Csontritkulás és savas talaj

 

Ahol savanyú a föld, ott sokkal több ember betegszik meg csontritkulásban. Néhány évvel ezelőtt még százezrek szenvedtek ettől a betegségtől, ma már egymillióra tehető a számuk. 

 

Ilyesmiről is szó volt a Nádasdladányban tartott akadémián, ahol arról is beszélt az egyik előadó, hogy az elővigyázatossági elv miért fontos életünk megszervezésében.

 

Egy gödöllői kutató meglepő egybeesésre bukkant két térkép összehasonlításakor. Az egyik azt ábrázolta, hol borítja ún. savanyú föld az ország területét - olyan tehát, amely abnormálisan szegény kalciumban és magnéziumban -, a másik pedig azt, hol fordulnak orvoshoz legtöbben csontritkulásra utaló panaszokkal. A két térkép közötti hasonlóság szembeötlő. Ezt a példát is bemutatták azon a környezetvédelmi konferencián, amelyet a Nádasdi Akadémia tartott Nádasdladányban, múlt héten.

 

Itt a vita különösen annak jegyében folyt, hogy az Európai Unió nemsokára megköveteli valamennyi tagországában az ún. elővigyázatossági elv érvényesítését - ez pedig azt jelenti, hogy semmilyen új találmány, vagy technológia nem dobható piacra anélkül, hogy ne tették volna ki a legszigorúbb és legkorszerűbb kísérletek próbájának, kiderítendő, nincs-e valamilyen később esedékes káros hatásuk. 

 - R.: Dr. Márai Géza, a Gödöllői Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetének tanára. Egészen megdöbbentő térképet mutatott: Magyarországnak több mint a fele elsavanyodott. Egész Nyugat-Magyarország a Kisalföld kivételével, a Dél-Dunántúl, aztán Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország nagy része és tulajdonképpen Magyarország középső része és Dunántúlról a Mezőföld az, amelyiknek még lúgos a talaja.

 

- MG.: Vagy enyhén savanyú.

 

- R.: Utána pedig mutatott egy másik térképet. Ön elkérte az osteoporosis centrumoknak a vizsgálati anyagát. Ha egymásra helyezte a térképet, akkor az a megdöbbentő eredmény jött ki, hogy egyenesen arányos a kettő, tehát ahol lúgos a talaj, ott kevesebb a csontritkulás, ott, ahol viszont savanyú a talaj, ott megnő a csontritkulásos esetek száma, de kétszeresére is megnőhet.

 

- MG.: Igen, ez egy adalék abban a szörnyű helyzetben, ami az átlagos magyar lakosság egészségügyi helyzete sajnos milyen rossz állapotban van, de abban is, hogy a korábbi, 15-20 évvel ezelőtti néhány százezres csontritkulásos eset az elmúlt évtizedben megsokszorozódott, az orvosi statisztika szerint közel egymillió ember érintett ebben a nagyon kellemetlen és sokszor szörnyű betegségben. Ezt nem tudja csak az orvosi társadalom előreláthatóan. Én ahogy hallom erről a nyilatkozatokat rádiótól kezdve konferenciákon, mindig csak onnan kezdték, hogy igen, előállt a csontritkulás. Na de mitől állt elő? Ennek is rengeteg oka van, de az egyik oka ez, hogy a talajaink kiürültek kálcium-magnéziumban, rossz a kationszolgáltató-képességük ott, ahol elsavanyúsodtak a talajok és a környezet.

 

- R.: És hogyha mondjuk a talajból elfogy vagy felére csökken a kálcium, akkor annyival csökken a kálciumbevitel.

 

- MG.: A növényeinkben is, amelyet természetesen elsősorban abban a körzetben hát mégiscsak ott fogyasztják. Van sok mozgás az élelmiszerben, de döntően mégis abból a körzetből származó élelmiszereket fogyasztanak.

 

- R.: Engedje meg, hogy elmeséljek nagyon röviden egy történetet. Annak idején Schirilla Györgytől hallottam, hogy négyen-öten elmentek a Csallóközbe feltárni egy XIX. század eleji temetőt és azt találták, hogy nincsenek osteoporosisos emberek. Semmi más magyarázatot nem tudtak rá, hogy megnézték, hogy vajon mit ettek és kiderült, hogy 58 féle mákos ételük volt, színhús helyett mangalicát ettek és nem ettek cukrot, csak mézet, éppen ezért, mert nem volt pénzük. Csupa olyan dolog maradt ki az életükből, ami csontrabló.

 

- MG.: És hát nagyon fontos, hogy nem ittak kólát és nem ittak egyéb úgynevezett üdítőt, amely mint a szélsebes folyó söpri ki a gyerekeink és a mi csontjainkból is a kálcium-magnéziumot és sok egyebet is fel tudnék hozni, ami a rosszul értelmezett mai modern táplálkozásban eleve kálcium-magnéziumcsökkentő tényező. A másik, hogy nem volt annyi foszfor, tehát savasan ható anyag a környezetben. ugye a műtrágyázás nem volt akkor, ami eleve a foszfort növeli meg és csökkenti a kálcium-magnéziumot. Nem voltak a mosószerek, amely eleve a foszfort ugye ürítette és például a Balatonnak az egész algásodását a 70-es években elindította. Többek között ott is, mert ott is sajnos a sertéstelepek iparszerű hígtrágyája bele ment közvetlenül a Balatonba és ment a kommunális foszfor és minden egyéb, és a műtrágya foszfor bemosódott, emiatt lett algásodás a Balatonban. Tehát óriási dolgok történtek, amelyek mind ez ellen hatnak, de először is az ember a természet nyersanyagain élve nagyon egészséges csontozatú volt. Ma már tudjuk az okát. Na most ezt kéne a teljes szakmai körnek végignézni és az orvosi társadalomnak is visszakérdezni, hogy ugyan mitől volt ez és felhasználni akkor ezt egyrészt a táplálkozási tanácsaiban, valamint segítséget kérni, hogy akkor az agrárium, az élelmiszer termelés és az élelmiszer forgalmazás ott, ahol esetleg egy kormány vagy egy hatalom befolyásolni tudja, mert igenis felelősséggel kell tartoznia a lakosságának bizonyos megelőzés, prevenciót jelentő táplálkozási dolgaival, együttesen az egészet feltérképezni. Egymillió emberről van most szó. Most egymillió embernek a dolgát lehet, hogy vissza lehetne fordítani és vissza lehetne vinni ötszázezer-négyszázezerre, de csak akkor, hogyha ebben összefogás és nagyon fontos informáltság van.

 

- A Budai Gyermekkórház kétezer ötszáz 10 és 15 év közötti gyermeket vizsgált meg, hogy milyen étkezési szokásaik vannak és hogy milyen a csontállapotuk. Kiderült, hogy a 10-15 éves lányoknak mindössze 2 %-a eszik annyi kálciumot, amennyi az egészséges csontfejlődéshez kellene és több mint a fele kevesebbhez jut hozzá. Ezek a lányok még nincsenek a csonttömegnek a csúcsán, hát mi lesz velük negyvenévesen?

 

- MG.: Igen, ez számomra is megdöbbentő. Én ezt megkaptam ezt a jelentést és amikor feldolgoztam és átnéztem, szinte nem akartam hinni. Megerősítettem, megkérdeztem, tényleg így van, hitelesítették . Ez egy európai jelentőségű 2500 gyermek vizsgálata három évig, ez egy óriási munka és csak gratulálni tudok a Budai Gyermekkórház szakembereinek. Mutatja azt, hogy az étkezési szokások, például amikor dönteniük kellett a kirakott tejtermékek és a tej mellett kirakott kólák fogyasztása esetén, akkor sajnos nagy részük, nagy részük a kólát választotta és vagy nem ismerte, vagy nem is érdekelte, vagy éppen viszolygott a tejtermékek fogyasztásától. Na most itt a családokban mi történthet, mi történhet a pedagógiában, mi történhet az általános felvilágosításban, hogy ezek a gyermekek egyszerűen teljesen elrugaszkodtak a tényleges, valóságos, és amint tudjuk, hogy akár a jóízű táplálkozástól is, hiszen a sajtok, a tejtermékek az egy csodáját jelentik a táplálkozásnak. Kimarad az életükből.

 

- R.:A földjeinknek az állapotát meg lehet fordítani? El lehet jutni belátható időn belül, 20-30-50 év múlva, hogy újra egészségesek-e legyenek a földek?

 

- MG.: Igen, igen, én az előadásomat az ökológiai gazdálkodás pozitív üzenetével kezdtem és azzal is zártam, hogy ezek még kivéve a géntechnológiát, amely nem visszafordítható, de a többi mind visszafordítható.

 

- R.: Itt ülünk a nádasladányi Nádasdy kastély árnyékában. Fölöttünk egy hársfának az ernyője. Gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz egy környezet-egészségüggyel foglalkozó konferenciának, hiszen itt állnak az emberek. Ifjabb Zlinszky János hidrobiológus.

 

- ZJ.: Igen, a Nádasdy Akadémiának azért nagyon komoly szakmai múltja van most már Magyarországon. Több mint tíz éve alakult, az utóbbi 6-7 évben nagyon színvonalas rendezvényeket tartanak itt az Akadémián. Ennek a kastélynak az volna az elképzelések szerint a végső szerepe, hogy egy állandó szellemi műhely legyen, egy alkotó, oktató, továbbképző tanácskozásoknak otthont adó műhely, amelyik azonban a nagyközönség, a szakmai és a laikus közönség felé is odafordulás ilyen szimpoziumokban próbálja tájékoztatni minél szélesebb körben az embereket a legfontosabb saját ügyeikről ha úgy tetszik.

 

- R.: Azt mondta, hogy 1376-ból származik az első adat, amikor arra figyelmeztettek, hogy ha ilyen ütemű lesz a halászhálók lyukainak a csökkenése, akkor elfogynak a tengerből a halak, de mindig csak később robban a bomba.

 

- ZJ.: Igen, pont azért, mert nem vagyunk hajlandóak az elővigyázatosság elvét alkalmazni. Nem vagyunk hajlandóak az óvatosság oldalán tévedni. Ez bámulatos, ez ennek az egész tanulmánynak, amelyet egyébként az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége adott ki és tizennégy nagyon jól dokumentált és nagyon szomorú esetet mutat be az elmúlt évszázadból, ez ennek a fő tanulsága, hogy úgy tűnik, hogy társadalmilag nem vagyunk hajlandóak az óvatosság oldalán tévedni. Nem vagyunk hajlandóak túl óvatosak lenni, hanem amíg minden kétséget kizárólag be nem bizonyosodik valamiről, hogy nagy bajokat okoz, addig nem vagyunk hajlandóak felhagyni vele, hogyha valamilyen gazdasági hasznot hoz.

 

- R.: Mondana egy-két példát?

 

- ZJ.: Az egyik érdekes példa az azbesztnek a felhasználása. Az ipari méretű felhasználás kezdetén, 1899-ben egy angol munkavédelmi felügyelőnő, akinek gyanús volt az azbesztpor esetleges káros hatása, megvizsgáltatta az azbesztport mikroszkóp alatt, ami akkor már létezett, és leírta egész egyszerűen, hogy micsoda sérüléseket okozó felület található ezeken az azbesztszilánkokon. Nem létezik, hogy az emberi szervezetbe jutva, a tüdőbe jutva ne okozna sérülést és nem volna szabad használni. Na most ehhez képest az Európai Unió 1999-ben, tehát száz évvel később tiltotta be az azbesztet. Ez alatt azbeszt eredetű rákos megbetegedések ezrei, azbesztózisok ezrei alakultak ki és még most is azzal számolunk, ugye miután az azbesztózisnak, illetve ennek az azbesztráknak a lappangási ideje harminc-negyven év is lehet, tehát arra számítunk, hogy még az elkövetkezendő harminc-negyven évben is összesen mintegy négyszázezer halálozás lesz egyedül Nyugat-Európában azbeszt eredetű okokból. Ilyen jellegű adataink vannak, ilyen jellegű késő bánatokkal szembesülünk nagyon-nagyon sok esetben. Hát a DDT ...

 

- R.: Súlyosan mérgező növényvédőszer.

 

- ZJ.: Súlyosan mérgező növényvédőszer, ugye hát egy növényvédőszer mérgez, ez természetes, hiszen ezért gyártottuk, hogy mérgezze a rovarvilágot, csak hogy azzal nem számoltunk ugye, hogy utána ez nem bomlik le, hanem évtizedekig ott marad és a tápláléklánc egyik tagja adja át a másiknak, egyre jobban bekoncentrálódik, ahogy a csúcsragadozók felé haladunk. 1929 felé kezdték el ezt tömegesen gyártani, a 1970-es években, ezt mindenki tudja, a pingvinekben, fókákban, sarki ragadozó madarakban, anyák tejében, mindenütt megtalálható volt a DDT. Itt is ötven évbe tellett, amíg a DDT alkalmazását betiltották,d e hol, hát csak a fejlett világban. A harmadik világban bizony még mindig alkalmazzák.

 

- R.: Én most megpróbálok a beruházó fejével gondolkodni. Van egy fantasztikus találmány, amelyikről úgy látszik, hogy nagyon jól hasznosítható, de bizony kísérletezni kellene hosszú évekig, hogy vajon hosszú távon hogyan hat ez az emberekre. Ez mind-mind pénz. Akinél van, aki megvette, az azonnal akar belőle nyereséget.

 

- ZJ.: Így igaz, és hát pont ez a gond, azért vagyunk abban a helyzetben, hogy sokan még azt is vitatják, hogy egyáltalán foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel nemzetközi konferenciákon. Tudniillik ha alkalmazzuk ezt az elvet következetesen, akkor ez azt jelenti, hogy ha egyetlen komoly tudós is felemeli a piros tárcsát vagy megálljt kiált, akkor

nem lehet ilyen újdonságot, egy ilyen találmányt eladni, hanem további vitára, további körültekintésre, adott esetben további vizsgálatokra van szükség. Ez időbe kerül, ami majd nem olyan drága, mint a pénz, és hát pénzbe is a kísérletek és a további vizsgálatok miatt, és ez ráadásul a technológia gyártóját, illetve tulajdonosát terheli. Ezt mondanák ki az elővigyázatossági elv alkalmazása. A jelen helyzet azonban az, hogy ha egy ilyen figyelmeztetés elhangzik, akkor közben ez az esetleg káros technológia vagy anyag terjed és menet közben próbálja az adófizetők pénzén a társadalom kivizsgálni, hogy vajon tényleg igaza van-e azoknak, akik figyelmeztetnek minket. Ezt kellene megfordítani az elővigyázatossági elv szerint, és hát persze, hogy a gazdaság szereplői sajnos tiltakoznak ez ellen.

 

- R.: Amikor összeállították ezt az ön által említett kötetet, találtak-e arra példát, hogy fölösleges volt az óvatosság és valami jótól esett el a világ?

 

- ZJ.: Nem, és az az érdekes, hogy a kötet szerkesztői el is mondják, hogy ők nemcsak arról szerettek volna írni, hogy valahol elhangzott a figyelmeztetés, azután úgy ítélték meg, hogy ez a figyelmeztetés ez egy - hát hogy is mondjam, fölösleges vagy túlzott óvatosság és aztán kiderült, hogy mégiscsak nem az volt, mégis igazuk volt, hanem szerettek volna olyan eseteket is gyűjteni, amikor ugye mikor valaki farkast kiáltott, akkor megfogadták a szavát, és hát nem alkalmaztak valamit, amiről később kiderült, hogy de jó lett volna mégis korábban megkezdeni a használatát, tehát ilyen esetet nem találtak. A maastrichti szerződés, tehát az Uniót megteremtő, ezt az új alakulatot megteremtő jogszabály azt mondja, hogy az Unió egész környezetpolitikájára erre kellene alapozni. Ugye ezt kimondták ennek előtte 11 esztendővel és most pont arról van szó, hogy a bürokraták felgyűrték az ingujjukat és azt mondták, hogy na lássuk csak, hogy mit jelent ez szabályok szintjén. Magyarul nagyon komolyra fordult a helyzet, ezért is élesedett ki a küzdelem ez ellen az elővigyázatossági elv ellen, mert azért abban a percben, hogy ebből jogszabály lesz, akkor az egy hihetetlen előrelépés lenne és hihetetlen módon veszélyeztethetné egyes új találmányoknak a gyors bevezetését.

 

Forrás: Magyar Rádió On-line (www.radio.hu)

2003. augusztus 19., kedd 13:11

Vágner Mária