehér) Drisst, a munkanélküli fiatal fekete bevándorlót afféle személye körüli mindenesként alkalmazza a nyaktól béna Philippe, a jómód és a tapintat sterilitásába börtönzött középkorú fehér férfi. Philippe már a Drisszel való első találkozásukkor megérzi, hogy a srácban rejlő meglepetésfaktor kibillentheti a napokat az egyhangúságból. Ez az ő sztorijuk, barátságuk kamarajátéka. Két ember idealizált fejlődéstörténete, Monsieur Pasteur gonoszcsíra-ellenes eljárásával megbízható mesévé homogenizálva. Miközben Driss segít Philippe-nek, hogy az visszahódítsa fogásra képtelen kezéből kicsúszott életét, érett felnőtté válik. Az a titka, hogy úgy tud ránézni a dolgokra, mint a gyerek. Nem az akadályokra figyel, hanem az életre, meg amire szükségünk van benne, hogy értelme is legyen. Miközben mindaz, amit akarva-akaratlanul Philippe-ért megtesz, rá is hatással van. A film valós történet alapján íródott. Sőt, az eredeti szereplőkről – akik maguk is föltűnnek, amíg az alkotók listája gördül – korábban dokumentumfilm is készült.
(vannak köztük) Európa tanácstalan. Az egész kis színes csapat rajban korcsolyázik a vékony jégen, egymás kabátujjába kapaszkodva, sután és nehézkesen, és keresi a módját, hogy mindez hatékonynak, derűsnek és elnyalás-mentesnek tűnjön. Vannak, akik az ellenkező irányba mutogatnak, és közben rafináltan húzatják magukat. Közben mi van? Globális gazdasági zűr, a versenyben maradás és a környezet épségének kibékíthetetlensége, a bevándorlás frissítő és elátkozott oldalainak ellentmondása, a vágyott vagy megszokott jólét és a kulturális játéktér fenntarthatatlansága, és így tovább. Amikor nyakunkon a baj, néhány embernek először mindig az az ötlete támad, hogy az biztos valakik miatt van, akik itt rejtőznek közöttünk vagy amott a bokorban. Az idegenek vagy a szív-idegenek miatt. Ezt az ártalmas, valóságellenes megközelítést ők maguk radikális igazságkeresésnek nevezik. Legmegengedőbb, kegyes pillanataikban azt vallják: „vannak köztük rendesek”. Persze tehetünk akár úgy is, mintha az alaphelyzet – a gyermekien szókimondó, csóró, nagyszívű fekete fickó és az életet hite szerint már csak a szellem szintjén érinteni képes Philippe barátsága – számunkra irreleváns kérdéseket vetne fel. De nem lenne igazunk.
