Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK

Egyéb rendezvények
Képzés
Társasági rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Kongresszusok, rendezvények

Kategória: Összes rendezvénykategória

Hazai kongresszusok, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ellátásszervezés, finanszírozás és praxismenedzsment a pszichiátriában" című kötelező szintentartó tanfolyam

    2024. március 20-22. napja között kerül megrendezésre az "Ellátásszervezés, finanszírozás és praxismenedzsment a pszichiátriában" című kötelező szintentartó tanfolyamunk a DE Klinikai Központ Urológiai Klinika tantermében, melynek adatlapja az alábbi linken érhető el:

    https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=86592&tableid=0

    Rendezvény kezdete: 2024.03.20.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: DE Klinikai Központ Urológiai Klinika tanterm

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - 2023.nov.14. - A szkizofrénia ellátásának gyakorlati kérdései

    Tisztelt Résztvevők! Kedves Érdeklődők!
     
    Idei következő programunkra invitálom Önöket, mely november 14-én lesz, délután 14:00-tól, a szkizofrénia témakörében. Az előadásokat tantermünkből közvetítjük, zoomon.
    Számítunk személyes részvételükre! 
     
    Az alábbi programmal készülünk Önöknek:
     
    Szily Erika dr. - A leggyakoribb pszichoaktív szerek és szkizofrénia („dual diagnosis”) a klinikai gyakorlatban
    előadó felkérés alatt - címet később tudunk megadni (az akkreditált programban szereplő előadó sajnos nem tud jönni)
    Bender Zsuzsa dr. - Szkizofrénia diagnózissal kezelt betegek rehabilitációja
    Bitter István dr. - Hasznos(ítható) tudnivalók néhány európai szkizofrénia irányelvből
     
    Várjuk a pontszerzők jelentkezését az OFTEXen (kód: 00267)!
    Érdeklődők válaszban jelezzék nekem részvételi szándékukat.
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Időpont: 2023.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - A pszichiátria és klinikai idegtudomány aktuális kérdései

    Kedves Érdeklődők!

    Most csütörtökön du. 14h után lesz sorozatunk (SE-TK/2023.II./00078, pontszám: 14) következő alkalma, melyen Gerevich Zoltán dr. ad elő (Institute of Neurophysiology Charité - Universitätsmedizin Berlin): A gamma oszcillációk szerepe a pszichiátriában" címmel. Várunk mindenkit zoomon keresztül! A linket az előadásra csütörtökön fogom kiküldeni.

    Szokásos Csütörtöki Értekezletünk délután 14:00-tól kezdődik ugyan ezen a linken. Ezért pár percig a türelmüket kérjük. Addig Önök az un. "várószobában" várakoznak a zoom felületén. Ajtónyitás közvetlenül az értekezlet végével lesz, akkor én fogom Önöket átengedni.

    Akik korábban jelentkeztek nálam a sorozatra, azok automatikusan megkapják a zoom linket.

    Akiknek most felkeltette az érdeklődésüket az előadás, azok jelentkezését várom válaszlevélben!

    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    a tervezett teljes program, melynek végén lesz a tesztírás az összes előadás anyagából a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.10.12.
    Rendezvény vége: 2023.12.12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Pszichoterapeuta szakképzés

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    Képzés kezdete:
    A képzés 2023-24 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2024.02.09. Havonta egy alkalommal, a hónap második péntekén kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Jelentkezési határidő: 2023.11.30.

    A jelentkezéshez szükséges iratokat a RENY portálon kell feltölteni.

    A szakképzéssel kapcsolatban felmerülő egyéb kérdések esetén kapcsolattartó:
    Fortunyák Anita
    ügyvivő szakértő
    Debreceni Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    4028 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    T/F: +36 52 255 240
    mellék: 56240
    e-mail: fortunyak.anita@med.unideb. hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.27.
    Rendezvény vége: 2023.12.01.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2023. évi Nagygyűlése

    Online regisztráció: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023

    Rendezvény kezdete: 2023.09.15.
    Rendezvény vége: 2023.09.17.
    Helyszín: 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5., Hotel Helikon****
    A rendezvény Web oldala: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)"Újratervezés a változó világban" - A Magyar Pszichiátriai Társaság XXVI. Vándorgyűlése, Szeged

    Az évente megrendezésre kerülő konferencia a pszichiátria és a határterületi tudományok hazai seregszemléje.

    Örömmel tudatjuk a tagsággal és az eddigi konferenciáinkon résztvevőkkel, hogy – a tagság körében végzett felmérés eredményeit is figyelembe véve – a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége döntésének értelmében az idei évben is lesz vándorgyűlés!

    Meghosszabított absztrakt beadási határidő LEJÁRT! (2023. április 16.)
    Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő LEJÁRT! (2023. április 16.)

    Az ebéd igény beadási/fizetési határideje: LEJÁRT! 
    (2023. július 20-ig.)
    Bővebb információ és online regisztráció a Vándorgyűlés honlapján: www.mptpszichiatria.hu/mpt2023

    Rendezvény kezdete: 2023.09.13.
    Rendezvény vége: 2023.09.16.
    Tudományos információ: Szekeres György
    Munkahely neve: Magyar Pszichiátriai Társaság
    Címe: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A
    Tel: 0612750000
    E-mail: mpt1@t-online.hu
    Szervező: Jónák Éva
    Munkahely neve: Tensi Congress Kft.
    Címe: 1023 Budapest, Komjádi B. u. 1.
    Tel: 0613451505
    E-mail: congress@tensi.hu
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady E. tér 10., Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MINDFULNESS SZUPERVÍZIÓ 2023.09.08. – 2023.12.08.

    A mindfulness szupervíziót elsősorban azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik szeretnék szinten tartani MBSR vagy MBCT tudásukat, akik rendszeresen alkalmazzák a mindfulness-t munkájuk során és szeretnének egy mindfulness szakmai közösséghez tartozni. A szupervízión szakmai kérdések, tapasztalatok megbeszélésére, valamint saját élményű meditációra lesz lehetőség.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Kreditpont érték: 28 pont

    Bővebb információ a kapcsolt dokumen alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.08.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    A jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 21. hétfő, 12:00

    Felvételi beszélgetés várható ideje: 2023. augusztus 28-i héten, amelyről a pályázók emailben kapnak értesítést.

    Bővebb információ a kapcsolt dokuemntum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. Konferenciája

    A transz arcai

    Módosult tudatállapotok

    a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban

    A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált.

    Üdvözlettel:

    Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai

    Rendezvény kezdete: 2023.06.02.
    Rendezvény vége: 2023.06.03.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHOTERÁPIA folyóirat 17. konferenciája

    Kedves Kollégák!

    Örömmel osztjuk meg a Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciájának főcímét:

    A jövő elviselhető bizonytalansága

    A PSZICHOTERÁPIA előfizetői a konferencián kedvezménnyel vehetnek részt.

    Előfizetés a PSZICHOTERÁPIA folyóiratra: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2023.05.12.
    Rendezvény vége: 2023.05.13.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2023. március 17-én második
    alkalommal szervez tudományos mindfulness konferenciát „Tudatos jelenlét egy összekuszálódott világban” címmel.

    Az előadások időtartama: 15-20 perc

    Kreditpont érték: 16 pont

    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött, CME pont igénylése esetén 2.000 Ft

    Jelentkezési határidő: 2023. március 15.

    További információk: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweisuniv.hu e-mail címen.

    A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

    Jelentkezés és Program!

    A meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.03.17.
    Helyszín: A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 23. 

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 23.

    Dr. Juhász Gabriella    – Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban.
    Dr. Kökönyei Gyöngyi – Krónikus fájdalom a kognitív, az affektív és a szociális idegtudomány perspektívájából.
    Dr. Hegedűs Katalin     – Lehetőségek és döntések az élet végén. A fájdalomcsillapítás etikai vonatkozásai (terminális palliatív szedáció, eutanázia, életvégi tervezés)

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.

    2022. november 9.,

    Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség?
    Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében.
    Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek

    Rendezvény vége: 2022.11.23.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

    Kapcsolódó dokumentumok (2)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Rendezvény vége: 2022.11.30.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - PSZICHOSZOMATIKA

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.I./00207 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és kép anyag nem készül.

    Kezdés:
    du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők:

    További információ  akapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.10.18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés

    A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022

    Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 31.

    A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft

    A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás

    További információkat ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája,

    Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett „Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát – hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.  

    A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu
    Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon.
    E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság:
    Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2022.05.13.
    Rendezvény vége: 2022.05.14.

    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek

    JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
    A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.

    RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
    Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft

    Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.04.
    Rendezvény vége: 2022.03.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A fájdalom tudománya

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett „A fájdalom tudománya” című programjára.
    Program kezdés: du. 14 órakor

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2021.11.10.
    Helyszín: ONLINE

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    2020. november 21-22-én a tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.

    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)

    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft

    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.

    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu

    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.21.
    Rendezvény vége: 2020.11.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szintentartó tanfolyam 2020 őszén

    Kedves Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2020. november 16-19-e között kötelező szintentartó tanfolyamot rendez, melynek címe: A klinikai pszichológia megújulása.

    A tanfolyam helyszíne: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Jelentkezési határidő: 2020. október 16.

    Tekintettel az előadóterem befogadóképességére, javasoljuk, hogy mielőbb regisztráljon a tanfolyamra a www.oftex.hu oldalon.

    Amennyiben az adminisztrációval kapcsolatban kérdése merül fel a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu email címen állunk rendelkezésére.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.16.
    Rendezvény vége: 2020.11.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közösségi ellátás, pszichiátriai rehabilitáció

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 6

    1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus |3. neuropszichológiai szakpszichológia | 4. pszichiátria | 5. pszichotherápia

    Dr. Harangozó Judit: A Kálvária téri Közösségi Pszichiátriai Centrum működésének bemutatása
    Dr. Váradi Enikő: Komplex pszichiátriai rehabilitációs program működtetése nappali kórházi és ambuláns keretek között
    Dr. Tombor László: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Nappali Kórházának bemutatása

    Időpont: 2020.10.27.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a depresszió diagnosztikájában – klasszifikációjában

    1. addiktológia | 2. háziorvostan | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neurológia | 5. pszichiátria | 6. pszichotherápia

    Dr. Rihmer Zoltán: Újdonságok a depressziós zavarok klasszifikációjában: a BNO-11
    Dr. Döme Péter: Tájékoztatás az új hazai "Depresszió" irányelvről
    Dr. Gonda Xénia: Fától az erdőt: gének és környezeti hatások szerepe depresszióban
    Dr. Bitter István: A terápia rezisztens depresszió klinikai jellegzetességei

    Időpont: 2020.10.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria Szakdolgozók XXI. Országos Kongresszusa

    A pszichiátriai ellátásban dolgozó szakdolgozók 1998-ban Balassagyarmaton indították el vándor konferenciájukat, mely évről évre alkalmat adott szakmai továbbképzésre, kölcsönös információ átadásra, jó gyakorlatok összegyűjtésére, közös célok megfogalmazására. Az elmúlt évek változásai folyamatos megújulást, alkalmazkodást igényelnek a pszichiátriai szakterületen dolgozó multidiszciplináris Team-ektől. A XXI. század szakdolgozói már nemcsak a betegágy melletti folyamatokban, hanem a beteg és környezetének egészségkultúrájának fejlesztésében is meghatározó szerepet képviselnek.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.05.
    Rendezvény vége: 2020.10.07.

    Tudományos információ: Virág Jánosné
    Munkahely neve: SZSZBMK Sántha Kálmán Szakkórház Nagykálló
    Címe: 4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Varga Brigitta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 4. 1/4
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Szindbád sétány 11., Hunguest Hotel Sóstó****
    A rendezvény Web oldala: https://kongresszusok.hu/pszichiatria2020/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8

    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI), Budapesten 2020. szeptemberben

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu

    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    A képzésre a végzett szakorvosoknak és klinikai- alkalmazott egészségpszichológiai- és neuro szakpszichológiai szakpszichológusoknak egyidejűleg a Semmelweis Egyetem Dékáni Hivatalában is be kell iratkozniuk szeptember 1.-ig. Egyidejűleg a Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápiás-, vagy más módszerspecifikus képzésbe is be kell iratkozni.

    Rendezvény kezdete: 2020.09.01.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar sématerápiája

    Borderline személyiségzavar sématerápiája Sématerapeuta képzés II. modul.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00286

    Rendezvény kezdete: 2019.12.06.
    Rendezvény vége: 2019.12.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/borderline-szemelyisegzavar-sematerapiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The Transformational Chairwork Psychotherapy Project

    Workshop with DR. SCOTT KELLOGG
    Transformational Chairwork is centered on the belief that there is a healing and transformative power in: Giving voice to one’s inner parts, modes, and selves; and Enacting or re-enacting scenes from the Past, the Present, or the Future. The Transformational Chairwork Training is designed to introduce therapists to the practice of Chairwork, in an active, creative, and clinically-useful manner using clinical story-telling, role-plays, and live demonstrations.

    Előadó: dr. Scott Kellogg (New York, USA)

    A workshop nyelve angol, magyar tolmácsolással.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.16. 17:00

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/the-transformational-chairwork-psychotherapy-project/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.

    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A polgári jogi szempontból releváns mentális képességek

    Program:
    1. dr. Jekkel Éva: A betegjogok gyakorlásához és a mindennapi jogügyletekhez szükséges mentális képességek komplex pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata
    2. dr. Dósa Ágnes: Belátási képesség a pszichiátriai gyakorlatban
    3. dr. Szemán Felicitász: A mentális képességekre vonatkozó szakorvosi/ szakpszichológusi és igazságügyi szakértői vélemények értékelése a bírósági eljárásokban

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00207
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neurológiai betegségek pszichiátriai vonatkozásai

    Program:
    1. dr. Bereczki Dániel: Agyi keringési zavarokhoz társuló pszichés zavarok
    2. dr. Ertsey Csaba: A fejfájás differenciál diagnosztikája
    3. dr. Takáts Annamária: A Parkinson kórhoz társuló pszichés zavarok

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00198
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.22.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A tanfolyam alatt a résztvevők megismerkedhetnek a rekurrens depresszió és a kényszerbetegség metakognitív terápiájával, valamint a metakognitív tréning alkalmazhatóságával szkizofrén betegek kezelése során.

    Előadó: Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2019. október 11-12. (péntek, szombat) 10:00 – 18:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00185
    Akkr.pont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.11.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.

    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciája

    Szeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!

    Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.

    A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!

    Rendezvény kezdete: 2019.05.31.
    Rendezvény vége: 2019.06.01.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szexuális zavarok kezelésének modern gyakorlata - Továbbképző tanfolyam

    A szexuális zavarok rendkívül gyakoriak: vizsgálatok szerint a 18-59 éves korosztályban a férfiak 31%-ának, a nők 43%-ának volt az elmúlt 12 hónapban diagnosztizálható szexuális zavara. Továbbképzésünk célja, hogy átfogó képet adjon a szexuális zavarok okairól és korszerű kezelési lehetőségeiről. Előadóink a témakör rangos szakértői. A szexuális medicina interdiszciplináris jellegének megfelelően a továbbképzés számos szakterületen akkreditált: egyaránt várjuk az érdeklődő urológusok, nőgyógyászok, családorvosok, belgyógyászok, bőrgyógyászok, pszichiáterek és pszichológusok jelentkezését. Célunk, hogy a továbbképzés résztvevői tudományosan megalapozott, naprakész, gyakorlatias ismeretekkel gazdagodhassanak.

    Időpont: 2019.05.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZEXZAVAR19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport sématerápia 2.

    Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Új irányok a rezidens képzésben

    Dr. Bodó Imre PhD. (Belgyógyász, onkológus és hematológus főorvos): Új irányok a rezidens képzésben

    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora)

    Időpont: 2019.03.20.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egy páciens, két diagnózis, egy terápia

    Rendezvény kezdete: 2019.02.14.
    Rendezvény vége: 2019.02.15.
    Helyszín: Pécs, Tudásközpont

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria a gyermekkortól a felnőttkorba érve című tanfolyam

    A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett tanfolyamra.

    Program:
    1. Balázs Judit: Az idegrendszer fejlődési zavarai átlépve a felnőttkorba a legfrissebb klasszifikációs rendszerek - DSM-5, BNO-11 – alapján
    2. Csorba János: Értelmi fejlődési zavar átlépve a felnőttkorba
    3. Ferenczi-Dallos Gyöngyvér: Idegrendszer fejlődési zavarai átlépve a felnőttkorba: esetismertetések

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.I/00063
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.02.12.
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikáció tréning

    /Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/

    Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
    Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
    Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
    A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
    A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.

    A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Részvételi díj: 30. 000 Ft
    Létszám: 15-18 fő
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
    További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu

    Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
    Fizetési határidő: 2018. október 15.

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok 2018.

    Elérhető a jelentkezési lap.
    PROGRAM

    PÉNTEK
    14:00 - Regisztráció

    Bevezetés a nosztalgiába

    14:30 Megnyitó
    - Füredi János és Rihmer Zoltán
    üléselnök: Füredi János

    15:00 A szép múlt szerepe a családterápiában.
    Emlékezés a Gereben együttesre.
    Túry Ferenc

    16:00 Szünet

    16:15 Vallomásos költészet és pszichiátria
    Gerevich József és vendégei
    - Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina és Bókay Antal

    18:30 Vacsora
    - ezt követően a 20. emelet együttes játszik. Vezetője: Bóna Enikő PhD-hallgató (fuvola), tagjai Károlyi Gergő (gitár), Leindler Milán (cajón), Túry Ferenc (citera). Vendég Mórotz Kenéz

    SZOMBAT

    "Nem úgy van az, mint volt régen"
    üléselnök: Moretti Magdolna

    09:30 A formák, amit átmentik a kultúrát
    Görög Ibolya

    11:00 Szünet

    11:15 Nagycsoport az elmúlt 25 évről
    Németh Attila

    13:00 Zárszó
    Molnár Károly

    Rendezvény kezdete: 2018.10.12.
    Rendezvény vége: 2018.10.13.
    Helyszín: Lillafüred,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indít

    KÉPZŐ SZERVEZET
    Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
    Prof. Tringer László egyetemi tanár

    A KÉPZÉS VEZETŐJE
    dr. Simon Lajos egyetemi docens

    KAPCSOLATTARTÓ
    Gróf Ágnes
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kepzes@vikote.hu

    A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2018–19-es tanévben.

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
    Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu

    Információ:
    Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu T: +36 (30) 390 3418

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A humor idegtudománya – Humorvétel agybani piacon komolyzenei alkuval

    Előadó: Prof. Janka Zoltán DSc

    Időpont: 2018.06.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulási, figyelem-, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatása – gyakorlati és módszertani alapok 1.

    Részvételi díj: 26.000 Ft

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.25.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciája - REND: A BONTÁS RONTÁS? (Megújulás terápiában, tanácsadásban)

    Kedves Kollegina!
    Kedves Kolléga!

    Az alakuló elképzelések program javaslattá (absztrakttá) szervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi Google táblázattal, ha olyan témában/műfajban szeretne részt venni, amely több irányzatot, területet érint.
    Kapcsolódhat az egyesületi összekötőkön keresztül vagy közvetlenül.
    A táblázatba közvetlenül lehet beleírni, s egyúttal lehet menetközben is látni a közös szervezéseket.
    https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OuCmc-IhNzXDbU3RjDxiDPSIQaamhzb1TpdOmKL9E1I/edit?usp=sharing

    Üdvözlettel a program- és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, Pach Judit titkár

    Egyesületi összekötők, Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciájához

    Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete - Bodnár Csilla - akape2014@gmail.com
    C.G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület - Szautner Erika - eriszautner@gmail.com
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Görbe Katalin - gorbekati@gmail.com
    Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely - Herke Móni - herkemoni@gmail.com
    Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület - Perfalvi Zobor Tünde - perfalvi@gmail.com
    Integratív Pszichoterápiás Egyesület - Kácsándi Elvira - elvira.kacsandi@gmail.com
    Magyar Családterápiás Egyesület - Árkovits Amaryl - amaryleszter@gmail.com
    Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület - Linzenbold Ildikó - linzenboldildiko@gmail.com
    Magyar Daseinanalitikus Egyesület - Krékits Jószef - magyar.dasein@gmail.com
    Magyar Gestalt Egyesület - Mondok Árpád - arpad.mondok@gmail.com
    Magyar Hipnózis Egyesület - Benczúr Lilla - lillabenczur@gmail.com
    Magyar Individuálpszichológiai Egyesület - Oláh Ibolya - oibolya@hotmail.com
    Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület - Szűcs Mónika - szucsmoni@freemail.hu
    Magyar Művészetterápiás Egyesület - Valachiné Geréb Zsuzsanna - gerebzsuzsa@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekpszichoterápiás Szekció - Csák Annamária - csak.annamaria@freemail.hu
    Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - Lőrik Dóra - lorikdora@gmail.com
    Magyar Pszichodráma Egyesület - Móra László Xavér - mora.laszlo@ppk.elte.hu
    Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - Kövesdi Andrea - andikovesdi@gmail.com
    Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület - Kovács Dóra - kovacsdoracsilla@gmail.com
    Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület - Miklós Barbara - miklos.barbara@gmail.com
    Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága (MSZCT) - Kálmán Márta - kalman.marta@gmail.com
    Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület - Rosta Teodóra - rostateo@gmail.com
    Magyar Zeneterápiás Egyesület - Varga Ágnes - vvagnes@gmail.com
    Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - Farkas Kinga - farkas.kinga12@gmail.com
    Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület- Fazekas Ágnes - fazekas.agnes@chello.hu
    Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága - Cserey Miklós - belsoero@belsoero.hu
    Magyar Viselkedés-tanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület - Tölgyes Tamás - tolgyestamas@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoszomatik Szekció - Harrach Andor - andorh41@gmail.com
    Magyar Transzperszonális Egyesület - Orosz Katalin - oroszkati.tp@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2018.05.18.
    Rendezvény vége: 2018.05.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A vastagbél motilitási problémái

    Előadó: Prof. Ritter László

    Időpont: 2018.05.16.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
    (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Rendezvény vége: 2018.04.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.06.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Rezidens Továbbképzési Nap

    Időpont: 2018.03.28.
    Helyszín: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet B épület II. emelet tanáscsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSAKIT- Téli Workshop: Képzés vagy gyógyítás?

    Intenzív sajátélmény vs. koherens fejlődés
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
    Téli Workshop

    CME akkreditáció: SE-TK/2018.I./00101
    1. addiktológia, 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria, 3. igazságügyi pszihiátria, 4. klinikai szakpszichológus, 5. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, 6. psychiátria, 7. pszichotherápia
    Részvételi díj: 6000 Ft, magában foglalja az ebédet,
    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak
    átutalás: 11991102-02105785-00000000
    Jelentkezés: csakitws@gmail.com,
    oftexen keresztül is lehet jelentkezni
    Jelentkezési határidő: 2018. február 2.

    További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2018.02.10. 10:00
    Rendezvény vége: 2018.02.10. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az evészavarok aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az evészavarok aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Pászthy Bea: Az evészavarok diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései
    Prof. Túry Ferenc: Evés- és testképzavarok
    Dr. Hajduska-Dér Bálint: Protokollok az evészavarok terápiájában

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    Időpont: 2018.02.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - EGYÜTT: MŰKÖDIK. - A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEI.

    Előadó: Dr. Pilling János PhD egyetemi docens

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.12.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.12.13. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az ADHD a gyermekkortól az időskorig

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
    Pontszáma: 8

    Rendezvény kezdete: 2017.11.21. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.11.21. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.

    A CME: 30 pont SE-TK/2017. II./ 00100

    A Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)

    Rendezvény kezdete: 2017.11.11.
    Rendezvény vége: 2017.11.12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Időpont: 2017.11.10.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző Kurzusa

    Szeretettel és barátsággal hívjuk Önöket, hogy ünnepeljék velünk a szakterületet és az azt képviselő Magyar Neuroradiológiai Társaságot. Kérjük, ne hagyják ki ezt a jubileumi alkalmat, regisztráljanak minél hamarabb a www.mnrt.hu honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről.

    Szívélyes üdvözlettel,

    Dr. Rudas Gábor, a Kongresszus elnöke

    Prof. Dr. Barsi Péter, az MNRT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
    Rendezvény vége: 2017.11.11.
    Helyszín: Visegrád, Thermál Hotel Superior****
    A rendezvény Web oldala: http://mnrt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Koragyermekkori fejlődési, érzelmi, viselkedésszabályozási és kapcsolati zavarok klasszifikációs rendszerei a nemzetközi gyakorlatban

    Jelentkezési határidő: 2017. október 4.

    A tanfolyam díja:
    12000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00097).
    Akkreditált pontok száma: 16.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.04. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.11.04. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 1-es terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferencia

    Várjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.

    Előzetes program

    • Jogi alapok – Vizi János, osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály

    • Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet, pszichiáter, CHU Montpellier

    • "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra

    • Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

    • A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke

    • OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt, osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika

    • Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János, a Tündérhegyi Klinika Igazgatója

    • Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus

    • A becsempészett pszichoterápia – Pap László, pszichoterapeuta

    • Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva, Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.10.27. 17:00
    Helyszín: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.

    Program:

    Péntek
    15:00 Bevezetés
    15:15 Előadások
    Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
    A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
    Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)

    Szombat
    9:30 Bevezető gondolatok
    9:45 Előadások
    Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
    A bujaság története (Dr. Németh Attila)
    Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János

    Részvételi díj:
    1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
    (A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)

    Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
    Rendezvény vége: 2017.10.28.
    Szervező: Geró Kata
    Tel: 06 (30) 531 0620
    E-mail: gerokata@t-online.hu
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A neuropszichiátria újabb eredményei

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.

    Program:

    Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása

    Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében

    Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
    Pontszáma: 6 pont

    Rendezvény kezdete: 2017.10.24. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.10.24. 16:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájára

    Kedves Kollégák!

    Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.

    Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.

    konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.

    Üdvözlettel
    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2017.10.13.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2017.10. 06-07 és 2017.10. 13-14. (két hétvége, péntek-szombati napok)

    Részvételi díj: 40.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    A mentális rugalmasság idegtudománya

    Előadó: Prof. Dr. Janka Zoltán

    Időpont: 2017.06.14.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/

    Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
    Rendezvény vége: 2017.05.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)

    Szervezőbizottság:
    elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
              Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
              Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu

    A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.

    Meghívott előadóink:
    - Arnoud Arntz
    - Demetrovics Zsolt
    - Perczel Forintos Dóra
    - Németh Dezső
    - Unoka Zsolt
    - Simon Lajos
    - Steinberg Johanna

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
    Helyszín: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. Vándorgyűlése

    A konferencia fő témája: A lelki egészség a családban

    További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
    http://csaladterapia.hu/

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.23.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - Fertőző bolondságaink

    Akkreditált alatt

    Előadó: Dr. Kovács Gábor - infektológus főorvos

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.04.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az igazságügyi elmeorvos szakértés aktualitásai SE-TK/2017.I/00273

    Iü elmeorvos szakértők számára kötelező továbbképző tanfolyam (jogi és pszichiátriai)

    Rendezvény kezdete: 2017.04.12.
    Rendezvény vége: 2017.04.14.
    Szakterület(ek): Igazságügyi orvostan, Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr.Baraczka Krisztina
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem ÁOK, MIOT
    Címe: 1450 Budapest Pf: 9/41 Budapest, Üllői út 93
    Tel: +36302803773
    E-mail: kbaraczka@yahoo.com
    Szervező: dr.Danics Krisztina
    Munkahely neve: SE ÁOK IBOI
    Címe: 1450. Budapest Pf:9/41 Budapest, Üllői út 93
    Tel: +3612600926
    E-mail: danics-k@yahoo.com
    Helyszín: 1450. Budapest, Pf:9/41 Budapest, Üllői ut. 93, SE IBOI - könyvtár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)
    és a Krka közös rendezvénye.

    A rendezvény utólag kerül akkreditálásra.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.07.
    Rendezvény vége: 2017.04.08.
    Helyszín: 3176 Hollókő, Sport utca 14., Hotel Castellum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.03.24.
    Rendezvény vége: 2017.03.26.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WADD & V International Congress 2017

    1st World Congress of the World Association on Dual Disorders (WADD) and the 5th International Congress of the Sociedad Espanola de Patologia Dual (SEPD)

    ABSTRACTS SUBMISSION HAS BEEN EXTENDED

    Symposia&Workshops 26 September
    Orals&Posters 1 November

    Submit your proposal

    Rendezvény kezdete: 2017.03.23.
    Rendezvény vége: 2017.03.26.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: http://www.icdd-congress.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ ELÉVÜLHETETLEN INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIA…

    Részvételi díj: 3500 Ft – egyesületi tagoknak: 3000 Ft

    A program 12 ponttal akkreditált orvosok és pszichológusok számára!

    A magyar nyelvű fordítás mind az előadáson, mind a műhelyen BIZTOSÍTOTT!

    Szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy szakmai találkozónk elődeink hagyatékának
    méltó gondozása lehessen!

    MIPE elnökség

    Rendezvény kezdete: 2017.03.04. 11:00
    Rendezvény vége: 2017.03.04. 14:00
    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39, Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája III.

    A rendezvény végleges programját 2016. október 20-ig küldjük elektronikus levélben, ezért kérjük, a regisztrációs lapon adja meg e-mail címét.

    A HOPPA célja az, hogy segítse a kollégákat a pszichiátriai, pszichoszomatikus, pszichoszociális kórállapotokkal kapcsolatos legújabb ismeretek megszerzésében, illetve segítse a szakmák közti párbeszédet és együttgondolkodást.

    A Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája Magyarország első családbarát orvostovábbképző konferenciája.

    A továbbképzés a következő szakvizsgával rendelkező orvosok: gyermek-gyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi elmeorvostan, iskolaegészségtan és ifjúságvédelem, klinikai farma-kológia, megelőző orvostan és népegészségtan, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichotherápia, illetve klinikai szakpszichológusok számára akkreditált.

    Várható kreditpont-értéke: 50 pont

    Meghívó, jelentkezési lap és részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.02.16.
    Rendezvény vége: 2017.02.18.
    Tudományos információ: Dr. Pászthy Bea
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
    E-mail: paszthy.bea@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HOPPA2017

    Kapcsolódó dokumentumok (3)

    Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései

    Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
    Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János

    Időpont: 2017.02.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sématerápia alkalmazásának lehetőségei párkapcsolati terápiákban I.

    A szeminárium első napjának keretén belül a szeminárium vezetői bemutatják a párkapcsolati terápiákban igen eredményesen alkalmazható sématerápiás elméletet és a hozzá kapcsolódó sématerápiás kérdőív gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit.

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Jelentkezés IDE KATTINTVA

    Részletek megtekinthetőek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.31. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.01.31. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12, MCSE székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése

    Fontos határidők
    Díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határidő: 2016. október 31.
    Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. október 31.
    Absztrakt leadási határidő meghosszabbítva: 2016. november 15.
    Szállásfoglalás határideje: 2016. december 9.

    További információk a rendezvény oldalán: www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

    Rendezvény kezdete: 2017.01.26.
    Rendezvény vége: 2017.01.28.
    Tudományos információ: Osváth Péter, Ostorharics – Horváth György
    Szervező: Jónák Éva
    Munkahely neve: TENSI Kft.
    Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
    Fax: +36 (1) 345 1544
    E-mail: mptinfo@tensi.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.11.25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.11.24.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.11.24.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=271&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.18.
    Rendezvény vége: 2016.11.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány

    A rendezvény időpontja: 2016. november 16. 13:30

    akkreditálás alatt!

    jelentkezés:rekainemz@nyiro-opai.hu

    Neuroesztétika

    Előadók: Prof. Dr. Nagy Zoltán és Dr. Bokor Magdaléna

    Időpont: 2016.11.16.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2016

    A klinikai idegtudomány új eredményei

    Jelentkezési határidő: 2016. november 3.

    Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, a jelentkezés a www.motesz.hu oldalon online, vagy e-mailben az info@motesz.hu
    címen.

    A részvételi díj előzetes megfizetése a rendezvényen való részvétel feltétele.

    Részletes Tájékoztató, Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Nagyterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    CME
    40 ponttal az akkreditáció megtörtént
    TANFOLYAMKÓD: SE-TK/2016-II./00284.

    Jelentkezés, információ
    e-mail: macsope@gmail.com
    honlap: www.macsope.hu
    facebook: Pszichoterápiás Hétvége

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2016.11.04.
    Rendezvény vége: 2016.11.06.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)80 ÓRÁS SZUPERVÍZIÓ

    Radnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2016 novemberében 80 órás családterápiás szupervízióscsoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.
    A szupervíziós csoportba azok jelentkezését várom, akik az új Képzési Rend szerint (2014.szeptember 10. után) kezdték el képződésüket, és már sikeresen befejezték a 200 órás alapképzést.

    Gyakorisága: havonta egy pénteki nap, 09.00-18.00 óráig (10 tanóra).
    Időpontok: 2016. nov. 4., 2016. dec. 2., 2017 időpontjait az első alkalommal együtt beszéljük meg. A szupervízió befejezése júniusban lesz.
    Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig. A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
    A csoport létszáma: max. 14 fő.
    A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    A jelentkezés feltételei:
    • rövid szakmai önéletrajz
    • rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
    • felsőfokú végzettséget igazoló okmány másolata
    • 200 órás alapképzést igazoló tanúsítvány másolata
    • A második 80 óra szupervízió esetében a fentieken kívül még be kell adni az előző szupervízió teljesítését igazoló tanúsítványt és az előző szupervízión kitöltött, és a kiképző által aláírt Szupervíziós adatlap másolatát.
    • előzetes személyes interjún való részvétel

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.

    A jelentkezés határideje: 2016. október 23.
    A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
    Radnay Gábor klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
    E-mail: radnaykepzes@gmail.com
    Telefon: +36-70-433-7640

    A szupervízió során három családterápiás eset bemutatása szükséges (egy szóban, kettő írásban részletes leírás formájában). A 80 órás szakaszban 3 részletesen leírt első interjút is be kell adni írásban, ami megegyezhet a 3 bemutatott eset első üléseivel. A három eset közül kettőnek legalább 4 ülésig el kell jutnia. Amennyiben a csoport tagjai párban dolgoznak, együttesen legalább 4 esetet kell bemutatniuk. Elfogadható, ha valaki lezárt folyamatot mutat be, és azzal kapcsolatban van szupervíziós kérdése. Kiképzővel dolgozó hallgató ismertetheti a szupervízión ezt a folyamatot is, de a 3 eset közül csak az egyik lehet ilyen. Ajánlott, hogy a 80 órás szupervíziós folyamatban a hallgató legalább az egyik szupervízióba vitt esetét kép vagy hangfelvétellel is illusztrálja, az MCSE Etikai Kódexben szabályozott szempontok betartásával.

    A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
    http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend

    Rendezvény kezdete: 2016.11.04.
    Rendezvény vége: 2017.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    Időpont: 2016.10.30.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja".
    A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2016. október 27.-28. Kezdés: 2016.október 27. 10 óra

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 24 000 Ft

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon

    Rendezvény kezdete: 2016.10.27.
    Rendezvény vége: 2016.10.28.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
    Szervező: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezető
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Címe: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
    E-mail: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rendszerszemléletű intervenciós technikák pszichiátriai betegek és családjuk számára

    Akkreditálás alatt

    A rendezvény időpontja: 2016. 10.14. 09.30 – 16:00

    Jelentkezés:rekainemz@nyiro-opai.hu

    Javasolt kreditpont: 16 pont

    Részvételi díj: 14.000 Ft

    Kreditpont megszerzése vizsgához kötött!

    Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia, belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, neurológia, orvosi rehabilitáció

    Időpont: 2016.10.14.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Hepatológia és határterületei – aktualitások 2016

    A rendezvény időpontja: 2016. október 12. 13:30

    Előadó: Prof. Dr. Szalay Ferenc

    Akkreditálás alatt!

    jelentkezés:rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2016.10.12.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula-OPAI

    Részvételi díj: 36.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=277&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
    Rendezvény vége: 2016.10.08.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIII. konferenciájára

    MÁR LEHET JELENTKEZNI AZ MPE XXIII. KONFERENCIÁJÁRA!!!!!!!!!

    Jelentkezési lap kitöltése ITT!

    absztraktok műfajai:

    1. Előadás
    2. Szakmai közösségek bemutatkozása
    3. Műhely
    4. Kutatási beszámoló (90 perc)
    5. Esetbemutatás, felkért hozzászólóval (90 perc)
    6. Klinikai szeminárium
    7. Vitaülés
    8. Kerekasztal
    9. Szupervízió a gyakorlatban
    10. Könyvbemutató
    11. Könyvbemutatás poszterrel

    absztrakt beküldés: június 15-ig

    A konferencia akkreditációja folyamatban van.

    Bővebb információ a kapcsolt domunetum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
    Rendezvény vége: 2016.10.08.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara,
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Kutatói Szalon meghívó

    A szalon vendége Alain Fischer, világszerte elismert professzor, a francia vezető genetikai kutatóközpont, az Institut Imagine igazgatója, a Francia Tudományos Akadémia tagja, továbbá Sophie Saunier, az intézet kutatócsoport-vezetője.

    A rendezvényre szeretettel várjuk Önöket.

    Jelentkezni:
    tudomanyos.rektorhelyettes@semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.06. 17:00
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Helyszín: 1085 Budapest, Üllői út 26., Semmelweis Szalon - Rektori épület I. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichiátriai zavarok biológiai alapjai – pszichoterapeutáknak és pszichológusoknak

    A rendezvény időpontja: 2016.10.06. 09.00 – 16:30

    Akkreditálás alatt!

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Javasolt kreditpont: 16 pont

    Részvételi díj: 14.000 Ft

    Kreditpont megszerzése vizsgához kötött!

    Program:

    9:00 – 10:00 Regisztráció

    10:00 – 10:50 Szkizofrénia és más pszichotikus zavarok - Dr. Szekeres György, Dr. Németh Attila)

    11:50 – 12:00 Hangulatzavarok (bipoláris és unipoláris affektív zavarok) – Dr. Rajkai Csaba, Dr. Németh Attila

    12:00 - 13:00 Ebédszünet

    13:00 – 14:00 Szorongásos zavarok (pánik, fóbiák, kényszerbetegség) – Dr. Harsányi András, Dr. Németh Attila

    14:10 – 15:00 Addiktológiai kórképek (jutalomhiányos szindróma, alkoholizmus, játékszenvedély)

    15:00 – 16:00 Spektrum szemlélet – integratív megközelítés

    16:00 – 16:30 Tesztvizsga

    Célcsoport: Klinikai szakpszichológus, pszichiátria, pszichoterápia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, addiktológia, belgyógyászat, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, neurológia, orvosi rehabilitáció, klinikai farmakológia

    Időpont: 2016.10.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró Konferenciája

    Alaptéma: Térhódítás a belső világban, eligazodás a külső térben
    A tér szüli az időt, az idő szüli a történeteket…

    A konferenciát a 2012-ben alakult Közép-dunántúli Tagozat rendezi meg ebben az évben egy különleges helyen, Pápán, a Bakony szívében.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Kategória: Képzés
    Szervező: dr. Sinkovics Péter
    E-mail: relaxkonferencia20106@gmail.com
    Helyszín: Pápa,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A.) Propedeutikai fázis
    B.) Klinikai fázis
    C.) Pszichoterápiás alapismeretek

    Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal:
    Dr. Harmatta János,
    harmattj@t-online.hu

    Információ:
    Bagotai Tamás,
    bagotai@enternet.hu
    +36 30 390 3418

    Réstletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.23.
    Rendezvény vége: 2017.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye.

    A rendezvény utólagosan kerül akkreditálásra.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.23.
    Rendezvény vége: 2016.09.24.
    Helyszín: 3233 Mátraháza, Üdülőtelep 2., Residence Ózon Conference & Wellness Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programja

    Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. szeptember 22-én, csütörtökön 19 órakor tartjuk.

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia" felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2016.09.22. 19:00
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Dysmorphophobia a plasztikai sebész aspektusából

    A rendezvény időpontja: 2016.09.21. 13:30

    Előadó: Dr. Végh Miklós

    Felkért hozzászóló: Dr. jur. et med. Vizi János

    akkredtitált képzés

    A részvétel ingyenes az akkreditációs igazolást kérőknek 1000 Ft az adminisztrációs költségek miatt.

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2016.09.21.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Juhász Pál Emlékkonferencia

    További részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A MOTESZ és a Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság interdiszciplináris fóruma

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és a Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság szeretettel meghívja Önt a "Pszichózis az orvosi gyakorlatban" című interdiszciplináris fórumra

    Program:

    14:00 – 14:10 dr. Németh György Bevezetés, köszöntő

    14:10 – 14:30 dr. Bitter István Pszichózisok felosztása, jellemzése, népegészségügyi jelentősége

    14:30 – 14:50 dr. Rácz Károly Az organikus pszichózis belgyógyászati okai és kezelésük

    14:50 – 15:10 dr. Molnár Mária Judit Genetikai eltérések a skizofréniában - „personalized medicine” vonatkozások

    15:10 – 15:30 dr. Réthelyi János A skizofrénia gyógyszeres kezelése

    15:30 – 15:50 dr. Greiner István Egy új antipsychotikum fejlesztésének kémiai és farmakológiai kihívásai

    15:50 – 16:10 dr. Németh György Kielégítetlen orvosi igények – lehetőségek a legújabb orvostudományi eredmények tükrében

    16:10 – 16:20 dr. Oberfrank Ferenc Zárszó

    16:20 – 17:30 Állófogadás

    Jelentkezési lap és a meghívó a kapcsolt dokumentumok alatt

    Rendezvény kezdete: 2016.09.13. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.13. 17:30
    Helyszín: Budapest, V., Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete és a MOTESZ interdiszciplináris fóruma

    A Magyar Homeopata Orvosok Egyesülete és a MOTESZ közös szervezésében 2016. szeptember 9-én 10.00 órai kezdettel interdiszciplináris fórum megrendezésére kerül sor az Aesculap Akadémián

    Antibiotikum: barát vagy ellenség? Lehetőségek a rezisztenciakrízis küszöbéncímmel.

    Program:

    10.00. - 10.20. Köszöntő
    Dr. Velkey György (főigazgató, MRE Bethesda Gyermekkórház)

    10.20. - 10.45. Adatok a hazai antibiotikum felhasználásról
    Dr. Szilágyi Emese (főosztályvezető helyettes, OTH Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztály)

    10.45. - 11.10. Az infektológus álláspontja a rezisztencia okairól és megoldási lehetőségeiről
    Dr. Ludwig Endre (infektológus, belgyógyász, tudományos és oktatási igazgató, Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet)

    11.10. - 11.35. Háziorvosi, házi gyermekorvosi előadás Dr. Sal Péter, dr. Hargitai Réka (előadó felkérése folyamatban)

    11.35. - 12.00. Az orvos-beteg kapcsolat az antibiotikum adás során
    Dr. Barabás Katalin (docens, intézetvezető 1998-2015., SZTE Magatartástudományi intézet)

    12.00. - 13.00. Kerekasztal megbeszélés
    Dr. Barabás Katalin, dr. Hargitai Réka, dr. Ludwig Endre, dr. Sal Péter, dr. Velkey György

    13.00. - 13.45. Szünet

    13.45. - 14.10. Antibiotikum rezisztencia – probléma vagy áldás?
    Dr. Karoliny Anna (gyermek- gasztroenterológus, Heim Pál Gyermekkórház)

    14.10. - 15.00. Dr. Peter Fischer (Clinical Director and Director of Research at the Royal London Hospital for Integrated Medicine

    15.00. - 15.20. Az antibiotikum felhasználás csökkentése egy libatelepen homeopátia alkalmazásával
    Dr. Farkas Rita (állatorvos, Magyar Állatorvosi Kamara Alternatív Állatgyógyászati Tagozat, Magyar Homeopata Orvosi Egyesület Állatorvosi Tagozat

    15.20. - 15.40. A fitoterápia lehetőségei az infekciók kezelésében
    Babulka Péter (népi növényismeret, népi orvoslás, etnofarmakológia szakértője, fitoterapeuta, egyetemi oktató)

    15.40. - 16.00. Kérdések, zárás

    Jelentkezési lap és a meghívó a kapcsolt dokumentum alatt

    Időpont: 2016.09.09.
    Helyszín: Budapest, XI. Halmi u. 20-22., Aesculap Akadémián

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokban

    A rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30

    Előadó: Dr. Szirmai Imre

    Időpont: 2016.09.07.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.06.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Brixia International Conference 2016

    Aim of the Congress is to present the most updated research results on the treatment of different psychiatric conditions as schizophrenia, major depression, bipolar disorder and anxiety disorders. Moreover, some specific issues relevant to treatment will be addressed.

    Among these, will be analyzed:

    1. the clinical management of treatment-resistant schizophrenia and treatment-resistant depression;
    2. lifestyles and wellness in schizophrenia and mood disorders;
    3. the recognition of pathological outcomes of gaming and other addictive behaviors as well as the biological bases and principles of treatment of pathological gambling;
    4. the issue of personalized treatment in psychiatry, also from the geneticperspective;
    5. the social and economic correlates of suicide in Europe

    The congress has been accredited for the following categories:

    CHEMIST (hospital pharmacy)
    PSYCHOLOGIST (psychotherapy; psychology)
    PHYSICIAN (neurology; infant neuropsychiatry; psychiatry; pharmacology & clinic toxicology; general medicine – family doctor)

    *the CME credits will be awarded to the participants that will fullfill all the obbligations under the program of Continuing Medical Education

    Rendezvény kezdete: 2016.06.09.
    Rendezvény vége: 2016.06.11.
    Helyszín: Olasz, Berescia,
    A rendezvény Web oldala: http://brixia2016.eu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő Gyula-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Rendezvény kezdete: 2016.06.08. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.06.08. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusa (Szeged, 2016. május 26-28.)

    Kedves Kolléganők, Kollégák!

    Nagyon sok szeretettel várjuk Önöket Szegedre, 2016. május 26 és 28. között a Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusára. A szegedi tudományos műhely és az ott dolgozó szakemberek tudása, vendégszeretete a biztosíték arra, hogy idén is tartalmas, színvonalas találkozóban lehet részünk.

    Várjuk minden kedves érdeklődő jelentkezését, akár legfrissebb kutatási eredményeit, izgalmas betegtörténeteit vagy kiállítóként termékeit szeretné bemutatni. És várjuk azokat is, akik „csak” hallgatóként, a szakmai és baráti kapcsolatok ápolása miatt érkeznek.

    Találkozzunk Szegeden 2016 májusában!

    Prof. Dr. Fogarasi András
    a MEL elnöke

    A KONGRESSZUS HELYSZÍNE:
    Hotel Novotel (6721 Szeged, Maros u. 1.)

    A KONGRESSZUS FŐ TÉMÁI:
    I. High tech és az alapvető diagnosztikai standardok: újraértékelés
    II. Teljes élet epilepsziával
    III. Neurotrauma és epilepszia
    IV. Status epilepticus

    AKKREDITÁCIÓ:
    A kongresszus szakorvosok számára hivatalos, pontszerző, szabadon választható továbbképző rendezvény. Az akkreditálás és a kreditpontok értékének meghatározása folyamatban van.
    A kongresszusra való jelentkezés elektronikus úton történik a kongresszus honlapjáról: http://congress-service.hu/2016/mel >>

    (Lehetőség van jelentkezésre a szervező iroda által küldött jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is.)

    A Kongresszus honlapja >>

    Meghívó >>

    Program >>

    Rendezvény kezdete: 2016.05.26.
    Rendezvény vége: 2016.05.28.
    Szakterület(ek): Neurológia, idegsebészet
    Helyszín: 6721 Szeged, Maros u. 1., Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/mel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. VÁNDORGYŰLÉSE NEMZETKÖZI RÉSZVÉTELLEL

    Főtéma:
    A pszichiátria jövője - utazás térben és időben

    Fontos határidők:
    Az absztraktok leadásának határideje meghosszabbítva: 2016. március 20.
    Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. március 15.
    Szálláshely foglalási és fizetési határidő: 2016. április 10.

    Rendezvény kezdete: 2016.05.25.
    Rendezvény vége: 2016.05.28.
    Helyszín: Budapest, Budapesti Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület éves Közgyűlése

    Bátorfi Andrea pszichológus, művészettörténész tart előadást:

    "Szenvedélyem a tágulás." Amikor a műalkotás életre kel és az élet műalkotássá válik – címmel.

    Időpont: 2016.05.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.05.19.
    Rendezvény vége: 2016.05.20.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    „Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.

    A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.

    Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.

    Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
    Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
    Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
    telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
    postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
    email: konferencia@pszichoterapia.hu

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Képzés

    A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.

    Kreditpont érték: 8 pont

    Előadók: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi

    Időtartam: 8 óra

    Részvételi díj: 25 000 Ft

    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezés:

    telefonon: 459-1493

    e-mail-en:pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlapon.

    Időpont: 2016.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest,, Tömő u. 25., Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A XVII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Idén 17. alkalommal rendezzük meg a közösségi konferenciát, ezúttal Az (ön)segítés hatalma címmel!

    Akkreditáció: Pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak 5 pont (utóakkreditáció), szociális szakembereknek 5 pont

    Kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel:
    ebredesek.konferencia@gmail.com, illetve Vida Ágnesnél (+36 20 666-3165)

    Jelentkezni az ebredesek.hu honlapon.

    Az előzetes regisztráció abban az esetben érvényes, ha a részvételi díj 2016. 04. 25-én éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.

    Részletes program a kapcsolódó dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2016.04.27. 18:00
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal
    A rendezvény Web oldala: http://ebredesek.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pont: 14 kreditpont

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
    Rendezvény vége: 2016.04.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Greenfield Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Időpont: 2016.04.22.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016

    Előregisztráció: 2016. április 12-ig
    Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.

    A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
    http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html

    A Konferencia akkreditációja folyamatban van.

    A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.

    Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
    Rendezvény vége: 2016.04.24.
    Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
    Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
    Tel: +36 1 3451 557
    E-mail: adi2016@tensi.hu
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.08.
    Rendezvény vége: 2016.04.09.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzése

    Kedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!

    Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, „A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében” címmel.

    A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.

    A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.

    Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása – érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.

    A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.

    A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.

    Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu

    Minden résztvevőt szeretettel várunk!
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Időpont: 2016.04.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház – Tanácsterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Résztvevők száma: max. 18 fő!

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.31.
    Rendezvény vége: 2016.04.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Időpont: 2016.03.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarok

    Időpont: 2016. március 4-5.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Péntek
    14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)

    15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.

    15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.

    16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.

    17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)

    Szombat
    9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"

    10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?

    11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.

    11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.

    12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)

    Utána tesztvizsga!

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Rendezvény kezdete: 2016.03.04.
    Rendezvény vége: 2016.03.05.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségzavarok - továbbképzés

    Program:
    Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
    Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
    Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája

    Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
    Akkr. pont: 6

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.01. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.03.01. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)

    Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás

    Rövid tájékoztató:
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
    2016.03.03.: Életminőség,
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról

    Rendezvény kezdete: 2016.02.04.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Az előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
    Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

    Rendezvény kezdete: 2016.01.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.01.27. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris tudományos ülés

    A rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30

    Dr. Kovács József

    A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén

    Időpont: 2016.01.27.
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.12.04. (péntek)
    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.12.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CARE

    Előadók:
    Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)

    A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
    oldalon található meg.

    A konferencia nyelve angol.

    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2015.12.01. 15:30
    Rendezvény vége: 2015.12.01. 17:30
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) ; (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 27-28-29. (péntek-szombat-vasárnap)
    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben Rendezvény

    A rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Flamingó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Az együttműködés technikái

    Előadó: Purebl György

    Időpont: 2015.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Természettudományi Társulat Jubileumi konferenciája

    Az 1841-ben alapított Magyar Természettudományi Társulat 1990. évi újraalakulásának 25. évfordulója alkalmával, az MTA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény-sorozat részeként 2015. november 20-án (pénteken) ünnepi, jubileumi konferenciát szervezünk „Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember (biodiverzitás élelmiszerlánc-biztonság, népegészségügy)"címen.

    A Konferencia fővédnöke dr. Áder János úr, Magyarország Köztársasági Elnöke.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkön és kérjük, jelentkezési lapjukat mielőbb (ha egy mód van rá, postafordultával) juttassák vissza hozzánk.

    A Meghívót, a Jelentkezés lapot és a Programtervet a kapcsolódó dokumentumok alatt tekinthetik meg!

    Időpont: 2015.11.20.
    Helyszín: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11., Budapesti Gazdasági Főiskola, V. előadó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Otto F. Kernberget - Érett szeretet-kapcsolat (Mature love relation) előadás

    Kedves Kollégák!

    2015 november 19-én, 20-án két napra vendégül látjuk Otto F. Kernberget, a kortárs pszichoanalízis kiemelkedő képviselőjét, számos könyv szerzőjét és az Áttétel Fókuszú Pszichoterápia (TFP) kidolgozóját. Kernberg professzor a magyarországi TFP képzés vendége lesz, emellett november 19-én a TFP-képzés, a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés és a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület felkérésére nyilvános előadást tart.

    Az előadás német nyelven, tolmácsolás mellett fog folyni.

    Az előadás részvételi díja: 2500 Ft,
    A TFP képzés résztvevőinek: 2000 Ft,
    nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak: 1500 Ft
    A részvételi díj a helyszínen fizetendő!

    Az előadásról további információkat a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatnak!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.19.
    Rendezvény vége: 2015.11.20.
    Helyszín: Budapest, Kazinczy utca 23-27., ELTE PPK Pszichológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged,

    A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA

    Helyszín: Felsőtárkány, Bambara Hotel

    Időpont: 2015.11. 13-14. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 13-14. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás Szupervizió - Magyar Családterápiás Egyesület

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervizió indul.

    Oktató: Dr. Balogh Klára kiképző család-pszichoterapeuta

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik.

    A csoport létszáma maximum 12 fő.

    A tanfolyam 2015. nov. 07-től 2016 júniusáig tart.

    Tervezett időpontok: Szombatonként 10-18 óráig,
    2015. nov. 07. , dec. 12.
    2016. jan. 23.; márc. 19.; ápr. 30.; jún. 18.

    A képzés helyszíne: Debrecen, Weszprémi u. 12.

    A tanfolyam óradíja 13000 forint, azaz összesen 65000, mely tetszőleges bontásban fizethető. Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz fél képzési napot lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.

    A közös munka során két eset ismertetését kérjük, ebből az egyiket írásban is megfogalmazva. Családterápiás, párterápiás vagy egyéni rendszerszemléletű eseteket várunk. A jelentkezés feltétele a lezárt egyetemi (MA, MSc) tanulmányok és befejezett családterápiás alaptanfolyam.

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat érvényesíteniük szükséges.

    A jelentkezéskor kérjük, csatolják a családterápiás Alaptanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány másolatát, szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaik másolatát. A bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre, a családterápiával való kapcsolatukra, családterápiás tevékenységük kereteire.

    Amennyiben a második 50 óra szupervízió teljesítésére jelentkeznek, csatolják az első 50 óráról szóló adatlapot és a tanúsítvány másolatát.

    Jelentkezni és további információt lehet kérni Dr. Balogh Klárától.
    E-mail: dr.balogh.klara@t-online.hu mobil: 06 30 9785552

    Jelentkezés határideje: 2015. október 15.

    A résztvevőknek a képzés kezdetén felvételüket kell kérniük a Magyar Csalásterápiás Egyesületbe és a képzés teljes időtartama alatt fizetniük kell az éves tagdíjat (jelenleg 3.000,-Ft/ év, nappali tagozatos diákoknak és nyugdíjasoknak 2.000,-Ft/év)

    Rendezvény kezdete: 2015.11.07.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Helyszín: Debrecen, Weszprémi u. 12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - továbbképzés

    Országos rezidens továbbképzési nap

    Időpont:: 2015. november 4. szerda (10.00-16.00)

    Jelentkezési szándékát kérjük, jelezze: scholtze@nyiro-opai.hu

    A részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Időpont: 2015.10.30. (péntek)
    Részvételi díj: 12.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Időpont: 2015.10.30.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.

    Témája: Fényterápia

    Időpont: 2015.10.28.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában szakmai konferencia

    Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a „Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában: árazás, finanszírozás és terápiához való hozzáférés” témakörben szervezett szakmai konferenciánkra.

    Konferencia címe:
    Focus on biological and biosimilar drugs in Europe: pricing, reimbursement and access issues

    Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, 3001-es terem

    Időpont: 2015. október 20., 15:30-17:45

    Előadók: Paul Cornes, Uwe Gudat, Mike Muenzberg, Zsombor Zrubka.

    A részletes programot mellékeljük. A konferencia nyelve angol.
    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
    Budapesti Corvinus Egyetem

    Időpont: 2015.10.20.
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővámtér 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben rendezvény

    A rendezvény fő témája: TERÁPIAREZISZTENCIA

    Rendezvény kezdete: 2015.10.16.
    Rendezvény vége: 2015.10.17.
    Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Margitsziget

    Időpont: 2015.10.09. (péntek)
    Részvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Időpont: 2015.10.15.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Főpsziche - 2015. október 14.

    Program:

    9.15h- Dr. Szilágyi Simon (Péterfy S. u. Kh. Krízisintervenció és Pszichiátriai Osztály): Új krízis kezelési lehetőségekről az osztályon.

    9.30 h Dr. Filetóth Zsuzsa (Egis): Kezünkben a döntés.

    10.15 h Szünet, büfé az Egis támogatásával.

    10.30h Nyírő-OPAI-XIII.ker. Pszichiátriai Gondozó (szeptemberről elmaradt) előadásai:

    - Dr. Blazsek Péter (Gondozóvezető főorvos): A XIII. ker. Pszichiátriai Gondozó megújult működése (koncepció, eddigi megvalósulás).
    - Bodicsi Beáta (Vezető asszisztens): Metabolikus paraméterek monitorozása.
    - Dr. Blazsek Péter (Gondozóvezető főorvos): A kockázatelemzés jelentősége a pszichiátriai ellátásban.

    Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek!

    Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.

    November 11.-én Közgyűlés lesz az Alapszabály módosításról, valamint izgalmas kerekasztal a „Merényi ügyről” (OPCAT jelentés)!

    A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.10.14.
    Helyszín: 1191 Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Pécs)

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal pszichiáterek hétvégéje

    Részletes programtervezet hamarosan elérhető lesz a HAPT facebook csoportján.

    (MINDEN KÖTÖTTSÉG NÉLKÜL KÉRNÉNK ELŐJELENTKEZÉSETEKET A hapt.preregisztracio@gmail.com CÍMRE Április 30-ig, HOGY A VÁRHATÓ LÉTSZÁM TÜKRÉBEN TUDJUK A SZERVEZÉST VÉGEZNI!)

    A programokban való részvétel feltétele, a HAPT tagság!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.20.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó a dr. Stark Filmklubba (2015/16. évad)

    Szeptember 14-től ismét az Apolló porondján Dr. Stark, a legendás "soul-doctor" filmválogatásával, és legendás törzscsapatával. A vetítések a megszokott módon, hétfő esténként, 20.00 órakor kezdődnek. A bérletek a mozi pénztári órájában vehetők át 3.900Ft-os áron, és mert mindenki szereti biztosan tudni a saját helyét, az új bérletek már székre pontosan nektek/önöknek szólnak.

    09.14.
    A Bélier család / La famille Bélier
    francia-belga vígjáték, 106 perc, 2014
    Rendező: Eric Lartigau
    Szereplők: Karin Viard, François Damiens, Eric Elmosnino

    09.21.
    A nagy múzeum / Das Das große Museum
    osztrák dokumentumfilm, 94 perc, 2014
    Rendező: Johannes Holzhausen

    09.28.
    Suite Française
    angol-francia-kanadai-belga háborús filmdráma, 107 perc, 2015
    Rendező: Saul Dibb
    Szereplők: Michelle Williams, Kristin Scott Thomas, Margot Robbie

    10.05.
    1001 gramm / 1001 Gram
    norvég-német filmdráma, 93 perc, 2014
    Rendező: Bent Hamer
    Szereplők: Ane Dahl Torp, Laurent Stocker, Hildegun Riise

    10.12.
    Szerelemsziget / Ostrvo ljubavi
    horvát-német-boszniai-svájci vígjáték, 90 perc, 2014
    Rendező: Jasmila Zbanic
    Szereplők: Ariane Labed, Ermin Bravo, Ada Condeescu

    10.19.
    Apu vagy anyu? / Papa ou maman
    francia-belga vígjáték, 85 perc, 2015
    Rendező: Martin Bourboulon
    Szereplők: Laurent Lafitte, Marina Fois, Alexandre Desrousseaux

    Rendezvény kezdete: 2015.09.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.19.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2015. szeptember 9.-én tartja következő összejövetelét.

    Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!

    Az összejövetel részletes programtervét megtekinthetik a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.09.09.
    Helyszín: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzés

    PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2015. szeptemberben.

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:
    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.

    Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
    Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu

    A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashat!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gondozói Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2015.06.04.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE - Májusi összejövetel

    Egyesületünk 2015. május 13.-án tartja következő összejövetelét.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Sós Éva (Med Adherence Kft, MPT) Adherencia – a gyógyulás szükséges, bár nem elégséges feltétele
    10.30 h Büfé
    11.00h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az egészségügy helyzetéről, tendenciákról.

    A meghívót megtalálják a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.05.13.
    Helyszín: Budapest, Dobó Katica utca 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MPT Budapesti Tagozat - Szakmai Program

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt a 2015. május 12-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megrendezendő szakmai programjára.

    Helye: Károlyi Étterem és Kávéház Különterme (1053 Budapest, Károlyi u.16.)

    Program:
    Dr. Takács Andrea levezető elnök
    Dr . Szekeres György ” Új ,atipusos hosszú hatású injekciós antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésében “ Dr. Stark András " Szkizofrénia és non – adherencia - filmművészeti alkotások tükrében “

    Előzetes regisztrációját az alábbi e-mail címen kérem:
    Dr. Takács Andrea - 3anader@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2015.05.12. 17:00
    Rendezvény vége: 2015.05.12.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi Étterem és Kávéház Különterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Időpontok:
    2015.05.07-08.
    2015.05.15-16.
    2015.05.22-23.
    2015.06.04-05.
    2015.06.05-06.
    2015.06.11.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.04.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra

    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 24 000 Ft

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Majlinger Kinga oktatásszervezőnél, pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon

    Rendezvény kezdete: 2015.04.10.
    Rendezvény vége: 2015.04.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 25.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.01.

    Helyszín: Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kódház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatric Times Képzés

    A program 3 modulból áll.
    A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
    Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!

    A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.

    A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.

    További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!

    Rendezvény kezdete: 2015.04.01.
    Rendezvény vége: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az interperszonális pszichoterápia (IPT) alapjai

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00184 / 16 kreditpont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, társadalomorvostan stb.

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.03.31.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerelés időskorban

    A SOTE 25 Kreditponttal akkreditálta a konferenciát

    Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Helyszín: Budapest, Hotel Aréna

    Jelentkezési határidő: 2015. március 19.

    Időpont: 2015.03.26.
    Helyszín: Pécs, Rákóczi út 2., PTE Megyei Kórház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap

    09:30 - 09:55
    Regisztráció, érkezés

    09:55 – 10:00
    Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása

    10:00 – 10:30
    Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés – Gyakorlati alapok

    10:30 - 11:15
    Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet

    11:25 – 13:15
    Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban

    13:15-14:15
    Ebédszünet

    14:15-15:00
    Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet

    15:00 – 16:30
    Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)

    16:30 – 17:00
    Zárómegbeszélés

    Időpont: 2015.03.25.

    Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.22.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az orvos-beteg kapcsolat kulturális sajátosságai. Alkalmazott klinikai orvosi antropológia

    SE-TK/2015.I./00239/ 30 kreditpont

    Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.

    Részvételi díja: 25.000 Ft

    Részletek >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE XX. emelet, a Magatartástudományi Intézet könyvtára

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jog és kommunikáció - A hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása

    A képzés sajátosan strukturált csoportmódszerre épül.A joganyagot az előadók előzetes felkészülése, s a résztvevők által felvetett problémák közös konzultációja mentén dolgozzuk fel.A résztvevők szűk köre lehetővé teszi,hogy mindenkinek legyen ideje és tere kérdezni, reflektálni.
    A közös gondolkodás, a gyakorlati tapasztalatok és megoldások kölcsönös cseréje teszi a képzést izgalmassá, s a jogi anyagot könnyedén befogadhatóvá.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Tudományos információ: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
    Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
    Tel: +36309759345
    E-mail: info@pszichotrend.hu
    Szervező: Urbán Éva

    Helyszín: 1111 Budapest, Tölgyfa utca 24., PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelés
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichotrend.hu

    Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Időpont: 2015.03.13. (péntek)

    Időpont: 2015.03.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákban

    Résztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek

    Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu

    Témák
    - A gyógyítás etikai szabályai
    - Beteg- és pácienstájékoztatás
    - Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
    - Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
    - Adatvédelem
    - Betegvédelem, betegjogok
    - A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.

    Időpont: 2015.03.07.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)KAPSZLI Szakmai Napok

    EZÚTTAL A 21. SZÁZAD LÉLEKTANI ÉS TÁRSADALMI JELLEGZETESSÉGEIT JÁRJUK KÖRÜL, KITEKINTÉST NYÚJTVA A MAGYARORSZÁGON IS AKTUÁLIS KÉRDÉSEKRE.

    Rendezvényünkön szeretnénk bemutatni:
    • modernkori lélektani jelenségeket: online identitás, családmodellek átalakulása, párkeresés mai jellegzetességei, nemi szerepek és nemi érés átalakulása, válás és újraszerződés, időskori szerepcsökkenés,
    • 21. századi pszichológiai problémákat, kórképeket: evészavarok, kapunyitási pánik, kapuzárási pánik, kapcsolatfüggőség, perfekcionizmus, cyberbullying, halogatás,
    • napjaink társadalmi, társadalom-lélektani jelenségeit: politikai aktivizmus, politikai mediáció, hátrányos helyzet, "divatos" diagnózisok, reklám, manipuláció, szubkultúrák, összeesküvés-elméletek,
    • Magyarországra jellemző lélektani és társadalmi sajátosságokat: hungaropesszimizmus, magyar kisebbségek helyzete, drogmegelőzés, "droghelyzet" és egészségügyi helyzet itthon

    Előadásaink mellett számos műhelyfoglalkozást tervezünk, hogy az elméletben megszerzett tudás mellett a konferencia résztvevői saját élménnyel is gazdagodhassanak. Ezek célja, hogy látogatóink a fent felsorolt lélektani jelenségek mellett saját magukkal is találkozhassanak a konferencián – például pszicho- és szociodráma, pszichobox, hipnózis, mindfullnes, transztánc, sámándobolás, pszichofintessz-foglalkozások által. Mindez természetesen csak ízelítő a rendezvény tervezett programjából.

    A konferencia időpontja: 2015. március 6-7-8. (péntek-szombat-vasárnap)
    A konferencia helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete, melynek címe: 1037 Budapest, Bécsi út 324.

    Az esemény promó videója: https://www.youtube.com/watch?v=gmLrArHfUdI>>

    Olvass többet a konferenciáról és rólunk
    Facebook-oldalunkon- és ha tetszik, like-olj minket!

    Az esemény oldala!

    Megújult a honlapunk, ahol egyre bővülnek a feltöltött anyagaink, korábbi előadásokat nézhetsz és hallgathatsz, informálódhatsz a fejleményeinkről!

    A rendezvény hivatalos plakátja megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.03.06.
    Rendezvény vége: 2015.03.08.
    Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete
    A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu/

    Jelentkezési határidő: 2015. március 2.

    Időpont: 2015.03.06.

    Helyszín: Szeged, Kálvária sugárút 57., Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    SE-TK/2015.I./00017 / 14 kreditpont

    Célcsoport: 41 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.02.28.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

    Pilling János: Az agresszív beteggel és hozzátartozóival történő kommunikáció

    Időpont: 2015.02.18.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoszomatika elmélete és gyakorlata

    SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont

    Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria

    Részvételi díj: 36.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2015.02.11.
    Rendezvény vége: 2015.02.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoport

    CME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.

    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.07. 10:00
    Rendezvény vége: 2015.02.07. 18:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a pszichiátriában - SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika - Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése (CME) kötelező szintentartó tanfolyama

    A következő szakvizsgákhoz akkreditálva:
    • pszichiátria
    • gyermekpszichiátria
    • igazságügyi pszichiátria
    • addiktológia
    • pszichiátriai rehabilitáció
    • klinikai szakpszichológia
    • pszichoterápia

    A tanfolyam résztvevői, sikeres tesztvizsga esetén, 50 továbbképzési pontot kapnak

    A tanfolyam díja: 15.000 Ft

    Befizetés átutalással:
    Pszichiátriáért Alapítvány
    székhely: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 57.
    adószám: 18285587-1-06
    bankszámlaszám 11735005-20556606-00000000 OTP Bank Zrt.

    Jelentkezés a tanfolyamra és regisztráció:
    Elektronikusan lehetséges klinikánk titkárnőjénél: kovacs.beata@med.u-szeged.hu
    A jelentkezők Oftex tanfolyam-regisztrációját munkatársnőnk fogja elvégezni

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.30.

    Helyszín: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., II. emelet, Szegedi Tudományegyetem, BTK, Auditorium Maximum

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése - A szinapszistól a szintézisig

    További információkat olvashat a rendezvény oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.31.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., Kongresszusi Központ Szeged
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Filmklub

    A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria munkatársai tisztelettel meghívják 2015. január 16-án, pénteken 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő Filmklub programra.

    Részvételével támogathatja a Moravcsik Alapítvány Integrált Szociális Intézmény és a BAB Galéria munkáját.

    Időpont: 2015.01.16.
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress on Mental Dysfunction and Non-Motor Features of Parkinson's Disease & Related Disorders

    MDPD 2014 is a leading annual educational forum offering a unique opportunity to deliberate on brain diseases and how they contribute to cognitive decline, and to identify the specific psychological markers.

    Contact person: Ronit Eisenbach

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.12.04.
    Rendezvény vége: 2014.12.07.
    Helyszín: France, Nice,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma önismereti csoport

    Pszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.

    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.29.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE Összejövetel (2014.11.12.)

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2014. november 12.-én tartja következő összejövetelét.
    Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Silling Tibor (MPGRE) Gondnoksági véleményezések és más aktualitások.
    10.30 h Dr. Sós Éva (MPT főtitkára) Beszélgetés a főtitkári elképzelésekről, januári konfresszusról.
    11.30h Büfé

    Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    Időpont: 2014.11.12.
    Helyszín: XIX Budapest, Dobó Katica u 18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease International

    Dear Colleagues,

    Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.

    As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.

    The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.

    So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.

    The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.

    This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.

    We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.

    Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.

    For further information please click here.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: India, New Delhi, India Habitat Centre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Psychiatric Days of Bosnia and Herzegovina - Suicidal Behavior, Suicide Prevention and Suicide

    Organizer: Psychiatric Association of Bosnia-Herzegovina
    Collaboration: Department of Psychiatry, University Clinical Hospital Mostar
    Contacts: Prof. Dragan Babić, MD, PhD / Dr. Goran Račetović, MD
    E-mail: dragan.babic@tel.net.ba / gracetovic@yahoo.com
    Website: www.upubih.com

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.08.
    Helyszín: Bosnia and Herzegovina, Mostar,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Akkreditáció
    Orvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak: 5 pont (utóakkreditáció). Szociális szakembereknek: 5 pont.

    Témakörök:
    - Közösségi pszichiátria
    - A nők helyzete és identitása a segítő munkában
    - Etnopszichiátria – Mit tanulhatunk az ősi segítőktől?
    - A diaszpóra identitásról (Samu István nyomán) és a segítő szerepről
    - Transzkulturális pszichiátria (szervezés alatt)
    - A szakember, mint vezető
    - A segítő segítése

    Részvételi díj
    2014. november 2-án éjfélig történő átutalással: 10.000 Ft
    Ezt követően kizárólag a helyszínen történő fizetéssel: 12.000 Ft

    Jelentkezés
    Az ebredesek.hu honlapon. A regisztráció abban az esetben érvényes, ha a 10.000 Ft regisztrációs díj 2014.11.02-án éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.

    Érdeklődés

    ebredesek.konferencia@gmail.com, illetve Vida Ágnesnál (+36 20 6663165)

    Rendezvény kezdete: 2014.11.04. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.11.04. 17:00
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Országos Tisztifőorvosi Hivatal

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tea és Művészet

    Művészettörténeti előadássorozat játékosan teával.

    Belépő: 1000 Ft, amivel a Moravcsik alapítványt támogatod

    Az estet vezeti: Kurdi János

    Rendezvény kezdete: 2014.10.18. 18:00
    Rendezvény vége: 2014.10.18. 20:00

    A rendezvény Web oldala: http://www.artbrut.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap Konferenciája

    Az Orvosi Hetilap, hazánk meghatározó magyar nyelvű szakmai folyóirata idén október 17-18. között rendezi éves továbbképző, pontszerző rendezvényét, Budapesten.

    Aktuális témák: biztosítás-orvostan, bőrgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, klinikai vizsgálatok szervezése, marketing és magánegészségügy, szemészet, szülészet-nőgyógyászat.

    A rendezvényt továbbképzésként akkreditálta a Semmelweis Egyetem, 32 pont szerezhető több szakvizsga vonatkozásában is.

    Kérjük, látogassa meg a konferenciát, regisztráljon a honlapon: http://konferencia.orvosihetilap.com

    Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szenvedély és közöny - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 21. konferenciája

    Tisztelt Kollégák!

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXI. konferenciájára.

    A konferencia akkreditált, a 32 CME pontra a konferencián történő személyes regisztráció továbbra is kétnapos részvétellel lehetséges.

    További részletes információk a honlapon (www.psychoanalysis.hu) és a konferencia Facebook-oldalán (www.facebook.com/mpekonferencia) találhatóak folyamatosan frissülő tartalmakkal.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumokban olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: Budapest, XI. Dayka Gábor u. 3., Hotel Rubin

    Kapcsolódó dokumentumok (6)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXXI. Epileptológiai Továbbképző Munkakonferencia

    Célcsoport:
    neurológusok, gyerek neurológusok, pszichiáterek és pszichológusok

    Rendezvény kezdete: 2014.10.16.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: 9027 Győr, Budai u. 4-6., Famulus Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Living with schizophrenia

    The Congress will be held in Aegli Zappiou (www.aeglizappiou.gr) in the heart of Athens Royal Gardens, right at the city center. Aegli Zappiou is located at the center of Athens, close to the Kalimarmaro Stadium and the national gardens, and next to the columns of the Olympian Zeus Temple and is overlooked by the Acropolis hill.

    The access to Aegli Zappiou could not be easier. Aegli Zappiou is approachable by all means of transportation, while there is also a private parking area with an entrance from Vasilissis Olgas Avenue. To reach the hotel by METRO You will board the Metro from the Airport's Station and get off at Syntagma Station. The approximate time from the Athens International Airport to the Hotel is 30 minutes.

    Key dates:
    - July 15, 2014: “Break Out Symposiums” Submission Deadline
    - August 25, 2014: Abstract Submission for oral or e- poster presentation Deadline
    - September 5, 2014: Notification of Abstracts Acceptance for oral/e-posters & breakout symposiums
    - September 8, 2014: Early Bird Registration
    - October 1st, 2014: Deadline for Pre- Registration
    - October 9- 11, 2014: Congress Dates

    Further information can be found here.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.09.
    Rendezvény vége: 2014.10.11.
    Helyszín: Greece, Athens,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság 2014. évi kongresszusa és a IV. Neurostimulációs Szimpózium

    Pécsett negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Neurostimulációs Szimpozium, amelyet a Magyar Fájdalom Társaság kongresszusával közösen szervezünk meg, a korábbi együttes rendezés sikerének tapasztalatai alapján. A Neurostimulációs Szimpozium programjában fájdalom, mozgászavar, epilepszia, vegetatív zavarok, pszihokirurgia, és vegetatív zavarok, valamint spasticitás modern kezelése szerepel. A Fájdalom Társaság Kongresszusának fő témái az orofaciális, valamint a vertebrogén fájdalom, és experimentális kutatás eredményei lesznek. A közös rendezvényen nemcsak fájdalommal foglalkozó szakemberekre: neurológus, anestheziológis, idegsebész részvevőkre számítunk, hanem rheumatológus, immunológus, onkológus, rehabilitációs szakemberek, pszihológis, spszihiáter, urológus, cardiológus, fogorvos, szájsebész, ortopédus, és az alapkutatásban dolgozók is érdeklődhetnek a témák iránt.

    Programtervezet:
    - Neurostimulációs szimpózium (mozgászavarok, fájdalom, epilepszia, pszihiátriai betegségek, spasticitás)
    - Oro-faciális fájdalom
    - Vertebrogén fájdalom
    - Experimentális kutatások
    - Szabad témájú előadások és poszterek

    Kapcsolat

    PARTNERS PÉCS KFT.
    7624 Pécs, Budai N. A. u. 1.
    Tel./Fax: +36 72 327 572

    Kulcsár Erika
    [erika.kulcsar@pcongress.hu]‎
    Tel./Fax: +36 72 327 572

    További információk a akpcsolódó dokumentumban találhatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.02.
    Rendezvény vége: 2014.10.04.
    Helyszín: Pécs,
    A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00172 Részvételi díj: 42.000,- Ft

    A továbbképzés részletes programját a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu oldalon tekintheti meg.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.02.
    Rendezvény vége: 2014.10.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MAPE - „Hagyomány és megújulás”

    A Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület (MAPE) megrendezi„Hagyomány és megújulás” című konferenciáját.

    Az analitikus pszichológia nevet a svájci pszichiáter Carl Gustav Jung (1875-1961) adta mélylélektani irányzatának, mely nemcsak átfogó modellt kínál a psziché működésének megértéséhez, hanem gyakorlati pszichoterápiás megközelítése a mentális egészség javítását és a személyiség érését is elősegíti.  Száz éve, 1914-ben a zürichi Pszichoanalitikus Egyesület kivált a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületből és megalakult az első Analitikus Pszichológiai Egyesület.

    Bár a híres klasszika-filológus és vallástörténész Kerényi Károly, az antik mitológia kutatója vagy a szintén magyar Jolande Jacobi pszichológus (eredeti nevén Székács Jolán) Jung közvetlen munkatársaként már a XX. század első felében nemzetközi szintéren kapcsolódtak az analitikus pszichológia irányzatához, Magyarországon csak a hatvanas években kezdtek pszichiáterek, pszichológusok és lelkészek jungi szemlélettel dolgozni.   1980-ban jött létre a Jung Komplex-pszichoterápiás Munkacsoport, amely 1991-ben egyesületté alakult át, és C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület néven képviselte hazánkban az analitikus pszichológiai szemléletet. Egyesületünk 2013-ban Magyar Analitikus Pszichológiai Egyesületre változtatta a nevét, amely követi azt a nemzetközi hagyományt, hogy a legtöbb jungiánus egyesület nevében megjeleníti az analitikus pszichológiát, ezzel is kifejezve azt a szándékot, hogy Egyesületünk megkezdje integrálódását az irányzat nemzetközileg elismert szervezetével.  A konferencia célja, hogy megünnepeljük Jung örökségét, az analitikus pszichológia kreatív és nyitott látásmódját, áttekintsük az analitikus pszichológia fejlődésének legfontosabb mérföldköveit, beszélgessünk a magyar fejlődés sajátosságairól, a hagyományokról és a megújulás szükségességéről.  A konferencia lehetőséget ad arra is, hogy találkozzunk külföldi analitikusokkal és a hazai jungiánus szakemberekkel, és a közös gondolkodás mentén megerősítsük szakmai és emberi kapcsolatainkat.

    Kedvezményes befizetés határideje: 2014. július 31.
    Számlaszám: 10104105-50410800-01000009 (Budapest Bank)
    CME pont:  elbírálás alatt

    - MAPE tagoknak 2014. július 31-ig 8.000,- Ft, 2014. július 31. után 9.000,- Ft
    - Nem MAPE tagok számára 2014. július 31-ig 10.000,- Ft, 2014. július 31. után 12.000,- Ft
    - Diákoknak 2014. július 31-ig 7.000,- Ft, 2014. július 31. után 8.000,- Ft

    A további információk hamarosan a honlapunkon www.cgjung.hu és az Egyesületünk Facebook oldalán Facebook oldalán is olvashatók lesznek.

    További felvilágosítás és információ Majoros Andreánál  +36 30 439 9126 számon, ill. a jungkonferencia@gmail.com e-mail címen.

    Az esemény részletes programja megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2014.09.27.
    Helyszín: Budapest, Kossuth Klub

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - Dr. Goldschmidt Dénes Emlékülés

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt a 2014. szeptember 20-án (szombaton) 10-18 óra között megrendezésre kerülő Dr. Goldschmidt Dénes Emlékülésre.

    "Goldschmidt tudta és tanította, hogy minden megközelítés – így az orvosi is – csak egy részt képes felfogni az emberi lét egészéből, hogy nem csupán tévedés, de a gyógyítás ellen való vétség forrásává lehet a másik embert, a beteget szándékaink, vélekedéseink (akár diagnózisaink) ketrecébe zárni. Saját személyiségével egy olyan gyógyító kultúra kialakításához járult hozzá, melynek alapelve lett, hogy nem egy adott terápiás módszer, hanem az emberi találkozásban való személyes részvétel gyógyít."

    További információk és program a kapcsolódó dokumentumban!

    Rendezvény kezdete: 2014.09.20. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.09.20. 18:00
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy utca 34., Kazimír Ház és Étterem (I. em. különterem)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)14. Alzheimer Világnap

    Szeretettel várjuk a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága, a Jazz And More, a Játszóház Projekt és a Magyar Vöröskereszt közös koncertjére és játszóházába.
    Részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága tisztelettel meghívja Önt, illetve szerkesztőségének képviselőjét a 14. Alzheimer Világnap alkalmából tartandó sajtótájékoztatójára.
    Időpont: 2014. szept. 19., 10.30
    Helyszín: Gerbeaud Kávéház - Arany Szalon
    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.19.
    Rendezvény vége: 2014.09.21.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Pszichiáterek Hétvégéje

    Szeretettel meghívunk Benneteket a Magyar Pszichiátriai Társaság Fiatal Pszichiáterek Szekciója, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikája, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikája, a Pécsi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet támogatásával a Psychodeucatio-Léleknevelés Alapítvány szervezésében 2014.09.19-21. között megrendezésre kerülő Fiatal Pszichiáterek Hétvégéjére!

    Az egyben hagyományőrző, valamint hagyományteremtő hétvége célja többszörös; amellett, hogy többféle workshopon vehetünk részt, kötetlen programokon keresztül ismerkedhetünk meg egymással. A korábbi horányi Fiatal Pszichiáterek Fóruma hasonló alapokkal indult évtizedekkel ezelőtt, ennek megújítását tűztük ki most célul. Fontosnak tartjuk, hogy a workshopokon olyan témákat tudjunk körbejárni, melyek képzésünk során kisebb hangsúlyt kaptak, de hasznosak a mindennapi gyakorlatban.

    A hétvégére e-mailben lehet jelentkezni a fiatalpszichiaterekhetvegeje@gmail.com e-mail címen 2014. szeptember 17-ig.

    Résztvevő lehet minden olyan kolléga, aki már képzésben van, illetve szakvizsgája óta legfeljebb 4 év telt el. Előreláthatólag kb. 50 fő részvételére van lehetőség, a szállás és ellátás költségeit szponzorok támogatják, egy 3000 Ft-os önköltség mellett. A helyeket egyenlő arányban igyekszünk szétosztani a 4 régió között (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged vonzáskörzete).

    A jelentkezésben kérjük, hogy az alábbi adatok szerepeljenek: név, elérhetőség (mobil, email), munkahely, képzésben eltöltött idő, képzőhely (egyetem), szakvizsga megszerzésének időpontja, esetleg speciális érdeklődési kör.

    További részleteket hamarosan az MPT honlapján találtok!

    Várjuk jelentkezéseteket!

    Hajduska-Dér Bálint
    MPT Fiatal Pszichiáterek Szekció titkára

    Szendi István
    MPT főtitkár helyettes

    Rendezvény kezdete: 2014.09.19.
    Rendezvény vége: 2014.09.21.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Módosított helyszín!- V. Magyar Evészavar Kongresszus - Evészavarok megelőzése és terápiája

    Kedves Kollégák!

    A modern civilizációs betegségek típusos példáinak szokták tekinteni az evészavarokat, amelyek gyakorisága az utóbbi két évtizedben jelentősen megnőtt, s új betegségtípusok is megjelentek. Korántsem arról van szó, hogy az evészavarok csupán a nyugati fejlett országokra jellemzőek: a hazai egészségügynek is fel kell készülnie a korszerű diagnosztikára és terápiára.

    Ebben a népegészségügyi jelentőségű munkában sokféle szakember segítségére van szükség. Az elsődleges megelőzésben vagy a betegségek felismerésében kiemelkedő szerepük van a pedagógusoknak, háziorvosoknak, belgyógyászoknak, gyermekgyógyászoknak. A kezelésben komplex terápiára kell berendezkednünk, amelyben a pszichoszomatikus betegségek ellátásában fontos szerepet betöltő pszichiáterek és pszichológusok mellett a belgyógyászok, gyermekgyógyászok és a diéta-szakemberek együttműködése kívánatos. A témakörnek szentelt első konferencia ennek a többoldalú szemléletnek a jegyében fogant.

    A gyümölcsöző együttgondolkodás reményében szeretettel várjuk a legkülönbözőbb szakterületek képviselőit.

    Az absztraktok beküldésének a határideje 2014. augusztus 1. volt.
    Kedvezményes részvételi díjjal augusztus 30-ig lehetett jelentkezni.

    Az előadók és résztvevők jelentkezésüket ide kattintva küldhetik be.

    Túry Ferenc
    a Magyar Pszichiátriai Társaság
    Evészavar Munkacsoportjának
    elnöke

    Pászthy Bea
    a Magyar Pszichiátriai Társaság
    Evészavar Munkacsoportjának
    titkár

    További információkért a rendezvényről kattintson!

    Rendezvény kezdete: 2014.09.19.
    Rendezvény vége: 2014.09.20.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., MTA DAB Székháza
    A rendezvény Web oldala: http://www.mpt.iif.hu/eveszavar.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ADOS diagnosztika a felnőtt pszichiátriai ellátásban

    A képzés célja: az autizmus spektrum zavar diagnosztikájában dolgozó szakemberek képzése. Elsősorban a felnőtt-, másodsorban a gyermekpszichiátriai ellátás területén dolgozó szakemberek jelentkezését várjuk sztenderdizált diagnosztikus eljárások alkalmazásáról szóló, OFTEX rendszerben akkreditált, 50 pontot adó képzésünkre. Az ADOS (Autizmus Diagnosztikus Obszervációs Séma) egy félig strukturált, „press-típusú” eljárás, kiegészítve az ADI-R-rel (Autizmus Diagnosztikus Interjú – Javított változat) együttesen teljes autizmus-diagnosztikus eljárást adnak. Az ADOS készletet biztosítjuk a résztvevők számára.

    A képzésben való részvétel ingyenes.
    A képzésen résztvevők maximum létszáma: 10 fő

    Résztvevők kiválasztási folyamatának szempontjai a formai megfelelésen kívül:
    Az Európai Unió által támogatott program előírásainak, valamint a program akkreditációjának megfelelve a képzésre jelentkezhet elsősorban felnőtt pszichiáter, másodsorban gyermekpszichiáter, de akár klinikai szakpszichológus is. A felnőtt pszichiátrián dolgozó jelentkezők a bírálat során előnyben részesülnek. A jelentkezések bírálata során további szempont a jelentkezés (elektronikus és papír alapú) beérkezési időpontja.

    A jelentkezők a képzésre történő felvételről szeptember 2-ig szóbeli és írásbeli értesítést kapnak.

    Csoportos képzési időpontok (Csoportos képzésben az FSZK székhelyén valósul meg):
    2014.09.05. péntek
    2014.09.06. szombat
    2014.10.20. hétfő
    2014.10.21. kedd
    2014.10.22. szerda
    2014.11.21. péntek

    A képzés teljes óraszáma magába foglalja az egyéni, támogatott tanulást és felkészülést.

    A képzéssel kapcsolatosan további információ kérhető:
    Békefi Éva képzési koordinátor (TÁMOP 5.4.11-12/1 – Nyolc Pont kiemelt projekt)
    Telefon: (1) 450-3230/105
    Mobiltelefon: (30) 756-7187 Fax: (1) 450-3235
    E-mail: bekefi.eva@fszk.hu

    Jelentkezési lap >>
    Részletes felhívás >>

    Rendezvény kezdete: 2014.09.05.
    Rendezvény vége: 2014.11.21.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1071 Budapest, Damjanich u. 4., FSZK székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás konzultáns (CBT konzultáns) képzés

    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Szervező partner: Moravcsik Alapítvány
    A képzés szakmai vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
    A képzési koordinátor: Kovács Emese Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote@mail.semmelweis-univ.hu
    Jelentkezés: a www.vikote.hu oldalon.

    Kiknek ajánljuk a képzést:
    A képzésre azon humán alapdiplomával rendelkező, segítő szakmában dolgozó kollégák jelentkezését várjuk, akik munkájuk során kívánják a kognitív viselkedésterápiás módszert használni.

    A képzés ideje:
    A teljes képzés 2 éves (4 félév), félévente 12 képzési nap A tanfolyamunkat 2014. szeptemberében indítjuk.

    A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a kliens-terapeuta kommunikációt, fejlődjön az empátiás készségük. Ismerjék meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban leggyakrabban megjelenő kóros tüneteket, hiszen ezek felismerése elengedhetetlen a hatékony segítő kapcsolat kialakításában. Munkájuk célja lesz, hogy klienseiket segítsék a mentális, ill. viselkedési zavaraikból fakadó problémáik megoldásában. A képzésből kikerülő friss ismereteket és kompetenciákat szerző munkaerő feledata a működési területén a mentális problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő emberek munkavállalási képességének, tanulási készségeiknek fejlesztése, életminőségük javítása.

    A képzés tematikája:
    A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós gyakorlatokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll.

    1. Propedeutika, pszichopatológia, pszichoterápiás kommunikáció, személyközpontú terápia alapjai, empátia labor A képzés első részében a résztvevők elsajátítják azt a kliens-terapeuta kommunikációt, amely minden pszichoterápiás  illetve segítő kapcsolat alapját képezi. Különös hangsúlyt helyezünk a non-specifikus változókra (empátia, feltétel nélküli elfogadás, kongruencia) és a kliens centrikus figyelmi beállítódásra, amelyek fejlesztése jelentősen javíthatja a terapeuta és a terápia hatékonyságát. Kitérünk azoknak a kóros tüneteknek a megismertetésére, amelyek a leggyakrabban jelennek meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban.  Ezeknek a tüneteknek a felismerése és azonosítása nélkülözhetetlen a pszichoterápiás eljárások megfelelő és korrekt alkalmazásához.

    2. Viselkedésterápia A képzés ezen részének célja a viselkedésterápiás módszer alapjainak, a viselkedésterápia alapfogalmainak, a viselkedésterápiás folyamat főbb jellemzőinek és a viselkedésterápiás etikának az elsajátítása. A behaviorizmus történetét követően a résztvevők megismerkednek a tanuláselmélettel és a tanulási szabályokkal. Ezt követi a viselkedésterápiás technikák elsajátítása és a különböző betegségek viselkedésterápiával történő kezelésének elmélete és gyakorlata. A gyakorlatok során a résztvevők megismerkednek a viselkedés-alapú anamnézis felvételével, a viselkedés feltérképezésével, a viselkedésdiagnosztika gyakorlatával, a viselkedésterápiás eszközök közötti választás szempontjaival, a különböző terápiás módszerekkel, a viselkedésterápiára jellemző betegvezetéssel, a terápiás óra szerkezetével, a terápiás keretek tartásával és a terápiás folyamat értékelésének módszereivel. A viselkedésterápia a nagymértékű strukturáltsága, a tanuláselmélet terápiában alkalmazott törvényszerűségei eredményeként hatékonyan alkalmazható a különböző magatartási és szorongásos zavarok gyógykezelésében, ami a viselkedésváltozások mérésével jól nyomon követhető. A szakirodalomban számos kontrollált tanulmány igazolja a módszer hatékonyságát.

    3. Kognitív terápia A képzés harmadik szakaszában a résztvevők megismerkednek a kognitív terápia alapjaival, - amely ráépül az előző, viselkedésterápiás képzési szakasz tananyagára - valamint a kognitív terápia specifikus kórképekre kidolgozott elméleti és gyakorlati ismereteivel. A résztvevők elsajátítják a kognitív megközelítés helyét a pszichoterápiás irányzatok között, elméleti alapjait, az egyes pszichés megbetegedések kognitív modelljét valamint a kognitív szempontú állapotfelmérés (ún. kognitív diagnosztika) alapelveit. Betekintést kapnak a sématerápia alapjaiba, valamint a tudatos jelenléten alapuló kognitív terápiába (Mindfullness terápia).

    Akkreditáció:
    A képzésünk akkreditálásra került az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).

    A képzés tandíja:  200.000,- Ft/félév

    A képzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.01.
    Rendezvény vége: 2014.09.30.
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. Kongresszusa

    Szeretettel meghívjuk Önt A Magyar Személyre Szabott Medicina Társaság V. kongresszusára Transzláció jelentősége a személyre szabott medicinában címmel.

    Jelentkezési határidő: 2014. július 31.

    A konferencia pontszerző tanfolyamnak minősül, mind a szakorvosok, mind a PhD hallgatók számára:
    OFTEX pontértéke: 32 pont
    GYOFTEX pontértéke: 36 pont

    A konferencia fő témái:
    - A transzlációs és személyre szabott medicina az interdiszciplinaritás tükrében
    - Transzlációs kutatás lehetőségei különös tekintettel a képalkotó eljárásokra
    - A személyre szabott kezelések szerepe a tradicionális orvoslásban
    - A SZSZO globális és hazai finanszírozásának lehetőségei
    - A „big data” kezelése az egészségügyben

    A kongresszussal kapcsolatos egyéb információt, jelentkezési lapot hamarosan az MSzMT honlapján (www.mszszmt.hu) találhat.

    További információkat talál a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.08.29.
    Rendezvény vége: 2014.08.30.
    Helyszín: 2481 Velence, Béke utca, Resort & Spa

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferencvárosi anzix - Női art brut művészek - kiállításmegnyitó

    Tisztelettel meghívjuk a Ferencvárosi anzix - Női art brut művészek című kiállítás megnyitójára.

    A kiállítást megnyitja:
    Podmaniczky Szilárd, író

    Köszöntőt mond:
    - Tóth Eszter, művészettörténész
    - Visnyei Emőke, szociális munkás

    A tárlat megtekinthető 2014. szeptember 30-ig.

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    További részleteket talál a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.08.27. 18:00
    Rendezvény vége: 2014.08.27. 19:00
    Helyszín: Balatonboglár, Hétház utca

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferencvárosi anzix - Női art brut művészek - kiállításmegnyitó

    Tisztelettel meghívjuk a Ferencvárosi anzix - Női art brut művészek című kiállítás megnyitójára.

    A kiállítást megnyitja:
    Podmaniczky Szilárd, író

    Köszöntőt mond:
    - Tóth Eszter, művészettörténész
    - Visnyei Emőke, szociális munkás

    A tárlat megtekinthető 2014. szeptember 30-ig.

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    További részleteket talál a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.08.27. 18:00
    Rendezvény vége: 2014.08.27. 19:00
    Helyszín: Balatonboglár, Hétház utca

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferencvárosi anzix - Női art brut művészek - kiállításmegnyitó

    Tisztelettel meghívjuk a Ferencvárosi anzix - Női art brut művészek című kiállítás megnyitójára.

    A kiállítást megnyitja:
    Podmaniczky Szilárd, író

    Köszöntőt mond:
    - Tóth Eszter, művészettörténész
    - Visnyei Emőke, szociális munkás

    A tárlat megtekinthető 2014. szeptember 30-ig.

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    További részleteket talál a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.08.27. 18:00
    Rendezvény vége: 2014.08.27. 19:00
    Helyszín: Balatonboglár, Hétház utca

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXXI. Epileptológiai Továbbképző Munkakonferencia

    Célcsoport:
    neurológusok, gyerek neurológusok, pszichiáterek és pszichológusok

    Rendezvény kezdete: 2014.10.16.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: 9027 Győr, Budai u. 4-6., Famulus Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap Konferenciája

    Az Orvosi Hetilap, hazánk meghatározó magyar nyelvű szakmai folyóirata idén október 17-18. között rendezi éves továbbképző, pontszerző rendezvényét, Budapesten.

    Aktuális témák: biztosítás-orvostan, bőrgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, klinikai vizsgálatok szervezése, marketing és magánegészségügy, szemészet, szülészet-nőgyógyászat.

    A rendezvényt továbbképzésként akkreditálta a Semmelweis Egyetem, 32 pont szerezhető több szakvizsga vonatkozásában is.

    Kérjük, látogassa meg a konferenciát, regisztráljon a honlapon: http://konferencia.orvosihetilap.com

    Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szenvedély és közöny - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 21. konferenciája

    Tisztelt Kollégák!

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXI. konferenciájára.

    A konferencia akkreditált, a 32 CME pontra a konferencián történő személyes regisztráció továbbra is kétnapos részvétellel lehetséges.

    További részletes információk a honlapon (www.psychoanalysis.hu) és a konferencia Facebook-oldalán (www.facebook.com/mpekonferencia) találhatóak folyamatosan frissülő tartalmakkal.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumokban olvashatóak.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: Budapest, XI. Dayka Gábor u. 3., Hotel Rubin

    Kapcsolódó dokumentumok (6)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap Konferenciája

    Az Orvosi Hetilap, hazánk meghatározó magyar nyelvű szakmai folyóirata idén október 17-18. között rendezi éves továbbképző, pontszerző rendezvényét, Budapesten.

    Aktuális témák: biztosítás-orvostan, bőrgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, klinikai vizsgálatok szervezése, marketing és magánegészségügy, szemészet, szülészet-nőgyógyászat.

    A rendezvényt továbbképzésként akkreditálta a Semmelweis Egyetem, 32 pont szerezhető több szakvizsga vonatkozásában is.

    Kérjük, látogassa meg a konferenciát, regisztráljon a honlapon: http://konferencia.orvosihetilap.com

    Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tea és Művészet

    Művészettörténeti előadássorozat játékosan teával.

    Belépő: 1000 Ft, amivel a Moravcsik alapítványt támogatod

    Az estet vezeti: Kurdi János

    Rendezvény kezdete: 2014.10.18. 18:00
    Rendezvény vége: 2014.10.18. 20:00
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria
    A rendezvény Web oldala: http://www.artbrut.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Akkreditáció
    Orvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak: 5 pont (utóakkreditáció). Szociális szakembereknek: 5 pont.

    Témakörök:
    - Közösségi pszichiátria
    - A nők helyzete és identitása a segítő munkában
    - Etnopszichiátria – Mit tanulhatunk az ősi segítőktől?
    - A diaszpóra identitásról (Samu István nyomán) és a segítő szerepről
    - Transzkulturális pszichiátria (szervezés alatt)
    - A szakember, mint vezető
    - A segítő segítése

    Részvételi díj
    2014. november 2-án éjfélig történő átutalással: 10.000 Ft
    Ezt követően kizárólag a helyszínen történő fizetéssel: 12.000 Ft

    Jelentkezés
    Az ebredesek.hu honlapon. A regisztráció abban az esetben érvényes, ha a 10.000 Ft regisztrációs díj 2014.11.02-án éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.

    Érdeklődés
    Kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel:
    ebredesek.konferencia@gmail.com, illetve Vida Ágnesnál (+36 20 6663165)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.04. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.11.04. 17:00
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Országos Tisztifőorvosi Hivatal

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Psychiatric Days of Bosnia and Herzegovina - Suicidal Behavior, Suicide Prevention and Suicide

    Organizer: Psychiatric Association of Bosnia-Herzegovina
    Collaboration: Department of Psychiatry, University Clinical Hospital Mostar
    Contacts: Prof. Dragan Babić, MD, PhD / Dr. Goran Račetović, MD
    E-mail: dragan.babic@tel.net.ba / gracetovic@yahoo.com
    Website: www.upubih.com

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.08.
    Helyszín: Bosnia and Herzegovina, Mostar,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease International

    Dear Colleagues,

    Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.

    As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.

    The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.

    So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.

    The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.

    This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.

    We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.

    Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.

    For further information please click here.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: India, New Delhi, India Habitat Centre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease International

    Dear Colleagues,

    Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.

    As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.

    The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.

    So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.

    The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.

    This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.

    We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.

    Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.

    For further information please click here.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: India, New Delhi, India Habitat Centre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease International

    Dear Colleagues,

    Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.

    As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.

    The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.

    So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.

    The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.

    This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.

    We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.

    Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.

    For further information please click here.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: India, New Delhi, India Habitat Centre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Psychiatric Days of Bosnia and Herzegovina - Suicidal Behavior, Suicide Prevention and Suicide

    Organizer: Psychiatric Association of Bosnia-Herzegovina
    Collaboration: Department of Psychiatry, University Clinical Hospital Mostar
    Contacts: Prof. Dragan Babić, MD, PhD / Dr. Goran Račetović, MD
    E-mail: dragan.babic@tel.net.ba / gracetovic@yahoo.com
    Website: www.upubih.com

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.08.
    Helyszín: Bosnia and Herzegovina, Mostar,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease International

    Dear Colleagues,

    Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.

    As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.

    The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.

    So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.

    The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.

    This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.

    We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.

    Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.

    For further information please click here.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: India, New Delhi, India Habitat Centre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE Összejövetel (2014.11.12.)

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2014. november 12.-én tartja következő összejövetelét.
    Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Silling Tibor (MPGRE) Gondnoksági véleményezések és más aktualitások.
    10.30 h Dr. Sós Éva (MPT főtitkára) Beszélgetés a főtitkári elképzelésekről, januári konfresszusról.
    11.30h Büfé

    Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    Időpont: 2014.11.12.
    Helyszín: XIX Budapest, Dobó Katica u 18.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE Összejövetel (2014.11.12.)

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2014. november 12.-én tartja következő összejövetelét.
    Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Silling Tibor (MPGRE) Gondnoksági véleményezések és más aktualitások.
    10.30 h Dr. Sós Éva (MPT főtitkára) Beszélgetés a főtitkári elképzelésekről, januári konfresszusról.
    11.30h Büfé

    Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    Időpont: 2014.11.12.
    Helyszín: XIX Budapest, Dobó Katica u 18.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma önismereti csoport

    Pszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.

    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.29.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma önismereti csoport

    Pszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.

    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.29.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma önismereti csoport

    Pszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.

    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.29.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma önismereti csoport

    Pszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.

    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.29.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress on Mental Dysfunction and Non-Motor Features of Parkinson's Disease & Related Disorders

    MDPD 2014 is a leading annual educational forum offering a unique opportunity to deliberate on brain diseases and how they contribute to cognitive decline, and to identify the specific psychological markers.

    Contact person: Ronit Eisenbach

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.12.04.
    Rendezvény vége: 2014.12.07.
    Helyszín: France, Nice,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress on Mental Dysfunction and Non-Motor Features of Parkinson's Disease & Related Disorders

    MDPD 2014 is a leading annual educational forum offering a unique opportunity to deliberate on brain diseases and how they contribute to cognitive decline, and to identify the specific psychological markers.

    Contact person: Ronit Eisenbach

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.12.04.
    Rendezvény vége: 2014.12.07.
    Helyszín: France, Nice,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Filmklub

    A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria munkatársai tisztelettel meghívják 2015. január 16-án, pénteken 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő Filmklub programra.

    Részvételével támogathatja a Moravcsik Alapítvány Integrált Szociális Intézmény és a BAB Galéria munkáját.

    Időpont: 2015.01.16.
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Filmklub

    A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria munkatársai tisztelettel meghívják 2015. január 16-án, pénteken 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő Filmklub programra.

    Részvételével támogathatja a Moravcsik Alapítvány Integrált Szociális Intézmény és a BAB Galéria munkáját.

    Időpont: 2015.01.16.
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése - A szinapszistól a szintézisig

    További információkat olvashat a rendezvény oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.31.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., Kongresszusi Központ Szeged
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a pszichiátriában - SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika - Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése (CME) kötelező szintentartó tanfolyama

    A következő szakvizsgákhoz akkreditálva:
    • pszichiátria
    • gyermekpszichiátria
    • igazságügyi pszichiátria
    • addiktológia
    • pszichiátriai rehabilitáció
    • klinikai szakpszichológia
    • pszichoterápia

    A tanfolyam résztvevői, sikeres tesztvizsga esetén, 50 továbbképzési pontot kapnak

    A tanfolyam díja: 15.000 Ft

    Befizetés átutalással:
    Pszichiátriáért Alapítvány
    székhely: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 57.
    adószám: 18285587-1-06
    bankszámlaszám 11735005-20556606-00000000 OTP Bank Zrt.

    Jelentkezés a tanfolyamra és regisztráció:
    Elektronikusan lehetséges klinikánk titkárnőjénél: kovacs.beata@med.u-szeged.hu
    A jelentkezők Oftex tanfolyam-regisztrációját munkatársnőnk fogja elvégezni

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.30.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., II. emelet, Szegedi Tudományegyetem, BTK, Auditorium Maximum

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoport

    CME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.

    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.07. 10:00
    Rendezvény vége: 2015.02.07. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoport

    CME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.

    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.07. 10:00
    Rendezvény vége: 2015.02.07. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoport

    CME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.

    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.07. 10:00
    Rendezvény vége: 2015.02.07. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoport

    CME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.

    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.07. 10:00
    Rendezvény vége: 2015.02.07. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoszomatika elmélete és gyakorlata

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    Részletek >>

    SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont

    Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria

    Részvételi díj: 36.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2015.02.11.
    Rendezvény vége: 2015.02.13.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Pilling János: Az agresszív beteggel és hozzátartozóival történő kommunikáció

    Időpont: 2015.02.18.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00017 / 14 kreditpont

    Célcsoport: 41 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.02.28.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 2.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.03.06.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Szeged, Kálvária sugárút 57., Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)KAPSZLI Szakmai Napok

    EZÚTTAL A 21. SZÁZAD LÉLEKTANI ÉS TÁRSADALMI JELLEGZETESSÉGEIT JÁRJUK KÖRÜL, KITEKINTÉST NYÚJTVA A MAGYARORSZÁGON IS AKTUÁLIS KÉRDÉSEKRE.

    Rendezvényünkön szeretnénk bemutatni:
    • modernkori lélektani jelenségeket: online identitás, családmodellek átalakulása, párkeresés mai jellegzetességei, nemi szerepek és nemi érés átalakulása, válás és újraszerződés, időskori szerepcsökkenés,
    • 21. századi pszichológiai problémákat, kórképeket: evészavarok, kapunyitási pánik, kapuzárási pánik, kapcsolatfüggőség, perfekcionizmus, cyberbullying, halogatás,
    • napjaink társadalmi, társadalom-lélektani jelenségeit: politikai aktivizmus, politikai mediáció, hátrányos helyzet, "divatos" diagnózisok, reklám, manipuláció, szubkultúrák, összeesküvés-elméletek,
    • Magyarországra jellemző lélektani és társadalmi sajátosságokat: hungaropesszimizmus, magyar kisebbségek helyzete, drogmegelőzés, "droghelyzet" és egészségügyi helyzet itthon

    Előadásaink mellett számos műhelyfoglalkozást tervezünk, hogy az elméletben megszerzett tudás mellett a konferencia résztvevői saját élménnyel is gazdagodhassanak. Ezek célja, hogy látogatóink a fent felsorolt lélektani jelenségek mellett saját magukkal is találkozhassanak a konferencián – például pszicho- és szociodráma, pszichobox, hipnózis, mindfullnes, transztánc, sámándobolás, pszichofintessz-foglalkozások által. Mindez természetesen csak ízelítő a rendezvény tervezett programjából.

    A konferencia időpontja: 2015. március 6-7-8. (péntek-szombat-vasárnap)
    A konferencia helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete, melynek címe: 1037 Budapest, Bécsi út 324.

    Az esemény promó videója: https://www.youtube.com/watch?v=gmLrArHfUdI>>

    Olvass többet a konferenciáról és rólunk
    Facebook-oldalunkon- és ha tetszik, like-olj minket!

    Az esemény oldala!

    Megújult a honlapunk, ahol egyre bővülnek a feltöltött anyagaink, korábbi előadásokat nézhetsz és hallgathatsz, informálódhatsz a fejleményeinkről!

    A rendezvény hivatalos plakátja megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.03.06.
    Rendezvény vége: 2015.03.08.
    Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete
    A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 2.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.03.06.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Szeged, Kálvária sugárút 57., Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)KAPSZLI Szakmai Napok

    EZÚTTAL A 21. SZÁZAD LÉLEKTANI ÉS TÁRSADALMI JELLEGZETESSÉGEIT JÁRJUK KÖRÜL, KITEKINTÉST NYÚJTVA A MAGYARORSZÁGON IS AKTUÁLIS KÉRDÉSEKRE.

    Rendezvényünkön szeretnénk bemutatni:
    • modernkori lélektani jelenségeket: online identitás, családmodellek átalakulása, párkeresés mai jellegzetességei, nemi szerepek és nemi érés átalakulása, válás és újraszerződés, időskori szerepcsökkenés,
    • 21. századi pszichológiai problémákat, kórképeket: evészavarok, kapunyitási pánik, kapuzárási pánik, kapcsolatfüggőség, perfekcionizmus, cyberbullying, halogatás,
    • napjaink társadalmi, társadalom-lélektani jelenségeit: politikai aktivizmus, politikai mediáció, hátrányos helyzet, "divatos" diagnózisok, reklám, manipuláció, szubkultúrák, összeesküvés-elméletek,
    • Magyarországra jellemző lélektani és társadalmi sajátosságokat: hungaropesszimizmus, magyar kisebbségek helyzete, drogmegelőzés, "droghelyzet" és egészségügyi helyzet itthon

    Előadásaink mellett számos műhelyfoglalkozást tervezünk, hogy az elméletben megszerzett tudás mellett a konferencia résztvevői saját élménnyel is gazdagodhassanak. Ezek célja, hogy látogatóink a fent felsorolt lélektani jelenségek mellett saját magukkal is találkozhassanak a konferencián – például pszicho- és szociodráma, pszichobox, hipnózis, mindfullnes, transztánc, sámándobolás, pszichofintessz-foglalkozások által. Mindez természetesen csak ízelítő a rendezvény tervezett programjából.

    A konferencia időpontja: 2015. március 6-7-8. (péntek-szombat-vasárnap)
    A konferencia helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete, melynek címe: 1037 Budapest, Bécsi út 324.

    Az esemény promó videója: https://www.youtube.com/watch?v=gmLrArHfUdI>>

    Olvass többet a konferenciáról és rólunk
    Facebook-oldalunkon- és ha tetszik, like-olj minket!

    Az esemény oldala!

    Megújult a honlapunk, ahol egyre bővülnek a feltöltött anyagaink, korábbi előadásokat nézhetsz és hallgathatsz, informálódhatsz a fejleményeinkről!

    A rendezvény hivatalos plakátja megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.03.06.
    Rendezvény vége: 2015.03.08.
    Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete
    A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákban

    Résztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek

    Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu

    Témák
    - A gyógyítás etikai szabályai
    - Beteg- és pácienstájékoztatás
    - Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
    - Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
    - Adatvédelem
    - Betegvédelem, betegjogok
    - A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.

    Időpont: 2015.03.07.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákban

    Résztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek

    Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu

    Témák
    - A gyógyítás etikai szabályai
    - Beteg- és pácienstájékoztatás
    - Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
    - Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
    - Adatvédelem
    - Betegvédelem, betegjogok
    - A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.

    Időpont: 2015.03.07.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Időpont: 2015.03.13. (péntek)
    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2015.03.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az orvos-beteg kapcsolat kulturális sajátosságai. Alkalmazott klinikai orvosi antropológia

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00239/ 30 kreditpont

    Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.

    Részvételi díja: 25.000 Ft

    Részletek >>

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE XX. emelet, a Magatartástudományi Intézet könyvtára

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jog és kommunikáció - A hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása

    A képzés sajátosan strukturált csoportmódszerre épül.A joganyagot az előadók előzetes felkészülése, s a résztvevők által felvetett problémák közös konzultációja mentén dolgozzuk fel.A résztvevők szűk köre lehetővé teszi,hogy mindenkinek legyen ideje és tere kérdezni, reflektálni.
    A közös gondolkodás, a gyakorlati tapasztalatok és megoldások kölcsönös cseréje teszi a képzést izgalmassá, s a jogi anyagot könnyedén befogadhatóvá.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Tudományos információ: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
    Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
    Tel: +36309759345
    E-mail: info@pszichotrend.hu
    Szervező: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
    Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
    Tel: +36309759345
    E-mail: info@pszichotrend.hu
    Helyszín: 1111 Budapest, Tölgyfa utca 24., PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelés
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichotrend.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jog és kommunikáció - A hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása

    A képzés sajátosan strukturált csoportmódszerre épül.A joganyagot az előadók előzetes felkészülése, s a résztvevők által felvetett problémák közös konzultációja mentén dolgozzuk fel.A résztvevők szűk köre lehetővé teszi,hogy mindenkinek legyen ideje és tere kérdezni, reflektálni.
    A közös gondolkodás, a gyakorlati tapasztalatok és megoldások kölcsönös cseréje teszi a képzést izgalmassá, s a jogi anyagot könnyedén befogadhatóvá.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Tudományos információ: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
    Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
    Tel: +36309759345
    E-mail: info@pszichotrend.hu
    Szervező: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
    Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
    Tel: +36309759345
    E-mail: info@pszichotrend.hu
    Helyszín: 1111 Budapest, Tölgyfa utca 24., PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelés
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichotrend.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap

    09:30 - 09:55
    Regisztráció, érkezés

    09:55 – 10:00
    Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása

    10:00 – 10:30
    Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés – Gyakorlati alapok

    10:30 - 11:15
    Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet

    11:25 – 13:15
    Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban

    13:15-14:15
    Ebédszünet

    14:15-15:00
    Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet

    15:00 – 16:30
    Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)

    16:30 – 17:00
    Zárómegbeszélés

    Időpont: 2015.03.25.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap

    09:30 - 09:55
    Regisztráció, érkezés

    09:55 – 10:00
    Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása

    10:00 – 10:30
    Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés – Gyakorlati alapok

    10:30 - 11:15
    Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet

    11:25 – 13:15
    Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban

    13:15-14:15
    Ebédszünet

    14:15-15:00
    Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet

    15:00 – 16:30
    Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)

    16:30 – 17:00
    Zárómegbeszélés

    Időpont: 2015.03.25.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 19.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.03.26.
    Helyszín: Pécs, Rákóczi út 2., PTE Megyei Kórház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerelés időskorban

    A SOTE 25 Kreditponttal akkreditálta a konferenciát

    Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Helyszín: Budapest, Hotel Aréna

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerelés időskorban

    A SOTE 25 Kreditponttal akkreditálta a konferenciát

    Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Helyszín: Budapest, Hotel Aréna

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerelés időskorban

    A SOTE 25 Kreditponttal akkreditálta a konferenciát

    Rendezvény kezdete: 2015.03.27.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Helyszín: Budapest, Hotel Aréna

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az interperszonális pszichoterápia (IPT) alapjai

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00184 / 16 kreditpont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, társadalomorvostan stb.

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.03.31.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az interperszonális pszichoterápia (IPT) alapjai

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00184 / 16 kreditpont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, társadalomorvostan stb.

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.03.31.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatric Times Képzés

    A program 3 modulból áll.
    A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
    Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!

    A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.

    A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.

    További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!

    Rendezvény kezdete: 2015.04.01.
    Rendezvény vége: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 25.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.01.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kódház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatric Times Képzés

    A program 3 modulból áll.
    A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
    Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!

    A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.

    A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.

    További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!

    Rendezvény kezdete: 2015.04.01.
    Rendezvény vége: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 25.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.01.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kódház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra

    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 24 000 Ft

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Majlinger Kinga oktatásszervezőnél, pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon

    Rendezvény kezdete: 2015.04.10.
    Rendezvény vége: 2015.04.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Időpontok:
    2015.05.07-08.
    2015.05.15-16.
    2015.05.22-23.
    2015.06.04-05.
    2015.06.05-06.
    2015.06.11.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.04.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MPT Budapesti Tagozat - Szakmai Program

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt a 2015. május 12-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megrendezendő szakmai programjára.

    Helye: Károlyi Étterem és Kávéház Különterme (1053 Budapest, Károlyi u.16.)

    Program:
    Dr. Takács Andrea levezető elnök
    Dr . Szekeres György ” Új ,atipusos hosszú hatású injekciós antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésében “ Dr. Stark András " Szkizofrénia és non – adherencia - filmművészeti alkotások tükrében “

    Előzetes regisztrációját az alábbi e-mail címen kérem:
    Dr. Takács Andrea - 3anader@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2015.05.12. 17:00
    Rendezvény vége: 2015.05.12.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi Étterem és Kávéház Különterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE - Májusi összejövetel

    Egyesületünk 2015. május 13.-án tartja következő összejövetelét.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Sós Éva (Med Adherence Kft, MPT) Adherencia – a gyógyulás szükséges, bár nem elégséges feltétele
    10.30 h Büfé
    11.00h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az egészségügy helyzetéről, tendenciákról.

    A meghívót megtalálják a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.05.13.
    Helyszín: Budapest, Dobó Katica utca 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gondozói Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2015.06.04.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gondozói Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2015.06.04.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gondozói Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2015.06.04.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Helyszín:

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2015 - Bucharest - International Congress

    Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary

    Dear Madam,
    Dear Sir,

    On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic “Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity”.

    Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems’ performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.

    Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.

    For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./.

    You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Association’s website and http://www.wpa2015bucharest.org./, to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.

    For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org, phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.

    Sincerely yours,
    Eliot Sorel
    Co-Chair Scientific Committee

    Rendezvény kezdete: 2015.06.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Románia, Bukarest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Royal College of Psychiatrics - International Congress 2015 - Psychiatry at the Forefront of Science

    W1 Giving evidence to the Tribunal - science or art?

    This is an interactive skills workshop on giving evidence. The three presenters will give advice on the evidence required by the tribunal panel focussing on the legal criteria (led by Judge), presenting risk information and appropriate treatment.
    Delegates will leave with a clearer understanding of how to be a competent medical witness at a mental health tribunal.
    Places for this workshop are very limited – book early if you wish to attend

    S7 Mental Health Informatics: health records, apps and priorities for the future

    The first part of the session will cover the implementation of e-health projects such as Care.Data and its implications for research, service development and confidentiality.
    The second part of the session will cover Mental Health apps and their use in clinical settings and by patients.
    The third part of the session will cover recent developments in mental health informatics and priorities for the future.

    W6 Cardiac assessment and QTc monitoring in mental health patients, principles and competencies
    This workshop aims to look at management of cardiac risk in psychiatric patients. It will focus on identifying risk factors and relevant investigations including interpretation of the QT measurements on the ECG.
    Places for this workshop are very limited - book early if you wish to attend.

    S41 Terrorism in the 21st Century: a new world without boundaries

    The learning objectives of this session are:
    - To learn about the varied factors which may lead some individuals to become terrorists
    - To learn about how to frame and develop responses to prevent the recruitment of terrorists
    - To learn how to frame and develop response to prevent individuals who have fought in Wars away from their home country in acting as terrorists in their home country.

    Over 950 psychiatrists have already booked for this event

    Places are limited – don’t miss out and book your place today

    For a full programme and registration details visit the website!

    E-mail: congress@rcpsych.ac.uk

    Rendezvény kezdete: 2015.06.29.
    Rendezvény vége: 2015.07.02.
    Helyszín: United Kingdom, Birmingham,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd European Congress for Social Psychiatry

    Welcome !
    Dear Colleagues,

    The Swiss Society for Social Psychiatry (SSPS-SGSP) is greatly honored to invite you to attend and participate in the 2nd European Congress for Social Psychiatry co-sponsored by the World Association for Social Psychiatry (WASP) which will be held in Geneva, Switzerland, from July 1st to July 3rd 2015.

    Following the success of the 1st European Congress for Social Psychiatry in 2012, we received a big amount of positive feedbacks and demands for a second edition.

    We are then pleased to announce you that the 2nd European Congress for Social Psychiatry will take place in Geneva from July 1st to July 3rd 2015.

    Mark It On Your Calendar !

    We hope to meet you there once again. Your attendance is the key for a successful congress!

    With best regards,
    Yasser Khazaal & François Ferrero, Chairmen Organizing Committee

    Important dates:

    Abstract submission starts
    1 October 2014

    Abstract submission deadline
    15 March 2015

    Late poster submission deadline
    15 May 2015

    Early registration
    15 November 2014 to 15 April 2015

    Standard registration
    16 April to 15 June 2015

    Late & On-site registration
    From 16 June 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.07.01.
    Rendezvény vége: 2014.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Switzerland, Geneva,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ecspsocialpsychiatry.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd European Congress for Social Psychiatry

    Welcome !
    Dear Colleagues,

    The Swiss Society for Social Psychiatry (SSPS-SGSP) is greatly honored to invite you to attend and participate in the 2nd European Congress for Social Psychiatry co-sponsored by the World Association for Social Psychiatry (WASP) which will be held in Geneva, Switzerland, from July 1st to July 3rd 2015.

    Following the success of the 1st European Congress for Social Psychiatry in 2012, we received a big amount of positive feedbacks and demands for a second edition.

    We are then pleased to announce you that the 2nd European Congress for Social Psychiatry will take place in Geneva from July 1st to July 3rd 2015.

    Mark It On Your Calendar !

    We hope to meet you there once again. Your attendance is the key for a successful congress!

    With best regards,
    Yasser Khazaal & François Ferrero, Chairmen Organizing Committee

    Important dates:

    Abstract submission starts
    1 October 2014

    Abstract submission deadline
    15 March 2015

    Late poster submission deadline
    15 May 2015

    Early registration
    15 November 2014 to 15 April 2015

    Standard registration
    16 April to 15 June 2015

    Late & On-site registration
    From 16 June 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.07.01.
    Rendezvény vége: 2014.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Switzerland, Geneva,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ecspsocialpsychiatry.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:
    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.

    Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
    Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu

    A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashat!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzés

    PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2015. szeptemberben.

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ - SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    A SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2015/2016. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.10.30.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2015. szeptember 9.-én tartja következő összejövetelét.

    Kérjük, hogy a Gondozókban bekövetkezett személyi vagy egyéb változásokat, új elérhetőségeket közöljék a vezetőséggel!

    Az összejövetel részletes programtervét megtekinthetik a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.09.09.
    Helyszín: Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó a dr. Stark Filmklubba (2015/16. évad)

    Szeptember 14-től ismét az Apolló porondján Dr. Stark, a legendás "soul-doctor" filmválogatásával, és legendás törzscsapatával. A vetítések a megszokott módon, hétfő esténként, 20.00 órakor kezdődnek. A bérletek a mozi pénztári órájában vehetők át 3.900Ft-os áron, és mert mindenki szereti biztosan tudni a saját helyét, az új bérletek már székre pontosan nektek/önöknek szólnak.

    09.14.
    A Bélier család / La famille Bélier
    francia-belga vígjáték, 106 perc, 2014
    Rendező: Eric Lartigau
    Szereplők: Karin Viard, François Damiens, Eric Elmosnino

    09.21.
    A nagy múzeum / Das Das große Museum
    osztrák dokumentumfilm, 94 perc, 2014
    Rendező: Johannes Holzhausen

    09.28.
    Suite Française
    angol-francia-kanadai-belga háborús filmdráma, 107 perc, 2015
    Rendező: Saul Dibb
    Szereplők: Michelle Williams, Kristin Scott Thomas, Margot Robbie

    10.05.
    1001 gramm / 1001 Gram
    norvég-német filmdráma, 93 perc, 2014
    Rendező: Bent Hamer
    Szereplők: Ane Dahl Torp, Laurent Stocker, Hildegun Riise

    10.12.
    Szerelemsziget / Ostrvo ljubavi
    horvát-német-boszniai-svájci vígjáték, 90 perc, 2014
    Rendező: Jasmila Zbanic
    Szereplők: Ariane Labed, Ermin Bravo, Ada Condeescu

    10.19.
    Apu vagy anyu? / Papa ou maman
    francia-belga vígjáték, 85 perc, 2015
    Rendező: Martin Bourboulon
    Szereplők: Laurent Lafitte, Marina Fois, Alexandre Desrousseaux

    Rendezvény kezdete: 2015.09.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.19.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Pécs)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal pszichiáterek hétvégéje

    Részletes programtervezet hamarosan elérhető lesz a HAPT facebook csoportján.

    (MINDEN KÖTÖTTSÉG NÉLKÜL KÉRNÉNK ELŐJELENTKEZÉSETEKET A hapt.preregisztracio@gmail.com CÍMRE Április 30-ig, HOGY A VÁRHATÓ LÉTSZÁM TÜKRÉBEN TUDJUK A SZERVEZÉST VÉGEZNI!)

    A programokban való részvétel feltétele, a HAPT tagság!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.20.
    Helyszín: Pécs,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal pszichiáterek hétvégéje

    Részletes programtervezet hamarosan elérhető lesz a HAPT facebook csoportján.

    (MINDEN KÖTÖTTSÉG NÉLKÜL KÉRNÉNK ELŐJELENTKEZÉSETEKET A hapt.preregisztracio@gmail.com CÍMRE Április 30-ig, HOGY A VÁRHATÓ LÉTSZÁM TÜKRÉBEN TUDJUK A SZERVEZÉST VÉGEZNI!)

    A programokban való részvétel feltétele, a HAPT tagság!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.20.
    Helyszín: Pécs,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Főpsziche - 2015. október 14.

    Program:

    9.15h- Dr. Szilágyi Simon (Péterfy S. u. Kh. Krízisintervenció és Pszichiátriai Osztály): Új krízis kezelési lehetőségekről az osztályon.

    9.30 h Dr. Filetóth Zsuzsa (Egis): Kezünkben a döntés.

    10.15 h Szünet, büfé az Egis támogatásával.

    10.30h Nyírő-OPAI-XIII.ker. Pszichiátriai Gondozó (szeptemberről elmaradt) előadásai:

    - Dr. Blazsek Péter (Gondozóvezető főorvos): A XIII. ker. Pszichiátriai Gondozó megújult működése (koncepció, eddigi megvalósulás).
    - Bodicsi Beáta (Vezető asszisztens): Metabolikus paraméterek monitorozása.
    - Dr. Blazsek Péter (Gondozóvezető főorvos): A kockázatelemzés jelentősége a pszichiátriai ellátásban.

    Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek!

    Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.

    November 11.-én Közgyűlés lesz az Alapszabály módosításról, valamint izgalmas kerekasztal a „Merényi ügyről” (OPCAT jelentés)!

    A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.10.14.
    Helyszín: 1191 Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of The World Federation for Mental Health (WFMH 2015)

    This Congress is being organized by the World Federation for Mental Health ( WFMH ) , The Royal College of Psychiatrists - Middle East Division, The Behman Hospital, Egypt and the Egyptian Society for the Rights of People with Mental Illness.

    We promise to produce a rich scientific, clinical, and practice-based program, with contributions from service users, their families and carers, as well as an interesting introduction to the culture, arts and social life of the local community in Cairo via several social, cultural and artistic events.

    Rendezvény kezdete: 2015.10.16.
    Rendezvény vége: 2015.10.19.
    Helyszín: Egypt, Cairo,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wfmh2015.com/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában szakmai konferencia

    Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a „Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában: árazás, finanszírozás és terápiához való hozzáférés” témakörben szervezett szakmai konferenciánkra.

    Konferencia címe:
    Focus on biological and biosimilar drugs in Europe: pricing, reimbursement and access issues

    Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, 3001-es terem

    Időpont: 2015. október 20., 15:30-17:45

    Előadók: Paul Cornes, Uwe Gudat, Mike Muenzberg, Zsombor Zrubka.

    A részletes programot mellékeljük. A konferencia nyelve angol.
    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
    Budapesti Corvinus Egyetem

    Időpont: 2015.10.20.
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővámtér 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában szakmai konferencia

    Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a „Biológiai és biohasonló gyógyszerek aktuális kérdései Európában: árazás, finanszírozás és terápiához való hozzáférés” témakörben szervezett szakmai konferenciánkra.

    Konferencia címe:
    Focus on biological and biosimilar drugs in Europe: pricing, reimbursement and access issues

    Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, 3001-es terem

    Időpont: 2015. október 20., 15:30-17:45

    Előadók: Paul Cornes, Uwe Gudat, Mike Muenzberg, Zsombor Zrubka.

    A részletes programot mellékeljük. A konferencia nyelve angol.
    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
    Budapesti Corvinus Egyetem

    Időpont: 2015.10.20.
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővámtér 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Fényterápia

    Időpont: 2015.10.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Fényterápia

    Időpont: 2015.10.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.10.30. (péntek)
    Részvételi díj: 12.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.10.30. (péntek)
    Részvételi díj: 12.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.10.30. (péntek)
    Részvételi díj: 12.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - továbbképzés

    Országos rezidens továbbképzési nap

    Időpont:: 2015. november 4. szerda (10.00-16.00)

    Jelentkezési szándékát kérjük, jelezze: scholtze@nyiro-opai.hu

    A részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás Szupervizió - Magyar Családterápiás Egyesület

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervizió indul.

    Oktató: Dr. Balogh Klára kiképző család-pszichoterapeuta

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik.

    A csoport létszáma maximum 12 fő.

    A tanfolyam 2015. nov. 07-től 2016 júniusáig tart.

    Tervezett időpontok: Szombatonként 10-18 óráig,
    2015. nov. 07. , dec. 12.
    2016. jan. 23.; márc. 19.; ápr. 30.; jún. 18.

    A képzés helyszíne: Debrecen, Weszprémi u. 12.

    A tanfolyam óradíja 13000 forint, azaz összesen 65000, mely tetszőleges bontásban fizethető. Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz fél képzési napot lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.

    A közös munka során két eset ismertetését kérjük, ebből az egyiket írásban is megfogalmazva. Családterápiás, párterápiás vagy egyéni rendszerszemléletű eseteket várunk. A jelentkezés feltétele a lezárt egyetemi (MA, MSc) tanulmányok és befejezett családterápiás alaptanfolyam.

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat érvényesíteniük szükséges.

    A jelentkezéskor kérjük, csatolják a családterápiás Alaptanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány másolatát, szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaik másolatát. A bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre, a családterápiával való kapcsolatukra, családterápiás tevékenységük kereteire.

    Amennyiben a második 50 óra szupervízió teljesítésére jelentkeznek, csatolják az első 50 óráról szóló adatlapot és a tanúsítvány másolatát.

    Jelentkezni és további információt lehet kérni Dr. Balogh Klárától.
    E-mail: dr.balogh.klara@t-online.hu mobil: 06 30 9785552

    Jelentkezés határideje: 2015. október 15.

    A résztvevőknek a képzés kezdetén felvételüket kell kérniük a Magyar Csalásterápiás Egyesületbe és a képzés teljes időtartama alatt fizetniük kell az éves tagdíjat (jelenleg 3.000,-Ft/ év, nappali tagozatos diákoknak és nyugdíjasoknak 2.000,-Ft/év)

    Rendezvény kezdete: 2015.11.07.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Helyszín: Debrecen, Weszprémi u. 12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás Szupervizió - Magyar Családterápiás Egyesület

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervizió indul.

    Oktató: Dr. Balogh Klára kiképző család-pszichoterapeuta

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik.

    A csoport létszáma maximum 12 fő.

    A tanfolyam 2015. nov. 07-től 2016 júniusáig tart.

    Tervezett időpontok: Szombatonként 10-18 óráig,
    2015. nov. 07. , dec. 12.
    2016. jan. 23.; márc. 19.; ápr. 30.; jún. 18.

    A képzés helyszíne: Debrecen, Weszprémi u. 12.

    A tanfolyam óradíja 13000 forint, azaz összesen 65000, mely tetszőleges bontásban fizethető. Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz fél képzési napot lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.

    A közös munka során két eset ismertetését kérjük, ebből az egyiket írásban is megfogalmazva. Családterápiás, párterápiás vagy egyéni rendszerszemléletű eseteket várunk. A jelentkezés feltétele a lezárt egyetemi (MA, MSc) tanulmányok és befejezett családterápiás alaptanfolyam.

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat érvényesíteniük szükséges.

    A jelentkezéskor kérjük, csatolják a családterápiás Alaptanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány másolatát, szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaik másolatát. A bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre, a családterápiával való kapcsolatukra, családterápiás tevékenységük kereteire.

    Amennyiben a második 50 óra szupervízió teljesítésére jelentkeznek, csatolják az első 50 óráról szóló adatlapot és a tanúsítvány másolatát.

    Jelentkezni és további információt lehet kérni Dr. Balogh Klárától.
    E-mail: dr.balogh.klara@t-online.hu mobil: 06 30 9785552

    Jelentkezés határideje: 2015. október 15.

    A résztvevőknek a képzés kezdetén felvételüket kell kérniük a Magyar Csalásterápiás Egyesületbe és a képzés teljes időtartama alatt fizetniük kell az éves tagdíjat (jelenleg 3.000,-Ft/ év, nappali tagozatos diákoknak és nyugdíjasoknak 2.000,-Ft/év)

    Rendezvény kezdete: 2015.11.07.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Helyszín: Debrecen, Weszprémi u. 12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben Rendezvény

    A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Helyszín: Felsőtárkány, Bambara Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 13-14. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 13-14. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Otto F. Kernberget - Érett szeretet-kapcsolat (Mature love relation) előadás

    Kedves Kollégák!

    2015 november 19-én, 20-án két napra vendégül látjuk Otto F. Kernberget, a kortárs pszichoanalízis kiemelkedő képviselőjét, számos könyv szerzőjét és az Áttétel Fókuszú Pszichoterápia (TFP) kidolgozóját. Kernberg professzor a magyarországi TFP képzés vendége lesz, emellett november 19-én a TFP-képzés, a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés és a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület felkérésére nyilvános előadást tart.

    Az előadás német nyelven, tolmácsolás mellett fog folyni.

    Az előadás részvételi díja: 2500 Ft,
    A TFP képzés résztvevőinek: 2000 Ft,
    nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak: 1500 Ft
    A részvételi díj a helyszínen fizetendő!

    Az előadásról további információkat a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashatnak!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.19.
    Rendezvény vége: 2015.11.20.
    Helyszín: Budapest, Kazinczy utca 23-27., ELTE PPK Pszichológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Természettudományi Társulat Jubileumi konferenciája

    Az 1841-ben alapított Magyar Természettudományi Társulat 1990. évi újraalakulásának 25. évfordulója alkalmával, az MTA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény-sorozat részeként 2015. november 20-án (pénteken) ünnepi, jubileumi konferenciát szervezünk „Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember (biodiverzitás élelmiszerlánc-biztonság, népegészségügy)"címen.

    A Konferencia fővédnöke dr. Áder János úr, Magyarország Köztársasági Elnöke.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényünkön és kérjük, jelentkezési lapjukat mielőbb (ha egy mód van rá, postafordultával) juttassák vissza hozzánk.

    A Meghívót, a Jelentkezés lapot és a Programtervet a kapcsolódó dokumentumok alatt tekinthetik meg!

    Időpont: 2015.11.20.
    Helyszín: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11., Budapesti Gazdasági Főiskola, V. előadó

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Az együttműködés technikái

    Előadó: Purebl György

    Időpont: 2015.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Az együttműködés technikái

    Előadó: Purebl György

    Időpont: 2015.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) ; (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 27-28-29. (péntek-szombat-vasárnap)
    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben Rendezvény

    A rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Flamingó

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) ; (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 27-28-29. (péntek-szombat-vasárnap)
    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CARE

    Előadók:
    Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)

    A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
    oldalon található meg.

    A konferencia nyelve angol.

    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2015.12.01. 15:30
    Rendezvény vége: 2015.12.01. 17:30
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CARE

    Előadók:
    Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)

    A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
    oldalon található meg.

    A konferencia nyelve angol.

    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2015.12.01. 15:30
    Rendezvény vége: 2015.12.01. 17:30
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CARE

    Előadók:
    Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)

    A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
    oldalon található meg.

    A konferencia nyelve angol.

    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2015.12.01. 15:30
    Rendezvény vége: 2015.12.01. 17:30
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CARE

    Előadók:
    Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)

    A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
    oldalon található meg.

    A konferencia nyelve angol.

    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2015.12.01. 15:30
    Rendezvény vége: 2015.12.01. 17:30
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.12.04. (péntek)
    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.12.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris tudományos ülés

    A rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30

    Dr. Kovács József

    A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén

    Időpont: 2016.01.27.
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris tudományos ülés

    A rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30

    Dr. Kovács József

    A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén

    Időpont: 2016.01.27.
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris tudományos ülés

    A rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30

    Dr. Kovács József

    A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén

    Időpont: 2016.01.27.
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Az előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
    Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

    Rendezvény kezdete: 2016.01.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.01.27. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)

    Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás

    Rövid tájékoztató:
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
    2016.03.03.: Életminőség,
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.02.04.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)

    Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás

    Rövid tájékoztató:
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
    2016.03.03.: Életminőség,
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.02.04.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségzavarok - továbbképzés

    Program:
    Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
    Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
    Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája

    Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
    Akkr. pont: 6

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.01. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.03.01. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Időpont: 2016. március 4-5.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Péntek
    14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)

    15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.

    15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.

    16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.

    17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)

    Szombat
    9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"

    10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?

    11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.

    11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.

    12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)

    Utána tesztvizsga!

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Rendezvény kezdete: 2016.03.04.
    Rendezvény vége: 2016.03.05.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Időpont: 2016. március 4-5.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Péntek
    14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)

    15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.

    15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.

    16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.

    17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)

    Szombat
    9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"

    10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?

    11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.

    11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.

    12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)

    Utána tesztvizsga!

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Rendezvény kezdete: 2016.03.04.
    Rendezvény vége: 2016.03.05.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.03.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.03.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.31.
    Rendezvény vége: 2016.04.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Résztvevők száma: max. 18 fő!

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Résztvevők száma: max. 18 fő!

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Résztvevők száma: max. 18 fő!

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.08.
    Rendezvény vége: 2016.04.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzése

    Kedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!

    Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, „A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében” címmel.

    A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.

    A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.

    Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása – érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.

    A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.

    A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.

    Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu

    Minden résztvevőt szeretettel várunk!
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Időpont: 2016.04.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház – Tanácsterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.08.
    Rendezvény vége: 2016.04.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.08.
    Rendezvény vége: 2016.04.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016

    Előregisztráció: 2016. április 12-ig
    Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.

    A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
    http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html

    A Konferencia akkreditációja folyamatban van.

    A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.

    Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
    Rendezvény vége: 2016.04.24.
    Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
    Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
    Tel: +36 1 3451 557
    E-mail: adi2016@tensi.hu
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016

    Előregisztráció: 2016. április 12-ig
    Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.

    A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
    http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html

    A Konferencia akkreditációja folyamatban van.

    A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.

    Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
    Rendezvény vége: 2016.04.24.
    Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
    Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
    Tel: +36 1 3451 557
    E-mail: adi2016@tensi.hu
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pont: 14 kreditpont

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
    Rendezvény vége: 2016.04.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Greenfield Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.04.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pont: 14 kreditpont

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
    Rendezvény vége: 2016.04.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Greenfield Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.04.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pont: 14 kreditpont

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
    Rendezvény vége: 2016.04.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Greenfield Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.04.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A XVII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Idén 17. alkalommal rendezzük meg a közösségi konferenciát, ezúttal Az (ön)segítés hatalma címmel!

    Akkreditáció: Pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak 5 pont (utóakkreditáció), szociális szakembereknek 5 pont

    Kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel:
    ebredesek.konferencia@gmail.com, illetve Vida Ágnesnél (+36 20 666-3165)

    Jelentkezni az ebredesek.hu honlapon.

    Az előzetes regisztráció abban az esetben érvényes, ha a részvételi díj 2016. 04. 25-én éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.

    Részletes program a kapcsolódó dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2016.04.27. 18:00
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2., Országos Tisztifőorvosi Hivatal
    A rendezvény Web oldala: http://ebredesek.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    „Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.

    A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.

    Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.

    Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
    Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
    Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
    telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
    postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
    email: konferencia@pszichoterapia.hu

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Képzés

    A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.

    Kreditpont érték: 8 pont

    Előadók: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi

    Időtartam: 8 óra

    Részvételi díj: 25 000 Ft

    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezés:

    telefonon: 459-1493

    e-mail-en:pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlapon.

    Időpont: 2016.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest,, Tömő u. 25., Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    „Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.

    A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.

    Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.

    Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
    Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
    Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
    telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
    postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
    email: konferencia@pszichoterapia.hu

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Képzés

    A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.

    Kreditpont érték: 8 pont

    Előadók: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi

    Időtartam: 8 óra

    Részvételi díj: 25 000 Ft

    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezés:

    telefonon: 459-1493

    e-mail-en:pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlapon.

    Időpont: 2016.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest,, Tömő u. 25., Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék
    A rendezvény Web oldala: http://www.oftex.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.05.19.
    Rendezvény vége: 2016.05.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - Fertőző bolondságaink

    Akkreditált alatt

    Előadó: Dr. Kovács Gábor - infektológus főorvos

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.04.19.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - Fertőző bolondságaink

    Akkreditált alatt

    Előadó: Dr. Kovács Gábor - infektológus főorvos

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.04.19.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)

    Szervezőbizottság:
    elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
              Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
              Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu

    A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.

    Meghívott előadóink:
    - Arnoud Arntz
    - Demetrovics Zsolt
    - Perczel Forintos Dóra
    - Németh Dezső
    - Unoka Zsolt
    - Simon Lajos
    - Steinberg Johanna

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
    Helyszín: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)

    Szervezőbizottság:
    elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
              Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
              Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu

    A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.

    Meghívott előadóink:
    - Arnoud Arntz
    - Demetrovics Zsolt
    - Perczel Forintos Dóra
    - Németh Dezső
    - Unoka Zsolt
    - Simon Lajos
    - Steinberg Johanna

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
    Helyszín: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)

    Szervezőbizottság:
    elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
              Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
              Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu

    A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.

    Meghívott előadóink:
    - Arnoud Arntz
    - Demetrovics Zsolt
    - Perczel Forintos Dóra
    - Németh Dezső
    - Unoka Zsolt
    - Simon Lajos
    - Steinberg Johanna

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
    Helyszín: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. Vándorgyűlése

    A konferencia fő témája: A lelki egészség a családban

    További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
    http://csaladterapia.hu/

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.23.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/

    Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
    Rendezvény vége: 2017.05.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/

    Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
    Rendezvény vége: 2017.05.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    A mentális rugalmasság idegtudománya

    Előadó: Prof. Dr. Janka Zoltán

    Időpont: 2017.06.14.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2017.10. 06-07 és 2017.10. 13-14. (két hétvége, péntek-szombati napok)

    Részvételi díj: 40.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájára

    Kedves Kollégák!

    Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.

    Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.

    konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.

    Üdvözlettel
    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2017.10.13.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A neuropszichiátria újabb eredményei

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.

    Program:

    Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása

    Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében

    Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
    Pontszáma: 6 pont

    Rendezvény kezdete: 2017.10.24. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.10.24. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A neuropszichiátria újabb eredményei

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.

    Program:

    Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása

    Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében

    Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
    Pontszáma: 6 pont

    Rendezvény kezdete: 2017.10.24. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.10.24. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A neuropszichiátria újabb eredményei

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.

    Program:

    Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása

    Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében

    Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
    Pontszáma: 6 pont

    Rendezvény kezdete: 2017.10.24. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.10.24. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.

    Program:

    Péntek
    15:00 Bevezetés
    15:15 Előadások
    Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
    A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
    Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)

    Szombat
    9:30 Bevezető gondolatok
    9:45 Előadások
    Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
    A bujaság története (Dr. Németh Attila)
    Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János

    Részvételi díj:
    1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
    (A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)

    Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
    Rendezvény vége: 2017.10.28.
    Szervező: Geró Kata
    Tel: 06 (30) 531 0620
    E-mail: gerokata@t-online.hu
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.

    Program:

    Péntek
    15:00 Bevezetés
    15:15 Előadások
    Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
    A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
    Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)

    Szombat
    9:30 Bevezető gondolatok
    9:45 Előadások
    Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
    A bujaság története (Dr. Németh Attila)
    Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János

    Részvételi díj:
    1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
    (A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)

    Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
    Rendezvény vége: 2017.10.28.
    Szervező: Geró Kata
    Tel: 06 (30) 531 0620
    E-mail: gerokata@t-online.hu
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferencia

    Várjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.

    Előzetes program

    • Jogi alapok – Vizi János, osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály

    • Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet, pszichiáter, CHU Montpellier

    • "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra

    • Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

    • A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke

    • OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt, osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika

    • Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János, a Tündérhegyi Klinika Igazgatója

    • Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus

    • A becsempészett pszichoterápia – Pap László, pszichoterapeuta

    • Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva, Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.10.27. 17:00
    Helyszín: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Koragyermekkori fejlődési, érzelmi, viselkedésszabályozási és kapcsolati zavarok klasszifikációs rendszerei a nemzetközi gyakorlatban

    Jelentkezési határidő: 2017. október 4.

    A tanfolyam díja:
    12000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00097).
    Akkreditált pontok száma: 16.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.04. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.11.04. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 1-es terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző Kurzusa

    Szeretettel és barátsággal hívjuk Önöket, hogy ünnepeljék velünk a szakterületet és az azt képviselő Magyar Neuroradiológiai Társaságot. Kérjük, ne hagyják ki ezt a jubileumi alkalmat, regisztráljanak minél hamarabb a www.mnrt.hu honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről.

    Szívélyes üdvözlettel,

    Dr. Rudas Gábor, a Kongresszus elnöke

    Prof. Dr. Barsi Péter, az MNRT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
    Rendezvény vége: 2017.11.11.
    Helyszín: Visegrád, Thermál Hotel Superior****
    A rendezvény Web oldala: http://mnrt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    A CME: 30 pont SE-TK/2017. II./ 00100

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    A Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)

    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.

    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com
    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.11.
    Rendezvény vége: 2017.11.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az ADHD a gyermekkortól az időskorig

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
    Pontszáma: 8

    Rendezvény kezdete: 2017.11.21. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.11.21. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az ADHD a gyermekkortól az időskorig

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
    Pontszáma: 8

    Rendezvény kezdete: 2017.11.21. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.11.21. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - EGYÜTT: MŰKÖDIK. - A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEI.

    Előadó: Dr. Pilling János PhD egyetemi docens

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.12.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.12.13. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az evészavarok aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az evészavarok aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Pászthy Bea: Az evészavarok diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései
    Prof. Túry Ferenc: Evés- és testképzavarok
    Dr. Hajduska-Dér Bálint: Protokollok az evészavarok terápiájában

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    Időpont: 2018.02.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSAKIT- Téli Workshop: Képzés vagy gyógyítás?

    Intenzív sajátélmény vs. koherens fejlődés
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
    Téli Workshop

    CME akkreditáció: SE-TK/2018.I./00101
    1. addiktológia, 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria, 3. igazságügyi pszihiátria, 4. klinikai szakpszichológus, 5. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, 6. psychiátria, 7. pszichotherápia
    Részvételi díj: 6000 Ft, magában foglalja az ebédet,
    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak
    átutalás: 11991102-02105785-00000000
    Jelentkezés: csakitws@gmail.com,
    oftexen keresztül is lehet jelentkezni
    Jelentkezési határidő: 2018. február 2.

    További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2018.02.10. 10:00
    Rendezvény vége: 2018.02.10. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Rezidens Továbbképzési Nap

    Időpont: 2018.03.28.
    Helyszín: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet B épület II. emelet tanáscsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Rezidens Továbbképzési Nap

    Időpont: 2018.03.28.
    Helyszín: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet B épület II. emelet tanáscsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Rezidens Továbbképzési Nap

    Időpont: 2018.03.28.
    Helyszín: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet B épület II. emelet tanáscsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.06.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
    (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
    (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
    (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A vastagbél motilitási problémái

    Előadó: Prof. Ritter László

    Időpont: 2018.05.16.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A vastagbél motilitási problémái

    Előadó: Prof. Ritter László

    Időpont: 2018.05.16.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciája - REND: A BONTÁS RONTÁS? (Megújulás terápiában, tanácsadásban)

    Kedves Kollegina!
    Kedves Kolléga!

    Az alakuló elképzelések program javaslattá (absztrakttá) szervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi Google táblázattal, ha olyan témában/műfajban szeretne részt venni, amely több irányzatot, területet érint.
    Kapcsolódhat az egyesületi összekötőkön keresztül vagy közvetlenül.
    A táblázatba közvetlenül lehet beleírni, s egyúttal lehet menetközben is látni a közös szervezéseket.
    https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OuCmc-IhNzXDbU3RjDxiDPSIQaamhzb1TpdOmKL9E1I/edit?usp=sharing

    Üdvözlettel a program- és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, Pach Judit titkár

    Egyesületi összekötők, Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciájához

    Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete - Bodnár Csilla - akape2014@gmail.com
    C.G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület - Szautner Erika - eriszautner@gmail.com
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Görbe Katalin - gorbekati@gmail.com
    Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely - Herke Móni - herkemoni@gmail.com
    Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület - Perfalvi Zobor Tünde - perfalvi@gmail.com
    Integratív Pszichoterápiás Egyesület - Kácsándi Elvira - elvira.kacsandi@gmail.com
    Magyar Családterápiás Egyesület - Árkovits Amaryl - amaryleszter@gmail.com
    Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület - Linzenbold Ildikó - linzenboldildiko@gmail.com
    Magyar Daseinanalitikus Egyesület - Krékits Jószef - magyar.dasein@gmail.com
    Magyar Gestalt Egyesület - Mondok Árpád - arpad.mondok@gmail.com
    Magyar Hipnózis Egyesület - Benczúr Lilla - lillabenczur@gmail.com
    Magyar Individuálpszichológiai Egyesület - Oláh Ibolya - oibolya@hotmail.com
    Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület - Szűcs Mónika - szucsmoni@freemail.hu
    Magyar Művészetterápiás Egyesület - Valachiné Geréb Zsuzsanna - gerebzsuzsa@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekpszichoterápiás Szekció - Csák Annamária - csak.annamaria@freemail.hu
    Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - Lőrik Dóra - lorikdora@gmail.com
    Magyar Pszichodráma Egyesület - Móra László Xavér - mora.laszlo@ppk.elte.hu
    Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - Kövesdi Andrea - andikovesdi@gmail.com
    Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület - Kovács Dóra - kovacsdoracsilla@gmail.com
    Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület - Miklós Barbara - miklos.barbara@gmail.com
    Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága (MSZCT) - Kálmán Márta - kalman.marta@gmail.com
    Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület - Rosta Teodóra - rostateo@gmail.com
    Magyar Zeneterápiás Egyesület - Varga Ágnes - vvagnes@gmail.com
    Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - Farkas Kinga - farkas.kinga12@gmail.com
    Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület- Fazekas Ágnes - fazekas.agnes@chello.hu
    Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága - Cserey Miklós - belsoero@belsoero.hu
    Magyar Viselkedés-tanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület - Tölgyes Tamás - tolgyestamas@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoszomatik Szekció - Harrach Andor - andorh41@gmail.com
    Magyar Transzperszonális Egyesület - Orosz Katalin - oroszkati.tp@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2018.05.18.
    Rendezvény vége: 2018.05.19.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulási, figyelem-, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatása – gyakorlati és módszertani alapok 1.

    Részvételi díj: 26.000 Ft

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.25.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A humor idegtudománya – Humorvétel agybani piacon komolyzenei alkuval

    Előadó: Prof. Janka Zoltán DSc

    Időpont: 2018.06.06.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indít

    KÉPZŐ SZERVEZET
    Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
    Prof. Tringer László egyetemi tanár

    A KÉPZÉS VEZETŐJE
    dr. Simon Lajos egyetemi docens

    KAPCSOLATTARTÓ
    Gróf Ágnes
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kepzes@vikote.hu

    A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indít

    KÉPZŐ SZERVEZET
    Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
    Prof. Tringer László egyetemi tanár

    A KÉPZÉS VEZETŐJE
    dr. Simon Lajos egyetemi docens

    KAPCSOLATTARTÓ
    Gróf Ágnes
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kepzes@vikote.hu

    A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2018–19-es tanévben.

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
    Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu

    Információ:
    Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu T: +36 (30) 390 3418

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2018–19-es tanévben.

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal:
    Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu

    Információ:
    Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu T: +36 (30) 390 3418

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok 2018.

    Elérhető a jelentkezési lap.
    PROGRAM

    PÉNTEK
    14:00 - Regisztráció

    Bevezetés a nosztalgiába

    14:30 Megnyitó
    - Füredi János és Rihmer Zoltán
    üléselnök: Füredi János

    15:00 A szép múlt szerepe a családterápiában.
    Emlékezés a Gereben együttesre.
    Túry Ferenc

    16:00 Szünet

    16:15 Vallomásos költészet és pszichiátria
    Gerevich József és vendégei
    - Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina és Bókay Antal

    18:30 Vacsora
    - ezt követően a 20. emelet együttes játszik. Vezetője: Bóna Enikő PhD-hallgató (fuvola), tagjai Károlyi Gergő (gitár), Leindler Milán (cajón), Túry Ferenc (citera). Vendég Mórotz Kenéz

    SZOMBAT

    "Nem úgy van az, mint volt régen"
    üléselnök: Moretti Magdolna

    09:30 A formák, amit átmentik a kultúrát
    Görög Ibolya

    11:00 Szünet

    11:15 Nagycsoport az elmúlt 25 évről
    Németh Attila

    13:00 Zárszó
    Molnár Károly

    Rendezvény kezdete: 2018.10.12.
    Rendezvény vége: 2018.10.13.
    Helyszín: Lillafüred,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok 2018.

    Elérhető a jelentkezési lap.
    PROGRAM

    PÉNTEK
    14:00 - Regisztráció

    Bevezetés a nosztalgiába

    14:30 Megnyitó
    - Füredi János és Rihmer Zoltán
    üléselnök: Füredi János

    15:00 A szép múlt szerepe a családterápiában.
    Emlékezés a Gereben együttesre.
    Túry Ferenc

    16:00 Szünet

    16:15 Vallomásos költészet és pszichiátria
    Gerevich József és vendégei
    - Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina és Bókay Antal

    18:30 Vacsora
    - ezt követően a 20. emelet együttes játszik. Vezetője: Bóna Enikő PhD-hallgató (fuvola), tagjai Károlyi Gergő (gitár), Leindler Milán (cajón), Túry Ferenc (citera). Vendég Mórotz Kenéz

    SZOMBAT

    "Nem úgy van az, mint volt régen"
    üléselnök: Moretti Magdolna

    09:30 A formák, amit átmentik a kultúrát
    Görög Ibolya

    11:00 Szünet

    11:15 Nagycsoport az elmúlt 25 évről
    Németh Attila

    13:00 Zárszó
    Molnár Károly

    Rendezvény kezdete: 2018.10.12.
    Rendezvény vége: 2018.10.13.
    Helyszín: Lillafüred,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok 2018.

    Elérhető a jelentkezési lap.
    PROGRAM

    PÉNTEK
    14:00 - Regisztráció

    Bevezetés a nosztalgiába

    14:30 Megnyitó
    - Füredi János és Rihmer Zoltán
    üléselnök: Füredi János

    15:00 A szép múlt szerepe a családterápiában.
    Emlékezés a Gereben együttesre.
    Túry Ferenc

    16:00 Szünet

    16:15 Vallomásos költészet és pszichiátria
    Gerevich József és vendégei
    - Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina és Bókay Antal

    18:30 Vacsora
    - ezt követően a 20. emelet együttes játszik. Vezetője: Bóna Enikő PhD-hallgató (fuvola), tagjai Károlyi Gergő (gitár), Leindler Milán (cajón), Túry Ferenc (citera). Vendég Mórotz Kenéz

    SZOMBAT

    "Nem úgy van az, mint volt régen"
    üléselnök: Moretti Magdolna

    09:30 A formák, amit átmentik a kultúrát
    Görög Ibolya

    11:00 Szünet

    11:15 Nagycsoport az elmúlt 25 évről
    Németh Attila

    13:00 Zárszó
    Molnár Károly

    Rendezvény kezdete: 2018.10.12.
    Rendezvény vége: 2018.10.13.
    Helyszín: Lillafüred,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikáció tréning

    /Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/

    Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
    Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
    Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
    A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
    A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.

    A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Részvételi díj: 30. 000 Ft
    Létszám: 15-18 fő
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
    További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu

    Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
    Fizetési határidő: 2018. október 15.

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria a gyermekkortól a felnőttkorba érve című tanfolyam

    A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett tanfolyamra.

    Program:
    1. Balázs Judit: Az idegrendszer fejlődési zavarai átlépve a felnőttkorba a legfrissebb klasszifikációs rendszerek - DSM-5, BNO-11 – alapján
    2. Csorba János: Értelmi fejlődési zavar átlépve a felnőttkorba
    3. Ferenczi-Dallos Gyöngyvér: Idegrendszer fejlődési zavarai átlépve a felnőttkorba: esetismertetések

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.I/00063
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.02.12.
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egy páciens, két diagnózis, egy terápia

    Rendezvény kezdete: 2019.02.14.
    Rendezvény vége: 2019.02.15.
    Helyszín: Pécs, Tudásközpont

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Új irányok a rezidens képzésben

    Dr. Bodó Imre PhD. (Belgyógyász, onkológus és hematológus főorvos): Új irányok a rezidens képzésben

    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora)

    Időpont: 2019.03.20.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport sématerápia 2.

    Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport sématerápia 2.

    Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szexuális zavarok kezelésének modern gyakorlata - Továbbképző tanfolyam

    A szexuális zavarok rendkívül gyakoriak: vizsgálatok szerint a 18-59 éves korosztályban a férfiak 31%-ának, a nők 43%-ának volt az elmúlt 12 hónapban diagnosztizálható szexuális zavara. Továbbképzésünk célja, hogy átfogó képet adjon a szexuális zavarok okairól és korszerű kezelési lehetőségeiről. Előadóink a témakör rangos szakértői. A szexuális medicina interdiszciplináris jellegének megfelelően a továbbképzés számos szakterületen akkreditált: egyaránt várjuk az érdeklődő urológusok, nőgyógyászok, családorvosok, belgyógyászok, bőrgyógyászok, pszichiáterek és pszichológusok jelentkezését. Célunk, hogy a továbbképzés résztvevői tudományosan megalapozott, naprakész, gyakorlatias ismeretekkel gazdagodhassanak.

    Időpont: 2019.05.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/SZEXZAVAR19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciája

    Szeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!

    Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.

    A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!

    Rendezvény kezdete: 2019.05.31.
    Rendezvény vége: 2019.06.01.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciája

    Szeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!

    Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.

    A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!

    Rendezvény kezdete: 2019.05.31.
    Rendezvény vége: 2019.06.01.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A tanfolyam alatt a résztvevők megismerkedhetnek a rekurrens depresszió és a kényszerbetegség metakognitív terápiájával, valamint a metakognitív tréning alkalmazhatóságával szkizofrén betegek kezelése során.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2019. október 11-12. (péntek, szombat) 10:00 – 18:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00185
    Akkr.pont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.11.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A tanfolyam alatt a résztvevők megismerkedhetnek a rekurrens depresszió és a kényszerbetegség metakognitív terápiájával, valamint a metakognitív tréning alkalmazhatóságával szkizofrén betegek kezelése során.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2019. október 11-12. (péntek, szombat) 10:00 – 18:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00185
    Akkr.pont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.11.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neurológiai betegségek pszichiátriai vonatkozásai

    Program:
    1. dr. Bereczki Dániel: Agyi keringési zavarokhoz társuló pszichés zavarok
    2. dr. Ertsey Csaba: A fejfájás differenciál diagnosztikája
    3. dr. Takáts Annamária: A Parkinson kórhoz társuló pszichés zavarok

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00198
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A polgári jogi szempontból releváns mentális képességek

    Program:
    1. dr. Jekkel Éva: A betegjogok gyakorlásához és a mindennapi jogügyletekhez szükséges mentális képességek komplex pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata
    2. dr. Dósa Ágnes: Belátási képesség a pszichiátriai gyakorlatban
    3. dr. Szemán Felicitász: A mentális képességekre vonatkozó szakorvosi/ szakpszichológusi és igazságügyi szakértői vélemények értékelése a bírósági eljárásokban

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00207
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A polgári jogi szempontból releváns mentális képességek

    Program:
    1. dr. Jekkel Éva: A betegjogok gyakorlásához és a mindennapi jogügyletekhez szükséges mentális képességek komplex pszichológiai és pszichiátriai vizsgálata
    2. dr. Dósa Ágnes: Belátási képesség a pszichiátriai gyakorlatban
    3. dr. Szemán Felicitász: A mentális képességekre vonatkozó szakorvosi/ szakpszichológusi és igazságügyi szakértői vélemények értékelése a bírósági eljárásokban

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00207
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Imaginációs Rescripting Sématerápiás Workshop

    Az imaginációs rescripting egy olyan experimentális technika, amit a sématerápia (is) előszeretettel használ. Lehetővé teszi a kliens számára, hogy olyan érzelmekkel dolgozzon amelyek kognitívan nehezen, vagy nem hozzáférhetőek és segíti a traumatikus élmények feldolgozását. A workshop célja, hogy segítséget nyújtson az imaginációs rescripting gyakorlati kivitelezésében. A képzésen röviden tárgyalni fogja az imaginációs rescripting elméleti hátterét, az imaginációs technikákat sémamódonként és az imagináció felhasználását trauma feldolgozásra.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00210
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.11.05. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.05. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/imaginacios-rescripting-sematerapias-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The Transformational Chairwork Psychotherapy Project

    Workshop with DR. SCOTT KELLOGG
    Transformational Chairwork is centered on the belief that there is a healing and transformative power in: Giving voice to one’s inner parts, modes, and selves; and Enacting or re-enacting scenes from the Past, the Present, or the Future. The Transformational Chairwork Training is designed to introduce therapists to the practice of Chairwork, in an active, creative, and clinically-useful manner using clinical story-telling, role-plays, and live demonstrations.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Scott Kellogg (New York, USA)

    A workshop nyelve angol, magyar tolmácsolással.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16. 09:00
    Rendezvény vége: 2019.11.16. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/the-transformational-chairwork-psychotherapy-project/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar sématerápiája

    Borderline személyiségzavar sématerápiája Sématerapeuta képzés II. modul.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Unoka Zsolt

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00286

    Rendezvény kezdete: 2019.12.06.
    Rendezvény vége: 2019.12.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/borderline-szemelyisegzavar-sematerapiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI), Budapesten 2020. szeptemberben

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.
    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu

    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    A képzésre a végzett szakorvosoknak és klinikai- alkalmazott egészségpszichológiai- és neuro szakpszichológiai szakpszichológusoknak egyidejűleg a Semmelweis Egyetem Dékáni Hivatalában is be kell iratkozniuk szeptember 1.-ig. Egyidejűleg a Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápiás-, vagy más módszerspecifikus képzésbe is be kell iratkozni.

    Rendezvény kezdete: 2020.09.01.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria Szakdolgozók XXI. Országos Kongresszusa

    A pszichiátriai ellátásban dolgozó szakdolgozók 1998-ban Balassagyarmaton indították el vándor konferenciájukat, mely évről évre alkalmat adott szakmai továbbképzésre, kölcsönös információ átadásra, jó gyakorlatok összegyűjtésére, közös célok megfogalmazására. Az elmúlt évek változásai folyamatos megújulást, alkalmazkodást igényelnek a pszichiátriai szakterületen dolgozó multidiszciplináris Team-ektől. A XXI. század szakdolgozói már nemcsak a betegágy melletti folyamatokban, hanem a beteg és környezetének egészségkultúrájának fejlesztésében is meghatározó szerepet képviselnek.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.05.
    Rendezvény vége: 2020.10.07.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Virág Jánosné
    Munkahely neve: SZSZBMK Sántha Kálmán Szakkórház Nagykálló
    Címe: 4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Varga Brigitta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 4. 1/4
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Szindbád sétány 11., Hunguest Hotel Sóstó****
    A rendezvény Web oldala: https://kongresszusok.hu/pszichiatria2020/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a depresszió diagnosztikájában – klasszifikációjában

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. háziorvostan | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neurológia | 5. pszichiátria | 6. pszichotherápia

    Dr. Rihmer Zoltán: Újdonságok a depressziós zavarok klasszifikációjában: a BNO-11
    Dr. Döme Péter: Tájékoztatás az új hazai "Depresszió" irányelvről
    Dr. Gonda Xénia: Fától az erdőt: gének és környezeti hatások szerepe depresszióban
    Dr. Bitter István: A terápia rezisztens depresszió klinikai jellegzetességei

    Időpont: 2020.10.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a depresszió diagnosztikájában – klasszifikációjában

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. háziorvostan | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neurológia | 5. pszichiátria | 6. pszichotherápia

    Dr. Rihmer Zoltán: Újdonságok a depressziós zavarok klasszifikációjában: a BNO-11
    Dr. Döme Péter: Tájékoztatás az új hazai "Depresszió" irányelvről
    Dr. Gonda Xénia: Fától az erdőt: gének és környezeti hatások szerepe depresszióban
    Dr. Bitter István: A terápia rezisztens depresszió klinikai jellegzetességei

    Időpont: 2020.10.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közösségi ellátás, pszichiátriai rehabilitáció

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 6
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus |3. neuropszichológiai szakpszichológia | 4. pszichiátria | 5. pszichotherápia

    Dr. Harangozó Judit: A Kálvária téri Közösségi Pszichiátriai Centrum működésének bemutatása
    Dr. Váradi Enikő: Komplex pszichiátriai rehabilitációs program működtetése nappali kórházi és ambuláns keretek között
    Dr. Tombor László: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Nappali Kórházának bemutatása

    Időpont: 2020.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közösségi ellátás, pszichiátriai rehabilitáció

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 6
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus |3. neuropszichológiai szakpszichológia | 4. pszichiátria | 5. pszichotherápia

    Dr. Harangozó Judit: A Kálvária téri Közösségi Pszichiátriai Centrum működésének bemutatása
    Dr. Váradi Enikő: Komplex pszichiátriai rehabilitációs program működtetése nappali kórházi és ambuláns keretek között
    Dr. Tombor László: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Nappali Kórházának bemutatása

    Időpont: 2020.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közösségi ellátás, pszichiátriai rehabilitáció

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 6
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. háziorvostan | 2. klinikai szakpszichológus |3. neuropszichológiai szakpszichológia | 4. pszichiátria | 5. pszichotherápia

    Dr. Harangozó Judit: A Kálvária téri Közösségi Pszichiátriai Centrum működésének bemutatása
    Dr. Váradi Enikő: Komplex pszichiátriai rehabilitációs program működtetése nappali kórházi és ambuláns keretek között
    Dr. Tombor László: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Nappali Kórházának bemutatása

    Időpont: 2020.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szintentartó tanfolyam 2020 őszén

    Kedves Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2020. november 16-19-e között kötelező szintentartó tanfolyamot rendez, melynek címe: A klinikai pszichológia megújulása.

    A tanfolyam helyszíne: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Jelentkezési határidő: 2020. október 16.

    Tekintettel az előadóterem befogadóképességére, javasoljuk, hogy mielőbb regisztráljon a tanfolyamra a www.oftex.hu oldalon.

    Amennyiben az adminisztrációval kapcsolatban kérdése merül fel a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu email címen állunk rendelkezésére.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.16.
    Rendezvény vége: 2020.11.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szintentartó tanfolyam 2020 őszén

    Kedves Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2020. november 16-19-e között kötelező szintentartó tanfolyamot rendez, melynek címe: A klinikai pszichológia megújulása.

    A tanfolyam helyszíne: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Jelentkezési határidő: 2020. október 16.

    Tekintettel az előadóterem befogadóképességére, javasoljuk, hogy mielőbb regisztráljon a tanfolyamra a www.oftex.hu oldalon.

    Amennyiben az adminisztrációval kapcsolatban kérdése merül fel a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu email címen állunk rendelkezésére.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.16.
    Rendezvény vége: 2020.11.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    2020. november 21-22-én a tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.

    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)

    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft

    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.

    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotai@enternet.hu

    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.21.
    Rendezvény vége: 2020.11.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia

    Kód: SE-TK/2021.I./00142 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. klinikai szakpszichológus | 3. neurológia | 4. pszichiátria

    Dr. Kéri Szabolcs: A Huber féle bázistünetek jelentősége a szkizofrénia kezelésének tervezésében
    Dr. Bitter István: A szkizofrénia negatív tüneteinek értékelése (meghatározása) az új kutatási eredmények tükrében
    Dr. Csukly Gábor: Az antipszichotikus kezelés optimalizálása plazmaszint meghatározás segítségével (esetismertetések)

    Időpont: 2021.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás Propedeutika képzés

    A Pécsi Pszichoterápiás Képzőhely (PPK) 1 éves Pszichoterápiás Propedeutika képzést indít 2021. őszén. A propedeutika fázis a pszichoterápiás szakvizsga-képzés részeként tartalmazza az elméleti és gyakorlati követelményeket nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológusok számára. A képzés a pszichoterápia elméleti és módszertani alaptételeibe nyújt betekintést, hangsúlyt fektet a pszichoterápiás kapcsolat jellemzőire, a pszichoterápiás irányú kivizsgálás és betegvezetés gyakorlatára. A képzés során a résztvevők megismerkedhetnek a pszichoterápia alapjaival, valamint betekintést kapnak a pszichoterápiás munkafolyamatokba. A pszichoterápiás alapfogalmak, a pszichoterápia főbb módszereinek alapjai, a pszichoterápiás folyamat főbb jellemzői, a pszichoterápiás kapcsolat, a pszichoterápiás etika, a pszichopatológiai alapismeretek mellett az első interjú, a pszichoterápiás kivizsgálás és betegvezetés gyakorlati elsajátítását is magában foglalja a képzés. A képzés blokkosított formában zajlik, havonta 1 pénteki napon (08:00-tól 17:00 óráig). A képzési napok elméleti előadásokból, szemináriumokból, készségfejlesztő, szupervíziós foglalkozásokból, pszichoterápiás osztályos hospitálásból, klinikai gyakorlatokból és esetmegbeszélő csoportokból épülnek fel. A képzés komplex vizsgával (írásbeli és szóbeli, illetve esettanulmány leadása és védése) zárul, melynek sikeres teljesítését követően a propedeutika fázis elvégzéséről Tanúsítványt állítunk ki. Nem-pszichiáter szakorvosok, neuro-pszichológusok és alkalmazott egészség-pszichológia szakvizsgával rendelkező kollégák számára a propedeutika fázis sikeres teljesítése az alapja a klinikai fázishoz történő csatlakozáshoz. A képzés helyszíne: PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, 7623 Pécs, Rét utca 2. A képzést a járványhelyzet mindenkori figyelemmel kísérése mellett személyesen tartjuk, indokolt esetben online képzési formára váltunk. A képzőhely vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár. A képzés vezetője, tanulmányi felelőse: Dr. Vörös Viktor, egyetemi adjunktus (voros.viktor@pte.hu). Kapcsolattartó: Ott Péter (ott.peter@pte.hu). A képzés díja: 80.000 Ft/félév (összesen 160.00 Ft, mely a vizsgadíjat és a Tanúsítvány kiadását is magában foglalja). A képzéssel kapcsolatban érdeklődni, illetve a képzésre jelentkezni a fenti email címeken lehetséges. Jelentkezési határidő: 2021.09.20. Első képzési nap: 2021.09.24.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.24.
    Rendezvény vége: 2021.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 7623 Pécs, Rét utca 2., PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A fájdalom tudománya

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett „A fájdalom tudománya” című programjára.
    Program kezdés: du. 14 órakor

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2021.11.10.
    Helyszín: ONLINE

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A fájdalom tudománya

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett „A fájdalom tudománya” című programjára.
    Program kezdés: du. 14 órakor

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2021.11.10.
    Helyszín: ONLINE

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A fájdalom tudománya

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett „A fájdalom tudománya” című programjára.
    Program kezdés: du. 14 órakor

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2021.11.10.
    Helyszín: ONLINE

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A fájdalom tudománya

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája és Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, 2021. november 10-én, szerdán, ONLINE rendezett „A fájdalom tudománya” című programjára.
    Program kezdés: du. 14 órakor

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2021.11.10.
    Helyszín: ONLINE

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek

    JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
    A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.

    RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
    Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft

    Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.04.
    Rendezvény vége: 2022.03.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek

    JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
    A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.

    RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
    Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft

    Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.04.
    Rendezvény vége: 2022.03.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek

    JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
    A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.

    RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
    Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft

    Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.04.
    Rendezvény vége: 2022.03.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek

    JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
    A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.

    RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
    Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft

    Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.04.
    Rendezvény vége: 2022.03.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás testsúlycsökkentő módszerek

    JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. február 20.
    A továbbképzést min. 12 fő esetén indítjuk, a résztvevők max. létszáma 30 fő.

    RÉSZVÉTELI DÍJ 45.000,- Ft
    Érvényes VIKOTE tagsággal rendelkező tagoknak 37.000,- Ft

    Amennyiben további kérdése van a képzéssel kapcsolatban, kérjük, keresse Veress Alettát a +36 1 781 6889-es telefonszámon, vagy a titkarsag@vikote.hu e-mail címen.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.04.
    Rendezvény vége: 2022.03.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája,

    Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett „Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát – hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.  

    A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu
    Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon.
    E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság:
    Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2022.05.13.
    Rendezvény vége: 2022.05.14.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája,

    Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett „Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát – hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.  

    A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu
    Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon.
    E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság:
    Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2022.05.13.
    Rendezvény vége: 2022.05.14.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája,

    Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett „Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát – hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.  

    A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu
    Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon.
    E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság:
    Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2022.05.13.
    Rendezvény vége: 2022.05.14.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 16. konferenciája,

    Kialakítottuk a Pszichoterápia 16. konferenciájának főtémáját: Lélek-fraktálok Önhasonló rendszerek a terápiában, tanácsadásban Főcímünk magába sűríti mindazt, amivel kapcsolatban következő konferenciánkon érdemesnek tartjuk közös gondolkodásra invitálni a széles szakmánkat. Nem kívánunk új szakkifejezést meghonosítani, s vállaljuk, hogy a geometriához éppen csak annyira értünk, mint egy mezei/közönséges/városi pszichoterapeuta, de a fraktálok végtelenül komplex önhasonlósága megihletett bennünket. A fraktál egyes alkotóelemei egymással és az általuk alkotott egésszel is hasonlóságot mutatnak. 16. éves konferenciánk címét és témáját teljesen újragondoltuk, miután az eredetileg 2020-ra tervezett „Érések és érkezések" témát 2021-ben online konferenciánkon jártuk körül. Kerestük, hogy mi lehet az a közös élmény, ami összeköt minket a járványügyi helyzet elszigetelő hatása mellett is. És szerettük volna tágítani is a perspektívát – hogyan illeszkedik az elmúlt két év a nagy egészbe, mi tükröződik, ismétlődik az ez idő alatt hozott döntéseinkben és tapasztalásainkban egyéni, egyesületi, széles szakmai, akár társadalmi szinten.  

    A Pszichoterápia előfizetői a folyóirat konferenciáin kedvezménnyel vehetnek részt. Pszichoterápia folyóirat előfizetés: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    A konferencia előkészítéséről, programmal jelentkezésről folyamatosan tájékoztatást adunk a honlapon: www.mentalport.hu
    Pach Judit titkár telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 9-14 óra között a +36 1 789-8054 számon.
    E-mail címek változatlanul: szerkesztoseg@pszichoterapia.hu, konferencia@pszichoterapia.hu, mentalport@mentalport.hu

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program- és szervezőbizottság:
    Barna Mária, Benkő Henrietta, Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2022.05.13.
    Rendezvény vége: 2022.05.14.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/pszichoterapia-konferencia/2022-es-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022

    Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 31.

    A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft

    A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás

    További információkat ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022

    Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 31.

    A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft

    A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás

    További információkat ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022

    Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 31.

    A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft

    A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás

    További információkat ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés

    A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés

    A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Kezdés: du. 14:00-tól

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Kezdés: du. 14:00-tól

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - PSZICHOSZOMATIKA

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.I./00207 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és kép anyag nem készül.

    Kezdés:
    du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ  akapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.10.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 9.,

    Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség?
    Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében.
    Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 9.,

    Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség?
    Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében.
    Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 23. 

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 23.

    Dr. Juhász Gabriella    – Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban.
    Dr. Kökönyei Gyöngyi – Krónikus fájdalom a kognitív, az affektív és a szociális idegtudomány perspektívájából.
    Dr. Hegedűs Katalin     – Lehetőségek és döntések az élet végén. A fájdalomcsillapítás etikai vonatkozásai (terminális palliatív szedáció, eutanázia, életvégi tervezés)

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 23. 

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 23.

    Dr. Juhász Gabriella    – Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban.
    Dr. Kökönyei Gyöngyi – Krónikus fájdalom a kognitív, az affektív és a szociális idegtudomány perspektívájából.
    Dr. Hegedűs Katalin     – Lehetőségek és döntések az élet végén. A fájdalomcsillapítás etikai vonatkozásai (terminális palliatív szedáció, eutanázia, életvégi tervezés)

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2023. március 17-én második
    alkalommal szervez tudományos mindfulness konferenciát „Tudatos jelenlét egy összekuszálódott világban” címmel.

    Az előadások időtartama: 15-20 perc

    Kreditpont érték: 16 pont

    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött, CME pont igénylése esetén 2.000 Ft

    Jelentkezési határidő: 2023. március 15.

    További információk: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweisuniv.hu e-mail címen.

    A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

    Jelentkezés és Program!

    A meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.03.17.
    Helyszín: A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHOTERÁPIA folyóirat 17. konferenciája

    Kedves Kollégák!

    Örömmel osztjuk meg a Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciájának főcímét:

    A jövő elviselhető bizonytalansága

    A PSZICHOTERÁPIA előfizetői a konferencián kedvezménnyel vehetnek részt.

    Előfizetés a PSZICHOTERÁPIA folyóiratra: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.05.12.
    Rendezvény vége: 2023.05.13.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHOTERÁPIA folyóirat 17. konferenciája

    Kedves Kollégák!

    Örömmel osztjuk meg a Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciájának főcímét:

    A jövő elviselhető bizonytalansága

    A PSZICHOTERÁPIA előfizetői a konferencián kedvezménnyel vehetnek részt.

    Előfizetés a PSZICHOTERÁPIA folyóiratra: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.05.12.
    Rendezvény vége: 2023.05.13.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. Konferenciája

    A transz arcai

    Módosult tudatállapotok

    a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban

    A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált.

    Üdvözlettel:

    Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai

    Rendezvény kezdete: 2023.06.02.
    Rendezvény vége: 2023.06.03.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    A jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 21. hétfő, 12:00

    Felvételi beszélgetés várható ideje: 2023. augusztus 28-i héten, amelyről a pályázók emailben kapnak értesítést.

    Bővebb információ a kapcsolt dokuemntum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MINDFULNESS SZUPERVÍZIÓ 2023.09.08. – 2023.12.08.

    A mindfulness szupervíziót elsősorban azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik szeretnék szinten tartani MBSR vagy MBCT tudásukat, akik rendszeresen alkalmazzák a mindfulness-t munkájuk során és szeretnének egy mindfulness szakmai közösséghez tartozni. A szupervízión szakmai kérdések, tapasztalatok megbeszélésére, valamint saját élményű meditációra lesz lehetőség.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Kreditpont érték: 28 pont

    Bővebb információ a kapcsolt dokumen alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.08.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MINDFULNESS SZUPERVÍZIÓ 2023.09.08. – 2023.12.08.

    A mindfulness szupervíziót elsősorban azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik szeretnék szinten tartani MBSR vagy MBCT tudásukat, akik rendszeresen alkalmazzák a mindfulness-t munkájuk során és szeretnének egy mindfulness szakmai közösséghez tartozni. A szupervízión szakmai kérdések, tapasztalatok megbeszélésére, valamint saját élményű meditációra lesz lehetőség.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Kreditpont érték: 28 pont

    Bővebb információ a kapcsolt dokumen alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.08.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)"Újratervezés a változó világban" - A Magyar Pszichiátriai Társaság XXVI. Vándorgyűlése, Szeged

    Az évente megrendezésre kerülő konferencia a pszichiátria és a határterületi tudományok hazai seregszemléje.

    Örömmel tudatjuk a tagsággal és az eddigi konferenciáinkon résztvevőkkel, hogy – a tagság körében végzett felmérés eredményeit is figyelembe véve – a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége döntésének értelmében az idei évben is lesz vándorgyűlés!

    Meghosszabított absztrakt beadási határidő LEJÁRT! (2023. április 16.)
    Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő LEJÁRT! (2023. április 16.)

    Az ebéd igény beadási/fizetési határideje: LEJÁRT! 
    (2023. július 20-ig.)
    Bővebb információ és online regisztráció a Vándorgyűlés honlapján: www.mptpszichiatria.hu/mpt2023

    Rendezvény kezdete: 2023.09.13.
    Rendezvény vége: 2023.09.16.
    Tudományos információ: Szekeres György
    Munkahely neve: Magyar Pszichiátriai Társaság
    Címe: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A
    Tel: 0612750000
    E-mail: mpt1@t-online.hu
    Szervező: Jónák Éva
    Munkahely neve: Tensi Congress Kft.
    Címe: 1023 Budapest, Komjádi B. u. 1.
    Tel: 0613451505
    E-mail: congress@tensi.hu
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady E. tér 10., Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2023. évi Nagygyűlése

    Online regisztráció: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023

    Rendezvény kezdete: 2023.09.15.
    Rendezvény vége: 2023.09.17.
    Helyszín: 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5., Hotel Helikon****
    A rendezvény Web oldala: http://gyermekorvostarsasag.hu/mgyt2023

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Pszichoterapeuta szakképzés

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    Képzés kezdete:
    A képzés 2023-24 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2024.02.09. Havonta egy alkalommal, a hónap második péntekén kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Jelentkezési határidő: 2023.11.30.

    A jelentkezéshez szükséges iratokat a RENY portálon kell feltölteni.

    A szakképzéssel kapcsolatban felmerülő egyéb kérdések esetén kapcsolattartó:
    Fortunyák Anita
    ügyvivő szakértő
    Debreceni Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    4028 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
    T/F: +36 52 255 240
    mellék: 56240
    e-mail: fortunyak.anita@med.unideb. hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.27.
    Rendezvény vége: 2023.12.01.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - A pszichiátria és klinikai idegtudomány aktuális kérdései

    Kedves Érdeklődők!

    Most csütörtökön du. 14h után lesz sorozatunk (SE-TK/2023.II./00078, pontszám: 14) következő alkalma, melyen Gerevich Zoltán dr. ad elő (Institute of Neurophysiology Charité - Universitätsmedizin Berlin): A gamma oszcillációk szerepe a pszichiátriában" címmel. Várunk mindenkit zoomon keresztül! A linket az előadásra csütörtökön fogom kiküldeni.

    Szokásos Csütörtöki Értekezletünk délután 14:00-tól kezdődik ugyan ezen a linken. Ezért pár percig a türelmüket kérjük. Addig Önök az un. "várószobában" várakoznak a zoom felületén. Ajtónyitás közvetlenül az értekezlet végével lesz, akkor én fogom Önöket átengedni.

    Akik korábban jelentkeztek nálam a sorozatra, azok automatikusan megkapják a zoom linket.

    Akiknek most felkeltette az érdeklődésüket az előadás, azok jelentkezését várom válaszlevélben!

    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    a tervezett teljes program, melynek végén lesz a tesztírás az összes előadás anyagából a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.10.12.
    Rendezvény vége: 2023.12.12.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - A pszichiátria és klinikai idegtudomány aktuális kérdései

    Kedves Érdeklődők!

    Most csütörtökön du. 14h után lesz sorozatunk (SE-TK/2023.II./00078, pontszám: 14) következő alkalma, melyen Gerevich Zoltán dr. ad elő (Institute of Neurophysiology Charité - Universitätsmedizin Berlin): A gamma oszcillációk szerepe a pszichiátriában" címmel. Várunk mindenkit zoomon keresztül! A linket az előadásra csütörtökön fogom kiküldeni.

    Szokásos Csütörtöki Értekezletünk délután 14:00-tól kezdődik ugyan ezen a linken. Ezért pár percig a türelmüket kérjük. Addig Önök az un. "várószobában" várakoznak a zoom felületén. Ajtónyitás közvetlenül az értekezlet végével lesz, akkor én fogom Önöket átengedni.

    Akik korábban jelentkeztek nálam a sorozatra, azok automatikusan megkapják a zoom linket.

    Akiknek most felkeltette az érdeklődésüket az előadás, azok jelentkezését várom válaszlevélben!

    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    a tervezett teljes program, melynek végén lesz a tesztírás az összes előadás anyagából a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.10.12.
    Rendezvény vége: 2023.12.12.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - 2023.nov.14. - A szkizofrénia ellátásának gyakorlati kérdései

    Tisztelt Résztvevők! Kedves Érdeklődők!
     
    Idei következő programunkra invitálom Önöket, mely november 14-én lesz, délután 14:00-tól, a szkizofrénia témakörében. Az előadásokat tantermünkből közvetítjük, zoomon.
    Számítunk személyes részvételükre! 
     
    Az alábbi programmal készülünk Önöknek:
     
    Szily Erika dr. - A leggyakoribb pszichoaktív szerek és szkizofrénia („dual diagnosis”) a klinikai gyakorlatban
    előadó felkérés alatt - címet később tudunk megadni (az akkreditált programban szereplő előadó sajnos nem tud jönni)
    Bender Zsuzsa dr. - Szkizofrénia diagnózissal kezelt betegek rehabilitációja
    Bitter István dr. - Hasznos(ítható) tudnivalók néhány európai szkizofrénia irányelvből
     
    Várjuk a pontszerzők jelentkezését az OFTEXen (kód: 00267)!
    Érdeklődők válaszban jelezzék nekem részvételi szándékukat.
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Időpont: 2023.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - 2023.nov.14. - A szkizofrénia ellátásának gyakorlati kérdései

    Tisztelt Résztvevők! Kedves Érdeklődők!
     
    Idei következő programunkra invitálom Önöket, mely november 14-én lesz, délután 14:00-tól, a szkizofrénia témakörében. Az előadásokat tantermünkből közvetítjük, zoomon.
    Számítunk személyes részvételükre! 
     
    Az alábbi programmal készülünk Önöknek:
     
    Szily Erika dr. - A leggyakoribb pszichoaktív szerek és szkizofrénia („dual diagnosis”) a klinikai gyakorlatban
    előadó felkérés alatt - címet később tudunk megadni (az akkreditált programban szereplő előadó sajnos nem tud jönni)
    Bender Zsuzsa dr. - Szkizofrénia diagnózissal kezelt betegek rehabilitációja
    Bitter István dr. - Hasznos(ítható) tudnivalók néhány európai szkizofrénia irányelvből
     
    Várjuk a pontszerzők jelentkezését az OFTEXen (kód: 00267)!
    Érdeklődők válaszban jelezzék nekem részvételi szándékukat.
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Időpont: 2023.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ellátásszervezés, finanszírozás és praxismenedzsment a pszichiátriában" című kötelező szintentartó tanfolyam

    2024. március 20-22. napja között kerül megrendezésre az "Ellátásszervezés, finanszírozás és praxismenedzsment a pszichiátriában" című kötelező szintentartó tanfolyamunk a DE Klinikai Központ Urológiai Klinika tantermében, melynek adatlapja az alábbi linken érhető el:

    https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/TANF_Adatlap.php?msgid=86592&tableid=0

    Rendezvény kezdete: 2024.03.20.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: DE Klinikai Központ Urológiai Klinika tanterm

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Annual Scientific Meeting of BASHH and the FSRH

    Időpont: 2009.01.30.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Szülészet-nőgyógyászat
    Tudományos információ: Diana Halfnight
    Címe: United Kingdom, London,
    E-mail: dhalfnight@fsrh.org
    Szervező: Profile Productions Ltd
    Címe: United Kingdom, W5 4NG London, 11 The Pavement, Popes Lane
    E-mail: info@profileproductions.co.uk
    Helyszín: United Kingdom, London,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ffprhc.org.uk/default.asp?Section=Meetings&SubSection=FFC

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Annual Scientifc Meeting of FSRH 2009

    Rendezvény kezdete: 2009.05.21.
    Rendezvény vége: 2009.05.22.
    Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Diana Halfnight
    Címe: United Kingdom, London,
    E-mail: dhalfnight@fsrh.org
    Szervező: Profile Productions Ltd
    Címe: United Kingdom, W5 4NG London, 11 The Pavement, Popes Lane
    E-mail: info@profileproductions.co.uk
    Helyszín: United Kingdom, Edinburgh,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ISAD (International Society for Affective Disorders) 5th Biennial Conference

    Rendezvény kezdete: 2010.04.16.
    Rendezvény vége: 2010.04.19.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Canada, Vancouver,
    A rendezvény Web oldala: http://www.isad.elsevier.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)13th European Symposium on Suicide and Suicidal Behaviour

    Rendezvény kezdete: 2010.09.01.
    Rendezvény vége: 2010.09.04.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Italy, Rome,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Suicide Prevention Day 2010

    Rendezvény kezdete: 2010.09.09.
    Rendezvény vége: 2010.09.10.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    E-mail: office@tradeventinternational.it
    Helyszín: Italy, Rome,
    A rendezvény Web oldala: http://www.tradevent.it

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)20th Congress of the European Sleep Research Society

    Rendezvény kezdete: 2010.09.14.
    Rendezvény vége: 2010.09.18.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Portugal, Lisbon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congrex.ch/esrs2010

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Thematic Conference

    „Rethinking Quality in Psychiatry: Education, Research, Prevention, Diagnosis, Treatment”

    Rendezvény kezdete: 2011.06.09.
    Rendezvény vége: 2011.06.12.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Levent KÜEY
    Címe: Turkey, 34330 Istanbul, No:5, 1. Levent
    Tel: + 90 212 282 33 73
    Fax: + 90 212 282 33 21
    E-mail: kueyl@superonline.com
    Munkahely neve: Serenas Tourism
    Címe: Turkey, 06550 Ankara, No:13, Yýldýz, Çankaya
    Tel: + 90 312 440 50 11
    Fax: + 90 312 441 45 62
    E-mail: wpaist2011@serenas.com.tr
    Helyszín: Turkey, Istanbul, WOW Istanbul Hotels & Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpaist2011.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IXth ENMESH International Conference

    European Network for Mental Heath Service Evaluation

    Rendezvény kezdete: 2011.06.23.
    Rendezvény vége: 2011.06.25.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Germany, Ulm,
    A rendezvény Web oldala: http://www.enmesh.eu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd European Conference on Schizophrenia Research (ECSR)

    A kongresszussal kapcsolatos bővebb információkért kérjük, látogasson el a rendezvény web-oldalára.

    Rendezvény kezdete: 2011.09.29.
    Rendezvény vége: 2011.10.01.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Németország, Berlin,
    A rendezvény Web oldala: http://www.schizophrenianet.eu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry

    A rendezvényről bővebb információkat talál, ha ellátogat a web-oldalára, ahol jelentkezhet és absztrakt beküldésére is van lehetősége.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.19.
    Rendezvény vége: 2011.10.22.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Cseh Köztársaság, Prága, Clarion Congress Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/prague_cfa/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Conference of the Five Continents

    A kongresszus részleteiről bővebben tájékozódhat a rendezvény web-oldalán, valamint a kapcsolódó dokumentumokban elérhető programból.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.19.
    Rendezvény vége: 2011.10.22.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Franciaország, Lyon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.congresdescinqcontinents.org

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)7th European Congress on Violence in Clinical Psychiatry

    A rendezvényről bővebb információkat talál, ha ellátogat a web-oldalára, ahol jelentkezhet és absztrakt beküldésére is van lehetősége.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.19.
    Rendezvény vége: 2011.10.22.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Cseh Köztársaság, Prága, Clarion Congress Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.oudconsultancy.nl/prague_cfa/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Int Congress on Neurobiology and Psychopharmacology & Treatment Guidance

    A rendezvénnyel kapcsolatos friss információk és az online absztrakbeküldési lehetőség már elérhető a kongresszus web-oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.24.
    Rendezvény vége: 2011.11.27.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Görögország, Tessaloniki, Makedonia Palace Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychiatry.gr/2icnpepatg/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)20th European Congress of Psychiatry

    Network and exchange knowledge with psychiatrists from all specialties at the 20th European Congress of Psychiatry. As per its theme, gBeyond Diversity, Towards Harmony,h this high-level psychiatry congress will unite diverse groups of specialists from many countries and cultures to share experiences, network, and to explore together the most important aspects of diagnosis, research and treatments in psychiatry and neuropsychiatry fields today. Join us in Prague is the Magical City of Bridges, the City of One Hundred Spires, and the Heart of Europe!

    Rendezvény kezdete: 2012.03.03.
    Rendezvény vége: 2012.03.06.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Csehország, Prága,
    A rendezvény Web oldala: http://www2.kenes.com/epa/Pages/home.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)165th APA Annual Meeting

    Bővebb információk a programról és jelentkezés az Amerikai Pszichiátriai Társaság és a kongresszus web-oldalán található.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.05.
    Rendezvény vége: 2012.05.09.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: USA, Philadelphia, Pennsylvania Convention Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.psych.org/MainMenu/EducationCareerDevelopment/Meetings/2012-Annual-Meeting.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CBT for Hypochondriasis & Other Anxiety Disorders

    Bővebb információk a rendezvény web-oldalán és a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.22.
    Rendezvény vége: 2012.05.23.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Munkahely neve: ISAS International Seminars
    Címe: POB 34001 Jerusalem, 91340, Israel
    Tel: +972-2-6520574
    Fax: +972-2-6520558
    E-mail: congress@isas.co.il
    Helyszín: Izrael, Tel-Aviv, Yafa-Li Conference Center
    A rendezvény Web oldala: http://www.isas.co.il/salkovskis/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)V. Román-Magyar Nemzetközi Pszichiátriai Konferencia

    Fő témák
    Affektív és szorongásos zavarok
    Öngyilkos magatartás
    Vallás, szellemiség és pszichiátria

    Beköszöntő
    2012 egyik fontos rendezvénye lesz a Magyar Pszichiátria Társaság számára is az V. Román-Magyar Nemzetközi Pszichiátriai Konferencia, melyre sok szeretettel invitálunk minden olyan kollegát, aki tudományos előadással, emberi szóval, baráti légkörben szeretne részt venni egy nemzetközi rendezvényen. Ez a konferencia sok tekintetben más és több mint egy nemzetközi konferencia a sok közül, és nemcsak azért, mert társrendezője társaságunk ennek a rendezvénynek. Sokkal több szál köt bennünket oda, sokkal több szál köti hozzánk a rendezőket: szakmaiak, emberiek, barátiak. A témák is olyanok, melyek magyarokat, románokat egyaránt komolyan foglalkoztatnak, és melyekben kell, hogy legyen mondandónk egymásnak: hitünkről, szellemiségünkről, a pszichiátriáról; a legnagyobb betegség csoportot jelentő szorongásokról és a hangulati zavarokról; az ezreket idő előtt a halálba vivő öngyilkosságokról. Találkozzunk Csíkszeredán júniusban!

    Lehóczky Pál
    A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

    Rendezvény kezdete: 2012.06.21.
    Rendezvény vége: 2012.06.24.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Románia, Csíksomlyó, Testvériség sugárút 30., Hargita Vendégváró
    A rendezvény Web oldala: http://www.conf.cryforhelp.ro/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)42nd Annual EABCT Meeting

    The theme of the Congress is Psychotherapy and Neuroscience: Evidence and Challenges for CBT

    Rendezvény kezdete: 2012.08.29.
    Rendezvény vége: 2012.09.01.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Svájc, Genf,
    A rendezvény Web oldala: http://www.eabct2012.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 25th Danube Symposium of Psychiatry

    TOPICS 25th DPA
    1. First episode of psychosis and it's long-life impact
    2. Anxiety - a psychiatric, medical and social problem
    3. Addiction multi-dimensional approach
    4. Pathological aging, multidisciplinary approach
    5. Vary

    Rendezvény kezdete: 2012.09.26.
    Rendezvény vége: 2012.09.29.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Románia, Temesvár, St. Eroii de la Tisa, No. 22, Regional Business Centre
    A rendezvény Web oldala: http://www.danubepsychiatry.ro/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)25th ECNP Congress

    Az idén Bécsben megrendezésre kerülő kongresszusra már lehet jelentkezni a rendezvény web-oldalán keresztül, ahol bővebb információkat tudhatnak meg a tudományos programról is.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.13.
    Rendezvény vége: 2012.10.17.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Ausztria, Bécs,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ecnp-congress.eu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8th Portuguese National Congress of Psychiatry and Mental Health

    Organizer: Portuguese Society of Psychiatry and Mental Health

    Contact: Prof. Antonio Palha
    E-mail: csscatarina@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2012.11.29.
    Rendezvény vége: 2012.12.01.
    Helyszín: Portugal, Porto,
    A rendezvény Web oldala: http://www.sppsm.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)15th Congress of the European Society for Sexual Medicine

    DEAR COLLEAGUES AND FRIENDS,

    In 2012 the slogan is “ESSM family goes Amsterdam” to celebrate its 15th annual congress from 6 to 8 December 2012 to update you and the whole medical world on the latest and most fascinating findings and achievements in Sexual Medicine. The leading experts of the world in Sexual Medicine will share with you how recent findings in preclinical research may translate into clinical applications and how clinical findings will finally support and enrich your daily medical practice for the benefit of the million sufferers from any kind of sexual problems.

    With the long-standing tradition of ESSM one priority of the annual congress is the educational program aiming at training young colleagues in basic knowledge of Sexual Medicine and to intensify the knowledge of advanced colleagues in special topics of interest conveyed by special instructional courses.
    Be assured that we, the ESSM community, is keen as always to organize a congress program of highest attractiveness and inspiration which should find the recognition and approval of everybody interested and working in the field of Sexual Medicine.

    Besides an attractive scientific congress program there is no better place in the world than Amsterdam, an open-minded multicultural hot spot on this globe, predestined to entertain "exhausted" attendees in the congress off-times with a variety of attractions.

    Amsterdam is one of the most enchanting cities to be in at this time of the year. With all its sparkling lights, craft-making markets, full cosy cafes, unique shops, and “oliebollen” (the incredible fried dough balls) stands. Even the Red Light District has Christmas lights of its own (not just red ones!) and seems to never shut down.
    Don't miss this chance and join us in Amsterdam 2012 for a further memorable ESSM congress. You will enjoy and never forget!

    See you all in Amsterdam,

    Hartmut Porst, ESSM President

    Luca Incrocci, Meeting Chair

    Rendezvény kezdete: 2012.12.06.
    Rendezvény vége: 2012.12.08.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Netherlands, Amsterdam,
    A rendezvény Web oldala: http://www.essm-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Congress on “Crises and Disasters : Psychosocial Consequences

    Organizer:
    1) Hellenic Psychiatric Association
    2) World Federation for Mental Health
    3) Society of Preventive Psychiatry

    Contact: Prof. J.S. Giouzepas / Prof. George Christodoulou / Ms. Dimitra Marandou

    Email: psych@psych.gr / info@era.gr

    Rendezvény kezdete: 2013.03.06.
    Rendezvény vége: 2013.06.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Greece, Athens,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpamadrid2014.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st European Congress of Psychiatry

    The 21st European Congress of Psychiatry marks the 30th anniversary of the founding of Europe’s largest international association of psychiatrists – the European Psychiatric Association. For thirty years EPA’s spirit of leadership has long been recognized for delivering the latest developments in the diagnosis, research and treatments in psychiatry and neuropsychiatry.

    The 2013 Congress will bring psychiatrists and other discipline-related professionals together to address the complex theme of ‘Europe challenges the burden of mental disorders’. The programme will tackle research and clinical/therapeutical aspects in distinct tracks. In addition the meeting will again feature the highly successful EPA early-career psychiatrists programme.

    This CME-accredited annual event is an ideal opportunity to continue your education by exchanging ideas and expertise with the world’s foremost Psychiatry experts. Join colleagues and develop new contacts at EPA 2013 in Nice, France!

    Rendezvény kezdete: 2013.04.06.
    Rendezvény vége: 2013.04.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: France, Nice,
    A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XX. International Symposium on Current Issues and Controversies in Psychiatry

    Dear Sir/Madam,

    We are glad to introduce the "XX International Symposium on Current Issues and Controversies in Psychiatry” in Barcelona, Spain, on April 18-19, 2013.

    If you wish to check the program, please click here: Download Program (PDF)

    Sincerely yours,

    Julio Vallejo, MD

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.19.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Spain, Barcelona, Auditori Axa
    A rendezvény Web oldala: http://www.ControversiasBarcelona.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Ipoly-napok

    Kerekasztal- beszélgetések történelemről, az emberi lélekről, a mindennapokról

    Témánk:
    Antiszemitizmus 1933 - 2013

    Résztvevők:
    Toronyi Zsuzsa, Vági Zoltán, Gál Eugen, Peter Zajac, Konrád György, Rajk László, Füredi János, Csekei László, Hašto Jozef, Martin Bútora, Hunčík Péter

    Fellépnek:
    Rajk Judit, Kulka János

    Sigillum oppidi Saag - Pečať mesta Šahy - Ság város pecsétje alapítvány

    Bővebb információ: IDE kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.31.
    Rendezvény vége: 2013.06.02.
    Helyszín: Szlovákia, Šahy, Bartók Béla téri Zsinagóga

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Third Thematic Conference on Legal and Forensic Psychiatry

    Organizer: Spanish Society of Legal Psychiatry

    Contact: Dr. Alfredo Calcedo Barba
    E-mail: alfredoclacedo@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2013.06.12.
    Rendezvény vége: 2013.06.14.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st World Congress of Social Psychiatry "The bio-psycho-social Model: the Future of Psychiatry".

    ORGANIZER: World Association for Social Psychiatry

    CONTACT: Professor Driss Moussaoui drissm49@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2013.06.29.
    Rendezvény vége: 2013.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Portugal, Lisbon,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Oxford Summer School in Philosophy of Psychiatry - With the theme: Mind, Value and Mental Health

    ORGANIZERS: Faculty of Philosophy and the Department for Continuing Education, Oxford University

    COLLABORATION: WPA Section on Philosophy and Humanities in Psychiatry

    CONTACT: Prof. Bill Fulford
    E-MAIL: kwm.fulford@philosophy.ox.ac.uk

    Rendezvény kezdete: 2013.07.14.
    Rendezvény vége: 2013.07.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: UK, St Catherine’s College, Oxford University
    A rendezvény Web oldala: http://www.conted.ox.ac.uk/courses/details.php?id=V560-2&utm_source=pop&utm_medium=email&utm_campaign=pop13

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The International Society on the Study of Personality Disorders (ISSPD), XIII International Congress on Disorders of Personality

    Bridging personality and psychopathology: The person behind the illness

    ORGANIZER: Institute of Personality Theory and Psychopathology (IPTP)

    COLLABORATION: WPA scientific section on Personality Disorders

    CONTACT: Erik Simonsen
    EMAIL: es@regionsjaelland.dk

    Rendezvény kezdete: 2013.09.16.
    Rendezvény vége: 2013.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Denmark, Copenhagen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Spanish Society of Psychiatry National Meeting - With the theme:From classifications to the person

    ORGANIZERS: Spanish Society of Psychiatry

    COLLABORATION:
    1) Spanish Biological Psychiatric Association
    2) Spanish Foundation of Psychiatry and Mental Health

    CONTACT: Dr Jose Giner
    E-MAIL: jginer@us.es; pepeginer@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2013.09.24.
    Rendezvény vége: 2013.09.27.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Spain, Seville,
    A rendezvény Web oldala: http://www.psiquiatriasevilla2013.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)26th ECNP Congress

    The European College of Neuropsychopharmacology (ECNP) is a pan-European scientific association founded in 1987 to encourage innovative research across the neurosciences and to translate new knowledge on fundamental disease mechanisms into new medicines and clinical applications.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.05.
    Rendezvény vége: 2013.10.09.
    Helyszín: Spain, Barcelona, Av. Diagonal, 661-671, Palau de Congressos de Catalunya (PCC)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8. EFTA Kongresszus - Opportunities in a Time of Crisis: The Role of the Family

    Az Európai Családterápiás Társaság és a Török Család és Házasságterápiás Társaság közös rendezésében kerül sor a 8. EFTA Kongresszusra Isztambulban, melynek a témája: „Opportunities in a Time of Crisis: The Role of the Family.”

    Az absztraktok beküldési határideje 2013. február 28.

    Bővebb információ a weboldalon és a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.24.
    Rendezvény vége: 2013.10.27.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Turkey, Istambul,
    A rendezvény Web oldala: http://www.efta2013.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress - Future Psychiatry: Challenges and Opportunities

    ORGANIZER: Austrian Association for Psychiatry and Psychotherapy

    CONTACT:Prof. Michael Musalek
    E-MAIL: wpaic2013@guarant.cz

    Rendezvény kezdete: 2013.10.27.
    Rendezvény vége: 2013.10.30.

    Helyszín: Austria, Vienna,
    A rendezvény Web oldala: http:// http://www.wpaic2013.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) 1. European Conference on Systemic Research in Therapy, Education and Organizational Development

    What is special about this conference?

    Located in one of Europes’ oldest university towns, this conference brings together researchers, students and practitioners from all of Europe.
    It combines condensed information, intensive discussion and lively personal encounters across barriers of disciplines, nations and status in a pleasant context. Fee policy and guest house arrangements will allow participants from “poor” and “rich” European countries to join.

    Further information can be found in the attached file.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.06.
    Rendezvény vége: 2014.03.08.

    Helyszín: Germany, Heidelberg University

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nemzetközi Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társult Szakmák Kongresszusa

    WELCOME TO THE 21ST WORLD CONGRESS OF IACAPAP

    Dear Delegates

    The South African Association for Child and Adolescent Psychiatry and Allied Professions (SAACAPAP) is proud to host the first IACAPAP World Congress to be held on the African continent, and doubly proud to be doing so during the term of office of the first African President of IACAPAP, Olayinka Omigbodun, Professor of Psychiatry at the University of Ibadan, Nigeria.

    The SAACAPAP was founded in 1978 and published the first issue of its Journal of Child and Adolescent Mental Health in 1989. The SAACAPAP holds biennial congresses, organised by Eastern Sun Events, so we are well positioned to host the 2014 IACAPAP congress in Durban. There is a wealth of scientific research being conducted in South Africa in the field of Child and Adolescent Mental Health, much of which I hope will be showcased at the congress, in addition to the work presented by the international delegates. A highlight of the congress will be the 6 Plenary Lectures by an outstanding group of speakers, and the 18 concurrent "state of the art" lectures by experts in their field.

    The International Convention Centre in Durban is one of the most advanced conference facilities in the world. Durban, capital of the province of KwaZulu Natal, is South Africa's premier holiday destination. The subtropical climate and warm Indian Ocean mean all-year-round swimming and outdoor activities. Several game parks are only a few hours' drive to the north, and the majestic Drakensberg mountain range, with its holiday hotels and scenic hikes, is only a few hours' drive to the west.

    On behalf of the SAACAPAP, I welcome you to South Africa and to the 21st World Congress of IACAPAP. We promise you an unforgettable African experience in our country, the cradle of civilisation and the home of Nelson Mandela.

    Critical Dates

    31 January 2014
    Call for Abstracts Closes

    March 2013
    Second Announcement

    12 June 2013
    Call for Abstracts Opens

    October 2013
    Third Announcement & Registration Opens

    Rendezvény kezdete: 2014.08.11.
    Rendezvény vége: 2014.08.15.
    Helyszín: Dél-Afrika, Durban,
    A rendezvény Web oldala: http://www.iacapap2014.co.za/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nemzetközi Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társult Szakmák Kongresszusa

    WELCOME TO THE 21ST WORLD CONGRESS OF IACAPAP

    Dear Delegates

    The South African Association for Child and Adolescent Psychiatry and Allied Professions (SAACAPAP) is proud to host the first IACAPAP World Congress to be held on the African continent, and doubly proud to be doing so during the term of office of the first African President of IACAPAP, Olayinka Omigbodun, Professor of Psychiatry at the University of Ibadan, Nigeria.

    The SAACAPAP was founded in 1978 and published the first issue of its Journal of Child and Adolescent Mental Health in 1989. The SAACAPAP holds biennial congresses, organised by Eastern Sun Events, so we are well positioned to host the 2014 IACAPAP congress in Durban. There is a wealth of scientific research being conducted in South Africa in the field of Child and Adolescent Mental Health, much of which I hope will be showcased at the congress, in addition to the work presented by the international delegates. A highlight of the congress will be the 6 Plenary Lectures by an outstanding group of speakers, and the 18 concurrent "state of the art" lectures by experts in their field.

    The International Convention Centre in Durban is one of the most advanced conference facilities in the world. Durban, capital of the province of KwaZulu Natal, is South Africa's premier holiday destination. The subtropical climate and warm Indian Ocean mean all-year-round swimming and outdoor activities. Several game parks are only a few hours' drive to the north, and the majestic Drakensberg mountain range, with its holiday hotels and scenic hikes, is only a few hours' drive to the west.

    On behalf of the SAACAPAP, I welcome you to South Africa and to the 21st World Congress of IACAPAP. We promise you an unforgettable African experience in our country, the cradle of civilisation and the home of Nelson Mandela.

    Critical Dates

    31 January 2014
    Call for Abstracts Closes

    March 2013
    Second Announcement

    12 June 2013
    Call for Abstracts Opens

    October 2013
    Third Announcement & Registration Opens

    Rendezvény kezdete: 2014.08.11.
    Rendezvény vége: 2014.08.15.
    Helyszín: Dél-Afrika, Durban,
    A rendezvény Web oldala: http://www.iacapap2014.co.za/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2015 - Bucharest - International Congress

    Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary

    Dear Madam,
    Dear Sir,

    On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic “Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity”.

    Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems’ performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.

    Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.

    For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./.

    You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Association’s website and http://www.wpa2015bucharest.org./, to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.

    For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org, phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.

    Sincerely yours,
    Eliot Sorel
    Co-Chair Scientific Committee

    Rendezvény kezdete: 2015.06.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Románia, Bukarest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2015 - Bucharest - International Congress

    Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary

    Dear Madam,
    Dear Sir,

    On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic “Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity”.

    Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems’ performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.

    Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.

    For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./.

    You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Association’s website and http://www.wpa2015bucharest.org./, to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.

    For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org, phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.

    Sincerely yours,
    Eliot Sorel
    Co-Chair Scientific Committee

    Rendezvény kezdete: 2015.06.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Románia, Bukarest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2015 - Bucharest - International Congress

    Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary

    Dear Madam,
    Dear Sir,

    On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic “Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity”.

    Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems’ performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.

    Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.

    For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./.

    You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Association’s website and http://www.wpa2015bucharest.org./, to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.

    For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org, phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.

    Sincerely yours,
    Eliot Sorel
    Co-Chair Scientific Committee

    Rendezvény kezdete: 2015.06.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Románia, Bukarest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2015 - Bucharest - International Congress

    Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary

    Dear Madam,
    Dear Sir,

    On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic “Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity”.

    Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems’ performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.

    Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.

    For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./.

    You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Association’s website and http://www.wpa2015bucharest.org./, to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.

    For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org, phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.

    Sincerely yours,
    Eliot Sorel
    Co-Chair Scientific Committee

    Rendezvény kezdete: 2015.06.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Románia, Bukarest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Royal College of Psychiatrics - International Congress 2015 - Psychiatry at the Forefront of Science

    W1 Giving evidence to the Tribunal - science or art?

    This is an interactive skills workshop on giving evidence. The three presenters will give advice on the evidence required by the tribunal panel focussing on the legal criteria (led by Judge), presenting risk information and appropriate treatment.
    Delegates will leave with a clearer understanding of how to be a competent medical witness at a mental health tribunal.
    Places for this workshop are very limited – book early if you wish to attend

    S7 Mental Health Informatics: health records, apps and priorities for the future

    The first part of the session will cover the implementation of e-health projects such as Care.Data and its implications for research, service development and confidentiality.
    The second part of the session will cover Mental Health apps and their use in clinical settings and by patients.
    The third part of the session will cover recent developments in mental health informatics and priorities for the future.

    W6 Cardiac assessment and QTc monitoring in mental health patients, principles and competencies
    This workshop aims to look at management of cardiac risk in psychiatric patients. It will focus on identifying risk factors and relevant investigations including interpretation of the QT measurements on the ECG.
    Places for this workshop are very limited - book early if you wish to attend.

    S41 Terrorism in the 21st Century: a new world without boundaries

    The learning objectives of this session are:
    - To learn about the varied factors which may lead some individuals to become terrorists
    - To learn about how to frame and develop responses to prevent the recruitment of terrorists
    - To learn how to frame and develop response to prevent individuals who have fought in Wars away from their home country in acting as terrorists in their home country.

    Over 950 psychiatrists have already booked for this event

    Places are limited – don’t miss out and book your place today

    For a full programme and registration details visit the website!

    E-mail: congress@rcpsych.ac.uk

    Rendezvény kezdete: 2015.06.29.
    Rendezvény vége: 2015.07.02.
    Helyszín: United Kingdom, Birmingham,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Royal College of Psychiatrics - International Congress 2015 - Psychiatry at the Forefront of Science

    W1 Giving evidence to the Tribunal - science or art?

    This is an interactive skills workshop on giving evidence. The three presenters will give advice on the evidence required by the tribunal panel focussing on the legal criteria (led by Judge), presenting risk information and appropriate treatment.
    Delegates will leave with a clearer understanding of how to be a competent medical witness at a mental health tribunal.
    Places for this workshop are very limited – book early if you wish to attend

    S7 Mental Health Informatics: health records, apps and priorities for the future

    The first part of the session will cover the implementation of e-health projects such as Care.Data and its implications for research, service development and confidentiality.
    The second part of the session will cover Mental Health apps and their use in clinical settings and by patients.
    The third part of the session will cover recent developments in mental health informatics and priorities for the future.

    W6 Cardiac assessment and QTc monitoring in mental health patients, principles and competencies
    This workshop aims to look at management of cardiac risk in psychiatric patients. It will focus on identifying risk factors and relevant investigations including interpretation of the QT measurements on the ECG.
    Places for this workshop are very limited - book early if you wish to attend.

    S41 Terrorism in the 21st Century: a new world without boundaries

    The learning objectives of this session are:
    - To learn about the varied factors which may lead some individuals to become terrorists
    - To learn about how to frame and develop responses to prevent the recruitment of terrorists
    - To learn how to frame and develop response to prevent individuals who have fought in Wars away from their home country in acting as terrorists in their home country.

    Over 950 psychiatrists have already booked for this event

    Places are limited – don’t miss out and book your place today

    For a full programme and registration details visit the website!

    E-mail: congress@rcpsych.ac.uk

    Rendezvény kezdete: 2015.06.29.
    Rendezvény vége: 2015.07.02.
    Helyszín: United Kingdom, Birmingham,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd European Congress for Social Psychiatry

    Welcome !
    Dear Colleagues,

    The Swiss Society for Social Psychiatry (SSPS-SGSP) is greatly honored to invite you to attend and participate in the 2nd European Congress for Social Psychiatry co-sponsored by the World Association for Social Psychiatry (WASP) which will be held in Geneva, Switzerland, from July 1st to July 3rd 2015.

    Following the success of the 1st European Congress for Social Psychiatry in 2012, we received a big amount of positive feedbacks and demands for a second edition.

    We are then pleased to announce you that the 2nd European Congress for Social Psychiatry will take place in Geneva from July 1st to July 3rd 2015.

    Mark It On Your Calendar !

    We hope to meet you there once again. Your attendance is the key for a successful congress!

    With best regards,
    Yasser Khazaal & François Ferrero, Chairmen Organizing Committee

    Important dates:

    Abstract submission starts
    1 October 2014

    Abstract submission deadline
    15 March 2015

    Late poster submission deadline
    15 May 2015

    Early registration
    15 November 2014 to 15 April 2015

    Standard registration
    16 April to 15 June 2015

    Late & On-site registration
    From 16 June 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.07.01.
    Rendezvény vége: 2014.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Switzerland, Geneva,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ecspsocialpsychiatry.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd European Congress for Social Psychiatry

    Welcome !
    Dear Colleagues,

    The Swiss Society for Social Psychiatry (SSPS-SGSP) is greatly honored to invite you to attend and participate in the 2nd European Congress for Social Psychiatry co-sponsored by the World Association for Social Psychiatry (WASP) which will be held in Geneva, Switzerland, from July 1st to July 3rd 2015.

    Following the success of the 1st European Congress for Social Psychiatry in 2012, we received a big amount of positive feedbacks and demands for a second edition.

    We are then pleased to announce you that the 2nd European Congress for Social Psychiatry will take place in Geneva from July 1st to July 3rd 2015.

    Mark It On Your Calendar !

    We hope to meet you there once again. Your attendance is the key for a successful congress!

    With best regards,
    Yasser Khazaal & François Ferrero, Chairmen Organizing Committee

    Important dates:

    Abstract submission starts
    1 October 2014

    Abstract submission deadline
    15 March 2015

    Late poster submission deadline
    15 May 2015

    Early registration
    15 November 2014 to 15 April 2015

    Standard registration
    16 April to 15 June 2015

    Late & On-site registration
    From 16 June 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.07.01.
    Rendezvény vége: 2014.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Switzerland, Geneva,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ecspsocialpsychiatry.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Congress of The World Federation for Mental Health (WFMH 2015)

    This Congress is being organized by the World Federation for Mental Health ( WFMH ) , The Royal College of Psychiatrists - Middle East Division, The Behman Hospital, Egypt and the Egyptian Society for the Rights of People with Mental Illness.

    We promise to produce a rich scientific, clinical, and practice-based program, with contributions from service users, their families and carers, as well as an interesting introduction to the culture, arts and social life of the local community in Cairo via several social, cultural and artistic events.

    Rendezvény kezdete: 2015.10.16.
    Rendezvény vége: 2015.10.19.
    Helyszín: Egypt, Cairo,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wfmh2015.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The International Congress, Brain, Body and Mind in London

    Join over 2,500 psychiatrists at the International Congress of the Royal College of Psychiatrists on 27-30 June in London and invest in your professional development, expand your knowledge, improve your practice, share your ideas, meet new contacts and reconnect with old colleagues.

    As in previous years the congress has applied for accreditation to EACCME, AMA (PRA Category 1 Credits™) and The Royal College of Physicians and Surgeons of Canada

    In 2016, the International Congress comes to London with the theme Psychiatry: Brain, Body and Mind. Over the 3 1/2 days of the Congress, we will have an academic programme that includes13 keynote lectures and about 70 parallel sessions that cover a wide range of subjects, from core science to clinical psychiatry to policy areas.

    Registration and Fees

    Programme

    Rendezvény kezdete: 2016.06.27.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Helyszín: London,
    A rendezvény Web oldala: http://www.rcpsych.ac.uk/traininpsychiatry/conferencestraining/internationalcongress2016.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)16th International Forum on Mood and Anxiety Disorders

    Dear Colleagues, dear Friends,

    It is with a great pleasure that we welcome you to the 16th International Forum on Mood and Anxiety Disorders (IFMAD 2016) that will be taking place this year on December 8 - 10th in Rome, one of the most beautiful cities in the world!

    We look forward to seeing you all in Rome for IFMAD 2016, to building strong professional contacts an expanding international network, to welcoming new participants and meeting our old friends, and discussing together the most important issues in this area of medicine.

    Credits for CME accreditation have been asked for this event.

    Deadline for submission: 07 November 2016

    Rendezvény kezdete: 2016.12.08.
    Rendezvény vége: 2016.12.10.
    Helyszín: Olaszország, Roma,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org/2016/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)THE RESILIENCE OF MIND AND BODY CONGRESS ATTACHMENT AND TRAUMA

    LANGUAGE English

    LOCATION QEII Conference Centre - Broad Sanctuary, Westminster- SW1P 3EE London (Greater London)

    REGISTRATION
    Please visit our website www.uk-congress.com or e-mail us at isc@istitutodiscienzecognitive.it to get the application form and register to the Congress.

    INFO
    Institute of Cognitive Sciences Via Rolando, 16 - 07100 Sassari

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.14.
    Helyszín: Angila, London,
    A rendezvény Web oldala: http://www.uk-congress.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 23rd World Congress of Sexology

    The final date for abstract submission is fast approaching. The deadline is January 31, 2017. The online abstract submission form is available here.

    We are pleased to announce WAS2017 Plenary Speakers.

    Registration and Hotel reservation forms are available here.

    We look forward to meeting you in Prague.

    Rendezvény kezdete: 2017.05.28.
    Rendezvény vége: 2017.05.31.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,
    A rendezvény Web oldala: http://www.was2017.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. ISSPD Congress

    Dear members, colleagues and friends of the ISSPD,

    It is our great pleasure to invite you on behalf of the Scientific and Organising Committee to the

    XV ISSPD Congress - Personality Disorder, Functioning, and Health
    which will take place from 25 ¨C 28 September 2017
    in Heidelberg, Germany

    We are currently planning an updated and challenging scientific programme, dealing with the most relevant and latest developments in the field of personality disorder across the life span with major impact on clinical practice.

    Please check our website for the preliminary scientific programme for keynote- and master sessions as well as for the pre-conference workshops. ˇú Scientific Program /

    Submission Deadline for Symposia proposals: 15th February 2017

    Submission Deadline for oral presentations, poster and students' symposia proposals: 15th March 2017

    Registration: http://www.isspd2017.com/registration/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.25.
    Rendezvény vége: 2017.09.28.
    Helyszín: Germany, Heidelberg,
    A rendezvény Web oldala: http://www.isspd2017.com/home/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)19th Congress of the Section of Epidemiology and Social Psychiatry of the European Psychiatric Association (EPA)

    IMPORTANT DATES
    Abstract Submission Deadline 26th November 2017
    Symposium Suggestions Deadline 26th November 2017
    Notification of Authors 15th December 2017
    Early bird registration closing 15th January 2018
    Speaker Registration Deadline 28th February 2018

    Rendezvény kezdete: 2018.04.04.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.
    Helyszín: Austria, Vienna,
    A rendezvény Web oldala: http://www.epa-socpsy-2018.at/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5th Maudsley Mediterranean Forum

    Professor Sir Robin Murray,
    in collaboration with Professor Daniele La Barbera ,
    Head of the Department of Psychiatry, Palermo Medical School, with
    Dr Anton Grech, Chairman of Mental Health Services Malta and Senior Lecturer University of Malta, and Professor Nikos Stefanis, Professor of Psychiatry at the
    National and Kapodistrian University of Athens Medical School and vice-director of the University Mental Health Research Institute in Greece
    & the magnificent city of Palermo, city of culture 2018,
    with its history, art and food
    are delighted to invite Psychiatrists, Clinical Psychologists and other Mental Health Professionals to:-
    The 5th Mediterranean Maudsley Forum

    Registration deadline 1/5/2018

    Rendezvény kezdete: 2018.05.21.
    Rendezvény vége: 2018.05.24.
    Helyszín: Italy, Palermo,
    A rendezvény Web oldala: https://www.mediterranean-maudsley-forum.co.uk/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Jubileumi Román-Magyar Konferencia

    „AFFEKTIV ÉS SZORONGÁSOS ZAVAROK, ÖNGYILKOS MAGATARTÁS, TÁRSADALOM, PSZICHIÁTRIA ÉS KULTÚRA”

    Tisztelettel hívom kollégáimat, barátaimat konferenciánkra, melynek témáját a hargitai pszichiáterek a megyeszékhelyen megrendezett eddigi országos rendezvényeink címszavává emelték. Folytatjuk hagyományunkat a 2016-os konferenciánk után megjelent kötetek és szerzőik bemutatásával valamint a rezidensek által előadott legjobb 3 dolgozat díjazásával.

    Reményeink szerint, előző találkozóinkon való részvételük élményei bátoritják visszatérési szándékukat hozzánk, a Hargita aljára szervezett találkozónkra, jelenlétükkel hozzájárulva konferenciánk sikeréhez. Akiknek pedig még nem volt alkalmuk eljönni, ezúttal végre megtehetik.

    Szervezők: Magyar Pszichiátriai Társaság, Román Pszichiátriai Társaság, Cry for Help alapítvány, Hargita megyei Orvosi kollégium.

    Fontosabb dátumok:
    2018. április 30.: kivonatok beküldése (veressalbert02@gmail.com)
    2018. május 15.: előadások elfogadásának visszaigazolása
    2018. április 30.: kedvezményes résztvételi díj befizetése
    2018. május 31.: előadások teljes szövegének beküldése, ha be szeretnék tördelni a konferencia CD-jére
    2018. június 1.: a szállásfoglalás és a teljes értékű kifizetés határideje

    A konferencia hivatalos nyelve: román és magyar, szinkron tolmácsolással

    Az első értesítő és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.20.
    Rendezvény vége: 2018.06.23.
    Helyszín: Románia, CSÍKSZEREDA, Multifunkcionális Csíki Mozi
    A rendezvény Web oldala: https://www.cryforhelp.ro/hu/meghivo/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th International Congress of Rational Emotive Behavior Therapy

    Rendezvény kezdete: 2019.09.13.
    Rendezvény vége: 2019.09.15.
    Helyszín: ROMANIA, Transylvania, Cluj-Napoca, Babeş-Bolyai University
    A rendezvény Web oldala: http://www.rebt2019.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress in Spirituality and Psychiatry

    International Congress in Spirituality and Psychiatry 4th Global Meeting in Spirituality and Mental Health Organized by the WPA Section on Religion, Spirituality and Psychiatry WPA Co-sponsored Congress to be held in, on December 1-4, 2019.

    Rendezvény kezdete: 2019.12.01.
    Rendezvény vége: 2019.12.04.
    Helyszín: Israel, Jerusalem
    A rendezvény Web oldala: https://www.rsp2019.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)29th Danube Psychiatry Symposium in 2020 in Zagreb, Croatia

    Dear Colleagues,

    It is our great pleasure to inform you that we are taking challenging turn and new and new approach in activities of Danubian Psychiatry Association and now we are gathering a group of eminent experts in psychiatry to work together on better understanding of today challenges in modern psychiatry.

    Danubian Psychiatry Association has been formed in year 1964 and since then have been very active in bringing regional scientists together and new scientific work into society.

    Association publishes medical journal – Psychiatria Danubina (http://www.psychiatria-danubina.com/) on quarterly basis which is cited in:

    Excerpta Medica (EMBASE), Psychological Abstracts/PsycINFO, Chemical Abstracts, MEDLINE/PubMed, EBSCO, Current Contents - Social and Behavioral Sciences, Cambridge Scientific Abstracts/Social Services Abstracts, Science Citation Index Expanded/SciSearch, Social Sciences Citation Index, Journal Citation Reports/Social Sciences Edition, Journal Citation Reports/Science Edition, SCOPUS, BioMedWorld.com, Research Alert, Google Scholar, HRČAK.

    Association is organising a 29th Danube Psychiatry Symposium in 2020 in Zagreb, Croatia (http://www.29dps.com/).

    The main topic will be “Psychiatry, Medicine and Society: Homo Deus of the 21st Century and Challenges of Mental Health and Personalized Medicine” with special emphasis on:

    Comorbidity, resilience, and epigenetics in psychiatry from the perspective of predictive, preventive and person-centered medicine
    Transdisciplinary integrative approach in psychiatry, personalized medicine, and creative psychopharmacotherapy
    Psychiatry, spirituality, and religion from the perspective of public and global mental health
    Psychiatry, ethics, and politics from the perspective of public and global mental health

    As we have recognized your scientific work and you as a great expert in research field it would be a great honour if you as a president or your appointed delegate would join as an organizational board member.

    Please be so kind to let us know if you are interested in participating in this new exciting project by sending us e-mail on silvija.matic@penta-zagreb.hr

    IMPORTANT DATES
    - Abstract submission deadline: March 01, 2020
    - Conference paper submission deadline: March 15, 2020
    - Accommodation reservation deadline: April 10, 2020
    - Early bird registration: May 01, 2020

    Rendezvény kezdete: 2020.05.13.
    Rendezvény vége: 2020.05.15.
    Helyszín: Croatia, Zagreb,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)28th European Congress of Psychiatry

    Due to the escalation of COVID-19 Coronavirus in Europe and the resulting restrictions regarding travels and the hosting of events and congresses, the European Psychiatric Association has decided to postpone the 28th European Congress of Psychiatry. The congress will now take place on 4-7 July 2020 at the same venue, IFEMA, in Madrid, Spain.

    Rendezvény kezdete: 2020.07.04.
    Rendezvény vége: 2020.07.07.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Webinar In Womens Mental Health - EPA

    Please join us for this webinar for European psychiatrists and other mental health professionals!

    Date: 19th May 2022 14:00 - 15.30 CET

    The event is free. You can see further details and register by clicking on this link: 

    https://www.eventbrite.co.uk/e/providing-psychiatric-care-for-ukrainian-refugees-registration-324387029337

    Rendezvény kezdete: 2022.05.19. 14:00
    Rendezvény vége: 2022.05.19. 15:30
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2022 - 30th European Congress of Psychiatry - ONLINE

    Időpont: 2022. június 4-7.
    Helyszín: ONLINE

    A kongresszus mottója: Linking Clinical Practice and Research for Better Mental Health Care in Europe

    A kongresszus interaktív programja ide kattintva olvasható.

    A kongresszus hivatalos honlapja: https://epa-congress.org/

    Rendezvény kezdete: 2022.06.04.
    Rendezvény vége: 2022.06.07.
    Helyszín: Budapest és online is!, HUNGEXPO

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)23RD WPA WORLD CONGRESS OF PSYCHIATRY

    Dear colleague!

    The World Congress of Psychiatry will take place in Vienna, Austria from September 28 until October 1, 2023. Numerous symposia, panel discussions, state-of-the-art sessions and lectures will be offered. The program will be exciting as we will be discussing the latest developments in the field in a pandemic and post-pandemic era. All aspects of psychiatry such as psychopharmacology, psychotherapy, psychopathology, rehabilitation, social psychiatry, old-age psychiatry or child-adolescent psychiatry will be covered. Beside the scientific program, this congress will give the opportunity to discuss the most recent developments for psychiatry all over the world. Trainees in psychiatry will be invited to meet international experts and meet their colleagues.

    PROPOSAL AND ABSTRACT SUBMISSIONS
    We welcome all suggestions about topics you would like to see included in the scientific program:

    Extended deadline for symposia submissions: 15 March 2023

    Deadline for abstract submission: 20 March 2023.

    REGISTRATION IS OPEN
    The early bird registration is open. Join us early by 15 May 2023 and let’s celebrate science together! Visit our website at wcp-congress.com for all the latest information and updates about the Congress!

    TRAVEL AWARDS

    The WPA has announced Travel Awards for Trainee Psychiatrists and Medical Students to attend the World Congress of Psychiatry. There are two separate prestigious awards, one for all trainees in psychiatry and one for all medical students.

    The award for the Trainee Psychiatrists asks candidates to submit an essay of 3000-5000 words (including references) on this topic “Climate Change, Urbanisation, Air Pollution, Natural Disasters: global challenges for mental health, resilience, and recovery”. Details can be found here: Link

    Whereas the award for the Medical Students invites applicants to submit an essay of up to 750 words on the theme “The Interface of Physical and Mental Health”. Details can be found here: Link

    Both travel fellowship awards offer the successful candidates USD $2000, which will cover the travel, accommodation and registration fee costs to attend WCP23 in Vienna. The winners will also be acknowledged at WPA Annual Conference in Vienna.

    We look forward to welcoming you in Vienna.

    With my best regards

    Univ.-Prof. Dr. Johannes Wancata

    World Congress of Psychiatry

    Organizing Committee Co-Chair        

    Rendezvény kezdete: 2023.09.28.
    Rendezvény vége: 2023.10.01.
    Helyszín: VIENNA, AUSTRIA,

Aktuális kongresszusok, rendezvények megjelenítése

RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK

Egyéb rendezvények
Képzés
Társasági rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Legfrissebb kongresszusok

    További rendezvények
    Kérem várjon...
    Kongresszusok listája
    • H
    • K
    • Sze
    • Cs
    • P
    • Szo
    • V
    •  
    •  
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

    Hasznos linkek
    • Évente több mint egymillió betegnél történik pacemaker (PM) vagy implantálható kardioverter defibrillátor (ICD) beültetés...>> Magyar Kardiológusok Társasága hírei

      [ 2024.05.10. ]

    • Helyszín: Four Points by Sheraton (6000 Kecskemét, Izsáki út 6.)>> Magyar Radiológusok Társasága hírei

      [ 2024.05.09. ]

    • 2024. április 19-én Salgótarján volt a házigazdája Társaságunk Fiatalok Fórumának.  Az előadások értékelését három tagú Bírálóbizottság végezte, melynek...>> Magyar Rehabilitációs Társaság hírei

      [ 2024.05.08. ]

    • A KONGRESSZUS HELYSZÍNE: Hunguest Hotel Pelion (8300 Tapolca, Köztársaság tér 10.)IDŐPONT: 2024.09.12-14Kedves...>> Magyar Sebész Társaság hírei

      [ 2024.05.08. ]

    • A Budai Egészségközpont vezetősége az idén tavasszal elindított jelentős volumenű kórházfejlesztéssel párhuzamosan szeretne tájékoztatást adni az egészségügyi...>> Magyar Ortopéd Társaság hírei

      [ 2024.05.08. ]

    Tegye a Web-rendszert a kedvencek közé, így egy kattintással elérheti!
    Javasoljuk, hogy az oldalt a könnyebb rendszeres elérhetőség érdekében tegye a "kedvencek" közé. [ Kattintson ide ]