PÁLYÁZAT

2004.

 

 

A Csontritkulásos Betegek Egyesülete Zalaegerszeg, Dísz tér 7. pályázatot nyújt be az „Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja” keretében a Mozgásszervi betegségek csökkentése érdekében meghirdetett „Miért fontos betegségemben a megelőzés és a rehabilitáció?” címmel. 

 

Szervezetünk 1996-ban klubként alakult meg 26 fővel. Mára létszámunk hatszorosára növekedett, ezáltal tevékenységünk is kiszélesedett, ezért 2003-ban közhasznú egyesületté váltunk.

Egyesületünk fő célja a prevenció, valamint a betegek életminőségének javítása.

 

Sajnos ma már a csontritkulás népbetegség és nem kizárólag az idős emberek betegsége. Fiatalkorban a betegségnek szinte semmi jele nincs – ezért is nevezik a kórt „néma járványnak”.

Sajnos egyre több fiatallal is találkozunk, akiket fiatal korúk ellenére elért már ez a betegség. Ezért nagyon fontosnak tartjuk a fiatalabb korosztály fokozottabb felvilágosítását a helyes életmód kialakításáról. Ugyanis a csontritkulás kialakulásához világszerte kedvező feltételeket teremt az utóbbi évtizedek életmódbeli, táplálkozási, aktivitásbeli szokásainak változása, valamint a környezeti ártalmak is nagyban hozzájárulnak e betegség kialakulásához.

 

Ennek érdekében havi összejöveteleinken, különböző ismeretterjesztő, orvosi előadásokat, dietetikus szaktanácsadást,  a helyes életmód és a táplálkozási szokások változtatása érdekében kóstolóval egybekötött termékbemutatókat szervezünk.

Igyekszünk olyan orvosi előadásokat szervezni, melyek a mozgásszervei betegségek megelőzését, szinten-tartását szolgálják pl. csontritkulás megelőzése, - különböző mozgásszervi betegségek, - a gyógytorna, gerinctorna jelentősége, - fizioterápia, - mozgást segítő eszközök ismertetése, bemutatása, - keringési rendellenességek, - talpmasszás, értorna, lábápolás stb.

 

A termékbemutatókra azért van szükség, mert a betegek nagyon sok terméket nem ismernek, amelyek a szervezethez szükséges tápanyagokat, vitaminokat  tartalmazzák. Így többek között a csontritkulás megelőzésében nagy szerepet játszó kálciumban gazdag termékekkel sincsenek tisztában. E termékek bemutatóját kóstolóval egybekötve rendezzük és diétetikus által összeállított minta étrendet osztunk ki, amely a csontritkulás megelőzését és a helyes életmód kialakítását szolgálja.

 

Népszerűsítjük a rendszeres testmozgást, mivel a csontritkulás megelőzésének egyik legfontosabb gyógymódja a mozgás. Ennek érdekében heti két alkalommal szerveztük meg tagjaink részére a gyógytornát, melyet szakképzett gyógytornász vezet. Rendezvényeinken is több alkalommal kerül sor gyógytorna bemutatóra és közös testmozgásra.

 

A gyógytornához egyesületünk több tornaszert is vásárolt, illetve kíván vásárolni.

 

A csontritkulás megelőzése, illetve szinten-tartása érdekében nagyon fontosnak tartjuk  még az úszást. Ennek érdekében úszásoktatást is szerveztünk azon tagjaink részére, akik nem tudtak úszni. A városi uszoda vezetőségével megállapodást kötöttünk, hogy tagjaink kedvezményesen vehetik igénybe az uszodát. Egyesületünk uszodabérletet is vásárol, melyet felváltva vehetnek igénybe tagjaink.

 

Tagjaink körében egyre nagyobb népszerűsége van mind a gyógytornának, mind az úszásnak.  Ezért keressük a lehetőségeket, hogy még több bérletet tudjunk vásárolni.

 

Több túrát és gyógyfürdővel egybekötött kirándulást szervezünk tagjaink gyógyulása és a betegség szinten-tartása érdekében. Ez évben a nagyatádi gyógyfürdőben voltunk és még két alkalommal tervezünk gyógyfürdős kirándulást.

 

Családi gyalogtúrát a város környékére, illetve arborétumába szerveztünk, illetve szervezünk „Mozdulj az egészségedért” címmel.

Sajnos a gyógyfürdőkbe egyre drágábbak a belépők, ezért kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek, ezért egyesületünk hozzájárul az ilyen jellegű kirándulások költségéhez, melyet tagjaink nagy örömmel fogadnak.

 

Az egészség megőrzése érdekében különböző szakkönyveket, szaklapokat, video kazettákat vásároltunk és tovább bővítjük házi könyvtárunkat, melyeket kikölcsönözhetnek betegeink.

 

A lelki gyógyulás érdekében közös színházlátogatást szervezünk. Ehhez színházbérletet vásároltunk, melyet felváltva vehettek igénybe tagjaink.

 

Minden évben megrendeztük az Osteoporosis Világnapot, melynek keretében lakossági fórumot szerveztünk szakorvos, diétetikus, gyógytornász közreműködésével. Ezeken ingyenes vérnyomásmérést is végeztünk, valamint gyógytorna és termékbemutatókra is sor került.

 

Minden évben részt veszünk a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége által szervezett civil napon, melyen egyesületünk közreműködik a különböző ügyességi, sport játékok lebonyolításában, népszerűsítve a mozgást az osteoporosis gyermekkori, fiatalkori és időskori megelőzését és szinten-tartását.

Valamint vérnyomás mérést is végzünk. E rendezvényeken általában 1000-1500 fő vett részt. Ez évben erre június 19.-én kerül sor.

 

Kapcsolatot alakítottunk ki más beteg klubokkal, melyekkel közös programokra, tapasztalatcserére is sor kerül. Pl. egyik évben a hévízi Csontritkulásos Betegek Klubjával közösen szerveztük meg az Osteoporosis Világnapot.

Tavaly az ajkai Csontritkulásos Betegek Egyesületét fogadtuk, ez évben pedig ők hívták meg egyesületünket, melynek a nyár folyamán teszünk eleget.

 

Úgy gondoljuk, hogy a fenti programokkal, előadásokkal nagyban hozzájárultunk a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez, szinten-tartásához.

Egyesületünk továbbra is folytatja e tevékenységét, azzal a céllal, hogy a programokon résztvevők az elhangzottakat továbbadják családtagjaiknak, ismerőseiknek, hogy minél szélesebb körben tudatosodjon a helyes életmód kialakítása a betegségek megelőzése érdekében. S akik már betegek azok pedig hasznos tagjai maradhassanak a társadalomnak.

 

Fenti programjainkhoz kérjük kedvező elbírálásukat.

Segítségüket előre is megköszönjük.

 

Zalaegerszeg, 2004. május 27.

 

 

Sabján Károlyné, elnök