• Figyelem!

  A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.

  MTA: Vermes István orvos, az MTA külső tagja
  2008.11.29. - Magyar Tudomány - Hírkategória: Általános
  1946-ban, Szolnokon született. Szakterülete a laboratóriumi orvostudomány. Az Universiteit Twente Technische Natuurwetenschappen BioMedisch Technologisch Instituut (BMTI) – Department of Clinical Chemistry, Medical Spectrum Twente, Enschede tudományos igazgatója, egyetemi tanára. Elnöke a Holland Akadémiai Klinikai Kémiai Munkabizottságnak. Tagja a Határon Túli Magyar Orvosok Bizottságának, az International Federation of Clinical Chemistry and Laboratorium Medicine-nek és a Holland Klinikai Kémiai Tudományos Kollégiumnak.
  
  - Mi volt az a döntő mozzanat az életében,amely erre a pályára vitte?
  - A 60-as évek elején, amikor pécsi gimnazista voltam, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen olyan tanárok tanítottak, mint Szentágothai, Lissák, Környei, Kerpel, Donhoffer vagy Ernst, és olyan tanársegédeik voltak, mint Flerkó, Halász, Endrőczi, Telegdy vagy Tigyi, hogy csak a legismertebbeket említsem. Így egy, a tudomány iránt érdeklődő fiatalnak nem is lehetett más célja, mint az orvosegyetem. Nem orvos akartam lenni – nem is lettem soha –, hanem ezektől a mesterektől akartam tanulni.
  
  - Volt-e mestere?
  - Már egyetemista koromban elkezdtem dolgozni Lissák Kálmán Élettani Intézetében, Telegdy Gyula vezetésével. Jóllehet viszonylag rövid ideig, tíz évig dolgoztam vele, tudományos pályámra meghatározó lett ez az időszak. Tőle tanultam minden lényegeset, amit mind a mai napig kamatoztatok munkámban. Azt, hogy ide jutottam, azt indíttatásomnak, a mesteremnek, Telegdy Gyula akadémikusnak köszönhetem. Hogy ez a Telegdy-iskola és módszer nem akármilyen volt, mi sem mutatja jobban, mint hogy Vécsei László és Kovács L. Gábor után én vagyok a harmadik, akit az a megtiszteltetés ért, hogy az MTA tagjának választottak.
  
  - Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?
  - Minden kísérleti eredményemnek örültem, de talán legjobban akkor, amikor a 90-es évek elején jelölt Annexin V fehérjével sikerült az apoptotikus sejteket láthatóvá tenni mikroszkóp alatt. Ezzel a megfigyeléssel a későbbiekben egy eredeti módszert dolgoztunk ki a programozott sejthalál, az apoptózis kimutatására és mérésére, amit jelenleg nemcsak in vitro a laboratóriumban, de betegekben in vivo körülmények között is, világszerte alkalmaznak.
  
  - Van-e, és ha igen, milyen a legkedvesebb tanítványa?
  - Több mint kétszáz emberrel dolgoztam intenzíven együtt az elmúlt negyven évben, így több igen kedves tanítványom is van. De természetesen a legkedvesebb az első: Molnár Dénes, aki jelenleg a pécsi Gyermekklinika igazgató professzora. Vele még szigorló koromban kezdtem el dolgozni, és ezekből a munkákból születtek életem első tudományos közleményei. Vele azonban sajnos már több mint harminc éve nincs tudományos kapcsolatom. Viszont egyik első PhD-hallgatóm, Bert Beishuizen, akivel a kilencvenes években jelentős megfigyeléseket tettünk az intenzív osztályon kezelt életveszélyes állapotban levő betegek neuroendokrin-szabályozásával kapcsolatban, mind a mai napig munkatársam, annak ellenére, hogy elkerültünk egymás közvetlen közeléből, ő az amsterdami egyetem intenzív osztályát vezeti. Szerencsére Hollandia kis ország, két óra alatt elérjük egymást, visszük-hozzuk az élő sejteket és vérmintákat sokszor meg éjszaka is.
  
  - Magányos kutató vagy inkább csapatjátékos?
  - Már elárultam, hogy minden vagyok, csak magányos kutató nem. El sem tudnám képzelni a munkámat társak nélkül.
  
  - Mi az a nyitott kérdés, amelyre választ szeretne kapni?
  - Nagyon sok kérdés foglalkoztat, talán túl sok is. Ezért nem tudtam soha csupán egyetlen témára koncentrálni. Ezzel elárultam azt is, hogy mi szerintem a legnagyobb hibám. Alkalmatlan vagyok arra, hogy egy életen át csupán egyetlen témával foglalkozzam, pedig a bölcsek szerint ez az igazi tudós legjellemzőbb ismerve.
  
  - Magyarországi szakmai kapcsolatai?
  - A magyar tudományos élettel soha nem vesztettem el a kapcsolatot. Amióta tehetem, rendszeresen részt veszek a magyarországi tudományos rendezvényeken. 1999-ben a SOTE-n habilitáltam, és lettem 2001-ben címzetes egyetemi tanár. 2005 óta a pécsi egyetem tanára vagyok, rendszeresen tartok előadásokat, vizsgáztatok. Hollandiából küldök egyetemistákat Pécsre és Pécsről Hollandiába tudományos tapasztalatcserére, munkára. Számos hazai kutatóintézettel van jelenleg is tudományos kapcsolatom. Intenzíven dolgozunk Kovács L. Gábor akadémikus intézetével a pécsi Laboratóriumi Medicina Intézettel együtt. Ez a tudományos kapcsolat egy több mint negyvenéves barátságra épül, ami még a pécsi egyetemista éveinkre tekint vissza. A nemzetközi laboratóriumi társaságban (IFCC) is közösen képviseljük Magyarország érdekeit, és segítjük a magyar kollégák munkáját, néhányszor még a holland érdekekkel szemben is. A magyar labordiagnosztika nemzetközi hírneve alapján megállapíthatom, hogy ez a munkánk nem eredménytelen.

Vissza a hírekhez