Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

HÍREK

Alapellátás 2017

MOK-hírek2017.02.17. 12:00Orvosok Lapja

Alapellátási törvényünk lassan két esztendeje van, végrehajtási rendeletei azonban még mindig nincsenek.

Immár esztendeje annak, hogy egy szakmai konferencián az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette új törzskarton iránti igényét, azzal, hogy ennek megvalósítása a háziorvosi teamekre hárul, feltételéül a költségvetésben előirányzott praxisfinanszírozás emelésnek. Indokként az alapellátás népegészségügyi jelentősége, és az a hangzott el , hogy a háziorvoslás megerősítésével kívánnának terhet levenni a járó- és fekvőbeteg-ellátásról. Ennek népegészségügyi jelentősége nem vitatható, és evidens, hogy gazdaságossági szempontból világszerte az alapellátás a leghatékonyabb. Eddig a szándék. És most nézzük a tényeket.

Vajon megvannak-e azok az alapvető feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarországon az egészségügyi alapellátás valóban betöltse a neki szánt, kiemelten fontos szerepet? Nem megfeledkezve az úgyszintén az alapellátás szerves részét képező alapellátó fogorvosokról, e dolgozatban ezúttal a háziorvosi-házigyermekorvosi ellátás helyzetére fókuszálnék. Hozzáférhető adatok szerint 2010-2015 között számuk több százzal lett kevesebb, kormegoszlásuk pedig aszerint alakult, hogy valamennyi aktív korcsoportban több 10%-os csökkenéssel szembesülünk, míg a 61–70-es korosztályban 15, az a felettiek között pedig 89%(!)-os a növekedés! Az átlagéletkor közelít a 60-hoz, és a teljes aktivitással praktizálók bő egyharmada tevékenykedik a definiált nyugdíjkorhatár felett, ami gyakorlatilag kb. 2200 főt jelent. Ugyanakkor a kezdő háziorvosi rezidensek száma nem éri el az évenkénti 100-at sem. A két mennyiség közötti ordító differencia magáért beszél, ráadásul nem is garantált, hogy valamennyi szakorvosjelöltből aktív háziorvos válik. Az okokat vizsgálva megállapítható, hogy az orvosi pálya elnőiesedéséből fakadó törvényszerű – és örvendetes – következmények mellett (kolléganőink gyermekeket vállalnak) számos olyan tényező található, melyeket egyenként kell vizsgálnunk, és melyek némelyike önmagában is komoly távoltartó erő a praxisvásárlástól.

Köztestületünk kitartó, szakszerű érvelése dacára mind a mai napig nem hajlandó a törvényalkotó meghallani, hogy a törvényben rögzített, személyhez kötődő vagyonértékű jog soha, semmilyen körülmények között sem lenne a tulajdonosától elkonfiskálható, és ezen alkotmányos jogelv megtartása semmiben sem akadályozná, sokkal inkább elősegítené a praxisok biztonságos betöltését. Ehelyett mind a mai napig maximum egy esztendő multával – vevő híján – búcsút mondhat a nyugalomba vonuló kolléga, netán az örökös annak a jelentős összegnek, amelyet anno a rendszerbe kerülés érdekében kifizetett. (Ma már legalább annyian, vagy többen is vannak, akik a praxisjoghoz nem alanyi jogon, hanem vásárlás útján jutottak!) Nem csoda tehát, hogy kevesen mernek komoly összeget – netán hitelből – a bizonytalanba fektetni.

Alapellátási törvényünk lassan két esztendeje van, végrehajtási rendeletei azonban még mindig várólistán. Rövid, pár szavas, költségvetést nem terhelő számviteli és adótörvény-módosítások váratnak magukra – ezeket már kodifikált formában is többször benyújtottuk az illetékeseknek –, hogy a praxisvásárlásra fordított kiadások elszámolhatósága vállalkozási formától függetlenül lehetséges és zökkenőmentes legyen. Gazdasági szempontból nézve egy-egy praxis ún. egzisztencia-kisvállalkozásnak tekinthető. Ez annyit tesz magyarul, hogy ezekből az egyébként közfinanszírozásból, törvényben határolt bevételi lehetőségekkel bíró, közfeladatot ellátó vállalkozásokból kell(ene) tisztes módon megélnie a benne dolgozóknak. Miért ne formálhatna jogot a háziorvos szakorvos, a szakképesített körzeti ápoló stb., ugyanannyi havi fizetésre, amennyit hasonszőrű kollégái jogszabály által garantálva pl. egy kórházban megkapnak? Márpedig erre – ismerve az idei állami költségvetés számait is – halvány esély sem kínálkozik. Ha ugyanis egy átlagosan finanszírozott praxisban a háziorvos és alkalmazottai kivennék az őket az előbbiek szerint megillető fizetést, úgy a működtetésre aligha maradna számottevő – nemhogy elegendő – pénz. Ezért aztán jellemző módon „inkább fűtűnk, világítunk”, a nyugdíjalapunk pedig sokszor a segédmunkásét is alig éri el.

Legszerényebb számításaink szerint is még legalább ötször tízmilliárdos csomagra, azaz praxisonként havi ötször 130.000,- Ft-os – feltétel nélküli (!) – emelésre volna szükség a szakellátásban dolgozókkal azonos anyagi feltételek eléréséhez. És természetesen mindezt előre kiszámítható módon, törvényben garantálva. Gazdasági szempontból tehát ez volna az az alapvető peremfeltétel, amely a praxisvásárláson gondolkodót pozitív döntésre bírhatná. E nélkül viszont érthető a jelenleg tapasztalható tartózkodás, hisz ki az, aki súlyos áldozatok árán garantáltan veszteséges vállalkozásba fektetne? Több más, apróbb, de nem lényegtelen körülmény áttekintése és megjavítása mellett előbbiek azok az alapvető tényezők, amelyek haladéktalan rendezése nélkül az alapellátás megerősítésének szándéka biztosan halálra van ítélve.

A Magyar Orvosi Kamara az eddigiekben összefoglaltakat ahogyan korábban, úgy a jövőben is rendületlenül képviseli, rámutatva, hogy azok megvalósítása mellett és főképpen után lehet pl. új törzskartonok elkészíttetéséről polemizálni, nélkülük viszont azon rugózni teljesen felesleges. Ha már a törzskartonnál tartunk, tény, hogy az utóbbi hetekben végre érdemi szakmai egyeztetések kezdődtek azok bevonásával, akiknek közvetlenül a bőrére megy a játék. Ez üdvözlendő. A végeredményt még nem látjuk, két dolog azonban már most leszögezendő.

Ha és amennyiben Magyarország valóban valid egészségügyi adatbázist kíván felépíteni, úgy azt akképpen lehet megvalósítani, ha kiaknázzuk a nemzetközi viszonylatban is jelentős újításnak ígérkező Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESzT) kínálta lehetőségeket, és minden páciensről bárhol képződő leletekkel, egészségügyi adatokkal töltjük fel azt. Ellenkező esetben könnyen járhatunk megint úgy, mint annak idején, amikor informatikai úton egy gombnyomással váltak előállíthatóvá az időről időre kötelezően megújítandó törzskartonok. Továbbá kívánatos deklarálni, hogy ahogy eddig, ezután sem fogadható el az előbbiekben vázolt finanszírozás emelés feltételéül szabni ezt a feladatot.

Jelen írásnak nem célja rámutatni, hogy az ügy lehetetlen, sokkal inkább megmutatni mit eredményez, ha valaki tehetetlen. A valaki pedig ebben az esetben a döntéshozó, akinek át kellene végre látnia, hogy az alapellátás ügye valóban fontos, a népegészségügyi célok megvalósítása nemzeti-társadalmi közérdek, amiért tenni nagyon is érdemes, és a jelen gazdasági körülmények között kizárólag jó döntés kérdése. Forrás ennél sokkalta feleslegesebb, lényegtelenebb ügyekre – nagyságrendekkel több is – rendelkezésre áll. Csak egyszer végre priorizálni kellene. Jól!

Dr. Éger István
elnök

(Az elemzés az Orvosok Lapja 2017/1-2. számában jelent meg)

KIEMELT TARTALMAINK

A szervtranszplantáció sikeres területe az egészségügynek, igazi csapatmunka zajlik, de akadnak megoldásra váró gondok is.

Nagy megkönnyebbüléssel jár, hogy a terheket megoszthatjuk másokkal. Az átélt „nem vagy egyedül” élmény segíti a mindennapi munkát, a csoportmunka fejleszti az önismeretet.

Interjú dr. Poór gyula professzorral, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főigazgatójával, a könyv szerzőjével.

Beszélgetés az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatójával, dr. Varga Péter Pállal.

A TESZT határozata nyomán Éger István a miniszterelnökhöz fordult, sürgős és hatékony beavatkozást kérve. A levelet teljes terjedelemben közöljük.

2019 után is folytatódhat a program, akkortól a kormány állja majd a költségeket, s a háziorvosi részvétel már kötelező lesz.