Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Kongresszusok, rendezvények

Hazai továbbképzések, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Symposium – Obstetric Anesthesia – Effect on Mother and Newborn (ObstAnest 2015) nemzetközi konferencia (Budapest, 2015.10.15–17.)

    Tisztelt Kolléga!

    Első alkalommal kerül megrendezésre az International Symposium – Obstetric Anesthesia – Effect on Mother and Newborn (ObstAnest 2015) nemzetközi konferencia 2015. október 15–17-e közt Budapesten, a Gellért szállóban. A háromnapos,angol nyelvű rendezvényen számos neves nemzetközi meghívott előadó vesz részt. A szimpóziumra nemcsakaneszteziológusokat, neonatológusokat, szülészeket, hanem szülésznőket, neonatológus és aneszteziológusasszisztenseket is várunk résztvevőként és előadóként. A kongresszus olyan témákat ölel fel, olyan területek legújabb aspektusait tárgyalja, amelyek a szülészeti aneszteziológiával, perinatológiával, neonatológiával és szülészettel foglalkozók érdeklődésre is számot tarthat.

    Kérjük, látogassa meg a konferencia honlapját bővebb információért, illetve a regisztrációhoz: http://www.obstanestconferences.com/

    Tisztelettel,

    Dr. Beke Artúr
    a konferencia elnöke
    (Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika)

    Sári Erna
    az ObstAnest 2015 konferencia titkára (Akadémiai Kiadó Zrt./AKCongress)

    Rendezvény kezdete: 2015.10.15.
    Rendezvény vége: 2015.10.17.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Budapest, Gellért Szálló

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Menopausa Társaság (MMT) és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSZNET) I. közös Konresszusa (Galyatető, 2015.06.19-20.)

    A Magyar Menopausa Társaság (MMT) és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSZNET) új formában, közösen szervezi meg kongresszusát 2015. június 19-20-án Galyatetőn. Úgy gondoljuk, hogy a két Társaság számos közös, egymással átfedésben lévő témában tud megszólalni. A közös kongresszus lehetővé teszi a szülészeti és nőgyógyászati endokrinológia teljes spektrumának, a serdülőkortól a seniumig terjedő időszak nőgyógyászati endokrin problémáinak áttekintését, megvitatását.
    A témák érdekesek lesznek nem csak a menopausa, illetve szülészeti és nőgyógyászati endokrinológia irányában specializálódott orvosok, hanem valamennyi szülész-nőgyógyász szakorvos, rezidens, endokrinológus, belgyógyász, reumatológus, családorvos, szakdolgozó és orvostanhallgató számára is.

    TUDOMÁNYOS TÉMÁK
    • Hormonkezelés 2015
    • Az MHT kardiovaszkuláris vonatkozásai
    • Oszteoporózis és D-vitamin kezelés
    • Uro-gynekológia, inkontinencia
    • A posztmenopauza neuro-pszichiátriai vonatkozásai
    • Endokrinológia és anyagcsere
    • MHT és daganatok
    • Fogamzásgátlás 40 éves kor felett
    • A menopauza szindróma alternatív kezelési lehetőségei
    • A menopauza bőrgyógyászati vonatkozásai
    • Testsúlyváltozás a menopauzában
    • Polycystas ovarium syndroma
    • Meddőség
    • Pajzsmirigy betegségek és meddőség
    • Pajzsmirigy betegségek és terhesség
    • A koraszülés és a szülés endokrin háttere
    • A meddőség hátterében álló endokrin zavarok
    • Hormonális fogamzásgátlás
    • Gestatios diabetes
    • D vitamin és endokrin zavarok
    • Hormonok és hormon analógok

    ELŐADÁS BEJELENTÉSE
    2015. április 20-ig várjuk az előadásokat (felkért referátum 15 perc, előadás 7 perc + 3 perc vitaidő) absztrakt összefoglaló beküldésével (min. 1000-1200 karakter terjedelemben) az alábbi e-mail címre:
    gaitz@congressline.hu
    A kongresszus és továbbképző tanfolyam akkreditációja folyamatban van.

    KONGRESSZUS SZERVEZŐ
    Congressline Kft.
    1065 Budapest, Révay köz. 2.
    Tel: (1) 429-0146, Fax: (1) 429-0147
    Benyhe Ildikó, Gaitz Éva
    E-mail: gaitz@congressline.hu
    Honlap: www.congressline.hu

    BŐVEBB INFORMÁCIÓ
    Előzetes tudományos program, regisztráció, szállásfoglalás. kiállítási és hirdetési lehetőségek cégek részére a http://www.congressline.hu/mmt2015 kongresszusi weblapon találhatók 2015. február végétől.

    Az első értesítő letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2015.06.19.
    Rendezvény vége: 2015.06.20.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Galyatető,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mmt2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság 2015. évi IV. Továbbképző Tanfolyama (Siófok, 2015.06.05-06.)

    Kedves Kolléganők és Kollégák!

    Az elmúlt években szervezett rendezvények sikerére alapozva a Magyar Nőorvos Társaság 2015. június 5-6-án megtartja IV. Továbbképző Tanfolyamát, mely az MNT Kongresszusok közötti években kerül immár hagyományosan megrendezésre.

    Helyszín:
    Hotel Azúr, Siófok
    8600 Siófok, Erkel Ferenc utca 2/C.

    Kedvezményes jelentkezés határideje:
    2015. április 26.

    Tudományos témák
    • Genetika, prenatális diagnosztika
    • Endoscopia
    • Endometriózis
    • Ultrahang diagnosztika
    • Fogamzásgátlás
    • Terhesgondozás-perinatológia
    • Onkológia, HPV
    • Asszisztált reprodukció
    • Endokrinológia
    • STD

    Kreditpont
    A tanfolyam akkreditálásra került, szombaton tesztvizsgával zárul, a résztvevők 32 kreditpontot szerezhetnek.

    További részletes információ, online jelentkezés a rendezvény weboldalán >>

    Rendezvény kezdete: 2015.06.05.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Siófok, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mnt2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MNT Észak-magyarországi Szekció ülése (Nyíregyháza, 2015.03.27-28.)

    Helyszín:
    Hotel Pagony ***
    H-4400 Nyíregyháza, Újmajor

    Fő témák:
    • Terhesség terminálás, elektiv császármetszés – koraszülés indukció miért, mikor, hol, evidenciák
    • Akut szülészeti kórképek – vérzések, vérzékenység, praeclampsia, sepsis
    • Nőgyógyászati műtéttan – én hogy operálom? (technikák, eszközök, „ügyes, hatásos mozdulatok”)
    • Betegellátási, szervezési kérdések – régiós feladatok, új egészségügyi, finanszírozási feladatok
    • Esetismertetések

    Részletes programról, jelentkezésről, regisztrációról
    és szállásfoglalásról a www.congressline.hu weblapon.

    Szervező Iroda
    Congressline Kft.
    Gaitz Éva
    1065 Budapest, Révay köz. 2.
    Tel: 429-0146, Fax: 429-0147
    Email: gaitz@congressline.hu
    www.congressline.hu

    Az első értesítő letölthető ide kattintva >>

    A jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Nyíregyháza,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Méhnyakrákkórtani és Kolposzkópos Társaság IV. Kongresszusa, I. Interdiszciplináris HPV Kongresszus (Budapest, 2015.03.20-21.)

    Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus-sebész, fej-nyaki sebész szakorvosok, klinikai onkológusok, interdiszciplináris továbbképző tanfolyama.

    Helyszín: Marriott Budapest Hotel

    Bővebb információ: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MHKT2015 >>

    A nagygyűlés témája a genitális traktus vizsgálata, új vizsgáló módszerek bemutatása és az egységes nevezéktan ismertetése és elfogadása. Fontos feladatnak tartjuk a rákmegelőző állapotok terápiájában az azonos szemlélet bevezetését, alkalmazkodva a nemzetközi állásfoglalásokhoz. A HPV fertőzés által kiváltott betegségek nem csak a nőgyógyászatot érintik, hanem más szakmák is találkoznak ezekkel a kórképekkel. Emiatt szükségét éreztük, egy a társszakmákkal közösen tartott kongresszusra. Nagy örömünkre szolgált az I. Interdiszciplinális HPV Kongresszus életre hívása, ahol a HPV-hez kapcsolt kórképek bemutatásra kerülhetnek, és az adott szakma megismerheti az új diagnosztikai és terápiás eljárásait.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Bőrgyógyászat
    Helyszín: 1052 Budapest, Apáczai-Csere János u. 4., Marriott Budapest Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MHKT2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A megelőzés szolgálatában VI. Tudományos Konferencia (Gyula, 2014.11.27.)

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság
    Békés Megyei Szervezetének és MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi Szakbizottság Reprodukciós Egészségvédelmi Munkabizottságának közös rendezvénye

    Helyszín: Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Árvay Sándor előadóterem

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete, az MTA SZAB Reprodukciós Egészség Munkacsoportjával közösen immáron hatodik alkalommal rendezi meg Gyulán 2014. november 27-én „A megelőzés szolgálatában” című tudományos rendezvényt.
    Az egynapos összejövetelen a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság vezetőségének megválasztására, a tisztújításra is sor kerül, így az összejövetel regionális jellege országossá válik.

    A konferencia résztvevői a reggeli és délelőtti órákban műtéti közvetítést tekinthetnek meg, a kongresszus helyszínén, a kórház Árvay termében on-line kapcsolat segítségével.
    A műtét korai stádiumú méhnyakrákos betegek fertilitásának megőrzését teszi lehetővé úgy, hogy ugyanakkor a műtét radikalitása nem csökken.
    A műtétet Prof. Dr. Ungár László fejlesztette ki, és „Ungaricum Hungaricum”-ként emlegetik. A kongresszus alkalmával a műtéti bemutatót a Budapesti Nőgyógyászati Daganatsebészeti Központ munkatársai közreműködésével végezzük.

    A délelőtt folyamán a tudományos ülésen a résztvevők a különböző szülészeti és nőgyógyászati kórképek megelőzéséről hallhatnak előadásokat, és gyakorlati útmutatásokat, melyet az orvosi és védőnői gyakorlatban hasznosítanak.

    Szeretettel várnak a szervezők minden érdeklődőt ebben az évben is erre, az immár hagyományosnak számító rendezvényre!

    em>Dr. Párducz László
    MCSNTT főtitkára

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2014.11.27.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Gyula, Megyei Pándy Kálmán Kórház Árvay Sándor előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar STI Társaság XIX. Nagygyűlése, VIII. Venerológiai Továbbképző Tanfolyam (Budapest, 2014.11.13-15.)

    Kedves Kollégák!

    Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyűlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképző tanfolyam is. Vezetőségünk úgy döntött, hogy ez év őszétől Nagygyűléseinken külön figyelmet szentelünk egy-egy klasszikus nemi betegségnek, tematikusan bemutatva az adott betegség tünettanát, epidemiológiáját, kezelését. Az előadások nemcsak az elmúlt évtizedek tapasztalatait összegzik, hanem számba veszik a legújabb kutatási eredményeket is, így egyaránt hasznosak lehetnek a frissen diplomázott rezidenseknek éppúgy, mint szakorvos kollégáinknak. Idén a választásunk a syphilisre esett, így a klasszikus venerológiai előadások mellett hallhatunk a connatalis syphilisről, a syphilis laboratóriumi eredmények kiértékeléséről, a kiskorúak syphilises fertőzéseiről és a syphilises koinfekciókról is.
    Igyekszünk minden évben olyan témaköröket felvonultatni, amelyek a szigorúan vett venerológiai szakma határterületének számítanak, így ebben az évben a magas kockázati csoportok STI fertőzései mellett (prostituáltak, intravénás szerhasználók), a programban helyet kaptak többek között a húgyuti infekciók, a várandósok szűrővizsgálatai, a HPV és CMV fertőzések és a proktológiai alapfogalmak is. Így reményeink szerint nemcsak a bőrgyógyászok, hanem a nőgyógyászok, urológusok, mikrobiológusok mellett a különböző társzakmák képviselői is bőven találnak érdeklődésüknek megfelelő előadásokat a Nagygyűlés alatt.
    Az érdekes esetek mindig kiváló lehetőséget biztosítanak a tanulásra, így várjuk azon kollégák jelentkezését, akik szívesen vállalkoznak esetbemutatásra.

    Dr. Várkonyi Viktória
    a Magyar STI Társaság elnöke

    Dr. Dudás Mária
    a Magyar STI Társaság fõtitkára

    Helyszín: Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.)

    Időpont: 2014. november 13-15.

    A szakemberek előadás megtartására (esetismertetések, betegbemutatások) és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Az előadások, poszterek elfogadásáról és időbeni beosztásáról a vezetőség által megválasztott Bizottság dönt.
    A konferencián elhangzó előadások és poszterek összefoglalóit kiadjuk.
    A tudományos összefoglalókat magyar nyelven, a jelzett szerkesztői elvárásoknak megfelelő tagoltságban és formában kérjük elektronikusan elküldeni a tbokker@convention.hu e-mail címre, vagy on-line a www.convention.hu oldalon kérjük továbbítani!

    Az absztraktok beérkezésének határideje 2014. szeptember 15.

    Kedvezményes regisztráció a tanfolyamra: 2014. szeptember 30!

    A tanfolyam orvosok részére PTE-ÁOK/2014. II./00001-es kódszámon - az OFTEX portálon megjelölt szakképesítésekhez szabadon választható tanfolyamként akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevõk 50 kreditpontot szerezhetnek.
    Szakdolgozók akkreditációja folyamatban van.

    További információ: www.convention.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.13.
    Rendezvény vége: 2014.11.15.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64., Danubius Health Spa Resort Helia
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Perinatológiai Társaság Kongresszusa (Várgesztes, 2014.09.25–27.)

    Július 31-ig kedvezményesen lehet jelentkezni a 2014. szeptember 25-27. között megrendezésre kerülő MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG XIII. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉRE.

    ABSZTRAKT BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 1.

    Helyszín: Várgesztesi Villapark, Várgesztes (Budapesttől 75 km-re)

    A kongresszus időpontja: 2014. szeptember 25-27.

    A kongresszus fő témái:
    A terhesség immunológiája
    Prenatalis szűrővizsgálatok (GBS, CMV, szignifikans bakteriuria)
    Enteralis, parenteralis táplálás, NEC
    Nozokomiális fertőzések
    Lélegeztetési technikák, BPD
    Szülőszervezetek és a neonatológia kapcsolata
    Noninvazív ápolási technikák

    A térítésmentes pre-kongresszus témája (szeptember 25.):
    Lélegeztetési technikák – Dr. Nobilis András emlékére

    További információ:

    Weboldal >>

    Regisztráció >>


    Szeretettel várunk mindenkit Várgesztesen a Magyar Perinatológiai Társaság Kongresszusán!

    A rendezvény főszervezője:
    Dr. Komáromi Margit
    főorvos, perinatalis intenzív-koraszülött részlegvezető
    Komárom-Esztergom Megyei Szent Borbála Kórház, Tatabánya

    Rendezvényszervező iroda:
    Club Service Kft.
    4024 Debrecen, Kossuth u. 42.
    Tel.: 52/522-222
    E-mail: PERINAT2014@clubservice.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.09.25.
    Rendezvény vége: 2014.09.27.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Várgesztes, Villapark
    A rendezvény Web oldala: http://rendezveny.alioth.hu/perinat2014/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Down Szimpózium: Továbbképző Konferencia a Magzati Orvostan Aktuális Fejezeteiből

    Időpont: 2014. június 5-7.
    Helyszín: SZTE ÁOK Nagy Oktatási Épület, 6720, Szeged, Dóm tér 13.

    Szervezők: Prof. Dr. Szabó János egyetemi tanár és Prof. Dr. Széll Márta tanszékvezető egyetemi tanár
    (SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet, Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért, Magyar Magzati Orvostudományi Társaság)

    Akkreditáció: 50 szabadon választható pont

    Fő témák:
    1. A magzati orvostudomány: új orvosi specialitás
    2. A perikoncepcionális gondozás
    3. Várandósgondozás
    4. A magzati kromoszóma rendellenességek szűrése és diagnosztikája
    5. Nem invazív szűrés anyai vérből, NIPT
    6. Ritka monogénes betegségek és intrauterin szűrésük. Az ultrahang szerepe
    7. Magzati szív és más strukturális rendellenességek szűrése az I. és II. trimeszterben
    8. A 10–12. heti komplex szűrés a magzati és anyai kórképek korai felismerésére
    9. A toxaemia korai diagnózisa és prevenciója. Epigenetikai vonatkozások
    10. A magzati genom működését befolyásoló tényezők
    11. Paradigmaváltás a többes terhességek gondozásában
    12. Az Astraia szülészeti-nőgyógyászati számítógépes program FMF adatkezelés tanfolyam
    13. Etikai szempontok. Érdeke-e a magzatnak a prenatális szűrés?
    14. Segítő szervezetek, fejlesztő terápiák
    15. Ultrahang gyakorlat

    A meghívó és a jelentkezési lap letölthető a rendezvény weboldaláról >>

    Rendezvény kezdete: 2014.06.05.
    Rendezvény vége: 2014.06.07.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 13., SZTE ÁOK Nagy Oktatási Épület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság 30. Nagygyűlése MASZNUT Szekcióüléssel

    A MNT 30. Jubileumi Nagygyűlése (2014. május 22-24. Pécs) keretében a MSZNUT szekcióülését május 24-én szombaton délelőtt tartjuk.

    Helyszín: Kodály Központ (Pécs, Breuer Marcell sétány 4.)

    A nagygyűlés fő témakörei
    1. Infekció
    2. Endoszkópia
    3. Nőgyógyászati onkológia
    4. Endokrinológia
    5. Fogamzásgátlás
    6. Menopauza
    7. Prenatális genetika
    8. Ultrahang
    9. Perinatológia
    10. Jogi kérdések a beteg és az orvos szemszögéből
    11. Meddőség és sikertelen terhesség
    12. Többes terhesség
    13. Neonatológia
    14. Endometriózis
    15. Medencefenék rendellenességei és kezelésük

    További részletek a rendezvény weboldalán: http://congressline.hu/mnt30/

    Rendezvény kezdete: 2014.05.22.
    Rendezvény vége: 2014.05.24.
    Helyszín: Pécs,
    A rendezvény Web oldala: http://congressline.hu/mnt30/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A méhnyakrákról és egyéb nőgyógyászati malignómákról (nem csak) háziorvosok részére I. Konferencia (Hajdúszoboszló, 2014. április 25- 26.)

    Kedves Kollegina/Kolléga!

    Meghívjuk Önt 2014. április 25-26-a között, Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő „A méhnyakrákról és egyéb nőgyógyászati malignómákról háziorvosok részére” című rendezvényre.

    Háziorvosoknak ajánljuk, mert…
    a rendezvény tájékoztat a méhnyakrák – diagnosztika legújabb lehetőségeiről:
    - Modern képalkotó eljárások jelentősége - CT, MR, PET - a nőgyógyászati daganatok kórismézésében, stadizálásában és a recidíva kimutatásában
    - Szövettani vizsgálat - immunhisztológia, az újabb technikák gyakorlati jelentősége
    előadások hangzanak el a méhnyakrák – multimodális terápiájáról:
    - Műtéti kezelés a LEEP kimetszéstől a kiterjesztett műtétekig
    - Neoadjuváns kemoterápia
    - A méhnyakrák és egyéb nőgyógyászati malignómák sugárkezelése: modern tervezési és besugárzási technikák
    - Thrombosis profilaxis – rizikótényezők szerinti, gyógyszer- és dózisválasztás onkoterápia alatt és azt követően. A kezelés tartama.
    - Fájdalomcsillapítási skála, speciális, invázív fájdalomcsillapító eljárások
    - Onko-psychológia
    a méhnyakrák- utógondozása lényeges feladat a háziorvosi egységek és szakdolgozóik számára
    - Nőgyógyászati onkológiai betegek onkoterápiát követő hormonpótló kezelése
    - Nőgyógyászati onkológiai betegek onkoterápiát követő osteoporózisa diagnosztikája és terápiája
    - A gyermekvállalás esélyei, lehetősége nőgyógyászati onkoterápiát követően

    Szakdolgozóknak ajánljuk, mert…
    a tanfolyam átfogja a nőgyógyászati rákmegelőzés minden, a szakdolgozók szempontjából is fontos aspektusát:
    - Primér prevenció HPV vakcinációval – elméleti alapok és gyakorlati tapasztalatok
    - A HPV infekció terápiás lehetőségei
    - Szekunder prevenció - HPV asszisztált cytológiai szűrés
    - A háziorvosi egység szakdolgozói feladatai a méhnyakszűrésben: csak a szűrés szervezése vagy maga is szűrjön?
    - A háziorvosi egység feladatai a méhnyakrákos betegek hazabocsátását követően (interaktív előadás)

    Védőnőknek kimondottan ajánljuk, mert…
    (forrás >>)
    - ha már elgondolkozott a Tiszti Főorvosi Hivatal által megszervezésre kerülő - Védőnői Méhnyakszűrés Program - részvételén, ne hagyja ki, hogy ismereteit tovább bővíthesse rendezvényünkkel

    Tisztelettel:

    Prof. Dr. Hernádi Zoltán
    MTA doktor, egyetemi tanár
    DE OEC, ÁOK, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Nőgyógyászati Onkológia Tanszék

    További információk:

    Időpont: 2014. április 25-26.

    Helyszín: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke****

    Részvételi díj:
    orvosok részére: 17.500.-Ft
    szakdolgozóknak: 12.500.-Ft

    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2014. március 25.

    Akkreditáció:
    orvosok: SE/53886
    hallgatók: 12 pont, előadók: 10 pont
    szakdolgozók: folyamatban

    Célcsoportok:

    orvosok:
    - bőr-, nemibetegségek és kozmetológia
    - cytopathológia
    - foglalkozás-orvostan (üzemorvostan)
    - foglalkozásegészségügy
    - háziorvostan
    - megelőző orvostan és népegészségtan
    - pathológia
    - szülészet-nőgyógyászat
    - társadalomorvostan (higién.)
    - üzemorvostan

    szakdolgozói szakmacsoportok:
    - felnőtt ápolás és gondozás
    - gyermek ápolás és gondozás
    - képi diagnosztika
    - védőnői ellátás
    - közegészségügy és népegészségügy
    - egészségügyi menedzsment

    Jelentkezés:
    Kitöltött jelentkezési lap visszaküldendő az alábbi elérhetőségek egyikére:

    Levélben:
    New Instant Szervezőiroda – Kaposvári Krisztina 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
    Email-en: newirendezveny@newinstant.hu
    Fax-on: 061/ 225-0304

    Információk:
    telefon: 061/ 212-3014 mobil: 30/ 221-1513
    weboldal: http://www.newinstant.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.04.25.
    Rendezvény vége: 2014.04.26.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Hajdúszoboszló, Hunguest Hotel Béke

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXIV. Kongresszusa (Gyula, 2014.04.25-26.)

    A kongresszus ideje: 2014. április 25-26.
    Helyszín: Park Hotel*** 5700. Gyula, Part u. 15.

    A kongresszus fő témái:
    STD (Gyermek, serdülőkori és fiatalkori hatásai, következményei)
    Obesitas gyermek, serdülőkori és fiatalkori hatásai
    A serdülőkor pszichés aspektusai és attitűdjei
    A fogamzásgátlás aktuális kérdései
    A HPV pozitivitás jelentősége a fiatalkorban
    Malignus nőgyógyászati tumorok a gyermekkorban
    Gyermeknőgyógyászati műtétek (Minimal invasive sebészet)
    Az ultrahang jelentőssége a gyermeknőgyógyászatban
    Egészségnevelés
    Esetismertetések

    A kongresszus akkreditációja folyamatban van.

    További információk megtalálhatóak a ://www.szuleszet-pandy.hu címen.

    Tudományos információ:
    Dr. Major Tamás
    majort@med.unideb.hu

    Dr. Párducz László
    E-mail: parduczlaszlo@gmail.com

    Részvételi, technikai információ:
    Cora Szabolcs
    E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

    A meghívó letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2014.04.25.
    Rendezvény vége: 2014.04.26.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 5700 Gyula, Part u. 15., Park Hotel***
    A rendezvény Web oldala: http://www.pandy.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Menopausa Ambulanciák Klubja Óbudán (MAKÓ)

    Kedves Kollégák, Barátaim!

    Közeledik a februári MAKÓ időpontja (február 22., 10 óra). A rendezvény szervezés alatt.

    Témánk az urogenitalis atrophia, dyspareunia, colpoxerosis, localis E2 kezelés.

    Főelőadónk Dr. Koloszár Sándor PhD tanár úr (Szent-Györgyi Albert OTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika).

    Részletes meghívó később. Most csak azt kérem, hogy aki csak teheti, programját úgy alakítsa, hogy részt tudjon venni a tudományosan érdekesnek és szakmailag értékesnek, légkörében pedig barátinak ígérkező összejövetelünkre.

    A meghívó (benne a programmal) letölthető ide kattintva >>

    Üdvözlettel,
    az MMT Vezetősége nevében
    Dr. Tóth Károly Sándor
    szervező

    Időpont: 2014.02.22.
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társasága 20 éves jubileumi XV. Kongresszusa (Kecskemét, 2013.11.14-16.)

    A Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társasága idén rendezi meg 20 éves fennállásának jubileumi XV. Kongresszusát az Európai Akadémia támogatásával, két külföldi előadóval, nyolc szekcióból álló nívós szakmai programmal, A és B szintű jártassági vizsgáztatással.

    Időpont: 2013. november 14-16.

    Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ

    További részletes információk, regisztráció: http://www.laparoscopia.hu/kongresszus >>

    Az első értesítő letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2013.11.14.
    Rendezvény vége: 2013.11.16.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Kecskemét, Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.laparoscopia.hu/kongresszus

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A megelőzés szolgálatában V. Szimpózium (Gyula, 2013.11.08-09.)

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság
    Békés Megyei Szervezetének, és az MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi Szakbizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottságának közös rendezvénye

    Helyszín: Gyula, Pándy Kálmán Megyei Kórház Árvay terem

    Időpont: 2013. november 08-09.

    A SZIMPÓZIUM TÉMÁI:
    1. Endometriosis
    2. Vizelet inkontinencia
    3. Terhes gondozás aktuális kérdései
    4. Reproduktív egészségvédelem
    5. Ultrahang diagnosztika

    Technikai információ:

    Cora Szabolcs
    E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

    Tudományos információ:

    Prof. Dr. Bártfai György
    E-mail: bartfai.gyorgy@med.u-szeged.hu

    Dr. Párducz László
    E-mail: parducz@pandy.hu

    A november 8-i program letölthető ide kattintva >>
    A november 9-i program letölthető ide kattintva >>


    Bővebb információk a http://www.szuleszet-pandy.hu honlapon.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.08.
    Rendezvény vége: 2013.11.09.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Gyula, Pándy Kálmán Megyei Kórház Árvay terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.szuleszet-pandy.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szülészeti Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XVII. Kongresszusa, Perinatológiai továbbképző tanfolyam

    Kedves Kollegák!

    A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján 1994. február 10-én tartottuk a Baross utcai szülészeti Esték 11. rendezvényét. A téma "A szülészeti és nőgyógyászati anesztézia aktuális kérdései" volt. Megállapítottuk, hogy a regionális (spinális és epidurális) érzéstelenítés az elmúlt évtizedben - számos előnyénél fogva - előkelő helyet kapott a szülészeti és nőgyógyászati anesztéziában.
    Kívánatos, hogy a szülészeti és nőgyógyászati osztályok minél nagyobb arányban alkalmazzák. Cél az ellátás során, hogy ez az alternatíva is minden esetben rendelkezésre álljon, és mindig a beteg számára legkedvezőbb érzéstelenítési eljárást tudjuk ajánlani.
    A meghívott előadók a téma hazai vezető szakemberei voltak. A szülészeken és aneszteziológusokon kívül neonatológusokat is meghívtunk, azzal a nem titkolt céllal, hogy a rendezvény után megalakítsuk a "Szülészeti és Perinatológiai Aneszteziológiai Társaságot (rövidítve SZPAT)". Sok külső ellendrukker nem nagy jövőt jósoltak kezdeményezésünknek. Nem lett igazuk. A SZPAT aktív társasággá nőtte ki magát. A szülészeti ellátásban érdekelt három szakembergárda együttműködése a hazai perinatológiát nemzetközi szintűre emelte.
    Aneszteziológus, neonatológus és szülész szakemberek adták át egymásnak az elnöki megbízatást. Jól szervezett és eredményes nemzeti konferenciák követték egymást, s elérkeztünk a 20. jubileumi kongresszushoz. Erre 2013. november 8-9-én kerül sor, a helyszín a korábban már jól bevált Hunguest Hotel Palota, Lillafüreden. Várakozással tekintünk a konferencia gazdag szakmai programja elé, és valószínűleg kellemes lesz az elmúlt két évtized eredményeinek és élményeinek felidézése is.
    Mindenkit szeretettel várunk, aki szívügyének tekinti a perinatalis aneszteziológiát, az anya/magzat/újszülött komplex ellátásának tudományát.

    A szervező bizottság nevében,

    Prof. Dr. Papp Zoltán
    a SZPAT alapítója

    Absztrakt bejelentési határidő: 2013.10.10-ig meghosszabbítva.

    További részletes információk a rendezvény weboldalán >>

    Rendezvény kezdete: 2013.11.08.
    Rendezvény vége: 2013.11.09.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Aneszteziológia, intenzív terápia
    Helyszín: Lillafüred, Hunguest Hotel Palota
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/rendezvenyek.php?page=confpage&id=420&subpage=1530

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Nemzetközi Kontinencia Társaság továbbképző konferenciája és a Magyar Kontinencia Társaság IV. Kongresszusa

    A Magyar Kontinencia Társaságot idén az a megtiszteltetés érte, hogy a Nemzetközi Kontinencia Társaság angol, holland, német és osztrák előadókkal továbbképző konferenciát rendez Sopronban együtt a Magyar Kontinencia Társaság IV. Kongresszusával. Mind a nemzetközi, mind a hazai kontinencia társaság célkitűzése az inkontinencia kezelésének interdiszciplinárissá tétele. Idei konferenciánk is ezt a feladatot képviseli, amennyiben mind az előadók, mind a hallgatóság körében az urológiától a háziorvosláson át a gyógytornáig és az ápolásig képviseljük az inkontinencia ellátásának, kezelésének feladatkörét.

    Fő témakörök:
    Fizioterápiai módszerek és eredményeik az inkontinencia kezelésében.
    Inkontinenssé váló, vagy inkontinens betegek kórházi ápolása más betegségek kezelése során.
    Inkontinencia segédeszközök minőségi és mennyiségi mutatói.

    Helyszín:
    Danubius Hotel Gellért****,
    H-1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.


    Technikai információk:
    VM.komm Kft.
    1136 Budapest, Pannónia u. 4.
    Tel./ Fax: 1/270-2822

    További részletes információk, előzetes regisztráció a konferencia hivatalos honlapján: www.inkokonf.hu >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: http://www.inkokonf.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Német-Magyar Nőgyógyász Találkozó - Deutsch-Ungarische Gesellschaft für Gynäkologie und Geburtshilfe (Balatonfüred, 2013.10.4-6.)

    Tisztelt Kollégák!

    A Német-Magyar Nőgyógyász Találkozó évente kerül megrendezésre felváltva, magyarországi, illetve németországi helyszíneken.
    A Német-Magyar Nőgyógyász Találkozót az idei évben Balatonfüreden, a Hotel Silverben szervezzük 2013. október 4-6. között.
    A német nőgyógyász kollégák október 4-én érkeznek és október 6-án utaznak haza. A tudományos program október 5-én lesz, majd este borkóstolóval egybekötött baráti vacsorát szervezünk.

    Előadások bejelentését várjuk német nyelven, de angol nyelvű előadások tartására is lehetőség van. Az előadások a szülészet-nőgyógyászat különböző területeit ölelhetik fel, vagy érdekes esetbemutatások is lehetnek. Az előadáscímeket az alábbi e-mail címre kérjük: szilagyi.andras@kmmk.hu

    Részvételi díj nincs. A szállással, étkezéssel kapcsolatos információt, jelentkezési lapot a szervező utazási irodától lehet kérni (info@hermestours.hu).

    Várjuk az érdeklődő kollégák, szakorvosok, rezidensek jelentkezését.

    Prof. Dr.Szilágyi András
    egyetemi tanár
    osztályvezető főorvos
    Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár

    Rendezvény kezdete: 2013.10.04.
    Rendezvény vége: 2013.10.06.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Silver

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság III. Szakmai Továbbképző Tanfolyama (Siófok, 2013.05.31.-06.01.)

    Az elmúlt két évben lezajlott tanfolyamok sikerét tapasztalva a Magyar Nőorvos Társaság 2013. május 31. és június 1. között megtartja III. Továbbképző Kurzusát, mely az MNT Kongresszusok közötti években kerül immár hagyományosan megrendezésre.

    Helyszín: Siófok, Hotel Azúr

    A témaköröket a szakma vezető szaktekintélyei foglalják össze, a Tanfolyam kreditpontos vizsgával zárul
    (50 kreditpont).

    Tudományos témák
    • Genetika, prenatális diagnosztika
    • Endoscopia
    • Endometriózis
    • Ultrahang diagnosztika
    • Fogamzásgátlás
    • Terhesgondozás-perinatológia
    • Onkológia, HPV
    • Asszisztált reprodukció
    • Endokrinológia
    • STD

    Szervező iroda:
    CongressLine Kft.
    1065 Budapest, Révay köz 2.
    Tel: +36-1-4290146
    E-mail: gaitz@congressline.hu

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2013.04.05.

    Bővebb információ, online regisztráció 2013 márciusától a http://www.congressline.hu/mnt2013 >> weboldalon.

    A meghívó letölthető ide kattintva >>
    A hagyományos jelentkezési lap letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2013.05.31.
    Rendezvény vége: 2013.06.01.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Siófok, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mnt2013

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. DOWN-SZIMPÓZIUM: Továbbképző Konferencia a Magzati Orvostan Aktuális Fejezeteiből

    A Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete 2013. május 23-24-25-én XI. DOWN-SZIMPÓZIUM: Továbbképző Konferencia a Magzati Orvostan Aktuális Fejezeteiből címmel tudományos fórumot és továbbképzést rendez, amelyre tisztelettel meghívja a hazai és a szomszédos országok szakembereit előadás tartására, illetve résztvevőként.

    Helyszín:
    SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület
    6720 Szeged, Dóm tér 13.

    Fő témák:
    1. A magzati orvostudomány: új orvosi specialitás (magzatgyógyászat)
    2. A perikoncepcionális gondozás. Magzatvédő vitaminok
    3. Várandósgondozás a 12. hétig
    4. A korai magzati veszteség új szemlélete. Genetikai vagy endokrin ok? Mi az, ami megelőzhető?
    5. A perikonceptionális és a várandósság alatti optimális vitaminellátás. Mi a sok, mi a kevés?
    6. A magzati kromoszóma rendellenességek szűrése és diagnosztikája
    7. Nem invazív szűrés anyai vérből
    8. Újdonságok és innovációk a szűrés és a genetikai tanácsadás terén
    9. Ritka (monogénes) betegségek és intrauterin szűrésük. Az ultrahang szerepe
    10. Magzati szív és más strukturális rendellenességek szűrése az I., II. trimeszterben
    11. A 10-12. heti komplex szűrés a magzati és anyai kórképek korai felismerésére
    12. A toxaemia korai diagnózisa és prevenciója. Epigenetikai vonatkozások
    13. Fetal programming: a szülészeti kórképek és komplex betegségek transzgenerációs eredete
    14. Paradigmaváltás a többes terhességek gondozásában
    15. Az Astraia szülészeti-nőgyógyászati számítógépes program FMF adatkezelés tanfolyam
    16. Etikai szempontok. Érdeke-e a magzatnak a prenatális szűrés?
    17. Segítő szervezetek, fejlesztő terápiák
    18. Ultrahang gyakorlat

    Kredit pont:
    Szakképesítések, amelyekhez 50 ponttal szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    - szülészet-nőgyógyászat,
    - gyermeknőgyógyászat
    - klinikai genetika,
    - csecsemő és gyermekgyógyászat,
    - neonatológia,
    - háziorvostan,
    - megelőző orvostan és népegészségtan,
    - radiológia, plusz további 5 szakképesítés lásd www.oftex.hu.

    A fenti felsorolásban nem szereplő minden egyéb szakképesítés esetében 50 ponttal szabadon választhatóként számolható el.

    Tudományos szervező:
    Prof. Dr. Szabó János, egyetemi tanár és
    Dr. Széll Márta tanszékvezető egyetemi docens
    SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet
    Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek
    Megelőzéséért és Gyógyításáért
    6720 Szeged, Somogyi u. 4.
    Tel.: +36 62/545-134, Fax: +36 62/545-699
    E-mail: isa@comser.szote.u-szeged.hu

    Általános információ:
    C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
    6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    6701 Szeged, Pf. 898.
    Tel./fax: +36 62/548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu

    További részletek ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2013.05.23.
    Rendezvény vége: 2013.05.25.
    Tudományos információ: Szentmiklóssy Mária
    Címe: 6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    Tel: 62/548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu
    Szervező: Prof. Dr. Szabó János
    Címe: 6720 Szeged, Somogyi u. 4.
    Tel: 62/545-134
    Fax: 62/545-699
    E-mail: office.ogen@med.u-szeged.hu
    Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 13., SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület
    A rendezvény Web oldala: http://congresstravel.hu/downsyndrome2013

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. Nemzeti Kongresszusa

    A Kongresszus helyszíne:
    Kölcsey Konferencia Központ
    Debrecen, Hunyadi utca 1-3.

    A Kongresszus időpontja:
    2013. szeptember 5-7.

    Tervezett témák:
    Ultrahang-diagnosztika és terápia a szülészetben
    Ultrahang-diagnosztika és terápia a nőgyógyászatban
    Ultrahang- diagnosztika a reproduktív orvoslásban
    Ultrahang-diagnosztika a nőgyógyászati onkológiában

    A kongresszus fő témáihoz előadások és poszterek jelenthetők be. Az előadások és a poszterek
    összefoglalóját kizárólag elektronikus formában, az info@congress-service.hu e-mail címre kérjük legkésőbb 2013. május 15-ig eljuttatni. Az e-mail tárgyában a kongresszus elnevezését szíveskedjék feltüntetni.

    Munkáját beküldheti az Interneten történő bejelentkezés alkalmával is: http://congress-service.hu/2013/msznut >>

    Regisztráció:
    A kongresszusra elektronikus úton jelentkezhet
    a kongresszus honlapjáról:
    http://congress-service.hu/2013/msznut

    Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda
    által küldött jelentkezési lap kitöltésével és
    visszaküldésével is.

    További részletes információkért töltse le az első értesítőt >>
    vagy keresse fel a kongresszus honlapját:
    http://congress-service.hu/2013/msznut

    Időpont: 2013.04.26.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2013/msznut

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Haladó műtéttechnikai lehetőségek (sebészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia) (Nyíregyháza, 2013.03.29-30.)

    Kedves Kollégák!

    Örömmel tájékoztatom, hogy Magyarországon első alkalommal élő 3D-s laparoszkópos műtéti bemutatót láthatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. tagkórháza, a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. interdiszciplináris továbbképző tanfolyamán. (Az akkreditálás folyamatban…)

    Tanfolyam címe:

    Haladó műtéttechnikai lehetőségek (sebészet, szülészet-nőgyógyászat, urológia)

    Tanfolyam ideje és helye:

    • 2013. március 29.
    Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Központi Műtő - Oktató terem Nyíregyháza, Szent István út 68.

    • 2013. március 30.
    Hotel Pagony Nyíregyháza, Újmajor

    A rendezvény célja, hogy mind a bemutató műtéti napon, mind az előadásokon elhangzottak segítsék a manuális szakmákban dolgozó kollégákat a korszerű sebészeti eszközök használatában, a haladó műtéti technikák elsajátításában, valamint a sebészet, nőgyógyászat, urológia határterületi problémáinak megoldásában.

    A 2013. március 29-ei interaktív élő műtéti bemutatókon mindhárom szakma jeles képviselői tartanak bemutató műtéteket mind nyílt, mind laparoszkópos technikával.

    2013. március 30-án előadást hallhatnak onkológiai radikalitás témakörben, a haladó laparoszkópia tárgyában a hazánkban egyedül Nyíregyházán alkalmazott citoreduktív sebészeti beavatkozásról, valamint a hipertermiás interperitoneális kemoterápia (HIPEC) alkalmazásáról. Rendezvényünkön beszámolót hallhatnak a betegellátás biztonságának növeléséhez szükséges minőségügyi eljárásról.

    A tanfolyam ideje alatt laparoscopos trainig szimulátorok használata biztosított.

    A tanfolyam programja >>
    Jelentkezési lap >>
    Térkép >>
    Szálláslehetőségek Nyíregyházán >>


    Bővebb információ a www.ehzrt.hu honlapon található!

    Dr. Tóth Lajos Barna
    orvos szakmai igazgató

    Rendezvény kezdete: 2013.03.29.
    Rendezvény vége: 2013.03.30.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 68., Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Központi Műtő - Oktató terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nők Egészsége, Családok Egészsége Konferencia

    Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete a "Nők Egészsége, Családok Egészsége" című konferenciára, amely az védőnő képzés szegedi indulásának 75. évfordulója, és a képzés helyszínéül szolgáló épület centenáriuma alkalmából kerül megrendezésre.

    Rendezvény időpontja: 2013. március 22.- 23.
    A rendezvény helyszíne: SZTE Egészségtudományi Kar Szeged, Temesvári krt. 31..


    A program letölthető ide kattintva >>

    További részletek és jelentkezési lap a MAVE honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2013.03.22.
    Rendezvény vége: 2013.03.23.
    Helyszín: 6726 Szeged, Temesvári krt. 31., SZTE Egészségtudományi Kar
    A rendezvény Web oldala: http://www.mave.hu/?q=events/event/242

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pillanat- és helyzetképek a szülészet- és nőgyógyászatban – IV. Szimpózium (Gyula, 2012.12.06.) - MCSNTT éves közgyűlése

    Szeretettel várjuk az érdeklődőket a 2012. december 6-án a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés megyei Szervezete által Gyulán megrendezésre kerülő, a "Megelőzés szolgálatában" c. tudományos rendezvénysorozata "Pillanat- és helyzetképek a szülészet- nőgyógyászatban" c. szimpóziumára.

    Helyszín: Pándy Kálmán Megyei Kórház, Árvay terem, 5700 Gyula, Semmelweis u. 1.

    Időpont: 2012.12.06.

    A szimpózium fő témája: A reproduktív egészségvédelem

    1. A szexuálisan átvehető fertőzések
    2. A fogamzásgátlás
    3. A terhesgondozás
    4. A kortárs oktatás

    A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumból.

    A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb felvilágosítást itt talál>>

    Ezen rendezvény keretein belül tartjuk az MCSNTT éves közgyűlését.

    Meghívó >>
    Program >>
    Jelentkezési lap >>

    Időpont: 2012.12.06.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Tudományos információ: Prof. dr. Bártfai György, Dr. Párducz László
    E-mail: bartfai.gyorgy@med.u-szeged.hu, paducz@pandy.hu
    Szervező: Cora Szabolcs
    Munkahely neve: CORACOMP Kft.
    Tel: +3630/3375801
    E-mail: cszabolcs78@t-online.hu
    Helyszín: 5700 Gyula, Semmelweis u. 1., Pándy Kálmán Megyei Kórház, Árvay terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.szuleszet-pandy.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa (Debrecen, 2012.11.30.-12.01.)

    A Kongresszus helyszíne: Kölcsey Konferencia Központ (4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3.)

    Regisztráció, előadások bejelentése
    A kongresszusra előadást jelenthetnek be a jelentkezési lapon, vagy a kongresszus honlapján történő regisztráció során 2012. szeptember 15-ig.
    A prezentációk elfogadásáról, és programba sorolásáról 2012. szeptember 30-ig írásbeli értesítést küldünk.
    A végleges programba csak azok a prezentációk kerülhetnek be, amelyeknek előadói beregisztráltak, és a részvételi díjat befizették.

    További részletes információk, jelentkezés a kongresszus honlapján: http://congress-service.hu/2012/fiatalno >>

    Szervezőiroda:
    CONGRESS & HOBBY SERVICE
    Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@congress-service.hu

    Rendezvény kezdete: 2012.11.30.
    Rendezvény vége: 2012.12.01.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Konferencia Központ
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2012/fiatalno

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőorvos Társaság Északkelet- Magyarország Szekciójának Tudományos Ülése

    A tudományos ülés fő témái:

    Első trimeszteri kombinált szűrés
    Fogamzásgátlás
    Nőgyógyászati urológia
    Szabadon választott témák (előadások)
    Esetismertetések (kazuisztika)

    Előadás tartására való jelentkezés határideje: 2012. november 1.

    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2012. november 10.

    A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb tájékoztatást és a jelentkezési lapot a kapcsolódó dokumentumokban találja. A jelentkezési lap a szervezőnél megadott címre küldendő vissza.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.23.
    Rendezvény vége: 2012.11.24.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Szervező: Kaposvári Krisztina
    Munkahely neve: New Instant Bt.
    Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
    Tel: +36 1 212- 3014 / +36 30 221-1513
    Fax: +36 1 225 0304
    E-mail: newirendezveny@newinstant.hu
    Helyszín: 5309 Berekfürdő, Hortobágyi út 1., Thermal Hotel Szivek ***
    A rendezvény Web oldala: http://www.newinstant.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HIV - AIDS Interdiszciplináris Fórum

    Akkreditált, térítésmentes továbbképzés orvosok és egészségügyi szakdolgozók részére.

    Regisztrálni a 06-1-322-74-86 fax számra vagy az fentiekben feltüntetett weboldalon keresztül megküldött jelentkezési lappal lehet.

    A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb tájékoztatást és a részletes programot a kapcsolódó dokumentumokban találja.

    Időpont: 2012.11.20.
    Szervező: Pápai Kristóf
    Tel: 06-20-919-90-28
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi utca 20-22., Aesculap Akadémia
    A rendezvény Web oldala: http://www.orvospont.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Endoszkópos Nőgyógyászok II. Baráti Találkozója (Ráckeve, 2012.11.16.)

    Fiatal Endoszkópos Nőgyógyászok II. Baráti Találkozója 2012. november 16-án kerül megrendezésre Ráckevén.

    A kongresszus helyszíne:
    Savoyai Kastélyszálló
    2300 Ráckeve, Kossuth L. u. 95.
    www.savoyai.hu

    A Kongresszus fő témái:
    Függelékek sebészete
    Méhen végzett műtétek
    Endometriosis
    Meddőség
    Hiszteroszkópia
    Egyebek

    A kongresszusra előadást jelenthetnek be a jelentkezési lapon, vagy a
    kongresszus honlapján történő regisztráció során 2012. június 30-ig. A prezentációk elfogadásáról, és programba sorolásáról 2012. július 31-ig írásbeli értesítést küldünk.
    A végleges programba csak azok a prezentációk kerülhetnek be, amelyeknek előadói regisztráltak, és a részvételi díjat befizették.

    Az összefoglaló elküldhető:
    • Interneten történő jelentkezés esetén:
    http://congress-service.hu/2012/fendo

    • E-mail-hez csatolt file-ban. E-mail cím: info@congress-service.hu
    • Kérjük feltüntetni az e-mail tárgyában az előadó nevét és a ”fendo-12” kódot.


    További részletes információk, jelentkezés elektronikus úton a kongresszus
    honlapján: http://congress-service.hu/2012/fendo

    Időpont: 2012.11.16.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 2300 Ráckeve, Kossuth L. u. 95., Savoyai Kastélyszálló
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2012/fendo

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap III. Interdiszciplináris Konferenciája (Budapest, 2012.09.28-29.)

    A legújabb és legfontosabb ismeretek számos szakterületről: gyermekgyógyászat, klinikai genetika, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, kardiológia, gyógyszertan, hepatológia és transzplantáció.

    Időpont: 2012. szeptember 28–29.
    Helyszín: Budapest, Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.)
    Jelentkezés: http://konferencia.orvosihetilap.com >>

    Az Orvosi Hetilap szerkesztősége egy korábbi konferenciasorozatot folytatva idén ősszel interdiszciplináris konferenciát szervez Budapesten. 40 előadás követi egymást pénteken és szombaton. Részletes programot és további tájékoztatást a http://konferencia.orvosihetilap.com >> honlapon talál.

    A konferencia elnöke Rácz Károly professzor, a szervezőbizottság tagjai és üléselnökök: Lengyel Gabriella, Oláh Éva, Tulassay Tivadar, Kosztolányi György, Becker Dávid, Kiss Róbert Gábor, Lampé László, Varga Péter Pál, Klebovich Imre, Szalay Ferenc, Langer Róbert.

    A rendezvényt a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ SE-TK/2011.II/00397 sorszámon – belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, gastroenterológia, háziorvostan, kardiológia, klinikai genetika, reumatológia és szülészet-nőgyógyászat szakvizsgákhoz – szabadon választható tanfolyamként akkreditálta. Sikeres tesztírás esetén 32 kreditpont szerezhető.

    Kedvezményes regisztrációra 2012. július 15-ig van lehetőség, jelentkezzen még a kedvezményes időszak alatt bruttó 37.500 Ft áron!

    Üdvözlettel,

    Prof. Dr. Rácz Károly
    az Orvosi Hetilap főszerkesztője
    a konferencia elnöke

    Dr. Bencsik Péter
    a konferenciát szervező Akadémiai Kiadó orvosi szegmensének vezetője

    Időpont: 2012.09.28.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Reumatológia, Hipertónia, Gyermekgyógyászat, Transzplantációs medicina, Genetika
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Budapest Buda
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia.orvosihetilap.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XX. Országos Szülésznői Konferencia

    Tisztelt Kolléganők/Kollégák!Szeretettel várjuk Önt a XX. alkalommal megrendezendő Országos Szülésznői Konferenciára, melyet immáron másodszorra a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház rendez. A helyszín kiválasztásánál fő szempontként figyeltünk arra, hogy a magas szintű tudományos értekezések mellett megfelelő lehetőség nyíljon a komfortos kikapcsolódásra, melyet mindnyájan megérdemlünk az egész éves feszített munka mellett. Aki eljön, garantáltan felfrissülve, kipihenve és új ismeretekkel felvértezve kezdheti a nyarat.Várjuk 2012. május 31 - június 2. között Hajdúszoboszlón a Hunguest Hotel Békében.Dr. Zákány Zsoltosztályvezető főorvosFŐ TÉMÁK• Szülésznői életpálya-elvárások, lehetőségek• Szülésznői kompetencia- elmélet és gyakorlat. • Műhelytitkaink- Így csináljuk mi.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.14.
    Rendezvény vége: 2012.06.16.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Tudományos információ: Dr. Zákány Zsolt
    Címe: 4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1.
    Tel: 06 54/ 507-593
    E-mail: newirendezveny@newinstant.hu
    Szervező: Kaposvári Krisztina
    Munkahely neve: New Instant Bt.
    Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41
    Tel: 061/212-3014
    Fax: 061/225-0304
    E-mail: newirendezveny@newinstant.hu
    Helyszín: 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke****
    A rendezvény Web oldala: http://www.new-instant.hu/rendezvenyek.htm

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XX. Országos Szülésznői Konferencia (Hajdúszoboszló 2012.06.14.-16.)

    Időpont: 2012.06.14. Rendezvény vége:2012.06.16

    Helyszín: Hunguest Hotel Béke**** Hajdúszoboszló Mátyás király sétány 10.

    A rendezvény weboldala: http://www.new-instant.hu/rendezvények.htm

    A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház rendezi a jubileumi XX. Országos Szülésznői Konferenciát,melyre szeretettel várunk minden szülésznő és szülész kollégát.

    Tudományos program

    1. Szülésznői életpálya - elvárások, lehetőségek
    Felkért előadások, kerekasztal beszélgetés

    2. Szülésznői kompetencia - elmélet és gyakorlat
    Felkért előadások, kerekasztal beszélgetés

    3. Műhelytitkaink - így csináljuk mi.
    Előadások, hozzászólások
    Fókuszban - női meddőség
    - endometriosis
    - nőgyógyászati gyulladások
    - terhesgondozás
    - hátrányos helyzetű terhesek
    - szülésmegindítás
    - szülőszoba
    - cukorbeteg terhes

    Előadás bejelentési és jelentkezési határidő: 2012.03.31

    Kapcsolattartó:
    Dr. Zákány Zsolt osztályvezető főorvos
    Gróf Tisza István Kórház Szülészeti és nőgyógyászati osztály
    +36 30 9284770
    e mail: szuleszet@berettyokorhaz.hu

    Kongresszusi információ:
    New Instant Bt Kaposvári Krisztina
    1028 Budapest Máriaremetei u.41
    +36 30 2211513, +36 1 6304972
    e mail: newirendezveny@newinstant.hu

    Rendezvény kezdete: 2012.06.14.
    Rendezvény vége: 2012.06.16.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10., Hunguest Hotel Béke

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság II.Szakmai Továbbképző Tanfolyama (Siófok, 2012.06.1-2.)

    A 2011. évi rendezvény sikerét látva az MNT 2012 június első napjaiban meghirdeti II.Továbbképző Kurzusát, amelyet évente szeretne a Társaság megtartani, azokban az években, amikor nem rendezünk Kongresszust.
    A témaköröket a szakma vezető szaktekintélyei foglalják össze, a Tanfolyam kreditpontos vizsgával zárul
    (30 kreditpont).
    Az évenkénti találkozással a szakmai továbbképzésen túl jó lehetőség adódik a szülészet-nőgyógyászat aktuális kérdéseinek megbeszélésére, a kollégákkal történő találkozásra. A kora nyári Balaton-part a Szervező Bizottság reményei szerint ideális helyszínt teremt a tanfolyam megrendezéséhez.
    Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
    Prof. Dr. Pál Attila
    az MNT elnöke

    Dr. Ács Nándor
    a Szervező Bizottság Vezetője

    Tudományos témák
    Genetika, prenatális diagnosztika
    Endoscopia
    Endometriózis
    Ultrahang diagnosztika
    Fogamzásgátlás
    Terhesgondozás-perinatológia
    Onkológia, HPV
    Asszisztált reprodukció
    Endokrinológia
    STD

    Bővebb információ:
    Részletes programról, jelentkezésről, regisztrációról és szállásfoglalásról 2012. februárban az MNT tagjait értesítjük, valamint további információt az MNT honlapján (www.mnt.hu) vagy a http://www.congressline.hu/mnt2012 weblapon lehet majd ugyanekkortól megtalálni.
    A Társaság megjelenési lehetőséget biztosít cégek részére. (kiállítás, hirdetés, egyéb)

    Szervező Iroda
    Congressline Kft.
    1065 Budapest, Révay köz. 2. E-mail: gaitz@congressline.hu
    Tel: 429-0146, Fax: 429-0147

    Meghívó >>

    Jelentkezési lap >>

    Rendezvény kezdete: 2012.06.01.
    Rendezvény vége: 2012.06.02.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Siófok, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mnt2012

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXXII. Magyar Gyermeknőgyógyász Kongresszus

    A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság által rendezett XXXII. Magyar Gyermeknőgyógyász Kongresszus 2012. április 27-28-án kerül megrendezésre, Budapesten, a Benczúr hotelben (Budapest, VI. Benczúr u. 35).
    A kongresszusra a gyermeknőgyógyászat iránt elhivatott minden szakember, a leánygyermekeink, a felnövő serdülő leánygeneráció nőgyógyászati és reproduktív egészségért aggódó és tenni akaró, valamint valamennyi érdeklődő jelentkezését várjuk!

    Információ nyerhető a kongresszus honlapjáról: http://www.tensi-congress.hu/gyermeknogyogyasz2012

    a kongresszus szervezőjétől: dr. Kanizsai Beáta kanizsaibeata@vipmail.hu
    a kongresszust szervező irodától: Tensi Kft. Budapest, Dézma Tímea, congress@tensi.hu
    a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság Elnökétől: dr. Csermely Tamás csertam@freemail.hu

    Rendezvény kezdete: 2012.04.27.
    Rendezvény vége: 2012.04.28.
    Helyszín: 1068 Budapest VI., Benczúr u. 35., Benczúr Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.tensi-congress.hu/gyermeknogyogyasz2012/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jog és kommunikáció-a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása orvosok számára

    A képzés gyakorlatorientált, egyszerre kíván reflektív teret, módszertani útmutatót nyújtani a mindennapok problémás helyzeteinek megoldására, hogy a szakszerű egyben jogszerű legyen.
    Ár visszatérítési garancia:amennyiben képzésünket befizette s nem tud jelen lenni, a jelentkezési lapban részletezetteknek megfelően részvételi díját visszatérítjük vagy delegálhat valakit önmaga helyett.
    A képzés szabadon választható az összes szakterület számára.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.20.
    Rendezvény vége: 2012.04.21.
    Tudományos információ: Urbán Éva
    Címe: 3534 Miskolc, Kempelen u.8.I.4.
    Tel: +36 30 9759345
    E-mail: info@jog-orvoslat.hu
    Szervező: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelő
    Címe: 3534 Miskolc, Kempelen u.8.I.4.
    Tel: +36 30 9759345
    E-mail: info@jog-orvoslat.hu
    Helyszín: 1118 Budapest, Tölgyfa. u.14.fszt.9., PszichoTrend Bt
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu,www.jog-orvoslat.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Terhesség és emlőrák - A Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma

    Absztrakt leadási határidő: 2012. március 15.
    Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2012. március 15.

    A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.13.
    Rendezvény vége: 2012.04.14.
    Szervező: K&M Congress Kft.
    Címe: 1028 Budapest, Hidegkúti út 153.
    Tel: 06 (1) 301-2000
    Fax: 06 (1) 301-2001
    E-mail: info@kmcongress.com
    Helyszín: 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10., Hunguest Hotel Pelion****
    A rendezvény Web oldala: http://www.senology.hu/mszt2012

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. DOWN-SZIMPÓZIUM: Továbbképző Konferencia a Magzati Orvostan Aktuális Fejezeteiből (Szeged, 2012.04.12-14.)

    A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete és a Szegedi Alapítvány a Magzati Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért kiemelt közhasznú szervezet az elmúlt 14 évben kilenc alkalommal rendezett egyre növekvő érdeklődéssel kísért tudományos továbbképzést a Down kór, illetve a magzati orvostan aktuális témaköreiből.
    A 2012-ben következő X. Down szimpózium 50 ponttal akkreditált, kötelezően szinten tartó továbbképzés (OFTEX). Célja a magzati medicina új eredményeinek és más orvosi disciplinákhoz való kapcsolódásának ismertetése.
    A tudományos program felöleli a prenatális szűrés és diagnózis korszerű módszereit, a várandós 12. heti komplex vizsgálatát, a magzat strukturális rendellenességeinek és a genetikai szindrómáknak 18–20. heti ultrahang szűrését, az új gondozási piramist, a magzat etikai és jogi helyzetét. A terhespatológiai kórképek: a toxaemia, a hypertensio, a diabetes mellitus epigenetikai megközelítése, korai előrejelzése, megelőzése mellett a Hands on Ultrasound Training gyakorlati programmal várjuk a kedves érdeklődőket.

    Fő témák
    1. A magzati medicina: új disciplina
    2. Embryosonographia, terhesgondozás a 11. hétig. Korai magzati veszteség. Genetikai, endokrin, infekciós háttér
    3. A Down szindróma előfordulási gyakorisága, DNS és RNS alapú magzati genetikai diagnosztika
    4. A Down szindróma ultrahang és biokémiai szűrése az I., II. trimeszterben
    5. Újdonságok és innovációk a szűrés és a genetikai tanácsadás terén
    6. Monogénes betegségek szűrése ultrahanggal
    7. Magzati szív és más strukturális rendellenességek szűrése az I., II. trimeszterben
    8. A 10–12. heti komplex szűrés a magzati és anyai kórképek korai felismerésére
    9. A toxaemia korai diagnózisa és prevenciója. Az epigenom.
    10. Szülészeti kórképek és komplex betegségek transzgenerációs eredete. Fetal programming
    11. Egyes és többes terhességek diagnosztikája és gondozása. Paradigmaváltás
    12. Etikai szempontok. Érdeke-e a magzatnak a prenatális szűrés?
    13. Szülészeti-nőgyógyászati számítógépes programok
    14. Segítő szervezetek, fejlesztő terápiák
    15. Hands On Ultrasound Training

    A következő szakképesítésekhez 50 ponttal kötelező szinten-tartó vagy kötelezően választható tanfolyamként számolható el:
    • szülészet-nőgyógyászat,
    • klinikai genetika,
    • csecsemő és gyermekgyógyászat,
    • neonatológia,
    • háziorvostan,
    • belgyógyászat
    • bőrgyógyászat,
    • igazságügyi orvostan
    • megelőző orvostan és népegészségtan
    Minden egyéb szakképesítéshez 50 ponttal szabadon választhatóként számolható el.

    Előadás, poster összefoglaló beküldési határideje angol és magyar nyelven 2012. február 20.
    e-mail: office.ogen@med.u-szeged.hu

    Amennyiben az összefoglalóját 2012. február 15-ig beküldi (és azt a szervező elfogadta), részvételi díjából 4.000 Ft kedvezményt biztosítunk.

    Tudományos információk:
    Prof. Dr. Szabó János
    SZTE ÁOK Orvosi genetikai Intézet
    isa@comser.szote.u-szeged.hu

    Általános információk:
    Szentmiklóssy Mária
    C&T Hungary Kft.
    6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    +36/62/548485 vagy +36/20/5302811
    congress@congresstravel.hu

    Időpont: 2012.04.01.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Címe:
    Címe:
    Helyszín: Szeged, SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/downsyndrome2012

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG (az MCSNTT és a MAVE közös kongresszusa) - Budapest, 2012.03.9-10.

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete 2012. március 9-10-én Budapesten tartja közös kongresszusát, "Tinédzser -szerelemtől az aktív időskorig" címmel "A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve - 2012" keretében.

    A Kongresszus helyszíne:
    Magyar Telekom Székház
    Tölösi Péter Konferencia Központ
    Budapest I., Krisztina Krt. 55.

    A Kongresszus tervezett témái:
    Magyarország demográfiai helyzete
    Családtervezés
    Az aktív időskor
    Várandósgondozás

    A jelentkezés módjai:
    Elektronikus úton a kongresszus honlapján:
    http://congress-service.hu/2012/csalad

    Hagyományos jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével, amely letölthető ide kattintva >>

    Prezentációk bejelentése:
    A kongresszus témáihoz előadások és poszterek jelenthetőek be. A prezentációk elfogadásáról a Szervező Bizottság dönt és erről az érintettek külön értesítést kapnak. Az előadások és a poszterek összefoglalóját kizárólag elektronikus formában kérjük az info@congress-service.hu e-mail címre legkésőbb 2012. január 31-ig eljuttatni.

    Akkreditáció:
    A kongresszus szakorvosok és szakdolgozók számára hivatalos, pontszerző továbbképző rendezvény.

    Fontos időpontok:
    Kedvezményes díjú jelentkezés határideje: 2012. január 31.
    Absztraktok beküldésének határideje: 2012. január 31.
    Előadások, poszterek visszaigazolása: 2012. február 15.
    Díjmentes lemondás határideje: 2012. január 31.

    Kapcsolattartók:
    Csordás Ágnes elnök
    Magyar Védőnők Egyesülete
    Tel.: 30/9505425
    E-mail: agnes.csordas@mave.hu

    Dr. Nagy Sándor osztályvezető főorvos
    Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
    Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
    Tel.: 70/4510-434
    E-mail: nagysandor@petz.gyor.hu

    Dr. Gyarmati Béla osztályvezető főorvos
    Uzsoki utcai Kórház
    Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
    Tel.: 20/953-7793
    E-mail: gyarmatib@uzsoki.hu

    Kongresszusi információ:

    Congress & Hobby Service
    Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@congress-service.hu

    További részletes információk és on-line regisztráció a rendezvény web-oldalán:
    http://congress-service.hu/2012/csalad >>


    Az első értesítő letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2012.03.09.
    Rendezvény vége: 2012.03.10.
    Helyszín: Budapest I., Krisztina krt. 55., Magyar Telekom Székház, Tölösi Péter Konferencia Központ
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2012/csalad

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kihívások a hormonális fogamzásgátlás kapcsán továbbképző tanfolyam (Budapest, 2012.02.17.)

    A Magyar Nőorvos Társaság Közép-Magyarországi Szekciója "Kihívások a hormonális fogamzásgátlás kapcsán" címmel továbbképző tanfolyamot szervez.

    Helyszín: Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tanterme

    Időpont: 2012. február 17-én 14 óra

    Moderátor:
    Prof Dr. Pajor Attila DSc,
    egyetemi tanár, igazgató

    Program:

    14.00 A hormonális fogamzásgátlás fejlôdése az elmúlt évtizedekben
    Prof. Dr. Paulin Ferenc, DSc egyetemi tanár

    14.20
    Prof. Dr Paulin Ferenc 70. születésnapi köszöntése

    14.25
    Hormonális fogamzásgátlás mellékhatásai és szövődményei
    Sziller Péter klinikai fôorvos

    14.45 Hormonális fogamzásgátlás non-kontraceptív kedvező hatásai
    Dr. Gidai János PhD, egyetemi adjunktus

    15.05 Hormonális fogamzásgátlás és neurológiai betegségek
    Dr. Valent Sándor PhD, egyetemi docens

    15.20 Szünet

    15.50 Zoely: Egyedi hormonkombináció a fogamzásgátlásban
    Dr. Ács Nándor PhD, egyetemi docens

    16.10 Új gondolatok a fogamzásgátlásról a belgyógyász-kardiológus szemszögéből
    Dr. Járai Zoltán PhD, Med.Habil.,
    Profilvezetô fôorvos (Szent Imre Kórház)

    16.30 Hormonális fogamzásgátlás metabolikus hatásai
    Dr. Várbíró Szabolcs PhD, egyetemi adjunktus

    16.50 Hormonális fogamzásgátlás diabetes esetén
    Dr. Melczer Zsolt PhD, egyetemi docens

    17.00 Hormonális fogamzásgátlás obesitas esetén
    Dr.Tóth Péter PhD, egyetemi docens

    17.10 Hormonális fogamzásgátlás és a cardiovascularis betegségek
    Dr. Gimes Gábor PhD, egyetemi docens

    17.30 Hormonális fogamzásgátlás thrombophilia esetén
    Prof. Dr. Pajor Attila DSc, egyetemi tanár

    17.40 Hormonális fogamzásgátlás és rák kapcsolata
    Dr. Bánhidy Ferenc PhD, egyetemi docens

    18.00 Tesztírás
    (akkreditáció utólag történik)

    18.20 Fogadás

    Időpont: 2012.02.17.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1082 Budapest, Üllői út 78/a

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XV. Országos Konferencia

    Tárgy: ,,Marketing, public relations és reklám az egészségügyben'' XV. Országos Konferencia
    Budapest, 2012. február 16-17.

    Web: http://www.euuzlet.hu/kommunikacio >>
    benne

    ,,Marketing, public relations és reklám a patikákban'' Szimpózium
    Budapest, 2012. február 16.

    Az egészségügyi és egészségipari kommunikációs ágazat hagyományos seregszemléje, amelyet az eddigiek nyomdokain haladva az Egészségügy + Üzlet internetes portál rendez. A konferencián és a konferenciával lehetőséget kívánunk biztosítani ahhoz, hogy az egészségügy és az egészségipar területén dolgozó, a témakör iránt érdeklődő szakemberek közvetlenül is információkat és tájékoztatást kapjanak az őket érintő kérdésekről elméleti és gyakorlatorientált megközelítésben egyaránt.

    Rendező: Egészségügy + Üzlet tematikus portál ( http://www.euuzlet.hu )
    Szervezők: Gesztes Tamás, Jóbai Zsolt, Várhegyi László

    A Konferencia szakmai védnöke: Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület (NEEK)

    A konferencia keretében kerülnek kihirdetésre a Pályázat a 2011 egészségügyi kommunikációs szakembere díjra és a Pályázat a 2011 egészségügyi kommunikációs kampánya díjra nyertesei.

    Rendezvény kezdete: 2012.02.16.
    Rendezvény vége: 2012.02.17.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/kommunikacio

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Abortuszszigorítás előtt? A Patent Egyesület szakmai konferenciája (Budapest, 2012.01.27.)

    Időpont: 2012.01.27. péntek, 9:00-14:00

    Helyszín: Budapesti Európai Ifjúsági Központ
    1024 Budapest, Zivatar u. 1–3.

    A január elsején hatályba lépett új alkotmány a fogantatástól védeni rendeli a magzati életet. Ez új fejezetet nyithat a hazai magzatvédelemben, hiszen esélyt teremt arra, hogy az abortusz jelenlegi szabályozását alkotmányellenessé nyilváníthassák, és egy jóval szigorúbb szabályozást vigyenek keresztül. A jogszabályok módosítása nélkül is azonban számos útja van a művi terhességmegszakításhoz való hozzáférés megnehezítésének.

    Tisztelettel meghívjuk a Patent Egyesület nemzetközi szakmai konferenciájára. Célunk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a várható abortuszszigorítás formáiról és hatásairól, annak érdekében, hogy amikor az bekövetkezik, a témában érdekelt szereplők megfelelő háttérismeretekkel tudjanak állást foglalni és tájékoztatni.

    Meghívottak köre
    A következő területekről várjuk résztvevők jelentkezését:
    - egészségügy (védőnők, CSVSZ, nőgyógyászok, háziorvosok, stb.)
    - emberi jogi civil szervezetek, kezdeményezések
    - állami döntéshozók, pártok
    - sajtó

    Jelentkezés:
    Részvételi szándékát 2012. január 24-ig e-mailben jelezze kapcsolattartónknál, a következők megadásával:
    - név
    - beosztás, foglalkozás
    - szervezet vagy munkáltató
    - melyik fenti területen tevékenykedik
    - telefonszám
    - vegetáriánus ételt kér-e, egyéb speciális igény

    A konferencia nyelve magyar, a külföldi előadókkal történő kommunikációhoz tolmácsolást biztosítunk.

    Kapcsolattartó
    Tüdő Petra
    +36-70-35 35 330
    sajto@patent.org.hu

    A program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2012.01.27.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1024 Budapest, Zivatar u. 1-3., Budapesti Európai Ifjúsági Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Álarc nélkül - zenés, beszélgetős est Kopp Máriával a Duna Palotában (2012 .12.10.)

    Ebben a színházi évadban V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja főmunkatársa „Álarc nélkül” címmel zenés-beszélgetős estet tart minden hónapban a gyönyörűen felújított Duna palotában. Tudósok, színészek, filmesek, írók, fajsúlyos televíziós személyiségek, újságírók mesélnek neki az életükről – álarc nélkül. A decemberi vendége: Kopp Mária lesz.
    Szeretettel várunk tehát minden érdeklődőt egy hangulatos és őszinte beszélgetésre az ismert-népszerű egyetemi tanárral, aki az előadásaival, a könyveivel és a Népesedési Kerekasztal tagjaként végzett munkájával sokat tesz a magyar családokért.
    Helyszín: Duna Palota 1051 Bp., Zrínyi u. 5.
    Időpont : December 10., szombat, este hét óra
    Jegyrendelés (vásárlás): a Duna Palota pénztárában, a 235-5500 telefonszámon, az ismert jegyirodákban és a www.titujegy.hu internetes oldalon. (A jegy ára: 1990 forint, nem sokkal több, mint egy mozijegy.)
    Találkozzunk december 10-én!

    Időpont: 2011.12.10.
    Helyszín: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5., Duna Palota

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3D/4D VISUS és Ian Donald tanfolyamok

    Az 5. 3D/4D VISUS Course időpontja 2011. december 8-9. (csütörtök - péntek)

    Az ultrahangtanfolyam programja illeszkedik az eddig számos országban bevált tematikához, fele-fele arányban elméleti és gyakorlati foglalkozásokkal, specialisták oktatásával és gyakorlási lehetőségekkel. A sorozatot Bécsben 1996-ban indították útjára (Vienna International School of 3D Ultrasonography), a decemberi tanfolyamunk a magyar tagozat 5. rendezvénye.




    Ian Donald Inter-University School of Medical Ultrasound Hungarian Branch, 9. Course

    Időpont: 2011. december 10. (szombat) 9.00-13.00

    A nemzetközi iskolát főleg a szülészeti és nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika terjesztése érdekében Dubrovnikban 1981-ben alapították. A magyar tagozat 2003 óta működik, jelen rendezvény a kilencedik a sorban.

    További részletes információk a rendezvény weboldalán>>

    Rendezvény kezdete: 2011.12.08.
    Rendezvény vége: 2011.12.09.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/11visus/index.php?menu=1

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Menopausa Ambulanciák Klubja Óbudán (MAKÓ) (Budapest, 2011.11.26.)

    A MAKÓ 52. Klubnapját D vitamin növekvő szerepe a postmenopausában címmel 2011. november 26-án szombaton délelőtt 10 órakor tartjuk Óbudán, a Régi Sipos Halászkert Vendéglő emeleti különtermében (Budapest, III. Lajos utca 46.).

    Rendezvényünket utólagos akkreditáció során 2 továbbképzési ponttal írják jóvá.

    A program és további részletes információk letölthetőek ide kattintva >>

    Időpont: 2011.11.26.
    Helyszín: Budapest III., Lajos u. 46., Régi Sipos Halászkert Vendéglő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A megelőzés szolgálatában III. szimpózium (Gyula, 2011.11.24.)

    Az MTA Szegedi Területi Bizottsága Orvostudományi Szakbizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottsága, valamint a Magyar Család- és NővédelmiTudományos Társaság Békés Megyei Szervezete közös rendezvénye a „ Magyar Tudomány Ünnepe” rendezvénysorozat keretében.

    Időpont: 2011.11.24.

    Helyszín: Gyula Város Polgármesteri Hivatalának díszterme

    Ez alkalommal főként a szexuálisan terjedő betegségekről (HPV) és a reprodukciós folyamatokat befolyásoló tényezőkről tanácskoznak a jelenlévők.
    Szeretettel várunk mindenkit!

    A meghívó és egyben program letölthető ide kattintva >>

    Időpont: 2011.11.24.
    Helyszín: Gyula, Polgármesteri Hivatal díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társaságának XIV. Kongresszusa

    A kongresszus fő témái
    1. A laparoszkópia aneszteziológiai vonatkozásai
    2. Az endometriózis laparoszkópos sebészete
    3. Laparoszkópos radikális kismedencei műtétek helye a nőgyógyászati sebészetben
    4. Egyebek

    Helyszín:
    Richter Terem
    H-9021 Győr, Aradi vértanuk útja 16.

    Szakmai Szervező:
    Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya
    9023 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.
    Dr. Nagy Sándor PhD. osztályvezető főorvos
    Tel: (96) 418-244/1130 mellék vagy 70/4510-434 Fax: (96) 507-918
    E-mail: nagysandor@petz.gyor.hu

    Rendezvény Információ:
    Congress & Hobby Service Kft.
    Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@congress-service.hu

    Részletes programról, jelentkezésről, regisztrációról és szállásfoglalásról hamarosan értesítjük a társasági tagokat. További információt az MNT honlapján (www.mnt.hu), vagy a www.congress-service.hu weblapon lehet majd megtalálni.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.04.
    Rendezvény vége: 2011.11.05.
    Helyszín: 9021 Győr, Aradi vértanuk útja 16., Richter Terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.congress-service.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MCSNTT 2011. évi tudományos kongresszusa (Budapest, 2011.10.28.)

    LETÖLTHETŐ PROGRAM >>

    Ebben az évben a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) – amint az az utóbbi páratlan években már gyakorlattá vált – Budapesten rendez tudományos ülést. Vezetőségünk és a házigazda szerepét betöltő Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai kórháza nevében szeretettel köszöntjük Önt, mint a tudományos ülés résztvevőjét.
    A mögöttünk álló évszázadban a család egyre inkább egy nyílt dinamikus rendszerré vált, maga után vonva egyrészt a család funkciónak, másrészt a családtagok szerepének megváltozását. Ez a folyamat befolyásolja a gyermekvállalási szokásokat is, aminek pedig a társadalmi hatása mindenkor jelentős. Ez a gondolat motiválta rendezvényünk vezető kérdéskörét: „Gyermekvállalás a harmadik évezred küszöbén”. Tudományos ülésünkön részletes képet szeretnénk bemutatni arról, hogy a változó család milyen kihívásokat jelent a család- és nővédelemben.
    A kongresszus nemcsak ahhoz kínál lehetőséget, hogy az adott témakört érintő többféle szakterület legújabb hazai tudományos eredményeit a részvevők megismerjék és megvitassák, hanem a nemzetközi szekcióban az Európai Fogamzásgátlási Társaság külföldi képviselői is megosztják velünk szakmai eredményeiket, tapasztalataikat.
    Reméljük, hogy programunk felkeltette érdeklődését, és munkájában kamatoztatni fogja az elhangzottakat!
    Sikeres kongresszust kívánunk!

    dr. Golub Iván
    a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház főigazgatója
    Gárdos Éva
    az MCSNTT elnöke


    A kongresszuson való részvétel az orvosok számára 10 kreditpontot jelent.
    Szakdolgozók részére az akkreditáció folyamatban van.

    Szervező:
    E-mail: mcsntt@doki.net
    Telefon: 06 1 345 6722

    További részletek, on-line jelentkezés ide kattintva: http://www.novedelem.hu/info.aspx?sp=22

    Időpont: 2011.10.28.
    Szervező: Ponori Thewrewk Anna ügyvezető
    Munkahely neve: Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság
    Címe: 1024 Budapest. Keleti Károly u. 5-7.
    Tel: +36 (1) 3456 722
    Fax: +36 (1) 3456 678
    E-mail: mcsntt@doki.net
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29., Uzsoki utcai Kórház konferenciaterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSNTT Közgyűlés (Budapest, 2011.10.28.)

    Kedves Tagtársunk!

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége ezúton értesíti a Társaság tagjait, hogy a 2010. november 19-én módosított alapszabály 13. §.-a, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján

    2011. október 28-án du. 12.40-13.40-kor közgyűlést tart,

    amelyre tisztelettel meghívjuk. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlést 2011. október 28-án 13.40-kor tartjuk. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

    Napirendek:
    1. Beszámoló a Társaság 2010 évi tevékenységéről (Társaság Főtitkára)
    2. Közhasznúsági jelentés a Társaság 2010 évi közhasznú tevékenységéről (Társaság Elnöke)
    3. Számvizsgáló Bizottság beszámolója a Társaság 2010 évi gazdálkodásáról (Bizottság Elnöke)
    4. Felmerülő módosítások az alapító okiratban

    A 2011. évi közgyűlés megrendezésére a tudományos program keretében kerül sor, amelynek helyszíne:

    Budapest, Uzsoki Kórház előadóterme
    (1145 Budapest, Uzsoki u. 29. )

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége

    Időpont: 2011.10.28.
    Helyszín: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29., Uzsoki Kórház előadóterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hálók alkalmazása a kismedencei rekonstrukciók sebészetben élő műtéti közvetítés (Budapest,2011.10.21.)

    Hálók alkalmazása a kismedencei rekonstrukciók sebészetben élő műtéti közvetítésre az Aesculap Akadémia és a Szent Imre Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati profil szervezésében 2011.10.21-én kerül sor az Aesculap Akadémián (1115 Budapest, Halmi út 20-22.)

    Jelentkezés faxon vagy e-mailen lehetséges. A jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumból.

    Időpont: 2011.10.21.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Méhes Károly Genetikai Továbbképző Napok (Pécs, 2011.10.19-21.)

    Genomika a gyakorló orvos számára: új módszerek, új eredmények, új trendek

    Kötelező szinten tartó tanfolyam

    Helyszín:
    Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
    7622 Pécs, Universitas u. 2/a

    A tanfolyam Szervező Bizottságának elnöke
    Prof. Dr. Melegh Béla


    A tanfolyam részvételi díja: 20 000 Ft

    Pályakezdő kollégáknak és PhD hallgatóknak a részvétel díjtalan.

    A tanfolyam első napján (október 19-én) 18.30 órától kerül megrendezésre a Magyar Humángenetikai Társaság éves vezetőségi ülése és taggyűlése.

    A tanfolyam a következő szakképesítéssel rendelkező orvosok számára ajánlott:
    csecsemő- és gyermekgyógyászat
    klinikai genetika
    neurológia
    sebészet
    szülészet-nőgyógyászat

    A tanfolyam akkreditációs pontértéke: 50 pont

    A program és további részletes információ letölthető ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2011.10.19.
    Rendezvény vége: 2011.10.21.
    Szakterület(ek): Genetika
    Helyszín: 7622 Pécs, Universitas u. 2/a, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVIth World Congress on Gestational Trophoblastic Diseases (Budapest, 2010.10.16-19.)

    International Society for the Study of Trophoblastic Diseases (ISSTD) Jointly organised by
    International Society for the Study of Trophoblastic Diseases (ISSTD)
    Hungarian Trophoblastic Disease Center
    Society of the Hungarian Gynaecological Oncologists
    Hungarian Society of Reproductive Immunology

    Dear Colleagues,

    On behalf of the Executive Committee of ISSTD and the Hungarian organizers it is a great pleasure for me to welcome you all to the XVIth World Congress on Gestational Trophoblastic Diseases (GTDs) which will be held in Budapest, Hungary, October, 2011. The conference will focus on the latest developments and new findings in the biology, genetics, epigenetics, treatment and follow-up of the different groups of these diseases and their variants. The congress will provide an invaluable opportunity for experts of the region (for the first time in the European Continent) as well as those outside the region to share experiences and exchange scientific information. The knowledge and experience in the research, treatment and follow-up of gestational trophoblastic diseases accumulated over 35 years in the host country of the World Congress and in the surrounding parts of Europe should be of interest for ISSTD and invariably brings fruit for thoughts for all of us particularly as such approach is followed by many parts of the world. In addition, it brings tremendous stimulation in research and harmonizing local guidelines with the international ones by introducing the ISSTD expertise.

    Based upon international experience we decided to establish a center for Hungarian trophoblast patients in our institution in Budapest in the middle of the 1970s. We enlarged and improved our knowledge continuously and initiated the latest methods of diagnosis and therapy. We established a tight co-operation with other clinics in Hungary and abroad and with academic centers. Our educational and publication activity made it possible for us to have had the opportunity to treat 80% of trophoblastic tumour patients from the 10.5 million population of Hungary. Along this line, it is not only a great honor for the country hosting the XVIth. Word Congres on GTDs, but unique opportunity improving care of women with these diseases.

    The local organizing committee will make every effort to put together an exciting program and to continue the tradition of excellence set in previous world congresses of ISSTD And the congress will offer participants an opportunity to meet experts and colleagues from all corners of the globe. Getting together, learning together and enjoying friendship is a central value of our meeting.

    Vilmos Fülöp
    Congress President

    Highlighted topics

    Low-risk gestational trophoblastic disease
    High-risk gestational trophoblastic disease
    Genetics of molar diseases
    Molecular biology of molar diseases
    Pathology of molar diseases
    hCG and clinical management of molar diseases
    Biology of hCG
    Staging/imaging and clinical management
    Regional perspectives of molar diseases

    Official language: english

    Website: http://hbltravel.hu/?page_id=99

    Rendezvény kezdete: 2011.10.16.
    Rendezvény vége: 2011.10.19.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., MTA Székház
    A rendezvény Web oldala: http://hbltravel.hu/?page_id=99

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MNT Dél-magyarországi Szekció Ülés

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Dr. Németh Gábor
    Szegedi Tudományegyetem Szülészeti- Nőgyógyászati Klinika
    6725 Szeged Semmelweis u 1
    Telefon:+3662545757

    és

    Dr. Párducz László
    Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, Szülészet- Nőgyógyászati osztály
    5700. Gyula, Semmelweis u. 1.
    Telefon: +36-30/9837-296
    E-mail: parducz@pandy.hu

    Általános szervező adatai:
    Cora Szabolcs
    C&P2&T Group
    5711 Gyula, Szüret u. 12.
    Telefon: +36-30/3375-801
    E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.10.14.
    Rendezvény vége: 2011.10.15.
    Helyszín: 5700 Gyula, Várkert u. 1., Erkel Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.szuleszet-pandy.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HÁM eredetű petefészek daganatok kezelése - tudományos ülés

    Szeretettel várjuk 2011 szeptemberében az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályának "Kékgolyó délutánok" - "A HÁM eredetű petefészek daganatok kezelése" című továbbképző rendezvényére!

    A jelentkezési határidő: 2011. szeptember 30.

    Jelentkezni lehet Garaminé Kőkúti Katalinnál a +36-1/224-8751 telefonszámon, vagy az info@mkardio.hu e-mail címen.

    Időpont: 2011.10.13.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth György utca 7-9., Országos Onkológiai Intézet, Eckhardt-terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.oncol.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MASZNUT XI. Kongresszusa

    A Kongresszus tervezett témái:

    Ultrahang szűrővizsgálatok:
    • Kromoszóma-rendellenességek ultrahang jelei az első és második trimeszterben
    • Down-szindróma komplex szűrése
    • A magzati szív vizsgálata, echokardiográfia jelentősége az első és második trimeszterben
    • A 3D- és a 4D-technika szerepe a szűrővizsgálatokban
    • Az ultrahang szűrővizsgálatok jelentősége a praenatális diagnosztikában
    • Az ultrahang szűrővizsgálatok helye a nőgyógyászati megbetegedésekben
    • Az ultrahang vizsgálatok jogi, etikai vonatkozásai napjainkban

    Ultrahang-diagnosztika a szülészetben:
    • Az ultrahangvizsgálattal nem bizonyítható terhesség
    • Rizikóterhességekben végzett Doppler-flowmetriás vizsgálatok
    • Többes terhességek ultrahang-diagnosztikája, chorionicitás és terhességi komplikációk
    • Az ultrahang vizsgálat szerepe a többes terhességek nyomon követésében
    • A magzati retardáció ultrahang monitorizálása és nyomon követési lehetőségei
    • A lepény beágyazódási rendellenességei
    • A magzati szívritmuszavarok ultrahang-diagnosztikája, méhen belüli kezelési lehetőségek
    • A koponyaűr rendellenességeinek diagnosztikája, prognosztikai jelentősége
    • Magzati MRI és/vagy 3D-ultrahang az agyi rendellenességek prenatalis differenciál-diagnosztikájában
    • Mellkasi-, hasi- és végtag-rendellenességek 2D-, 3D-diagnosztikája
    • A hegvastagság mérése, mint a császármetszés társindikációja
    • A 3D-volumetria jelentősége a szülészetben

    Ultrahang-diagnosztika a nőgyógyászatban:
    • Ectopiás terhességek
    • Meddőségi ultrahang-diagnosztika, kontrasztanyagok alkalmazása
    • Az ultrahangvizsgálatok szerepe a méhvérzések diagnosztikájában
    • Ultrahang vizsgálatok perimenopauzában
    • A nőgyógyászati gyulladásos megbetegedések ultrahang diagnosztikája
    • Az adnextumor - ultrahanglelet differenciáldiagnosztikai problémái
    • A méhnyak-, és méhtestrák ultrahang diagnosztikája
    • Az ovárium tumorok ultrahang-diagnosztikája és nehézségei
    • A nőgyógyászati tumor-diagnosztika problémái napjainkban
    • Az ultrahang-diagnosztika és egyéb képalkotó eljárások algoritmusa a nőgyógyászati kórképekben
    • Ultrahang-vezérelt beavatkozások nőgyógyászati kórképekben
    3D-volumetria jelentősége a nőgyógyászatban

    Pályázat:
    Szonográfusoknak lehetőséget biztosítunk a díjtalan (részvételi díj mentes) részvételre. Jelentkezési lapjukon pályázati szándékukat tüntessék fel, valamint juttassák el a Szervező Bizottsághoz laborvezetőjük (osztályvezetőjük) javaslatát.

    Regisztráció:
    A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: http://congress-service.hu/2011/msznut

    Prezentációk bejelentése:
    A kongresszus fő témáihoz előadások és poszterek jelenthetők be. A prezentációk elfogadásáról a Szervező Bizottság dönt és erről az érintettek külön értesítést kapnak.
    Formai követelmények a rendezvény web-oldalán!

    Munkáját elküldheti:
    • Interneten történő bejelentkezés alkalmával: http://congress-service.hu/2011/msznut

    • Interneten e-mail-hez csatolt file-ban – ez esetben kérjük, hogy az e-mail tárgyában a kongresszus elnevezését feltüntetni szíveskedjék. Az összefoglaló .DOC és .RTF file-jait az info@congress-service.hu címre juttassa el.

    Fontos időpontok:
    Kedvezményes díjú jelentkezés határideje: 2011. május 31.
    Absztraktok beküldésének határideje: 2011. május 31.
    Előadások, poszterek visszaigazolása: 2011. június 30.
    Hotel díjmentes lemondás határideje: 2011. június 15.
    Részvétel díjmentes lemondás határideje: 2011. július 31.

    A Szervező Bizottság címe (tudományos információk):
    Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
    Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    7624 Pécs, Édesanyák útja 17.
    Postacím: 7602 Pécs, Pf. 99.
    Dr. Arany Antal, Dr. Vizer Miklós
    Telefon: 06-72-536-360, 06-72-536-370
    06-30-98-36-805
    e-mail: antal.arany@aok.pte.hu
    miklos.vizer@aok.pte.hu

    A szervező iroda címe (bejelentkezés, levelezés, összefoglalók, szállásügyek, szakmai kiállítás):
    CONGRESS & HOBBY SERVICE Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@congress-service.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.10.06.
    Rendezvény vége: 2011.10.08.
    Helyszín: Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Kodály Központ
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2011/msznut

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar-Német Nőgyógyász Kongresszus

    Időpont: 2011.09.16.
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőorvos Társaság Dél-nyugat Dunántúli Szekciójának XIII. Kongresszusa

    Főtéma: A szülészet nőgyógyászat aktuális kérdései

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Prof. Dr. Szilágyi András
    Munkahely neve: Kaposi Mór Oktató Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
    Munkahely címe: 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32.
    Telefon:82 501300/263
    Fax:
    E-mail:szilagyi.andras@kmmk.hu

    Általános szervező adatai:
    Név: Hermes Tours
    Munkahely neve:
    Munkahely címe: 7400 Kaposvár, Irányi Dániel u.9.
    Telefon: 82 511670
    Fax: 82 511671
    E-mail:
    info@hermestours.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.09.09.
    Rendezvény vége: 2011.09.10.
    Helyszín: Kaposvár,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és VIII. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

    A konferencia kiemelt témái:

    - Az egészségpolitikai irányok rendszerszinten
    - Semmelweis-terv: ellátásszervezés - kórházak integrálása, ennek hatása a járóbeteg szakellátásra
    - Újra kötelező a Kamarai tagság: várható következmények
    - Humán erőforrás management - életpálya modell
    - Egészségügyi dolgozók bántalmazása
    - Szív-érrendszeri megbetegedések korszerű diagnosztikai lehetőségei
    - Nanomedicina
    - Hygiénia
    - Korszerű pszichotherápia
    - Kistérségi Rendelőintézetek helyzete, méretgazdaságosság

    A konferencia helyszíne:
    Flamingó Wellness Hotel
    Balatonfüred, Széchenyi utca 16.
    web: www.flamingohotel.hu

    A Szervező Bizottság címe:
    Dr. Varga Imre elnök
    Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség
    2120 Dunakeszi, Fő út 75-81.
    tel.: (27) 341-809, fax: (27) 341-241
    e-mail: medicina2000@t-online.hu

    A kongresszusi iroda címe:
    K&M Congress Kft.
    1028 Budapest, Hidegkúti út 153.
    telefon: (1) 301-2000, fax: (1) 301-2001
    e-mail: e-mail küldése >>

    A Konferencia hivatalos honlapjai
    http://www.kmcongress.com/jaro2011.php
    http://www.medicina2000.hu

    Fontos határidők:
    Absztrakt leadási határidő: 2011. június 15.
    Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2011. július 1.

    Rendezvény kezdete: 2011.09.08.
    Rendezvény vége: 2011.09.10.
    Helyszín: Balatonfüred, Flamingó Wellness Hotel, Széchenyi u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://www.kmcongress.com/jaro2011.php

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Menopausa Társaság IX. Országos Kongresszusa (Balatonalmádi, 2011. június 16-18.)

    Tisztelt Kollégák!

    Újabb két év telt el, már a IX. kongresszust szervezzük. Reménykedünk, túl vagyunk az egészségügy vegetálásának időszakán. Reméljük, túl vagyunk a menopausális hormonkezelés vesszőfutásának időszakán. Itt az idő a lekristályosodott Menopausalis medicinát a magyar egészségügyben jelentőségének, szerepének megfelelő helyen kezelni. Ha tudunk létrehozni egészségmegőrző, preventív, kezelési ellátásokat, a menopausa hálózat felértékelődik.

    A változókort elérő nők száma nem csökken, továbbra 40-45 ezer, viszont a szép korúak száma aránya emelkedik. Bár hazánkban is emelkedik az átlagéletkor, de az egészégben töltött évek aránya csökken száma stagnál. A menopausa meghatározó szerepet játszik a későbbi évek egészségmegőrzésében. A kilmaktérium nemcsak egészségügyi, de foglalkoztatási, gazdasági problémát jelenthet, melyben felértékelődik a család, a társadalom és az orvostudomány szerepe is. A Magyar Menopausa Társaság – 1995-ös megalakulása óta - e kihívásnak kíván megfelelni a tudományos eredmények alapján, a meglévő menopausa ambulantia hálózaton keresztül.

    Minden menopausalis nőnek szükséges tájékoztatást kapni a várható azonnali és késői következményekről, hogy lehet kivizsgáltatni magát, értékelni tünetet együttesét, egyénre szabott segítséget kapni, hogy megelőzhesse a petefészek hormonhiányból kiinduló betegségeit. A menopausával foglalkozó szakemberek feladata, hogy az ismeretek átadásával oldják meg a csaknem minden klimaktériumba kerülő nőben megjelenő tünetek enyhítése, pácienseik támogatását az egészséges életmód kialakításában. Ezen feladatot csak rendszeresen karbantartott tudományos ismeretanyaggal lehet. Az tudásanyag ismeretét a megújuló 3MO vizsga tanúsít. A korábban beígért licence vizsga megfelelő akkreditációt biztosítana a menopausa medicinának.

    Kongresszusunk lehetőséget kínál tudásunk aktualizálására, a különböző szakmák ismereteinek megismerésére egyeztetésére. A sajtó hallgat, a korábban megjelent, túlértékelt adatok, az azokból levont elhamarkodott következtetések utóbbi években több oldalról új értelmezést kaptak, letisztultak. Az alternatív gyógymódok felértékelődtek, mind kezelési idő, mind a készítmények száma jelentősen megszaporodott. Ezeket szükséges szigorúan szakmai szempontból áttekinteni.

    A Balaton part, a június közepi nyár, a kellemes környezet, számos lehetőséget rejt a kongresszus előtt és után kellemes programok szervezésére. A Szervező Bizottság és a Congressline Iroda igyekszik kellemes és tartalmas időtöltést biztosítani a kongresszus folyamán is. A IX. Kongresszus Szervező és Tudományos Bizottsága és a Magyar Menopausa Társaság Vezetősége nevében tisztelettel várjuk Önöket 2011. június 17-18-án.

    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada

    Tudományos témák:
    •Cardiovascularis rizikó és védelem a változókorban
    •Dermo-uro-vaginalis atrophia
    •Petefészek működés változókorban - Endocrin működés
    •Menopausa és a daganatos megbetegedések.
    •Menopausa előtti méh és petefészek eltávolítás hatásai
    •Változó korú nők társadalmi helyzete - hazai nemzetközi kitekintés
    •Petefészek hormonkezelés helye az osteoporosis megelőzésében és kezelésében
    •Thrombosis hajlam és hormonkezelés
    •Nem hormontartalmú, ösztrogén hatások (phyto-ösztrogének, homeopátiás szerek)
    •Andropausa
    •A nő psychéje változókorban
    •Szexualitás változókorban – kettőn áll a vásár
    •Egészséges életmód, étkezés, mozgás
    •Menopausa szakambulanciák működése
    •Saját tapasztalatok, egyéb témák

    Előadás bejelentés
    2011. április 10-ig lehetséges (referátum 15 perc, előadás 7 perc, poszter) absztrakt összefoglaló beküldésével (min. 1000-1200 karakter terjedelemben) az alábbi email címre: gaitz@congressline.hu

    További részletek a szervező web-oldalán: http://www.congressline.hu/mmt2011/dm/dm-1209.html

    Szervező:
    Congressline Kft.
    1065 Budapest, Révay köz 2.
    Tel: 429-0146, Fax: 429-0147
    Email: gaitz@congressline.hu


    Dr. Pap Károly
    MMT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2011.06.17.
    Rendezvény vége: 2011.06.18.
    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mmt2011/dm/dm-1209.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályvezetők Kibővített Baráti Találkozója - A szülészet-nőgyógyászat helyzete

    Kedves Kollégák!

    Miskolc, Nyíregyháza után Székesfehérváron kerül megrendezésre a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályvezetők IV. kibővített Baráti Találkozója, a Fejér Megyei Szent György Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya szervezésében, a Magyar Nőorvos Társaság, valamint a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium támogatásával.

    A Baráti Találkozón a következő szakmapolitikai témák megvitatására kerül sor:
    - A szülészeti és nőgyógyászati ellátás társadalmi megítélése
    - Magyar Nőorvos Társaság
    - Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium
    - Szakfőorvosi hálózat
    - Pályakezdők és pályát befejezők helyzete
    - Terhesgondozás
    - Otthonszülés
    - Családközpontú szülészet
    - Urogynecologia
    - Nőgyógyászati onkológia

    A találkozóra szeretettel várjuk a jelenlegi, a jövőbeni és a volt tanszékvezető professzorokat, osztályvezető főorvosokat és minden kedves érdeklődő kollégát.

    Dr. Hagymásy László Ph.D.
    osztályvezető főorvos
    a Baráti Találkozó szervezője

    Általános információ:

    A Baráti Találkozó helyszíne:
    Hotel Magyar Király
    8000 Székesfehérvár, Fő utca 10.
    Telefon: +36 22 311-262
    www.magyarkiraly.hu

    Jelentkezés:
    on-line: www.szerviziroda.hu
    vagy a mellékelt Jelentkezési lapon

    A jelentkezés határideje: 2011. május 15.

    Részvételi díj:
    Orvos: 20.000.- Ft + áfa
    35 év alatt, nyugdíjas, szakdolgozó, kísérő: 15.000.- Ft + áfa

    A részvételi díj tartalmazza:
    a regisztrációs költségeket, részvételt a Baráti Találkozón, ebédet június 2-3-án, kávészünetben a fogyasztást, június 2-án az esti fogadást

    Szervező iroda:
    Ócsai Ágnes
    Szerviz Iroda Utazásszervező Kft.
    3530 Miskolc, Mártírok u.1.
    Tel. Fax: 46/509-979, 509-980, 30/9951-671
    E-mail: a.ocsai@szerviziroda.hu

    Tudományos szervező:
    Dr. Hagymásy László
    Fejér Megyei Szent György Kórház
    Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
    8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.
    Tel-Fax: 22/535-661, 20/8236-533
    E-mail: lhagymasy@mail.fmkorhaz.hu

    További részletes információ, program és letölthető jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2011.06.02.
    Rendezvény vége: 2011.06.03.
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Fő u. 10., Hotel Magyar Király

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság I. Szakmai Továbbképző Tanfolyama (Siófok, 2011. május 27-28.)

    Tisztelt Kollegák!
    Rendezvényünk a Magyar Nőorvos Társaság első Továbbképző Kurzusa, amelyet a Társaság a továbbiakban azokban a köztes években szeretne megrendezni, amikor nem tartunk Nagygyűlést.
    A kiválasztott témaköröket a szakma vezető szaktekintélyei foglalják össze, a 2 napos Tanfolyam kreditpontos vizsgával zárul (30 kreditpont).
    Az évenkénti találkozással a szakmai továbbképzésen túl, jó lehetőség adódik a szülészet-nőgyógyászat aktuális kérdéseinek megbeszélésére, a kollégákkal történő találkozásra.
    A kora nyári Balaton-part a Szervező Bizottság reményei szerint ideális helyszínt teremt tanfolyamunk megrendezéséhez.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel:

    Prof. Dr. Pál Attila
    az MNT elnöke

    Dr. Ács Nándor
    a Szervező Bizottság vezetője

    Tudományos témák
    • Genetika, prenatális diagnosztika
    • Endoscopia
    • Endometriózis
    • Ultrahang diagnosztika
    • Fogamzásgátlás
    • Terhesgondozás-perinatológia
    • Onkológia, HPV
    • Asszisztált reprodukció

    Részvételi díjak:

    2011. április 15. előtt:
    Résztvevő: 25.000,- Ft
    Szakdolgozó, 30 év alatt, Nyugdíjas: 15.000,- Ft
    Kísérő 18.000,- Ft

    2011. április 15. után:
    Résztvevő: 30.000,- Ft
    Szakdolgozó, 30 év alatt, Nyugdíjas: 18.000.- Ft
    Kísérő 21.000,- Ft

    Helyszínen:
    Résztvevő: 35.000,- Ft
    Szakdolgozó, 30 év alatt, Nyugdíjas: 21.000.- Ft
    Kísérő 21.000,- Ft

    A részvételi díj 25% áfa-t tartalmaz.
    (A részvételi díjak tartalmazzák a konferencia anyagokat, kávészüneteket, ebédeket és a közös vacsorát, a kísérőknek: 2 ebédet és a közös vacsorát)

    Részletes programról, jelentkezésről, regisztrációról és szállásfoglalásról 2011. január végén az MNT tagjait értesítjük, valamint további információt itt az MNT honlapján (www.mnt.hu), vagy a www.congressline.hu/mnt2011 weblapon lehet majd ugyanekkortól megtalálni.
    A Társaság megjelenési lehetőséget biztosít cégek részére. (kiállítás, hirdetés, egyéb)

    Szervező Iroda:
    Congressline Kft.
    1065 Budapest, Révay köz 2.
    Tel: 429-0146, Fax: 429-0147
    E-mail: gaitz@congressline.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.05.27.
    Rendezvény vége: 2011.05.28.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 8600 Siófok, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mnt2011

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az vagy, amit megeszel – korszerű diétás ismeretek mindenkinek

    Akkreditált továbbképzés 10,30 órától – kb. 17,00 óráig

    Helyszín: PTE – ÁOK Elméleti Tömb Aula (Pécs, Szigeti u. 12. )

    ESZTB pont folyamatban (egészségügyi)
    NSZFI K-01-075/2010 5 pont (szociális)

    A program résztvevői egészséges alapanyagokból összeállított kóstolón vehetnek részt.

    A program alatt az EUREST Kft. Dietetikusai ingyenes Inbody (testösszetétel analízist) végeznek.

    Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lapon.

    Részvételi díj: a szociális szféra munkatársai számára: 4.000 Ft/fő, (a Közlönyben meghirdetettel azonos).
    Egészségügyi szféra munkatársai számára: 1.000 Ft/fő

    A Szakmai Nap keretében kerül megrendezésre a MEDI-ART 2011 Pécs, az egészségügyi és szociális területen dolgozó amatőr művészek kiállítása.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2011.05.20.
    Helyszín: Pécs,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEDI – ART 2011 Pécs

    Tíz év után PÉCSETT ismét megrendezzük az Egészségügyi Amatőr Művészek Országos Találkozóját.

    2011- ben a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ szervezésében, Pécs ad otthont a rendezvénynek, 2011. május 20. – 21. között.
    Találkozónkra a szociális szférában tevékenykedő egészségügyi végzettségű amatőr művészeket is várjuk.

    Minden művészi ágban várjuk a résztvevők jelentkezését.
    A rendezvényen találkozhatnak az egészségügy bármely területén tevékenykedő amatőr művészek. A bemutatkozáson túl célunk a tapasztalatátadás, a véleménycsere, az együttműködés, a kapcsolatépítés lehetőségének biztosítása.
    E mellett a Találkozón, reményeink szerint, Pécs 2010 Európa Kulturális fővárosának ihlető légköre és maga a résztvevő művészek találkozása jövőbeni alkotások ihletője is lehet,
    A találkozóra, a fesztiválra várjuk az amatőr művészeket: festőket, szobrászokat, keramikusokat, textilművészeket, zenészeket, előadóművészeket, irodalmárokat.
    A PTE Művészeti Kar neves művész-oktatói segítik a szakmai munkát.
    A nagyközönség számára is bemutatásra kerül a résztvevők egy-egy alkotása, a programban személyes szereplése.

    Részvételre jelentkezni május 16-ig lehet a csatolt jelentkezési lapon.

    Bővebb felvilágosítás:

    Kovácsné Kelemen Judit ápolási igazgató
    PTE KK Ápolásigazgatás
    7624 Pécs, Honvéd u. 5.
    Tel/Fax: 72/536-476, +36-30/298-8784
    e-mail: apolasvezetes@pte.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.05.20.
    Rendezvény vége: 2011.05.21.
    Helyszín: Pécs,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság Északnyugat-magyarországi Szekciójának VIII. Tudományos konferenciája

    A Konferencia témái:
    1. Szülésindukció, császármetszés - a protokollok tükrében
    2. Méheltávolítás a XXI. században - technikai megoldások, aktualitások és ellentmondások
    3. Egyéb aktualitások, szabadon választott témák

    Helyszín:
    H-9021 Győr, Szent István út 10/a.

    Prezentációk bejelentése:
    Előadását a jelentkezési lapon, vagy a konferencia honlapján történő regisztráció során 2011. március 31-ig jelentheti be.
    Az előadások időtartama max. 10 perc (8 perc előadás + 2 perc megbeszélés).
    Előadás tartásához számítógép és projektoros kivetítés áll rendelkezésre.
    Az előadások elfogadásáról, és programba sorolásáról 2011. április 20-ig írásbeli értesítést küldünk.

    Részvételi díjak:
    Orvosoknak 12.500 Ft (10.000 Ft +Áfa)
    Nyugdíjasoknak, rezidenseknek 10.000 Ft ( 8.000 Ft +Áfa)

    Regisztráció:
    A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról:
    http://congress-service.hu/2011/enyno

    Szakmai szervező:
    Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya
    9023 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.
    Dr. Nagy Sándor PhD. osztályvezető főorvos
    Tel: (96) 418-244/1130 mellék vagy 70/4510-434 Fax: (96) 507-918
    E-mail: nagysandor@petz.gyor.hu

    Rendezvény információ:
    Congress & Hobby Service Kft.
    Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@congress-service.hu

    Információk és bejelentkezés az interneten:
    http://congress-service.hu/2011/enyno

    Rendezvény kezdete: 2011.05.13.
    Rendezvény vége: 2011.05.14.
    Helyszín: 9021 Győr, Szent István út 10/a., Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2011/enyno

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa (Gyula, 2011.05.13-14.)

    Az elmúlt évek nagysikerű rendezvényeinek, a közös gondolkodásnak, kitartó összefogásnak köszönhetően XXXI. Gyermeknőgyógyászati Kongresszusunkat Gyulán,
    2011. május 13-14. között már önálló társaságként, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság keretein belül rendezzük meg.

    Helyszín: Gyula Város Polgármesteri Hivatal Díszterme (5700 Gyula, Petőfi tér 3.)

    A Kongresszus fő témái:
    1. Szexuális úton átvihető fertőzések jelentősége a
    gyermeknőgyógyászatban
    2. Új lehetőségek a fogamzásgátlásban
    3. Interdiszciplináris együttműködés a gyereknőgyógyászatban
    4. Esetismertetések

    fő témák referátumok keretében kerülnek megtárgyalásra. Emellett rövid
    esetbemutatásokra nyújtunk lehetőséget. A gyermeknőgyógyászat bármely területéről érdekes
    esetek prezentációját várjuk a résztvevőktől max. 5 perces dokumentált előadás formályában.
    Hívunk mindenkit, ossza meg velünk az elmúlt évek legérdekesebb, tanulságos eseteit!

    Jelentkezés, előadások bejelentése:
    On-line regisztráció, jelentkezési lap és a szükséges
    egyéb dokumentumok
    a www.szuleszet-pandy.hu honlapon.

    Postai úton történő regisztráció: a honlapról letöltött adatlapok visszaküldésével.
    Cím: Cora Szabolcs 5700. Gyula, Szüret u. 12.

    Jelentkezési határidő: 2011. április 15.

    (Mind az elektronikus, mind a postai úton történő regisztrációról visszajelzést adunk.)

    Részvételi díj:
    2011. április 15.-ig:
    orvos: 23.000 Ft/fő
    35 év alatti orvos, nyugdíjas: 17.000 Ft/fő
    kísérő: 15.000 Ft/fő

    2011. április 15- után helyszíni befizetéssel:
    orvos: 25.000 Ft/fő
    35 év alatti orvos, nyugdíjas: 20.000 Ft/fő
    kísérő: 18.000 Ft/fő

    Az ajánlott szállások jegyzéke, elérhetősége
    megtalálható a www.szuleszet-pandy.hucímen.
    Az ajánlott szálláshelyek a Kongresszus résztvevőinek
    kiemelt kedvezményt biztosítanak.

    Tudományos információ:
    Dr. Párducz László
    E-mail: parducz@pandy.hu

    Dr. Major Tamás
    E-mail: majort@dote.hu

    További részletes információk a kapcsolódó dokumentumban elérhető első értesítőben olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2011.05.13.
    Rendezvény vége: 2011.05.14.
    Helyszín: 5700 Gyula, Petőfi tér 3., Gyula Város Polgármesteri Hivatal Díszterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.szuleszet-pandy.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpózium és a Magyar Artériás Stiffness Társaság V. Kongresszusa (Debrecen, 2011.04.17-19.

    VII. Nemzetközi Artériás Stiffness Szimpózium és a Magyar Artériás Stiffness Társaság V. Kongresszusa 2011. április 17-19-én kerül megrendezésre, Debrecenben, a Hotel Divinusban*****

    Fő témák:
    » Az artériás funkció vizsgálata a mindennapi gyakorlatban
    » Az artériás funkció vizsgálata gyermek- és serdülőkorban
    » Artériás funkció preeclampsiában
    » Hemodinamikai változások menopausában
    » Képes-e javítani az artériás funkció vizsgálata a hagyományos rizikóbecslést?
    » Pulzushullám visszaverodés és a CV betegségek
    » A centrális vérnyomás szerepe a cerebrovascularis betegségek kialakulásában
    » A hullám-reflexió helyével kapcsolatos teóriák és tények
    » A korai vaszkuláris öregedés jelentosége
    » Artériás stiffness az immunológiában
    » Artériás stiffness az immunológiában

    Absztraktbeküldés:
    A Szervezőbizottság a résztvevők aktív részvételére számít, ezért felkér minden társasági tagot, érdeklődő kollégát absztrakt benyújtására. Az absztraktokat a szervezőiroda on-line absztrakt rendszerét használva kell bejelenteni. Web: www.isas2011.hu

    Absztrakt nyelve:
    » Előadás feltöltés nyelve: angol
    » Prezentáció nyelve: angol vagy magyar

    Az absztraktok beküldési határideje: 2011. február 25-ig meghosszabbítva.
    Absztraktok elfogadásának visszaigazolása: 2011. március 1.

    Általános információk:

    Részvételi díjak:

    MAST tagoknak 2011. március 10. előtt: 15.000 Ft; 2011. március 10. után: 18.000 Ft

    Nem MAST tagok 2011, március 10. előtt: 22.000 Ft; 2011. március 10. után: 25.000 Ft

    Külföldi résztvevőknek: 2011. március 10. előtt: 44.000 Ft; 2011. március 10. után 50.000 Ft

    A teljes részvételi díj egy fő részére tartalmazza: előadásokon való részvételt, kongresszusi táskát, programfüzetet, névkitűzőt, részvételi igazolást, kávészüneteket, ebédet hétfőn, a nyitófogadáson és a bankett vacsorán való részvételt, ÁFA-t

    Szakmai információ:
    Dr. Illyés Miklós - a Magyar Artériás Stiffness Társaság elnöke
    E-mail: millyes@t-online.hu

    Dr. Benczúr Béla - a Magyar Artériás Stiffness Társaság főtitkára
    E-mail: benczurb@gmail.com

    Szervező Titkárság
    ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    Tel: +36 1 350-1854
    Fax: +36 1 350-0929
    E-mail: mast@asszisztencia.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.04.17.
    Rendezvény vége: 2011.04.19.
    Szakterület(ek): Nephrologia, Hipertónia, Kardiológia, Pszichiátria, mentálhigiéné, Belgyógyászat, Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 1., Hotel Divinus
    A rendezvény Web oldala: http://www.isas2011.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Down Szimpózium (Szeged, 2011.04.15-16.)

    A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete és a Szegedi Alapítvány a Magzati Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért kiemelt közhasznú szervezet az elmúlt 13 évben
    nyolc alkalommal rendezett nagy sikerű szimpóziumot és tudományos továbbképzést a Down kórról.
    A IX. Down szimpózium egyben tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből.
    Az „Új eredmények a magzati orvostudományban” című tudományos program felöleli a Down szindróma prenatális szűrésének és diagnózisának korszerű módszereit, a magzat etikai és jogi helyzetét, érdekét.
    A 12. hetes (holisztikus) szűrés és a magzati szív és egyéb strukturális rendellenességek ultrahang vizsgálatáról, illetve a terhespatológiai kórképek: toxeamia hypertensio előrejelzéséről, megelőzéséről,
    epigenetikai megközelítéséről szóló elméleti előadásokkal és a Hands on Ultrasound Training gyakorlati programmal várjuk a kedves érdeklődőket
    napfényes városunkban.

    Helyszín: SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület

    Fő témák:
    1. A Down szindróma kialakulásának mechanizmusa és előfordulási
    gyakorisága
    2. DNS és RNS alapú magzati genetikai diagnosztika
    3. A Down szindróma ultrahang és biokémiai szűrése I., II. trimeszter
    4. Szűrés, genetikai tanácsadás, tájékozott beleegyezés
    5. Magzati szívfejlődési rendellenességek szűrése az I., II. trimeszterben
    6. A 10–12. heti komplex szűrés a magzati és anyai kórképek korai
    felismerésére
    7. A toxaemia korai diagnózisa és prevenciója
    8. Szülészeti korképek és komplex betegségek transzgenerációs
    eredete. Az epigenom. Fetal programming
    9. Többes terhességek diagnosztikája és gondozása. Paradigma
    váltás
    10. Etikai szempontok. Érdeke-e a magzatnak a prenatális szűrés?
    11. Szülészeti számítógépes programok
    12. Segítő szervezetek, fejlesztő terápiák
    13. Hands On Ultrasound Training
    14. A magzati rendellenességtől való félelem hatása a reprodukcióra

    A következő szakképesítésekhez 50 ponttal kötelező szinten-tartó tanfolyamként számolható el:
    • szülészet-nőgyógyászat,
    • klinikai genetika,
    • háziorvostan,
    • neonatológia,
    • csecsemő és gyermekgyógyászat,
    • csecsemő és gyermek kardiológia,
    • gyermek kardiológia,
    • csecsemő-gyermekgyógyászai intenzív terápia,
    • gyermeknőgyógyászat
    Minden egyéb szakképesítéshez 25 ponttal szabadon választhatóként számolható el.

    A hivatalos nyelv a magyar és az angol.

    Előadás, poster összefoglaló beküldési határideje: 2011. március 20.
    e-mail: isa@comser.szote.u-szeged.hu

    Amennyiben az összefoglalóját 2011. március 1-ig beküldi (és azt a Szervező elfogadta), részvételi díjából 3.000 Ft kedvezményt biztosítunk.

    Részvételi díj:
    2011. március 7-ig
    Egészségügyi Szakdolgozóknak 20.000 Ft
    Orvosoknak 36.000 Ft

    2011. március 7. után
    Egészségügyi Szakdolgozóknak 24.000 Ft
    Orvosoknak 42.000 Ft

    Tudományos szervező:
    Prof. Dr. Szabó János, egyetemi tanár
    SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet
    Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek
    Megelőzéséért és Gyógyításáért!
    6720 Szeged, Somogyi u. 4.
    Tel.: +36 62/545-134, Fax: +36 62/545-699
    E-mail: isa@comser.szote.u-szeged.hu

    Általános információ:
    C&T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda
    6720 Szeged, Dugonics tér 12.
    6701 Szeged, Pf. 898.
    Tel./fax: +36 62/548-485
    E-mail: congress@congresstravel.hu

    További részletes információk, szállásfoglalás a rendezvény web-oldalán:
    http://www.congresstravel.hu/downsyndrome2011

    Rendezvény kezdete: 2011.04.15.
    Rendezvény vége: 2011.04.16.
    Helyszín: Szeged, SZTE ÁOK Központi Oktatási Épület
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresstravel.hu/downsyndrome2011

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nőnap Debrecenben, 2011.03.19.

    A Nemzetközi Nőnap századik évfordulója alkalmából a női szerepek változásaival, a nőket érintő helyzetek sokaságával, a női érzelmek színes skálájával foglalkozunk az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája által szervezett rendezvényen.

    Helyszín: Kölcsey Központ, Debrecen
    Időpont: 2011. március 19., szombat 10.00-16.00 óráig

    Program:

    10.00-10.30 Ünnepélyes megnyitó

    10.30-11.30 Kerekasztal beszélgetés
    Téma: A nő kétszer - karrier és magánélet
    Résztvevők: Jaksity Kata (moderálás), Balázsy Panna, Karafiáth Orsolya, Jakupcsek Gabriella, Gurmai Zita

    11.30-12.30: Workshop
    Téma: Munka világa tréning
    Résztvevők: Homolya Emese, Larion Oscar (Maybelline és a L'Oréal sminkmestere)

    13.00-13.30 Eu-s kvízjáték

    13.30-14.30: Workshop
    Téma: A nő lelke
    Résztvevők: Gurmai Zita, Keveházy Katalin (Jó-Lét Alapítvány), Lazarovits Szilvia (Nők Lapja vezetőszerkesztője)

    14.30-15.30: Kerekasztal beszélgetés
    Téma: Nők a pályán - érvényesülés a patriarchális államban
    Résztvevők: Jaksity Kata (moderálás), Mautner Zsófia, Pataki Ági, Zsédenyi Adrienn

    15.30-16.00: Zséda fellépése

    Időpont: 2011.03.19.
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korszerű Nephrologiai Ismeretek c. tanfolyam: Terhesség és vese (Budapest, 2011.03.17.)

    Kedves Kolléga!

    A Magyar Nephrologiai Társaság Oktatási Bizottsága tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait a Korszerû Nephrologiai Ismeretek címû tudományos rendezvény tizedik elõadássorozatára.

    Terhesség és vese

    Idõpont: 2011. március 17. (csütörtök), 10.00–14.00 óráig

    Helyszín: Aesculap Akadémia
    1115 Budapest, Halmi u. 20–22.
    (Tétényi úti Szent Imre Kórház területén)

    Szervezők:
    Dr. Ladányi Erzsébet, Dr. Mátyus János, Dr. Kárpáti István

    A tanfolyam ajánlott:
    nephrologus, belgyógyász, szülész-nõgyógyász, neonatologus, gyermekgyógyász, nephrologus szakorvos jelölt, hypertonologus, diabetologus, a szakma vagy a témák iránt érdeklõdõ pathologus, családorvos és egyéb társszakmákban dolgozó kollégák számára.

    Akkreditáció:
    az egészségügyi miniszter 52/2003. (VIII. 22.)
    ESZCSM rendelete alapján akkreditációs elõterjesztésre folyamatban.

    Részvétel: ingyenes.

    Szervezõ:
    Magyar Nephrologiai Társaság Oktatási Bizottsága

    Szeretettel várunk minden érdeklõdõ kollégát!

    A program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2011.03.17.
    Szakterület(ek): Belgyógyászat, Hipertónia, Nephrologia, Transzplantációs medicina
    Helyszín: 1115 Budapest, XI., Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A nőgyógyászati daganatok korai diagnosztikája és komplex kezelése. Kolposzkópos tanfolyam

    Jelentkezési határidő: 2011. március 1.

    Akkreditációs pont: 50 pont

    A tanfolyam adatlapja letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.03.07.
    Rendezvény vége: 2011.03.11.
    Szervező: Garaminé Kőkuti Katalin
    Tel: 06 (1) 224 8751
    Helyszín: 1122 Budapest, Kékgolyó u. 13., Országos Onkológiai Intézet, Tükörterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XIV. Országos Konferencia

    Szakmai védnök: Nemzeti Egészségügyi és Egészségipari Kommunikációs Közhasznú Egyesület (NEEK)

    Fő témák:
    - Amikor és amiben hiányzik a kommunikáció
    - Az információ szerepe a kommunikációs taktika és stratégia kialakításában (piackutatás, médiaelemzés, betegelégedettség-mérés, személyes adatok védelme stb.)
    - Kommunikáció a speciális célcsoportok körében (különböző helyzetű betegek, gyermekek, idősek, fogyatékkal élők, ritka betegségben szenvedők stb.)
    - Innováció a marketingkommunikációban (ötletek, módszerek, eszközök)
    - Nemes ügyek támogatása (szponzoráció, pro bono ügynökségi munka stb.)
    - Egyebek

    További információ a konferencia http://www.euuzlet.hu/kommunikacio elérésű honlapján található, vagy a szervező É+L Kft. el.kft@chello.hu E-mail címén kérhető.


    Regisztráció:
    A Jelentkezési lapot mellékeltük. Kérjük lehetőleg 2011. február 1-ig - pontosan kitöltve - a következő címre megküldeni szíveskedjen: É+L Kft. (1364 Budapest 4, Pf. 354, 1081 Budapest, Kiss József u. 4., Tel./Fax: 313-2027, E-mail: el.kft@chello.hu

    Rendezvény kezdete: 2011.02.17.
    Rendezvény vége: 2011.02.18.
    Helyszín: 1113 Budapest, Bartók Béla út 152., Hunguest Hotel Griff, Smaragd terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.euuzlet.hu/kommunikacio

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hol szüljünk a XXI. században: Kórházban, Születésházban, Otthon - Interdiszciplináris fórum (Budapest, 2011.01.28.)

    Hol szüljünk a XXI. században: Kórházban, Születésházban, Otthon?” címmel interdiszciplináris fórumot szervez a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége.

    Időpont: 2011. január 28. (péntek)

    Helyszín: Aesculap Akadémia (1115 Budapest XI. Halmi u. 20-22.)

    A rendezvény az 52/2003. (VIII.22.) ESZCSM rendelet alapján minsített továbbképzési program.
    Az igazolás kiállításához szükséges a pecsétszám, valamint a jelenléti ív helyszíni aláírása.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát a jelentkezési lapnak az info@motesz.hu e-mail címre, vagyfaxon, a 383-7918 számra történ visszaküldésével szíveskedjék jelezni – legkésőbb 2011.
    január 26-ig.
    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében
    tudják a szervezők elfogadni. Túljelentkezés esetén értesítik.

    A fórum programja és jelentkezési lapja elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2011.01.28.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ian Donald Inter-University Iskola 8. kurzusa

    Rendező: Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb, Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

    Kurzus weboldala (program és jelentkezés):
    http://www.asszisztencia.hu/10visus/

    Időpont: 2010.12.11.
    Helyszín: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 4., Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/10visus/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)V. 3D/4D VISUS tanfolyam

    Rendező: Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb, Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

    A háromdimenziós (3D) ultrahang-diagnosztika a szülészetben közelebb visz bennünket a normális képletek és a kóros elváltozások könnyebb elkülönítéséhez, problémamentes terhességekben pedig elősegítheti a szülők és a magzat(ok) korai kötődését. A nőgyógyászatban a 3D technika szintén forradalmasította a differenciál-diagnosztikát.

    A csúcstechnológiájú ultrahangkészülékeket olyan szoftverek működtetik, melyekkel biztosítható a különböző feladatok öszszehangolt irányítása. A gépek használata előképzettséget igényel a hagyományos kétdimenziós technikában és folyamatos továbbképzést a 3D minél produktívabb alkalmazásában. Ennek elősegítésére Bécsben 1996-ban VISUS (Vienna International School of 3D Ultrasonography) kurzusok szervezését indították el, melynek harmadik magyar nyelvű rendezvényét most kívánjuk elérhetővé tenni. A GE Healthcare által létrehozott tanfolyam programja illeszkedik az eddig számos országban bevált tematikához, fele-fele arányban elméleti és gyakorlati foglalkozásokkal, gyakorlási lehetőségekkel, specialisták oktatásával igyekszünk elérni, hogy a két nap hasznos legyen. Szó lesz többek között a 3D technika alapjairól, a volumetriás képkészítés optimalizálásáról, kiértékeléséről, a folyamatos adatmentésről.

    Szervező Titkárság
    ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    Tel: +36 1 350-1854
    Fax: +36 1 350-0929
    E-mail: visus@asszisztencia.hu

    Rendezvény kezdete: 2010.12.09.
    Rendezvény vége: 2010.12.10.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében

    „A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek –gyermek házi-kórháziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülésznőknek, klinikai és ált. pszichológusoknak, védőnőknek, bábáknak, csecsemő gondozóknak, általános ápolóknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.

    A képzést orvosoknak és pszichológusoknak a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
    A képzés kötelezően választható a csecsemő-, és gyermekgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt ill. gyermek szakpszichológusok, neuropszichológusok, pszichoterapeuták, klinikai szakpszichológusok, iskolaegészségtan szakorvosok, ill. ifjúságvédelmi szakorvosok számára, míg szabadon választható a szülész-nőgyógyászok számára.
    Akkreditációs kódszám SE-TK/2010.II./00425.
    Akkreditált pontok száma: 22.

    A képzés akkreditációja egészségügyi szakdolgozók számára folyamatban van.

    A képzésre szociális szakembereket, ált. pszichológusokat, és pedagógusokat, valamint végzős egyetemi és főiskolai hallgatókat is várunk, számukra a képzés nem akkreditált, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást állítunk ki.

    Időpont: 2010. december 3. (péntek)

    Helyszín: Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Megközelíthető: a Moszkva tértől 29-es busszal vagy 61-es villamossal.
    Részvételi díj:
    Orvosoknak, pszichológusoknak 19.000 Ft/fő,
    Szakdolgozóknak és érdeklődőknek 17.000 Ft/fő.

    A tanfolyam befizetésének módja:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük a közlemény rovatba írják be, hogy „csecsemőkori+Saját név”
    2. Csekken (Amennyiben csekket kér, azt kipostázzuk)

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap elküldése a toth@vadasnet.hu email címre, vagy a 06-1-392-14-36-os faxszámra.

    Érdeklődni Schmidt-Tóth Piroskánál lehet a toth@vadasnet.hu e-mail címen, vagy Pető Nóránál a 06-1-392-14-37 telefonszámon.

    További részletes információ és a jelentkezési lap a Vadaskert Alapítvány honlapjáról tölthető le: kattintson ide >>

    Időpont: 2010.12.03.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az egészségügy kihívásai a gazdasági válságot követően

    (ELTE nemzetközi szimpózium)

    Idôpont: 2010. november 26.
    Helyszín: Boscolo Hotel Budapest (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9–11.)

    Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi kar Egészségpolitikai és Egészség-gazdaságtan Tanszék, Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont, valamint a Medical Tribune Hungary közös nemzetközi egészséggazdaságtani szimpóziumot szervez az ELTE 375 éves évfordulójához kapcsolódóan.

    A szimpózium célja, hogy a gazdasági válság elmúltával ráirányítsa a figyelmet a nemzetközi és hazai egészségügyi rendszerek előtt álló kihívásokra, a stratégiai jellegű fejlesztések szükségességére, a lehetséges egészségpolitikai válaszokra, illetve ösztönözze a szakmai és szakmapolitikai diskurzust ezekről a kérdésekről.
    A szimpózium bemutatja a nemzetközi színtéren várható változásokat, melyek figyelembevétele alapvető a magyar egészségügy megújításához.

    A szimpóziumra 2010. október 11-éig 25%-os kedvezménnyel lehet jelentkezni.

    Részvételi díj: október 11-ig 29 900 forint + áfa, október 11. után 39 900 forint + áfa
    Jelentkezési határidô: 2010. november 1.

    A férőhely korlátozott.

    További információk és jelentkezés az esemény weboldalán: www.medicalonline.hu

    A konferencia orvosi és gyógyszerészi akkreditációja folyamatban.

    Időpont: 2010.11.26.
    Helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9-11., Boscolo Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.medicalonline.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Policisztás ovarium szindróma (PCOS) felnőttben: újdonságok a gyakorlat számára.

    A Policisztás ovarium szindróma (PCOS) felnőttben: újdonságok a gyakorlat számára. Tényleg mindenki PCOS-ás? c. tudományos előadás a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

    Időpont és helyszín: 2010. november 24., 14-17 óra, MTA Székház, Felolvasóterem (1051 Budapest, Roosevelt tér 9).

    Program:

    14:00-14:05 Köszöntő: Dr. Speer Gábor

    14:05-14.20 Dr. Speer Gábor:
    A PCOS diagnózisa, tünetei és klinikai képe

    14:20-14:35 Prof. Dr. Tamás Gyula:
    Hyperinsulinaemia/inzulinrezisztencia, glükóz-intolerancia és PCOS

    14:35-14:50 Prof. Dr. Cseh Károly:
    A kardiometabolikus veszélyeztetettség PCOS-ban

    14:50-15:05 Prof. Dr. Lakatos Péter:
    A meddőség endokrin kezelése. A metformin és a D vitamin helye PCOS-ban

    15:05-15:25 kávészünet

    15:25-15:40 Dr. Szűcs Nikolette:
    A PCOS differenciáldiagnosztikája

    15:40-15:50 Dr. Pálmai Bálint
    A PCOS UH-diagnosztikája

    15.50-16:05 Dr. Várbíró Szabolcs
    A meddőség nőgyógyászati kezelése PCOS-ban

    16:05-16:20 Prof. Dr. Szabolcs István:
    A hyperandrogenismus kezelése PCOS-ban

    16:20-16:30 Prof. Dr. Czeizel Endre
    A PCOS a genetikus szemével

    16:30- Zárszó, hozzászólások, kérdések

    A szimpózium ingyenes

    Tisztelettel várunk minden érdeklődőt.

    Dr. Speer Gábor
    szervező

    Időpont: 2010.11.24.
    Szakterület(ek): Diabetológia, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Belgyógyászat, Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., MTA Székház, Felolvasóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Változások a női meddőség hátterében álló kórképek megítélésében, kezelésében (Országos Orvos és Közönségtalálkozó és Workshop

    A PCOS Szívügy Alapítvány 2010. november 20-án Országos Orvos és Közönségtalálkozót és Workshopot rendez a PCOS-ban érintett sorstársaknak és orvosaiknak, "Változások a női meddőség hátterében álló kórképek megítélésében, kezelésében" címmel.
    A találkozón szeretnék megadni a lehetőséget arra, hogy az előadó és meghívott egészségügyben tevékenykedő kollégák helyben egymással tapasztalatot is cserélhessenek.
    Ezért a Közönségtalálkozó orvosi jellegű előadásait követően zártkörű workshopra kerül sor, melynek során a különböző szakterületekről meghívott szakemberek - bizonyos tematika mentén, moderátor vezetésével - multidiszciplináris jellegű szakmai beszélgetést folytathatnak egymással. Ettől az eseménytől azt reméljük, hogy a meghívottak között későbbi együttműködést is elősegítő párbeszéd indul meg a témában.

    Az Orvos- Páciens Találkozó és Workshop helyszíne: Kelenföld Missziós Központ Épülete (Budapest, XI.kerület Etele út 51.).

    Időpontja: 2010. november 20. szombat, 10.00 – 16.00
    Workshop időpontja: 14.00 – 16.00

    Kérjük, hogy részvételi szándékát visszajelezni szíveskedjen a következő elérhetőségeken november 12-éig: pcos@pco-szindroma.hu (Szeibert Anikó alapítványi programigazgató),
    telefonszám: 06 20 481 0420

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2010.11.20.
    Szakterület(ek): Endokrinológia, anyagcsere betegségek
    Helyszín: Budapest, XI., Etele út 51., Kelenföld Missziós Központ Épülete

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSNTT Közgyűlése

    Kedves Tagtársunk!

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége ezúton értesíti a Társaság tagjait, hogy a 2008. november 14-én módosított alapszabály 13 §.-a, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján

    2010. november 19-én du. 18 órakor tisztújító közgyűlést tart,

    amelyre tisztelettel meghívjuk. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlést 2010. november 19-én du. 19 órakor tartjuk. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

    Napirendek:

    1. Beszámoló a Társaság 2009 évi tevékenységéről (Társaság Főtitkára)
    2. Közhasznúsági jelentés a Társaság 2009 évi közhasznú tevékenységéről (Társaság Elnöke)
    3. Számvizsgáló Bizottság beszámolója a Társaság 2009 évi gazdálkodásáról (Bizottság Elnöke)
    4. Választás (A Jelölő Bizottság előterjesztése alapján a Társaság vezető tisztségviselőinek megválasztása a következő 2 éves ciklusra)
    5. Módosítások az alapító okiratban
    A 2010. évi közgyűlés megrendezésére a tudományos program keretében kerül sor, amelynek helyszíne:

    7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
    Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján Díszterem


    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége

    Időpont: 2010.11.19.
    Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján Díszterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSNTT XXXIV. Tudományos Kongresszusa

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság XXXIV.Tudományos Kongresszusa 2010. november 19-20. között Pécsett kerül megrendezésre.

    Helyszín: PTE Vargha Damján Díszterem
    (7624 Pécs, Ifjúság útja 6.)

    Tervezett témák:

    • A szociális helyzet és a terhesség megszakítások számának alakulása
    • A népesség számának alakulása Magyarországon az elmúlt 10 évben és az erre ható tényezők
    • A makro környezet változásának hatása a gyermekvállalásra
    • A nemi úton terjedő betegségek szerepe a családtervezésben
    • Újabb fogamzásgátló módszerek
    • Asszisztált reprodukciós technikák eredményességét befolyásoló tényezők
    • Védőnők szerepe az iskolás korúak családtervezési szokásainak kialakításában.
    • Az életminőség javításának lehetőségei a postmenopauzában.
    • HPV elleni védőoltással szerzett tapasztalatok.
    A kongresszuson önálló szekcióban szerepelnek a határon kívüli magyar előadók, az ESC Magyar Tagozata, valamint a Társaság Ifjúsági Szekciója.

    Jelentkezési határidő: 2010.szeptember 20.
    Az absztraktok beküldési határideje: 2010.szeptember 20.
    Az absztraktok beküldése a következő e-mail címre történik:
    mcsntt.kongresszus@gmail.com

    Szervező:
    Tensi Aviation Kft – konferencia szervező
    7621 Pécs, Teréz u. 17.
    Tel: 72/ 510 498 - Fax: 72/ 510 497
    E-mail: hartung.edit@tensipecs.hu
    evetek@tensipecs.hu

    A Kongresszus részvételi díját 10 szakdolgozónak, aki előadás, illetve poszter első szerzőjeként szerepel, a Társaság téríti. A térítés PÁLYÁZAT útján nyerhető el, amiről a Társaság vezetősége dönt. A pályázatokat az eva.barko@ksh.hu címre kérjük küldeni, 2010. október 31-ig.

    A meghívó és a jelentkezési lap elérhető a www.novedelem.hu Web-rendszerben, a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2010.11.19.
    Rendezvény vége: 2010.11.20.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., PTE Vargha Damján Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (5)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Helyileg előrehaladott emlőrák diagnosztikája és kezelési szempontjai. Öröklődő emlő- és petefészek daganatok.

    A Helyileg előrehaladott emlőrák diagnosztikája és kezelési szempontjai. Öröklődő emlő- és petefészek daganatok. c. kötelezőten választható továbbképző tanfolyam 2010.11.11-12-én kerül megrendezésre Debrecenben, a Kenézy Kórház Kft. Konferenciatermében (4032 Debrecen, Bartók Béla út 2-26. "P" épület I.emelet).

    Célcsoport: radiológus, pathológus, onkológus, szülészet-nőgyógyász szakorvosok, háziorvosok, plasztikai sebészek, cytopathológusok, megelőző orvostan szakorvosok, általános sebészek

    Díj:10 000 HUF,

    Kreditpont érték: 24 pontra akkreditált

    Jelentkezés:
    Dr. Kovács Ilona
    Kenézy Kórház Kft. Pathológiai Osztály
    tel:06/52/511-814

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2010.11.11.
    Rendezvény vége: 2010.11.12.
    Szakterület(ek): Sebészet
    Helyszín: 4032 Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kórház Kft. Konferenciaterme (

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Genetikai Továbbképzés gyakorló orvosoknak: Gyógyító hétköznapok a genetika exponenciális fejlődése alatt

    Kötelező szintentartó OFTEX továbbképzés

    Időpont: 2010. október 11-13.
    Helyszín: MTA PAB Székház, 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.

    Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.

    Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével, a medical.genetics@aok.pte.hu email címen, valamint az OFTEX portálon lehet.

    A továbbképzés célja az évről évre jelentősen bővülő genetikai ismeretanyag kommunikálása gyakorló orvosok számára. A tematika úgy lett összeállítva, hogy az a belgyógyász, kardiológus, háziorvos, endokrinológus, diabetológus, csecsemő- és gyermekgyógyász, patológus, szülész-nőgyógyász, valamint neurológus szakorvosok számára próbálja megvilágítani az új eredmények beépülését a betegágy melletti tevékenységbe.

    Részvételi díj: 20.000.- Ft/fő

    Rendezvény kezdete: 2010.10.11.
    Rendezvény vége: 2010.10.13.
    Szakterület(ek): Gyermekgyógyászat, Belgyógyászat, Diabetológia, Endokrinológia, anyagcsere betegségek, Pathologia, Neurológia, idegsebészet, Kardiológia
    Helyszín: 7624 Pécs, Jurisics M. u. 44., MTA PAB Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A megelőzés szolgálatában II. Tudományos ülés

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társasaság "A megelőzés szolgálatában" c. II. Tudományos ülése 2010. szeptember 24-én kerül megrendezésre Gyulán, a Polgármesteri Hivatal (Városháza) Dísztermében (5700 Gyula, Petőfi tér 3.)

    Az idei év témája „A terhesgondozás régen és ma”. Ennek megfelelően országunk és térségünk terhesgondozásának aktuális kérdéseit szeretnénk bemutatni, megvitatni a magyarországi szülészet- nőgyógyászat vezető tisztségviselői, amikor szabadidejüket feláldozva elfogadták meghívásunkat – tették ezt azért, mert úgy érzik, hogy a terhesgondozás terén bőven akad megbeszélésre és megoldásra váró feladat.
    Véleményem szerint a hatékonyabb gondozás érdekében a meglévő – országosan jónak mondható – perinatális eredményeinkben még további javulást tudnánk elérni.
    Mind magam mind a tudományos szervező bizottság szeretné, ha Tudományos összejövetelünkön megjelennének mindazok, akik napjaink terhesgondozásának aktív résztvevői.
    A szülész-nőgyógyász orvosok mellett várjuk a munkánkat segítő védőnőket,valamint a gyermekorvosokat, a háziorvosokat is.
    Tudományos összejövetelünk keretében, azzal párhuzamosan az országos találkozójára is sor kerül, ahol a fiatal tagtársaink a kortársoktatás kiemelt szerepét hangsúlyozzák a reproduktív egészségvédelemben.
    Az MCSNTT és annak Békés Megyei Tagozata célkitüzéseivel egyetért, és azt támogatja az is melynek közgyűlésére tudományos rendezvényünk keretei közt kerül sor.
    Szeretettel várunk mindenkit rendezvényünkre, hasznos és aktív időtöltést, és kikapcsolódást kívánva festői szépségű városunkban.

    A kongresszus akkreditációja folyamatban van, a részvételről a helyszínen igazolást adunk.

    Szervezők:
    Dr. Párduczné Szőlős Andrea
    (Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezet
    Egészségügyi Intézet Gyula Szakvezető-helyettes, Ph.D. hallgató, MCSNTT Békés Megyei Ifjúsági Tagozat alelnök)
    E-mail cím: andi@eukar.gyula.kf.hu

    Balda György
    (Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezet Egészségügyi Intézet ,Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Kar hallgató, MCSNTT Békés Megyei Ifjúsági Tagozat tag)
    E-mail cím: balda.gyorgy@gmail.com

    További részletek és a program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2010.09.24.
    Helyszín: 5700 Gyula, Petőfi tér 3., Polgármesteri Hivatal (Városháza) Díszterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig - A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára

    „A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek – háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.

    A képzést orvosok és pszichológusok számára a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
    A képzés kötelezően választható a pszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológusok, neuropszichológusok, és pszichoterapeuták klinikai szakpszichológusok számára, míg szabadon választható a gyermekorvosok, szülész-nőgyógyászok valamint a háziorvosok számára.
    Akkreditációs kódszám SE-TK/2010.II./00224
    Akkreditált pontok száma: 10.

    A képzés akkreditációja egészségügyi szakdolgozók számára folyamatban van.

    A képzésre szociális szakembereket, ált. pszichológusokat, és pedagógusokat valamint végzős egyetemi és főiskolai hallgatókat is várunk, számukra a képzés nem akkreditált, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást állítunk ki.

    Időpont: 2010. szeptember 24. (péntek)

    Helyszín: Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Megközelíthető: a Moszkva tértől 29-es busszal vagy 61-es villamossal.

    Részvételi díj:
    Orvosoknak, pszichológusoknak 19.000 Ft/fő,
    Szakdolgozóknak és érdeklődőknek 17.000 Ft/fő.

    A tanfolyam befizetésének módja:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük a közlemény rovatba írják be, hogy „mesterséges+Saját név”
    2. Csekken (Amennyiben csekket kér, azt kipostázzuk)

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap elküldése a toth@vadasnet.hu email címre, vagy a 06-1-392-14-36-os faxszámra.

    Érdeklődni Schmidt-Tóth Piroskánál lehet a toth@vadasnet.hu e-mail címen, vagy Pető Nóránál a 06-1-392-14-37 telefonszámon.

    További részletes információ és a jelentkezési lap a Vadaskert Alapítvány honlapjáról tölthető le: ide kattintva >>

    Időpont: 2010.09.24.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MNT Délkelet-Magyarországi Szekciójának XXXI. Kongresszusa

    Az MNT Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXI. Kongresszusa a Bajai Szent Rókus Kórház Szülészet Nőgyógyászat Osztályának szervezésében 2010. szeptember 10-11-én kerül megrendezésre.
    További részletek hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2010.09.10.
    Rendezvény vége: 2010.09.11.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Nemzetközi Gyakorlati 3D / 4D Ultrahang Tanfolyam (Budapest, 2010.09.9-11.)

    IV. Nemzetközi Gyakorlati 3D / 4D Ultrahang Tanfolyam a
    SON-ART® Program keretében a Semmelweis Egyetem
    I.Sz. Szülészeti és Nogyógyászati Klinika szervezésében

    Időpont: 2010. szeptember 9-11.

    A tanfolyam résztvevőit saját jelentkezés alapján „Professzionális 3D/4D Alkalmazások” és „3D/4D Alapismeretek” csoportokra
    osztjuk. A „Hands on” és „PC training”-ek a csoportok
    meghatározott idoközönkénti rotálásával kerülnek lebonyolításra.

    A tanfolyam helyszíne: Danubius Hotel Flamenco (1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.)

    A tanfolyamon a résztvevők száma korlátozott, ezért a jelentkezéseket beérkezésük sorrendjében tudjuk elfogadni.

    Jelentkezni lehet:
    SON-ART Iroda
    1119 Budapest, Nándorfejérvári út 31.
    Tel: (06 1) 203 7581
    Fax: (06 1) 205 1959
    E-mail: info@son-art.hu

    Hotel választásához keresse fel a http://www.booking.com honlapot!

    A tanfolyam hivatalos nyelve: angol

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumból.

    Rendezvény kezdete: 2010.09.09.
    Rendezvény vége: 2010.09.11.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: http://www.son-art.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Humángenetikai Társaság VIII. Kongresszusa

    A Magyar Humángenetikai Társaság (MHGT) VIII. Kongresszusának rendezési jogát 2010-ben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája nyerte el.

    A genetika korunk egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága. A molekuláris biológia területén elért eredményeknek köszönhetően orvosi gyakorlatunkban alapvető szemléleti és gyakorlati változásokra van szükség, és az ismeretek gyarapodása olyan rohamos, hogy a távoli perspektíva nehezen prognosztizálható.
    A humángenetikai kutatásokkal, vizsgálatokkal foglalkozó szakemberek ugyanakkor nap mint nap szembesülnek azzal, hogy a medicina egyéb területének művelői a genetikát, az oktatás területén az elmúlt évtizedekben bevezetett változások ellenére is, hajlamosak misztifikálni, úgy kezelni, mint egy olyan tudományágat, amelynek eredményeit megérteni reménytelen. Emiatt csak kevesen törekednek arra, hogy tanulmányozzák a jelenlegi ismeretek alkalmazásának helyét a mindennapok gyakorlatában.

    A „genetika évszázadában” azt reméltük, hogy társaságunk taglétszáma rohamosan fog gyarapodni, és a tagság megfiatalodik, sajnos a tények nem ezt tükrözik.
    A 2010. évi kongresszusunknak ezért a legfőbb célkitűzése az, hogy az orvostudomány különböző területének művelői közül minél több olyan szakembert mozgósítson, akik szakterületükön kapcsolatba kerültek a genetikával és megértették a korszerű tudományos kutatás és gyógyító munka követelményeit.
    A Tudományos Bizottság tagjainak összetétele is ezt a szándékot tükrözi.
    Bízunk benne, hogy a humángenetikával foglalkozó kollegákon túl nagyon sok, a témák iránt érdeklődő orvost, biológust, vegyészt, Ph.D. hallgatót és szakdolgozót köszönthetünk majd Debrecenben.

    A Debreceni Egyetem patinás főépülete, amelyben a társasági programokat tervezzük és az új Élettudományi Épület, amely a tudományos program színhelye, jól reprezentálja a haladást, a múltat, a jelent és részben a jövőt. Őszintén reméljük, hogy ezek az adottságok is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a konferencia résztvevői maradandó emlékekkel gyarapodjanak.

    A nagygyűlés fő témakörei:
    – Anyagcserebetegségek
    – Citogenetika
    – Diszmorfológia- szindromatológia
    – Farmakogenetika
    – Haematológiai kórképek genetikája
    – Immungenetika
    – Komplex felnőttkori betegségek
    – Neuromusculáris kórképek genetikája
    – Onkogenetika
    – Prenatális diagnosztika
    – Új genetikai módszerek
    – Újszülöttkori szűrések
    – Egyéb: bőrgyógyászati, endokrinológiai, fülészeti, ortopédiai,
    pszichiátriai és szemészeti kórképek genetikája
    – Szabadon választott témák
    – „Esetek az asztalfiókból”

    Részvételi díj:

    35 év felettiek 2010.07.15-ig: 30 000,– Ft 2010.07.16-tól: 35 000,– Ft
    35 év alattiak 2010.07.15-ig: 20 000,– Ft 2010.07.16-tól: 25 000,– Ft
    Nyugdíjasok 2010.07.15-ig: 20 000,– Ft 2010.07.16-tól: 25 000,– Ft
    Kísérők 15 000,– Ft
    Napijegy 8 000,– Ft

    Az absztraktbejelentés határidejét 2010. július 15-ig meghosszabbítottuk.


    On-line regisztráció és absztraktbejelentés, illetve további részletek ide kattintva >>

    Rendezvény kezdete: 2010.09.02.
    Rendezvény vége: 2010.09.04.
    Szakterület(ek): Genetika
    Szervező: Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum
    Címe: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Postacím: 4012 Debrecen pf.37.
    Tel: 06(52) 255-705
    Fax: 06(52) 255-705
    E-mail: mhgt82010@gmail.com
    Helyszín: Debrecen, Egyetem tér 1., Élettudományi Épület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konferencia a perikoncepcionális egészségről és a veleszületett rendellenességek megelőzéséről

    Időpont: 2010. június 10-11.

    Helyszín:
    SZTE Szemészeti Klinika Tanterem / Gyermekgyógyászati Klinika Tanterem
    6723 Szeged, Korányi fasor 10-11.
    valamint Novotel Szeged (workshop helyszín) – 6721 Szeged, Maros u. 1.

    Célcsoport: csecsemő- és gyermekgyógyász, szülész-nőgyógyász, genetikus, pszichiáter, pszichológus, háziorvos, védőnő, egészségügyi szakdolgozó

    Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lapon (2010. június 1-ig):
    Faxon: 06-1-460-97-67
    E-mailben:b.nora@ogyei.hu

    Részvételi díj: 3000.- Ft, melynek befizetésére a helyszínen lesz mód.

    A részvételi díj tartalmazza: a konferencián való részvételt, a konferencia kiadványát, 2 büféebédet és 2 kávészünetet

    Kredit pont: orvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak 10 pont. Szakdolgozóknak az akkreditálásra utólag lesz lehetőség egy közelgő törvénymódosítás miatt (ld. www.eti.hu).

    Dr. Erős Erika
    osztályvezető
    pszichiáter, neurológus

    Rendezvény kezdete: 2010.06.10.
    Rendezvény vége: 2010.06.11.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Pszichiátria, mentálhigiéné, Gyermekgyógyászat
    Helyszín: Szeged, Korányi fasor 10-11. és Maros u. 1., SZTE Szemészeti Klinika Tanterem/Gyermekgyógyászati Klinika Tanterem, Novotel Szeged

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVIII. Országos Szülésznői Kongresszus

    További részletek hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2010.06.03.
    Rendezvény vége: 2010.06.05.
    Helyszín: Szeged,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. 3 D/4 D Visus Tanfolyam

    Rendező: Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb, Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

    A háromdimenziós (3D) ultrahang-diagnosztika a szülészetben közelebb visz bennünket a normális képletek és a kóros elváltozások könnyebb elkülönítéséhez, problémamentes terhességekben pedig elősegítheti a szülők és a magzat(ok) korai kötődését. A nőgyógyászatban a 3D technika szintén forradalmasította a differenciál-diagnosztikát.

    A csúcstechnológiájú ultrahangkészülékeket olyan szoftverek működtetik, melyekkel biztosítható a különböző feladatok öszszehangolt irányítása. A gépek használata előképzettséget igényel a hagyományos kétdimenziós technikában és folyamatos továbbképzést a 3D minél produktívabb alkalmazásában. Ennek elősegítésére Bécsben 1996-ban VISUS (Vienna International School of 3D Ultrasonography) kurzusok szervezését indították el, melynek harmadik magyar nyelvű rendezvényét most kívánjuk elérhetővé tenni. A GE Healthcare által létrehozott tanfolyam programja illeszkedik az eddig számos országban bevált tematikához, fele-fele arányban elméleti és gyakorlati foglalkozásokkal, gyakorlási lehetőségekkel, specialisták oktatásával igyekszünk elérni, hogy a két nap hasznos legyen. Szó lesz többek között a 3D technika alapjairól, a volumetriás képkészítés optimalizálásáról, kiértékeléséről, a folyamatos adatmentésről.

    Szervező Titkárság
    ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    1055 Budapest, Szent István krt. 7.
    Tel: +36 1 350-1854
    Fax: +36 1 350-0929
    E-mail: visus@asszisztencia.hu

    Kurzus weboldala (program és jelentkezés): http://www.asszisztencia.hu/10visus/index.php?menu=1

    Rendezvény kezdete: 2010.06.03.
    Rendezvény vége: 2010.06.04.
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi út 20-22., Aesculap Akadémia
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/10visus/index.php?menu=1

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőorvos Társaság XXIX. Nagygyűlése

    A Magyar Nőorvos Társaság XXIX. Nagygyűlése 2010. május 20-22-én kerül megrendezésre Debrecenben, a Kölcsey Központban (4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3.).

    Fő témakörök:
    1. Császármetszés
    2. Endokrinológia
    3. Endoszkópia
    4. Fogamzásgátlás
    5. Genetika
    6. Gyermeknőgyógyászat
    7. Hormonpótlás
    8. Infekció
    9. Infertilitás- asszisztált
    reprodukció
    10. Jogi kérdések
    11. Magas kockázatú terhesség
    12. Neonatológia
    13. Nőgyógyászati műtéttan
    14. Nőgyógyászati onkológia
    15. Perinatológia
    16. Pszichoszomatika
    17. Ultrahang a diagnosztikában
    és terápiában
    18. Urogynekológia

    Regisztráció:
    A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a szervezőiroda honlapjáról:
    http://prof-congress.hu/2010/mnt-10

    Lehetőség van jelentkezésre a szervezőiroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is.

    Prezentációk bejelentése:
    A nagygyűlésen az előadásokat részben a szülészet-nőgyógyászat szakterületén működő társaságok és szekciók elnökei által felkért előadók fogják tartani.
    A nagygyűlés fő témáihoz csatlakozó előadások és poszterek jelenthetők be. A bejelentett előadások és poszterek elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt, és erről a jelentkezők külön értesítést kapnak. Csak a
    megadott határidőig megérkezett összefoglalókat tudják a szervezők figyelembe venni.
    A felkért előadók előadás címeinek és összefoglalóinak megküldését ugyancsak a megadott határidőig kérik a szervezők.
    A végleges programba csak azok az előadások kerülhetnek be, amelyeknek előadói a részvételi díjat befizették!

    Poszterek: Kizárólag vetített poszterek lesznek!
    A posztereket PowerPoint dia formájában kérjük elkészíteni! A diát az info@prof-congress.hu e-mail címre kérjük elküldeni 2010. május 10-ig.

    Előadások és poszterek bejelentésének határideje: 2010. február 28.

    Az összefoglaló elküldhető:
    Interneten történő jelentkezés esetén:
    http://prof-congress.hu/2010/mnt-10
    E-mailhez csatolt file-ban az info@prof-congress.hu címre. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni az előadó nevét és az ”MNT-10” kódot.

    A szervező iroda címe:
    Congress & Hobby Service
    (bejelentkezés, levelezés, összefoglalók, szállásügyek, 6701 Szeged, Pf.: 1022.
    szakmai kiállítás) Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu

    További részletes információk (regisztrációs díjak, szállás, előzetes program stb.) a kapcsolódó első értesítőben olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2010.05.20.
    Rendezvény vége: 2010.05.22.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi u. 1-3.
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2010/mnt-10

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIII. Down Szimpózium

    A VIII. Down Szimpózium 2010. április 23-24-én kerül megrendezésre, Szegeden, a Rendezvényházban (Közép fasor 1-3.)
    A Szimpózium hivatalos nyelve: angol és magyar

    Kongresszus témái:
    2010. április 23.
    1. A Down szindróma kialakulásának mechanizmusa és előfordulási gyakorisága.
    2. A Down szindróma megelőzése.
    3. Prenatális szűrés és diagnosztika modern módszerei.
    4. A szűrés és a genetikai tanácsadás korszerű szemlélete.
    5. Etikai szempontok. Érdeke-e a magzatnak a prenatális szűrés?
    6. A Down szindróma gyermekgyógyász szemével. Társuló fejlődési rendellenességek.
    7. A Down szindróma és szívfejlődési hibák.
    8. Anyagcsere és idegrendszeri szövődmények, progeria, Alzheimer-kór.
    9. Fejlesztő terápiák.
    10. A mentalis és fizikális hanyatlás megelőzésének lehetőségei.
    11. A Down szindróma szociális szemmel, segítő szervezetek.
    12. A magzati rendellenességtől való félelem hatása a reprodukcióra.
    13. Szabadon választott témák.

    2010. április 24.
    1. Magzati szívfejlődési rendellenességek szűrése
    2. A 12. heti complex szűrés a magzati és anyai kórképek korai felismerésére
    3. A pre-eclampsias toxaemia korai diagnózisa és prevenciója

    Tudományos kapcsolat:
    Prof. Dr. Szabó János, egyetemi tanár
    SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet
    Szegedi Alapítvány a Magzati Genetikai Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért!
    6720 Szeged, Somogyi u. 4.
    Tel.: +36 62/545-134, Fax: +36 62/545-699
    E-mail: isa@comser.szote.u-szeged.hu

    További részletek, jelentkezési lap, szállásfoglalás a rendezvény honlapján:
    www.congresstravel.hu/downsyndrome2010

    Rendezvény kezdete: 2010.04.23.
    Rendezvény vége: 2010.04.24.
    Helyszín: 6726 Szeged, Közép fasor 1-3.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciójának XXX. Kongresszusa

    A Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyász Szekciójának XXX. Kongresszusa 2010. április 9-10. között kerül megrendezésre, Kékeden (a Miskolc-Kassa főútvonal mellett, Hidasnémetitől 14 km) a Hotel Melczer Várkastélyban. A rendezvény honlapja és meghívója készül.

    Rendezvény kezdete: 2010.04.09.
    Rendezvény vége: 2010.04.10.
    Helyszín: Kéked,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3D/4D VISUS kurzus és a VII. Ian Donald továbbképző tanfolyam

    Kedves Kollégák!

    A háromdimenziós (3D) ultrahang-diagnosztika a szülészetben közelebb visz bennünket a normális képletek és a kóros elváltozások könnyebb elkülönítéséhez, problémamentes terhességekben pedig elôsegítheti a szülôk és a magzat(ok) korai kötôdését. A nôgyógyászatban a 3D technika szintén forradalmasította a differenciál-diagnosztikát.

    A csúcstechnológiájú ultrahangkészülékeket olyan szoftverek működtetik, melyekkel biztosítható a különbözô feladatok öszszehangolt irányítása. A gépek használata elôképzettséget igényel a hagyományos kétdimenziós technikában és folyamatos továbbképzést a 3D minél produktívabb alkalmazásában. Ennek elôsegítésére Bécsben 1996-ban VISUS (Vienna International School of 3D Ultrasonography) kurzusok szervezését indították el, melynek harmadik magyar nyelvű rendezvényét most kívánjuk elérhetôvé tenni. A GE Healthcare által létrehozott tanfolyam programja illeszkedik az eddig számos országban bevált tematikához, fele-fele arányban elméleti és gyakorlati foglalkozásokkal, gyakorlási lehetôségekkel, specialisták oktatásával igyekszünk elérni, hogy a két nap hasznos legyen. Szó lesz többek között a 3D technika alapjairól, a volumetriás képkészítés optimalizálásáról, kiértékelésérôl, a folyamatos adatmentésrôl.

    A program 3. napján rendezzük meg a 7. Ian Donald Továbbképzô Tanfolyamot.
    A nemzetközi iskolát fôleg a szülészeti és nôgyógyászati ultrahang-diagnosztika terjesztése érdekében Dubrovnikban 1981-ben alapították. A magyar tagozat 2003 óta muködik, és évente rendez angol nyelvű továbbképző konferenciákat meghívott külföldi elôadókkal. Az idei (hetedik) továbbképzô előadássorozatot magyar nyelven tartjuk

    Prof. Dr. Papp Zoltán
    a Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság
    alapító és tiszteletbeli elnöke,
    a tanfolyam fővédnöke
    a Ian Donald Iskola Magyar Tagozatának igazgatója

    Jelentkezési határidő: 2009 december 5.

    A jelentkezési lap és a program letölthető a rendezvény honlapjáról >>

    Rendezvény kezdete: 2009.12.10.
    Rendezvény vége: 2009.12.12.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Papp Zoltán
    Tel: + 36 1 267-2589
    Munkahely neve: ASSZISZTENCIA Szervező Kft.
    Címe: 1136 Budapest, Hegedűs Gy. u. 20.
    Tel: +36 1 350-1854
    Fax: +36 1 350-0929
    E-mail: visus@asszisztencia.hu
    Helyszín: 1115 Budapest, Halmi u. 20-22., Aesculap akadémia
    A rendezvény Web oldala: http://www.asszisztencia.hu/9visus/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSNTT Szeminárium - Szexuális és reproduktív egészség (SzRE) – megelőzés

    Az MCSNTT „Szexuális és reproduktív egészség (SzRE) – megelőzés” c. szemináriuma 2009. november 27-én kerül megrendezésre, Budapesten, a Benczúr Hotelben (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)

    On-line jelentkezés és előadásbejelentés a szervező web-oldalán:
    http://www.standartkonferencia.hu/index.php?page=konferenciak>>


    Szervező:
    Stand-Art Ügynökség
    stand-art@t-online.hu

    Az előzetes program és a letölthető jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2009.11.27.
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.standartkonferencia.hu/index.php?page=konferenciak

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Közgyűlése

    Kedves Tagtársunk!

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége ezúton értesíti a Társaság tagjait, hogy a 2008. november 14-én módosított alapszabály 13 §. (3) bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján

    2009. november 27-én 12 órakor közgyűlést tart,

    amelyre tisztelettel meghívjuk.

    Napirendek:

    1. Beszámoló a Társaság 2009 évi tevékenységéről (Társaság Főtitkára)
    2. Közhasznúsági jelentés a Társaság 2008 évi közhasznú tevékenységéről (Társaság Elnöke)
    3. Számvizsgáló Bizottság beszámolója a Társaság 2008 évi gazdálkodásáról (Bizottság Elnöke)
    4. 2010 évi tervek

    A közgyűlés megrendezésére a Társaság „ Szexuális és reproduktív egészség (SZRE) – megelőzés c. tudományos programjának keretében kerül sor

    Helyszín: Hotel Benczúr, 1068 Budapest Benczúr u.35

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége

    Időpont: 2009.11.27.
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 35., Hotel Benczúr

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (2009.10.30.)

    A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a csecsemő-kisdedkorhoz kapcsolódó regulációs, kötődési és a szülői tünetként megjelenő érzelmi-hangulati zavarok esetén, baba-mama ill. szülőpárokkal, családokkal.

    „A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek –gyermek házi-kórháziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülésznőknek, klinikai és ált. pszichológusoknak, védőnőknek, bábáknak, csecsemő gondozóknak, általános ápolóknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.

    Jelen képzésünkkel áttekintjük az újszülött, csecsemő és kisdedkor- tipikus problémaköreit. Szeretettel várjuk képzésünkre!

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta gyermekorvosok, gyermekgyógyászok, szülész-nőgyógyászok, családorvosok, pszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok számára.
    Akkreditációs kódszám: SE-TK/2009. II./00354.
    Akkreditált pontok száma: 20.
    Az egészségügyi szakdolgozók részére az akkreditáció folyamatban van.
    A képzésre szociális szakembereket, általános pszichológusokat, gyógy-, és fejlesztőpedagógusokat is várunk, számukra a képzés nem akkreditált, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást állítunk ki.

    Időpont: 2009. november 27. (péntek)

    Helyszín: Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
    Megközelíthető: a Moszkva tértő 256-os busszal vagy 61-es villamossal a Vadaskerti útig.

    Részvételi díj:
    Orvosoknak, pszichológusoknak 18.000 Ft/fő,
    Szakdolgozóknak és egyéb érdeklődőknek 15.000 Ft/fő.

    További részletek a http://www.vadaskertalapitvany.hu/kepzesek.html honlapon találhatnak.

    Jelentkezés módja: A mellékelt jelentkezési lap kitöltése és eljuttatása e-mailen, faxon Schmidt-Tóth Piroska részére, e-mail: toth@vadasnet.hu , Tel.: 06-1-392-1437, Fax: 06-1-392-14-36.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2009.11.27.
    Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/kepzesek.html

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Balneológiai Egyesület 2009. évi Nagygyűlése

    A Magyar Balneológiai Egyesület 2009. évi Nagygyűlése Hévízen kerül megrendezésre, 2009. november 20-22. között.

    Tudományos információ:
    Dr. Bender Tamás
    e-mail: bender.tamas@irgalmas.hu

    Kongresszus Szervező Iroda:
    MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
    Információ: Sipos Alice, kiállítással kapcsolatban: Szalma Márta
    H-1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel.: + 36 (06) 1 311 66 87, Fax: + 36 (06) 1 383 79 18
    E-mail: congress@motesz.hu
    Internet: www.motesz.hu

    Legfontosabb határidők:
    Absztrakt beküldési határidő: 2009. szeptember 15.
    Kedvezményes jelentkezési határidő: 2009. szeptember 15.
    Absztraktok elfogadásának visszaigazolása: 2009. október 15.
    Szállásfoglalási határidő: 2009. október 15.

    Főtémák:
    Bizonyítékokon alapuló Balneológia és Orvosi Hidrológia
    A balneológia lehetőségei a nem mozgásszervi betegségek kezelésében
    Balneo-gynecologiai szekció
    Varia

    Várjuk előadások (8 perc + 2 perc vita) és poszterek (méret: 90x120 cm)
    bejelentését a tudományos programban jelzett témákhoz.

    A Magyar Balneológiai Egyesület ez évi nagygyűlésének kiemelt témájaként nőgyógyászati szekció megszervezésére is biztosított lehetőséget. Ez jó lehetőséget biztosít arra, hogy nőgyógyászat és a balneológia által érintett közös szakterületeink jelenlegi lehetőségeit megtárgyalhassuk.

    További részletes információk, jelentkezési lap, előadásbejelentő formanyomtatvány a www.balneologia.hu Web-rendszerben, a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2009.11.20.
    Rendezvény vége: 2009.11.22.
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Népbetegségek megelőzése és gyógyítása – Lehetőség, valóság vagy álom: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program c. interdiszciplináris fórum

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége közös szervezésében „Népbetegségek megelőzése és gyógyítása – Lehetőség, valóság vagy álom: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program” címmel interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor.

    Helyszín: MTA Felolvasóterme (Budapest V., Roosevelt tér 9.)
    Időpont: 2009. november 17. (kedd) 14.00-17.30

    A rendezvény az 52/2003. (VIII.22.) ESZCSM rendelet alapján minősített továbbképzési program.

    A fórum fővédnöke:
    Prof. Dr. Romics László akadémikus, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke
    és Dr. Kiss István, a MOTESZ elnöke, a Szív és Érrendszer Programtanács elnöke

    Üléselnök: Prof. Dr. Magyar Kálmán akadémikus, a MOTESZ Elnökségének tagja

    A fórum moderátora: Dr. Szegedi János, a MOTESZ alelnöke

    A részletes tudományos program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2009.11.17.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Nőorvosok V. Kongresszusa

    Kedves Kollégák!
    2009. november 12-14. között immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Fiatal Nőorvosok Kongresszusa.
    Helyszín: Hotel Flamingó, Balatonfüred.

    Az előző négy rendezvényt nagy érdeklődés övezte, magas színvonalú előadások hangzottak el és poszterek kerültek bemutatásra.
    Miként az élet minden területén, az orvostudományban, ezen belül a szülészet-nőgyógyászatban is a fiatalság képviseli a nyitottságot, a fogékonyságot, mely az új módszerek alkalmazásában, a korszerű terápiás elvek elfogadásában nélkülözhetetlen. Ahogy a gyógyítás elsajátítása, úgy a tudományos tevékenység gyakorlásának, illetve annak szakértő közönség felé történő megjelenítésének megtanulása is évekig tartó folyamat. A Fiatal Nőorvosok Kongresszusa több ifjú kollégánk számára az első alkalom arra, hogy érdeklődésükre számot tartó szakmai kérdésekről, klinikai esetekről beszámoljon.
    Ebben az évben e rangos esemény gazdája a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. Mind a magam, mind a munkatársaim számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy otthont adhatunk e nagyszerű eseménynek. Reményeink szerint az előadások felölelik majd hivatásunk teljes vertikumát, de ezen túlmenően számíthatunk speciális szakterületek, illetve az egészségügyi menedzsment kérdéskörét érintő prezentációkra is.
    Bízunk benne, hogy a Kongresszus konstruktív vélemény- és tapasztalatcserére ad módot. A rendezvény helyszíne garancia arra is, hogy a résztvevőknek lehetőségük nyíljon az aktív pihenés örömeit élvezni.
    Remélem, hogy új ismeretekkel és élményekkel gazdagodva őrzik meg emlékezetükben a Fiatal Nőorvosok V. Kongresszusát.

    Prof. Dr. Rigó János
    a Kongresszus elnöke
    a SE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója
    Dr. Derzsy Zoltán
    a Szervezőbizottság elnöke
    a Fiatal Nőorvosok Társaságának elnökségi tagja


    A Kongresszus főtémái:
    ● A terhespathologia aktuális kérdései
    ● Sürgősségi ellátás a szülészet–nőgyógyászatban
    ● Korszerű ultrahang-diagnosztika
    ● Egynapos sebészet, minimál invazív műtéti technikák
    ● Nőgyógyászati onkológia
    ● Endokrinológia, meddőség
    ● Nőgyógyászati infektológia
    ● A neonatológia szülészeti aspektusai

    A Kongresszus Szervező Bizottsága várja a főtémákhoz kapcsolódóan, és azokon kívül a szülészet–nőgyógyászat teljes spektrumából előadások,
    referátumok, poszter prezentációk bejelentését, minden érdeklődő fiatal kollégától.
    A tudományos program akkreditálása folyamatban van.

    Fontosabb időpontok:
    Absztrakt beküldési határidő: 2009. szeptember 7.
    Kedvezményes részvételi díj, fizetési határidő: 2009. szeptember 1.
    Szállásdíj befizetésének határideje: 2009. szeptember 21.
    Részvétel lemondás határideje: 2009. október 12.

    A Kongresszus szervezője:
    MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft.
    1051 Budapest, Nádor u. 36. Levélcím: 1443 Budapest, Pf.: 145.

    Szervezési és kiállítási információ:
    Szalma Márta
    Telefon: 06 1 311-6687, Fax: 06 1 383-7918
    E-mail: szalma.marta@motesz.hu

    Regisztráció:
    Pásztor Kata
    Telefon: 06 1 312-2389
    E-mail: pasztor.kata@motesz.hu

    Szállásinformáció:
    E-mail: szallas@motesz.hu

    A további részletes információk, jelentkezési lap, előadás bejelentő lap elérhetőek Web-rendszerünkben, a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2009.11.12.
    Rendezvény vége: 2009.11.14.
    Helyszín: Balatonfüred, Flamingó Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Onkológusok Társaságának XXVIII. kongresszusa

    További információk, on-line jelentkezés és absztraktbejelentés a rendezvény információs oldalán >>

    Rendezvény kezdete: 2009.11.12.
    Rendezvény vége: 2009.11.14.
    Szakterület(ek): Onkológia
    Tudományos információ: Dr. Landherr László
    Munkahely neve: Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház
    Címe: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29.
    Tel: 06 (1) 251 7333
    E-mail: laszlo.landherr@oncology.hu
    Szervező: Steiner János
    Munkahely neve: K&M Congress Kft.
    Címe: 1028 Budapest, Hidegkúti út 153.
    Tel: 06 (1) 301 2000
    Fax: 06 (1) 301 2001
    E-mail: info@kmcongress.com
    Helyszín: 1021 Budapest, Hárshegyi u. 5-7., Európa Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.oncology.hu/mot2009

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2. Emlőrák Konszenzus Konferencia

    Emlőrák Konszenzus Konferencia legutóbb 10 évvel ezelőtt, Egerben került megrendezésre. Az eltelt idő alatt az emlő diagnosztikájában és az alkalmazott terápiában is jelentős fejlődés ment végbe, mely szükségessé és időszerűvé tette egy újabb konszenzus konferencia megszervezését.

    A Szervezőbizottság elnökei:
    Prof. Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
    Dr. Svébis Mihály a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórházának főigazgatója

    Az előadások körét az alábbi szakmai bizottságok és azok legjelesebb képviselői határozzák meg:
    1. Diagnosztikus radiológia (bele értve a szűréssel kapcsolatos tevékenységet, valamint az izotópdiagnosztikát is – lympho és csontscintigráfia, PET):
    Dr. Forrai Gábor PhD (ÁEK)
    2. Sebészet (beleértve a plasztikai sebészetet is): Prof. Dr. Lázár György (SZTE)
    3. Patológia (beleértve a citológiát is): Dr. Cserni Gábor MTA doktora (BKMÖ Kórháza)
    4. Sugárterápia: Dr. Polgár Csaba med.habil (Országos Onkológiai Intézet)
    5. Szisztémás terápia: Prof. Dr. Láng István (Országos Onkológiai Intézet)
    6. Epidemiológia, gondozás (beleértve a fokozott kockázatú betegek gondozását, genetikai tanácsadását is): Prof. Dr. Ádány Róza (DEOEC)

    A meghívó, a jelentkezési lap és az ajánlott ebédelési helyszínek letölthetőek Web-rendszerünkből a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumok közül.

    Időpont: 2009.11.09.
    Helyszín: Kecskemét, Festő u. 6., Három Gúnár Rendezvényház
    A rendezvény Web oldala: http://www.kmk.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nem tapintható emlődaganatok komplex diagnosztikája és a terápia aktuális kérdései. Terhesség és szoptatás alatti emlődaganatok.

    2009. november 5-6. között kerül megrendezésre Debrecenben a Kenézy Kórházban a "Nem tapintható emlődaganatok komplex diagnosztikája és a terápia aktuális kérdései. Terhesség és szoptatás alatti emlődaganatok" c. 20 kreditpontra akkreditált, kötelezően választható tanfolyam radiológus, patológus, sebész, onkológus szakorvosok és rezidensek számára.

    A részvétel ingyenes.

    A program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2009.11.05.
    Rendezvény vége: 2009.11.06.
    Helyszín: Debrecen, Kenézy Kórház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig - A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (2009.11.27.)

    A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a szüléshez kapcsolódó érzelmi-hangulati zavarok esetén nőkkel, anyákkal, baba-mama párokkal, családokkal.

    „A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek – háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.

    Jelen képzésünkkel áttekintjük az általunk tágan értelmezett perinatális időszak tipikus problémaköreit.

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta gyermekorvosok, gyermekgyógyászok, szülész-nőgyógyászok, családorvosok, pszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok számára.
    Akkreditációs kódszám: SE-TK/2009. II./00413. Akkreditált pontok száma: 20.
    Az egészségügyi szakdolgozók részére az akkreditáció folyamatban van.
    A képzésre szociális szakembereket, ált. pszichológusokat, is várunk, számukra a képzés nem akkreditált, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást állítunk ki.

    Időpont: 2009. október 30. (péntek)
    Helyszín: Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116.
    Megközelíthető: a Moszkva tértő 256-os busszal vagy 61-es villamossal a Vadaskerti útig.
    Részvételi díj:
    Orvosoknak, pszichológusoknak 18.000 Ft/fő,
    Szakdolgozóknak és érdeklődőknek 15.000 Ft/fő.

    További részletek a http://www.vadaskertalapitvany.hu/kepzesek.html honlapon találhatnak.

    Jelentkezés módja: A mellékelt jelentkezési lap kitöltése és eljuttatása e-mailen, faxon Schmidt-Tóth Piroska részére, e-mail: toth@vadasnet.hu , Tel.: 06-1-392-1437, Fax: 06-1-392-14-36.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2009.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 116., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/kepzesek.html

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Nemzetközi Gyakorlati 3D/4D Ultrahang Tanfolyam a SON-ART Program keretében

    A Tanfolyam helyszíne:
    Magyar Tudományos Akadémia
    Zenetudományi Intézet
    1014 Budapest, Táncsics M. u. 7.

    A Tanfolyam rendezője:
    Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    1088 Budapest, Baross u. 27.
    Tel.: +36-1-317-63-15
    Fax.: +36-1-317-6174

    A Tanfolyam védnöke:
    Prof. Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, az MTA tagja, a Semmelweis Egyetem rektora

    A Tanfolyam elnöke:
    Prof. Dr. Rigó János egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem
    I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója

    A Tanfolyam szervező bizottsága:
    Dr. Szabó István (Budapest)
    Dr. Belics Zorán (Budapest)
    Dr. Csabay László (Budapest)
    Dr. Fekete Tibor (Budapest)
    Dr. Joó József Gábor (Budapest)
    Dr. Koós-Hutás Piroska (Budapest)
    Dr. Molvarec Attila (Budapest)

    Részvételi díj:
    Nem Medison felhasználók 50.000 Ft
    Sonarmed szerződött partnerek 20.000 Ft
    Son-Art® Centrum (2 fő) 0 Ft

    A tanfolyam elvégzése és az azt követő teszt sikeres megírása
    együttesen 44 kreditpontot jelent.


    A részvételi díj a tanfolyam, a csütörtöki és a pénteki ebéd ill.
    kávészünet és a társasági program költségeit tartalmazza.
    A szállással,
    utazással és más, nem közvetlenül a tanfolyami részvétellel
    kapcsolatos teendőket minden résztvevőnek egyénileg kell
    intéznie! Szombaton a kurzus zárását követően a fenti helyszínen
    kerül sor a 3D/4D Ultrahang-diagnosztikai Rendelők II. Magyarországi
    Találkozójára, melyen a részvétel ingyenes (részletes program a
    Son-Art® Irodától kérhető, a www.son-art.hu honlapról letölthető ill.
    a helyszínen átvehető).

    Jelentkezési határidő: 2009. szeptember 30.

    A tanfolyamon a résztvevők száma korlátozott, ezért a jelentkezéseket
    beérkezésük sorrendjében tudjuk elfogadni!

    SON-ART® IRODA
    1119 Budapest, Nándorfejérvári út 31.
    Tel.: +36-1-203-7581 ; Fax.: +36-1-205-3959
    E-mail: info@son-art.hu; Web: www.son-art.hu

    Előadók és kurzusvezetők:
    Prof. Dr. Kalache Karim (Berlin)
    Bartholomew Julie (Amsterdam)
    Dr. Bataeva Rosa (Moszkva)
    Dr. Pérez-Pedregosa Javier (Madrid)
    Dr. Sairam Shanthi (London)
    Dr. Arany Antal (Pécs)
    Dr. Belics Zorán (Budapest)
    Dr. Fekete Tibor (Budapest)
    Dr. Vizer Miklós (Pécs)

    A Tanfolyam hivatalos nyelve:
    angol és magyar

    A Tanfolyam kiemelt témája:
    – Magzati echocardiographia
    – Az I. trimeszter 2D és 3D/4D ultrahang-diagnosztikája

    Az első értesítő (magyar és angol nyelven) elérhető a kapcsolódó dokumentumok között.

    Rendezvény kezdete: 2009.10.29.
    Rendezvény vége: 2009.10.31.
    Helyszín: 1014 Budapest, Táncsics M. u. 7., Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.son-art.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társaságának XIII. kongresszusa

    A Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társaságának XIII. Nemzeti Kongresszusa 2009. október 15-17. között kerül megrendezésre Debrecenben, a Kölcsey Központban.

    A rendezvény tudományos programja elkészült, elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Szeretettel várjuk a nőgyógyászati endoszkópia iránt érdeklődő orvosokat, nővéreket, szülésznőket, műtősnőket, és minden, a minimálisan invazív technikák iránt érdeklődő munkatársat.
    Célunk, hagyományokhoz híven, együtt beszélgetni és vitatkozni a hallottakról, látottakról, azaz nem osztjuk meg párhuzamos szekciókra a hallgatóságot.

    A szakmai programban három fő téma szerepel:
    • A medencefenék sebészete
    • Myomák minimális invazív terápiája
    • Szövődmények

    A Kongresszusra 2009. október 8-ig lehet előzetesen jelentkezni, ezt követően már csak helyszíni regisztrációra lesz lehetőség.

    Jelentkezését on-line ide kattintva >> elindíthatja. Kérjük, gondosan töltse ki a jelentkezési lapot, a pontos regisztráció és a későbbi igazolás kiadása érdekében (cím, orvosi pecsétszám, stb.)

    A kongresszus szervezői:
    Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társasága
    Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Kenézy Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató KFT.
    Szülészeti és Nőgyógyászat Osztály

    Szakmai információ:
    Dr. Bacskó György
    4043 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26. e-mail: bacskogy@kenezykorhaz.hu
    Dr. Major Tamás
    4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. e-mail: majort@dote.hu

    A Fórum teljes körű technikai kivitelezője:
    New Congress Hungary KFT.
    A szervező: Csonkáné Czibolya Éva
    MNET Szervező Iroda: 3014 Hort, Határ út 18.
    Levelezési cím: 3014 Hort, Pf.:18. Tel./fax: +36 37 378 539 (tel./üzenetrögzítő)
    Mobil: +36 20 227 7106
    E-mail: nch@newcongress.hu, info@newcongress.hu
    Honlap: www.newcongress.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.10.15.
    Rendezvény vége: 2009.10.17.
    Szervező: Csonkáné Czibolya Éva
    Munkahely neve: MNET Szervező Iroda
    Címe: 3014 Hort, Határ u. 18.
    Tel: +36 (37) 378-539
    Fax: +36 (37) 378-539
    E-mail: nch@newcongress.hu, info@newcongress.hu
    Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.newcongress.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Posztgenomikai szemléletváltás első elemeinek megjelenése a medicinában - kötelező szinten tartó tanfolyam

    A Posztgenomikai szemléletváltás első elemeinek megjelenése a medicinában c. kötelező szinten tartó tanfolyam 2009. október 14-16-án, Pécsett kerül megrendezésre.

    Közel egy évvel ezelőtt, 2008 júniusában tartotta kongresszusát a Magyar Humángenetikai Társaság Pécsett, ahol a genetikát művelő szakemberek addigi rekord-számban jelentek meg újabb eredményeik bemutatása céljából. Most, alig egy évvel ezen rendezvény után, más célból ugyan, de újból városunkban üdvözölhetünk számos olyan szaktekintélyt, akik a genetika, genomika, vagy az egyre bővülő körben ide illeszkedő szakterületek, avagy azok kiterjesztéseinek művelői.
    Most a cél más: elsődlegesen továbbképzés történik, noha a felkért előadók személye garantálja, hogy a nemzetközi rátekintés mellett a saját műhelyek eredményei is ismertetésre kerüljenek. Ez az alkalom, jellegéből fakadóan, egyben kiváló alkalmat szolgáltat a Magyar Humángenetikai Társaság rendes éves taggyűlésének megtartására is.
    Számos társaság és orvosbiológiai diszciplína keretén belül felmerült már az, hogy szükségtelen éves üléseket tartani, hiszen egy év alatt nem keletkezik annyi új eredmény, ami érdeklődésre tarthatna számot. Úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy bár a molekuláris genetikát művelők számos szubspecialitás szakemberei, az összekötő kapcsunk, a genetika és területei, önmagukban garantálják azt, hogy egy év alatt is hatalmas előrelépések történjenek, és szerencsések vagyunk abban, hogy egy év alatt is átéljük az új saját eredmény elérésének örömét.
    Ezen gondolatok jegyében köszöntök mindenkit és kívánom, hogy a továbbképzés során gyarapodjanak új tudásanyaggal; és egyben köszöntöm a Magyar Humángenetikai Társaság éves ülésére megjelent kollégákat is.

    Dr. Melegh Béla
    egyetemi tanár
    a Magyar Humángenetikai Társaság elnöke

    A Tanfolyam helyszíne:
    Pannon Lézer Központ,
    7632 Pécs, Móra Ferenc u. 72/A.

    A Tanfolyam részvételi díja: 20 000 Ft/fő,
    amely tartalmazza a tanfolyam programján való részvételt, a
    program- és absztrakt füzeteket és a kávészüneteket.

    A tanfolyam első napján (október 14-én) 17.15 órától kerül megrendezésre a Magyar Humángenetikai Társaság éves taggyűlése.

    A Tanfolyam a Klinikai genetikai, Orvosi laboratóriumi vizsgálatok és Csecsemő- és Gyermekgyógyászati szakmai kollégium(ok) által lett akkreditálva.

    A Tanfolyam a következő szakképesítéssel rendelkező orvosok számára ajánlott:
    klinikai genetika
    molekuláris genetikai diagnosztika
    csecsemő- és gyermekgyógyászat
    pathológia
    szülészet-nőgyógyászat
    neurológia
    háziorvostan

    A Tanfolyam akkreditációs pontértéke: 50 pont

    A tudományos program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2009.10.14.
    Rendezvény vége: 2009.10.16.
    Helyszín: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 72/a, Pannon Lézer Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos töprengés az emlőrák szűrésének és gyógyításának témakörében - Tudományos szimpózium

    Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület és a Pfizer Kft. megrendezi a „Tudományos töprengés az emlőrák szűrésének és gyógyításának témakörében” című tudományos szimpóziumot.

    Időpont: 2009. október 4., vasárnap
    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, Díszterem
    1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

    Kérjük, részvételi szándékát jelezze szeptember 30-ig.
    On-line regisztráció >>
    Megtisztelő jelenlétére feltétlenül számítunk!

    Az esemény fénypontjaként az egybegyűltek a magyar közélet kiemelkedő képviselőinek vezetésével 20.30-kor átsétálnak az erre a különleges alkalomra rózsaszínre világított Lánchídon.

    „Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesületet” az Amerikai Egyesült Államok korábbi Nagykövete, Nancy Goodman Brinker pártfogásával civil szervezetek, közéleti személyiségek, politikai döntéshozók és nagyvállalatok hívták életre. A kezdeményezés évek óta hazánkban példa értékű módon fogja össze a résztvevőket a mellrák elleni küzdelemben.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumban olvashat.

    Időpont: 2009.10.04.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Székház, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyógytornászok Társasága VII. Kongresszusa

    A konferenciával kapcsolatos minden információ (bejelentkezési lehetőséggel) a rendezvény honlapján megtalálható.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.24.
    Rendezvény vége: 2009.09.26.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Rehabilitáció, Reumatológia, Sebészet, Sportorvoslás, Ortopédia, Kardiológia, Foglalkozás-egészségügy, Traumatológia
    Tudományos információ: Dr. Tringer Lászlóné
    Címe: Magyarország Budapest Pf 72. 1277
    Tel: 1/411-12-08
    Fax: -
    E-mail: physioth@t-online.hu
    Szervező: Mészáros Gábor
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
    Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
    Tel: (62) 484-531
    Fax: (62) 450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály u.
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/mgyt7

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Szegedi Emlőrák Szimpózium

    A szimpózium elő-akkreditált, kötelező szinten tartó rendezvény sebész, onkológus, radiológus, patológus, sugárterapeuta orvosok részére. Kódszáma: SZTE-ÁOK/2009.II/00233, akkreditált pontértéke 50 pont.
    Kedvezményes jelentkezési és absztrakt-beküldési határidő: 2009. június 15.

    Tovább a kongresszus honlapjára >>

    Rendezvény kezdete: 2009.09.17.
    Rendezvény vége: 2009.09.19.
    Szakterület(ek): Onkológia, Radiológia, Pathologia, Sebészet
    Tudományos információ: Prof. Dr. Kahán Zsuzsanna
    Címe: 6720 Szeged, Korányi fasor 12.
    Tel: 62/545-406
    Fax: 62/545-922
    E-mail: kahan@onko.szote.u-szeged.hu
    Szervező: Nagy Károly
    Munkahely neve: Congress and Hobby Service Kft.
    Címe: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 53.
    Tel: 62/484-531
    Fax: 62/450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE Tanulmányi és Információs Központ (TIK)
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/szesz

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5th East-West Colorectal Days

    A Magyar Koloproktológus Társaság és a Magyar Nőorvos Társaság közös kongresszusa az American Society of Colon & Rectal Surgeons (ASCRS) tagjainak részvételével

    Helyszín: Hotel Silver**** (4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., www.silverhotel.hu)

    Időpont: 2009. szeptember 10-12.

    A Kongresszus fő témái:

    - A kolorektális betegségek korszerű kezelésének paraméterei
    - A nyirokcsomók vizsgálatának szerepe a kolorektális rák kezelésében
    - Az előrehaladott és/vagy inoperábilis végbélrák kezelési lehetőségei
    - Új irányzatok a kolorektális rák kutatásában
    - Gyakran feltett kérdések és válaszok a vastagbél betegségek laparoszkópos kezeléséről
    - Az új technológiák eredményessége az aranyér kezelésében
    - A sztómaterápia és a sebkezelés aktuális kérdései
    - A medencefenék betegségeinek és rendellenességeinek klinikuma: eredményes beavatkozás vagy csak elfogadható kompromisszum?

    Hivatalos nyelv: magyar, angol. Szinkrontolmácsolást a kongresszus teljes idejére biztosítunk.

    Regisztráció: a Jelentkezési lap letölthető a honlapról >>.
    Kérjük, pontosan kitöltve, lehetőleg 2009. július 31-ig a következő címre elküldeni: É+L Kft. 1364 Budapest 4. Pf. 354., Telefon / fax: 1-313-2027, E-mail: el.kaft@chello.hu

    Az absztraktok beküldési határideje: 2009. július 31.

    A kongresszus akkreditálását tervezzük, igazolást a helyszínen adunk ki.

    További részletes információk, program, jelentkezési lap a Kongresszus honlapján >>.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.10.
    Rendezvény vége: 2009.09.12.
    Helyszín: Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 25., Hotel Silver
    A rendezvény Web oldala:
    http://www.euuzlet.hu/coloproctology/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság X. Nemzeti Kongresszusa

    A Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaság megbízásából a X. Nemzeti Ultrahang Kongresszust 2009.09.03-05. között a Jósa András Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya rendezi.

    A rendezvény helye:
    Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b

    Tervezett témacsoportok:
    • Ultrahang szűrővizsgálatok
    • Ultrahang - diagnosztika a szülészetben
    • Ultrahang-diagnosztika a nőgyógyászatban

    Tudományos információk:

    Dr. Fábián Antal, Dr. Orosz László
    Telefon: 06-70-450-4941
    e-mail: jasku@josa.hu

    Szervező:
    Congress & Hobby Service
    Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531, 484-532
    Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@prof-congress.hu

    Kedvezményes díjú jelentkezés, absztrakt beküldési határidő: 2009. május 31.

    Részletes információk >>

    Bejelentkezés a MSZNUT X. Nemzeti Kongresszusára>>

    A kongresszus megnyitóján 2009. szeptember 3-án 18.00 –tól Kypros H. Nicolaides professzor urat (Fetal Medicine Foundation, London) tiszteletbeli tagunkká avatjuk, s meghallgatjuk ünnepi előadását.

    Nicolaides professzor úr vállalta, hogy a három évvel ezelőtt Debrecenben tartott nagy sikerű tanfolyamhoz hasonlóan a terhességi ultrahangszűrések új dimenzióiról 2009. szeptember 3-án 10-16 óráig pre-congress kurzust tart.

    A pre-congress kurzuson a résztvételi díj 8.000 Ft

    Jelentkezni a kapcsolódó dokumentumban elérhető jelentkezési lapon, vagy a szervező iroda alábbi címén lehet.

    Rendezvény kezdete: 2009.09.03.
    Rendezvény vége: 2009.09.05.
    Szakterület(ek): Radiológia, Szülészet-nőgyógyászat
    Tudományos információ: Dr. Fábián Antal, Dr. Orosz László
    Munkahely neve: Jósa András Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
    Címe: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 68.
    Tel: 06-70-450-4941, 06-30-93-55-575
    E-mail: jasku@josa.hu
    Szervező: Mészáros Gábor
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service Kft.
    Címe: 6701 Szegedf, Pf.: 1022.
    Tel: 62-484-531
    Fax: 62-450-014
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b., Nyíregyházi Főiskola
    A rendezvény Web oldala: Http://prof-congress.hu/2009/msznut

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A megelőzés szolgálatában - tudományos ülés az MCSNTT Békés megyei Szervezete és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottsága szervezésében

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete és a MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottsága

    „A megelőzés szolgálatában” címmel tudományos ülést szervez.

    Időpont: 2009. június 26
    Helyszín: Békés Megyei Pándy Pándy Kálmán Kórház
    5700 Gyula Semmelweis u. 1. Árvay terem

    Program:
    08:00-10:00 Regisztráció
    10:00-10:05 Ünnepélyes megnyitó

    Előadások:

    1. Prof. Dr. Papp Zoltán I. Sz. Szül-Nőgyógy Klinika Budapest
    Megváltoztatja-e a méhnyakrák elleni stratégiánkat a HPV-elleni védőoltások bevezetése? (15’)

    2. Prof. Dr. Tóth Zoltán DEOEC Szül-Nógyógy Klinika
    Az ultrahang-diagnosztika szerepe a szülészeti prevencióban (15’)

    3. P.Chitulea1, Ioana-Carmen Popa1 , R. Nilamber1 , M.Flita2, Acad.Prof.Dr. I.Munteanu3,
    Clinic of Obstetrics and Gynecology Oradea1, Oradea University of Medicine and Pharmacology2, Clinic of Obstetric and Gynecology „Bega” Timisoara3
    Mycomectomy (Mycometrectomy) With Temporary Uterine Ischemisation by Bilateral Uterine Arteries Ligation (15’)

    4. Dr. Tiba János, Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórháza Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
    Terhes nők hipnotikus szuszceptibilitása „ szuggesztibilitása” és annak mérése (15’)

    Vita (15’)
    Szünet (15’)

    5. Halmosné Mészáros Magdolna Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Ápolási Igazgató
    A népesedéspolitika direkt és indirekt módszerei (10’)

    6. Dr. Bakos Magdolna 1,2, Rákos Márta dr.3, Faragó László dr.3, Schumann Ádám dr.4, és Martyin Tibor dr.2, Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórháza, Nukleáris Medicina Osztály1, Magnólia Down – Szürő Centrum, Gyula2, Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórháza, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály,Gyula3, Fetal Medicine Laboratory Kft., Budapest4
    Várandósok biokémiai szűrése Békés megyében – új, még hatékonyabb módszerek (10’)

    7. Dr.Párduczné Szöllősi Andrea1, Dr. Szűcs Márta2, Prof.Dr. Bártfai György2
    Szent István Egyetem Egészségtudományi és Közegészségügyi Intézet Gyula1, Szegedi Tudományegyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinika2
    Elveink és lehetőségeink a HPV járvány megelőzésére (10’)

    Vita(15’)
    Szünet (15’)

    8. Prof. Dr. Bártfai György Szegedi Tudományegyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinika
    EMAS program bemutatása (15’)

    9. Dr. Novák Tibor Szegedi Tudományegyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinika
    A fogászati prevenció szerepe a szülészetben (15’)

    10. Dr. Szűcs Márta1, Dr.Párduczné Szöllősi Andrea2, Prof.Dr. Bártfai György1, Szegedi Tudományegyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinika1 , Szent István Egyetem Egészségtudományi és Közegészségügyi Intézet Gyula2
    Fiatal nők ismeretei a fogamzó – képességükkel kapcsolatosan –hallgatók körében végzett kérdőíves felmérés alapján (10’)

    11. Futaki Andrea SCA Hygiene Products Kft. Területi képviselője
    Elkötelezetten a minőségi inkontinencia ellátásért (10’)

    13:30-13.45 Tesztvizsga
    13:45 Ebéd

    A felkért előadók a témakor neves képviselői, részben fiatal előadók. Az előadások a megelőzést multidiszciplinárisan, széles társadalmi rétegeket érintő megközelítésből tárgyalják. A rendezvény egyúttal alkalmat ad Dr. Jakubecz Sándor ünneplésére.

    Akkreditáció folyamatban

    Szervező
    Dr. Párducz László az
    MCSNTT Békés-megyei Szervezet elnöke

    Időpont: 2009.06.26.
    Helyszín: 5700 Gyula, Semmelweis u. 1., Békés Megyei Pándy Pándy Kálmán Kórház Árvay terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Menopausa Társaság 2009. évi Kongresszusa

    A Magyar Menopausa Társaság 2009. évi kongresszusa 2009. június 12-13-án kerül megrendezésre Balatonalmádiban, a Ramada Hotelben.
    Jelszava: "Menopausa, kihívás a nők életében".

    Tudományos témák:
    - Cardiovascularis rizikó és védelem a menopausában.
    - Urogenitalis atrophia
    - Petefészek működés menopausában és utána
    - Menopausa és a daganatos megbetegedések.
    - Újabb terápiás lehetőségek a hormonpótlásban.
    - Hormonpótló kezelés helye az osteoporosis kezelésében és megelőzésében - a tartós antiporoisos kezelés veszélyei,
    - Véralvadási zavar, stroke menopausában és hormonkezelés alatt
    - Nem hormontartalmú, ösztrogén hatások (phyto-ösztrogének, homeopátiás szerek)
    - Egészséges életmód, étkezés
    - Elegendő, megfelelő testmozgás
    - Saját tapaszatlatok - javasolt konkrét témák
    - rizikó analyzis
    - menopausa szakambulanciák,
    - működés, szakmai-szervezeti felépítés,
    - eredmények, minőségbiztosítás
    - az egészség és életminőség megőrzése a menopausában, menopausa klubok
    - a menopausa diétája

    Előadások, poszterek bejelentése:
    Dr. Pap Károly
    email: papka@josa.hu és menopau@hungary.net
    Mobil: 70/450 4901

    Jelentkezés:
    Szervező iroda: CongressLine Kft
    1056 Budapest,
    Fejér György utca 12.
    Tel: (+36-1) 429-0146
    Fax: (+36-1) 429-0147

    Az első értesítő és a letölthető jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    További részletes információk, program, on-line jelentkezés a www.congressline.hu/mmt oldalon.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.12.
    Rendezvény vége: 2009.06.13.
    Helyszín: Balatonalmádi, Hotel Ramada
    A rendezvény Web oldala: http://www.congressline.hu/mmt

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MNT Észak-kelet Magyarországi Szakcsoport Ülés

    Helyszín: Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő, 4900 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1.

    Fő témák:
    1. A szülészet-nőgyógyászati ellátás eredményei a régióban
    2. Első trimeszteri kombinált szűrés
    3. Office hysteroscopia
    4. Érdekes szülészeti esetek
    5. Érdekes nőgyógyászati esetek
    6. Egyebek
    Jelentkezési határidő meghosszabbítva: 2009. május 15.!

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Dr. Szőke József osztályvezető főorvos
    Munkahely neve: Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő
    Munkahely címe: 4900 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1.
    Telefon: 44/511-106
    Fax: 44/511-130
    E-mail: szuleszet@szbkorhaz.hu

    Általános szervező adatai:
    Név: Szarka Judit marketing és PR menedzser
    Munkahely neve: Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő
    Munkahely címe: 4900 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1.
    Telefon: 44/511-165
    Mobil: 30/464-0276
    Fax: 44/511-130
    E-mail: pr@szbkorhaz.hu

    Bővebb információ, on-line jelentkezés, szállásfoglalás a http://www.szbkorhaz.hu/index.php?id=info/rendezveny oldalon.

    Rendezvény kezdete: 2009.06.05.
    Rendezvény vége: 2009.06.06.
    Helyszín: Fehérgyarmat, Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő
    A rendezvény Web oldala: http://www.szbkorhaz.hu/index.php?id=info/rendezveny

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVII. Országos Szülésznői Konferencia

    Rendezvény kezdete: 2009.05.22.
    Rendezvény vége: 2009.05.23.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Tudományos információ: Dr. Nagy Sándor
    Munkahely neve: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
    Tel: 96/418-244/1130
    E-mail: nagysandor@petz.gyor.hu
    Szervező: Mészáros Gábor
    Munkahely neve: Congress & Hobby Service
    Tel: 62/484-531
    E-mail: info@prof-congress.hu
    Helyszín: 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 16., Richter János Terem
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2009/szuleszno/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Tudományos „SZALON”: Endometriosis

    Főtémák:
    Az endometriosis etiológiája.
    Az endometriosis laparoscopos kezelése.
    Az emdometriosis gyógyszeres kezelése.
    Endometriosis és infertilitás.

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Dr. Csermely Tamás
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-370
    Fax: 72 536-372

    Általános szervező adatai:
    Név: Prof. Dr. Bódis József
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-360
    Fax: 72 536-372
    E-mail: judit.walczne@aok.pte.hu

    Időpont: 2009.05.22.
    Helyszín: 7624 Pécs, Édesanyák u. 17., PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Diagnosztikus és operatív endoszkópia a nőgyógyászatban továbbképző tanfolyam kötelezően választható

    Fő témák:
    Diagnosztikus és operatív endoszkópia lehetőségei és korlátai, indikáció és kontraindikációi.
    Endoszkópia szerepe az endometriosis, meddőség, gyermeknőgyógyászatban.
    Benignus adnexfolyamatok, méhenkívüli terhesség, krónikus kismedencei fájdalom, stb. diagnosztikája és terápiája.

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Dr. Csermely Tamás
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-370
    Fax: 72 536-372

    Általános szervező adatai:
    Név: Prof. Dr. Bódis József
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-360
    Fax: 72 536-372
    E-mail: judit.walczne@aok.pte.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.05.20.
    Rendezvény vége: 2009.05.21.
    Helyszín: 7624 Pécs, Édesanyák u. 17., PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MNT Cervixpathologiai Szekciója XVIII. Tudományos Ülése - Paradigmaváltás a cervixpathológiában

    Főtémák:
    - A méhnyakrák rákmegelőző állapotainak HPV-teszt asszisztált szűrése, a HPV teszt prediktív értéke
    - méhnyakrák megelőzése vakcinációval
    - a szervezett HPV vakcináció hazai tapasztalatai
    - kemotherápia és supportáció
    - az antikoncenpció jelentősége

    Tudományos információ:
    Prof. dr. Hernádi Zoltán
    DEOEC Nőgyógyászati Onkológiai Tanszék
    4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Tel: (52) 417-144
    Fax: (52) 417-171
    E-mail: hz@dote.hu

    Szervező adatai:
    Blahó Judit
    New Instant Bt.
    1013 Budapest, Attila út 29.
    Tel: 06 1 225 3935
    Fax: 06 1 212 2232
    E-mail: newinst@hu.inter.net

    Rendezvény kezdete: 2009.05.15.
    Rendezvény vége: 2009.05.16.
    Helyszín: Hajdúszoboszló,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MCSNTT Békés Megyei Szervezet Ifjúsági Szekció alakuló közgyűlése (2009. május 7.)

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezet Ifjúsági Szekció alakuló közgyűlésére 2009. május 7-én 13 órai kezdettel kerül sor.
    Helyszín: Pándy Kálmán Kórház, 5700. Gyula Semmelweis u. 1. Árvay előadóterem

    A közgyűlés célja a Megyei Ifjúsági szervezet létrehozásán kívül az hogy az MCSNTT munkájába bevonjuk az egészségügyben tevékenykedő 35 évnél fiatalabbakat.
    Terveink szerint a megyei szervezet létrehozásával szervezett formában egészségügyi felvilágosító előadásokon túl – melyeket a megyei általános és középiskolákban szeretnénk megvalósítani – más lehetőségeket is felvetnek a résztvevők.

    Program:

    Ünnepélyes megnyitó, köszöntőt mond Dr. Bártfai György professzor az MCSNTT elnöke (Szegedi Tudományegyetem Szülészeti- nőgyógyászati Klinika).

    Előadások:
    Dr. Kovács Dávid (DEOEC I. számú sz. Sebészeti Klinika):
    Az MCSNTT Ifjúsági Szekciójának tevékenységi köre, célkitűzései

    Dr. Párduczné Szöllősi Andrea (Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet):
    HPV – Gyula – Stratégia

    Dr. Halmos Gábor (Gyula Pándy Kálmán Kórház Szülészet-Nőgyógyászat):
    A HPV ifjúsági jelentőségei.

    Boldóczki Erika (Gyula Pándy Kálmán Kórház Szülészet-Nőgyógyászat):
    A védőnők egészségnevelési lehetőségei.

    A program zárása: - Közgyűlés

    Állófogadás

    Prof. Dr. Bártfai György
    az MCSNTT elnöke
    bartfai@obgyn.szote.u-szeged.hu

    Dr. Párducz László
    az MCSNTT főtitkára
    parducz@pandy.hu

    Időpont: 2009.05.07.
    Helyszín: 5700 Gyula, Semmelweis u. 1., Pándy Kálmán Kórház, Árvay előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Nemzetközi Gyakorlati 3D/4D Ultrahang Tanfolyam

    A II. Nemzetközi Gyakorlati 3D/4D Ultrahang Tanfolyam, 2009. április 2-4. között kerül megrendezésre Debrcenben.

    A tanfolyam rendezője:
    Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Kklinika
    (4012 Debrecen, Nagyerdei körút 98.)
    +36 52 417 - 171

    A tanfolyam elnöke:
    Prof. Dr. Tóth Zoltán egyetemi tanár, DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója,
    a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaság elnöke

    Kurzusvezetők:
    Julie Bartholomew (Amsterdam)
    dr. Arany Antal (Pécs)
    Dr. Rosa Bataeva (Moszkva)
    dr. Vizer Miklós (Pécs)
    Prof. Dr. Karim Kalache (Berlin)
    dr. Aranyosi János (Debrecen)
    Prof. Dr. Eberhard Merz (Mainz)
    dr. Jakab Attila (debrecen)
    Dr. Javier Pérez-Pedregosa (Madrid)

    A tanfolyam helyszíne:
    Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel****
    4032 Debrecen, Nagyerdei park 1.
    www.aguaticum.hu

    A tanfolyam hivatalos nyelve:
    Angol és magyar

    A tanfolyam tervezett témái:

    • a 3D/4D ultrahangtechnika a szülészet-nőgyógyászatban
    • a 2D/3D ultrahang szerepe a kromoszóma-rendellenességek kórismézésében
    • segít-e a 3D -technika alkalmazása a szülészeti ultrahang-diagnosztikában?
    • 3D-ultrahangvizsgálatok szerepe koraterhességben
    • petezsák-térfogat mérésének szerepe koraterhességben
    • cerebrospinalis rendellenességek 2D- és 3D- ultrahang-diagnosztikája
    Részvételi díj:
    Nem Medison felhasználók 50 000 ft.
    Medison (Sonarmed) szerződött partnerek 20 000 ft.
    Son-art Centrum (Centrumonként 2 fő) 0 ft.

    Jelentkezési határidő:
    2009. március 2-től 20-ig
    a tanfolyamon résztvevők száma korlátozott, ezért a jelentkezéseket beérkezésük sorrendjében áll módunkban elfogadni az alábbi címen:
    Son-Art Iroda
    1119 Budapest, Nándorfejérvári út. 31
    Tel.: +36 1 203 7581
    Fax: +36 1 205 3959
    E-mail: info@son-art.hu
    Web: www.son-art.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.04.02.
    Rendezvény vége: 2009.04.04.
    Helyszín: Debrecen, Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.son-art.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3D/4D Ultrahang tanfolyam

    DEOEC Nőgyógyászati Klinika tanfolyama. Az angliai, a hollandiai és a németországi tanfolyamok tematikájának megfelelően, délelőttönként neves külföldi és hazai szakemberek az elméleti alapokat, a legfontosabb gyakorlati ismereteket, a legújabb felhasználási lehetőségeket előadásaikban ismertetik. A kurzus résztvevői délutánonként kisebb csoportokban először komputereken, majd a tanfolyamra kitelepített ultrahang-készülékekkel, önkéntes betegeket vizsgálva tanulhatják meg, gyakorolhatják a hallott elméleti és a gyakorlati ismereteket.

    Letölthetők további részletek a "Kapcsolódó dokumentumok" alól.

    Rendezvény kezdete: 2009.04.02.
    Rendezvény vége: 2009.04.04.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Tóth Zoltán
    Munkahely neve: DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Címe: 4012 Debrecen, Nagyerdei körút 98.
    Tel: +36 (52) 417171
    Munkahely neve: SON-ART IRODA
    Címe: 1119 Budapest, Nándorfejérvári út 31.
    Tel: +36 1 203 7581
    Fax: +36 1 205 3959
    E-mail: info@son-art.hu
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei körút 98., DE OEC, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szülészeti-nőgyógyászati pszichoszomatika továbbképző tanfolyam kötelező szintentartó

    Fő témák:
    A szülészet-nőgyógyászat pszichoszomatika megközelítésmódja, modern szemlélete.
    A női reproduktív életciklus pszichológiai vonatkozásai.
    Terhesség, szülés, gyermekágy pszichoszomatikája.
    Orvos-beteg kommunikáció.
    A változás korának, nőgyógyászati malignus betegségben szenvedők pszichoszomatikája.

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Dr. Csermely Tamás
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-370
    Fax: 72 536-372

    Általános szervező adatai:
    Név: Prof. Dr. Bódis József
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-360
    Fax: 72 536-372
    E-mail: judit.walczne@aok.pte.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.03.25.
    Rendezvény vége: 2009.03.27.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: 7624 Pécs, Édesanyák u. 17., PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti - Nőgyógyászati Társaság (MAPSZIG) VII. Kongresszusa

    A MAPSZIG VII. Kongresszusa 2009. március 6-7. között kerül megrendezésre, Debrecenben.

    Információ:
    Dr. Szeverényi Péter, főtitkár
    Debreceni Egyetem OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 4012 Debrecen Pf. 37
    Tel.: (30) 278-3526
    Fax.: (52) 417-171
    E-mail: szepi@dote.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.03.06.
    Rendezvény vége: 2009.03.07.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szülési fájdalomcsillapítás továbbképző tanfolyam kötelezően választható

    Fő témák:
    Locoregionális anesztézia szerepe a modern szülészetben.
    Szülészeti epidurál érzéstelenítés metodikája, hatásai, mellékhatásai.
    Epidural anesztézia indikációi, kontraindikáció.
    Újszülött adaptáció a szülészeti anesztézia tükrében.

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Dr. Csermely Tamás
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-370
    Fax: 72 536-372

    Általános szervező adatai:
    Név: Prof. Dr. Bódis József
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-360
    Fax: 72 536-372
    E-mail: judit.walczne@aok.pte.hu

    Rendezvény kezdete: 2009.03.02.
    Rendezvény vége: 2009.03.05.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Neurológia, idegsebészet
    Helyszín: 7624 Pécs, Édesanyák u. 17., PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Tudományos „SZALON”: Infectiok a terhesség alatt

    Főtémák:
    Idő előtti burokrepedés és koraszülés.
    Hüvelyi infectiok és terhesség.
    Sreptococcus beta infectio jelentősége terhesség alatt.
    A terhesség alatti infectiok genetikai jelentősége.
    Újszülött infectiok kezelése.

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Név: Dr. Csermely Tamás
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-370
    Fax: 72 536-372

    Általános szervező adatai:
    Név: Prof. Dr. Bódis József
    Munkahely neve: PTE OEKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Munkahely címe: 7624. Pécs, Édesanyák u. 17.
    Telefon: 72 536-360
    Fax: 72 536-372
    E-mail: judit.walczne@aok.pte.hu

    Időpont: 2009.02.20.
    Helyszín: 7624 Pécs, Édesanyák u. 17., PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)DEOEC Nőgyógyászati Klinika OFTEX tanfolyama, Debrecen

    További részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2009.02.02.
    Rendezvény vége: 2009.02.06.
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Interdiszciplináris együttműködés a katasztrófák és tömeges balesetek során

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)interdiszciplináris fóruma orvosoknak és szakdolgozóknak.

    Ideje:
    2008. december 12. (péntek) 9,00- 15,30

    Helyszíne:
    HM Állami Egészségügyi Központ, Kék előadóterem

    A rendezvény tudományos programját és egyéb részletes információkat a kapcsolódó dokumentumok között elérhető meghívó, valamint jelentkezési lap tartalmazza.

    Időpont: 2008.12.12.
    Helyszín: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44., HM Állami Egészségügyi Központ, Kék előadóterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)32. consilium trimestre: A vulva betegségei

    Célcsoport: szülész-nőgyógyász szakorvosok, szakorvos jelöltek, családorvosok

    Jelentkezési határidő: 2008.11.15.
    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Órarend:
    2008.12.05. péntek 14:15 20'
    Vulva: élettana, kialakulása morfológiai rendellenességei

    2008.12.05. péntek 14:45 15'
    A vulva kozmetikai műtétei

    2008.12.05. péntek 15:00 15'
    Infekció vulvodynia

    2008.12.05. péntek 15:15 15'
    Vita

    2008.12.05. péntek 15:30 20'
    Szünet

    2008.12.05. péntek 16:00 15'
    Preinvaziv elváltozások

    2008.12.05. péntek 16:15 15'
    Invaziv vulva carcinoma tipusai a pathológus szemével

    2008.12.05. péntek 16:30 20'
    Invazív vulva carcinoma operatív kezelése

    2008.12.05. péntek 17:00 15'
    Radiochemoterámia vulva carcinomával

    2008.12.05. péntek 17:15 20'
    Vita

    2008.12.05. péntek 17:45 10'
    Tesztvizsga

    Időpont: 2008.12.05.
    Szervező: Prof. Dr. Bártfai György egyetemi tanár
    Munkahely neve: SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    E-mail: csucs@obgyn.szote.u-szeged.hu
    Helyszín: Szeged, SZTE Női Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Nőorvosok IV. Országos Fóruma

    Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

    Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Fiatal Nőorvosok Fóruma. Szervezőként kihívást jelentő feladatot vállaltunk. Idén szeretnénk mindenkit megszólítani, országos nagygyűlés hiányában a senior kollégákat is bíztatjuk a részvételre.
    Európai Uniós tagországként az irányadó hazai szaktekintélyek meghívása mellett külföldi előadóink segítségével nemzetközi kitekintést is szeretnénk nyújtani. Az utánpótlás nevelés fontos kérdését is zászlónkra tűzzük. A fórum tanfolyam irányú akkreditációja folyamatban van.
    Teljes részvétel és sikeres tesztírás esetén, így 40 kreditpont kerülhet jóváírásra a résztvevők számára.
    Színes, színvonalas tudományos és szociális programra ad reményt a kongresszus nemes hagyománya, mely példaként áll előttünk.
    Bízunk benne, hogy a Bakony csodálatos természeti környezete,
    Tapolca varázsa és a Hunguest Hotel Pelion különleges hangulata, élményt jelentő szolgáltatásai örök emlékként maradnak meg szívükben.

    Dr. Orosz Tamás
    titkár, Magyar Nőorvos Társaság
    Fiatal Nőorvos Alszekció

    Dr. Szilágyi Imre
    a Fórum elnöke

    Helyszín: Tapolca, Hunguest Hotel Pelion

    Időpont: 2008. november 27-29.

    Szakmai program

    A fórum fő témái
    • Magyar szülészet jövője, utánpótlás nevelés
    • Minimál invazív műtéti technikák
    • Korszerű ultrahang-diagnosztika
    • Sürgősségi ellátás a szülészet–nőgyógyászatban
    • Szemléletváltozás a hormonkezelésekben

    Tudományos információ
    Dr. Orosz Tamás, Dr. Szilágyi Imre, Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház
    E-mail: tud.info@newcongress.hu

    Regisztráció a Fórumra, szállás- és étkezésigény bejelentés on-line a www.newcongress.hu honlapon.

    Amennyiben nem tud on-line jelentkezést leadni, úgy a kapcsolódó dokumentumok között elérhető jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhet.
    Ezt postai úton a megadott határidőig a szervező iroda címére kérjük elküldeni.

    A Fórum technikai kivitelezője
    New Congress Hungary KFT., a szervező Csonkáné Czibolya Éva ügyvezető
    FNOF 2008 Szervező Iroda: 3014 Hort, Határ út 18. • Levelezési cím: 3014 Hort, Pf. 18.
    Tel./fax: (06-37) 378-539 • Mobil: (06-20) 227-7106 • E-mail: nch@newcongress.hu
    A Fórum honlapja: www.newcongress.hu/fnof

    További részletes információk a kapcsolódó dokumentumokban elérhetőek.

    Rendezvény kezdete: 2008.11.27.
    Rendezvény vége: 2008.11.29.
    Helyszín: Tapolca, Hunguest Hotel Pelion
    A rendezvény Web oldala: http://www.newcongress.hu/fnof

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tényleg nem akadály? Egyedül nevelő szülők esélyei a munkaerőpiacon - konferencia

    Közhelynek számít, hogy mennyire nehéz egyensúlyt teremteni munka és magánélet között. Arról viszont kevesebbet hallani, hogy ez az egyensúly néha lehetetlen, amikor két szülő feladatait egyetlen ember látja el. Márpedig ha megnézzük az egyszülős családok rendkívül magas szegénységi adatait, nyilvánvaló, hogy dolgozni muszáj.

    Kitűnő szakértőket kértünk meg a foglalkoztatás, a magatartástudomány, a pszichológia és az üzleti szféra területeiről, hogy segítsenek nekünk ennek a rendkívül bonyolult és sokszor fájdalmas kérdésnek a kibogozásában. Szó fog esni arról, hogy
    - léteznek-e családbarát munkahelyek Magyarországon?
    - hogy állunk nemzetközi összehasonlításban ezen a téren?
    - elkerülhető-e a kiégés, ami a munka-család szerepkonfliktusból ered?
    - hogy adhatunk több időt a gyerekeinknek?
    - hogy csinálja az, akinek sikerült?

    Reméljük, hogy idén is találkozunk, hiszen ezek a témák csak bevezetői azoknak a kérdéseknek, amiket Önök hoznak magukkal.

    A konferencia időpontja: 2008. november 24. (hétfő)
    Helyszíne: a Magyar Telekom székháza, 1015 Budapest Krisztina krt. 55.

    További információk a www.egyszulo.hu honlapon és a mellékletekben.

    Jelentkezésüket az info@egyszulo.hu címre várja az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány.

    Időpont: 2008.11.24.
    Helyszín: Budapest I. Krisztina krt. 55., Magyar Telekom székháza

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Perinatológiai Társaság 7. Kongresszusa, az UENPS I. Kongresszusának Magyarországi Post-Konferenciája

    Magyar Perinatológiai Társaság 7. Kongresszusa, az UENPS I. Kongresszusának Magyarországi Post-Konferenciája 2008. november 21-22-én kerül megrendezésre Budapesten, az MTA székházában (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.)

    Tudományos információ (orvosszervező adatai):
    Prof. Dr. Balla György , Prof. Dr. Tóth Zoltán
    DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen, Pf.: 37.
    Telefon: +36-52/417-144
    Fax: +36-52/417-171

    E-mail:balla@gyermek.dote.hu; ztoth@dote.hu

    További részletes információk és jelentkezés a konferencia honlapján: www.picbudapest2008.hu

    Rendezvény kezdete: 2008.11.21.
    Rendezvény vége: 2008.11.22.
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., MTA székház
    A rendezvény Web oldala: http://www.picbudapest2008.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rehabilitáció időskorban - interdiszciplináris fórum

    A rehabilitáció időskorban c. interdiszciplináris fórum a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége szervezésében 2008. november 21. (péntek) 10,00- kb. 16,00 között kerül megrendezésre.

    Helyszíne: Bbraun Aesculap Akadémia, Bp., XI. ker., Halmi utca 20-22. (a Szent Imre Kórház új Dialízis Központjának területén)

    A rendezvény tudományos programját és egyéb részletes információkat a csatolt meghívó és jelentkezési lap tartalmazza.

    Időpont: 2008.11.21.
    Helyszín: Budapest, XI., Halmi u. 20-22., Bbraun Aesculap Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyarországi Fájdalom Társaság 2008. évi kongresszusa

    A Magyarországi Fájdalom Társaság 2008. évi kongresszusa Budapesten kerül megrendezésre, 2008. november 14-15-én.
    Helyszín: Hotel Bara

    Program: A nők és a fájdalom – csatlakozás az IASP akcióévéhez
    Neuromoduláció – centrális fájdalom
    Szabad témájú előadásokkal és poszterekkel lehet jelentkezni

    Az előzetes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    További információ: fajdalom-tarsasag.hu

    Rendezvény kezdete: 2008.11.14.
    Rendezvény vége: 2008.11.15.
    Helyszín: Budapest, Hotel Bara
    A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MCSNTT tisztújító közgyűlése (2008. november 14.)

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége ezúton értesíti a Társaság tagjait, hogy a 2006. november 24-én módosított alapszabály 13 §.-a, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján 2008. november 14-én du. 17.30 órakor tisztújító közgyűlést tart, amelyre tisztelettel meghívjuk. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlést 2008. november 14-én du. 18.30 órakor tartjuk. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

    Napirendek:

    1. Beszámoló a Társaság 2008 évi tevékenységéről (Társaság Főtitkára)
    2. Közhasznúsági jelentés a Társaság 2007 évi közhasznú tevékenységéről (Társaság Elnöke)
    3. Számvizsgáló Bizottság beszámolója a Társaság 2007 évi gazdálkodásáról (Bizottság Elnöke)
    4. Választás (A Jelölő Bizottság előterjesztése alapján a Társaság vezető tisztségviselőinek megválasztása a következő 2 éves ciklusra)
    5. Módosítások az alapító okiratban
    A 2008. évi közgyűlés megrendezésére a tudományos program keretében kerül sor, amelynek helyszíne:

    5700 Gyula Petőfi tér 3.
    Polgármesteri Hivatal Díszterem

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége

    Időpont: 2008.11.14.
    Helyszín: 5700 Gyula, Petőfi tér 3., Polgármesteri Hivatal Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság XXXIII. Kongresszusa (2008. november 13-15.)

    Kedves Kollégák!

    Erkel Ferenc szülővárosában Gyulán rendezzük a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság XXXIII. Kongresszusát, 2008. november 13-15. között.
    Egyidejűleg a Társaság Ifjúsági Szekciójának, valamint az ESC Magyar Tagozatának Tudományos ülésére is sor kerül.

    Az MCSNTT a különböző érdeklődésű szakemberek együttműködése által jött létre 1976-ban, szerencsésen ötvözve a különböző szakterületeket valódi multidiszciplináris társaságot hozva létre.
    A hagyományokhoz híven a különböző szakterületek együtt gondolkodását szeretnénk folytatni. Ezúttal a kongresszus tudományos programjában a család egészségügyi problémáival, a különböző betegségek megelőzésével kívánunk foglalkozni.
    Mind többször tapasztaljuk sajnálatos tényként, hogy a családok, mint a „társadalom oszlopai” nagyon sok esetben meggyengültek és erre az ingoványos talajra épül a jövő nemzedéke.
    Javaslatainkkal, a család egészségének megőrzéséért felelősen tenni tudó szakmai szervezetek közötti párbeszéddel szeretnénk, ha kézzel fogható változás, javulás következne be ezen a területen. Ezért igyekszünk áttekinteni a család és nővédelem minden területét.
    Nagyon jól tudjuk, hogy a nehéz gazdasági helyzet elvonja (mindig is így volt) a társadalomtól azokat az erőforrásokat amelyek a védekezéshez, a megelőzéshez kellenének. További munkánkba szeretnénk bevonni a fiatalokat és fokozottan építeni az egészségnevelés és megelőzés területén a tanárok, a védőnők, az iskolaorvosok munkájára, a család, az egészséges ember, az egészséges társadalom, közös jövőnk érdekében.
    A szakmai feladatok mellett szeretnénk Gyula város és Békés megye gazdag kulturális örökségéből meríteni, bemutatva a kongresszus résztvevőinek, vendégeinknek mindazt amire az itt élő emberek büszkék. Templomi hangversenyen csendül fel Erkel csodálatos zenéje és szeretnénk megmutatni a város gazdag épített örökségét és képzőművészeti értékeit is.
    Gyula, Magyarország Dél-keleti régiójában, Erdély kapujában fekszik. A történelmi hangulatú városra jellemző a több nemzetiség jelenléte , amelyet itt a kongresszus résztvevői közt is szeretnénk megvalósítani. Ezért neves külföldi előadókat hívtunk meg. Előadókat és résztvevőket várunk a határ túloldaláról, Romániából, a környező országok közül elsősorban Szerbiából, ezzel regionális szerepet is adva kongresszusunknak. Egy-egy kiemelt fontosságú témához nemzetközi szinten ismert kiváló szakembereket várunk Európa más országaiból és az Egyesül Államokból is.
    A város jelképének tartott, Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavára mellett a Várfürdő termálvizes medencéiben lehetőség nyílik az aktív pihenésre. Bízunk abban, hogy a résztvevők hasznos és kellemes kongresszusi élményekkel távoznak és szívesen emlékeznek majd vissza a Gyulán töltött napokra.

    Prof. Dr. Bártfai György
    az MCSNTT elnöke
    dr. Párducz László
    A szervezőbizottság elnöke


    A köszöntő, a részletes program, az általános információk és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2008.11.13.
    Rendezvény vége: 2008.11.15.
    Helyszín: 5700 Gyula, Petőfi tér 3., Gyula Város Polgármesteri Hivatala (Városháza) Díszterme

    Kapcsolódó dokumentumok (6)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság Délkelet-Magyarországi Szekciójának XXIX. Kongresszusa

    Rendezvény kezdete: 2008.10.10.
    Rendezvény vége: 2008.10.11.
    Tudományos információ: Dr. Patakfalvi János, Orosháza
    Tel: 30/985-0902
    E-mail: drpatak@vipmail.hu
    Szervező: Stand-Art Ügynökség Kft., Dr. Bernáth Erika
    Tel: 30/372-5117
    E-mail: stand-art@t-online.hu
    Helyszín: 5904 Orosháza-Gyopárosfürdő, Gyopárosi út 3., Gyopár Club Hotel és Konferencia Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.standartkonferencia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hepatitis Nap 2008.

    A Magyar Májkutatási Társaság (elnök: Prof. Dr. Fehér János), a
    Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának Gasztroenterológiai Munkacsoportja (elnök: Dr. Gervain Judit) és a Vaszary Kolos Kórház Gasztroenterológiai Osztálya (osztályvezető: Dr. Pák Gábor) Hepatitis Nap 2008. címmel akkreditált Tudományos Ülést rendez, májbetegségek témaköréből, gyermek- és felnőtt háziorvosoknak, belgyógyászoknak, gasztroenterológusoknak, nőgyógyászoknak.

    Tervezett kredit 10 pont.

    A rendezvény helyszíne:
    Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeum
    Esztergom, Szent I. tér 1.
    (Bazilika mellett)

    Időpontja:
    2008. október 03. (péntek)
    09.00-17.00 óra

    Részvételi díj:
    3.000,- Ft – helyszínen fizetendő
    (mely magában foglalja a tudományos ülésen való részvételt, a büféebéd és a kávé, frissítők költségeit)

    Tudományos célú érdeklődés:
    Prof. dr. Fehér János
    (e-mail: feher@bel2.sote.hu),

    valamint

    Dr. Pák Gábor
    (e-mail: endopak@vnet.hu)

    Technikai kérdések:
    Bárkovits Sarolta
    (Tel.: 06-20-4292245, e-mail: saci@bel2.sote.hu

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2008.10.03.
    Helyszín: Esztergom, Szent I. tér 1., Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Meeting of the Diczfalusy Foundation: Prevention in Women´s Health

    Scientific event organised in the field of improving reproductive health. Presentation of lectures and publications regarding scientific results achieved so far. Handing over the Diczfalusy Medal and the Diczfalusy Award to acknowledge the work of scientists and young clinicians.

    Rendezvény kezdete: 2008.09.30.
    Rendezvény vége: 2008.10.01.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Bártfai György egyetemi tanár
    Munkahely neve: SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    E-mail: bartfai@obgyn.szote.u-szeged.hu
    Helyszín: 6720 Szeged, Korányi fasor 10-11., SZTE ÁOK Szemészeti Klinika tanterme
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Good Clinical Practice Course továbbképző tanfolyam

    A 4th Good Clinical Practice Course tovabbképző tanfolyam 2008. szeptember 28-30-án kerül megrendezésre Szegeden.

    A 35/2005. (VIII.26.) EüM. rendelet, illetve EU szabályozás előírja, hogy az új gyógyszerek és módszerek kifejlesztésében, klinikai vizsgálatában résztvevő laboratóriumi szakembereknek, orvosoknak, gyógyszerészeknek célirányos képzettséggel kell rendelkezniük és folyamatos továbbképzésen kell részt venniük.

    A tanfolyam házigazdája az Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája, a szakmai programot a WHO genfi regionális központja és a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társasága állította össze.

    A tanfolyam hivatalos nyelve angol. A rendezvény akkreditált, a tanfolyam elvégzése és sikeres tesztvizsga után a résztvevők oklevelet kapnak.

    Részletes program, jelentkezési lehetőség a kurzus honlapján:
    http://prof-congress.hu/2008/gcp

    Rendezvény kezdete: 2008.09.28.
    Rendezvény vége: 2008.09.30.
    Helyszín: Szeged,
    A rendezvény Web oldala: http://prof-congress.hu/2008/gcp

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szülészeti, Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XIV. Kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    Örömmel értesítjük, hogy 2008. szeptember 26-án rendezzük Pécsett a Szülészeti, Perinatológiai és Aneszteziológiai Társaság XIV. Kongresszusát!

    A hagyományokhoz képest egynapos rendezvényt szervezünk a reanimáció témája köré felépítve, melyet valamennyi résztvevő részére fontosnak tartunk.

    A téma jelentőségére szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért felkértük hazánk e témában jártas szaktekintélyeit, hogy közösen összefoglaljuk azokat a kérdéseket, melyek a terhes nő és az újszülött reanimációjához tartoznak.

    A kongresszus mind az orvosok, mind a szakdolgozók számára is akkreditált, az orvosoknak 10 kreditpont értékben, a szakdolgozóknak járó pontszám meghatározása még folyamatban van.

    Jelentkezni írásban az alábbi címeken lehet:

    „A betegek intenzív ellátásáért” Alapítvány (Baranya Megyei Kórház KAIBO)
    7621 Pécs, Rákóczi út 2.
    e-mail: szpat14@gmail.com

    A részvételi díj:
    orvosoknak 5.000 Ft
    szakdolgozóknak ingyenes

    A kongresszus helye:
    Pécsi Tudomány Egyetem, ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterme
    7624 Pécs Édesanyák útja 17.

    Regisztrációkor ebéd (3000 Ft.) és kávé és üdítőjegy (500 Ft) vásárolható.

    Program:

    9.30 Érkezés, regisztráció
    10.00 A kongresszus megnyitása
    Prof. Dr. Károvits János SzPAT elnöke
    Prof. Dr. Bódis József PTE ÁOK Szülészeti És Nőgyógyászati Klinika

    10.30 Terhes nők reanimációja
    Dr. Zimányi Márta SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

    11.00 In utero veszélyállapotok diagnosztikája és kezelése
    Prof. Dr. Bódis József ÁOK Szülészeti És Nőgyógyászati Klinika

    11.30 Koraszülöttek életkilátásai
    Prof. Dr. Ertl Tibor PTE ÁOK Szülészeti És Nőgyógyászati Klinika

    12.00 Új irányzatok a légútbiztosításban
    Prof. Dr. Méray Judit SZTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenziv terápia

    12.30 A légútbiztosítás nehézségei a terhesség során
    Dr. Verzár Zsófia BMK KAIBO

    13.00-14.00 Ebéd

    14.00 Virginia Apgar-díjak átadása
    Prof. Dr. Károvits János SZPAT elnöke
    Dr. Hupuczi Petronella SZPAT titkára

    14.30 A reanimáció gyakorlati kérdései az aneszteziológus részéről
    Dr. Márton Sándor PTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenziv Terápia

    15.00 A reanimáció gyakorlati kérdései a szülész részéről
    Dr. Drozgyik István PTE ÁOK Szülészeti És Nőgyógyászati Klinika

    15.30 A reanimáció gyakorlati kérdései a neonatológus részéről
    Dr. Vida Gabriella PTE ÁOK Szülészeti És Nőgyógyászati Klinika

    16.00-16.15 Kávészünet

    16.15 Gyakorlati bemutatás kardiopulmonális reanimációs fantomon
    Dr. Bertalan Andrea, Dr.Verzár Zsófia BMK KAIBO

    17.15 A kongresszus zárása
    Dr. Hupuczi Petronella SZPAT titkára

    Kérjük, hogy a kongresszusról kollégáit is szíveskedjék tájékoztatni és a betegek érdekében a minél szélesebb körű részvételt biztosítani szíveskedjék.

    Szeretettel várjuk:

    Dr. Verzár Zsófia

    Időpont: 2008.09.26.
    Helyszín: 7624 Pécs, Édesanyák útja 17., Pécsi Tudomány Egyetem, ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Tanterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.szpat.hu/hirek.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-Magyarországi Szekciója és a Berettyóújfalui Területi Kórház jubileumi tudományos ülése

    A Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-Magyarországi Szekciója és a Berettyóújfalui Területi Kórház jubileumi tudományos ülést rendez a kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának 75 éves fennállása alkalmából 2008. szeptember 26-án Berettyóújfaluban, a Nadányi Zoltán művelődési központban.

    Program:
    10.00 h Köszöntők – üdvözlések – megnyitó

    Tudományos program:

    11. 00 h Üléselnök: Prof. Dr. Pál Attila
    A SZTE Szentgyörgyi Albert Klinikai Központ elnöke, a Szülészet-nőgyógyászati Klinika igazgatója és a Magyar Nőorvos Társaság elnöke
    Titkár: Dr. Bedő Tibor

    1. Szülészet Biharban – 1933 - 2008
    Dr. Bedő Tibor
    Osztályvezető főorvos, a Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium tagja.
    (15 perc)

    2. Szülészet Magyarországon – eredmények, vívmányok
    Prof. Dr. Szabó István
    A Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke,
    a PTE-ÁOK Női Klinika korábbi igazgatója.
    (15 perc)

    3. Neonatális intenziv centrumok – igen kis súlyú újszülöttek ellátása. Eredmények, vívmányok
    Prof. Dr. Balla György
    A DEOEC Gyermekklinika igazgatója és a Neonatologiai Tanszék vezetője .
    (15 perc)

    4. A szülészeti genetika múltja, jelene és jövője
    Prof. Dr. Papp Zoltán
    A Nemzeti Egészségügyi Tanács elnöke.
    A SE I. Női Klinikájának korábbi igazgatója és a Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium korábbi elnöke.
    (15 perc)

    5. A szülészet-nőgyógyászat vívmányai I. Ultrahang diagnosztika
    Prof. Dr. Tóth Zoltán
    A DEOEC Női Klinika igazgatója, a Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium tagja.
    (15 perc)

    Kávészünet

    13.30 h Üléselnök: Prof. Dr. Lampé László
    Titkár: Dr. Zákány Zsolt
    mb.osztályvezető főorvos

    6. A szülészet- nőgyógyászat vívmányai II. A nőgyógyászati onkológia
    Dr. Ungár László
    Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályának vezető főorvosa, a Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium tagja.
    (15 perc)

    7. A szülészet- nőgyógyászat vívmányai III. A gyermeknőgyógyászat.
    Prof. Dr. Borsos Antal
    A Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium tagja, a DEOEC Női Klinika korábbi igazgatója.
    (15 perc)

    8. A szülészet- nőgyógyászat vívmányai IV. A nőgyógyászati endoszkópia
    Prof. Dr. Rákóczi István
    A fővárosi Szent Imre Kórház Szülészet-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa, a Szülészet-nőgyógyászati Szakmai Kollégium tagja.

    (15 perc)

    9. A szülészet- nőgyógyászat vívmányai V. In vitro fertilizáció
    Dr. Kőrösi Tamás
    A Győri Kaáli Intézet orvos-igazgatója.
    (15 perc)

    10. Hagyomány és haladás a szülészet-nőgyógyászatban
    Prof. Dr. Lampé László
    A DEOEC emeritusz professzora, a DEOEC Női Klinika korábbi igazgatója.
    (15 perc)

    11. Mindenre „képesek” vagyunk - ( van képünk hozzá!)
    Dr. Kiss Miklós
    A Hajduszoboszló Egyesített Egészségügyi Intézmények szülész-nőgyógyász szakfőorvosa.
    (15 perc)

    15.30 h Zárszó

    Időpont: 2008.09.26.
    Szervező: Dr. Bedő Tibor
    E-mail: drbedo@berettyokorhaz.hu
    Helyszín: Berettyóújfalu, Nadányi Zoltán művelődési központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)31. Consilium trimestre: A méh jóindulatú daganatainak diagnosztikája és korszerű kezelése

    Jelentkezési határidő: 2008.08.15.
    A tanfolyamon a részvétel díjmentes.

    Órarend:
    2008.09.12. péntek 14:00 5'
    Megnyitó

    2008.09.12. péntek 14:05 20'
    A méh jóindulatú daganatainak etiológiája és diagnosztikája

    2008.09.12. péntek 14:25 15'
    A méh jóindulatú daganatai a hystopathológus szemével

    2008.09.12. péntek 14:40 15'
    Van-e létjogosultsága a hormonkezelésnek?

    2008.09.12. péntek 14:55 15'
    Myomák kezelése embolizációval

    2008.09.12. péntek 15:20 10'
    Infertilitás és myoma

    2008.09.12. péntek 15:30 20'
    Vita

    2008.09.12. péntek 15:50 20'
    Szünet

    2008.09.12. péntek 16:05 15'
    A konzervatív myoma műtét - hysteroscopiával

    2008.09.12. péntek 16:20 15'
    A konzervatív myoma műtét- laparoszkópiával

    2008.09.12. péntek 16:45 20'
    Vaginális versus abdominális hysterectomia

    2008.09.12. péntek 17:15 15'
    A laparoscópiával asszisztált vaginális hysteroctomia

    2008.09.12. péntek 17:30 10'
    Az uterus leiomyoma fiatalkorúaknál

    2008.09.12. péntek 17:45 20'
    Vita

    2008.09.12. péntek 18:15 10'
    Tesztvizsga

    Időpont: 2008.09.12.
    Szervező: Prof. Dr. Bártfai György egyetemi tanár
    Munkahely neve: SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Tel: 62/545-493
    E-mail: csucs@obgyn.szote.u-szeged.hu
    Helyszín: Szeged, SZTE Női Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Nőorvos Társaság Északnyugat-magyarországi Szekciójának Kongresszusa

    Szervező:
    KEM Szent Borbála Kórház (Tatabánya) Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya

    A tervezett időpont: 2008.szept.5-6. (péntek-szombat).

    A kongresszus helyszíne: Hotel Kiss ****, 2890 Tata, Bacsó Béla út 54.

    Főtémák:
    - AZ INTRAUTERIN MAGZATI DIAGNOSZTIKA BUKTATÓI
    - AZ ONKOTEAM SZEREPE A NŐGYÓGYÁSZATI ONKOLÓGIAI ESETEK MENEDZSELÉSÉBEN
    - "UTÓLAG MINDENKI NAGYON OKOS TUD LENNI...???!!! "
    - ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS ESETEK

    Elképzeléseink szerint a 2 napos rendezvény napi időbeosztása az alábbi:
    pénteken 10:00 h-tól 17:00 h-ig, ebédszünettel és egymást követő több szekcióval, majd szombaton 9:00 h-tól 12:30 h-ig több egymást követő szekcióban.

    Minden szekció egy felkért referátummal kezdődne és ezt követné szekciónként kb. 6 előadás.

    Péntek este zenés-táncos vacsorát tervezünk, további tervezett programok: tatai vár megtekintése, golfozás.

    Kongresszusszervező:
    Tingyi BT. Tel: 30/6207212
    Kapcsolattartó: Dr. Bannerné Tingyela Andi
    Email cím: andi.banner@gmail.com

    Tudományos információ:
    Dr. Molnár Mihály osztályvezető főorvos
    KEM Szent Borbála Kórház Tatabánya, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
    2800 Tatabánya, Dózsa Gy. 77
    Telefon: +36-34/ 515-488 /522 mell./
    Fax: +36-34/ 317-025
    Mobil: 06-30-903-6144, 06-20-576-9896

    A kongresszus számlaszáma:
    ERSTE BANK NYRT.
    11600006-00000000-25215517
    A befizetésnél a " Nőgyógy. Kong " mint megjegyzés szerepeljen.

    Rendezvény kezdete: 2008.09.05.
    Rendezvény vége: 2008.09.06.
    Helyszín: 2890 Tata, Bacsó Béla út 54., Hotel Kiss ****

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának Ülése

    Főtémák:
    PROGRESSZÍV BETEGELLÁTÁS
    SZÜLÉSZET - NEONATOLÓGIA
    ÉRDEKESEBB ESETEK

    Tudományos információ:
    Dr. Török Olga
    DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen, Pf.: 37.
    Telefon: +36-52/417-144
    Fax: +36-52/417-171
    E-mail: to@dote.hu

    Rendezvény kezdete: 2008.06.06.
    Rendezvény vége: 2008.06.07.
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)30. Consilium trimestre: Vesebetegséggel szövődött terhesség

    A tanfolyam akkreditálásra került, kreditpont értéke: 4 pont
    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.
    Jelentkezési határidő: 2008.04.30.

    Órarend:

    2008.05.23. péntek 14:00 10'
    Megnyitó Prof. Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár

    2008.05.23. péntek 14:10 20'
    Veseműködés élettana - kóros veseműködés

    2008.05.23. péntek 14:30 20'
    Vesebetegséggel szövődött terhesség gondozása

    2008.05.23. péntek 14:50 20'
    Hemodializált - vesetranszprantált beteg gyermekvállalási lehetőségei
    2008.05.23. péntek 15:10 10'
    Szünet

    2008.05.23. péntek 15:20 20'
    Vesebetegséggel szövődött nőgyógyászati kórképek

    2008.05.23. péntek 15:40 20'
    Súlyos vesebeteg anesztéziája

    2008.05.23. péntek 17:40 15'
    Tesztvizsga

    Szervező:
    Prof. Dr. Bártfai György
    SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    tel: 62/545-520
    csucs@obgyn.szote.u-szeged.hu

    Időpont: 2008.05.23.
    Szervező: Prof. Dr. Bártfai György
    Munkahely neve: SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Tel: 62/545-520
    E-mail: csucs@obgyn.szote.u-szeged.hu
    Helyszín: Szeged, SZTE Női Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Magyar Osteológiai Kongresszus, 2008. május 21-24.

    A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság 2008-ban XVII. kongresszusát, az MRT Osteológiai Szekció a XVIII. Osteológiai Napokat rendezi.
    Annak is immár kilencedik éve, hogy a két társaság összefogva létrehozta a metabolikus osteológia vezető hazai eseményét.
    Ezúttal tehát már a IX. Magyar Osteológiai Kongresszust hirdetjük meg, hagyományainkhoz híven ezúttal is Balatonfüreden, 2008. május 21-24. között.

    A Kongresszus végleges programja elérhető a kapcsolódó dokumentumok között.

    További részletes információk a rendezvény információs oldalán: kattintson ide >>

    Rendezvény kezdete: 2008.05.21.
    Rendezvény vége: 2008.05.24.
    Szervező: Gyógymarket Kft.
    Címe: 1118 Budapest, Hársmajor u. 12.
    Tel: 06 (1) 309-5323
    Fax: 06 (1) 319-2528, mobil: 06 20 9423-643
    E-mail: congress@osteoporosis.hu
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Füred
    A rendezvény Web oldala: http://www.doki.net/tarsasag/osteoporosis/info.aspx?sp=29

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Nőorvos Társaság Gyermeknőgyógyászati Szekciójának XXVIII. Kongresszusa

    Főtémák:
    HPV FERTŐZÉSEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
    GENITÁLIS FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGEK

    Tudományos információ:
    Dr. Major Tamás
    DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen, Pf.: 37.
    Telefon: +36-52/417-144
    Fax: +36-52/417-171
    E-mail: majort@dote.hu

    Rendezvény kezdete: 2008.04.18.
    Rendezvény vége: 2008.04.19.
    Helyszín: Debrecen, Akadémiai Bizottság Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A nőgyógyászati daganatok korai diagnosztikája és komplex kezelése. Kolposzkópos tanfolyam

    Akkreditált továbbképző tanfolyam szülész-nőgyógyász szakorvos jelöltek, klinikai onkológus szakorvosok részére

    Kreditpont érték: 50
    Tanfolyam felelős: Dr. Sárosi Zsuzsanna főorvos
    Tanfolyam díja: 10.000.- Ft.
    Első szakvizsgára készülő hallgatóknak a tanfolyam ingyenes.

    Jelentkezési határidő: 2008. 03.20.

    A program és a jelentkezési lap letölthető a www.oncol.hu portálról.

    Rendezvény kezdete: 2008.03.31.
    Rendezvény vége: 2008.04.11.
    Szervező: Garaminé Kőkuti Katalin
    Munkahely neve: Országos Onkológiai Intézet
    Címe: 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9.
    Tel: (06-1) 224-8751
    E-mail: garami@oncol.hu
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9., Országos Onkológiai Intézet, Tükörterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.oncol.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetének alakuló közgyűlése

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetének alakuló közgyűlése 2008. március 11-én délelőtt 10 órakor lesz.

    Helyszín: Városháza díszterme
    5700 Gyula, Petőfi tér 3.

    (Akadályoztatása esetén kérjük, hogy képviselője tiszteljen meg bennünket a jelenlétével).

    A közgyűlés célja a területi szervezet létrehozásán kívül az, hogy a szervezetünk tevékenységébe bevonjuk az iskolaorvosokat, védőnőket, pedagógusokat, főiskolai hallgatókat, illetve, hogy megismerjük és megvitassuk azokat a lehetőségeket, amelyek itt megyei szinten kialakíthatóak. Terveink szerint a megyei szervezet létrehozásával szervezett formában egészségügyi felvilágosító előadásokon túl – melyeket a megyei általános és középiskolákban szeretnénk megvalósítani – más lehetőségeket is felvetnek a résztvevők.

    Program:

    Ünnepélyes megnyitó,köszöntőt mond Dr. Perjési Klára polgármester, országgyűlési képviselő

    Előadások:

    Prof. Dr. Bártfai György a MCSNTT elnöke, egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem Szülészeti- nőgyógyászati Klinika)
    MCSNTT szerepe az egészségügyi nevelésben: - jövőkép (előadás: 15 perc)

    Szöllősi Andrea (Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Fakultás szakvezető helyettes)
    Az egészségnevelés jelentősége a HPV járvány tükrében (előadás 10 perc)

    Dr. Kálmán Anna (Tudományos munkatárs Richter Gedeon Rt)
    Felvilágosító előadások Szegeden-kicsit másképpen! (előadás 10 perc)

    Dr. Párducz László (Pándy Kálmán Kórház Szülészet- Nőgyógyászati osztály)
    Egészségnevelési tükörkép Gyulán (előadás 10 perc)

    A program zárása:
    Közgyűlés
    Állófogadás

    Megjelenésére feltétlen számítunk, kérjük részvételi szándékát időben, jelezze 2008.03.06-ig, E-mailben a (parducz@pandy.hu) e-mail címen.

    Dr. Párducz László
    Főorvos
    Pándy Kálmán Kórház, Gyula
    Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

    Időpont: 2008.03.11.
    Helyszín: 5700 Gyula, Petőfi tér 3., Városháza Díszterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)29. Consilium trimestre Őssejtek: a kutatástól a klinikai gyakorlatig

    A tanfolyam akkreditálásra került, kreditpont értéke: 8 pont

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Jelentkezési határidő: 2008.02.20.

    Órarend

    2008.02.29. péntek 14:00 10'
    Meggnyitó
    Prof. Dr. Pál Attila tanszékvezető egyetemi tanár

    2008.02.29. péntek 14:10 40'
    Az őssejt kutatás jelenlegi helyzete

    2008.02.29. péntek 14:50 20'
    Az őssejtek klinikai felhasználásának lehetőségei

    2008.02.29. péntek 15:10 20'
    Az őssejtek alkalmazása az onkológiai gyakorlatban

    2008.02.29. péntek 15:30 20'
    Az őssejtek alkalmazása, szülészeti-nőgyógyászati vonatkozásai
    2008.02.29. péntek 15:50 10'
    Szünet

    2008.02.29. péntek 17:50 15'
    Tesztvizsga

    Időpont: 2008.02.29.
    Szervező: Prof. Dr. Bártfai György
    Munkahely neve: SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    Tel: 62/545-493
    E-mail: csucs@obgyn.szote.u-szeged.hu
    Helyszín: Szeged, SZTE ÁOK Női Klinika tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A méhnyakrák megbetegedés és halálozás csökkentése (epidemiológiai, cytodiagnosztikai és klinikai aspektusok)

    Akkreditált továbbképző tanfolyam klinikai onkológusok, nőgyógyászok, cytológusok, pathologusok számára.

    Tanfolyam-felelős: Dr. Bak Mihály egyetemi magántanár tanfolyamfelelős
    Tanfolyam díja: 4.000.- Ft.
    Kreditpont érték: 10

    Jelentkezési határidő: 2008. 02. 15.
    A jelentkezési lap és a program letölthető a www.oncol.hu web-oldalról.

    Időpont: 2008.02.29.
    Szervező: Garaminé Kőkuti Katalin
    Munkahely neve: Országos Onkológiai Intézet
    Címe: 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9.
    Tel: (06 1) 224-8751
    E-mail: garami@oncol.hu
    Helyszín: 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 7-9., Országos Onkológiai Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.oncol.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság 2007. évi Közgyűlése
    Meghívó a Társaság tagjainak

    Kedves Tagtársunk!

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége ezúton értesíti a Társaság tagjait, hogy a 2005. november 11-én módosított alapszabály 13 §. (3) bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján

    2007. november 16-án du. 17.30 órakor közgyűlést tart,

    amelyre tisztelettel meghívjuk.

    Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlést 2007. november 16-án du. 18.30-kor tartjuk.
    A megismételt közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

    Napirendek:
    1. Beszámoló a Társaság 2007 évi tevékenységéről (Társaság Főtitkára)
    2. Közhasznúsági jelentés a Társaság 2006 évi közhasznú tevékenységéről (Társaság Elnöke)
    3. Számvizsgáló Bizottság beszámolója a Társaság 2006 évi gazdálkodásáról (Bizottság Elnöke)
    4. 2008 évi tervek

    A 2007. évi közgyűlés megrendezésére a tudományos program keretében kerül sor, amelynek helyszíne:

    Danubius Hotel Flamenco
    1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége

    Időpont: 2007.11.16.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság 2007. évi Kongresszusa

    - A reprodukciós egészség megőrzése -
    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság XXXII. Kongresszusa


    Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga Úr!

    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság ebben az évben november 15-17. között rendezi kongresszusát, melyen áttekintjük az elmúlt év során elért eredményeket, valamint azokat az eseményeket, melyek fontos szerepet játszottak a társaság életében. Az idén erre a számadásra Budapesten kerül sor a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház Szülészeti Osztályának közreműködésével. A kongresszus alkalmat ad arra is, hogy a szülészek és nőgyógyászok mellett család- és iskolaorvosok, demográfusok, ápolónők, védőnők megvitassák azokat a tudományos eredményeket, melyek a családok egészségének megőrzésében, a reprodukciós egészség megóvásában alapvető fontosságúak.

    Terveink szerint a különböző szakmákat tömörítő társaságunk kiváló szakemberei, hazai és külföldi meghívott előadók adnak képet egy-egy terület eredményeiről. A témákhoz kapcsolódó poszterek készítői, valamint a hallgatóság aktív közreműködésével hasznos vitának lehetünk részesei, és szeretnénk, ha sikerülne közös álláspontot kialakítani megannyi fontos szakmai kérdésben. Bízunk abban, hogy nem fognak csalódni programunkban, hiszen felkért előadóink a prevenció és a kezelés aktuális kérdéseivel foglalkoznak - olyan fontos területeket érintve, mint a szexuálisan közvetített betegségek, a meddőség, a perinatológia, a fogamzásgátlás vagy a változó kori panaszok hormon kezelése. Szeretnénk, ha az előadások és poszterek rávilágítanának arra, hogy mit kell tenni az egészségügy szereplőinek azért, hogy minden társadalmi réteg számára esélyegyenlőséget biztosíthassunk napjaink átalakuló egészségügyi rendszerében. Az előadásokat és a poszterek bemutatását követő vita, az Önök aktív közreműködése alkalmat ad ezen fontos szakmai kérdések érdemi megbeszélésére, a gyakorlatban hasznosítható következtetések levonására. A hagyományoknak megfelelően sor kerül szponzorált szimpóziumokra és előadásokra is, melyek az új kezelési módokat, valamint egy-egy terület gyógyszerújdonságait mutatják be.

    Ebben az évben tudományos ülésünket az ESC magyar tagozatával együtt rendezzük meg. Az ESC 20 éve alakult szervezet, mely a fogamzásgátlás és a reprodukciós egészség területén kiemelkedő fontosságú tudományos és felvilágosító munkát végez. A magyar tagozat egyike a legnépesebb tagszervezetnek.

    Kongresszusunk nem csak a szakmai véleménycserékre ad alkalmat, hanem reményeink szerint kötetlen baráti beszélgetésekre is. A főváros késő őszi természeti szépségei, nevezetességei, a társasági rendezvények kellemes kikapcsolódást és maradandó élményt ígérnek valamennyi résztvevőnek.

    A vezetőség nevében szeretettel hívjuk tagjainkat és az érdeklődőket is kongresszusunkra, és kívánjuk, hogy hasznos tapasztalatokra tegyenek szert, melyet kredit-pontokkal is honorálunk.

    Várjuk Önt is! Viszontlátásra Budapesten!

    Prof. Dr. Bártfai György
    az MCSNTT elnöke

    Dr. Fekete Zoltán főorvos
    a szervező bizottság elnöke

    Általános információk:

    A rendezvény helyszíne:
    Danubius Hotel Flamenco
    1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.

    Részvételi díjak:
    - MCSNTT-tag demográfusok, orvosok, pedagógusok: 16.500.-Ft
    - nem MCSNTT-tag demográfusok, orvosok, pedagógusok: 19.500.-Ft
    - egészségügyi szakdolgozók: 13.500.-Ft
    - helyszíni napijegy: 7.500.-Ft
    - nyugdijasok, egyetemi-főisk. hallgatók: 9.000.-Ft
    - kísérő családtagoknak: 13.500.-Ft

    A részvételi dijak (a napijegy kivételével) tartalmazzák a nov. 15-i fogadás, a november 16-i ebéd, valamint a kávészünetek (kávé, üdítők) költségét. A napijegy csak a tárgynapi tudományos program látogatását teszi lehetővé.

    A részvételi díjak 12.000.-Ft étkezést tartalmaznak és így kerülnek számlázásra. A nyugdíjasok-egyetemi hallgatók díja teljes egészében étkezésként kerül feltüntetésre a számlán.

    Az ESC tagjait is kérjük, hogy jelentkezzenek be a rendezvényre, de – amennyiben csak a november 16-i ESC Joint Meeting-en vesznek részt – nem kell részvételi díjat fizetniük.

    Az előadók technikai lehetősége:
    A prezentációk bemutatásához számítógépet és projektort biztosítunk (MS Office PowerPoint). Az esetleges egyéb technikai eszköz-igényt kérjük jelezze külön e-mailben.

    Poszter-bemutatás:
    A poszterek a kongresszus teljes időtartama alatt kiállításra kerülnek. A poszter-táblák mérete: 100 cm x 120 cm (álló forma)

    Továbbképzés:
    A kongresszus előadásait orvosok részére az elméleti továbbképzésre vonatkozó rendelet alapján a MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága, szakdolgozók részére az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) minősíti – az akkreditálás folyamatban van.

    Felhívjuk szíves figyelmét, hogy orvosok részére a kreditpontok igazolásához feltétel az orvosi pecsétszám - kérjük, hogy bejelentkezésekor pontosan adja meg.

    Szakmai kiállítás
    A kongresszus idején az érdekelt gyártó-forgalmazó cégek, vállalkozások szakmai termék-bemutatóra várják a résztvevőket. A kiállítással kapcsolatos ügyekben a Congress & Hobby Service minden felvilágosítást megad (tel: 62-484-531, fax: 62-450-014, e-mail: info@prof-congress.hu)

    Szállás:
    A kongresszus idejére a szervezők a kongresszus helyszínén, a Danubius Hotel Flamenco-ban ajánlanak szálláslehetőséget. Kérjük, szállásigényét bejelentkezése alkalmával jelezze. A költségek befizetéséhez számlát vagy csekket küldünk. A megrendelt szállás előzetesen fizetendő a megadott időpontig. A megrendelt, de le nem mondott szállás díját - igénybevételtől függetlenül - ki kell fizetni.

    Pénzügyek - számlázás:
    A megrendelt szolgáltatások költségeit a kiállításra kerülő számlán az érvényes jogszabályok szerint tüntetjük fel. Számla - módosítás, új számla kiállítása a rendezvény végéig, legkésőbb 2007. november 17-ig lehetséges, az eredeti számla-példány visszajuttatása mellett. Ezen időpont után nem áll módunkban a megrendelés szerint kiadott számlán változtatni.

    Felelősség- és egyéb biztosítás:
    A kongresszus közzétett részvételi és egyéb díjai nem tartalmaznak baleset-, betegség-, poggyász- és felelősségbiztosítási díjat, így a felsorolt események bekövetkezése esetén a szervezőknek nem áll módjukban semmilyen felelősséget vagy kártérítést vállalni.

    Lemondási-módosítási feltétele:
    Lemondást kötbérmentesen kizárólag írásban (e-mail üzenet vagy fax) fogadunk el.

    A szervező bizottság címe:
    Jávorszky Ödön Városi Kórház, Szülészet-Nőgyógyászat
    Dr. Fekete Zoltán oszt. vezető főorvos
    2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3.
    Telefon: (27) 317-000/1269 m. Fax: (27) 314-693
    e-mail: fekzol@javorszky.hu

    A szervező iroda címe:
    Congress & Hobby Service Kft. 6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531 Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@prof-congress.hu
    Web: www.prof-congress.hu

    Prezentációk bejelentése:
    A kongresszus témáihoz előadás és poszter-prezentáció bejelentésére van lehetőség. A legjobb posztereket díjazzuk!

    Kérjük, hogy az összefoglalót egy gépelt A/4-es oldal terjedelemmel (max. 200 szó), az alábbiak szerint készítse és küldje el:

    - álló A/4-es forma, 2,5 cm-es margókkal
    - 12 pontos betűnagyság, szimpla sorköz, kb. 15-25 sor

    Összefoglalóját a következő minta szerint alakítsa:
    "Fogamzásgátlás szoptatás alatt

    Dr. Szabó Éva, Tóth Edit1, Dr. Kovács Péter
    SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 1Védőnői Szolgálat, Szeged

    A szoptatás ideje alatt választható fogamzásgátló módszerek közül ....."

    Az összefoglalót elektronikus formában kell elküldeni a szervező iroda részére, az alábbi útmutatás szerint:

    - munkáját mentse el az Ön által használt szövegszerkesztő formátumában (pl.: DOC)

    - a file neve ne a témára vagy a helyszínre utaljon, hanem a beküldő szerző nevére

    - csatolja a file-t e-mail üzenetéhez és küldje el info@prof-congress.hu címre

    A jelentkezési lap és a programtervezet, továbbá a térkép a rendezvény helyszínéről elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2007.11.15.
    Rendezvény vége: 2007.11.17.
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7., Hotel Flamenco

    Kapcsolódó dokumentumok (6)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Kínai-Magyar Orvosi Konferencia

    MOTESZ Tagtársaságok elnökei és főtitkárai számára a konferencián való részvétel ingyenes.

    A programról a www.motesz.hu oldalról részletesen tájékozódhat.

    Kérjük, hogy a konferencián való részvételi szándékát az info@motesz.hu e-mail címen szíveskedjék jelezni.

    Időpont: 2007.10.12.
    Helyszín: Budapest, Danubius Thermal Hotel, Margitsziget

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd Good Clinical Practice Course

    A 3rd Good Clinical Practice Course c. rendezvény 2007. szeptember 16-18. kerül megrendezésre Szegeden.
    További részletes információkat (jelentkezés módja, határideje, előzetes program, általános információk) a kapcsolódó dokumentumban közlünk.

    Rendezvény kezdete: 2007.09.16.
    Rendezvény vége: 2007.09.18.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Ultrahang Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa

    A kongresszus elnöke:
    Prof. Dr. Papp Zoltán

    A kongresszus társelnökei:
    Prof. Dr. Gardó Sándor
    Prof. Dr. Tóth Zoltán

    A kongresszus szervező bizottságának elnöke:
    Dr. Nagy Sándor

    Tudományos információk:
    Dr. Nagy Sándor
    Telefon: (70) 4510-434, (96) 418-244/+1130
    e-mail: nagysandor@petz.gyor.hu

    A kongresszus rendezője:
    Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
    Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
    9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

    Szervező iroda:
    Congress & Hobby Service
    Kongresszus- és Rendezvényszervező Iroda
    6701 Szeged, Pf.: 1022.
    Telefon: (62) 484-531 Fax: (62) 450-014
    e-mail: info@prof-congress.hu

    További részletek, főtémák, előzetes program, on-line regisztráció a szervező Web-oldalán:
    http://www.prof-congress.hu/2007/msznut/

    Rendezvény kezdete: 2007.09.06.
    Rendezvény vége: 2007.09.08.
    Helyszín: Győr, Nemzeti Színház, 9021 Győr, Czuczor Gergely u. 7.
    A rendezvény Web oldala: http://www.prof-congress.hu/2007/msznut/

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Down-kór szűrésének jelenlegi helyzete és jövőbeni lehetőségek - Szimpózium

    A Szimpózium 2007. április 14-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül megrendezésre.

    Tisztelt Vendégünk!

    Sokat várunk a Down-kór szűrésével kapcsolatos szimpóziumtól. Vendégeink, Nicholas Wald professzor, a londoni Wolfson Betegségmegelõzési Intézet igazgatója, és Wayne Huttly, a nevezett intézet Magzati Diagnosztikai Központjának vezetõje, a téma világszínvonalú szakértői, akik a legtöbbet tették a magzati számbeli kromoszóma-aberrációk – különösen a Down-kór – biokémiai markereinek, majd ultrahangjelekkel integrált szűrõvizsgálatának a kidolgozásáért. Nevükhöz fűzõdik számos nagy, multicenterális vizsgálat megszervezése, azok eredményeinek értékelése és tudományos publikálása.
    Munkacsoportunk 10 éve működik együtt Wald professzor intézetével, a Down-kór-szűrés korszerű formájának biztosítására Magyarországon.
    Meggyõzõdésünk, hogy a magyar szakemberek körében nagy érdeklõdésre tart majd számot a legújabb helyzetet áttekintõ elõadásuk a Down-kór-szűrés hatékonyságáról, általános bevezetésének várható eredményeirõl és a szűrés fejlõdésének irányáról. A szimpózium alkalmat ad az angol intézet több százezres esetét magába foglaló anyagának és a magyar program eredményeinek bemutatására.
    Megtisztelő részvételére számítunk!

    A tudományos előadások angol nyelven hangzanak el.
    A részvétel díjmentes.

    Részvételi szándékát kérjük, jelezze az info@downszures.hu e-mail címre!
    A rendezvény programja elérhető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2007.04.14.
    Szervező: SEJTBANK Kft.
    Címe: 1148 Budapest, Bolgárkerék u. 3.
    Tel: (1) 273-0794
    Fax: (1) 273-0795
    E-mail: info@sejtbank.com
    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Díszterme
    (1051 Budapest, Roosevelt tér 9.)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pro Medicina 2007 - Nemzeti Egészségügyi Programok Kongresszus


    A Kongresszus feladata bemutatni a civil társadalomnak és az egészségügyben dolgozóknak a Nemzeti Programok szükségességét, jelen helyzetét, szakmai tudományos bázisát és terveit az átalakuló egészségügyben.

    Kedvezményes befizetési határidő: 2007. február 23.
    Absztraktbeküldési határidő: 2007. március 5.

    További információ és jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2007.03.21.
    Rendezvény vége: 2007.03.23.
    Szervező: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda
    Címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36.
    Tel: 311 66 87
    Fax: 383 79 18
    E-mail: dunai.david@motesz.hu
    Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb (1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2007 Tavaszi Endokrin Tanfolyamok

    Az Endokrin Centrumok továbbképzései minden hónap harmadik szerdáján, 10-16 óra között a Szabolcs-utcában. A továbbképzések akkreditáltak, az endokrinológus szakorvosképzést, továbbképzést, belgyógyászok, gyermekgyógyászok, nőgyógyászok, háziorvosok és PhD hallgatók képzését szolgálják.
    Jelentkezés: az OGYK Továbbképzési Irodánál, Rózsa Vilmosné ügyintézőnél.
    E-mailen: oktatas@ogyik.hu
    Telefonon: 06/1/3504732

    Rendezvény kezdete: 2007.02.21.
    Rendezvény vége: 2007.06.20.
    Tudományos információ: Dr Szabolcs István és Dr Góth Miklós egyetemi tanárok.
    Munkahely neve: OGYK
    Tel: 06/1/3504732
    Fax: 06/1/3504732
    E-mail: szabolcs@ogyik.hu, goth@ogyik.hu
    Helyszín: Országos Gyógyintézeti Központ, Budapest, Szabolcs utca 33-35, Oktatási Épület

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jótékonysági Est az AIDS Világnapja alkalmából

    A Jótékonysági Est az AIDS Világnapja alkalmából, 2006. december 1-jén 19 órai kezdettel kerül megrendezésre.

    Helyszín: Debreceni Egyetem Konzervatórium Koncertterme

    Műsor: Zűrzavar a vándortársulatban
    Zenés színű népszerű operett és musical slágerekkel, a Budapesti Honvéd Művészegyüttes operaénekesinek előadásában.

    Közreműködnek: a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának hallgatói és a Dr. Földi János Művészeti Iskola növendékei.

    Az est bevételét a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének Átfogó Egészségfejlesztési Programjára fordítjuk

    A rendezvény fővédnökei:
    Prof. Dr. Fésüs László, a DE OEC elnöke
    Prof. Dr. Paragh György, a DE OEC ÁOK dékánja

    A rendezvény védnökei:
    Prof. Dr. Tóth Zoltán, a DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója
    Dr. Batár István, az MCSNTT elnöke

    A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
    Cselekedjünk egy egészségesebb társadalomért!

    Időpont: 2006.12.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reproduktív egészség változása Magyarországon

    A reproduktív egészség változása Magyarországon (népegészségügyi vonatkozások)
    A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság I. Továbbképző Szemináriuma.


    A rendezvényre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

    További részletek, valamint a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt található!

    *******************
    A továbbképző szeminárium továbbképzési pontértéke:
    - orvosok részére: 10 pont.
    - egészségügyi szakdolgozók részére: 10 pont.

    Felhívjuk a szeminárium VÉDŐNŐ RÉSZTVEVŐINEK figyelmét, hogy az igazolások kiadásához az adatok kiegészítése szükséges az Egészségügyi Szakdolgozók Országos Működési Nyilvántartásában szereplő egyéni adataiknak megfelelően.

    Születési név (leánykori név):
    Születési dátum:
    Anyja neve:
    Működési igazolvány száma:

    Kérjük az adatokat a Társaság címére eljuttatni!

    Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság
    1024 Budapest Keleti Károly u. 5-7
    Tel: 1 345 6722
    Fax: 1 345 6678
    E-mail: eva.barko@ksh.hu


    Időpont: 2006.11.24.
    Helyszín: Budapest, Központi Statisztikai Hivatal
    1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7.

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermekorvosok Társasága Nagygyűlése

    Részletes információk a kongresszus információs oldalán!
    Kattintson ide>>


    Rendezvény kezdete: 2006.10.06.
    Rendezvény vége: 2006.10.07.
    Tudományos információ: Prof. Dr. Soltész Gyula
    Munkahely neve: Pécsi Tudományegyetem OEC Általános Orvostudományi Kar
    Címe: Pécs, József Attila utca 7.
    Tel: 72/535-900
    Fax: 72/535-971
    E-mail: gyula.soltesz@gyermekorvostarsasag.hu
    Szervező: Weimann Katalin, Fatér Ivett
    Munkahely neve: Tensi Kft.
    Címe: 7621 Pécs, Teréz u. 17.
    Tel: 72/513-993
    Fax: 72/514-094
    E-mail: congress@tensipecs.hu
    Helyszín: Siófok, Hotel Azúr, 8600 Siófok, Vitorlás u. 11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSNTT Jubileumi XXX. kongresszsusa

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság „A reproduktív magatartás változása tizenéves korban” címmel, 2005. november 10-12. között rendezi jubileumi, XXX. kongresszusát és rendes évi közgyűlését.

    A Tudományos Kongresszus helyszíne: Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.)

    A program nagyrészt meghívott, az adott témában neves, szakértő előadókkal zajlik: a felkért bevezetőt követő, korlátozott számú szabadon választott előadások után kerekasztal beszélgetés keretében a téma részletes megvitatására nyílik lehetőség.

    Szabad előadásokra (tartama maximum 8 perc) és a poszter szekcióra jelentkezéseket várunk a téma iránt érdeklődő orvosok, védőnők, demográfus szakemberek, pedagógusok, jogászok, egészségnevelők részéről. A nyertes poszterek díjazásban részesülnek.

    A kongresszus „kreditpontszerző” (a jóváhagyás jelenleg folyamatban van, az elmúlt évek kongresszusainak tapasztalatai alapján a várható érték 10 pont).

    A részvételi díjak befizetési határideje: 2005. október 15.

    Rendezvény kezdete: 2005.11.10.
    Rendezvény vége: 2005.11.12.
    Szervező: Dr. Batár István egyetemi docens
    Munkahely neve: DEOEC Női Klinika, Nővédelmi Tanácsadó
    Címe: 4012 Debrecen Pf. 37. Nagyerdei krt. 98.
    Tel: (52) 411-600/5447, (52) 411-717/5447 vagy (52) 417
    Fax: (52) 414-577
    E-mail: ibatar@jaguar.dote.hu
    Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.)

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvosok Nemzetközi Akademiájának 6. Nemzetközi Kongresszusa

    Magyar Orvosok Nemzetközi Akademiája (WHMA) 2005. augusztus 26-27-én tartja 6. Nemzetközi Kongresszusát a Magyar Tudományos Akadémián.
    A találkozó, illetve a WHMA célja, hogy a külföldön és itthon dolgozó magyar kutatóknak, orvosoknak közös fórumot biztosítson egymás munkájának megismerésére, segítse a fiatal kutatók további bekerülését a nemzetközi vérkeringésbe.
    A Kongresszusról további részleteket tudhat meg a kapcsolódó dokumentumból.

    Rendezvény kezdete: 2005.08.25.
    Rendezvény vége: 2005.08.27.
    Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Contraceptive Benefits to Women's Health

    Preliminary topics to be discussed:
    New Contraceptive Methods
    - Ultra-low Dose Contraceptive Pills
    - New Progestins in Contraceptive Pills
    - Vaginal Contraceptive Ring
    - Transdermal Contraceptive System
    - Injectable Contraceptives
    - Emergency Contraception Pills
    - The Intrauterine Device (IUD)
    - Spermicides
    - Barrier Methods
    Permanent Birth Control
    - Tubal Ligation
    - Vasectomy
    - Micro-Inserts
    Future Directions in Contraception Research
    - Antiprogesterones
    - The Male Pill
    Sexual Health
    - STDs
    - Prevention
    - Treatment
     AIDS
    - Prevention
    - Management
    Workshops
    - Improving Access to Modern Contraception
    - Selecting the Right Contraceptive for High Risk Women
    - Contraceptive Choices for Women Aged 35 or More
    - Sexual Health Education Among Adolescents
    - Breast Feeding and Contraception
    Web site: http://www.kenes.com/contraception/

    Rendezvény kezdete: 2004.11.12.
    Rendezvény vége: 2004.11.14.
    Munkahely neve: Kenes International
    Címe: 17 rue du Cendrier
    CH-1211 Geneva 1
    Switzerland

    Tel: +41 22 908 0488
    Fax: +41 22 732 2850
    E-mail: contraception@kenes.com
    Helyszín: Budapest, Hungary, Hotel Inter-Continental

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Kongresszusa és Közgyűlése

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság „Család, társadalom és reprodukciós egészség”
    címmel, 2004. október 13-án rendezi ez évi kongresszusát és rendes évi közgyűlését

    Az összefoglalók beküldési határideje: 2004. szeptember 1.

    A kongresszus részvételi díja (amely magában foglalja a büféebédet).
    Demográfus, orvos, pedagógus, jogász tagok 4000 Ft
    Egészségügyi szakdolgozó tagok 3000 Ft
    Tagsággal nem bíró demográfusok, orvosok, pedagógusok, jogászok 5000 Ft
    Tagsággal nem bíró egészségügyi szakdolgozók 4000 Ft
    Nyugdíjasok, egyetemi hallgatók 3000 Ft

    A részvételi díjak befizetési határideje: 2004. szeptember 1.

    Ezt követően és a helyszínen történő fizetés esetén a részvételi díj egységesen 5000 Ft

    További részletek (előzetes program, jelentkezési lap, szállásinformációk, előadásról szóló információ) elérhető a kapcsolódó dokumentumokban.

    A Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság gyermekrajz pályázatot hirdet 6-16 éves tanulók számára

    „Család és egészség ”

    címmel.

    Pályázni lehet személyenként max. 3 db A4-es méretű rajzzal .

    A beküldött rajzokból a Társaság 2004. évi Kongresszusán kiállítást rendezünk és a zsűri által legjobbnak tartott rajzok készítőit tárgyjutalomban részesítjük.

    A gyermekrajz kiállítás megrendezésének ideje: 2004. október 13
    Helyszíne: 1024 Budapest Keleti Károly u. 5-7.

    A rajzok beküldhetők postai úton 2004. szeptember 30-ig a Társaság Titkárságára, az alábbi címen:

    Magyar Család-és Nővédelmi Tudományos Társaság
    1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7).

    A pályázó nevét és életkorát kérjük a rajzon feltüntetni. A rajz mellé kérjük lezárt borítékban csatolni a pályázó nevét, iskolájának nevét, címét és elérhetőségét, az osztály megjelölésével.

    A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást a Társaság Titkárságán nyújtanak.
    Tel.: 1-345 6722 Fax: 1-345 6678

    Időpont: 2004.10.13.
    Tudományos információ: Dr.Barkó Éva
    E-mail: mcsntt@doki.net
    Helyszín: Központi Statisztikai Hivatal, Kongresszusi Terem (1024 Budapest Keleti Károly u 5-7.)

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. CSALÁDBARÁT KONFERENCIA

    9-17 óráig
    A konferencia témája: Egészség - Jövőkép-Egészséges Generáció - Az egészség dimenziói

    Szponzoraink jóvoltából a X. Családbarát Konferencia részvételi díját jelentős mértékben csökkentettünk. Most mindössze 2.800 Ft, egyetemistáknak külön kedvezménnyel: 1.000 Ft, mely magában foglalja a programokon való részvételt, a többfogásos büfé ebédet és az előadások és műhelyek témájáról szóló konferencia kiadványt is.

    A konferencia szervezői:
    Országos Gyermekegészségügyi Intézet
    SE Magatartástudományi Intézet

    Jelentkezést elfogadunk:
    faxon: 3838-477
    e-mailen: b.nora@ogyei.hu
    telefonon: Bürger Nóra: 363-2229, 3838-477
    Dr. Németh Tünde: 206960-9114
    helyszíni befizetéssel, de jelentkezési adatok kellenek
    Letölthető:
    részletes program (doc)
    jelentkezési lap (doc)
    További információ: www.ogyei.hu  www.babaszovetseg.hu

    Időpont: 2004.10.06.
    Tudományos információ: Dr. Németh Tünde
    Tel: 06 20 9 609 114
    Szervező: Bürger Nóra
    Tel: 06 1 383 8477, 06 1 363 2229
    Helyszín: Danubius Thermál Hotel Margitsziget

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Association for Adolescent Health Európai Tagozatának Kongresszusa

    Tudományos információ:
    Dr. Major Tamás, DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel/Fax: 52/417-171
    E-mail: majort@dote.hu

    Szervező:
    Dr. Batár István, DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
    4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    Tel/Fax: 52/417-171
    E-mail: ibatar@jaguar.dote.hu

    Web-oldal: www.iaah.org

    Rendezvény kezdete: 2004.09.24.
    Rendezvény vége: 2004.09.25.
    Helyszín: Debrecen, Debreceni Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Federation of Professional Abortion and Contraception Associates

    “United to improve women’s health”
    To all professionals working in the field of abortion and contraception,
    The 6th congress of FIAPAC covering practical issues of abortion and contraception will take place on September 10 & 11, 2004, in Vienna (Austria). It will give you the opportunity to exchange experiences, share new developments and learn about latest studies. The conference’s goal is to improve the standard of care for women with an unwanted pregnancy.
    Although we do have a focus on clinical/practical aspects, the conference is open to all professionals working in the field: doctors, nurses, counsellors, lawyers, politicians, as well as activists.
    Attached please find the registration form in PDF format.

    We would kindly ask you to forward this mail to other professionals in the field.

    We are looking forward to an interesting conference that will hopefully benefit women with an unwanted pregnancy.

    Please make your hotel reservation as soon as possible. September is still high season and hotels will soon be fully booked. Contingents of rooms have been reserved in several hotels with different rates. Please find a list of hotels at the website.

    Rendezvény kezdete: 2004.09.10.
    Rendezvény vége: 2004.09.11.
    Helyszín: Bécs, Ausztria
    A rendezvény Web oldala: http://www.fiapac.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kékgolyó Napok - Országos Onkológiai Intézet I. Szakdolgozói Továbbképző Konferenciája

    A 2003. április 24-26-án tartott III. Országos Fül-, Orr-, Gégészeti Szakdolgozói Konferencia és Kiállítás- melynek szakmai szervezője az Országos Onkológiai Intézet volt - sikerét látva, eldöntöttük, hogy 2004-ben útjára indítunk egy új képzéssorozatot, amely az onkológia összes szakterületén dolgozók számára újabb lehetőséget nyújt a tapasztalatok cseréjére, a kollégák megismerésére és a folyamatos fejlődésre.

    A konferencia célja:
    • Az onkológiai szakdolgozókat szervezett továbbképzésben részesíteni.
    • Előadási lehetőséget biztosítani a szakdolgozóknak.
    • A 28/98 (VI.17.) NM rendelet előírása szerint továbbképző pontok szerzése a szakdolgozók részére.
    • A konferencia keretein belül értékes információk átadása egymás között.
    Főbb témakörök

    • Belgyógyászati daganatos megbetegedések.
    • Bőrgyógyászati daganatos megbetegedések.
    • Fej-, nyaksebészeti daganatos megbetegedések.
    • Nőgyógyászati daganatos megbetegedések.
    • Daganatos megbetegedések sebészete.
    • Intenzív ellátás az onkológiában.
    • Sugárterápia.
    • Nukleáris medicina.
    • Dietetika a daganatos betegek ellátásában.
    • Fájdalomcsillapítás.
    • Onkopszichológia.
    • Rehabilitáció.
    • Radiológiai (képalkotás) diagnosztika.
    • Laboratóriumi speciális vizsgálatok.
    • A korai felismerés szerepe a daganatos megbetegedésekben.
    • Minőségfejlesztési tevékenységek és feladatok a betegellátásban.
    • Ápolásfejlesztés és ápoláskutatás lehetőségei.
    • Továbbképzési lehetőségek az onkológia területén.
    • A betegek és az egészségügyi dolgozók jogállása.
    • Szabadon választott témák.
    • Poszter szekció: az előzőekben felsorolt témakörökben

    A rendezvényt az EuroConference Konferenciaszervező és Tanácsadó Iroda szervezi.

    Reményeink szerint és a tavalyi konferencia tapasztalatai alapján roppant nagy lesz az érdeklődés egy olyan szakmai továbbképzés iránt, amely az onkológia bármely területéről fogadja a szakdolgozókat.

    Rendezvény kezdete: 2004.05.20.
    Rendezvény vége: 2004.05.22.
    Helyszín: Országos Onkológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekvédelem interaktív játékkal - elméletben és gyakorlatban

    Pontos időpont: 2004. április 23. 9 30 -17 00 h
    A konferencia témája: Gyermekvédelem interaktív játékkal - elméletben és gyakorlatban
    Szervező: Magyar Játékpedagógiai és Játéktári Egyesület
    Főtámogató: Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium
    Támogató: Götz Budapest Kft.
    Fővédnök: Göncz Árpádné
    "Nietzsche azt mondja, hogy minden igaz emberben egy gyermek van elrejtve, aki játszani akar. Miért lenne elrejtve? - kérdezi a feleségem?" (K. Lorenz)
    Programok:
    -Plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetés
    -Könyvvásár
    -Játékvásár
    -Interaktív Mikkamakka játéksarok
    -Götz bababemutató
    -Babamúzeum bemutatkozása
    -Fejlesztő prevenciós intézmények bemutatkozása
    A konferencia célja:
    Ki Van a Tükörben? - Konferencia célja, hogy bemutassuk a legújabb tudományos eredményeket, korszerű elméleteket és gyakorlatokat valamint a prevenciós és intervenciós programokat.
    Főbb kérdései:
    -Vajon a humán fejlődés első éveiben kibontakozó harmonikus, illetve diszharmonikus szülő-gyermek kapcsolat hogyan befolyásolja a gyermek szimbolikus gondolkodásának, reprezentációépítő funkcióinak, mentalizációs képességeinek és érzelmi-szociális fejlődésének alakulását?
    -Milyen jelentősége van ebben a folyamatban a szülő és gyermek közötti interakcióknak, a kommunikáció minőségének és jellemzőinek?
    -Vajon hogyan ismerhető fel széles körben és megfelelő időben a patológiás vagy veszélyeztetett (rizikó) fejlődési irány az egyén self-fejlődésében és családi kapcsolataiban?
    -Hogyan befolyásolható hatékonyan?
    Az eddig megismert tudományos eredmények és gyakorlati tapasztalatok alapján azt feltételezhetjük, hogy a szülő-gyermek kapcsolat harmonikusabbá tételével javítható a család egészének "működése", összetartozása. Megelőzhető a gyermek fejlődési és viselkedési zavarainak alakulása vagy fokozódása illetve optimálisabban alakulhat a gyermek szocializációja.
    A játékos élményekbe ágyazott interakciók segítő kapcsolati keretek közötti alakítása, egymás jelzéseinek megértése, a játék-képesség fejlesztése kulcstényező lehet és megszabhatja az intervenció irányát.
    A gyermek életét átható játéknak, az abban rejlő megismerő-felfedező, fejlesztési, gyógyító, terápiás, művészi, szociális hatások tudatos kiaknázásának döntő szerepe van a családközpontú szemléleten nyugvó prevencióban és korai intervencióban.
    Az ESZCSM (Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium) által indított projekt korszerű szemléleten nyugvó, új gyakorlati ellátási formát kívánt kifejleszteni. Ez az ellátási forma széles társadalmi rétegek számára jelenthet kézzelfogható, könnyen érthető, nem stigmatizáló korai szaksegítséget. A modell a játékot, mint szocializációt, a családi kapcsolatok erősítését szolgáló módszert integratív térben alkalmazza. A hároméves modellkísérlet pozitív - számokkal is alátámasztott - eredményei adják a projekt további országos bővítésének indikációját. Ebben a megközelítésben a gyermek védelme során a megelőző aspektus erősödhet a problémakezelő aspektussal szemben.
    Fontos a különböző szakterületen dolgozó szakemberek (védőnők, gondozónők, óvoda-, szociál-, pszichopedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, gyógypedagógusok, pszichológusok) prevenciós és intervenciós tevékenységének összehangolása, szoros együttműködése a családokkal.
    Előadók és témák:
    Köszöntő:
    9.30-9.35: A szervezők nevében: Takács Bernadett
    Tudományos-elméleti rész:
    Moderátor: Csák Annamária
    9.35-9.55: Pongrácz Péter - Az elmeteória és a mintha játék
    9.55-10.15: Mikó Magdolna - A játék hatása a korai emocionális fejlődésre
    10.15-10.35: Földi Rita - A játék és szabályozó funkciók a korai személyiségfejlődésben
    10.35-10.40 - kérdések az előadókhoz
    10.40-10.55 - kávészünet
    10.55-11.15: Komlósi Ákos - A játék és a kommunikáció kapcsolata
    11.15-11.55: Kalmár Magda - Játék és kreativitás, játék és felzárkóztatás
    11.55-12.15 - kérdések az előadókhoz
    12.15-13.30 - ebédszünet
    Módszertani rész:
    Moderátor: Takács István
    13.30-13.50: Schődl Lívia - A játék jelentősége a lelki egészség kialakulásában és megelőrzésében
    13.50-14.10: Halász Anna - A játék szerepe a terápiában
    14.10-14.30: Takács Bernadett - Az "integratív játék" mint korai intervenciós stratésgia a családok megsegítésében
    14.30-14.40 - kérdések az előadókhoz
    14.40-15.00 - kávészünet
    15.00-15.20: Kármán Judit - A védőnők új szemléletű segítő munkája a mentálhigiénében
    15.20-15.40: Rózsa Judit - A család és a korai gondozó intézmények szerepe a gyermekek szocializációjában
    15.40-16.00: Hegyi Ildikó - A játék pedagógiai jelentősége az óvodás gyermek személyiségfejlesztésében
    16.00-17.00: Kerekasztal beszélgetés: Halász Anna, Hegyi Ildikó, Kapusi Gyula, Lajos Lászlóné, Takács Bernadett

    Időpont: 2004.04.23.
    Tudományos információ: Magyar Játékpedagógiai és Játéktári Egyesület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kutatások a fogyatékosságügy terén az Európai Unióban és Magyarországon - Nemzetközi konferencia a Fogyatékossággal élő Emberek Évében

    Program:

    10.00-10.45 Gyermekek és egészségkárosodás - főbb változások a közép-kelet-európai és a FAK országokban (UNICEF, Faith Gáspár)
    10.45-11.30 A fogyatékosság definíciói a szociálpolitika különféle területein (Burten, Deborah Mabbett)
    11.30-12.15 A megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci helyzete (KSH Munkaerőpiaci Főosztálya, Lindnerné dr. Eperjesi Erzsébet, Váradi Rita)
    12.15-13.00 Ebédszünet
    13.00-13.30 Kutatási tapasztalatok a fogyatékkal élő emberek ellátására szolgáló bentlakásos és nappali intézményekről (NCsSzI, Gyuris Tamás, Ladányi Erika)
    13.30-14.00 Roma kisebbség és fogyatékosság a vizsgálatok tükrében (OENI, Kanyik Csaba, Arany Vera)
    14.00-16.00 A 2000. évi népszámlálás eredményei:

    A fogyatékos emberek általános helyzete Magyarországon (Dr. Tausz Katalin, ELTE)

    A fogyatékos emberek családi kötődései (Dr. Lakatos Miklós, KSH)

    A fogyatékos emberek demográfiai, foglalkozási jellemezői (Richter Mária, KSH)
    Részvételi díj: 4000 Ft

    Időpont: 2003.11.28.
    Tudományos információ: NCsSzI, Csató Zsuzsa
    Tel: 06 1/465-5009
    Fax: 06 1/465-5009
    Helyszín: Budapest, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, V. ker. Arany J. u. 6-8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az Egészséges Családért - az MCSNTT tudományos kongresszusa

    Szülészek, nőgyógyászok, család- és iskolaorvosok, ápolónők és védőnők részére. További részletek és a kongresszus programja elérhető az alábbi Internet-címen (bejelentkezési lehetőséggel):
    http://www.tiszanet.hu/congress/2003/csalad/index.htm

    Rendezvény kezdete: 2003.11.20.
    Rendezvény vége: 2003.11.22.
    Tudományos információ: Congress & Hobby Service (6701 Szeged, Pf. 1022)
    Tel: (62) 484 531
    Fax: (62) 450 014
    E-mail: congress@mail.tiszanet.hu
    Helyszín: Keszthely, Hotel Helikon

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2003. évi Tisztújító Közgyűlés

    A Tisztújító közgyűlésre az MCSNTT tudományos kongresszusának keretében kerül sor.
    Időpontja: 2003. november 21. péntek, 11.20

    Rendezvény kezdete: 2003.11.20.
    Rendezvény vége: 2003.11.22.
    Tudományos információ: Barkó Éva
    E-mail: evabarko@axelero.hu
    Helyszín: Keszthely, Hotel Helikon

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az NCsSzI felkészítő tanfolyama az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek szakmai vezetői, valamint a szolgáltatást végző személyek részére.

    A 127/2002. (V.21.) Korm. Rendelet értelmében az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek szolgáltatása működési engedélyhez kötött tevékenység. A működési engedély kiállításának feltétele a felkészítő tanfolyam elvégzése.

    A tanfolyam 47 órás, 2003. november 5-8., valamint nov. 13-15. között, két részletben kerül lebonyolításra.
    Helyszíne: Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet
    1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
    A tanfolyam díja: 40.000-60.000 Ft létszámtól függően.


    Jelentkezés, további információ kérhető:
    Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központja
    3100 Salgótarján, Kossuth L. u. 8.
    06-32/416-833/123

    Rendezvény kezdete: 2003.11.05.
    Rendezvény vége: 2003.11.08.
    Tudományos információ: NCsSzI Képzési Központja
    Tel: 06-32/416-833/123
    Helyszín: NCsSzI, 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szexuális és reproduktív egészség és jogok szakmai találkozó és tréning

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2003.10.09.
    Rendezvény vége: 2003.10.12.
    Helyszín: Sárospatak

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IX. Családbarát Konferencia

    http://pszichologia.hu/program/?id=286

    Időpont: 2003.09.05.
    Tudományos információ: Dr. Németh Tünde, Bürger Nóra
    Helyszín: Budapest

Külföldi továbbképzések, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Conference on Vulnerable Families, Dublin, 4-5 February 2013

    Vulnerable Families – What can Europe do?” co-organised by COFACE, the Confederation of Family Organisations in the European Union, and ICA, the Irish Countrywomen’s Association.

    The Conference will be hosted by the Irish Presidency and will be held in the picturesque Dublin castle on the 4th and 5th February 2013.

    It will be a multidisciplinary conference, which will gather civil society organisations, researchers, policy makers and public authorities to reflect on the problems and challenges, and to share experience and exchange ideas on solutions.

    Through keynote speeches by outstanding scholars and high level policy makers, as well as three parallel workshops, the Conference presents a great opportunity for networking and to discuss how to tackle the negative effects of austerity measures on those most at risk of poverty and social exclusion in our society.

    Please find here a call for papers and presentations for the parallel workshops on the second day! (deadline 14 December)

    The conference will be translated in English, French and Spanish.

    We have pre-reserved rooms in 4 hotels in the vicinity of the conference venue for your convenience; the Early Bird booking option is available until the 10th December.

    Further information on the website: http://www.coface-eu.org/en/Events/Vulnerable-families/ >>

    Rendezvény kezdete: 2013.02.04.
    Rendezvény vége: 2013.02.05.
    Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
    Helyszín: Ireland, Dublin,
    A rendezvény Web oldala: http://www.coface-eu.org/en/Events/Vulnerable-families/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress on Building Consensus in Gynecology, Infertility and Perinatology (BCGIP)

    Controversies in Obstetrics, Gynecology and Infertility (COGI)

    Rendezvény kezdete: 2012.05.03.
    Rendezvény vége: 2012.05.06.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat
    Helyszín: Spanyolország, Barcelona,
    A rendezvény Web oldala: http://www.bcgip.com/2012/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)From intentions to behaviour: reproductive decision-making in a macro-micro perspective

    Vienna Institute of Demography
    Austrian Academy of Sciences
    Wohllebengasse 12-14, 6th floor, 1040 Vienna, Austria
    phone +43 (0)1 515 81-7702 | fax +43 (0)1 515 81-7730

    e-mail: vid@oeaw.ac.at
    HomeReproVID-Home
    European Demographic Data Sheet 2010 online

    Call for Papers
    From intentions to behaviour: reproductive decision-making in a macro-micro perspective
    Vienna, 2-3 December 2010
    Demographers have been increasingly interested in studying fertility intentions: Can intentions predict subsequent fertility? Is there a significant gap between intended and realised fertility? How do people construct their intentions to have or not to have a child? Why do some intentions to have a child get realised while others remain unrealised and some people have children they did not intend to have? What are the adequate theories and methods to address these and similar questions?

    The conference will be structured along the following topics:
    Macro-level conditions and institutional environment: fertility trends and their links with important economic, cultural and policy-related determinants
    Reproductive decision-making at the micro-level
    Fertility decisions and their behavioural outcomes
    The impact of macro-level factors on micro-level decision-making and behaviour
    Policy implications

    Please e-mail all submissions to conference.vid@oeaw.ac.at
    Submissions should include an abstract and, wherever possible, the full paper and be sent to the VID by 15 September 2010.

    For more details please visit: http://www.oeaw.ac.at/vid/in2b/

    Rendezvény kezdete: 2010.12.02.
    Rendezvény vége: 2010.12.03.
    Helyszín: Ausztria, Bécs,
    A rendezvény Web oldala: http://www.oeaw.ac.at/vid/in2b/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 38th Global Congress of Minimally Invasive Gynecology

    Rendezvény kezdete: 2009.11.16.
    Rendezvény vége: 2009.11.18.
    Szervező: AAGL
    Tel: +1 (714) 5036200
    Fax: +1 (714) 5036201
    E-mail: generalmail@aagl.org
    Helyszín: USA, Orlando, Florida,
    A rendezvény Web oldala: http://www.aagl.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)9th World Congress of Perinatal Medicine

    The congress theme is "Assume Responsibility for Our Future", around which a number of sub-themes will be grouped. A series of conferences, lectures and workshops focusing on specialised subjects will be held during this major event in Berlin.

    The preliminary program is available in the attached document.

    Rendezvény kezdete: 2009.10.24.
    Rendezvény vége: 2009.10.28.
    Szervező: CTW Congress Organisation Thomas Wiese GmbH.
    Címe: Hohenzotterndamm 125 14199 Berlin, Germany
    Tel: +49 3085 99620
    Fax: +49 3085 07 9826
    E-mail: mail@ctw-congress.de
    Helyszín: Germany, 12057 Berlin, Sonnenallee 225, ESTREL Hotel and Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.wcpm9.org/default.html

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIX FIGO World Congress of Gynecology and Obstetrics

    Rendezvény kezdete: 2009.10.04.
    Rendezvény vége: 2009.10.09.
    Szervező: Meetings Department
    Munkahely neve: Figo Haouse
    Címe: Suite 3. Waterloo Court, 10 Theed Street, London SE1 851, United Kingdom
    Tel: + 44 20 7928 1166
    Fax: + 44 20 7928 7099
    E-mail: figo@figo.org
    Helyszín: South Africa, Cape Town,
    A rendezvény Web oldala: http://www.figo2009.org.za

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)20th European Congress of Obstetrics and Gynaecology

    Rendezvény kezdete: 2008.03.04.
    Rendezvény vége: 2008.03.08.
    Helyszín: Portugália, Lisszabon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.aagl.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Congress of Obstetrics and Gynecology

    http://www.mundiconvenius.pt/2008/ebcog/

    Rendezvény kezdete: 2008.03.04.
    Rendezvény vége: 2008.03.08.
    Helyszín: Portugália, Lisszabon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.mundiconvenius.pt/2008/ebcog/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Fertility Treatment Conference for individuals, couples and patients

    A CreateLife non-profit szervezet (UK London) 2007. február 10-11-én továbbképző konferenciát szervez párok részére a meddőségről, International Fertility Treatment Conference for individuals, couples and patients címmel.
    Helyszín: Genf, Svájc.
    Bővebb információk a szervezetről, illetve a rendezvényről elérhetőek az alábbi web-oldalon: www.createlife.org

    Rendezvény kezdete: 2007.02.10.
    Rendezvény vége: 2007.02.11.
    Helyszín: Genf, Svájc
    A rendezvény Web oldala: http://www.createlife.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AFTA – IFTA 2005

    Web-page: http://www.ifta-familytherapy.org/news/readnew.asp?id=54

    Rendezvény kezdete: 2005.06.22.
    Rendezvény vége: 2005.06.25.
    Helyszín: Washington, D.C., USA

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st International Conference on Female Sexual Health & Dysfunction

    Rendezvény kezdete: 2004.11.04.
    Rendezvény vége: 2004.11.06.
    Tel: 604/681-5226
    Fax: 604/681-2503
    E-mail: congress@venuewest.com
    Helyszín: Westin Mission Hills Resort, Palm Springs, CA

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)"Nationality and the Child"

    The Council of Europe is organising the 3rd European Conference on Nationality.
    The Conference is open to all persons with a professional interest in nationality questions.
    The registration form and further information on the Conference
    Programme is available on the following website address: www.coe.int/nationality

    Rendezvény kezdete: 2004.10.11.
    Rendezvény vége: 2004.10.12.
    Helyszín: Strasbourg

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)European Congress of Family Therapy and Systemic Practice

    The 5. European Congress of Family Therapy and Systemic Practice will be taking place in the year in which the European Union is set to expand eastwards. Berlin will thus move a little nearer to the heart of Europe - a good place to grapple with the challenges that confront us at the beginning of the millennium in terms of creating living spaces How can we make effective use of the opportunities for physical and mental health in future - for children, for families, for institutions, and organisations, for countries and communities of nations?
    For more information: http://www.efta2004.de/

    Rendezvény kezdete: 2004.09.29.
    Rendezvény vége: 2004.10.02.
    E-mail: info@efta2004.de
    Helyszín: Berlin, Germany

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th ESC Congress — A holistic approach to sexual health: Is it needed, appropriate, and possible?

    The European Society of Contraception
    Final programme and registration information: http://www.contraception-esc.com/

    Rendezvény kezdete: 2004.06.23.
    Rendezvény vége: 2004.06.26.
    Munkahely neve: ESC Central Office
    Címe:

    Opalfeneweg 3
    B-1740 Ternat, Belgium

     


    Tel: +32 2 582 08 52
    Fax: +32 2 582 55 15
    E-mail: congress@contraception.com
    Helyszín: Edinburgh, United Kingdom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)12th European Social Services Conference - Delivering Quality and Access to Social Care and Health in an Enlarged Europe

    For the full programme click: www.socialeurope.com/dublin/introduction.htm

    Rendezvény kezdete: 2004.06.16.
    Rendezvény vége: 2004.06.18.
    Helyszín: Dublin

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The Global Population Forum 2004

     The Population Institute and Population 2005 are organizing The Global Population Forum 2004, in celebration of the 10th anniversary of the United Nations International Conference on Population and Development (ICPD). The three-day event will be held in Washington, DC at the Loews L’Enfant Hotel, from May 13 –15th, 2004.
    This event will seek to focus public attention worldwide on successes and failures in implementing the ICPD Program of Action and formulate concrete recommendations on the further implementation of the Program of Action.
    The forum will concentrate on four major topics:
    1. Family Planning and Reproductive Health,
    2. HIV/AIDS and other Sexually Transmitted Infections,
    3. Migration
    4. Aging. 
     
    The event will entail many selected keynote speakers relevant to the themes of the forum, as well as plenary sessions and workshops based on the four focal topics. Geographical regional workshops will also take place and give participants the opportunity to discuss regional successes and failures in implementing the Program of Action, as well as recommendations for future implementation.  In addition to these scheduled sessions, there will be a Congressional Reception and the signing of a declaration for future action regarding the goals of the ICPD. 
    The forum is open to participation by program managers, policy makers and NGO representatives and already has nearly 30 co-sponsoring organizations from all over the world. The following is a partial list of the organizations that have committed to co-sponsoring the event:
    African American Women’s Clergy Association
    Association Congolaise pour le Bien Etre Familial (ACBEF)
    Association of Business Professional & Agricultural Women
    Association Tunisienne Du Planning Familial
    Azerbaijan Women’s Association
    Bulgarian Family Planning and Sexual Health Association (BFPA)
    Center for Women Policy Studies
    Center Perzent
    Contraceptive Research and Development Program (CONRAD)
    Coordination Francaise pour le Lobby Europeen des Femmes
    Earth Policy Institute    
    Family and Health Generation
    FAW Germany
    Foundation for Studies and Research on Women National
    Globally Responsible Birthing
    Hungarian Women’s Association
    International Council of Nurses
    International Federation of Social Workers
    International Progress Organization
    Mauritius Family Planning Association
    Medical Women’s International Association (MWIA)
    Nestham Rural & Urban Development
    Physicians Forum for Family Planning Pakistan
    Population Coalition
    Population Communication
    Population Media Center
    Population Resource Center
    Saviya Development Foundation
    Shanghai International Center for Population Communications (SICPC)
    Transnational Family Research Institute
    Opportunities to present papers and/or participate in speaking events will be available. A selection committee appointed by the Forum organizers will finalize the list of all speakers and papers.

    Rendezvény kezdete: 2004.05.13.
    Rendezvény vége: 2004.05.15.
    Tudományos információ: Missy Kurek
    Munkahely neve: Staff Assistant, Population 2005
    Tel: (202) 544-3300
    Fax: (202) 544-0068
    E-mail: mkurek@populationinstitute.org
    Helyszín: Washington, DC

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. IFTA World Congress

    International Family Therapy Association (IFTA) and Marital and Family Therapy Association
    www.ifta2004.org

    Rendezvény kezdete: 2004.03.24.
    Rendezvény vége: 2004.03.27.
    Helyszín: Istanbul

Bankszámlaszám: 10201006-50097429 Adószám:19024749–1–41
Társasági hírlevelek tagjaink számára
Nem kapja e-Hírleveleinket?
Bejelentkezést követően megtekintheti őket ide kattintva >>
Feliratkozhat rájuk bejelentkezést követően e-mail címe megadásával
ide kattintva >>
Kérem várjon...
Kongresszusok listája
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30