A WebDoki orvosi portálon megjelent érdekes cikket az antipszichotikumok hatékonyságáról és
mellékhatásairól Dr. Vörös Viktor kommentálta.
A teljes cikk elolvasható IDE kattintva >>
Manapság számos vizsgálat tudósít a különböző antipszichotikumok hatékonyságáról és mellékhatásairól. Mára az is kiderült, hogy az antipszichotikumok körében korábban alkalmazott típusos-atípusos felosztás nem tekinthető validnak, és az egyes antipszichotikumok sajátos receptorprofillal, valamint ebből adódóan egyedi hatásmechanizmussal rendelkeznek, melyek magyarázzák a hatékonyságban és a mellékhatásokban megfigyelhető különbségeket. Ezért is kiemelt jelentőségű például a metabolikus mellékhatások figyelembevétele a második generációs antipszichotikumok választása, illetve váltása során. Ezt a témakört vizsgálta Stroup vezetésével Lieberman és munkacsoportja, valamint a Schizophrenia Trials Network. Az általuk publikált multicentrikus, randomizált, kontrollált vizsgálatban az olanzapin (18.5 mg/nap átlagos dózis), a quetipapin (502 mg/nap) és a risperidon (4.1 mg/nap) mellett észlelt metabolikus mellékhatásokat, illetve ezek változását mérték fel aripiprazolra (16.9 mg/nap átlagos dózis) történő átállítás során. Az említett gyógyszereket szedő és magas BMI-vel (BMI>27), illetve magas nem-HDL típusú koleszterinszinttel (koleszterin>130 mg/dl) rendelkező szkizofrén betegeket (n=215) vonták be a 24 hetes vizsgálatba, melynek során a páciensek egy részét (n=109) randomizált módon aripiprazol medikációra állították át. Minden vizsgálatba bevont páciens részt vett egy viselkedésorientált diétás és életmód programban is. A testsúlyra vagy a metabolikus paraméterekre ható készítményeket (például statinok) a páciensek nem szedtek. Az elsődleges kimeneteli végpontok a nem-HDL típusú koleszterinszint változása, valamint a hatékonyság voltak.
Az aripiprazolra történő váltás javulást hozott a koleszterinszintekben és az egyéb metabolikus paraméterekben (testsúly, trigliceridszint). Hatékonysági problémák azonos arányban jelentkeztek az aripiprazolra váltott és az eredeti gyógyszerüket szedő páciensek csoportjában, de az aripiprazol csoportban magasabb volt a diszkontinuáció aránya. Összességében tehát, a magas metabolikus rizikóval bíró antipszichotikum váltása egy kisebb rizikójú szerre szoros klinikai monitorozás mellett eredményes terápiás stratégia lehet a metabolikus paraméterek javítása érdekében.
A fenti vizsgálat is megerősíti azt a már említett mai elképzelést, hogy a második generációs antipszichotikumok heterogén csoportot alkotnak, így az osztályozásuk, valamint a klinikai alkalmazásuk során az egyedi hatásmechanizmus és mellékhatásprofil figyelembevétele szükséges. Éppen ezért javasolja több nemzetközi szakmai szervezet is (például az ECNP) a pszichofarmakonok új, multiaxiális nómenklatúrájának és csoportosításának a bevezetését. Ebben az új csoportosítási rendszerben a hatásmechanizmus (Axis I és II: elsődleges és másodlagos
farmakológiai célpont), a neurobiológiai kimenetel (Axis III: neurotramnszmitter, génexpresszió, funkcionális agyi körök, fiziológiai változások), a tünettanra kifejtett hatás (Axis IV: tünetek és viselkedés változása), valamint a klinikai hatékonyság (Axis V) meghatározása és értékelése egyaránt szerepet kaphatna.
Vörös Viktor
PTE Pszichiátriai Klinika, Pécs
