Az egyik vitaalap Halász Péter professzor
Norman Doidge: The brain that changes itself c. könyvének recenziója, mely nemrég jelent meg az Ideggyógyászati Szemlében.
www.elitmed.hu/kiadvanyaink/ideggyogyaszati_szemle A másik Raymond Tallis „Neuromania” c. előadása.
www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/neuromania A két említett hivatkozásra Buda Béla reflektált,
www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/tenyek_es_ertelmezesek_az_agykutatas_teren az ő írását pedig Halász Péter kommentálta:
www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/vajon_megvaltozik_e_az_agyunk_kulonbozo_behatasokra .
A vita folytatódik - Buda Béla újabb reflexiója:
www.elitmed.hu/ilam/agykutatas/bezarkozott_a_biologiai_szemelet_buda_bela_reflexioja_halasz_peter_irasara Kommentár: Az emberi elme legmélyebb titkait valószínűleg mindig csak a derengés szintjén leszünk képesek látni. Az elmével kapcsolatos tudományos közbeszéd ingája egy ideje átlengett a neurobiológia és az agykutatás térfelére. Sokakban aggodalmat kelt, hogy vajon a tudat és a lélek megismerését nem einstandolja-e az agyi tevékenységek vizsgálata,
és az e vizsgálatokból levont számos következtetés. Hogy a „kemény” tudomány esetleges tudománypolitikai dominanciája és finanszírozhatóságának lényegesen jobb esélyei nem szorítják-e háttérbe a pszichológiai és szociológiai
megközelítéseket. Hogy a látványos eredmények interpretációja nem vezet-e önigazoló torzításokhoz (például a korrelatív viszonyok ok-okozatiként való feltüntetésével), vagy mondjuk a gyógyszeripari lobbi nem befolyásolja-e saját
érdekeinek megfelelően a betegségkategóriákat.
Másrészt, miközben a lelki vagy lelki vetülettel is rendelkező problémák egy része szín-pszichológiai eljárásokkal rendezhető vagy javítható, érzékeljük, hogy egy másik része a módszertől függetlenül ellenáll. Bizonyos depressziósokon pl. a pszichoterápia fogást talál, másokon alig segít valamit. Hogy tehát talán az agy változásra való képessége különbözik ezekben az esetekben, és bizonyos kórok, zavarok, mint mondjuk az autizmus vagy a szkizofrénia, morfológiailag és funkcionálisan jobban „letapadtak”, míg mások kevésbé. A neurobiológia és az agytudomány rendkívüli fejlődése hosszú távon segíthet választ adni többek között olyan kérdésekre, hogy mikor válasszunk pszichoterápiát, mikor valamilyen specifikus, egy adott funkciót habilitáló, rehabilitáló tréninget, és mikor a rendszerbe való biológiai beavatkozást. Bármilyen ortodoxia és dominancia, legyen az materiális vagy lélektani, avval, hogy kitagadja a másik eredményeiből leszűrhető lehetőségeket, sok pácienst kudarcra ítél. Idővel az inga majd visszafordul, és új egyensúly áll be a megismerésben. Az agykutatás és a pszichológiai elméletalkotás összessége és kommunikációja pedig a differenciáltabb jövőbeli gyógyítás reményét jelentik.
Dr. Bánki György
