Adatkarbantartás

 

Frissítések Hibaelhárítás
Törlés

Vissza a kezdőlapra

 

 

Frissítések

Vissza a lap tetejére

 

Verziófrissítés

A ProDoki Plus program - lépést tartva az informatika fejlődésével, és a kor kihívásainak megfelelve -, mind a mai napig folyamatos fejlesztés alatt áll.
A program újabb verzióinak kifejlesztése során a változó hatósági előírások figyelembe vétele mellett mindig szem előtt tartjuk felhasználóink igényeit, javaslatait is. A ProDoki Plus ma már számtalan olyan szolgáltatást is tartalmaz, melyet kifejezetten felhasználóink kérésére építettünk be a programba. Természetesen az is előfordul, hogy egy-egy régi, és széles körben már nem használt funkciót kiveszünk az új verzióból, vagy az egyszerűbb kezelhetőség érdekében mással helyettesítünk.

A verziófrissítéseket floppy lemezen, vagy külön kérésre elektronikus úton, e-mailben küldjük el felhasználóinknak, de a jövőben, megújuló honlapunkról is letölthetőek lesznek.

Fontos: A program hibátlan működése érdekében a verziófrissítést a mellékelt levélben foglaltak szerint, a megadott határidőig el kell végezni. Ha a frissítés során bármilyen probléma merülne fel, telefonos ügyfélszolgálatunktól mindig segítséget kérhet.
Hálózatos felhasználók a frissítés megkezdése előtt a mellék gépen (kliensen) lépjenek ki a programból! A frissítést mindig a főgépen (szerveren) kell elvégezni!
Sikeres frissítés után indítsa a Vegyes menü / Adatkarbantartás / Rendszer frissítése, majd rögtön ezután a Vegyes menü / Adatkarbantartás / Indextábla generálás menüpontot!

 

Egyéb frissítések

Meghatározott időközönként nemcsak a programot, hanem a programba beépített adatbázisokat is frissíteni kell.
Amikor változás történik a hivatalos gyógyszertörzsben, vagy a gyógyszerek rendelhetőségében, akkor gyógyszertörzs illetve diagnózis jogcím frissítést küldünk ki felhasználóinknak, de időnként szükség van a protokollok, valamint a gyógyszer hatóanyag szakértői adatbázis frissítésére is.
Ezeket a frissítéseket a verziófrissítéshez hasonlóan juttatjuk el felhasználóinkhoz.

Fontos: A frissítéseket mindig a mellékelt levél leírása szerint - általában a Vegyes menü / Adatkarbantartás almenüjéből kezdeményezve -, végezze el!
Hálózatos felhasználók a frissítés megkezdése előtt a mellék gépen (kliensen) lépjenek ki a programból! A frissítést mindig a főgépen (szerveren) kell elvégezni!
Frissítés után futtassa le a Vegyes menü / Adatkarbantartás / Indextábla generálás menüpontot!

 

 

Törlés

Vissza a lap tetejére

 

Hálózatos felhasználók a törlés megkezdése előtt a mellék gépen (kliensen) lépjenek ki a programból! A törlést mindig a főgépen (szerveren) kell elvégezni!

 

Régi adatok törlése

Ezzel a funkcióval már kijelentkezett, régi pacienseink adatait törölhetjük ki. Ezáltal adatbázisaink méretét jelentősen csökkenthetjük, így a program működése gyorsabbá válik. A funkció használatát csak akkor javasoljuk, ha nagyszámú régen kijelentkezett paciens van a programunkban, és mindenképpen ajánlatos a törlés megkezdése előtt, a biztonság érdekében CD lemezre archiváltatni adatainkat. Így régi pacienseink adatait a későbbiekben is bármikor újra megtekinthetjük.

Vegyes menü / Adatkarbantartás / Törlés / Régi adatok

Az ablakban meg kell adnunk azt a dátumot, amely időpont előtt kijelentkezett pacienseket törölni akarjuk. Ezután kattintsunk a Kijelölés nyomógombra. A program a kigyűjtés után megjeleníti a talált paciensek számát. Ha valóban törölni akarjuk őket, kattintsunk a Törlés nyomógombra. Ha a megjelenő figyelmeztető üzeneteket az Igen gombokra kattintva tudomásul vettük, a program eltávolítja az adatbázisunkból a kijelölt pacienseket.

Egyéb adatok törlése

Szintén a program gyorsabb működését érhetjük el, ha időnként töröljük az adatbázisból a panasz adatokat tartalmazó és a gyógyszer felírási segédtáblát.

Vegyes menü / Adatkarbantartás / Törlés / Egyéb adatok

Az ablakban jelöljük be, hogy mely adatokat szeretnénk törölni, majd kattintsunk a Törlés gombra. Néhány figyelmeztető üzenetet kapunk, ahol az Igen gombra kattintva folytathatjuk a műveletet.
A Panasz adatok törlésével a paciensek anamnézis és státuszlapjai nem tűnnek el a megjelenési lapokról, csak statisztikát nem tudunk ezután készíteni felhasználásukkal.
A Gyógyszer felírási segéd törlésével azt a táblát üríthetjük ki, amely gyógyszerfelírási szokásainkat tárolja. Tehát ha töröljük, és ezután a gyógyszerkönyvből írunk fel gyógyszert, az a szótárban alapértelmezettként beállított formával, adagolással és dózissal fog megjelenni, nem pedig a legutoljára felírt paraméterekkel. (Az állandó és az előző gyógyszerek felírási jellemzőit ezzel nem töröljük ki!) Természetesen, ha a megfelelő kapcsoló be van jelölve, a program a törlés után újra kezdi a felírási szokások tárolását.

 

Hibaelhárítás

Vissza a lap tetejére

 

Indextábla generálás

Ha bármi okból (áramszünet, programhiba) szabálytalan volt a ProDoki Plus-ból való kilépés, akkor előfordulhat, hogy az adatok megsérülnek. Ilyen esetben az első helyreállítási lehetőség az indextáblák ismételt felépítése. Amikor újra belépünk a programba, az felkínálja az indextábla generálást. A nyomógombra kattintva indítsuk el a funkciót.

Vegyes menü / Adatkarbantartás / Indextábla generálás

Fontos: Hálózatos felhasználók az indextábla generálás megkezdése előtt a mellék gépen (kliensen) lépjenek ki a programból! Az indextábla generálást mindig a főgépen (szerveren) kell elvégezni!
Szintén újra fel kell építtetnünk az indextáblákat a különböző frissítések elvégzése, valamint a programból való törlések (törzskarton, megjelenési lap, táppénzes karton) után.

 

 

Programhiba

Váratlan programhiba felmerülésekor előfordulhat, hogy nem tudunk szabályosan kilépni a programból. Ebben az esetben a kilépést megoldhatjuk, ha a CTRL+ALT gombok folyamatos nyomva tartása mellett egyszer leütjük a Delete (Del) billentyűt. A megjelenő ablakban kattintsunk a Feladat bezárása gombra, majd a következőben szintén a Bezárásra.

Indítsuk el újra a programot, majd végezzük el az Indextábla generálást. Próbáljuk megismételni azt a funkciót, ami kiváltotta a hibát. Ha a hibaüzenet ismét előjön, jelezzük ezt a ProFix ügyfélszolgálatán.
Az előforduló hibákat a program egy listában eltárolja, melyet a Vegyes menü / Adatkarbantartás / Hibalista menüpontot elindítva tekinthetünk meg. A probléma elhárítását megkönnyíti, ha telefonálás előtt előhívjuk a listát, mivel a hibát ez alapján lehet beazonosítani.

 

Egyéb hibák

Ha a felmerült hiba Windows vagy hardver jellegű, és sem Ön, sem a ProFix szakemberei nem tudnak választ adni a probléma okára, forduljon egy számítástechnikai szakszervizhez. De előtte ajánljuk, lazítson egy kicsit és töltse ki az alábbi űrlapot, felkészülve ezzel a várható "agyafúrt" kérdésekre. :-)