"Jelige: Pillér"

 

Egészségem javításának természetesebb útját választottam reumatikus betegségem kapcsán.

Lássuk hogyan?

 

            Már az ókorban megírta Hippokratész: „a betegségek nem a derült égből csapnak le ránk, hanem a természet elleni naponkénti kis bűnökből fejlődnek ki. Ha ezek felhalmozódnak, láthatóan előtörnek hirtelen. Egészségünk azt a módot tükrözi vissza, ahogy életünket vezetjük- Ha egészségi állapotunkat javítani akarjuk, életvezetésünket kell javítani.. - A betegség vészjel: más utat kell választanunk, meg kell találnunk ideális utunkat."

 

            Évente sok millió forintot költenek a reumában szenvedők gyógyítására, de mindenki tudja, érzi, hogy a reuma titka az új gyógyszerek, a jobb diagnosztikai módszerek és az egyre jobb kórházi kezelés ellenére sincs igazán megoldva.

 

            Gyógyulásom útjára lépve saját tapasztalataimat szeretném megosztani másokkal, segítve ezzel reumás betegtársaim küzdelmét betegségükkel.

Valóban megelőzhető-e, - és ha már bekövetkezett - felül tudunk-e emelkedni betegségünkön? Ha igen miképpen?

 

            Ez a probléma és ennek a problémának a megoldása nagyon sok embert érint, mert világszerte sok reumás beteg szenved, érzi reménytelennek helyzetét, mégsem nyugszik bele sorsába.

 

            Tegyünk is ezért, hogy ne kelljen 55 évesen rokkanttá nyilvánítva lennünk vagy 10 évvel a nyugdíjkorhatár előtt a csökkent, esetleg teljes munkaképtelenség állapotába kerülnünk. Nem is beszélve a mindezeket megelőző munkanap kiesésekről. Ráadásképpen még sok pénzt költeni a fájdalomcsillapítókra, amelyek sokszor nem segítik egészségünk megóvását, de háztartásunk és az államkassza kiadásait is feleslegesen terhelik.

 

            Tudatában vagyok annak, meggyőződésem, hogy minden teremtett élőlény veleszületett képessége gyógyulni, regenerálódni. Ahhoz, hogy ez a képességünk érvényesülni tudjon, annak egyik feltétele; szűnjünk meg erőszakot elkövetni a természeti törvényeken, engedelmeskedjünk a természet minden élettani, biológiai, higiéniai stb. törvényének. Csak olyan gyógyszereket alkalmazzunk, melyek teljesen természetesek és élettaniak: ahelyett, hogy pusztítanák szöveteinket és csontvelőnket, harmonikusan együttműködnek az élet alaptörvényeivel, a körülöttünk és bennünk érvényesülő természetes gyógyító képességekkel A természet nem hoz ránk olyan betegségeket, melyre nem kíná! gyógyszert is. Ehhez hozzátehetjük a ma is érvényes hippokratészi bölcsességet:

 

„Engedd, hogy az ételed legyen az orvosságod!"

 

            Magam is tapasztalom az étrendi megszorítások, a rövid böjti időszakok, a gyógyteák, a gyümölcskúrák, a természetes gyógyszerek, hőkezelések, masszázs, gyógyvíz és gyógytorna jótékony

hatásait szervezetem regenerációs erejének erősítésében. Izületeim mozgásának javulásához, izmaim erejének növeléséhez az időszakonkénti fizikoterápiás kezelések, fürdőkúrák nagyban hozzájárulnak. Nagyon jótékony számomra az a meleg emberi együttérzés, hogy igazi jósággal közelednek felém és betegtársaim felé az Alapítvány heti gyógytorna foglalkozásain: ez is megelőző terápia, és a legjobb. Áldásos hatásait sokszor és sok helyen elújságoljuk. Leginkább attól könnyebbülünk meg, hogy ezekben a kis csoportokban közösen végezhetünk testgyakorlatokat egészségünk helyreállítása érdekében és van időnk beszélgetni egymással.

 

            Igen, időre van szükségünk életvitelünk hibáit feltárni és idő kell az egészségünk helyreállításához is. Egyes esetekben egy-két, de akár több év is lehet, tehát a legjobb intézmény sem jelent számunkra folyamatos megoldást. Ezért az öngyógyítás számomra igen fontos. Ez alatt szilárd elhatározást, türelmet, kitartást és minden nehézségen végigkísérő, égő vágyat értek a jobbulásom felé. Betegtársaimtól tudom, attól függően, hogy az illetőnek milyen akaratereje van és mennyire állhatatos elhatározása és cselekedetei véghezvitelében, az állapota vagy megváltozik vagy nem. Az akaraterőt pedig a gyógyulás reménye, a jobbulás lehetősége táplálja. A gyógyulásba, javulásba vetett remény, hit ad tápot az akaraterőnek kezdeti lökésként is és folyamatosan is! Személyes és mások tapasztalatából tudom, milyen gyógyító és megújító hatású lehet az imádkozás lelkiállapota.

 

            Mindehhez eszközt és irányítást ad a természetes testi-lelki módszerek megismerése. A remény nem illúzió és nem esetlegesen csalódással járó hiú bizakodás: a reuma - gyógyítható betegség.

 

            Gyógyulásom érdekében végig elemezgettem a történéseket - az önmagámban - /ez az első lépés/ és -a tőlem függő körülményekben - /ez a második lépés/ megpróbáltam felismerni betegségem okát illetve okait. A körülmények összejátszása, az általam elkövetett hibák sorozata, sokszor az időben elhúzódva, de egyre összegződve jelentek meg, mint a betegségem kiváltói.

 

            Nemcsak azért szeretném - gondolataimat továbbfűzve a teljesség igénye nélkül - szemügyre venni ezeket az okokat, hogy betegtársaimmal együtt felismerhessük betegségünk eredőit, hanem azért is, hogy a még egészséges embertársaink ezek ismeretében megelőzhessék a legsúlyosabb és legelnyomorítóbb betegségek egyikét.

 

            1. Meghűlés, lehűlés, léghuzat, hidegfront

 

Kedves Nagymamám jut az eszembe, amikor így fogalmazott: „Mindenki arra vigyázzon, hogy ne emeljen nagyot és meg ne fázzon, mert bizony onnan jön sok minden.". Amikor havas répát szedett ki a földből így mondta: „kihűltek az ujjaim, mindenféle baj a kihűlésből ered." Tény, hogy az időjárási viszonyok - a csapadékos, hideg idő, ráadásul a meleg és a hideghatások változásai ősszel és tavasszal még inkább kihozzák az izületek érzékenységét, gyakrabban érzünk ilyenkor „fájóbb" pontokat testünkön. Emellett egy nedves lakás, egy huzatos hely, hiányos öltözködés, a rosszul tápláltság is támogatják ezek kifejlődését, de a még oly divatos klímaberendezések sem tesznek jót az embernek. Ennek tudatában igyekezzünk ezeket elkerülni és kivédeni.

 

            2. Túlterhelés, egyoldalú terhelés, túlzott igénybevétel, „erőltetés"

 

Kerüljük a hosszas állást, izületeink tartós, egyoldalú megterhelését. Figyeljünk arra, hogy bevásárláskor, füles szatyrok cipelésekor a teher egyenlőtlen elosztása a test két felének izmai között túlfeszülést okozhat, ami hátfájásban is jelentkezhet. Használjunk háti zsákot vagy kerekes bevásárló táskát. Ne üljünk görnyedt pózban, időnként felállással és tornagyakorlatokkal mozgassuk meg testünket! Figyeljünk arra, hogyan kelünk fel reggel ágyunkból gerinckímélő testtartással! Ne erőltessük túl magunkat, de a mozgáshiány ugyanúgy árthat izületeinknek, mint a túlzott megterhelés. Tartsuk kontroll alatt testsúlyunkat, hiszen a túlsúly felettébb megterhelheti érzékeny izületeinket! Végezzünk az izületek teljes mozgó ill. mozgatóképességét kihasználó testnevelő gyakorlatokat!. A munka, a testedzés és a pihenés napi ritmusában mindig a mértékletességet helyezzük magunk elé!

 

            3. Stresszhatás, lelki tényezők szerepe

 

A ma társadalmi és családi helyzetében sok embert érint a lelki kiegyensúlyozatlanság / kudarcok, kilátástalanság, jövőre irányuló bizonytalanság, aggodalmaskodás az anyagi javak elvesztése miatt, egzisztenciagondok, társadalmi státus süllyedése, a fölöslegesség érzése például a nyugdíjas évek közeledtével. Ne ijedjünk meg, ne féljünk és ne aggódjunk mindezek miatt, hiszen a negatív érzelmek alattomosan aláássák jó egészségünket. Védjük ki ezeket tudatosan, dolgozzuk fel magunkban, készüljünk föl ezekre és fogjuk fel örömmel - találjuk meg „minden rosszban a jót"- önmagunk számára. Ha „savanyú képpel" viszonyulunk a dolgainkhoz, az szervezetünket is „elsavanyítja". Legyen hitünk - ez jelentse a biztos alapot életünkben. Ne fogjuk vissza szeretetünket mások iránt, de fogadjuk is el azt. A bánat rossz tartáshoz is vezet. Őrizzük meg tartásunkat lelki és testi értelemben egyaránt! Iktassuk ki életünkből az ellenséges érzéseket, ne nehezteljünk másokra. Ha kell, tudjunk valamit „megfogni", de,, elengedni" is - ne görcsös ragaszkodássá váljon mindez, hiszen a lelki görcs testi feszültségeket is okoz. Legyenek ellazulásos szakaszok életünkben, építsük be azokat, váljanak napjaink részeivé. Legyünk odaadóak, de ne érezzük magunkat áldozatnak, minden rossz történésben találjuk meg, mi volt ebben számunkra hasznos és tanulságos.

 

            4. Helytelen táplálkozás

 

A hibás táplálkozás egészségromláshoz és szervezetünk csökkent ellenállóképességéhez vezet. Ne igyunk alkoholos italokat és ne dohányozzunk! Az 1. sz. mellékletben felvázolom hogyan is sikerült ep teljesebb értékű étrendre átállnom, amely biztosítja számomra a mindennapi jó közérzetet.

 

            5. Az élet „ csatája "

 

Ha gyógyulni szeretnénk s még inkább meg akarjuk őrizni egészségünket és mentesek szeretnénk maradni mindattól a szenvedéstől, amit a reuma jelent, akkor energiabefektetéssel, időráfordítással, naponta meg kell küzdenünk érte., és mindenki tapasztalni fogja, hogy ez a küzdelem egyre könnyebb, hiszen a legjobbhoz szokunk hozzá, a legjobb életszokásokkal barátkozunk meg s válnak mindennapjaink részeivé. Ez nemcsak nekünk válik előnyünkre, hanem gyermekeinknek is, mert nem adjuk tovább, nem plántáljuk felelősek, hanem szűkebb és tágabb környezetünkért, így példánk által vágyat és törekvést át környezetünkbe életvezetési hibáinkat. Érezzük át, hogy nemcsak saját életünkért vagyunk ébresztünk másokban is. A testi és lelki békesség/egészség az előfeltétele annak, hogy megteremtsük magunkban és magunk körül a szépség, az igazság, a jóság és a szeretet világát. Ugyanakkor mindezzel kell telítődnünk nap mint nap - nemcsak élő és természetes táplálékkal /ld 1. melléklet/, napfénnyel, gyógyvízzel és más elemi erőkkel., hanem szép versekkel, természetadta szépségekkel, bölcs mondásokkal, átélt igazságokkal stb. Így ad nekünk lelki alapot mindez, akár egy jó talp, egy ép lábboltozat, az alsó végtagok majd a medence és a gerinc csodálatos statikai egysége. Erősítsük „talpunkat" tornagyakorlatokkal és ne erőltessük kisgyermekeinket, hogy minél előbb felálljanak és járjanak., és mi méltóságteljes felnőttek is ereszkedjünk velük, értük, időnként négykézlábra - legyünk „ló", nekünk is javunkra fog válni, fiatalodik öregedő gerincünk.

 

            Ülés, autóvezetés, fekvés, alvás, felkelés /gerinckímélő/ közben ügyeljünk a helyes testhelyzetekre. Küszöböljük ki testtartási hibáinkat, ezt gyógytornászunktól és szakkönyvekből megismerhetjük. Rendszeresen végezzük a gyógytornán elsajátított gyakorlatokat otthon is. Mindezek a gyakorlatok azért is előnyösek, mert esetleges testsúlyfölöslegünk ledolgozására is alkalmasak. A reformétrend megvalósítása fogyókúrás étrend is és tapasztalatból tudom, hogy ugyanakkor mindenki számára reuma-megelőző étrend is. Következetesen betartva a súlytöbblettel rendelkezőket fogyasztja, egyébként testsúlynormalizáló étrend Hetente egy nap léböjtkúra vagy gyümölcsnap - ilyenkor 2-3 óránként kb.2 decinyi otthon készített zöldség vagy gyümölcslét, közben gyógyteákat iszom, ill. csak egyfajta gyümölcsöt fogyasztok. De az egészségnek csak egyik pillére a természetes táplálkozással elért „vértisztítás". „Lélektisztításra" is szükség van mindezek érdekében. Ebből következően a megelőzés és a rehabilitáció másik alappillére ismerni és alkalmazni a negatív érzésektől, lelki feszültségtől való szabadulás módszereit. Építsük be mindennapi életünkbe a relaxációs gyakorlatokat /nekem a vízben végzett tornagyakorlatok váltak be legjobban/.

 

            Nemcsak az élelmiszeripar állít elő, ahogy az amerikaiak nevezik „junk food"-ot, hanem a szórakoztatóipar is. Nemcsak az élelmiszeripar kínálja tápláló ételként azt, ami ártalmunkra van, hanem a szórakoztatóipar is. A krimi, a horror, a bestseller, a giccs, a pornó, a kabaré dömpingáru, a ponyvaregény nem a lélek pozitív igényeit kielégítő igazi lelki táplálék. Ezek egyrészt csak a szorongást, az agressziót, a bosszúvágyat és a többi negatív érzelmet erősítik, fokozzák a lélekben, másrészt igazi vigasz és örömszerzés helyett csak elandalítanak, pillanatnyilag „elzsongítják" a lelki fájdalmakat, csalódásokat, ahogy a fájdalomcsillapító sem gyógyítja az alapbajt, hanem a tüneteket szünteti, csökkenti kis időre. Ahogy szoktatni kell magunkat az igazi életadó táplálékhoz, ugyanígy a lelkierőt fokozó lelki táplálékhoz is. Ezek közé tartoznak az életbölcsességet sugárzó könyvek, a szép versek, a Biblia, a gyógyító - vigasztaló zene Vivalditól a magyar népzenéig, a népmesék, a természetfilmek, a népművészet végtelen

csodálatos gazdagsága, a lelki kiszáradástól megvédő humor. Végtelen változatosságban kínálja magát a természet és a kultúra, hogy ne tőlük elszakadva pótlékokon éljünk, hanem ajándékaikkal élve erősödjünk. Összegzésképpen: a reuma megelőzése érdekében, de a rehabilitáció alatt is egy bizonyos testünkre és lelki alkatunkra szabott „edzésprogramot" kell megvalósítanunk. Valójában a testgyakorlás, a reformétrend, a lelki béke, a túrák a természetben mind mind fokozza védekező, ellenálló erőnket betegségünkkel szemben. Őrizzük meg a helyes mértéket, a helyes arányt munka és pihenés, mozgás és nyugalom, fizikai és szellemi tevékenység, testi és lelki táplálkozás, befelé /önmagunk/ és kifelé /mások felé/ fordulás között, mert csak ezek segítségével tudunk egyre teljesebben gyógyulásunk útján haladni.

 

1. sz. melléklet 

 

Reformétrend

 

                        mi helyett?                                                                                mit?

 

hús (fehérje)                                                     aludttej, joghurt, kefir, sovány túró, szója,                                                                                     hüvelyesek, teljes kiőrlésű lisztek, köles, olajos                                                                             magvak (mogyoró, dió, tökmag) burgonya

 

cukor, édesipari és cukrászati termékek,              természetes gyümölcsök, kevés méz, müzlik sütemények, cukros üdítők

 

zsír (disznó-,libazsír, vaj, tejföl, tejszín,                 növényi olaj (lehetőleg hidegen sajtolt napraforgó,

szalonna, tepertő)                                              búzacsíra-, tökmag-, szója és kukoricacsíraolaj)

 

fehér kenyér, fehér lisztből készült                      korpás, teljes őrlésű lisztből készült kenyerek

péksütemények, tészták                                     (Graham buci, Graham kenyér).

 

ecet                                                                  citrom vagy almaecet és természetes savanyítás                                                                          (kovászolás, savanyú káposzta)

 

erős fűszerek (csípős paprika, bors,                     gyógynövényfűszerek: kakukkfű, borsmenta,

curry, mustár)                                                   borsikafű, kömény, ánizs, fok,- és vöröshagyma stb.

 

szinte teljesen fótt és sült ételekből                      50-60-70-80%-ban nyers növényi ételek,

álló étrend                                                         zöldségfélék, héj ában fótt v.sült burgonya,                                                                                  gyümölcsök

 

cukrot és konzerváló anyagokat tartalmazó          otthon készített, turmixolt, friss, cukor nélküli

gyümölcs- és zöldséglevek, szintetikus                 levek, v. helyettük minél több bő levű, friss

üdítők                                                               gyümölcs fogyasztása

 

 

csapvíz, szódavíz                                               forrásvizek, gyógyvizek (kénes parádi, kékkúti víz, a                                                                    bp.-i Attila-, Juventusz-forrás vize, a Rudas fürdő v.                                                                    a Széchenyi-forrás vize stb.)

 

kínai vagy más fekete tea, kólafélék,                   gyógyteák felváltva, propolisz, virágpor,

feketekávé, alkoholos italok                                ginsengtea, maláta és cikóriakávé