„Johan Béla prevenciós betegpályázat”

MRA 1023 Budapest, Ürömi u. 56.

Miért fontos betegségemben a megelőzés és a rehabilitáció?

Jelige: Apóka

56 éves vagyok és lélekben még mindig fiatalnak érzem magam. Számomra is hihetetlennek tűnik, hogy több mint 20 éve szenvedek reumatológiai megbetegedésben.

Ahogy átgondoltam betegségem kialakulását, eddigi lefolyását, rádöbbentem, hogy talán meg is úszhattam volna, ha kicsit jobban odafigyelek magamra.

Egész életemben ülő munkát végeztem. Igaz sokat voltam úton, mert felvásárlóként, üzletkötőként dolgoztam, így bejártam az egész országot. Mindezt persze a volán mögött ÜLVE! 400 – 500 kilométer vezetés után alig tudtam kiegyenesedni ahogy kiszálltam az autóból. Derékpanaszaim miatt fordultam legelőször reumatológushoz. Akkor is hónapok teltek el mire enyhültek fájdalmaim, engedett kicsit az izomfeszülés. Nem engedhettem meg magamnak, hogy "kifeküdjem" a lumbágót, mert dolgoznom kellett a megélhetésért. Kötetlen munkaidőm lehetővé tette, hogy a kezeléseket felvegyem éveken át kisebb-nagyobb megszakításokkal. Pár év múlva a bal vállamban éreztem iszonyatos fájdalmat. Hirtelen jött, minden mozdulat, fejfordítás, rettentő kínnal járt. Azonnal mentem az ügyeletre, ahol elláttak és ismét a reumatológus szakorvoshoz irányítottak. Jegelés, injekciók után kicsit jobban lettem, de igazából nem gyógyult meg azóta sem. Nehezen fogadtam el ezt a kórságot, hiszen fizikailag nem terheltem meg a vállamat, akkor meg mitől fáj ilyen kibírhatatlanul? Laikusként arra a következtetésre jutottam, hogy a gépkocsi ablakát mindig lehúztam bal oldalon, a könyökömet, vállamat állandóan érte a „menetszél”, lehet, hogy ez ártott meg…

Már a fejemet sem tudtam elfordítani olyan kötöttek voltak nyak – és vállizmaim. Hosszas kezelések következtek megint. Lézer terápia mellett a gyógytorna hozott némi enyhülést. Uszodába is elmentem, bekapcsolódtam a vizitornába. Ez könnyebb volt, mert a vízben a mozgás nem olyan fájdalmas az izületeknek. Kényelmes tempóban le – leúsztam pár hosszt, ha már úgyis ott voltam. Az úszás után a szaunára is „rákaptam”. Igaz ebben szerepe volt menyemnek is.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert lakóhelyem mellett közvetlenül több kilométeres kerékpárút van. 13 éves legkisebb leányommal el – eltekerünk hetente többször is a Deseda – tóhoz. Eleinte az emelkedőknél még toltam a kerékpárt, de ma már könnyedén legyőzöm ezt az akadályt. Lakásunkban is van felszerelt bordásfal, szobakerékpár, nagy gimnasztikai labda, amik rossz időjárás esetén pótolják a kerékpártúrákat, kompenzálják, regenerálják a szobafogságra ítélt családot.

Városunkban szinte minden hétvégére szerveznek olyan programot, ahol bárki részt vehet. Ezzel a lehetőséggel élünk is, szinte mindenütt ott vagyunk családommal. Legyen az 20 kilométeres kerékpártúra, 15 – 20 kilométeres gyaloglás, 5 – 7 kilométeres kocogás, 3 kilométeres futás… A család apraja- nagyja benevez, részt vesz, végig csinálja! Iker unokáim 4 és fél évesek, de már két éve aktív résztvevői ezeknek a városi sportrendezvényeknek. Igaz előfordult, hogy ölben kellett becipelni őket a célba, de nagyon élvezték a mozgást, a tömeget mozgósító versenyt.

Úgy érzem, hogy aktív részvételemmel példát mutatok gyermekeimnek, unokáimnak. Nekik soha nem nyavalygok, hogy itt fáj, ott fáj… Hadd higgyék, hogy stramm, sportos öregapjuk van!

A megelőzésnek már gyermekkorban el kell kezdődnie. Nem feltétlen versenysportra kell ösztönözni, de a rendszeres testmozgás a jó levegőn elengedhetetlen. Türelemmel és fokozatosan kell rávenni már az óvodás korú gyermekeket a mozgás fontosságára. Ha elfárad, ne erőltessük! Lehet hangyákat kergetni az út szélen, vagy büdös bogarakat keresni a bokor alatt. Lényeg, hogy ne szegjük kedvét. Biztatás nélkül persze nem megy tovább, ezért apró trükkökkel fel lehet hívni a figyelmét arra, hogy ha például a nagy fáig elérünk, ott is találunk lepkét, csigabigát. Így még 1 kilométert is lefutunk velük zokszó nélkül. Aztán ha este otthon elmesélik a szülőknek, hogy a papával hol jártak, mit láttak, legközelebb már az ifjú szülők is csatlakoznak. Így lesz a családi futásból prevenció. Futunk mert győzni szeretnénk, elsők közt célba érni. Nekem a legfőbb cél: az EGÉSZSÉG.

Nemcsak a reumatológiai betegségeket előzzük meg ezzel, de egy ilyen módon összekovácsolódott családban ritkábban lesz lelki válság is.

Ahol az idősek a fiatalokra odafigyelve,

személyes példamutatással,
egészséges életmóddal,
káros szenvedélyektől mentesen,
a világ felé nyitottan,
embertársaikat tisztelve élnek,

abban a családban a felnövekvő generáció már jobb életkilátással, egészségesebben fog élni - REMÉLEM!

Már ennyi év után rájöttem, hogy autóvezetés közben bizony meg kellett volna többször állnom, megmozgatni elgémberedett lábaimat, pár nyújtózkodással segíthettem volna csigolyáim helyzetén is. Korábbi hobbimat a horgászást, rég fel kellett volna cserélnem úszásra, kerékpározásra…

Minden beteg rehabilitációjában a jól képzett és igazán lelkiismeretes orvosok mellett, nagyon fontosnak érzem a CSALÁD szerepét is. Egyedül sokan még orvoshoz sem fordulnak, csak ha már nagy a baj. Családom támogat mindenben, így van erőm végigcsinálni mindazt amit állapotom romlásának megakadályozása érdekében javasolnak. Sokat jelent nekem az is, hogy érzem szükségük van még rám, fontos vagyok nekik. Jól esik, hogy apró áldozatot is hoznak értem. Persze mindez az ő egészségüket is szolgálja. Hogy mire gondolok? Pár hónapja derült ki, hogy igen magas a húgysav-szint a véremben. Ujjaim duzzadtak voltak, fogni sem tudtam, teljesen elügyetlenedtem, minden kiesett a kezemből. Még csak ez hiányzott! 10 napig gyógyszert szedtem, diétázni kezdtem, rövid időn belül látványosan jobban lettem. Gyógyszert kell szednem életem végéig, a diétát muszáj tartanom továbbra is. Jó pár kiló felesleggel küzdök régóta… Így hát feleségem egy diétás nővér tanácsait követve átállt a diétás főzésre. A család velem együtt „diétázik”, kerüljük azokat az ételeket, amelyeket a „köszvény – diétája” nem javasol. Az elején nehéz volt, de három hónap elteltével véreredményem normalizálódott és sikerült 3 kilogrammot fogynom!

Kevésnek bizonyult mindez, mert gerincem és vállizületeim kopásos megbetegedése miatt a gyógytornát tovább javasolták. Szerencsésnek mondhatom magam, mert találtam egy olyan gyógytornászt, aki hetente több alkalommal egyénileg foglalkozott velem. Nagyon sok idő telt el mire érezni kezdtem a torna jótékony hatását. Eleinte türelmetlen voltam, mert a merev izmok fájtak, nem volt látványos a javulás. Beleizzadtam jó párszor a gyakorlatokba. „Mindent lassan és óvatosan” ez volt a jelszó. De én mielőbb gyógyulni szerettem volna, hiszen unokáim kapaszkodtak rám, és én még csak felemelni sem voltam képes őket!
Izomlazító kenőcsökkel, masszázzsal is próbálkoztam. Mindent megtettem annak érdekében, hogy meggyógyuljak.

Lelkileg is megviselt, elkeserített állapotom. Amikor panaszaim mérséklődtek, máris jelentkezett egy újabb fájdalom, egy újabb betegség. Legutóbb a térdeimet kellett kezelésbe venni. Ha fáj is nagyon, akkor sem fekszem el, mert azt tapasztaltam, hogy mozgatni kell – terhelés nélkül persze – akkor nem győz le a kór. Minden problémámmal szakemberhez fordultam, bölcs tanácsaikat követtem. Hiszek abban, hogy felkészültségük sok – sok éves szakmai gyakorlatuk és tapasztalatuk alapján, a legjobb tudásuk szerint igyekeznek enyhíteni panaszaimon.

Tisztában vagyok vele, hogy betegségem egy állapot, törekednem kell arra, hogy derűvel elviseljem. Kezelőorvosom tanácsait megszívlelve mindent elkövetek, hogy az állapotrosszabbodást elkerüljem. Betegtársaimnak is ajánlom, kövessék példámat, amíg lehet!

„APÓKA”