Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK

Egyéb rendezvények
Képzés
Társasági rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Kongresszusok, rendezvények

Kategória: Összes rendezvénykategória

Hazai kongresszusok, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órától

    Kedves Érdeklődők!
     
    Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk.
    A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni.
    Pontszám: 6
     
    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben.
     
    Program:
    Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban
    dr. Unoka Zsolt
    Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje
    dr. Hajduska-Dér Bálint
    Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell
    dr. Milák Piroska

    További tudnivalók:
    Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben
    Részvételi díj: 10.000.- forint.

    Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank,
    10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306

    Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik.

    Várjuk Önöket!

    Időpont: 2024.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria 4./2023

    Eltérő igazságügyi pszichiáter szakértői vélemények: a véleményütközések szakmai és etikai szempontjai az igazságügyi pszichiáter szakértői gyakorlatban.

    Helyszín: tanterem,
    Link: tanfolyam napján küldjük ki A tanfolyam díja: 5000.- forint
    Tájékoztató a befizetésről: lsd. OFTEX portál „Díja" sor, ,,Tájékoztató" gomb alatt.

    Számlaszám: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000
    Közlemény rovat 0031O
    Számla kiállításához az alábbi adatok megküldése a cme.pszichiatria@gmail.com emailcímre:
    befizető neve és/vagy cég név (cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni), cím, ahová a számlát postázhatjuk.

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: 13:00-tól, várható befejezés 17:30 után

    Regisztráció: pontszerzők az OFTEX portálon, érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet online küldjük meg a regisztráltak részére.
    Pontok: feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.
     
    szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)
    pontérték: 16 Kód: SE-TK/2023.I1./00310 (OFTEX)

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.11.28.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika
    /OPD-2/ Tanfolyam

    1. november 18-19.-én

    a tanfolyam  CME  pontszáma 32

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/
    mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
     
    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart.  Részvételi díja 22.000.- Ft  
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
     
    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre  a munkához szükség van, kérjük előre  beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com , Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2023.11.18.
    Rendezvény vége: 2023.11.19.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIV. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    November 17-18-án Siófokon kerül megrendezésre a Residence Hotel Balatonban a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIV. kongresszusa.

    A konferencia helyszíneResidence Hotel Balaton

    Címe: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49.

    Orvosoknak minősített, szakma szerinti 28 pont, a szakdolgozóknak 12 pont.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A szervezőbizottság tagjai:

    Dr. Kunos László PhD

    Dr. habil. Szakács Zoltán PhD

    Dr. habil. Faludi Béla PhD

    elnök

    főtitkár

    vezetőségi tag

    Alvástársaság

    Alvástársaság

    Alvástársaság

    Orvosigazgató

    osztályvezető főorvos

    egyetemi docens

    Tüdőgyógyintézet

    Neurológiai Osztály

    Neurológiai Klinika

    Törökbálint

    Honvédkórház, Budapest

    PTE KK, Pécs

    Jelentkezés és bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.17.
    Rendezvény vége: 2023.11.18.
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49., Residence Hotel Balaton
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2023/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17. Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csopor t-pszichoterápiás Egyesület 17. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Jelentkezés:
    Jelentkezési lap PsziHé 2023

    További információk: pszihetveg@gmail.com

    Akreditáció:

    CME:48 pont, SE-TK/2023.II/00259 

    Bővebb információ és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
    Rendezvény vége: 2023.11.12.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - A pszichiátria és klinikai idegtudomány aktuális kérdései

    Kedves Érdeklődők!

    Most csütörtökön du. 14h után lesz sorozatunk (SE-TK/2023.II./00078, pontszám: 14) következő alkalma, melyen Gerevich Zoltán dr. ad elő (Institute of Neurophysiology Charité - Universitätsmedizin Berlin): A gamma oszcillációk szerepe a pszichiátriában" címmel. Várunk mindenkit zoomon keresztül! A linket az előadásra csütörtökön fogom kiküldeni.

    Szokásos Csütörtöki Értekezletünk délután 14:00-tól kezdődik ugyan ezen a linken. Ezért pár percig a türelmüket kérjük. Addig Önök az un. "várószobában" várakoznak a zoom felületén. Ajtónyitás közvetlenül az értekezlet végével lesz, akkor én fogom Önöket átengedni.

    Akik korábban jelentkeztek nálam a sorozatra, azok automatikusan megkapják a zoom linket.

    Akiknek most felkeltette az érdeklődésüket az előadás, azok jelentkezését várom válaszlevélben!

    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    a tervezett teljes program, melynek végén lesz a tesztírás az összes előadás anyagából a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.10.12.
    Rendezvény vége: 2023.12.12.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI

    Tisztelt Érdeklődők!

    2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket.

    Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8

    Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve
    : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen.

    linket előadás előtt pár órával küldünk ki.

    Kezdés 14:00-tól

    Moderátor:
    felkérés alatt

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató

    Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus

    Időpont: 2023.09.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés-sorozat 22. évadának évadnyitó előadása

    Kedves Érdeklődő! Kedves Barátunk!
    Tisztelettel meghívjuk a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényére, a  Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés- sorozat 22. évadának évadnyitó előadására:
     
    Időpont: 2023. szeptember 15. 18:00
     
    Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Károlyi utca 16.) 
     
     „...vett a füvektől édes illatot.” –
    Művészet, (mély)lélektan és történelem Mérei Ferenc életművében
     
    kerekasztal-beszélgetés:
     
    KAPUSI GYULA pszichoanalitikusan orientált pszichoterapeuta, családterapeuta (Budapest)
    K. HORVÁTH ZSOLT történész (Budapest)
    PLÉH CSABA pszichológus (Budapest)
    VERES ANDRÁS irodalomtörténész (Budapest)
     
    részvételével.
     
    A beszélgetést vezeti: BORGOS ANNA pszichológus (Budapest)
     
    A részvétel díjtalan.
     
    Helyfoglalás érkezési sorrendben. 
     
    Az előadásról felvétel készül, mely az előadás után néhány nappal a sorozat youtube-csatornáján lesz elérhető: https://www.youtube.com/channel/UCBpSlfxHgxwnyaD-x3ocUVA
     
    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
     
    Üdvözlettel:
     
    Takács Mónika
    sorozatszerkesztő
    http://ferenczisandor.hu/
    http://jatarsasag.hu/

    Időpont: 2023.09.15.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Petőfi Irodalmi Múzeum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    A jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 21. hétfő, 12:00

    Felvételi beszélgetés várható ideje: 2023. augusztus 28-i héten, amelyről a pályázók emailben kapnak értesítést.

    Bővebb információ a kapcsolt dokuemntum alatt!

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzést 2023 szeptember

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem, a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület közös szervezésében és lebonyolításában 2023. szeptemberében ismét elindítjuk a Pszichoterapeuta szakképzést, amelyre várjuk szakorvosok és szakpszichológusok jelentkezését.

    A jelentkezési határidő: 2023. június 15.

    Tájékoztató a pszichoterapeuta szakképzésről: 2023. március 23.17:00 óra
     
    A Pszichoterapeuta szakképzéssel és a tájékoztatóval kapcsolatban bővebb információt az alábbi linkre kattintva olvashatnak

    https://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

    Üdvözlettel

    SE Pszichoterápiás Grémium és a VIKOTE

    Időpont: 2023.09.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10. Jubileumi Alzheimer Világnapi Konferencia

    Nemcsak a betegségre hívhatja fel a társadalom figyelmét, hanem segíthet megteremteni a ma még hiányzó alapvető és szükséges forrásokat is:

    - a társadalmi tudatosság növeléséhez - amely az Alzheimer-kór korai tüneteinek ismertebbé válásához hozzájárulhat;
    - az ellátással kapcsolatos információk és támogatások elérhetőségéhez az Alzheimer-kórral küzdő emberek és családjaik számára;
    - az ápolást végző családtagok és a gondozó személyzet képzéséhez, valamint az egészségügyi szakemberek ismereteinek fejlesztéséhez a demencia diagnosztizálása és kezelése érdekében;
    - a politikai döntéshozók elkötelezettségének megteremtéséhez, hogy most és a jövőben egyaránt megfelelő forrásokat rendeljenek a gondozáshoz és a kutatáshoz;
    - a kutatások ösztönzéséhez a megfelelőbb kezelések és a betegség jobb megértése érdekében;
    - a társadalom felkészítéséhez a demens emberek megértésére és elfogadására.

    A közös összefogással – túllépve a statisztikákon – látványosan is bizonyíthatjuk, hogy a globális közösség minden egyes tagja tehet az időskor méltóságáért, valamint az Alzheimer-betegek és gondozóik életminőségének javításáért. Várjuk mindazon szervezetek csatlakozását, amelyek e súlyos probléma kezelésében érintettek, részt vállalnak,
    az egészségügyi és szociális alap- és szakellátásban dolgoznak, a betegek és hozzátartozóik jogérvényesítésében segítséget nyújtanak, amelyek a családok gondjait enyhítik és hozzájárulnak a családtagok lelki és fizikai tehermentesítéséhez.
    Az Alzheimer-kór a demencia, azaz a szellemi hanyatlás egyik leggyakoribb formája, ami a gondolkodás és a szellemi ún. kognitív funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, személyiségváltozással, majd gyors biológiai leépüléssel jár. A betegség elsősorban a 65 év feletti korosztályt érinti.

    Az Alzheimer-kór egy krónikus, progresszív (fokozatosan súlyosbodó) betegség, melynek első szakasza az első tünetek megjelenésétől 8-15 évig (átlagosan 10 évig) tart. Bár a kór lefolyása lassítható, az állapotromlás megállíthatatlan, így a gondozóra háruló lelki, testi és anyagi terhek is idővel egyre súlyosabbak.
    A szeretetteljes családi ápolás, a lelkiismeretes orvosi gondozás, illetve a korszerű terápiás kezelés mielőbbi elkezdése évekkel meghosszabbíthatja a beteg és környezete jó életminőségét.
    Magyarországon 160 ezerre tehető az Alzheimer betegek száma. Ennek többszöröse a betegségben érintett családtagoké, akiknek szintén gyökeresen megváltoztatja az életét a betegség. Ennek a betegségnek az időbeli felismerése és a betegek megfelelő gondozása, ápolása egyre nagyobb feladatot ró a beteg környezetére, családjára és a szociális-, egészségügyi dolgozókra egyaránt, mert a betegek speciális ellátást igényelnek.
    Különösen fontos a szakmák közötti összehangolt együttműködés. Meggyőződésünk, hogy a közös szerepvállalás a cselekvés atalizátoraként működhet.

    Időpont: 2010.09.21.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Szervező: Feledékeny EmbereK Hozzátartozóinak Társasága, Közép-Magyarországi Regionális Módszertani Központ, Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona, Szociális Innováció Alapítvány
    Helyszín: 1051 Budapest, Roosevelt tér 9., MTA Kupolaterem

    Kapcsolódó dokumentumok (5)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferenczi 150 Budapest Anniversary International Conference

    Dear Colleagues,

    The updated version of the FINAL PROGRAM is published on the Conference website.
    FINAL PROGRAM ON THE WEBSITE

    Please find it here a printable version.
    UPDATED FINAL PROGRAM TO PRINT

    The Program and the most important information about the Conference will be published in the Program leaflet incl. QR code of the abstracts. This publication will be available upon Registration on-site.

    Please note: the Organizers cannot assume liability for any changes in the program due to external or unforeseen circumstances.

    REGISTRATION OFFICE OPENING HOURS
    Friday, June 9, 2023: from 8:00-18:00
    Saturday, June 10, 2023: 8:00-17:00
    Sunday, June 11, 2023: 8:30-12:00

    ONLINE REGISTRATION: the online registration site is open until Wednesday, June 7, 2023. After that date please register onsite. In the case of on-site registration, we may not provide you with all the materials and services available for early and regular registrants.
    ONLINE REGISTRATION FORM

    We are looking forward to welcoming you soon for this unique 150th anniversary!

    Rendezvény kezdete: 2023.06.09.
    Rendezvény vége: 2023.06.11.
    Helyszín: 1051 Budapest, Nádor u. 9., Central European University
    A rendezvény Web oldala: http://ferenczi150budapest.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. Konferenciája

    A transz arcai

    Módosult tudatállapotok

    a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban

    A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált.

    Üdvözlettel:

    Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai

    Rendezvény kezdete: 2023.06.02.
    Rendezvény vége: 2023.06.03.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Budapest Tagozat rendezvénye 2023- május 17.

    Kedves Kolléga!

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt 2023. május 17-én (szerdán) 17:00 órakor kezdődő szakmai rendezvényére.

    A részvétel regisztrációhoz kötött,  kérjük,  jelentkezését az alábbi e-mail címre küldje:
    Takács Andrea - 3anader@gmail.com vagy takacs.andrea@med.semmelweis-univ.hu

    A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.05.17.
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina Krt. 41-43, Mercure Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - FELNŐTTKORI ADHD

    Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.II./00254 – pontszám: 8

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.15.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME FOLYAMATOS ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS PROGRAMJAI - ÓSSZEFOGLALÓ

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében zajló, alábbi programjaira:

    - A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI (ZOOMON) (10.07)
    Kód: SE-TK/2022.II./00128pontszám: 14

    - PSZICHOSZOMATIKA (SZEMÉLYES JELENLÉT) (10.18)
    Kód: SE-TK/2022.II./00207 pontszám: 8

    - FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. (SZEMÉLYES JELENLÉT) (10.26)
    Kód: SE-TK/2022.II./00217pontszám: 14

    - FELNŐTTKORI ADHD (11.15)
    Kód: SE-TK/2022.II./00254pontszám: 8

    - FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. – GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL (11.16)
    Kód: SE-TK/2022.II./00257 – pontszám: 14

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül,

    Helyszín:
    - a zoomon tartott eseményekre a jelentkezők emailcímére juttatjuk el a linket,
    - személyes jelenlét esetén: 1083 Bp., Balassa u. 6. Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I.em.

    A rendezők fenntartják annak jogát, hogy alkalmazkodva az esetleg idő közben megváltozott körülményekhez, a rendezvényt más terembe helyezzék át, vagy kizárólag online közvetítéssel oldják meg. Erről időben tájékoztatást fogunk adni!

    Kezdés: - lsd. a programok egyéni OFTEX oldalán, a harmadik fülön.

    Vizsga:
    A zoomon tartott pontszerző tanfolyamaink esetében: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki.
    Személyes jelenlét esetén: a regisztrációnál, aláírás ellenében kapják meg, az esemény végén kell leadni.

    Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga sikeres teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    További részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.10.07.
    Rendezvény vége: 2022.11.16.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME FOLYAMATOS ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS - A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt
    a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében zajló, alábbi programjára:
    A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

    2022. október 6.-tól 7 alkalommal, csütörtökönként, 14:00 kezdettel, zoomon

    Kód: SE-TK/2022.II./00128 – pontszám: 14

    - Zoom, közvetítés Klinikánk tanácsterméből

    Kezdés: - 14:00-tól tartjuk rendszeres Csütörtöki Értekezletünket. Az értekezlet max. 10-15 perc, melynek végén a zoomban várakozókat beengedjük a közvetítésre. Az előadások max. 30 percesek, melyek végén van lehetőség kérdések feltevésére

    Vizsga:
    - Pontszerzők megadott emailcímére küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé, decemberben küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga sikeres teljesítése.

    Szeretettel várjuk Önöket!

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.10.06.
    Rendezvény vége: 2022.11.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Zoom, közvetítés Klinikánk tanácsterméből

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CBT INTENZÍV KÉPZÉS 1. FÉLÉV

    Kedves Kollégák!
     
    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2022 őszére meghirdetjük 1+1 éves intenzív kognitív viselkedésterápiás képzésünket, amelyben a második év szupervíziós év lesz a CBT készségek jobb megszilárdulása érdekében. Célunk, hogy ez a ma már világszerte alkalmazott pszichoterápiás módszer minél szélesebb körben megtanulható és a páciensek számára elérhető legyen. Már MA végzettséggel rendelkező pszichológusokat is várunk a képzésbe, hiszen sokan sajnos elkezdenek rendelni megfelelő kompetenciák nélkül.

    Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.

    Maximális létszám: 40

    Részvételi díj: 250.000 Ft

    Jelentkezés: jelentkezési lap beküldésével a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.
    A jelentkezési lap a Tanszék honlapján található (https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/).

    Kreditpont igénylése esetén az OFTEX portálon (www.oftex.hu) is be kell jelentkezni.

    További információkat a kapcsolt dokumentumban olvashatnak.

    Időpont: 2022.09.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022

    Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 31.

    A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft

    A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás

    További információkat ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pályázati Felhívás - SE ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    A Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 1. 12:00

    A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.

    Időpont: 2022.07.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (3)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szakképzési Felhívás - SE ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hírdet felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2022/2023. tanév első évfolyamára

    Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 19. péntek, 12:00

    Időpont: 2022.06.28.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 májusában 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.
    A csoport a képzés blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik. Induló szemináriumhoz 2022 szeptemberében van lehetőség csatlakozni.
    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában csütörtökönként 18:00-19:30 között lesz.

    Első alkalom: 2022. május 12. 18:00
    Csoportvezető: Lovas Zsuzsa kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta
    A képzés helyszíne: XII. kerület, Diós árok 32/b.
    A képzés óradíja: 2500 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő

    Jelentkezési határidő: 2022.04.25.
     
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz. A CSAKIT képzéshez való csatlakozás egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (díjtalan). A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Lovas Zsuzsa csoportvezetővel, melynek díja 14.000Ft

    Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék! .

    Időpont: 2022.05.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, XII. kerület, Diós árok 32/b.
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Cselekvőképtelen állapot vizsgálata konzílium keretében - CME képzés

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi rendelkezésekre való tekintettel online rendezett tanfolyamra.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató
    Dr. Baran Brigitta a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője

    A  meghívót ide kattintva találja, amely részleteket tartalmaz a jelentkezésről, az online oktatásról és a vizsgáról.

    Időpont: 2022.04.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) alkalmazása borderline személyiségzavarral élő kliensek kezelésében

    A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) komplex terápia, több részből, többek között egyéni pszichoterápiából és szociális készségfejlesztő tréningből. Integratív jellegű, többek közt meditatív elemeket is tartalmazó, de lényegét tekintve kognitív viselkedés terápiás módszer. Specifikusan illeszkedik viszont a borderline és más impulzuskontroll zavaros betegek sajátosságaihoz, ezért több vonatkozásban különbözik is a hagyományos kognitív viselkedésterápiás megközelítésektől. A készségfejlesztő tréning alapgyakorlata a belső élmények tudatosítására irányul, a többi gyakorlat az érzelemszabályozás és a stresszkezelés fejlesztését valamint az interperszonális kapcsolatok tudatosabb és hatékonyabb irányítását célozzák meg, konkrét lelki és viselkedési technikák megtanításával és begyakoroltatásával.

    Rendezvény kezdete: 2021.11.20.
    Rendezvény vége: 2021.11.27.

    Tudományos információ: dr. Ratkóczi Éva
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cwJW5r

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2021 novemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2021. november 19-20, 2022. január 14-15, március 18-19, május 6-7, június 10-11, szeptember 16-17, november 18-19, 2023 blokkjai Csoportvezető: Hosszú Éva A képzés helyszíne: CSAKIT székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6. A képzés óradíja: 2500 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő. A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz. A CSAKIT képzéshez való csatlakozás egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával. A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Hosszú Éva csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft. Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/ A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék! Információ: Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2021.11.19.
    Rendezvény vége: 2021.11.20.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoport

    A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol.
    Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.29.
    Rendezvény vége: 2021.11.17.

    Tudományos információ: Samu Nagy Ádám

    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3ugWXWX

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A klinikai kutatások egyértelműen alátámasztják a metakognitív terápia (Wells, 1994) hatékonyságát a terápia rezisztens depressziós és szorongásos zavarok valamint a rekurrens állapotok esetében. Jó klinikai tapasztalatok vannak nemcsak a hipochondriasis és a krónikus kényszerbetegségek kezelésében alkalmazott metakognitív módszerekkel kapcsolatosan, de a szomatizációs kórképek kezelésében is egyre jobb eredmények születnek, de ezeket a módszereket nemcsak a klinikai súlyosságú zavarok kezelésében, hanem minden olyan esetben lehet alkalmazni, ahol a ruminációnak és aggodalmaskodásnak nagy szerepe van a pszichés distressz fennmaradásában.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.10.
    Rendezvény vége: 2021.09.11.

    Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36203860033
    E-mail: ajtay.gyongyi@gmail.com

    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cu1OOj

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyító szavak ereje

    A segítő munka során a beteg egyetértését elérni, motivációját hosszabb távon fenntartani elsősorban kommunikációs eszközökkel, ill. egyes pszichoterápiás technikákkal lehet. Ezeknek a technikáknak a hatékonysága fokozódik, ha a segítőknek van ismerete arról, hogy a kliens érzelmi és motivációs problémái mögött milyen pszichés háttértényezők állnak. Az együttműködést segíti a segítő személy és a kliens között megjelenő erősebb érzelmi kapcsolat, melyet a segítő tudatosan kontrollálva képes visszaforgatni a segítő kapcsolatba a pozitív-viselkedésváltozás érdekében. Ez a pszichoterápiás attitűd határozza meg az segítő személy specifikus készségeit, amik arra szolgálnak, hogy a klienst képessé tegye a változásra és az együttműködésre.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.07.
    Rendezvény vége: 2021.06.22.

    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/2PI9ljK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshop

    A tudatos jelenlét (mindfulness) olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés mentesen, elfogadó módon, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot. Ez a tudatos jelenlét fontos egészségvédő hatással bír, mert kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, javul a jelen és önmagunk elfogadásának képessége, a figyelmi kapacitás és a megküzdő képességünk is.
    Jelen workshopunkban a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás alkalmazás felől közelítjük meg a tudatos jelenlétet, és a résztvevőknek lehetősége lesz a gyakorlatok során saját tapasztalatot szerezni a módszer használatába.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.28.
    Rendezvény vége: 2021.05.29.

    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cuajJ4

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.

    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com

    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus spektrum zavar felnőttkorban

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi pszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. pszichiátria | 5. pszichoterápia

    Előadó felkérés alatt: Autizmus spektrum zavar felnőttkorban: nemzetközi és magyarországi körkép
    Dr. Farkas Kinga: A kognitív funkciók jellegzetességei felnőttkori ASD-ben
    Dr. Szuromi Bálint: Pszichiátriai komorbiditás és dfferenciáldiagnosztika autizmus spektrum zavarban felnőttkorban
    Németh Krisztina: Az autizmus spektrum zavar szűrése, diagnosztikája felnőttkorban. Lányok, nők az autizmus spektrumon.

    Időpont: 2021.04.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2021. április 9-én egynapos tudományos konferenciát szervez.

    A konferencia célja a tudatos jelenlét alapú terápiák hatékonyságával kapcsolatos hazai tudományos kutatások bemutatása és párbeszéd kialakítása, együttműködések előmozdítása. Témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni a tudatos jelenlét neurobiológiai hátterét, a betegellátásban alkalmazható intervenciók az osztályos munkában, krónikus fájdalomban, traumatizált személyeknél vagy érzelemszabályozási zavarok esetén. További témák: mindfulness és empátia, mindfulness és önegyüttérzés. Kitekintünk a mindfulness készségek szerepére a nevelésben és a segítő hivatásúak életében.

    Az előadások mellett mindfulness tanárok által vezetett gyakorlásra is hívjuk a konferencia hallgatóságát.

    A szervezőbizottság elnöke: Prof. Perczel-Forintos Dóra
    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2021.04.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2021.04.09. 18:00
    Helyszín: online formában, zoom felületen kerül megrendezésre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a motivációs interjú alkalmazásába – workshop

    A motivációs interjú módszere a kognitív disszonancia elméletén alapul. Amikor egy személynek egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, ez disszonanciát okoz benne, és az a jellemző, hogy megpróbálja ezt a belső konfliktust megoldani az egyik vagy a másik irány választásával. A motivációs interjúban arra törekszünk, hogy segítsünk a páciensnek abban, hogy ezeket a tényeket valóban megvizsgálja, ugyanakkor feltárjuk a belső értékrendjét, hogy ilyen módon előhívjuk és felerősítsük benne a késztetést a változásra.

    A workshop során érintett témák:

    A motivációs interjú alapjai, elméleti háttere, kapcsolódása más viselkedésváltozást segítő
    módszerekhez.
    A motivációs interjú módszerei a bevonás folyamatában.
    A motivációs interjú módszerei a fókuszálás folyamatában.
    A motivációs interjú a motiváció erősítésének folyamatában. A motivációs interjú eszközei a
    változás beszéd kiváltása és a változás elleni beszéd és ellenállás megjelenésekor.
    A motivációs interjú a tervezés folyamatában.
    A motivációs interjú és kombinálása más megközelítésekkel.
    A képzés célja a motivációs interjú alkalmazásának megismerése, az ismeretek elmélyítése.

    Időpont: 2020.12.12.

    Tudományos információ: dr. Urbán Róbert
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: urban.robert@ppk.elte.hu
    Szervező: Gergely Sára

    Tel: 36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/bevezetes-a-motivacios-interju-alkalmazasaba-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szintentartó tanfolyam 2020 őszén

    Kedves Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2020. november 16-19-e között kötelező szintentartó tanfolyamot rendez, melynek címe: A klinikai pszichológia megújulása.

    A tanfolyam helyszíne: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Jelentkezési határidő: 2020. október 16.

    Tekintettel az előadóterem befogadóképességére, javasoljuk, hogy mielőbb regisztráljon a tanfolyamra a www.oftex.hu oldalon.

    Amennyiben az adminisztrációval kapcsolatban kérdése merül fel a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu email címen állunk rendelkezésére.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.16.
    Rendezvény vége: 2020.11.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    A 20 órás, 2 napos workshop során bevezetjük a résztvevőket a tapasztalati tanulás-alapú terápiás folyamatok, a kaland/élmény- és vadonterápia alapvető fogalomrendszerébe, pszichoterápiás célú felhasználásának alapjaiba.
    A képzés első felében a résztvevők megismerhetik a tapasztalati tanulás modelljeit, kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolatát, terápiás hatótényezőit. A szabadban végzett sajátélmény-gyakorlatok során a kaland- és élményterápiás technikákkal való ismerkedés van fókuszban, valamint a résztvevők megtapasztalhatják a módszer önismeretet fejlesztő hatását is. Minden sajátélmény-gyakorlathoz ún. metadebriefing is kapcsolódik, mely az adott gyakorlat gyermek/serdülő/felnőtt csoportban való felhasználhatóságára és praktikus csoportvezetési információk átadására irányul.
    A képzés második felében a hangsúly a kaland és a természet, mint eszköz és környezet – a terápiás folyamatban való – alkalmazására irányul. A résztvevők sajátélmény-gyakorlatokon és metapozícióból is rátekinthetnek egy-egy eszközre és gyakorlatra, melyeket később a saját gyakorlatukban is alkalmazhatnak. Emellett szó lesz a módszer oktatásban való felhasználhatóságáról, a terápiás alkalmazás lehetőségeiről, a magasabb kihívást jelentő feladatok biztonsági előírásairól és a csoportdinamikai folyamatokról is.
    Fontos: a képzés egy része sajátélmény jellegű, így az időjárásnak megfelelő, szabadtéri aktivitásokra alkalmas ruházat szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2020.10.09.

    E-mail: kenezloi.eszter@med.semmelweis-univ.hu

    Helyszín: 1083, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/tapasztalat-elmeny-terapia-avagy-a-kaland-es-a-termeszet-eszkoztaranak-helye-es-szerepe-a-terapias-folyamatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8

    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.

    Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
    2020. szeptember 16-án indul.
    A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.

    A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2.200 Ft/tanóra.
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.

    Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.

    A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével is folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe való felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.

    A sajátélményű csoportba kerülést - a fentieken túl - első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12.000 Ft

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.09.16.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2020-21-es tanévben

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:

    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A jelentkezés feltételei:

    A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.

    A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.

    Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás bagotait@gmail.com T: 30 390 3418

    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.09.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés, III. évfolyam

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló csoportvezetői képzésének 3. évfolyama azok számára, akik a kétéves csoportvezetői szintet elvégezték és tovább mélyítenék ismereteiket a csoportozás, és a csoportanalízis terén.

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet. A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot vezeti: Lovas Zsuzsa
    Az elméleti szemináriumot vezeti: dr. Horváth Klára és Valkó Lili

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Rendezvény kezdete: 2020.05.15.
    Rendezvény vége: 2020.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELHALASZTVA! A korlátozó intézkedések szakszerű és jogszerű alkalmazásával kapcsolatos kihívások és jó gyakorlatok – esetmegbeszélések

    ELHALASZTVA!

    Kód: SE-TK/2020.I./00244
    pontszám: 4

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi klinikai pszichológia | 7. igazságügyi pszichiátria | 8. klinikai szakpszichológus | 9. neurológia | 10. oxyológia és sürgősségi orvostan | 11. toxikológia

    Dr. Kussinszky Anikó jogász, dr. Dósa Ágnes orvos jogász, eü szakjogász,
    Dr. Baran Brigitta, Dr. Szuromi Bálint, Dr. Zsigmond Réka Ildikó, Dr. Szabó-Ferenc Ádám

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.04.07.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Oxyológia, Neurológia, idegsebészet, Belgyógyászat, Geriátria
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELHALASZTVA! Korlátozó intézkedések a pszichiátriában

    ELHALASZTVA!

    Kód: SE-TK/2020.I./00245
    pontszám: 6

    Dr. Szuromi Bálint: A korlátozó intézkedések nemzetközi gyakorlata a pszichiátriában
    Dr. Kussinszky Anikó, ombudsmani hivatal jogi főreferense: A pszichiátriában alkalmazott korlátozó intézkedések emberi jogi aspektusa
    Dr. Dósa Ágnes, egyetemi docens, eü szakjogász, iü orvos: A korlátozó intézkedések alkalmazásával kapcsolatos jogi panaszok, perek tapasztalat

    Szakterület(ek): Geriátria, Belgyógyászat, Neurológia, idegsebészet, Oxyológia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Jelentkezési határidő: 2020. február 21.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.

    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra

    Kezdés: 2020. március 20., 10 óra

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában kétéves csoportvezetői képzést indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
    Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyam

    Kód: SE-TK/2020.I./00164
    Pontszám: 50

    Rendezvény kezdete: 2020.02.27.
    Rendezvény vége: 2020.02.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiában

    Kurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
    Időpont: 2019. november 29 – 30. (péntek – szombat) 09:00-17:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.11.29.
    Rendezvény vége: 2019.11.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.

    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neurológiai betegségek pszichiátriai vonatkozásai

    Program:
    1. dr. Bereczki Dániel: Agyi keringési zavarokhoz társuló pszichés zavarok
    2. dr. Ertsey Csaba: A fejfájás differenciál diagnosztikája
    3. dr. Takáts Annamária: A Parkinson kórhoz társuló pszichés zavarok

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00198
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SémaMód Konceptualizációs Workshop

    A workshop célja a sémamódok beazonosításának és a sématerápiás módtérkép felrajzolásának elmélyítése, valamint a terápiás célok és a séma terápiás kezelési terv egyszerű szemléltetési módjainak bemutatása a páciens számára, a módok és módtérkép segítségével.

    Előadó: dr. Vankó Tünde

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00150
    Kreditpont: 12

    Rendezvény kezdete: 2019.10.07. 11:00
    Rendezvény vége: 2019.10.07. 16:15

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/semamod-konceptualizacios-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Kötelező Szintentartó Tanfolyam

    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül.
    A tanfolyam kódszáma: SE-TK/2019.II/00165
    Pontszáma: 50
    Díja: 50.000 Ft.

    Rendezvény kezdete: 2019.09.30.
    Rendezvény vége: 2019.10.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával közösen, 2019. szeptemberében újra elindítja a Pszichoterapeuta szakképzést.
    A képzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    Jelentkezési határidő: 2019. június 10.
    Felvételi interjú: 2019. június 25.

    További részletek IDE KATTINTVA!

    Időpont: 2019.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiája

    Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
    Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.

    Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra

    Rendezvény kezdete: 2019.09.24. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.09.24. 20:00

    A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerek optimális adagolása

    Program:
    1. dr. Bitter István: Farmakokinetikai és farmakodinámiás szempontok a gyógyszeres terápiák során
    2. dr. Monostory Katalin: Hogyan segíti a gyógyszerelés gyakorlatát a CYP 450 enzimek aktivitásának meghatározása?
    3. dr. Menus Ádám: A clozapin és az aripiprazol plazmaszintek meghatározásának tapasztalatai
    4. dr. Szekeres György: Gyógyszerinterakciók gyakorlati kérdései

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00163
    Pontszáma: 8

    Időpont: 2019.09.24.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (2019. szeptember)

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    Rendezvény kezdete: 2019.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Hálózatok az agyban, zenés kísérettel

    Prof. Dr. Janka Zoltán (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora): Hálózatok az agyban, zenés kísérettel

    Időpont: 2019.06.05.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 15. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

    A 14. konferencia sikeres lezárásával egyben elkezdtük a 2019. évi, 15. konferenciánk előkészítését.

    Kérjük, jegyezze fel a dátumot: 2019. május 10-11.

    A Pszichoterápia konferenciája az egyesületek, irányzatok, szakterületek találkozási helye. Lehetőség az eltérő szemléletű, módszerű műhelyek, eljárások bemutatkozására, a párbeszédre, vitára, kitekintésre.

    Javasoljuk ezért a szakegyesületi konferenciák szervezőinek, a képzések vezetőinek, hogy speciális konferenciájuk, programjainak szervezésekor vegyék figyelembe a Pszichoterápia folyóirat konferenciájának időpontját, s ne zárják ki eleve részvételi lehetőségüket.

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2019.05.10.
    Rendezvény vége: 2019.05.11.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív (szociális kompetencia) tréning

    A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)

    A képzés vezetője: dr. Simon Lajos

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/asszertiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2019.03.23.
    Rendezvény vége: 2019.03.24.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Új irányok a rezidens képzésben

    Dr. Bodó Imre PhD. (Belgyógyász, onkológus és hematológus főorvos): Új irányok a rezidens képzésben

    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora)

    Időpont: 2019.03.20.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sématerápia III/B modul – 'C' cluster

    Az obszesszív-kompulzív, dependens és elkerülő személyiségzavar jellemzői, diagnosztikája, sémamód konceptualizációja és sématerápiás kezelése.

    Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt

    Rendezvény kezdete: 2019.03.08.
    Rendezvény vége: 2019.03.09.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema-c/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshopja

    Suhai Gábor szakpszichológus: A módosult tudatállapotok megjelenése és hasznosítása a ló asszisztálta vezetői készségfejlesztő munkában - hipnózistechnikák alkalmazásának tapasztalatai

    A képzés során körüljárjuk, hogyan kapcsolódik a ló és a lóval foglalkozó ember a módosult tudatállapotok jelenségvilágához; definiáljuk, mit is jelent a ló asszisztálta készségfejlesztés (szemben a lovaspszichoterápiával vagy a ló mediálta tréninggel); majd az elmúlt 13 év tapasztalatai alapján esetrészletek ismertetésén keresztül nyerünk bepillantást a szuggesztiók lovardabeli alkalmazásába.
    A kevésbé hipnábilisak számára a kívánt transzállapot mélyítéshez videó-illusztrációkat alkalmazunk, a módszer hatékonyságában kétkedők esetében a megfogalmazott kérdéseikre adott válaszok teremtik meg a kellő érzelmi bevonódás kialakulását, amely az eredményes vezetői készségfejlesztés lélektani munkavégzéséhez szükséges.

    A képzésre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A workshopot követően könyvbemutatóra kerül sor: Hipnózis a gyakorlatban 3: Vissza a gyökerekhez.
    A könyvbemutatón találkozhatnak a könyv szerkesztőjével Dr Zseni Annamáriával, a lektorokkal Dr. Vértes Gabriellával és Dr. Benczur Lillával, valamint a tanulmányok íróival is.
    A könyvet gondozó Animula Kiadó könyvvásárral vár minden kedves érdeklődőt!

    Internetes jelentkezés IDE KATTINTVA lehetséges!

    Fontos tudnivalók:

    - A képzés akkreditált, a CME pontokat az előadás sorozat végén regisztráljuk az Oftex portálon.

    - Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Bokor műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Bokor műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15. 16:00
    Rendezvény vége: 2019.02.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 218. terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban

    A Tudatos jelenlét (Mindfulness) azt jelenti, hogy szándékos, érdeklődő tudatosságot viszünk abba, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk: képesnek lenni ráhangolódni arra, ami a testünkbe, az elménkben, és ami a külvilágban történik pillanatról pillanatra.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15.
    Rendezvény vége: 2019.02.16.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/tudatos/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól

    Prof. Dr. Kálmán János (Tanszékvezető egyetemi tanár, Orvostudományok Doktora): A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól

    Időpont: 2019.02.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia (2019. február-június)

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 42 óra (9x4 óra + 1x6 óra), kéthetente péntek 9.00-13.00, a hosszú nap: 9-15 óráig; első alkalom: 2019. február 08.

    Maximális létszám: 15 fő

    Részvételi díj: 180 000 Ft

    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2019. január 5.
    e-mailben: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu, a kitöltött jelentkezési lap és motivációs levél elküldésével.

    További információk: e-mail-ben, vagy a 06 (1) 459-1493-as telefonszámon

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2019. január 31.

    Lemondási feltételek: 2019. február 1. után nem lehetséges. A tandíj visszafizetésére lehetőség nincs, kivéve, ha más személlyel feltölti a megüresedett helyet. 2019. január 1-ig történő lemondás esetén 20.000 Ft eljárási díj kerül levonásra.

    Rendezvény kezdete: 2019.02.08.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlés

    "Kor, kór nélkül" - mentális egészség az idős korban

    Jelentkezés és absztrakt beküldés augusztus 20. után!

    Rendezvény kezdete: 2019.01.23.
    Rendezvény vége: 2019.01.26.
    Helyszín: Győr, Széchenyi István Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikáció tréning

    /Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/

    Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
    Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
    Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
    A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
    A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.

    A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Részvételi díj: 30. 000 Ft
    Létszám: 15-18 fő

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
    További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu

    Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
    Fizetési határidő: 2018. október 15.

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
    Jelentkezés >>

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (2)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live – Egiszüret

    Rendezvény kezdete: 2018.10.05.
    Rendezvény vége: 2018.10.07.
    Helyszín: Zamárdi, Hotel Wellamarin

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves Jubileumi Konferencia MTA

    2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.

    A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

    Időpont: 2018.09.28.
    Helyszín: MTA Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indít

    KÉPZŐ SZERVEZET
    Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
    Prof. Tringer László egyetemi tanár

    A KÉPZÉS VEZETŐJE
    dr. Simon Lajos egyetemi docens

    KAPCSOLATTARTÓ
    Gróf Ágnes
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kepzes@vikote.hu

    A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság V. Tudományos Ülése

    A szexuális problémák kezelésének aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A MSZMT társaság ötödször rendezi meg nagysikerű multidiszciplinális konferenciáját, melyen valamennyi szexuális gyógyításban érintett terület képviselve lesz.
    Urológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, bőr és nemigyógyászok, esztétikai-plasztikai sebészek aktív részvételével zajlanak majd a megbeszélések.

    A rendezvény fő témái:
    • A szexualitás társadalmi, lelki és organikus vonatkozásai
    • A gyakorló orvos és a szexuális problémák kezelése
    • A szexualitás bőrgyógyászati-esztétikai vonatkozásai
    • Szakmai konszenzus a szexuális zaklatást illetően illetve az együttműködés koordinálása a transzszexuálisok kezelésében

    Rendezvény kezdete: 2018.06.08.
    Rendezvény vége: 2018.06.10.
    Szervező: Huba Stefánia, Papp-Vid Melinda
    Munkahely neve: CongressLine Kft.
    Tel: 06 (1) 429 0146, 06 (1) 312 1582
    Fax: 06 (1) 429 0147
    E-mail: huba@congressline.hu
    Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.06.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében

    Részvételi díj: 19.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testre Bízva

    A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület (MMTE) fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából,
    2018. június 1-jén és 2-án kétnapos konferenciát szervez „Testre Bízva” címmel. Szeretettel várjuk közvetlen kollégáinkat, más terápiás egyesületek, valamint a társszakmák képviselőit, humán szakembereket, illetve mindenkit, akit érdekel a rendezvény. A konferencián előadások, gyakorlati műhelyek, kerekasztal beszélgetések, saját élményt nyújtó workshopok segítségével szeretnénk összegezni, hol tart, hová érkezett az egyesületünk, és a magyarországi mozgás- és táncterápia az elmúlt 25 év során.
    Együttgondolkodásra, tapasztalatcserére hívunk mindenkit, akit érdekel a mozgás és általában a test szerepe a pszichoterápiás munkában. Várjuk azoknak a kollégáknak a jelentkezését, akik a rendezvény címéhez kapcsolódó előadással vagy műhellyel szeretnének részt venni a konferencián.
    Plenáris előadók: Merényi Márta pszichodinamikus kiképző mozgás-és táncpszichoterapeuta és Bokor László kiképző pszichoanalitikus. A konferencián beszélgetünk Enyedi Ildikó filmrendezővel, a Testről és lélekről című filmje kapcsán.
    A konferencia akkreditált, pontértéke: 16.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.01.
    Rendezvény vége: 2018.06.02.
    Tudományos információ: Dr. Szili Katalin
    Munkahely neve: MMTE
    Címe: ,
    E-mail: szili_kata@yahoo.com
    Szervező: Nagy Orsolya
    Munkahely neve: MMTE
    Címe: ,
    E-mail: mmtekonferencia2018@gmail.com
    Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum u. 9, Harmónia Palota
    A rendezvény Web oldala: http://mozgasterapia.net/konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHIKAI - Magyar Pszichiátriai Társaság Női szekciója - ReBelles

    A rendezvény moderátora: Dr. Váradi Enikő

    A részvétel regisztrációhoz kötött az alábbi címen:
    https://goo.gl/forms/HnLl9Fzhhf6oW9Z73

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.05.25.
    Helyszín: 1112 Budapest, Németvölgyi út 136., Jardinette Kertvendéglő

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulási, figyelem-, kontroll, hiperaktivitás és autizmus zavar közös neurológiai háttere és a 3 labdás zsonglőrtechnika megelőző valamint terápiás hatása – gyakorlati és módszertani alapok 1.

    Részvételi díj: 26.000 Ft

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.25.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.05.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.04.
    Rendezvény vége: 2018.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára

    Részvételi díj: 19.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.04.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja

    Részvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.

    Időpont: 2018.04.19.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tourette-szindroma-es-tic-zavarok-diagnozisa-es-terapias-protokollja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdései

    Előadó: Prof. Bodoky György DSc

    Időpont: 2018.04.18.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kulturális pszichiátria

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a Kulturális pszichiátria című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Szilágyi Gyöngyi: Kultúra és pszichiátria kapcsolata
    Dr. Purebl György: Terápia a világhálón - kulturális különbségek az e-pszichiátriában
    Dr. Hamvas Szilárd: a hagyományos kínai orvoslás és a pszichoszomatika kapcsolata
    Dr. Lajtai László: Mentális betegségek és gyógyítás a biomedikális szektorban Mauritiuson

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.10. 14:00
    Rendezvény vége: 2018.04.10. 17:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanácsterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.06.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Rezidens Továbbképzési Nap

    Időpont: 2018.03.28.
    Helyszín: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet B épület II. emelet tanáscsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A szexuális diszfunkciók kognitív viselkedésterápiájának elmélete és gyakorlata

    Kreditpont érték: 32
    A tanfolyamot tartja: Dr. Lukács Eszter és Dr. Mórotz Kenéz
    Időtartam: 2x8 óra
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 30 000 Ft

    Jelentkezési határidő: március 6.
    Befizetési határidő: március 19.

    Jelentkezés: OFTEX honlapján vagy klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.03.23.
    Rendezvény vége: 2018.03.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Az antipszichotikumok egy lehetséges, új hatásmechanizmusa: a nem-kanonikus beta-arrestin jelátviteli rendszer

    Előadó: Prof. Kéri Szabolcs DSc – Az antipszichotikumok egy lehetséges, új hatásmechanizmusa: a nem-kanonikus beta-arrestin jelátviteli rendszer - akadémikus

    Időpont: 2018.03.21.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.09.
    Rendezvény vége: 2018.03.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Időpont: 2018.03.02.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Három labdás kaszkád dobás a neurológiai alapú teljesítményzavarok kezelésében 1. - egyénre szabott alkalmazás és csoport vezető képzés

    Részvételi díj: 36.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Ajánlott: A neurológiai alapú teljesítményzavarokkal küzdő gyermekek , fiatalok és felnőttek orvosi, pszichológiai, és pedagógiai ellátásának területén dolgozó diplomás szakemberek részére
    Célkitűzés: a képzésen résztvevő szakemberek ismerjék meg és sajátítsák el a 3 labdás kaszkád dobás technikai, módszertani alapjait, terápiás hatásait, alkalmazási lehetőségeit /egyéb terápiákba építhető, vagy azokat kiegészítő módszertani, gyakorlati lehetőségeit
    Várható eredmények: A képzésen részt vett szakember ismeri és érti a három labdás kaszkád dobás hatásmechanizmusait, alkalmazási lehetőségeit. Tudja és képessé válik a technika alapjainak átadására egyénre szabott és csoportos formában. Az új tudás beépül szemléletébe , mint terápiás módszer, melyet hatékonyan fel tud használni terápiás lehetőségeinek gazdagítására.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.02.16.
    Rendezvény vége: 2018.02.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/harom-labdas-kaszkad-dobas-a-neurologiai-alapu-teljesitmenyzavarok-kezeleseben-1-egyenre-szabott-alkalmazas-es-csoport-vezeto-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Hipertóniás szívbetegségek multidiszciplináris megközelítése

    Előadó: Dr. Szauder Ipoly PhD

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Időpont: 2018.02.14.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSAKIT- Téli Workshop: Képzés vagy gyógyítás?

    Intenzív sajátélmény vs. koherens fejlődés
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
    Téli Workshop

    CME akkreditáció: SE-TK/2018.I./00101
    1. addiktológia, 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria, 3. igazságügyi pszihiátria, 4. klinikai szakpszichológus, 5. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, 6. psychiátria, 7. pszichotherápia
    Részvételi díj: 6000 Ft, magában foglalja az ebédet,
    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak
    átutalás: 11991102-02105785-00000000
    Jelentkezés: csakitws@gmail.com,
    oftexen keresztül is lehet jelentkezni
    Jelentkezési határidő: 2018. február 2.

    További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2018.02.10. 10:00
    Rendezvény vége: 2018.02.10. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - EGYÜTT: MŰKÖDIK. - A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEI.

    Előadó: Dr. Pilling János PhD egyetemi docens

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.12.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.12.13. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - EGYÜTT: MŰKÖDIK. - A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEI.

    Előadó: Dr. Pilling János PhD egyetemi docens

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.12.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.12.13. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videó demonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.12.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 35.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.01.
    Rendezvény vége: 2017.12.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratész Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2017.12.01.
    Rendezvény vége: 2017.12.03.
    Helyszín: Siófok, Yacht Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Könyvbemutató - Gerevich József Múzsák és festők – Teremtő vágyak 2.

    Gerevich József Múzsák és festők – Teremtő vágyak 2. című új könyve bemutatója 2017. november 30-án csütörtökön lesz a Magyar Nemzeti Múzeumban (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16) 18 órakor a Pollack-teremben.

    Közreműködik: Beke László művészettörténész és Levko Esztella színész.

    Időpont: 2017.11.30.
    Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16., Magyar Nemzeti Múzeum, Pollack-terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Elhízástudományi Társaság 25. éves Jubileumi Kongresszusa

    25 éves az elhízástudomány - Az elhízás elmélete, klinikai gyakorlata és a megelőzés lehetőségei címmel kerül megrendezésre 2017. november 24-25-én a Magyar Elhízástudományi Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa.

    Kiemelt témák:

    Mindkettő számít: öröklés és környezet

    Fókuszban a kezelés: Metabolikus és mentális zavarok elhízásban

    Kezelhető az elhízás az egészségügyi ellátórendszer keretein belül (Kerekasztal konferencia)

    Bejelentett előadásra lehetőséget biztosítunk.
    Absztrakt beküldési határidő: 2017. november 5.

    További részletek a rendezvény honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Helyszín: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1., Magyar Sport Háza
    A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany-2017/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián. A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

    A kongresszus fő témakörei:
    - Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
    - A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
    - Újdonságok a hazai alváskutatásban
    - Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
    - Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
    - Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A kongresszus szervezői:

    Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
    Elnök
    Alvástársaság
    osztályvezető főorvos
    Neurológiai Osztály
    Honvédkórház, Budapest

    Dr. habil. Faludi Béla PhD.
    Főtitkár
    Alvástársaság
    egyetemi adjunktus
    Neurológiai Klinika
    PTE KK, Pécs

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Helyszín: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián. A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

    A kongresszus fő témakörei:
    - Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
    - A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
    - Újdonságok a hazai alváskutatásban
    - Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
    - Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
    - Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A kongresszus szervezői:

    Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
    Elnök
    Alvástársaság
    osztályvezető főorvos
    Neurológiai Osztály
    Honvédkórház, Budapest

    Dr. habil. Faludi Béla PhD.
    Főtitkár
    Alvástársaság
    egyetemi adjunktus
    Neurológiai Klinika
    PTE KK, Pécs

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Helyszín: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jogi problémák a mindennapi ellátás során avagy forenzikus pszichiátria

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Forenzikus pszichiátriai című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján 2017. november 6-ig, a www.oftex.hu oldalon.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00127,
    Pontszáma: 42.

    Díja: 30.000.- Ft. Lehetőség van 1 napra is regisztrálni!
    A befizetésről a tájékoztatót lsd. az OFTEX portálon

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.16.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző Kurzusa

    Szeretettel és barátsággal hívjuk Önöket, hogy ünnepeljék velünk a szakterületet és az azt képviselő Magyar Neuroradiológiai Társaságot. Kérjük, ne hagyják ki ezt a jubileumi alkalmat, regisztráljanak minél hamarabb a www.mnrt.hu honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről.

    Szívélyes üdvözlettel,

    Dr. Rudas Gábor, a Kongresszus elnöke

    Prof. Dr. Barsi Péter, az MNRT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
    Rendezvény vége: 2017.11.11.
    Helyszín: Visegrád, Thermál Hotel Superior****
    A rendezvény Web oldala: http://mnrt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Koragyermekkori fejlődési, érzelmi, viselkedésszabályozási és kapcsolati zavarok klasszifikációs rendszerei a nemzetközi gyakorlatban

    Jelentkezési határidő: 2017. október 4.

    A tanfolyam díja:
    12000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00097).
    Akkreditált pontok száma: 16.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.04. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.11.04. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 1-es terem

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PsziHé - Pszichoterápiás Hétvége (2017)

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. június 25!

    A rendezvény tájékoztatója és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2017.11.03.
    Rendezvény vége: 2017.11.05.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferencia

    Várjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.

    Előzetes program

    • Jogi alapok – Vizi János, osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály

    • Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet, pszichiáter, CHU Montpellier

    • "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra

    • Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

    • A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke

    • OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt, osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika

    • Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János, a Tündérhegyi Klinika Igazgatója

    • Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus

    • A becsempészett pszichoterápia – Pap László, pszichoterapeuta

    • Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva, Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.10.27. 17:00
    Helyszín: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
    Részvételi díj: 24 000 Ft
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu-n.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.26.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájára

    Kedves Kollégák!

    Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.

    Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.

    konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.

    Üdvözlettel
    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2017.10.13.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájára

    Kedves Kollégák!

    Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.

    Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.

    konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.

    Üdvözlettel
    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2017.10.13.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára

    Részvételi díj: 19.000 Ft,

    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2017.10. 06-07 és 2017.10. 13-14. (két hétvége, péntek-szombati napok)

    Részvételi díj: 40.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    • Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    • Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    • Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.10.01.
    Kategória: Képzés
    Szervező: Vadaskert Alapítvány

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - Budapest

    A Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Budapesten

    Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)

    A képzés helyszíne:
    SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (1083 Budapest, Balassa u.6.)
    VIKOTE- Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross u.119/A)

    A képzés szakmai vezetője:
    Prof. Tringer László egyetemi tanár
    A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
    Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
    Tel.: +36 20 666 3697
    E-mail: titkarsag@vikote.hu

    A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
    A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 – 15,30 óráig tart.
    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
    Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>

    Időpont: 2017.09.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)OPAINyírő és KRKA továbbképzési napok

    Rendezvény kezdete: 2017.09.15.
    Rendezvény vége: 2017.09.16.
    Helyszín: Gárdony,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - KRÍZISEINK INTERVENCIÓJA

    Előadó: Dr. Szilágyi Simon főorvos
    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János egyetemi tanár, DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.09.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.09.13. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta képzés 2017-2019

    Kedves Kollégánk

    Örömmel értesítjük, hogy a Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelyen 2017. szeptemberétől pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisban indul.

    A képzés vezetője: Prof. Fekete Sándor

    Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a képzés tanulmányi felelősénél Dr. Árkovits Amarylnál lehet az amaryleszter@gmail.com e-mail címen 2017. április 30-ig

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.09.01.

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Thematic Conference - 4th INA European Congress - 1st Congress on Psychiatry and Related Sciences

    Extension of deadline for abstract submission!
    New deadline: AUGUST 31, 2012

    For access to the Congress on-line submission system, please click here

    Extension of deadline for early registration!
    New deadline: AUGUST 31, 2012

    For access to the Congress on-line registration system, please click here

    For the Scientific Program Overview, click here

    For the Detailed Program, click here

    Rendezvény kezdete: 2012.11.29.
    Rendezvény vége: 2012.12.01.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Greece, Athens, Divani Caravel Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.psych-relatedsciences.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzés a Magatartástudományi Intézetben: Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban
    SE-TK/2012.II/00386
    http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/Hibak_es_tevedesek_2012%20dec.pdf

    Helyszín: Magatartástudományi Intézet könyvtára, Budapest, VIII. kerület, Nagyvárad tér 4., XX. emelet
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pontérték: 16 pont

    Időpont: 2012.12.01.
    Tudományos információ: Pilling János
    Címe: ,
    E-mail: pilljan@net.sote.hu
    Szervező: Barreto Jozefa
    Címe: ,
    E-mail: barjoz@net.sote.hu
    Helyszín: 1089 Bp, Nagyvárad tér 4., SE Magatartástudományi Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Workshop - Alternatív családmodellek

    A MCSE tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt soron következő workshopjára, melynek címe Alternatív családmodellek – a szexuális orientáció és nemi identitás kérdései a terápiás térben.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.12.05. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.12.05. 16:00

    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa (volt Köztársaság) tér 6. II. em.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)15th Congress of the European Society for Sexual Medicine

    DEAR COLLEAGUES AND FRIENDS,

    In 2012 the slogan is “ESSM family goes Amsterdam” to celebrate its 15th annual congress from 6 to 8 December 2012 to update you and the whole medical world on the latest and most fascinating findings and achievements in Sexual Medicine. The leading experts of the world in Sexual Medicine will share with you how recent findings in preclinical research may translate into clinical applications and how clinical findings will finally support and enrich your daily medical practice for the benefit of the million sufferers from any kind of sexual problems.

    With the long-standing tradition of ESSM one priority of the annual congress is the educational program aiming at training young colleagues in basic knowledge of Sexual Medicine and to intensify the knowledge of advanced colleagues in special topics of interest conveyed by special instructional courses.
    Be assured that we, the ESSM community, is keen as always to organize a congress program of highest attractiveness and inspiration which should find the recognition and approval of everybody interested and working in the field of Sexual Medicine.

    Besides an attractive scientific congress program there is no better place in the world than Amsterdam, an open-minded multicultural hot spot on this globe, predestined to entertain "exhausted" attendees in the congress off-times with a variety of attractions.

    Amsterdam is one of the most enchanting cities to be in at this time of the year. With all its sparkling lights, craft-making markets, full cosy cafes, unique shops, and “oliebollen” (the incredible fried dough balls) stands. Even the Red Light District has Christmas lights of its own (not just red ones!) and seems to never shut down.
    Don't miss this chance and join us in Amsterdam 2012 for a further memorable ESSM congress. You will enjoy and never forget!

    See you all in Amsterdam,

    Hartmut Porst, ESSM President

    Luca Incrocci, Meeting Chair

    Rendezvény kezdete: 2012.12.06.
    Rendezvény vége: 2012.12.08.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Netherlands, Amsterdam,
    A rendezvény Web oldala: http://www.essm-congress.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hypertonia Társaság jubileumi, XX. kongresszusa

    Társaságunk meghívást kapott a Hypertónia Kongresszusra

    A hypertonológia interdiszciplinaritását hangsúlyozva kongresszusunknak egy fő témája lesz - HYPERTONIA ÉS TÁRSBETEGSÉGEK - melyet a társtársaságokkal/egyesületekkel szervezendő szimpózium sorozat keretében tervezünk megvalósítani.

    Szeretettel várjuk résztvevőként kongresszusunkra Önt és Társaságuk többi tagját is, hogy a tudományos programjaikban elhangzott, a szakma legújabb eredményeit bemutató előadásaikat az MHT jubileumi kongresszusán is bemutassák, hiszen itt jórészt más hallgatóság fogja értékes eredményeiket megismerni!

    Rendezvény kezdete: 2012.12.10.
    Rendezvény vége: 2012.12.12.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., SYMA Csarnok
    A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely (DREAM) X. Konferencia

    A kétévente megrendezendő, idén X. konferenciát 2012. december 14-én 10 órától tartjuk Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. Kettős ünnep számunkra, hiszen 20 éves lesz az Egyesület, illetve ez a 10. konferencia.

    A konferencia témája: Életciklusaink - álmaink

    Jelentkezési határidő: 2012. október 31.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.12.14. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.12.14. 16:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 7624 Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    A rendezvény Web oldala: http://dreamterapia.mlap.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság képzése Debrecenben - 150 órás Önismereti Csoport

    150 órás ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013. januárjában Debrecenben Bagotai Tamás kiképző csoportanalitikus, pszichoterapeuta vezetésével.

    Időpont: 2013.01.12.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2013. első félévi akkreditált képzései

    Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév 30 óra
    SE-TK/2013.I./00027 Kreditpont: 50

    Termékeny életpálya meditációs Műhely 1 félév, 30 óra
    SE-TK/2013.I./00028 Kreditpont: 50

    Óradíj: 1800 Ft

    A tanfolyamokról részletek a honlapon találhatók!

    Jelentkezés: dr.Németh Mariettánál (nemethmarietta@freemail.hu) 2012. január 15-ig

    Időpont: 2013.01.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XVIII. Vándorgyűlése

    Tisztelt Kollégák!
    A Magyar Pszichiátriai Társaság 2013.01.23-01.26. között tartja Győrött a XVIII. Vándorgyűlését.
    Városunk korábban 1995-ben és 2000-ben rendezte előző Vándorgyűléseinket. Otthonunk, Győr, Budapest és Bécs között félúton, szelíd környezetben fekvőpatinás, sokszínű szépségeivel és látványosságaival minden leendő résztvevőt szertettel vár.

    A "3 folyó városa" évek óta jelentős hazai és nemzetközikonferenciákat, fesztiválokat és sporteseményeket sikeresenbonyolított le.
    Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet.A tervezett Vándorgyűlés tudományos programja nagyszámú érdeklődőkolléga aktivitását várja, sőt köszönettel venné bármely barátunk javaslatát a főtémára.

    Dr. Feller Gábor
    pszichiáter osztályvezető főorvos

    Dr. Ostorharics-Horváth György Ph.D.
    pszichiáter osztályvezető főorvos

    Rendezvény kezdete: 2013.01.23.
    Rendezvény vége: 2013.01.26.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: Győr,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szakmai nagycsoport, MPT vándorgyűlés 2013. - "Ismeretlen ismerős"

    Mire jó, mit ad, hogyan működik ez a szakmai nagycsoport? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához is közelebb vihet a konferencián tartandó három alkalom.

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.01.24. 14:15
    Rendezvény vége: 2013.01.25. 15:45
    Helyszín: Győr,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshop

    Az nagy érdeklődésre való tekintettel Debrecenben megismételjük a
    Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshopot.

    Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!

    A debreceni családterapeuták nevében: Balogh Klára és Streit Marianna

    Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.06. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.02.06. 16:00

    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Rendelő Intézet Kápolnája
    A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop

    Csoportok egészségesekkel és betegekkel

    A Program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.02.09. 18:00

    Helyszín: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók februári összejövetele

    Program:

    9h Köszöntés, bejelentések.
    9.30 h Dr. Vizi János med. et jur. a pszichiátriai járóbetegellátással, gondozással kapcsolatos jogi kérdésekről.
    10.30 h Forintos Péterné (Nyírő Gyula kórház munka- és bérügyi szaktanácsadója): az újabb bérügyi és munkaügyi kérdésekről.
    Kérdéseket mindkét előadóhoz várunk, és továbbítjuk azokat!
    12.h Büfé

    További információk a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.13. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.02.13. 12:00

    Helyszín: Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatói

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.02.13. 16:30

    Helyszín: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korban

    Program:

    Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
    A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
    Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Tisztelt Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.

    Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!

    Rendezvény kezdete: 2013.02.19. 14:00
    Rendezvény vége: 2013.02.19. 16:15

    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekpszichológia Nap

    Az ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.

    Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
    A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.21. 16:00
    Rendezvény vége: 2013.02.21. 18:30
    Helyszín: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás alapképzés

    200 órás családterápiás elméleti és módszertani alapképzés indul Budapesten (Zugló), 2013. február hónapban.

    További információkat olvashatnak a Meghívóban.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.23.
    Rendezvény vége: 2013.02.24.

    Helyszín: Budapest (Zugló),

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)36 fokos lázban – konferencia testről és lélekről

    A KAPSZLI (a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatóinak köre) és a L'élek Egyesület 2013-ban is megrendezi az ingyenes Szakmai Napokat. Ezúttal a TEST témáját járjuk körül - különböző, pszichológiai szempontból jelentős pontokból kiindulva.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.03.01.
    Rendezvény vége: 2013.03.03.
    Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.facebook.com/KAPSZLI

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE márciusi összejövetele

    Program:
    9h- Közgyűlés (határozatképtelenség esetén megismételt időpontban).
    9.30 h Szimpózium.
    Dr. Szekeres György, PhD: ( Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, Pszichiátriai osztály) „Xeplion: új antipszichotikum havonta egyszer a szkizofrénia kezelésére”
    10.30 h Dr. Fadgyas Ildikó: A Katathym Imaginativ Pszichoterápia bemutatása.
    11.30h Közgyűlés (megismételt): Beszámoló (elnök), Alapszabály módosítás, Új vezetőségi tag választása.
    12.h Büfé

    További információ a Kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Időpont: 2013.03.13.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoonkológiai Társaság XI. Konferenciája

    Kedves Kollégák!
    A Magyar Pszichoonkológia Társaság örömmel tájékoztatja Önt és munkatársait az MPOT 10 éves fennállása alkalmából 2013. március 22-én és 23-án megrendezésre kerülő konferenciájáról.
    Az alábbi linkre kattintva letölthető a konferencia programja és a jelentkezési lap.

    Program letöltése
    Jelentkezési lap letöltése

    Várjuk Önöket szerettel a rendezvényre!

    A Magyar Pszichoonkológiai Társaság
    a Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2013.03.22.
    Rendezvény vége: 2013.03.23.

    Helyszín: Budapest, International Business School

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félév

    Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.04.
    Rendezvény vége: 2013.06.09.

    Helyszín: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése - Fókuszban a párterápia

    A különböző szemléleti keretek között végzett modern párterápia története egyidős a rendszerszemléletű családterápiával és napjainkban világszerte a reneszánszát éli. Hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a párkapcsolati problémák szakszerű kezelésére, de a „kínálati” oldalon, főként egy laikus számára egyre nehezebb az eligazodás. Számtalan kérdés merül fel a szakma szempontjából is…

    További információ a Meghívóban olvasható, ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.05.
    Rendezvény vége: 2013.04.07.

    Helyszín: 8360 Keszthely, Fő tér 3., Balaton Színház

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st European Congress of Psychiatry

    The 21st European Congress of Psychiatry marks the 30th anniversary of the founding of Europe’s largest international association of psychiatrists – the European Psychiatric Association. For thirty years EPA’s spirit of leadership has long been recognized for delivering the latest developments in the diagnosis, research and treatments in psychiatry and neuropsychiatry.

    The 2013 Congress will bring psychiatrists and other discipline-related professionals together to address the complex theme of ‘Europe challenges the burden of mental disorders’. The programme will tackle research and clinical/therapeutical aspects in distinct tracks. In addition the meeting will again feature the highly successful EPA early-career psychiatrists programme.

    This CME-accredited annual event is an ideal opportunity to continue your education by exchanging ideas and expertise with the world’s foremost Psychiatry experts. Join colleagues and develop new contacts at EPA 2013 in Nice, France!

    Rendezvény kezdete: 2013.04.06.
    Rendezvény vége: 2013.04.09.

    Helyszín: France, Nice,
    A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2013 Regional Congress

    Primary Care, Mental Health & Public Health Integration: The Catalytic Role of Information & Communication Technology

    Important Dates
    • New Abstracts Deadline: 31 October 2012
    • Authors notified: beginning November 2012

    Organizer: Romanian Psychiatric Association

    Contact:
    1) Dr. Dan Prelipceanu (prelipceanudan@yahoo.com)
    2) Dr. Eliot Sorel (esorel@gmail.com)
    Further information can be found in the attached file.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.10.
    Rendezvény vége: 2013.04.13.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Munkahely neve: Ralcom Exhibitions
    Címe: 20A, Răspântiilor Street, 020548 - Bucharest, 2nd District, Romania
    Tel: +40 21 210 58 14, +40 21 210 65 40, +40 21 211 15
    E-mail: secretariat@wpa2013bucharest.org
    Helyszín: Románia, Bucharest, Palace of the Parliament
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2013bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók összejövetele

    Egyesületünk 2013. április 10-én tartja soron következő összejövetelét.

    További információért kattintson IDE.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.10. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.04.10. 12:30

    Helyszín: 1192 Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapján

    A tanfolyam jellege: szabadon választható

    Szervező:Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE)

    Akkr. pont: 44

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.12.

    Helyszín: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok 2013.

    A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.12.
    Rendezvény vége: 2013.10.14.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Szeretettel meghívjuk Önöket a XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára.

    Ugyanott: folytatódik a közösségi lelki egészségfejlesztésről szóló eszmecsere is.

    Regisztráció: ebredesek.hu

    Hallgatóknak és felhasználóknak ingyenes a részvétel.

    Időpont: 2013.04.17.

    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Experidance Ház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XX. International Symposium on Current Issues and Controversies in Psychiatry

    Dear Sir/Madam,

    We are glad to introduce the "XX International Symposium on Current Issues and Controversies in Psychiatry” in Barcelona, Spain, on April 18-19, 2013.

    If you wish to check the program, please click here: Download Program (PDF)

    Sincerely yours,

    Julio Vallejo, MD

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.19.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Spain, Barcelona, Auditori Axa
    A rendezvény Web oldala: http://www.ControversiasBarcelona.org

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoanalitikus a Társadalomban - Nemzetközi kollokvium Francoise DOLTO emlékére

    A Budapesti Francia Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény és a Francia kormány Volt Ösztöndíjasai Egyesülete Tisztelettel meghívja Önt a Pszichoanalitikus a társadalomban címmel Françoise DOLTO emlékére rendezett nemzetközi kollokviumra.

    A részletekért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.19.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1011 Budapest, Fő utca 17., Francia Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.franciaintezet.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közös utak - új dimenziók a gyermekek mentális egészségéért

    A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaságának
    XXXVII. Kongresszusa

    Sok szeretettel várunk mindenkit, aki a gyermekek lelki és testi egészségével foglalkozik.
    Reméljük, hogy az együtt eltöltött idő elősegíti a szakemberek közti kooperációt és a közös utak
    kialakítását, fejlődését.

    Bővebb információ olvasható ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.20.
    Helyszín: Vadaskert Kórház, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kazuisztikai nap

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Pszichiátriai Társaság tagságát a Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága által megrendezésre kerülő „Kazuisztikai nap”-ra.

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.19. 11:00
    Rendezvény vége: 2013.04.19. 16:30
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet Könyvtár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates - Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    Tisztelettel meghívjuk az 2013. április 27-28. között megrendezésre kerülő Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvégére.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.27.
    Rendezvény vége: 2013.04.28.

    Helyszín: 3233 Mátraháza, 24-es út főút; Hrsz.: 07156, Ózon Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hippocrateslap.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Selye Symposium 2013

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.

    Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.

    A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08.
    Rendezvény vége: 2013.05.09.

    Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE összejövetele

    Tisztelt Főorvos Asszony / Úr!
    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2013. május 8.-án tartja következő összejövetelét.

    Bővebb információ a Meghívóban olvasható.

    Időpont: 2013.05.08.
    Helyszín: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Workshop - Martin Payne: Narratív párterápia

    Kifejezetten gyakorlat-orientált workshopra invitálunk minden családte¬rapeutát és érdeklődőt. A narratív terápia rövid elméleti bevezetője után esetrészleteket láthatunk és kis csoportokban ki is próbálhatjuk a bemu¬tatott technikákat. A workshop angol nyelvű, de tolmácsolást biztosítunk.
    Martin Payne, akinek nagysikerű párterápiás gyakorlati kézikönyvét (Couple Counselling A Practical Guide) számos nyelvre fordították, Angliában dolgozik, mint narratív terapeuta, kiképző és író.

    Jelentkezni elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA lehet.

    Részvételi díj: 6000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08. 09:30
    Rendezvény vége: 2013.05.08. 18:00

    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27., ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Aula

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIV. Magyar Hipnózis Találkozó

    Tisztelt Kollégánk!

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 24–26. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.

    Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN – ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS

    Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások

    Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.

    Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
    A Találkozó programbizottsága

    Rendezvény kezdete: 2013.05.24.
    Rendezvény vége: 2013.05.26.
    Helyszín: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd International Congress on Neurobiology, Psychopharmacology and Treatment Guidance

    Részletes információk és jelentkezés a kongresszus web-oldalán lehetséges.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.30.
    Rendezvény vége: 2013.06.02.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Görögország, Thessaloniki,
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychiatry.gr/3icnpepatg/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Ipoly-napok

    Kerekasztal- beszélgetések történelemről, az emberi lélekről, a mindennapokról

    Témánk:
    Antiszemitizmus 1933 - 2013

    Résztvevők:
    Toronyi Zsuzsa, Vági Zoltán, Gál Eugen, Peter Zajac, Konrád György, Rajk László, Füredi János, Csekei László, Hašto Jozef, Martin Bútora, Hunčík Péter

    Fellépnek:
    Rajk Judit, Kulka János

    Sigillum oppidi Saag - Pečať mesta Šahy - Ság város pecsétje alapítvány

    Bővebb információ: IDE kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.31.
    Rendezvény vége: 2013.06.02.
    Helyszín: Szlovákia, Šahy, Bartók Béla téri Zsinagóga

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVII.Vándorgyűlése

    A Vándorgyűlés főcíme: „Szenvedély-művészet-terápia”

    Az egynapos rendezvényre a Pannónia Pszichiátriai Egyesület tagjait valamint Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye mentálhigiénés szakembereit, a régió pszichiátereit, pszichológusait, szakdolgozóit és más segítő szakmákban dolgozó szakembereit várjuk. (A rendezvény szakorvosok, klinikai szakpszichológusok és szakdolgozók részére akkreditált.)

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2013.05.31.
    Helyszín: Kaposvár,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ppe.mlap.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megnyitója

    Létrejön az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet a Nyírő Gyula Kórház szervezeti keretén belül. Az alapító okiratot 2013. június 3-án adja át Balog Zoltán miniszter Németh Attila főigazgatónak.

    A nap további programja:

    12.00-13.30 Szakmai megnyitó – Tudományos ülés az OPAI megalapítása alkalmából.

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Tanácsterem – „B” épület, II. emelet.
    Üléselnökök: Prof. Dr. Horváth Ildikó (EMMI), Prof. Dr. Kéri Szabolcs, Dr. Németh Attila

    Előadások:
    Vissza a jövőbe? A DSM-5 last minute (vissza)változtatásai – Németh Attila
    A pszichiátriai kutatások perspektívái – hazai szemmel – Kéri Szabolcs
    Mit várnak a klinikák, a gondozók és az MPT az OPAI-tól? – Prof. Bitter István, Silling Tibor, Magyar Iván György, Lehóczky Pál
    Az OPAI startégiája – Németh Attila
    Felkért hozzászólók: Prof. Frecska Ede, Prof. Rihmer Zoltán, Prof. Nagy Zoltán, Prof. Füredi János

    14.00-15.30 Kórházi megnyitó ünnepség
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő
    Bevezetőt mond Németh Attila, főigazgató

    Program:
    „A lélek húrjain” – a pszichiátriai zavarok zenés feldolgozása – a Mentha együttes koncertje (vezető: Dr. Móré E. Csaba, pszichiáter)

    Időpont: 2013.06.03.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MPT Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciójának szakmai műhelyprogramja

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Pszichiátriai Társaság Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciója által rendezett szakmai műhelyprogramra.

    Bővebb információ >>

    Időpont: 2013.06.04.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tanácsterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Pszichiáterek Fóruma

    A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.06.07.
    Rendezvény vége: 2013.06.08.
    Helyszín: Mátrafüred,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA Academia Summer School 2013.

    Applications for the 3rd EPA Summer School on "Comorbidity between mental and physical disorders" are now being accepted. This 3rd edition will take place 7-10 June 2013 in Strasbourg, France, under the auspices of the Secretary General of the Council of Europe, Mr Thorbjørn Jagland.

    The EPA Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.

    Deadline for applications: 28 February 2013.

    Rendezvény kezdete: 2013.06.07.
    Rendezvény vége: 2013.06.10.
    Helyszín: France, 67000 Strasbourg, 15 Avenue de la Liberte

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Third Thematic Conference on Legal and Forensic Psychiatry

    Organizer: Spanish Society of Legal Psychiatry

    Contact: Dr. Alfredo Calcedo Barba
    E-mail: alfredoclacedo@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2013.06.12.
    Rendezvény vége: 2013.06.14.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Spain, Madrid,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress

    ORGANIZER:
    1) Psychiatric Association of Turkey
    2) Turkish Neuropsychiatric Society

    CONTACT: Dr. Levent Kuey kueyl@superonline.com

    Rendezvény kezdete: 2013.06.19.
    Rendezvény vége: 2013.06.23.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Turkey, Istanbul,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st World Congress of Social Psychiatry "The bio-psycho-social Model: the Future of Psychiatry".

    ORGANIZER: World Association for Social Psychiatry

    CONTACT: Professor Driss Moussaoui drissm49@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2013.06.29.
    Rendezvény vége: 2013.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Portugal, Lisbon,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)World Mental Health Congress of the World Federation for Mental Health

    We are pleased to announce that the World Mental Health Congress of the World Federation for Mental Health will be held in Buenos Aires Argentina from 25-28 August 2013.

    The 2013 Congress will be organized by the Argentine Association for Mental Health (AASM), voting member of the World Federation for Mental Health.

    Please visit the congress website (www.wmhc2013.com) for more information, especially concerning submission of contributions. The congress will provide opportunities for submissions based on inter-sectional collaboration (as well as inter-disciplinary collaboration). The participation of organizations of patients and families is also most welcome.

    We look forward to welcoming you to our Congress which promises to be the greatest event in the history of the World Federation for Mental Health.

    Rendezvény kezdete: 2013.08.25.
    Rendezvény vége: 2013.08.28.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Argentina, Buenos Aires,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wmhc2013.com

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE szeptemberi összejövetele

    Egyesületünk 2013. szeptember 11.-én tartja következő összejövetelét.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.11. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.09.11. 12:00
    Helyszín: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait a “Diagnosztikai irányok a pszichiátriában” c. tudományos programra.

    Tudományos program:
    Üléselnök: Cserháti Péter, helyettes állatitkár (EMMI) és Németh Attila, főigazgató

    Barsi Péter: A képalkotó diagnosztika szerepe a pszichiatriai kórképekben
    Prof. Rihmer Zoltán: Az öngyilkosság klinikai és biológiai markerei
    Kötetlen beszélgetés a pszichiátriáról és az OPAI megalakulásáról Cserháti Péter, helyettes államtitkárral – beszélgetőtárs: Németh Attila

    Mindenkit szeretettel várunk!

    Dr. Németh Attila
    főigazgató főorvos
    Nyírő-OPAI

    Rendezvény kezdete: 2013.09.18. 13:30
    Rendezvény vége: 2013.09.18. 15:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI, Főépület, II. emelet, Tanácsterem

    A Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a segítő hivatású szakemberek számára szervezett Asszertív (szociális kompetencia) tréning című továbbképzésünkre.

    A továbbképzés min. 15 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre.

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.20.
    Rendezvény vége: 2013.09.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)

    2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés

    Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.20. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.12.13. 19:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXVII World Congress of the International Association for Suicide Prevention

    We are delighted to invite you to attend the XXVII World Congress of the International Association for Suicide Prevention.

    The congress is organised by the National Centre for Suicide Research and Prevention at the University of Oslo and IASP, sponsored by the World Health Organisation (WHO), and supported by the Norwegian Directorate of Health.

    Registration
    Registration, accommodation and abstract handling details are published on the Congress website.
    Register HERE!

    Further information can be found in the attached file.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.24.
    Rendezvény vége: 2013.09.28.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Norway, Oslo, Radisson Blu Plaza Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.iasp2013.org

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st International Conference on Creative Psychopharmacotherapy & 14th CENP & 6th Croatian Congress of Psychopharmacotheraphy

    Dear colleagues,

    You are cordially invited to the 6th Croatian Congress of Psychopharmacotherapy organized by the Croatian Society for Psychopharmacotherapy and Biological Psychiatry of the Croatian Medical Association and Croatian Academy of Medical Sciences which will take place from 25-28 September 2013 in Dubrovnik.

    KEY DATES
    ________________________________________
    Abstract submission till 01.05.2013.
    Early registration 30.04.2013.

    Futher information can be found on the website and here.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.25.

    Helyszín: Croatia, Dubrovnik,
    A rendezvény Web oldala: http://www.iccp2013.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Nemzetközi Autizmus Kongresszus

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Az Autism-Europe (AE), mely az autizmussal érintett személyek, családjaik és az őket képviselő szervezeteket tömörítő európai szervezet, háromévente rendezi meg a valamennyi érdekeltet mozgósító Nemzetközi Autizmus Kongresszust. Különösen fontos állomás a 2013 szeptemberében megrendezendő kongresszus, mivel több szempontból is jubileumi. Ez a tizedik ilyen nagy európai összejövetel és egyben 2013-ban ezzel a rendezvénnyel ünnepli az Autism-Europe megalapításának 30. évfordulóját is. Azért is más ez a rendezvény, mint az eddigiek, mert soha nem nyerte még el közép- vagy kelet-európai ország a rendezés jogát.

    Fontos határidők:

    Regisztráció 2013. június 1. – 2013. augusztus 31.
    Kései regisztráció 2013. szeptember 1. – 2013. szeptember 15.
    2013. szeptember 15. után a regisztráció és kifizetés csak a helyszínen lehetséges.
    Szállásfoglalás 2013 augusztus 23.
    Az előadás kivonatok leadási határideje lejárt. Köszönjük a nagy számban beérkezett előadás vázlatokat.

    Várjuk jelentkezését,
    Üdvözlettel:

    Autisták Országos Szövetsége
    (Autism-Europe)

    Rendezvény kezdete: 2013.09.26.
    Rendezvény vége: 2013.09.28.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Budapest Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://autismcongress2013.eu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró Konferenciája

    Fő téma: Ember-környezet kapcsolat harmonizálása - A belső harmónia kisugárzása

    Bővebb információért kattintson ide.

    Időpont: 2013.09.28.
    Helyszín: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33., Szent István Egyetem

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Individuálpszichológiai Egyesület pszichoterápiás- módszerspecifikus továbbképzése

    A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET (MIPE) szeretettel várja képzésére azokat a kollégákat/hallgatókat, akik még nem ismerik a mélylélektani módszerek közül az adler-i terápiás spektrumot, mely alkalmazható felnőtt és gyermek páciensnél, valamint egyéni-, pár-, család- és csoport helyzetben.

    150 ÓRA ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013 szeptemberétől vagy októberétől BUDAPESTEN akkreditált képzés keretében. Ami megegyezés szerint és elegendő jelentkező esetén tovább folytatható még plusz 100 óra önismereti élménnyel.

    További részletek és a Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.01.
    Rendezvény vége: 2013.10.31.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseelemző akkreditált meseterápiás képzés

    A 2013 – 2014 –es tanévben 60 órás, két féléves, meseterápiás képzés indul,
    amelyet az Oktatási Hivatal „A személyiség komplex fejlesztése a Kincskereső Meseterápiás Módszerrel -meseelemző-képzés (I. blokk)” címen akkreditált. A képzés a Kincskereső Meseterápia Módszerre ® épül.

    Az első félév tervezett időpontjai: 2013. október 5; október 26; november 23; december 14, valamint 2014. január 25.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.05. 10:30
    Rendezvény vége: 2014.01.25. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest XIV., Bosnyák tér 17. fsz. 2., Lelki Egészségvédő Alapítvány, (LEA kapucsengő)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia - „In memoriam Buda Béla”

    Az Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona meghívja Önt és munkatársait a XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára, „ A pszichiátria új identitása” címmel.

    A regisztráció online történik, a www.ebredesek.hu weboldalon szeptember 23-október 8. között. Vagy a helyszínen készpénzes fizetéssel.

    Részvételi díj október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.)
    Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft

    Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes.

    Kapcsolat: Pálmai Ildikó, tel.: 06 20 825 02 05, e-mail: kopsz2013@gmail.com

    Időpont: 2013.10.10.
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Fodor József Közegészségügyi Központ – Fodor terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd congress on Treatment in Psychiatry

    Organizer: Czech Psychiatric Association

    Contact: Prof. Jiri Raboch, M.D.
    Email: lecbavpsychiatrii2013@guarant.cz

    Rendezvény kezdete: 2013.10.10.
    Rendezvény vége: 2013.10.13.

    Helyszín: Czech Republic, Ostrava,
    A rendezvény Web oldala: http://www.lecbavpsychiatrii2013.cz

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XVIII. Vándorgyűlése

    A Magyar Individuálpszichológiai Egyesület szeretettel meghívja Önt és munkatársait Kisebbértékűség – önérték – lelki értékek című XVIII. Vándorgyűlésére.

    További információ, valamint a program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 6., Gál Ferenc Főiskola
    A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XX. Centenáriumi konferenciája

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XX., CENTENÁRIUMI konferenciájára, melynek címe: A JELENT MOZGATÓ MÚLT A magyarországi pszichoanalízis 100 éve

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Helyszín: Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferencia

    Tisztelt Kolléga!

    Idén ősszel is megrendezzük az Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferenciát.

    Kiemelt témák: biztosítás orvostan, infektológia, diabetes mellitus, képalkotó vizsgálatok, a humán reprodukció kihívásai, onkológia, hypophysis betegségek, utazásorvostan, immunológia.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Budapest, Novotel Centrum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésben idén is megrendezésre kerül az ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK, akkreditált tudományos rendezvényünk.

    Bővebb információ >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Mezőkövesd, Balneo Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8. EFTA Kongresszus - Opportunities in a Time of Crisis: The Role of the Family

    Az Európai Családterápiás Társaság és a Török Család és Házasságterápiás Társaság közös rendezésében kerül sor a 8. EFTA Kongresszusra Isztambulban, melynek a témája: „Opportunities in a Time of Crisis: The Role of the Family.”

    Az absztraktok beküldési határideje 2013. február 28.

    Bővebb információ a weboldalon és a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.24.
    Rendezvény vége: 2013.10.27.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Turkey, Istambul,
    A rendezvény Web oldala: http://www.efta2013.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzési nap: OCD

    9.00-10.00 h - Regisztráció, érkezés
    9.50-10.00 h: Megnyitó, Üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila - főigazgató)
    10.00-10.30 h: OCD: Klinikum: Diagnózis, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek, (Dr Harsányi András PhD)
    10.30-10.55 h.: OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD)
    10.55-11.20 h.: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések viszgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD),
    11.30-12.45 Esetmegbeszélés – két csoportban (Dr Csigó Katalin PhD és Harsányi András Ph.D.)
    12.45—13.30 h: Ebédszünet
    13.30-14.00 Farmakoterápia (Dr Harsányi András PhD)
    14.00-14.30. Kognitív-behavior terápia (Dr Csigó Katalin PhD)
    14.30-15.30 Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismerteteése-bemutatása).
    15.30-16.00. Zárómegbeszélés, értékelés (Dr Németh Attila PhD - Kórházigazgató, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD)

    Rendezvény kezdete: 2013.10.30. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.10.30. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2013.

    Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!

    Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Magyar Orvostudományi Napokat rendez.

    Bővebb információ olvasható ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.06.
    Rendezvény vége: 2013.11.08.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Budapest, Alkotás u. 63., Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) 1st International Congress of the International College of Person-Centered Medicine

    Whole Person in Health Education and Training

    Dear Colleagues and Friends,

    It gives me great pleasure to invite you to participate in the 1st International Congress of the International College of Person Centered Medicine in 2013 in Zagreb. The International College emerged from the ongoing annual Geneva Conferences and the aspiration to promote a medicine of the person, for the person, by the person and with the person.

    I am looking forward to greeeting you personally at our First International Congress in Zagreb!

    Abstract submission deadline: June 1st, 2013
    Early registration deadline: September 1st, 2013

    Please visit our website for more information.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.07.
    Rendezvény vége: 2013.11.10.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Allergológia, klinikai immunológia
    Helyszín: Croatia, Zagreb, Westin Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.icpcmzagreb2013.com/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 2013-ban 7. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.08.
    Rendezvény vége: 2013.11.10.
    Helyszín: Siófok,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Prof. Dr. Gömör Béla: A fizioterápia kultúrtörténete: szomatikus és pszichés vonatkozásokkal

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.11.13. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    A Kongresszus témái: a visceralis és a vascularis fájdalom.

    Örömmel várunk pszichiátereket, pszichológusokat is!

    A jelentkezési lehetőségekről a későbbiekben tájékozóhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15.
    Rendezvény vége: 2013.11.16.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülése Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletére

    Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Kedves Kollégák és Barátok!

    Szeretettel meghívjuk a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülésére, melyet Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletére rendezünk.

    További hasznos információkat és a részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2013.11.15.
    Helyszín: Pécs, Jurisits M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság 4. Pszichoszomatikus konferenciája

    Téma: A krónikus-komplex betegségek és a pszichoszomatika. A szakmák párbeszéde.

    09 órától regisztráció
    09.15 Köszöntő, megnyitó
    09.30 Bevezető előadás a témához - Dr. Harrach Andor
    10.00 órától esetmegbeszélő interdiszciplináris csoportmunka előkészített esettanulmányok alapján, moderátorok közreműködésével
    16.15 – 17.15 óra: kerekasztal (esethozók és moderátorok), majd záró megbeszélés valamennyi résztvevővel

    Az ebédszünetben étkezési lehetőség a ház éttermében.

    Bővebb információ a honlapon!

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.11.15. 16:30
    Helyszín: SE Nagyvárad téri egyetemi tömb, 21. emelet, konferencia terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

Külföldi kongesszusokHazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Nő Ezer Arca - Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ nyílt napja

    Szeretettel meghívjuk A NŐ EZER ARCA Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ nyitott napjára 2013. november 24. vasárnap 15 - 18 óra között.

    A Nő Ezer Arca és az alapítvány már a XXXII. alkalommal - ingyenes nyílt nap keretében - rendezi a Női Akadémia programot. A nyitott nap témája - miközben ősrégi - mégis örökzöld: Kik és milyenek vagyunk? Napjaink egyik feszítő kérdése ma is a férfi és nő közötti különbségek megértése ahelyett, hogy előítéletekbe, sztereotípiákba menekülnénk, melyek erősen legátolják a nőt is, a férfit is, önmagunk és a másik megértését is. Ebben a témában most is - mint az eddigiek során - az előadótól érdekes előadást hallunk, és a délutánt a kulturális program még élvezetesebbé teszi.

    Részletes program a weboldalon a Női Akadémia c. menüpontban

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    Rendezvény kezdete: 2013.11.24. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.11.24. 18:00
    Helyszín: 1124 Budapest, Fodor utca 134.
    A rendezvény Web oldala: http://www.anoezerarca.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates - Psychoeducatio Specialista Hétvége

    Kedves Doktornők, Doktor Urak!

    A pszichiátriában a továbbképző rendezvényeken való részvétel emlékezetes marad minden résztvevő számára. A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új adatokat ismerhetnek meg, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Ennek a rendezvénynek a tudományos programját is a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány alakította ki, amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása.

    Készséggel működünk együtt az alapítvánnyal, hogy a hazai élvonal előadóinak lehetőséget nyújtsunk. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt fontosak lesznek.

    Prof. Dr. Füredi János
    a tanfolyam szakmai koordinátora

    Az esemény weboldala elérhető ide kattintva.
    Az részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.30.
    Rendezvény vége: 2013.12.01.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma Önismereti Csoport

    Pszichodráma Önismereti Csoport indul a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9,30 – 18,30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők:
    Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta
    Linzenbold Ildkó klinikai szakpszichológus, pszichodráma asszisztens

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Időpont: 2013.12.08.
    Helyszín: 1088 Budapest VIII., II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután - Módosult időpontban!

    Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután december 4-re tervezett rendezvénye módosult időpontban, december 11-én kerül megrendezésre!

    Program:

    Dr. Petke Zsolt PhD: Magas küszöbű addiktológiai ellátás a kutatási eredmények tükrében

    Felkért hozzászóló:

    dr. Kiss Krisztián, neurológus

    Rendezvény kezdete: 2013.12.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2013.12.11. 15:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Dr. Kiss-Szőke Anna: Test és lélek határain

    Téma: Test és lélek határain
    Előadó: Dr.Kiss-Szőke Anna egyetemi adjunktus
    Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika

    A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.

    További információkért kattintson ide.

    Janka Zoltán
    tanszékvezető egyetemi tanár

    Rendezvény kezdete: 2013.12.11. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.12.11. 16:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele

    Kedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.

    Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!

    A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)!

    Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2013.12.12.
    Helyszín: Pécs, Ferencesek u. 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Winter Global Nursing Symposium

    The symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.

    Organized by: University of Riverside
    Deadline for abstracts/proposals: 10th January 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.17.
    Rendezvény vége: 2014.01.18.
    Helyszín: California, United States of America, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1

    A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.

    Akkreditációs pontszáma: 50

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzés időtartama: 4 nap

    Össz-óraszám: 40 akadémiai óra

    Csoportlétszám: 8 - 10 fő

    A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta

    További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.18. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.01.18. 19:00
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 2

    A szimbólum egészségvédő szerepe – híd a tudat és tudattalan között. Esetismertetések. Párkeresés - pártalálás a mesék világában.A szimbólum, archetípus és komplexus kapcsolata a csoporttagok által alkotott mesékben.

    Akkreditációs pontszáma
    : 50

    Rendezvény kezdete: 2014.01.19. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.01.19. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság VIII. Nemzeti Kongresszusa

    Főtéma: „Ép lélekben ép test”

    További a kongresszusi honlapra >>

    Rendezvény kezdete: 2014.01.22.
    Rendezvény vége: 2014.01.25.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatry In Medical Settings - Continuing professional development event

    Clinic faculty, board certified in psychosomatic medicine or related fields, review principles of psychiatric diagnosis; and treatment of patients managed in medical and surgical inpatient and outpatient settings.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.23.
    Rendezvény vége: 2014.01.25.
    Helyszín: Fort Lauderdale, Florida, United States of America

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Integration of Psychiatry into Primary Health Care

    This is the first shared care focused conference held in Kuwait! The theme, Integration of Psychiatry into primary health care, was selected to focus on the critical importance of managing mental in a primary care setting.

    Contact person: Dr Mariam Al Al Awadhi

    Rendezvény kezdete: 2014.01.26.
    Rendezvény vége: 2014.01.28.
    Helyszín: Kuwait,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében - VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpózium

    Tisztelt Kolléganő, Kolléga! Ezúton tisztelettel meghívjuk VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.

    A tanfolyam szakmai felelőse:
    Dr.Radics Judit

    Célcsoport:
    szakorvosok, kiemelten : pszichiáter, sebész, idegsebész, urológus kollégák ) és szakdolgozók.

    A rendezvény teszt vizsgával zárul.

    A továbbképzés formája:
    szakmai továbbképzés szimpózium formájában.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.05. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.02.05. 20:00
    Helyszín: Győr, Hotel Kálvária

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság Téli Workshop

    A csoportvezető mozgástere
    (különböző képzettséggel és célkitűzéssel vezetett csoportoknál)

    Program

    10:00-11:00 Társas álom csoport – vezeti Ormay Tom

    11:20-12:20 Horváth Klára:
    Csoportvezetői aktivitásaim jellemzői és dilemmái a különböző típusú csoportterekben

    12:20-13:20 Unoka Zsolt:
    A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pszichoterápiás osztályán folyó osztályos csoportterápiás munka bemutatása

    13:20-14:20 Ebédszünet

    14:20-15:20 Terenyi Zoltán:
    Beavatkozom, tehát vagyok? – a mozgásteret egyengető konfliktusokról

    15:30-16:10 Kegye Adrienne:
    A csoport-pszichoterápia lehetősége az onkológiai betegek rehabilitációjában és hospice-palliatív ellátásában. Egy modell-program eredményei

    16:10-16:50
    Devecsery Ágnes:
    Előkészítés és lemorzsolódás – nehézségek, tapasztalatok

    17:00-18:00 Záró nagycsoport – vezeti Bagotai Tamás

    CME: 14 ponttal az akkreditáció megtörtént
    klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára,
    tanfolyam kódszáma: SE-TK/2014.I./00147

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2014. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.08. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.02.08. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE februári összejövetele

    Program:

    09.00 Köszöntés, aktualitások
    09.30 Pszichiátriai Gondozók, betegellátás helyzete, krízisek.
    Meghívottak: Dr. Simkó Erzsébet (IX. PG.), Dr. Szabó Melinda (VI. PG.), Dr. Váradi Enikő (XIV. PG., XVI. Zsenge u. NK.).
    10.00 Beszélgetés a Főpszichéről a kezdetektől: Dr. Kellner Pál, Dr. Koffler Sándor, Rózsás Györgyné, Márti, Dr. Vígváry László.
    Kérdező partner: Dr. Magyar Iván.
    Büfé (saját lehetőségek szerint a Forrásház és a XIX. PG. segítségével)

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.12. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.02.12. 11:00
    Helyszín: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Frecska Ede: DMT: endogén hallucinogén, mint a születés és elmúlás hírnöke

    Rendezvény kezdete: 2014.02.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.02.12. 16:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health

    The theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided.

    Contact person: Ms. Yi-Jin Chen

    Deadline for abstracts/proposals: 30th November 2013

    Rendezvény kezdete: 2014.02.21.
    Rendezvény vége: 2014.02.22.
    Helyszín: Taiwan, Taichung,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szupervíziós csoport - csoportvezető és csoportanalitikus jelölteknek és gyakorló csoportozóknak

    Szupervíziós csoport indul Hosszú Éva kiképző csoportanalitikus vezetésével 2014 elején.

    A tervezett időkeret: összesen 60, havi egyszer 5 tanóra időtartamban, szombati napokon, 10:00-14:00 között.

    Az első alkalom 2014.február 22-én lesz

    Óradíj: 1600 Ft/tanóra

    Jelentkezni lehet: ehosszu@t-online.hu, +36 30 471 3356

    Rendezvény kezdete: 2014.02.22. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.02.22. 14:00
    Helyszín: Budapest, VIII., Corvin sétány 2/D. IV.em.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia korai fázisának kezelése

    Tisztelt Kolléga!

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a "Szkizofrénia korai fázisának kezelése" című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.

    Program:
    - Tolna Judit - Differenciál-diagnosztikai kérdések a szkizofrénia korai fázisában
    - Bitter István - Szkizofrénia korai fázisának gyógyszeres kezelése
    - Mersich Beatrix - Szkizofrénia korai fázisának pszichoterápiás kezelése

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I./00202
    Akkreditációs pont: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápia

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Az esemény meghívóját megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.25. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.02.25. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Freud szeretője - a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele

    Kedves Kollégánk, Barátunk!

    A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetelének témája:
    Így szerettek ők”, Karen Mack - Jennifer Kaufman Freud szeretője című könyvének megjelenése kapcsán.

    A beszélgetés gondolatébresztői: Erős Ferenc és Bókay Antal.

    Az est házigazdái: Árkovits Amaryl és Stark András.

    További információ és az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.27. 19:00
    Rendezvény vége: 2014.02.27. 20:00
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8. (kék kapualj, kapucsengőn "Pszichoterápia" felirat)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2014 - 22nd European Congress of Psychiatry

    The 22nd European Congress of Psychiatry (EPA 2014) will be a major meeting of international psychiatrists dedicated to promoting European psychiatry and to improving mental health around the globe. On behalf of the European Psychiatric Association (EPA), it is our great pleasure to invite you to join us at this occasion.

    The peer reviewer should:
    - Attend the course for its whole duration, if possible
    - Evaluate the course and the course director against some defined points
    - Concentrate on educational, didactical and methodological aspects of the course
    - Focus on what practices worked and what practices did not
    - Provide opinion on whether the course can be recommended for future use

    The score given to the course by the peer reviewer and his/her recommendation regarding the course future use will be not communicated to the course director concerned. However the course director will be provided with the peer’s comments on how to further improve the course quality.

    15 Academia educational courses will be held at EPA Munich 2014. Please find here the detailed timetable as well as an example of the peer review form.

    If you envisage attending the EPA Munich 2014 and would like to peer review one or more courses, please kindly let us know the course(s) of your choice before 25 January 2014.

    Please do not hesitate to contact us should you have any question.

    We look forward to welcoming you to the enchanting city of Munich in 2014!

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.01.
    Rendezvény vége: 2014.03.04.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Germany, Munich, International Congress Centre Munich

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) 1. European Conference on Systemic Research in Therapy, Education and Organizational Development

    What is special about this conference?

    Located in one of Europes’ oldest university towns, this conference brings together researchers, students and practitioners from all of Europe.
    It combines condensed information, intensive discussion and lively personal encounters across barriers of disciplines, nations and status in a pleasant context. Fee policy and guest house arrangements will allow participants from “poor” and “rich” European countries to join.

    Further information can be found in the attached file.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.06.
    Rendezvény vége: 2014.03.08.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Germany, Heidelberg University

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Zuglói Tavaszi Tudományos Délután

    Tudományos délután a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Tanácstermében.

    Üléselnök:
    - Dr. Németh Attila PhD - Nyírő Gyula Kórház-OPAI főigazgató
    - Dr. Révai Tamás PhD - Zuglói Egészségügyi Szolgálat főigazgató

    Előadások:
    - Dr. Németh Attila: Az új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megkezdte működését a Nyírő Gyula Kórházban - Új szakambulanciák és osztályos profilok
    - Dr. Váradi Enikő: A szkizofrénia neurokognitív terápiája - kognitív tudomány a gondozási gyakorlatban
    - Dr. Rózsavölgyi Éva: ADVERSO FLUMINE - Jelenetek egy pszichiátriáról( kávészünet )
    - Dr. Magyar Iván György: Jogban jártasan?
    - Dr. Bajza Yvonne: Diabétesz és depresszió
    - Dr. Szécsi Katalin: A pánikbetegség társadalomlélektani háttere

    Rendezvény kezdete: 2014.03.06. 13:00
    Rendezvény vége: 2014.03.06. 15:30
    Helyszín: 1146 Bp., Hermina u 7. II.emelet, ZESz Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 7

    Az archetípusok (ősképek) és szimbólumok kapcsolata, szerepük az életünkben. A nap leánya című mese feldolgozása. Saját mese írása.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00192

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.08. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.03.08. 19:30
    Helyszín: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 8

    A különböző kultúrák meséinek közös gyökere. Közös és eltérő szimbólumok megjelenése a mesében. A világ teremtése című indián legenda feldolgozása, elemzése. A kollektív tudattalan és az egyéni sorsok kapcsolata a mesék tükrében.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.03.09. 16:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezői

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.03.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezői

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.03.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezői

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.03.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st International Symposium about Current Issues and Controversies in Psychiatry

    Dear Sir / Madam;

    We present the XXI edition of the Symposium on Controversies in Psychiatry which will focus on the "insight in psychosis". From this year we open new spaces for participation with more dynamism and more controversy, as well as bet on new technologies that will have an increasing role.

    More information >>

    Rendezvény kezdete: 2014.03.14.
    Rendezvény vége: 2013.03.15.
    Helyszín: Spain, Barcelona, Hotel Fira Palace
    A rendezvény Web oldala: http://www.controversiasbarcelona.org/en

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délután

    Tisztelt Orvos Kollégák!

    Tisztelettel meghívjuk Önöket a következő Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos ülésre.

    Program
    1. A droghasználat patologiai vonatkozásai egy eset kapcsán - Intenziv Osztály+ dr Masszi Gabriella+ dr Jeckel Márta

    2. Érdekes endoszkópos biopsziás esetek - dr Sipos Valéria, dr Takacs Szabolcs

    3. Beszámoló a Patologiai Osztály működéséről. Fejlesztések, tervek - dr Járay Balázs.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.19. 13:30
    Rendezvény vége: 2014.03.19. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI "B" épület, II. emelet, Könyvtár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pain Medicine for the Non-Pain Specialist

    This multidisciplinary course targets the integration of pain services across disciplines to address the national and international movement toward improved pain control in acute, chronic, and cancer pain populations.

    Contact person: Mayo School of Continuous Professional Development

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.20.
    Rendezvény vége: 2014.03.22.
    Helyszín: United States of America, Florida, Marco Island,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Akkreditált továbbképzési nap az OPAIban

    A Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait az akreditált továbbképzési napra.

    09:00 – 09:50 Regisztráció, érkezés
    09:50-10:00 Ünnepélyes bevezető, üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila PhD)

    1/ OCD Klinikum

    10:00-10:30 OCD: Diagnozis-alkotás, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek (Dr Harsányi András PhD)
    10:30-11:00 OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD)
    11:00-11:30 OCD: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések vizsgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD) 11:30-12:00 OCD: Farmakoterápiája (Dr Németh Attila PhD)

    2/ OCD esetbemutatás

    12:45-14:15
    - Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismertetetése-bemutatása). (Dr Harsányi András PhD)
    - Egy könnyebb, pszichoterápiásan jól demonstrálható eset bemutatása, közös betegvizsgálat. (Dr Csigó Katalin PhD)

    3/ OCD kezelése

    14:15-14:50 OCD: Deep Brain Stimulation / Mélyagyi Stimuláció (Dr Harsányi András PhD)
    14:50-15:20 OCD: Pszichoterápia (Dr Csigó Katalin PhD)

    4/ Kérdések és válaszok, közös diszkusszió

    15:20-16:00 (Dr Németh Attila PhD, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD, Dr Rajkai Csaba PhD, Dr Demeter Gyula PhD)

    Időpont: 2014.03.20.
    Helyszín: Budapest, Nyírő OPAI tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Global Conference: Trauma: Theory and Practice

    This inter-disciplinary and multi-disciplinary conference seeks to examine and explore issues surrounding individual and collective trauma in terms of practice, theory and lived reality.

    Contact person: Rob Fisher

    Deadline for abstracts/proposals: 11th October 2013

    Rendezvény kezdete: 2014.03.22.
    Rendezvény vége: 2014.03.25.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapján

    Tanfolyami órák: 30

    Tanfolyam részvételi díja: 45.000,- Ft, VIKOTE tagoknak: 35.000,- Ft

    Program:
    - A mentálhigiénés tevékenység keretei, csoportok szervezése és vezetése Mentálhigiénés csoport tematikája kognitív viselkedésterápiás elvek alapján
    - Bevezető csoportfoglalkozás struktúrája, motivációelemzés, félelmek és elvárások feltérképezése
    - Szociális kompetenciák fejlesztésének lehetőségei, adaptív kommunikációs technikák
    - Kommunikációs gyakorlatok 1. (pozitív érzések és kérések megfogalmazása)
    - Kommunikációs gyakorlatok 2. (negatív érzések megfogalmazása, határok kijelölése)
    - Adaptív megküzdési technikák fejlesztése csoportban
    - Adaptív, problémaorientált megküzdési stratégiák fejlesztése kognitív viselkedésterápiás alapelvek alapján
    - Stresszkezelés és konfliktuskezelés módszerei
    - Stresszkezelés és konfliktuskezelés a gyakorlatban: feszültségcsökkentési lehetőségek a hétköznapokban
    - Záró csoport struktúrája, célok, tervek, pozitív jövőkép megfogalmazása, erények és erősségek feltérképezése, fejlesztésének módjai

    Rendezvény kezdete: 2014.03.27.
    Rendezvény vége: 2014.03.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Current Psychiatry/ AACP 2014 Psychiatry Update

    The Current Psychiatry/AACP Psychiatry Update is a highly interactive, learning-focused CME meeting where nationally renowned experts share best practices and provide solutions to your most difficult clinical challenges.

    Contact person: Kathleen Wenzler

    Helyszín: United States of America, Chicago, Ilinois,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ACP2014 - The Fourth Asian Conference on Psychology and the Behavioral Sciences

    This international, intercultural and interdisciplinary academic conference on psychology is organised by IAFOR in conjunction with our global partners, including Waseda University (Japan), London University (UK), Virginia Tech (USA).

    Contact person: Kiyoshi Mana

    Deadline for abstracts/proposals: 1st February 2014

    Rendezvény vége: 2014.03.30.
    Helyszín: Japan, Osaka,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)KAPSZLI Szakmai Napok 2014 – Lelkünk (Sz)árnyai

    A 2014-es Szakmai Napok a KAPSZLI fennállásának 10. évfordulójával esik egybe, március 28-30-ig. Rendezvényünkön ezúttal a TERÁPIÁK és KÓRKÉPEK témát járjuk körül előadásainkon és workshop-jainkon, azaz a testi-lelki egyensúlyi állapotból való kibillenést, és az oda visszavezető utat szeretnénk ismertetni.

    A Szakmai Napokon szeretnénk bemutatni:

    • a betegségeknek és a traumáknak a gyerekkorban és más életszakaszokban hordozott szerepét és jelentőségét – a születés körüli problémákat, tervezett és nem tervezett, erőszakból született és örökbefogadott gyerekek helyzetét és fejlődését, a fogyatékossággal való megküzdést, a transzgenerációs megakadásokat, és a gerontopszichológiát;

    • a napjainkban is előforduló különböző komolyabb és enyhébb pszichés zavarok jellemzőit, tüneteit és veszélyeit – személyiség- és szorongásos zavarokat, önsértéssel, öngyilkossággal kapcsolatos témákat, a szexualitással kapcsolatos kórképeket, testképzavarokat, gyakori függőségeket;

    • végül a betegségből kivezető megannyi utat, terápiát, gyógyító módszert – például a pozitív pszichológia megközelítését, az onkológiában és a szomatikus orvoslás más területén megjelenő pszichés gyógyító munkát, a különböző szemlélettel dolgozó szakemberek ember- és betegségképét, a szeretet gyógyító erejét, a mentális higiénia szerepét.

    Idén még az eddigieknél is több műhelyfoglalkozást szeretnénk programunkba építeni – a születésélménnyel és gyászfeldolgozással, szuggesztív technikákkal és mindfulness-szel, hipnózissal és transzélménnyel, testorientált módszerekkel és rajzokkal. Az előadásainkon bemutatnánk, hagyományainkhoz híven a pszichológia határterületéhez tartozó gondolatokat, elméleteket. Rendezvényeinken minden évben szerepelnek olyan témák, felmerülnek olyan kérdések, melyek ma is éles vitát váltanak ki, idén például, a pszichiátriai kezelés és a pszichoterápiás kezelés problémáját feszegetjük.
    Mindez csupán ízelítő a rendezvény tervezett programjából.

    Facebook oldalunk >>
    Promó videó >>

    Sok szeretettel várunk mindenkit idén is Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáján!

    KAPSZLI

    Rendezvény kezdete: 2014.03.28.
    Rendezvény vége: 2014.03.30.
    Helyszín: Budapest, Bécsi út. 324., V. épület
    A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 2

    Tavasz, megújulás, megtisztulás, Húsvét szimbolikája. Alkotások relaxációban zene-vershallgatás után. Az életút egy kiválasztott részlete. Húsvét, áldozat és újjászületés. Mag, rügy, fejlődés, növekedés. Megbeszélés, reflexiók.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00194

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.29. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.03.29. 17:30
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzési nap

    Program:

    - 10.00-10.50 Rihmer Z.: Bipoláris zavar áttekintése (epidemiológia, kórlefolyás, diff.dg.)
    - 11.00-12.00 Pontozási gyakorlat - kiscsoportokban (Hamilton és/vagy MADRS és/vagy mániára vonatkozó skála) - két csoportban (vezetők: Gonda Xénia, Harsányi A.,) 12.00-12.30 Ebéd
    - 12.35.-13.40 Betegbemutatások, megbeszélések – két kiscsoportban (vezetők: Ágoston Gabriella és Németh Attila, illetve Makkos Zoltán és Pestality Péter)
    - 13.45-14.30 Pszichoterápiás és pszichoszociális terápiás lehetőségek (Csigó Katalin, Németh Attila)
    - 14.35-15.40 Terápia (kerekasztal formájában - Makkos Z., Rihmer Z., Ágoston G., Szádóczky E. - moderátor: Németh A.)
    - 15.40-16.00 Teszt kitöltés. Megbeszélés.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.02. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.04.02. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 WPA Regional Congress, Ljubljana, Slovenia

    Dear Colleagues, Friends,We would like to extend the best wishes for the forthcoming Holidays and an invite you to the next year’s meeting – the WPA Regional Congress.

    We would like to inform you that all submission deadlines – for Symposia and Workshops, Oral com¬mu¬nica-tions and Posters, New research reports – were postponed. Now you can submit your abstracts via this online submission form till 5 January, 2014.

    More information please find at the official website of the Congress: click here

    We look forward to meeting you in charming city of Ljubljana,
    Congress Secretariat

    Rendezvény kezdete: 2014.04.09.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Slovenia, Ljubljana,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and Suicidality

    Organizer: Psychiatric Association of Slovenia
    Contact: Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij Bon
    E-mailpeter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si
    Websitewww.wpaljubljana2014.org

    Rendezvény kezdete: 2014.04.09.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Slovenia, Ljubljana,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének összejövetele

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők! A Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete minden hónap második szerdáján összejövetelt szervez.

    A következő összejövetel időpontja: 2014. április 9.
    Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.)

    Megközelítés: Határ úttól (3. Metró állomása) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.

    Program:
    - 9h Dr. Silling Tibor (MPGRE): Tudományos értekezlet, mint a stresszkezelés hatékony módja.
    - 10h Farkas Dalma (Félsziget Klubház): Közösségi Pszichiátria – USA tapasztalatok.
    - 11h Dr. Ohár Andrea: TEVA CNS - A hatékonyság a legfontosabb. Büfé A TEVA támogatásával

    Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2014.04.09.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Akkreditált Eye Movement Desensitization and Reprocessing alap tréning (Level I)

    A pontos helyszínt a későbbiekben pontosítjuk.

    További hasznos információ olvasható és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.10.
    Rendezvény vége: 2014.04.13.
    Helyszín: Szeged,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára

    A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
    A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
    A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)

    Szakmai vezető: dr. Perczel Forintos Dóra
    Akkreditációs kód: SE-TK/2014.II./00325
    Akkreditációs pont: 30
    A képzés óraszáma: 20 óra
    Tanfolyam részvételi díja: 30.000,- Ft
    VIKOTE tagoknak: 25.000,- Ft

    A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2014. áprlis 3-ig. A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775

    Jelentkezés:
    - telefonon: +36 20 825 0237
    - e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com, vagy a www.oftex.hu honlapon.

    SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben részt vevőknek: 15 000,- Ft
    Jelentkezés: telefonon: 459 1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu (Mátyás Krisztina)

    Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaság Kongresszusa

    Bővebb információ hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 10th International Conference on Psychiatry “Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectives”

    Recently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues.

    Contact person: Dr Mohamed Khaled

    Deadline for abstracts/proposals: 1st December 2013

    Rendezvény kezdete: 2014.04.17.
    Rendezvény vége: 2014.04.19.
    Helyszín: Saudi Arabia, Jeddah,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st International Sexual Health Congress

    Dear Colleagues,

    We are pleased to announce that the 21st Meeting of the International Sexual Health Congress which is held by Association of Sexual Health Institute (C?SED) and German Society for Social Scientific Sexuality Research (DGSS) will meet in Antalya, Turkey on April 17-20th at the Su Hotel. The theme of the congress will be Advances in Treatment of Sexual Dysunctions and Sexology. The main speakers at the congress will address advances in our understanding of the treatment of selected sexual dysfunctions.

    There will be longer invited lectures of around 45-60 minutes with well-known figures in the field, poster and short oral presentation sessions, workshops, and discussion sessions. Each presenter will have the option to submit a short article which will be published in the Proceeding of the Conference. In addition, presenters will also have the option to submit their presentation in PowerPoint files (in ppt. extension) which will be posted on our website for 5 years.

    The International Sexology Conference (DGSS Conference - www.sexologie.org) is being organized by the Congress Organizing Committee and the Congress Scientific Committee. We invite you to submit proposals that will be selected by these committee?s for the short oral presentations, workshops, and discussion sessions. Please see our website for details about the submission process. (http://www.sexualhealthcongress.org/)

    Antalya, Turkey is considered the pearl of Turkey and a tourist paradise. All participants and their friends, spouses, and colleagues will be able to enjoy the Mediterranean sun, the ancient ruins of Antalya, spectacular social programs, and a traditional Dionysus Spring Festival will conclude the congress.

    The congress will be structured to allow scientists, clinicians, and academicians to meet in formal and informal ways to exchange ideas. We hope that mental health professionals and physicians will take advantage of this unique educational opportunity during one of the most beautiful seasons of Antalya.

    Sincerely,
    Gerald R. Weeks, Ph.D., ABPP
    President, 21st Congress
    www.cised.org.tr
    www.sexologie.org
    www.cinselsaglik2014.org

    Prof. Dr. Jakob PASTÖTTER
    Co-chair
    www.sexologie.org

    Further information can be found here.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.17.
    Rendezvény vége: 2014.04.20.
    Helyszín: Turkey, Antalya,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Society for Affective Disorders Congress

    This major international conference aims to promote networking, exchange of ideas and experiences,and advance awareness of the consequence of mental health to global health and human development.

    Contact person: Candice Lewis

    Deadline for abstracts/proposals: 18th November 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.28.
    Rendezvény vége: 2014.04.30.
    Helyszín: Germany, Berlin,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Workshop a Magyar Családterápiás Egyesület szervezésében - A kapcsolat megteremtése és a kötődés helyreállítása

    Előadó: Judith Kellner (USA)

    Regisztráció 8:30-tól
    Részvételi díj (2 nap): 15.000,-Ft
    Napijegy: 10.000,-Ft

    A részvételi díj befizetése a helyszínen is lehetséges, de a korlátozott számú férőhelyek miatt javasoljuk, hogy regisztrációját minél előbb erősítse meg a részvételi díj átutalásával a Magyar Családterápiás Egyesület bankszámlaszámára: 11702036-20635408-00000000

    MCSE aktivitási pont (2 nap): 12 pont; (1 nap): 6 pont

    A két napos workshop elméleti és gyakorlati bevezetést nyújt az Érzelem Fókuszú Terápiába (ÉFT). A Dr. Susan Johnson által alapított humanisztikus-élménycentrikus, rendszerszemléletű megközelítés, a kötődés elméletekre épül, különleges fókusszal az érzelmekre. A párterápia területén az irányzat eredményességét empirikusan igazolt kutatások támasztják alá és napjainkban ez az egyik leginkább megalapozott megközelítés. Az ÉFT párterápia célja nem csupán a kapcsolati zavar csökkentése, hanem egy új, biztonságos érzelmi kapcsolat kiépítése.

    A workshop első napján röviden átismételjük a kötődés elméletet és az érzelmek természetét, megismerjük az ÉFT folyamat-térképének 3 szakaszát és 9 lépését. Az intervenciók ismertetése után a gyakorlatban is kipróbálhatjuk a tanultakat.

    A második nap megtanuljuk, hogy az ülések során hogyan mélyíthetjük el a pár tagjai közötti érzelmeket, a jobb, biztonságosabb kapcsolat elősegítése érdekében. Foglalkozunk a terapeuta személyiségének kérdésével is, és hogy ez hogyan befolyásolja a terápiát. Az interaktív workshopot ÉFT terápiás üléseken készült videók, sajátélményű gyakorlatok és élő párterápiás bemutató is színesíti. A workshop dinamikus tanfolyami környezetben nyújt bevezetést az ÉFT párterápiába kezdő és tapasztalt terapeutáknak egyaránt.

    Az előadó Judith Kellner, magyar származású Amerikában élő, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta, akkreditált ÉFT terapeuta és szupervízor.

    A magyar és angol nyelvű workshopon tolmácsolást biztosítunk!

    A jelentkezéshez kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.07.
    Rendezvény vége: 2014.05.08.
    Helyszín: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14., Lurdy Ház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EFCAP Congress 2014

    Our congress programme strives for scientific rigour and to lead the way in developing clinical excellence and promoting best practice.

    Contact person: Rosanne Brake

    Deadline for abstracts/proposals: 3rd January 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.07.
    Rendezvény vége: 2014.05.09.
    Helyszín: United Kingdom, Manchester,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Review of Psychosis & Bipolarity

    Organizer: International Forum on Psychosis and Bipolarity
    Collaboration:
    1) WPA Section on Private Practice
    2) International Society on Neurobiology and Psychopharmacology
    Contact person: Dr. KN Fountoulakis
    E-mailkostasfountoulakis@gmail.com
    Congress Website: http://www.irbd.org / http://www.ifpb.info/join-ifpb.php

    Rendezvény kezdete: 2014.05.09.
    Rendezvény vége: 2014.05.12.
    Helyszín: Greece, Athens,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.

    A Vadaskert Kórház és Szakambulancia baba-mama rendelőjében sok éve folytatunk terápiás munkát a szüléshez kapcsolódó érzelmi-hangulati zavarok esetén nőkkel, anyákkal, baba-mama párokkal, családokkal.

    Előadók:
    Dr. Frigyes Júlia – pszichiáter, diplomás szülésznő, dúla
    Molnár Judit Eszter –klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta, jungi analítikus, hipnoterapeuta, perinatális, csecsemő terapeuta

    „A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek – háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.

    Bővebb információ a honlapon olvasható!

    Időpont: 2014.05.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Képzés

    A mindfulness meditáció a kognitív terápia harmadik hullámának rendkívül érdekes, meglepően hatékony új területe. Legjobban a „tudatos jelenlét” kifejezéssel lehet lefordítani: olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, a gondolatok kíváncsi megfigyelését és elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. Fő üzenete az, hogy a személyiség több és gazdagabb, mint gondolatainak összessége. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: de semmiképpen sem azonosak a személlyel. A jelenben való létezés és pl. a kényszergondolatoktól való távolságtartás nagyon hatékony a stresszel kapcsolatos betegségek megelőzésében. A mindfulness meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja: míg korábban jó eredménnyel használták a krónikus fájdalom és krónikus stressz kezelésében, ma már a súlyos rekurrens depresszióban is segít a visszaesések megelőzésében.
    A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.

    Kreditpont érték: 8 pont

    Rendezvény kezdete: 2014.05.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.05.09. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (Szemészeti Klinika épülete)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social Sciences

    It is our great pleasure to invite you to participate in the 19th International Conference of the A.P.P.A.C., the 9th of the series on “Recent Advances in Neuropsychiatric, Psychological and Social Sciences” (CME/CPD accredited). 

    Contact person: John Kouros

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.13.
    Rendezvény vége: 2014.05.16.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Főpsziché Egyesület következő összejövetele

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők! Egyesületünk 2014. május 14-én tartja következő összejövetelét.

    Program:
    - 9h- Dr. Filetóth Zsuzsa: Újabb vaklicit után.
    - 10 h Dr. Haszmann Andrea: Igazságügyi kérdések – új PTK (gondnokság, sérelemdíj …)
    - 11. h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász a magyar egészségügy helyzetéről.
    Büfé

    Figyelem! Kérjük a kedves tagokat, hogy minél többen és pontosan érkezzenek!

    Tájékoztatás:
    Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlapja ad tájékoztatást!
    Kérjük, akinek nincs e-mail elérhetősége, jelezze vezetőségünknek!

    Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    Rendezvény kezdete: 2014.05.14. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.05.14. 12:00
    Helyszín: XIX. Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja

    A Vadaskert Kórház és Szakambulancia keretein belül immár 10 éve foglalkozunk speciálisan a Tourette szindróma és tic zavarok diagnosztikájával és terápiás megközelítésével. Emellett számos nemzetközi kutatásban veszünk részt, melyek a zavar hátterében álló genetikai és viselkedési faktorokat térképezik fel. A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja című képzésünket azoknak a szakembereknek (pszichológus, pszichiáter, neurológus, gyermekgyógyász, háziorvos) ajánljuk, akik találkoznak tic zavarokkal a mindennapi gyakorlatuk során. A tanfolyamon részletesen hallhatnak a zavar klinikai hátteréről, a modern kutatási eredményekről, a legújabb biológiai- és pszichoterápiás megközelítésekről. Képzésünk gyakorlati szempontú, külön workshop keretében mutatunk videodemonstrációkat, esetmegbeszélést és részletes terápiás protokoll ismertetést.

    Előadók:
    Tárnok Zsanett PhD. – klinikai szakpszichológus, neuropszichológus
    Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Farkas Luca – klinikai szakpszichológus
    Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Bognár Emese – klinikai szakpszichológus

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.

    Bővebb információ a honlapon olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2014.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.05.15. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st Annual International "Stress and Behavior" Neuroscience and Biopsychiatry Conference

    An annual international event gathering scientists and psychiatrists from around the world to share an interest in stress-evoked brain disorders in both humans and animals.

    Contact person: NA Nutsa

    Deadline for abstracts/proposals: 28th February 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.16.
    Rendezvény vége: 2014.05.19.
    Helyszín: Russian Federation, St-Petersburg,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (MINDFULNESS) képzés

    A mindfulness meditáció a kognitív terápia harmadik hullámának rendkívül érdekes, meglepően hatékony új területe. Legjobban a „tudatos jelenlét” kifejezéssel lehet lefordítani: olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, a gondolatok kíváncsi megfigyelését és elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. Fő üzenete az, hogy a személyiség több és gazdagabb, mint gondolatainak összessége. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: de semmiképpen sem azonosak a személlyel. A jelenben való létezés és pl. a kényszergondolatoktól való távolságtartás nagyon hatékony a stresszel kapcsolatos betegségek megelőzésében. A mindfulness meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja: míg korábban jó eredménnyel használták a krónikus fájdalom és krónikus stressz kezelésében, ma már a súlyos rekurrens depresszióban is segít a visszaesések megelőzésében.
    A mindfulness képzést olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során pszichés problémákkal küzdő, szorongásos és depressziós páciensekkel, krónikus fájdalmakban, daganatos megbetegedésben, stressz eredetű szív-, emésztési és légzőszervi problémákban szenvedő páciensekkel dolgoznak.

    Kreditpont érték: 8 pont
    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 8 óra Időpont: 2014. május 16., 10.00 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25- 29. Szemészeti Klinika épülete)
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 20 000 Ft
    SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben résztvevőknek: 10 000 Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Szervező intézmények: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: telefonon: 459-1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy a www.oftex.hu honlapon

    Órarend:

    1. 2014.05.16 10:00 Mindfulness módszerek a pszichés zavarok kezelésében - előadás Dr. Perczel Forintos Dóra
    2. 2014.05.16 12:00 Bevezetés a tudatos figyelem gyakorlásába - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra, Ajtay Gyöngyi
    3. 2014.05.16 14:30 Tudatos jelenlét a mindennapi életben - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra, Ajtay Gyöngyi
    4. 2014.05.16 16:30 Belső élményeink tudatos megfigyelése - gyakorlat Dr. Perczel Forintos Dóra, Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2014.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st Annual International "Stress and Behavior" Neuroscience and Biopsychiatry Conference

    An annual international event gathering scientists and psychiatrists from around the world to share an interest in stress-evoked brain disorders in both humans and animals.

    Contact person: NA Nutsa

    Deadline for abstracts/proposals: 28th February 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.16.
    Rendezvény vége: 2014.05.19.
    Helyszín: Russian Federation, St-Petersburg,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 3

    Május szimbolikája. Szerelem, párkapcsolat, életút. Alkotások relaxációban zene és vershallgatás után. Fájdalmas párkapcsolat, búcsú, veszteség. Boldog párkapcsolat, szerelem. Délután közös múzeum-látogatás, kapcsolatok, nőiesség témában képzőművészeti alkotások kiválasztása, lerajzolása. Megbeszélés, reflexiók.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00194

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.17. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.05.17. 17:30
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Társadalom és művészet szekciói a IX. Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztiválon

    Outsider art | Részvétel és együttműködés a kortárs művészetben

    Előadások, bemutatók:

    - Tóth Eszter: Az outsider art társadalmi vonatkozásai
    A társdalom peremén élők művészetének megközelítési lehetőségei

    Az outsider art a XX. század második felétől a kortárs képzőművészet élénk, kiegészítő eleme. Társadalmilag és kulturálisan is „kívülálló” alkotók és a társadalom sérülékeny csoportjaihoz tartozó személyek lenyűgöző, faragatlan művei.

    Az outsider art művészeti-kulturális, egészségügyi és szociális területek találkozási pontja, metszete. Megmutatja, hogy az izolált élethelyzetek az alkotás egészen más perspektíváit nyitják meg. E művek érzékenységükkel képesek intenzív érzelmi viszonyt megteremteni a közönséggel is. Előadásomban holisztikus szempontok szerint vizsgálom a társadalom peremén élők művészetét, megközelítési lehetőségeit, kiemelten fókuszálva a társadalmi kontextusra és a befogadói attitűdökre.

    Kapcsolódó, ráhangoló művészeti program 14:30-tól az Alkotóműhelyben: "Képzőművészet, outsider art és mi"

    - Csatlós Judit: Együttműködés és részvétel a kortárs művészetben

    Előadásomban együttműködésen és részvételen alapuló kortárs művészeti gyakorlatokat mutatok be. Értelmezésem szerint ezek a kezdeményezések a művészet lehetséges társadalmi szerepét a demokrácia és a részvételi kultúra viszonyában határozzák meg.

    További információkért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.17. 16:30
    Rendezvény vége: 2014.05.17. 17:45
    Helyszín: Moziterem - kiállítótér (Fogasház - földszint)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A depresszió kezelésének aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a A depresszió kezelésének aktuális kérdései című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.

    Program:
    - Purebl György – Cirkadián ritmusok és depresszió
    - Szily Erika – Gyakori komorbid betegségek depresszióban: differenciál-diagnosztikai dilemmák
    - Baran Brigitta – Depresszió és szomatikus betegségek komorbiditása: terápiás megfontolások

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I./00385

    Akkreditációs pont: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.20. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.05.20. 17:00
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos Ülés és Betegtalálkozó - Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály fennállásának 60. évfordulója

    Tisztelettel meghívjuk Önt a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztálya fennállásának 60. évfordulóján rendezendő Tudományos Ülésre és Betegtalálkozóra.

    Helyszínei:

    Kapuvár Város Önkormányzat Díszterme (Kapuvár, Fő tér 1.)
    - 10.00: Megnyitó
    - 10.10: Tudományos konferencia

    Dénesfa, Fő utca 19.
    - 14.30. Betegtalálkozó
    Program: köszöntések, Kulcsár Béla Liszt díjas harmonikaművész előadása, társintézetek kulturális műsora, tombola, uzsonna, parkséta, tánc.

    Fő védnök: Hámori György-Kapuvár Város Polgármestere

    Védnökök:
    - Dr. Molnár Károly: Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke
    - Prof. Dr. Füredi János: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke
    - Prof. Dr. Tringer László: Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke
    - Dr. Varga Gábor: GYEMSZI Észak-Dunántúli Térségi Igazgató

    Tudományos ülés programja:

    Üléselnök: Dr. Benedek Zoltán-Dr. Ostorharics–Horváth  György

    - Dr. Ostorharics  H. György  (Kapuvár-Dénesfa): A Dénesfai Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály  története és működése
    - Dr. Németh Attila  (OPAI, Budapest): Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megalakulása és helye a hazai pszichiátriában
    - Dr. Harmatta János (OORI, Budapest): 30 év pszichoterápiás rehabilitáció Tündérhegyen: A terápiás team szerepe a pszichoterápiás osztályon.
    - Dr. Móré E. Csaba (DE KK Pszichiátriai Klinika Debrecen): Szocializáció és egészség.
    - Dr. Kassay-Farkas Ákos (Nyírő Gyula Kórház, Budapest): Művészetterápia helye a rehabilitációban.
    - Dr. Feller Gábor (PAMOK Győr): Mentális betegek rehabilitációjának múltja és jövője.
    - Dr. Horváth Szabolcs és Anginé Szántó Ibolya (Budapest): Gyógy –foglalkoztatás társadalmi meghatározottsága.
    - Dr. Kosza Ida (Pomáz): Új utak a pszichoszociális rehabilitációban.
    - Dr. Balázs-Fényi László (Kapuvár): A pszichiátriai rehabilitáció a mentálhigiénés gondozás keretében.

    A rendezvény támogatói:
    - Hámori György, Kapuvár Város Önkormányzata
    - Lumniczer Sándor Kórház –Rendelőintézet, Kapuvár
    - Dr. Némethné István Erzsébet, Hövej Önkormányzata
    - Takács Lajos, Dénesfa Önkormányzata
    - Ostorharics Bt., Győr
    - Kulcsár Béla, Liszt-díjas harmonikaművész
    - Németh Sándor, Security Kft ügyvezető igazgató
    - Kiss Imre, BIOBOX
    - Kovács Ferenc, Tanár
    - Holcza Istvánné Rábaközi perec készítő
    - Dénesfáért Egyesület

    A meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2014.05.22.
    Helyszín: Kapuvár, Városháza, Díszterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet.

    Képzésünket azoknak a szakembereknek hirdetjük meg, akik szorongós csoportok vezetését tervezik kognitív-viselkedésterápia felhasználásával.
    A képzés során részletesen bemutatjuk kórházunk osztályán sikeresen és hatékonyan alkalmazott programsorozatunkat, melyet szorongó gyermekek számára dolgoztunk ki, és kognitív-viselkedésterápiás eszközökön alapul.
    A program vázát Philip C. Kendall által szorongó gyermekek és serdülők számára kidolgozott Coping Cat program nyújtja, azonban számos kreatív ötlet, játék és egyéb módszer egészíti ki, amelyek segítségével a gyermekek könnyen és játékosan tudnak különféle szorongáscsökkentő stratégiákat elsajátítani. A tanfolyamon az elméleti és módszertani képzés mellett sajátélményre is lesz lehetősége a résztvevőknek, sőt a tanfolyamot követően előzetes egyeztetés alapján csoportjainkra is ellátogathatnak. A csoportvezető munkáját számos fénymásolt segédanyag segítheti, amelyek jól felhasználhatók a csoportfoglalkozásokon, ezeket szintén megkapják a résztvevők.

    Előadók:
    Németh Laura – klinikai szakpszichológus
    Dr. Nagy Péter – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Kollár Kristóf – testnevelés és rekreáció szakos tanár, részlegvezető-foglalkoztató

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.

    Bővebb információ a honlapon olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2014.05.23.
    Rendezvény vége: 2014.05.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    Kedves Doktornők, Doktor Urak!

    A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
    Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
    A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
    Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

    Budapest, 2014. március 27.

    Prof. Füredi János
    a kuratórium elnöke

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2014.05.24.
    Rendezvény vége: 2014.05.25.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Mátraháza, Lifestyle Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11th Research Training Seminar in Child and Adolescent Psychiatry

    Organizer: International projects for the Foundation Child
    Collaboration:
    1) SOPSI Italian Society of Psychopathology
    2) WPA section on Child and Adolescent Psychiatry
    Contact: Prof. Ernesto Caffo / Ms. Martina Lagatta
    E-mail: info@fondazionechild.it
    Website: www.fondazionechild.it

    Rendezvény kezdete: 2014.05.25.
    Rendezvény vége: 2014.05.30.
    Helyszín: Italy, Camposampiero, Padova,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11. Nemzetközi „Dívány a Dunán” Konferencia

    Tisztelt Támogatóink, Barátaink! Szeretettel meghívjuk a 11. Nemzetközi „Dívány a Dunán” Konferenciára.

    A konferenciára a belépés díjtalan.

    Az eseményhez két nemzetközi művészetterápiás kiállítás is kapcsolódik, melyre várunk minden érdeklődőt szeretettel!
    - 2014. május 27., kedd, 18 óra, Francia Intézet
    - 2014. május 28., szerda 18 óra, Tárt Kapu Galéria

    A részletes program a mellékletben olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.27.
    Rendezvény vége: 2014.05.30.
    Helyszín: Budapest, Budapesti Francia és Olasz Intézetben illetve külsős helyszínek

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th EPA Academia Summer School 2014

    Only a few weeks are left to apply for the 4th EPA Academia Summer School on Comorbidity between mental and physical disorders, taking place on 29 May - 1 June 2014 in Strasbourg, France.

    The EPA Academia Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.

    Deadline for applications: 15 February 2014.

    Visit the EPA website for more information on the application procedure.

    A rendezvény weboldala megtekinthető ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.29.
    Rendezvény vége: 2014.06.01.
    Helyszín: France, Strasbourg,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fejezetek a gyermekpszichiátriából: ADHD és autizmus

    Tanfolyamunk pénteki és szombati napokon kerül megrendezésre. A képzés egyik hétvégéjén a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetegyüttessel, másik hétvégéjén az autizmus spektrumzavarral kapcsolatos diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel ismertetjük meg a résztvevőket.

    A tanfolyamra az ADHD+Autizmus hétvégére együtt (összesen 4 nap, részvételi díj: 60.000 Ft, kreditpont: 50), vagy külön-külön csak az ADHD hétvégére, vagy csak az Autizmus hétvégére is lehet jelentkezni (ekkor a tanfolyam 2 napos, részvételi díj: 30.000 Ft, kreditpont: 25).

    ADHD 2014.05.30-31.

    A Hiperaktivitás-Figyelemzavar az egyik leggyakrabban előforduló gyermekpszichiátriai betegség az iskoláskorú gyermekek körében, mellyel nemcsak a gyermekpszichiáterek, hanem minden, ezzel a korosztállyal kapcsolatban lévő szakma képviselője találkozik. Az időben történő felismerés és a hatékony kezelés rendkívül fontos, közös feladatunk. A tapasztalatunk az, hogy mind a korai felismerés és a szakszerű segítségnyújtás terén, számos esetben a szakemberek nem megfelelően felkészültek, gyakran eszköztelenek. A Hiperaktivitás-Figyelemzavar bizonyítottan hatékony terápiája a kognitív-viselkedésterápia és az ehhez kapcsolódó szülőtréning. A képzésünkön a viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe, valamint részletesen ismertetjük a szülőtréningek során végzett munkánkat, és szerzett tapasztalatainkat. Igyekszünk minél több gyakorlati segítséget nyújtani a résztvevők számára, bízva abban, hogy munkájuk során mindez hathatós segítséget jelent majd. Ezt a képzést azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik találkoznak a Hiperaktivitás-Figyelemzavar problémájával, és a már meglévő ismereteiket szeretnék bővíteni, gyakorlati tudásukat szélesíteni.

    Előadók:
    Dr. Baji Ildikó – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Dr. Kiss Enikő – gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.

    Bővebb információ a honlapon olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2014.05.30.
    Rendezvény vége: 2014.05.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testre bízva - A pszichodinamikus mozgás- és táncterápia műhelykonferenciája

    A Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápia (PMTT) önismereti és terápiás módszer, amely a mozgásimprovizációban, táncban rejlő alkotó és gyógyító lehetőségeket összekapcsolja a pszichoanalitikusan orientált csoportterápia eszközeivel.

    A PMTT alapja a testi érzések felszínre hozása, a testtudati munka. Ezen a bázison végzünk egyéni, páros vagy csoportos mozgásimprovizációt. A pszichodinamikus módszer lényeges önismereti eszköze a mozgásos élmények megbeszélése is. A csoport résztvevőitől semmiféle mozgásos, táncos előképzettséget nem igényel.

    Program:
    - 10.00-10.45   A pszichodinamikus mozgás és táncterápia főbb jellemzői
    Előadó: Simon Judit, pszichodinamikus   kiképző  mozgás- és táncpszichoterapeuta
    - 11.00-14.00   Workshopok – saját tapasztalat, élmény a módszerről
    - 14.00-15.00   Szünet
    - 15.00- 17.00  Workshopok – saját tapasztalat, élmény a módszerről
    - 17.30- 19.00  Kerekasztalbeszélgetés a workshopok résztvevőivel

    Jelentkezési lap, további információ: www.tancterapia.net, mozgasterapia.konferencia@gmail.com

    Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.05.31. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.05.31. 19:00
    Helyszín: 1139 Budapest, Gyutacs u.10., SÍN Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ISNP 1st International Review of Psychiatry

    Dear colleagues,

    The International Society on Neurobiology and Psychopharmacology (ISNP) announces the organization of the 1st International Review of Psychiatry (Inter 2014) which will take place in Belgrade, Serbia in June 5-7th 2014.

    The congress is co-organized by the Institute of Mental Health, the Serbian Psychiatric Association as well as the Psychiatric Association of Eastern Europe and the Balkans.

    All available information can be found here, which will be updated continuously.

    DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION: March 1st, 2014

    CME credits: The congress will be accredited for Continuing Medical Education to provide 14 CME credits

    ALL INFORMATION CONCERNING THE AWARDS IS AVAILABLE HERE!

    Best regards,
    Dr. Kostas N. Fountoulakis M.D., Ph.D
    Assistant Professor of Psychiatry

    Rendezvény kezdete: 2014.06.05.
    Rendezvény vége: 2014.06.07.
    Helyszín: Serbia, Belgrade, Hotel Moskva

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése - Operatív andrológiai tanfolyam

    TISZTELT KOLLÉGÁK!
    A szexuális gyógyítás az orvostudomány folyamatosan fejlődő, minden évben újdonsággal szolgáló területe. A hatékony gyógyítás feltétele ezen a területen is a széleskörű tájékozottság, sok esetben a korszerű műtéti technikák megismerése.
    A Magyar Szexuális Medicina Társaság idén a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának Andrológiai Centrumával karöltve szervezi meg továbbképző tanfolyamát. Ismert külföldi és hazai szakemberek részvételével zajló élő műtéti bemutatók mellett a legújabb gyógyszeres kezelési lehetőségekkel valamint a szexuális gyógyítás interdiszciplináris /nőgyógyászat, pszichológia stb./ vonatkozásaival ismerkedhetnek meg a részvevők.

    Fő témák:
    • Operatív andrológia / élő műtéti bemutatók/ - andrológiai mikrosebészeti műtétek, genitális sebészet, penisgörbületek, erectilis dysfunctio műtétei.
    • A szexualitás organikus vonatkozásai – újdonságok a gyógyszeres kezelés területén
    • A szexuális gyógyítás lelki és interperszonális vonatkozásai

    Szeretettel várjuk azokat, akik érdeklődnek a szexuális problémák gyógyítása valamint a férfi genitális műtétek
    iránt.

    Dr. Fekete Ferenc
    Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke

    Dr. Kopa Zsolt Prof.
    SE. Urológiai Klinika Andrológiai Centrum vezetője

    Dr Nyirády Péter
    SE. Urológiai Klinika igazgató

    További információkért kattintson!

    Rendezvény kezdete: 2014.06.06.
    Rendezvény vége: 2014.06.07.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45., Novotel Budapest Centrum****
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Czech Psychiatric Association Meeting - The future of care for the mentally ill in perspective

    Organizer: Czech Psychiatric Association
    Contact: Martin Holly, M.D.
    E-mail: cpssjezd@guarant.cz
    Websitewww.cpssjezd.cz

    Rendezvény kezdete: 2014.06.12.
    Rendezvény vége: 2014.06.15.
    Helyszín: Czech Republic, Spindleruv Mlyn,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gondozói Hétvége

    Hamarosan további információkat olvashat az eseménnyel kapcsolatban!

    Rendezvény kezdete: 2014.06.12.
    Rendezvény vége: 2014.06.14.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 4

    Szerepek, kötődések, nőiesség-anyaság, érettség. Alkotások relaxációban zene és vershallgatás után. Nőiesség, virág és víz.A négy nap alatt készült összes alkotás megbeszélése, reflexiók, lezárás, búcsú.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00194

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.06.14. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.06.14. 17:30
    Helyszín: IX. kerület, Ráday u. 33/b., Budapest, Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A bajai pszichiátria épület átadási ünnepsége

    Az épület a maga műemléki pompájában fog ragyogni és természetesen funkciójában is megújul. 12:00-tól 13:00-ig a felújított pszichiátria épület bejárása a Bajai Szent Rókus Kórházban.

    Az avatást tudományos program egészíti ki PSZICHIÁTRIA ÉS INTERDISZCIPLINARITÁS címmel.

    Helyszín: Baja, Bácskai Kultúrpalota

    13:00-13:30 Megnyitó és köszöntők
    13:30-13:45  Dr. Tamási Ildikó, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály: A bajai pszichiátria története.
    13:45-14:15 Prof. Dr. Janka Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora, SZAOTE Pszichiátriai Klinika: A lélek kötőszövete az agy.
    14:15-14:40  Dr. Hal Viktor, o.v. főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház, Pszichiátriai Osztály: Az ejakuláció praecox pszichiátriai vonatkozásai.
    14:40-15:05  Dr. Tóth Gábor, főigazgató főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház: Az ejakuláció praecox innovatív kezelési lehetősége.
    15:05-15:35 Szünet
    15:35-16:05 Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az MTA doktora, SOTE Pszichiátriai Klinika, Kútvölgyi Tömb: A halfogyasztás jelentősége pszichiátriai (egészségügyi) szempontból.
    16:05-16:35 Prof. Dr. Tényi Tamás, egyetemi tanár POTE Pszichiátriai Klinika: Ritka pszichiátriai szindrómák.
    16:35-16:45 A rendezvény zárása
    16:45- Állófogadás

    Időpont: 2014.06.20.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fejezetek a gyermekpszichiátriából: ADHD és autizmus

    AUTIZMUS 2014.06.20-21.
    Az elmúlt két évtizedben egyre gyakoribb az autizmus szindróma diagnózis. Az érintett gyermekek és fiatalok száma jelen ismereteink szerint valószínűleg nem növekszik, csupán a diagnosztikai, e sajátos fejlődési zavarhoz alkalmazott speciális diagnosztikai, és edukatív terápiás beavatkozási lehetőségek köre fejlődött jelentősen. Ezen beavatkozási lehetőségek ismerete nagymértékben lerövidítheti a téves beteg-utakat a gyermekorvostól a diagnózison keresztül a specifikus ellátásig, megkönnyíti az egészségügyi ellátás egyéb területeinek kliens-barát szolgáltatásainak kialakítását, a társszakmák munkatársai közötti kommunikációt, segítve ezzel az érintett gyermekek, fiatalok családját, javítva életminőségüket, kilátásaikat.
    Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait.
    A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Előadók:

    Prekop Csilla – gyógypedagógus
    Dr. Gádoros Júlia PhD - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Dr. Kenézlői Eszter - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Dr. Mészáros Gergely - gyermek-és ifjúságpszichiáter szakorvos
    Solt Anna - gyógypedagógus
    Csanaky Szilvia – pszichológus

    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.

    Bővebb információ a honlapon olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2014.06.20.
    Rendezvény vége: 2014.06.21.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)8. Bajai Pszicho-open - a pszichiáterek országos teniszbajnoksága

    Rendezvény kezdete: 2014.06.21.
    Rendezvény vége: 2014.06.22.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th International Regional "Stress and Behavior" Neuroscience and Biopsychiatry Conference (North America)

    An annual international event gathering scientists and psychiatrists from around the world to share an interest in stress-evoked brain disorders in both humans and animals.

    Contact person: NA Nutsa

    Deadline for abstracts/proposals: 30th April 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.06.22.
    Rendezvény vége: 2014.06.24.
    Helyszín: United States of America, New Orleans, LA,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Congress of the Royal College of Psychiatrists

    This major international event reflects the College’s high standards in education, training and research with streams on new research, psychopharmacology, neuropsychiatry, psychosis, treatment, clinical skills, management & leadership and new science amongst others.

    As always our programme strives for scientific rigour and to lead the way in developing clinical excellence and promoting best practice. We are committed to ensuring that attendees leave with an improved understanding of psychiatry and mental health and the interactions between mental health, neuroscience and the social and cultural context in which people live.
    With a projected attendance of over 1,500 delegates from more than 40 different countries, the congress will offer numerous networking opportunities as well as a full programme of social events.

    This congress is eligible for a total of 24 CPD / CME points

    Rendezvény kezdete: 2014.06.24.
    Rendezvény vége: 2014.06.27.
    Helyszín: UK, London,
    A rendezvény Web oldala: http://www.rcpsych.ac.uk/congress

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VII. Nemzetközi Román-Magyar Pszichiátriai Konferencia és VIII. Országos Romániai Pszichiátria Szimpózium

    A Román Pszichiátriai és Pszichoterápiás Társaság, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Cry for Help alapítvány szervezésében kerül sor a VII. Nemzetközi Román-Magyar Pszichiátriai Konferenciára és a VIII. Országos Romániai Pszichiátria Szimpóziumra az Affektív és szorongásos zavarok; Öngyilkos magatartás; Vallás, szellemiség, interdiszciplinaritás a pszichiátriában stigma témakörökben.

    Tisztelettel hívom kollégáimat, barátaimat konferenciánkra, melynek témáját a hargitai pszichiáterek a megyeszékhelyen megrendezett eddigi országos rendezvényeink címszavává emelték.

    Folytatjuk hagyományunkat a 2013-ban Győrben tartott konferenciánk után megjelent kötetek és szerzőik bemutatásával valamint a rezidensek által előadott legjobb 3 dolgozat díjazásával.
    Reményeink szerint, pangó gazdasági körülményeink dacára, előző találkozóinkon való részvételük élményei bátoritják visszatérési szándékukat hozzánk, a Hargita aljára szervezett találkozónkra, jelenlétükkel hozzájárulva konferenciánk sikeréhez.

    További információkat és a jelentkezési lapot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2014.06.26.
    Rendezvény vége: 2014.06.29.
    Helyszín: Románia, Csíkszereda-Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi ház konferenciaközpont

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd International Conference and Exhibition on Addiction Research & Therapy

    After the success of previous conferences on Addiction Therapy (2012 & 2013) held at Las Vegas, USA, this time special interest and theme of this conference is Shaping Addiction Treatment with Research for Advancing Technology

    Contact person: Nick Johnson
     
    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.08.04.
    Rendezvény vége: 2014.08.06.
    Helyszín: United States of America, Chicago, Illinois,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nemzetközi Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társult Szakmák Kongresszusa

    WELCOME TO THE 21ST WORLD CONGRESS OF IACAPAP

    Dear Delegates

    The South African Association for Child and Adolescent Psychiatry and Allied Professions (SAACAPAP) is proud to host the first IACAPAP World Congress to be held on the African continent, and doubly proud to be doing so during the term of office of the first African President of IACAPAP, Olayinka Omigbodun, Professor of Psychiatry at the University of Ibadan, Nigeria.

    The SAACAPAP was founded in 1978 and published the first issue of its Journal of Child and Adolescent Mental Health in 1989. The SAACAPAP holds biennial congresses, organised by Eastern Sun Events, so we are well positioned to host the 2014 IACAPAP congress in Durban. There is a wealth of scientific research being conducted in South Africa in the field of Child and Adolescent Mental Health, much of which I hope will be showcased at the congress, in addition to the work presented by the international delegates. A highlight of the congress will be the 6 Plenary Lectures by an outstanding group of speakers, and the 18 concurrent "state of the art" lectures by experts in their field.

    The International Convention Centre in Durban is one of the most advanced conference facilities in the world. Durban, capital of the province of KwaZulu Natal, is South Africa's premier holiday destination. The subtropical climate and warm Indian Ocean mean all-year-round swimming and outdoor activities. Several game parks are only a few hours' drive to the north, and the majestic Drakensberg mountain range, with its holiday hotels and scenic hikes, is only a few hours' drive to the west.

    On behalf of the SAACAPAP, I welcome you to South Africa and to the 21st World Congress of IACAPAP. We promise you an unforgettable African experience in our country, the cradle of civilisation and the home of Nelson Mandela.

    Critical Dates

    31 January 2014
    Call for Abstracts Closes

    March 2013
    Second Announcement

    12 June 2013
    Call for Abstracts Opens

    October 2013
    Third Announcement & Registration Opens

    Rendezvény kezdete: 2014.08.11.
    Rendezvény vége: 2014.08.15.
    Helyszín: Dél-Afrika, Durban,
    A rendezvény Web oldala: http://www.iacapap2014.co.za/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás konzultáns (CBT konzultáns) képzés

    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Szervező partner: Moravcsik Alapítvány
    A képzés szakmai vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
    A képzési koordinátor: Kovács Emese Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote@mail.semmelweis-univ.hu
    Jelentkezés: a www.vikote.hu oldalon.

    Kiknek ajánljuk a képzést:
    A képzésre azon humán alapdiplomával rendelkező, segítő szakmában dolgozó kollégák jelentkezését várjuk, akik munkájuk során kívánják a kognitív viselkedésterápiás módszert használni.

    A képzés ideje:
    A teljes képzés 2 éves (4 félév), félévente 12 képzési nap A tanfolyamunkat 2014. szeptemberében indítjuk.

    A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a kliens-terapeuta kommunikációt, fejlődjön az empátiás készségük. Ismerjék meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban leggyakrabban megjelenő kóros tüneteket, hiszen ezek felismerése elengedhetetlen a hatékony segítő kapcsolat kialakításában. Munkájuk célja lesz, hogy klienseiket segítsék a mentális, ill. viselkedési zavaraikból fakadó problémáik megoldásában. A képzésből kikerülő friss ismereteket és kompetenciákat szerző munkaerő feledata a működési területén a mentális problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő emberek munkavállalási képességének, tanulási készségeiknek fejlesztése, életminőségük javítása.

    A képzés tematikája:
    A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós gyakorlatokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll.

    1. Propedeutika, pszichopatológia, pszichoterápiás kommunikáció, személyközpontú terápia alapjai, empátia labor A képzés első részében a résztvevők elsajátítják azt a kliens-terapeuta kommunikációt, amely minden pszichoterápiás  illetve segítő kapcsolat alapját képezi. Különös hangsúlyt helyezünk a non-specifikus változókra (empátia, feltétel nélküli elfogadás, kongruencia) és a kliens centrikus figyelmi beállítódásra, amelyek fejlesztése jelentősen javíthatja a terapeuta és a terápia hatékonyságát. Kitérünk azoknak a kóros tüneteknek a megismertetésére, amelyek a leggyakrabban jelennek meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban.  Ezeknek a tüneteknek a felismerése és azonosítása nélkülözhetetlen a pszichoterápiás eljárások megfelelő és korrekt alkalmazásához.

    2. Viselkedésterápia A képzés ezen részének célja a viselkedésterápiás módszer alapjainak, a viselkedésterápia alapfogalmainak, a viselkedésterápiás folyamat főbb jellemzőinek és a viselkedésterápiás etikának az elsajátítása. A behaviorizmus történetét követően a résztvevők megismerkednek a tanuláselmélettel és a tanulási szabályokkal. Ezt követi a viselkedésterápiás technikák elsajátítása és a különböző betegségek viselkedésterápiával történő kezelésének elmélete és gyakorlata. A gyakorlatok során a résztvevők megismerkednek a viselkedés-alapú anamnézis felvételével, a viselkedés feltérképezésével, a viselkedésdiagnosztika gyakorlatával, a viselkedésterápiás eszközök közötti választás szempontjaival, a különböző terápiás módszerekkel, a viselkedésterápiára jellemző betegvezetéssel, a terápiás óra szerkezetével, a terápiás keretek tartásával és a terápiás folyamat értékelésének módszereivel. A viselkedésterápia a nagymértékű strukturáltsága, a tanuláselmélet terápiában alkalmazott törvényszerűségei eredményeként hatékonyan alkalmazható a különböző magatartási és szorongásos zavarok gyógykezelésében, ami a viselkedésváltozások mérésével jól nyomon követhető. A szakirodalomban számos kontrollált tanulmány igazolja a módszer hatékonyságát.

    3. Kognitív terápia A képzés harmadik szakaszában a résztvevők megismerkednek a kognitív terápia alapjaival, - amely ráépül az előző, viselkedésterápiás képzési szakasz tananyagára - valamint a kognitív terápia specifikus kórképekre kidolgozott elméleti és gyakorlati ismereteivel. A résztvevők elsajátítják a kognitív megközelítés helyét a pszichoterápiás irányzatok között, elméleti alapjait, az egyes pszichés megbetegedések kognitív modelljét valamint a kognitív szempontú állapotfelmérés (ún. kognitív diagnosztika) alapelveit. Betekintést kapnak a sématerápia alapjaiba, valamint a tudatos jelenléten alapuló kognitív terápiába (Mindfullness terápia).

    Akkreditáció:
    A képzésünk akkreditálásra került az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).

    A képzés tandíja:  200.000,- Ft/félév

    A képzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.01.
    Rendezvény vége: 2014.09.30.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TEPKI Pszichoterapeuta Szakvizsgára Felkészítő Képzés

    PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2014. szeptemberben

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban!

    Rendezvény kezdete: 2014.09.01.
    Rendezvény vége: 2014.09.30.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. ÉS Hűvösvölgyi út 75/A., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy) és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás konzultáns (CBT konzultáns) képzés

    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Szervező partner: Moravcsik Alapítvány
    A képzés szakmai vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens
    A képzési koordinátor: Kovács Emese Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote@mail.semmelweis-univ.hu
    Jelentkezés: a www.vikote.hu oldalon.

    Kiknek ajánljuk a képzést:
    A képzésre azon humán alapdiplomával rendelkező, segítő szakmában dolgozó kollégák jelentkezését várjuk, akik munkájuk során kívánják a kognitív viselkedésterápiás módszert használni.

    A képzés ideje:
    A teljes képzés 2 éves (4 félév), félévente 12 képzési nap A tanfolyamunkat 2014. szeptemberében indítjuk.

    A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a kliens-terapeuta kommunikációt, fejlődjön az empátiás készségük. Ismerjék meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban leggyakrabban megjelenő kóros tüneteket, hiszen ezek felismerése elengedhetetlen a hatékony segítő kapcsolat kialakításában. Munkájuk célja lesz, hogy klienseiket segítsék a mentális, ill. viselkedési zavaraikból fakadó problémáik megoldásában. A képzésből kikerülő friss ismereteket és kompetenciákat szerző munkaerő feledata a működési területén a mentális problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő emberek munkavállalási képességének, tanulási készségeiknek fejlesztése, életminőségük javítása.

    A képzés tematikája:
    A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós gyakorlatokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll.

    1. Propedeutika, pszichopatológia, pszichoterápiás kommunikáció, személyközpontú terápia alapjai, empátia labor A képzés első részében a résztvevők elsajátítják azt a kliens-terapeuta kommunikációt, amely minden pszichoterápiás  illetve segítő kapcsolat alapját képezi. Különös hangsúlyt helyezünk a non-specifikus változókra (empátia, feltétel nélküli elfogadás, kongruencia) és a kliens centrikus figyelmi beállítódásra, amelyek fejlesztése jelentősen javíthatja a terapeuta és a terápia hatékonyságát. Kitérünk azoknak a kóros tüneteknek a megismertetésére, amelyek a leggyakrabban jelennek meg a viselkedészavarokban, a gondolkodás és az érzelmi élet zavaraiban.  Ezeknek a tüneteknek a felismerése és azonosítása nélkülözhetetlen a pszichoterápiás eljárások megfelelő és korrekt alkalmazásához.

    2. Viselkedésterápia A képzés ezen részének célja a viselkedésterápiás módszer alapjainak, a viselkedésterápia alapfogalmainak, a viselkedésterápiás folyamat főbb jellemzőinek és a viselkedésterápiás etikának az elsajátítása. A behaviorizmus történetét követően a résztvevők megismerkednek a tanuláselmélettel és a tanulási szabályokkal. Ezt követi a viselkedésterápiás technikák elsajátítása és a különböző betegségek viselkedésterápiával történő kezelésének elmélete és gyakorlata. A gyakorlatok során a résztvevők megismerkednek a viselkedés-alapú anamnézis felvételével, a viselkedés feltérképezésével, a viselkedésdiagnosztika gyakorlatával, a viselkedésterápiás eszközök közötti választás szempontjaival, a különböző terápiás módszerekkel, a viselkedésterápiára jellemző betegvezetéssel, a terápiás óra szerkezetével, a terápiás keretek tartásával és a terápiás folyamat értékelésének módszereivel. A viselkedésterápia a nagymértékű strukturáltsága, a tanuláselmélet terápiában alkalmazott törvényszerűségei eredményeként hatékonyan alkalmazható a különböző magatartási és szorongásos zavarok gyógykezelésében, ami a viselkedésváltozások mérésével jól nyomon követhető. A szakirodalomban számos kontrollált tanulmány igazolja a módszer hatékonyságát.

    3. Kognitív terápia A képzés harmadik szakaszában a résztvevők megismerkednek a kognitív terápia alapjaival, - amely ráépül az előző, viselkedésterápiás képzési szakasz tananyagára - valamint a kognitív terápia specifikus kórképekre kidolgozott elméleti és gyakorlati ismereteivel. A résztvevők elsajátítják a kognitív megközelítés helyét a pszichoterápiás irányzatok között, elméleti alapjait, az egyes pszichés megbetegedések kognitív modelljét valamint a kognitív szempontú állapotfelmérés (ún. kognitív diagnosztika) alapelveit. Betekintést kapnak a sématerápia alapjaiba, valamint a tudatos jelenléten alapuló kognitív terápiába (Mindfullness terápia).

    Akkreditáció:
    A képzésünk akkreditálásra került az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).

    A képzés tandíja:  200.000,- Ft/félév

    A képzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.01.
    Rendezvény vége: 2014.09.30.
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés - IDŐPONTVÁLTOZÁS

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2014/2015-ös tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További tudnivalókért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.05.
    Rendezvény vége: 2014.12.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ADOS diagnosztika a felnőtt pszichiátriai ellátásban

    A képzés célja: az autizmus spektrum zavar diagnosztikájában dolgozó szakemberek képzése. Elsősorban a felnőtt-, másodsorban a gyermekpszichiátriai ellátás területén dolgozó szakemberek jelentkezését várjuk sztenderdizált diagnosztikus eljárások alkalmazásáról szóló, OFTEX rendszerben akkreditált, 50 pontot adó képzésünkre. Az ADOS (Autizmus Diagnosztikus Obszervációs Séma) egy félig strukturált, „press-típusú” eljárás, kiegészítve az ADI-R-rel (Autizmus Diagnosztikus Interjú – Javított változat) együttesen teljes autizmus-diagnosztikus eljárást adnak. Az ADOS készletet biztosítjuk a résztvevők számára.

    A képzésben való részvétel ingyenes.
    A képzésen résztvevők maximum létszáma: 10 fő

    Résztvevők kiválasztási folyamatának szempontjai a formai megfelelésen kívül:
    Az Európai Unió által támogatott program előírásainak, valamint a program akkreditációjának megfelelve a képzésre jelentkezhet elsősorban felnőtt pszichiáter, másodsorban gyermekpszichiáter, de akár klinikai szakpszichológus is. A felnőtt pszichiátrián dolgozó jelentkezők a bírálat során előnyben részesülnek. A jelentkezések bírálata során további szempont a jelentkezés (elektronikus és papír alapú) beérkezési időpontja.

    A jelentkezők a képzésre történő felvételről szeptember 2-ig szóbeli és írásbeli értesítést kapnak.

    Csoportos képzési időpontok (Csoportos képzésben az FSZK székhelyén valósul meg):
    2014.09.05. péntek
    2014.09.06. szombat
    2014.10.20. hétfő
    2014.10.21. kedd
    2014.10.22. szerda
    2014.11.21. péntek

    A képzés teljes óraszáma magába foglalja az egyéni, támogatott tanulást és felkészülést.

    A képzéssel kapcsolatosan további információ kérhető:
    Békefi Éva képzési koordinátor (TÁMOP 5.4.11-12/1 – Nyolc Pont kiemelt projekt)
    Telefon: (1) 450-3230/105
    Mobiltelefon: (30) 756-7187 Fax: (1) 450-3235
    E-mail: bekefi.eva@fszk.hu

    Jelentkezési lap >>
    Részletes felhívás >>

    Rendezvény kezdete: 2014.09.05.
    Rendezvény vége: 2014.11.21.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1071 Budapest, Damjanich u. 4., FSZK székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés - IDŐPONTVÁLTOZÁS

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2014/2015-ös tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    További tudnivalókért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.05.
    Rendezvény vége: 2014.12.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Szervező partner: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A képzés szakmai vezetője: Prof. Tringer László egyetemi tanár
    A képzés vezetője: dr. Simon Lajos egyetemi docens, pszichiáter, pszichoterapeuta

    Kapcsolattartó: Kovács Emese
    Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com

    Kiknek ajánljuk a képzést:
    Klinikai szakpszichológusoknak, neuropszichológusoknak, alkalmazott egészségpszichológusoknak, és szakorvosoknak, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit gyógyító repertoárjukba beépíteni, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés ideje: A teljes képzés 3 éves (6 félév), félévente 9 képzési nap
    A tanfolyamunkat 2014 szeptemberében indítjuk.
    Jelentkezési határidő: 2014. augusztus 20.
    Felvételi beszélgetés: 2014. szeptember 3.
    A képzés helyszíne: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (1083 Budapest, Balassa utca 6.)

    Mit nyújt a képzés:
    A hároméves képzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis), melyek sikeres teljesítése és a szakvizsgára vonatkozó, törvényben előírt előfeltételek megléte esetén, be tud jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára, és megkérheti az Egyesületen keresztül, az Európai Viselkedés- és Kognitív Terápiás Szövetségtől (EABCT) az Európai Uniós CBT terapeuta diplomát. Ezzel a nemzetközi diplomával jogosulttá válnak az Európai Unió területén CBT terapeutaként pszichoterápiás munkát végezni és a nemzetközi magatartásterapeuta címet használni.

    A képzés tematikája:
    A tanfolyam előadásokból, készségfejlesztő, szupervíziós osztályfoglalkozásokból, valamint egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozásokból áll.
    - Első félévben a pszichoterápiás propedeutikát oktatjuk.
    - Második félévben a személyközpontú pszichoterápia és az autogén tréning módszeréből nyújtunk alapszintű képzést.
    - Az első évben a pszichiátria szakvizsgával nem rendelkezők számára, pszichopatológiából kiemelt képzést és vizsga lehetőséget biztosítunk.
    - Második és harmadik évben a viselkedés- és kognitív terápia elméletével és gyakorlatával ismertetjük meg a résztvevőket, lehetőséget biztosítunk egyéb módszerek, ill. alkalmazási területek (családterápia, hipnózis, asszertív tréning és rövid dinamikus terápia) megismerésére is. Fontos tematika a két év klinikai fázisban a kognitív és viselkedésterápiák új módszereinek bemutatása (mindfullness, metakognitív terápia, dialektikus behavior terápia).
    - A hatodik félévében a hallgatók pszichoterápiás gyakorlatának folyamatos szupervízióját biztosítjuk és az előadásokon a pszichoanalízis elméletével foglalkozunk.

    Akkreditáció:
    A tanfolyam akkreditálásra került a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központjánál és az Európai Kognitív és Viselkedésterápiás Szövetségnél (EABCT).

    A képzés tandíja: 135.000,- Ft/félév

    A szakképzésre jelentkezni a www.vikote.hu honlapon lehet, ahol tanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról is olvashatnak további információkat.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.17.
    Rendezvény vége: 2014.09.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6.), SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Igazságügyi pszichiátria tanfolyamot szervez az OPAI

    Az  ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék MA képzése keretében Igazságügyi pszichiátria tanfolyamot szervez az OPAI.

    Időpontok, témák:

    - 09.18.. Törvényszéki pszichiátria, forenzikus pszichiátria, klinikai kriminológia (Silfen P. & Vizi J.)
    - 10.02. A pszichiátriai betegek korlátozása, kötelező gyógykezelés, elmemegfigyelés (Baran B.)
    - 10.16. Büntetőjog és pszichiátria (Zinner T.)
    - 10.30. Magasabb biztonsági fokozatú forenzikus intézmények (Silfen P. & Gaszner G.)
    - 11.13. Polgári jog és pszichiátria - belátási képesség, ügyletkötési képesség, gondnokság, támogatott döntéshozatal (Farkas Antónia)
    - 11.27. Kóros elmeállapot, beszámítási képesség, kényszergyógykezelés (Vizi J.)
    - 12.13. Családjogi és pszichiátria - szülői alkalmasság, gyermekelhelyezés (Szűrösné Takács Andrea)

    Pszichiáter szakorvosok és jelöltek részére 1000 Ft/alkalom.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.18. 16:00
    Rendezvény vége: 2014.12.13. 20:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház-OPAI „B” épület, II. emeleti tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Módosított helyszín!- V. Magyar Evészavar Kongresszus - Evészavarok megelőzése és terápiája

    Kedves Kollégák!

    A modern civilizációs betegségek típusos példáinak szokták tekinteni az evészavarokat, amelyek gyakorisága az utóbbi két évtizedben jelentősen megnőtt, s új betegségtípusok is megjelentek. Korántsem arról van szó, hogy az evészavarok csupán a nyugati fejlett országokra jellemzőek: a hazai egészségügynek is fel kell készülnie a korszerű diagnosztikára és terápiára.

    Ebben a népegészségügyi jelentőségű munkában sokféle szakember segítségére van szükség. Az elsődleges megelőzésben vagy a betegségek felismerésében kiemelkedő szerepük van a pedagógusoknak, háziorvosoknak, belgyógyászoknak, gyermekgyógyászoknak. A kezelésben komplex terápiára kell berendezkednünk, amelyben a pszichoszomatikus betegségek ellátásában fontos szerepet betöltő pszichiáterek és pszichológusok mellett a belgyógyászok, gyermekgyógyászok és a diéta-szakemberek együttműködése kívánatos. A témakörnek szentelt első konferencia ennek a többoldalú szemléletnek a jegyében fogant.

    A gyümölcsöző együttgondolkodás reményében szeretettel várjuk a legkülönbözőbb szakterületek képviselőit.

    Az absztraktok beküldésének a határideje 2014. augusztus 1. volt.
    Kedvezményes részvételi díjjal augusztus 30-ig lehetett jelentkezni.

    Az előadók és résztvevők jelentkezésüket ide kattintva küldhetik be.

    Túry Ferenc
    a Magyar Pszichiátriai Társaság
    Evészavar Munkacsoportjának
    elnöke

    Pászthy Bea
    a Magyar Pszichiátriai Társaság
    Evészavar Munkacsoportjának
    titkár

    További információkért a rendezvényről kattintson!

    Rendezvény kezdete: 2014.09.19.
    Rendezvény vége: 2014.09.20.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49., MTA DAB Székháza
    A rendezvény Web oldala: http://www.mpt.iif.hu/eveszavar.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - Dr. Goldschmidt Dénes Emlékülés

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt a 2014. szeptember 20-án (szombaton) 10-18 óra között megrendezésre kerülő Dr. Goldschmidt Dénes Emlékülésre.

    "Goldschmidt tudta és tanította, hogy minden megközelítés – így az orvosi is – csak egy részt képes felfogni az emberi lét egészéből, hogy nem csupán tévedés, de a gyógyítás ellen való vétség forrásává lehet a másik embert, a beteget szándékaink, vélekedéseink (akár diagnózisaink) ketrecébe zárni. Saját személyiségével egy olyan gyógyító kultúra kialakításához járult hozzá, melynek alapelve lett, hogy nem egy adott terápiás módszer, hanem az emberi találkozásban való személyes részvétel gyógyít."

    További információk és program a kapcsolódó dokumentumban!

    Rendezvény kezdete: 2014.09.20. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.09.20. 18:00
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy utca 34., Kazimír Ház és Étterem (I. em. különterem)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai ellátás, oktatás és kutatás a 20. század elején Magyarországon - Fischer Jakab emlékülés

    Tisztelt Kolléga! A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a Pszichiátriai ellátás, oktatás és kutatás a 20. század elején Magyarországon - Fischer Jakab emlékülés című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett programra.

    Program:

    Előadás
    - Bitter István: A hazai pszichiátriai iskolák folyamatossága
    - Fischer János: Fischer Jakab élete
    - Kapronczay Károly: Ideg-, elmegyógyászat Magyarországon a 19/20. század fordulóján
    - Katarina Pekarova: Fischer Jakab és a Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület
    - Baran Brigitta: Fischer Jakab munkássága

    Kerekasztal
    - Baran Brigitta, Kapronczay Károly, Katarina Pekarova, Kiss László
    Pszichiátriai ellátás, oktatás és kutatás a 20. sz. elején Magyarországon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00123
    Akkreditációs pont: 6
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, igazságügyi pszichiátria, pszichoterápia

    A rendezvényen a részvétel ingyenes.

    Rendezvény kezdete: 2014.09.23. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.09.23. 17:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira.

    Téma: az ALVÁS
    Időpont: 13:30-16:00
    Üléselnök: Prof. Dr. Kéri Szabolcs

    Előadások:
    - Med.habil. Bódizs Róbert: Alvás, álom, egyéniség
    - Simor Péter PhD: Kockázatos ritmusok - A kronotípus, az alvásminőség és a mentális panaszok összefüggései

    Rendezvény kezdete: 2014.09.24. 13:30
    Rendezvény vége: 2014.09.24. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live!

    Bővebb információk hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2014.09.26.
    Rendezvény vége: 2014.09.28.
    Helyszín: Zamárdi,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MAPE - „Hagyomány és megújulás”

    A Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület (MAPE) megrendezi„Hagyomány és megújulás” című konferenciáját.

    Az analitikus pszichológia nevet a svájci pszichiáter Carl Gustav Jung (1875-1961) adta mélylélektani irányzatának, mely nemcsak átfogó modellt kínál a psziché működésének megértéséhez, hanem gyakorlati pszichoterápiás megközelítése a mentális egészség javítását és a személyiség érését is elősegíti.  Száz éve, 1914-ben a zürichi Pszichoanalitikus Egyesület kivált a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületből és megalakult az első Analitikus Pszichológiai Egyesület.

    Bár a híres klasszika-filológus és vallástörténész Kerényi Károly, az antik mitológia kutatója vagy a szintén magyar Jolande Jacobi pszichológus (eredeti nevén Székács Jolán) Jung közvetlen munkatársaként már a XX. század első felében nemzetközi szintéren kapcsolódtak az analitikus pszichológia irányzatához, Magyarországon csak a hatvanas években kezdtek pszichiáterek, pszichológusok és lelkészek jungi szemlélettel dolgozni.   1980-ban jött létre a Jung Komplex-pszichoterápiás Munkacsoport, amely 1991-ben egyesületté alakult át, és C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület néven képviselte hazánkban az analitikus pszichológiai szemléletet. Egyesületünk 2013-ban Magyar Analitikus Pszichológiai Egyesületre változtatta a nevét, amely követi azt a nemzetközi hagyományt, hogy a legtöbb jungiánus egyesület nevében megjeleníti az analitikus pszichológiát, ezzel is kifejezve azt a szándékot, hogy Egyesületünk megkezdje integrálódását az irányzat nemzetközileg elismert szervezetével.  A konferencia célja, hogy megünnepeljük Jung örökségét, az analitikus pszichológia kreatív és nyitott látásmódját, áttekintsük az analitikus pszichológia fejlődésének legfontosabb mérföldköveit, beszélgessünk a magyar fejlődés sajátosságairól, a hagyományokról és a megújulás szükségességéről.  A konferencia lehetőséget ad arra is, hogy találkozzunk külföldi analitikusokkal és a hazai jungiánus szakemberekkel, és a közös gondolkodás mentén megerősítsük szakmai és emberi kapcsolatainkat.

    Kedvezményes befizetés határideje: 2014. július 31.
    Számlaszám: 10104105-50410800-01000009 (Budapest Bank)
    CME pont:  elbírálás alatt

    - MAPE tagoknak 2014. július 31-ig 8.000,- Ft, 2014. július 31. után 9.000,- Ft
    - Nem MAPE tagok számára 2014. július 31-ig 10.000,- Ft, 2014. július 31. után 12.000,- Ft
    - Diákoknak 2014. július 31-ig 7.000,- Ft, 2014. július 31. után 8.000,- Ft

    A további információk hamarosan a honlapunkon www.cgjung.hu és az Egyesületünk Facebook oldalán Facebook oldalán is olvashatók lesznek.

    További felvilágosítás és információ Majoros Andreánál  +36 30 439 9126 számon, ill. a jungkonferencia@gmail.com e-mail címen.

    Az esemény részletes programja megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2014.09.27.
    Helyszín: Budapest, Kossuth Klub

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület konferenciája - Csoport-Intézmény-Rendszer

    Kedves Kolléganők és Kollégák!

    Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület őszi konferenciáján.

    Várjuk jelentkezésüket előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással vagy résztvevő hallgatóként a csoportozás, a csoportozás intézményi változásai témájában.

    A csatolt jelentkezési lapon pontos információkat találnak a programról, annak időpontjáról, helyszínéről, a CME akkreditációjáról.

    Kérjük, lehetőleg elektronikusan jelentkezzenek a következő űrlap kitöltésével:
    https://docs.google.com/forms/d/1gbpDBjE-cD_J8mtDUJrWa3ZMU0Qs1l7RqZou-f2khTU/viewform

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A szervezők nevében üdvözlettel:
    Lackó Zsuzsa

    Időpont: 2014.09.27.
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés.

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés a 2014-2015 tanévben Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:
    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A képzés részei: sajátélmény, elmélet, szupervízió.

    Sajátélmény:

    250 óra egyéni sajátélmény a TH képzés által elfogadott sajátélmény kiképző terapeutánál,
    vagy
    150 óra csoport-sajátélmény (hozott) és
    100 óra egyéni sajátélmény a TH képzés által elfogadott sajátélmény terapeutánál.

    A hozott csoport-sajátélmény:
    A Pszichoterápiás Tanács tagságával és a Tanácsnál elfogadott képzési programmal rendelkező módszerspecifikus szakegyesületek csoport-sajátélményét elfogadjuk abban az esetben, ha folyamatosan és kiképző terapeutánál történt és az illető egyesület tanulmányi szabályzata szerint is befejezett sajátélménynek számít. A módszerhez ajánlott a csoportanalitikus (CSAKIT)-sajátélmény csoport.

    Az elméleti képzés
    120 óra elmélet (ebből 60 óra beszámítás a TEPKI képzésből)

    A korszerű elméleti ismeretek elsajátítása szemináriumi munkával és szemináriumi dolgozatok elkészítésével történik.

    Szupervízió:
    80 óra csoportos szupervízió (ebből 10 óra beszámítás a TEPKI képzésből)
    10 óra egyéni szupervízió

    A képzés során minimum 3 eset folyamatos párhuzamos vezetése szükséges, mint esetmunka. Ezekből 2 esetet csoportos szupervízióba, 1 esetet külső egyéni szupervízióba (min. 10 óra) kell vinni a képzés által elfogadott kiképző terapeutához. A képzés esetvizsgával zárul.

    A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.

    A jelentkezés feltételei:

    A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.
    A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.

    Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
    Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu
    A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.01.
    Rendezvény vége: 2014.10.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://tunderhegy.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta képzés Debrecenben

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai Klinika és az NK Magatartástudományi Intézet közös szervezésében 2014 októberében pszichoterapeuta szakképzés indul D E B R E C E N B E N.

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    Propedeutika:
    Az első évben a pszichoterápia alapjait és a pszichopatológia témaköreit oktatjuk. A pszichiáter szakorvosok és a klinikai szakpszichológusok az első év elvégzése alól mentességet kapnak.

    Klinikai fázis:
    A második és harmadik évben a legfontosabb pszichoterápiás iskolák elméleti alapjai, módszerei és alkalmazási területei kerülnek ismertetésre.

    Módszerspecifikus fázis:
    A klinikai fázissal párhuzamosan az alábbi irányzatok közül választhatnak a résztvevők: kognitív viselkedésterápia, módosult tudatállapotban végezhető pszichoterápiás eljárások, pszichodráma, individuálpszichológia, családterápia.

    Klinikai gyakorlat:
    24 hónap pszichoterápiás klinikai gyakorlat elvégzése szükséges a klinikai és módszerspecifikus fázissal egyidőben. Minimális követelmény: legalább 3 hónap egybefüggő hospitálás + 21 hónap legalább heti kétszer fél nap ambuláns pszichoterápiás rendelés.

    A képzés 2014. októberében indul, ezt követően havonta két alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. 10-19 óráig előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A képzés önköltséges, alapdíja szemeszterenként 138 ezer Ft, amely a választott módszerspecifikus irányzattól függően módosulhat.

    Vizsga:
    A résztvevők minden félév végén vizsgát tesznek. A képzés végén záróvizsgára kerül sor. A képzés minden elemének teljesítése után, a vizsgára bocsátó határozat birtokában lehet jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára.

    A képzés a családorvosi és klinikai szakorvosi, valamint klinikai szakpszichológus továbbképzésben pontszerző!

    Jelentkezni lehet:
    DE KK Pszichiátriai Klinika
    Kézi Sándor kezis@med.unideb.hu
    Tel/Fax: 52/255 240 vagy 52/411 717 mellék: 56430 vagy
    DE NK Magatartástudományi Intézet
    Nagyné Farkas Anita farkas.anita@sph.unideb.hu
    Tel: 52/255-594, Fax: 52/255-723

    A képzés szakmai vezetői:

    Dr. Égerházi Anikó pszichiáter, kiképző pszichoterapeuta egerhazi@med.unideb.hu
    Dr. Kuritárné Dr. Szabó Ildikó klinikai szakpszichológus, kiképző pszichoterapeuta

    Időpont: 2014.10.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00172 Részvételi díj: 42.000,- Ft

    A továbbképzés részletes programját a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu oldalon tekintheti meg.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.02.
    Rendezvény vége: 2014.10.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Living with schizophrenia

    The Congress will be held in Aegli Zappiou (www.aeglizappiou.gr) in the heart of Athens Royal Gardens, right at the city center. Aegli Zappiou is located at the center of Athens, close to the Kalimarmaro Stadium and the national gardens, and next to the columns of the Olympian Zeus Temple and is overlooked by the Acropolis hill.

    The access to Aegli Zappiou could not be easier. Aegli Zappiou is approachable by all means of transportation, while there is also a private parking area with an entrance from Vasilissis Olgas Avenue. To reach the hotel by METRO You will board the Metro from the Airport's Station and get off at Syntagma Station. The approximate time from the Athens International Airport to the Hotel is 30 minutes.

    Key dates:
    - July 15, 2014: “Break Out Symposiums” Submission Deadline
    - August 25, 2014: Abstract Submission for oral or e- poster presentation Deadline
    - September 5, 2014: Notification of Abstracts Acceptance for oral/e-posters & breakout symposiums
    - September 8, 2014: Early Bird Registration
    - October 1st, 2014: Deadline for Pre- Registration
    - October 9- 11, 2014: Congress Dates

    Further information can be found here.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.09.
    Rendezvény vége: 2014.10.11.
    Helyszín: Greece, Athens,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XVI. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus - Egyénre szabott neuropszichofarmakológiai terápia

    Tisztelt Kolléga,

    szíves figyelmébe ajánljuk a Tihanyban megrendezésre kerülő XVI. Magyar Neuropszichofarmakológiai Kongresszus programját, melynek részleteiről a www.mppt.hu című honlapon tájékozódhat.

    Amennyiben a program felkeltette érdeklődését, kérjük, jelezze részvételi szándékát, vagy közvetlenül a Szervezőtitkárságnak, vagy annak a cégnek, amellyel kapcsolatban áll, és mielőbb juttassa el kitöltött jelentkezési lapját a szervezes@mppt.hu címre.

    Értesítjük továbbá, hogy a rendezvényen a továbbképzést 48 ponttal regisztrálták.

    Szívélyes üdvözlettel,
    A szervezők

    Rendezvény kezdete: 2014.10.09.
    Rendezvény vége: 2014.10.11.
    Helyszín: Tihany, Hotel Club Tihany

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 FALL GLOBAL PSYCHOLOGY SYMPOSIUM

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 3rd October 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.10.
    Rendezvény vége: 2014.10.11.
    Helyszín: United States of America, Los Angeles, California,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Orvosi Hetilap Konferenciája

    Az Orvosi Hetilap, hazánk meghatározó magyar nyelvű szakmai folyóirata idén október 17-18. között rendezi éves továbbképző, pontszerző rendezvényét, Budapesten.

    Aktuális témák: biztosítás-orvostan, bőrgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, klinikai vizsgálatok szervezése, marketing és magánegészségügy, szemészet, szülészet-nőgyógyászat.

    A rendezvényt továbbképzésként akkreditálta a Semmelweis Egyetem, 32 pont szerezhető több szakvizsga vonatkozásában is.

    Kérjük, látogassa meg a konferenciát, regisztráljon a honlapon: http://konferencia.orvosihetilap.com

    Rendezvény kezdete: 2014.10.17.
    Rendezvény vége: 2014.10.18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tea és Művészet

    Művészettörténeti előadássorozat játékosan teával.

    Belépő: 1000 Ft, amivel a Moravcsik alapítványt támogatod

    Az estet vezeti: Kurdi János

    Rendezvény kezdete: 2014.10.18. 18:00
    Rendezvény vége: 2014.10.18. 20:00
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria
    A rendezvény Web oldala: http://www.artbrut.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A káros alkoholfogyasztás kezelése

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.II/00250 A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    A továbbképzés részletes programját a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu oldalon tekintheti meg.

    Rendezvény kezdete: 2014.10.21. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.10.21. 17:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness Alapú Kognitív Terápiás Képzés

    Oxford University Oxford Mindfulness Center, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék és a VIKOTE közös képzése

    A mindfulness, magyarul „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés-, és reakciómentes, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot.
    A klinikumban a 90-es években kezdték felfedezni a tudatos jelenléten alapuló stresszcsökkentő meditációt (MBSR) a krónikus fájdalom kezelésére (Kabbat-Zinn, 1990). Napjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzák már hazánkban is, klinikai vizsgálatok támasztják alá a hatékonyságát a különböző daganatos megbetegedések, szív és érrendszeri betegségek, gasztrointesztinális betegségek, valamint szorongásos és hangulatzavarok kezelésében.
    A mindfulness alapú kognitív terápiát (MBCT) Zindel Segal, John Teasdale és Mark Williams dolgozta ki. A MBCT ötvözi a kognitív terápiás és mindfulness módszereket, hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá a krónikus pszichés zavarok kezelésében, a súlyos rekurrens depresszióban és a visszaesések megelőzésében.

    Nagy örömmel jelezzük, hogy hosszas előkészítő munka után, sikerült megnyerni az Oxford Mindfulness Centert, így hazánkban is lehetőség nyílik a MBCT elsajátítására saját élmény, gyakorlati fázis és elméleti képzés kereteiben. A képzés feljogosítja a szakembereket a módszer betegellátásban való alkalmazására. 2015-ben tervezzük a képzés kiegészítését egy haladó tanfolyammal, amely MBCT tréneri képesítést ad.

    A képzés célcsoportja:
    A képzésre kognitív terápiás ismeretekkel és a tudatos jelenlét módszer alapfokú ismeretével rendelkező klinikai pszichológusok és pszichiáterek jelentkezhetnek. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, javasoljuk az egy napos alapfokú tudatos jelenlét képzést Tanszékünkön (2014 május 16.-án). Az oxfordi képzésre jelentkezők számára (befizetett tandíj esetén) a május 16.-i képzés térítésmentes. (A képzés ára a piaci ár 50%-a, mivel mind az Oxfordi Egyetem mind a Semmelweis Egyetem financiálisan támogatja.)

    A képzés felépítése:
    1. fázis (sajátélmény): Intenzív 5 napos MBCT képzés - 2014. október 22-26. (A képzés nyelve: angol.)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center), Antonia Sumbundu, PhD (Center for Mindfulness Copenhagen).

    2. fázis (gyakorlási fázis): Az elsajátított ismeretek és a mindfulness meditáció önálló gyakorlása –
    Időpontok: 2014. október 27-december 22. között (heti 1x2 óra)
    Oktató: Dr. Perczel Forintos Dóra, Fazekas Gábor MBSR tréner (A képzés nyelve: magyar.)

    3. fázis (elméleti képzés): Intenzív 2 napos MBCT kurzus – 2014. december 5-6. (A képzés nyelve: angol)
    Oktató: Melanie Fennel, PhD (Oxford Mindfulness Center)

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időpont: 2014. október 22-december 22.
    Jelentkezési határidő: 2014. július 30.
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 150 ezer Ft
    Tanfolyam jellege: kötelezően választható
    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon

    Érdeklődni a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéken lehet, Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológusnál (ajtay.gyongyi@med.semmelweis-univ.hu).

    Rendezvény kezdete: 2014.10.22.
    Rendezvény vége: 2014.12.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira.

    KEREKASZTAL A DROGBETEGEK KORSZERŰ ELLÁTÁSÁRÓL

    Résztvevők: Prof.. Gerevich József DSc, Dr. Szemelyácz János, Dr. Csíszér Nóra, Dr. Rigó Péter, Dr. Olasz Anna

    Moderátor: Dr. Németh Attila

    Rendezvény kezdete: 2014.10.29. 13:30
    Rendezvény vége: 2014.10.29. 16:00
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő-OPAI, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIV. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Akkreditáció
    Orvosoknak és klinikai szakpszichológusoknak: 5 pont (utóakkreditáció). Szociális szakembereknek: 5 pont.

    Témakörök:
    - Közösségi pszichiátria
    - A nők helyzete és identitása a segítő munkában
    - Etnopszichiátria – Mit tanulhatunk az ősi segítőktől?
    - A diaszpóra identitásról (Samu István nyomán) és a segítő szerepről
    - Transzkulturális pszichiátria (szervezés alatt)
    - A szakember, mint vezető
    - A segítő segítése

    Részvételi díj
    2014. november 2-án éjfélig történő átutalással: 10.000 Ft
    Ezt követően kizárólag a helyszínen történő fizetéssel: 12.000 Ft

    Jelentkezés
    Az ebredesek.hu honlapon. A regisztráció abban az esetben érvényes, ha a 10.000 Ft regisztrációs díj 2014.11.02-án éjfélig beérkezett átutalással teljesül az Ébredések Alapítvány bankszámlájára: 11100104-19673374-13000000.

    Érdeklődés
    Kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel:
    ebredesek.konferencia@gmail.com, illetve Vida Ágnesnál (+36 20 6663165)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.04. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.11.04. 17:00
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Országos Tisztifőorvosi Hivatal

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MOTESZ Magyar Orvostudomány Napok

    Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!

    Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ), a tavalyi nagy sikerű rendezvényre való tekintettel ismét Magyar Orvostudományi Napokat  rendez.

    A Szövetségünk ezirányú hagyományaira épülő, rangos eseményen magasan kvalifikált vezető szakemberek, multidiszciplináris  klinikai megközelítéssel, közérthető formában rövid áttekintést adnak a legfontosabb betegségek naprakész elméleti és gyakorlati ismereteiről. A kongresszus  az MTA által szervezendő  Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részét képezi. A 42 kreditpontot jelentő rendezvényen mintegy 250-300 kolléga részvételére számítunk. Az előzetes tudományos program megtalálható a honlapunkon itt.

    Frissítse fel Ön is általános és szakirányú orvosi tudását háromnapos rendezvényünkön, és a medicina legújabb ismereteinek elsajátításával végezze napi gyógyító munkáját!  Várjuk mielőbbi jelentkezését a honlapon található jelentkezési lapon. Az előadóterem limitált befogadóképessége miatt a regisztráció elfogadásakor a jelentkezések sorrendjét vesszük figyelembe.

    Prof. Dr. Poór Gyula
    egyetemi tanár
    a MOTESZ elnöke

    A részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.05.
    Rendezvény vége: 2014.11.07.
    Helyszín: Budapest, Hotel Novotel

    Kedves Kollégák! 2014. november 7-8-ig rendezzük meg az Őszi Pszichiátriai Napokat Gárdonyban.

    A tervezett program az alábbiakban olvasható:

    2014. november 7. (péntek)

    12:00 – 13:30 Ebéd
    13:30 – 17:30 PSZICHIÁTRIA ÉS MÁMOR

    Moderátor:
    Gerevich József, narrátor, bevezető gondolatok - Mámor, az ezerarcú

    Karafiáth Orsolya - Beleveszni az alkotásba
    Tímár Andrea - Coleridge és az ópium: költészet, mámor, politika
    Szendi István - Szerelmi véglet - szerelem-függőség a szenvedélyes szerelem mámorán túl

    19:00 Vacsora

    2015. november 8. (szombat)

    10:00 -13:00 AZ ORVOS A BETEG ÉS A HAZUGSÁG

    Üléselnök és mesemondó: Moretti Magdolna

    Előadás
    Haraszti László Versenyfutás a sánta kutyával - Hazugságok a terápiás kapcsolatban.

    Kerekasztal
    Moderátor:
    Németh Attila

    Résztvevők: Bodoky György onkológus, Császár Noémi, Horváth Szatmár, Vizi János

    13:30 - Zárás, Ebéd

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.08.
    Helyszín: Gárdony,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17th Asia Pacific Regional Conference of Alzheimer's Disease International

    Dear Colleagues,

    Population aging is a global phenomenon. The fastest growth of the aging population is taking place in China, India and other countries of South Asia Region.

    As ageing is the single most important risk factor for dementia, the largest numbers of persons with dementia are living in this region. Out of the estimated 36 million persons living with dementia worldwide, nearly 60% live in developing countries and this figure is likely to reach 70% by 2050.

    The magnitude of dementia and its impact on the institutions of society is being recognised and realised in many of these countries only recently. With increase in life expectancy and the ageing population, the problems associated with dementia will also rise.

    So, while it is important to develop policies and strategies for action at national level, it is also important for countries to join hands to improve understanding and share expertise and experience.

    The health systems in this region exhibit great diversity in their functioning. Only a handful of countries in this region are effectively addressing the issue of dementia with the governments recognising it as a public health issue with adequate allocation of financial and human resources. In most countries, there is little awareness on dementia, which is often assumed as a natural consequence of aging. The lack of awareness causes stigmatisation, dehumanisation, delayed diagnosis and adverse physical, economic and emotional consequence for the family and care givers.

    This conference “Emerging challenges of dementia in the Asia Pacific Region” is being organised to bring together medical professionals, care providers, nursing and paramedical professionals; social and health organisations; and governmental agencies to deliberate on issues related to risk factors, preventive strategies, advocacy and policies for better facilities for diagnosis and care.

    We extend a cordial invitation to all to attend the conference. We hope that we can collectively create a better environment for dementia care and bridge the gap between availability and need of resources for dementia care.

    Abstract submission date has been extended till July 31, 2014.

    For further information please click here.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: India, New Delhi, India Habitat Centre

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 8. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program sajátosságai:
    - szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
    - lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
    - segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlődés forrásait;
    - hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kulturális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség számára is;
    - a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.

    Ajánljuk a részvételt azoknak a szakembereknek, akik
    - ismerkednek a szakmával és keresik a számukra megfelelő módszert, irány-zatot;
    - már tapasztalattal rendelkeznek a segítő szakmában és kíváncsiak más kollégák munkájára, a sajátélmény új rétegeire, a szakmai nagycsoport ta-pasztalatára;
    - a szakmai közösséghez tartozás meg-erősítő élményére vágynak.

    Csoportvezetésre jelentkezési határidő: 2014. július 13.

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.09.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***
    A rendezvény Web oldala: http://www.macsope.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XIII. Psychiatric Days of Bosnia and Herzegovina - Suicidal Behavior, Suicide Prevention and Suicide

    Organizer: Psychiatric Association of Bosnia-Herzegovina
    Collaboration: Department of Psychiatry, University Clinical Hospital Mostar
    Contacts: Prof. Dragan Babić, MD, PhD / Dr. Goran Račetović, MD
    E-mail: dragan.babic@tel.net.ba / gracetovic@yahoo.com
    Website: www.upubih.com

    Rendezvény kezdete: 2014.11.07.
    Rendezvény vége: 2014.11.08.
    Helyszín: Bosnia and Herzegovina, Mostar,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzés az OPAI-ban

    Országos Rezidensnap a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.12. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.11.12. 16:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház -OPAI

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Molekuláris diagnosztika a klinikai gyakorlatban

    PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet Molekuláris Diagnosztikai Oktató Laboratóriuma Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár és PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet, Pécs szervezésében.

    Előzetesen regisztrálók részére a részvétel ingyenes, helyszínen regisztrálók részére 10.000 Ft

    Regisztráció: 2014. október 15-ig kitöltött jelentkezési lap elküldésével

    A rendezvény szakmaspecifikus pontot jelent a következő szakorvosok számára: belgyógyász, gasztroenterológus, laboratóriumi szakorvos, klinikai genetikus, gyermekgyógyász, háziorvos, onkológus, pszichiáter, patológus és az összes többi szakorvos számára szabadon választható pontszámot jelent.

    Pontszám: 14 pont

    Jelentkezési lapot az alábbi felületről töltheti le: www.fmkorhaz.hu/moldg14.doc

    Jelentkezési lap visszaküldése az alábbi e-mail-re vagy faxon:
    nlencses@mail.fmkorhaz.hu
    szksomogyi@mail.fmkorhaz.hu
    Tel.:06 (22) 535 500/1774
    Fax: 06 (22) 340 464

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.11.15. 15:30
    Helyszín: Székesfehérvár, Oskola u. 2-4., Hiemer Ház, Bálterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.eduweb.hu/webcast/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Molekuláris diagnosztika a klinikai gyakorlatban

    PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet Molekuláris Diagnosztikai Oktató Laboratóriuma Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár és PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet, Pécs szervezésében.

    Előzetesen regisztrálók részére a részvétel ingyenes, helyszínen regisztrálók részére 10.000 Ft

    Regisztráció: 2014. október 15-ig kitöltött jelentkezési lap elküldésével

    A rendezvény szakmaspecifikus pontot jelent a következő szakorvosok számára: belgyógyász, gasztroenterológus, laboratóriumi szakorvos, klinikai genetikus, gyermekgyógyász, háziorvos, onkológus, pszichiáter, patológus és az összes többi szakorvos számára szabadon választható pontszámot jelent.

    Pontszám: 14 pont

    Jelentkezési lapot az alábbi felületről töltheti le: www.fmkorhaz.hu/moldg14.doc

    Jelentkezési lap visszaküldése az alábbi e-mail-re vagy faxon:
    nlencses@mail.fmkorhaz.hu
    szksomogyi@mail.fmkorhaz.hu
    Tel.:06 (22) 535 500/1774
    Fax: 06 (22) 340 464

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.11.15. 15:30
    Helyszín: Székesfehérvár, Oskola u. 2-4., Hiemer Ház, Bálterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.eduweb.hu/webcast/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjaira.

    GYÓGYSZERELÉSI LEHETŐSÉGEK VÁRANDÓSSÁG ÉS SZOPTATÁS ALATT

    Előadó: Dr. Belső Nóra
    Felkért hozzászóló: Dr. Ruff György, Dr. Vizi János

    További információk hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2014.11.19. 13:30
    Rendezvény vége: 2014.11.19. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates Specialista Hétvége

    A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre.

    Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
    Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
    A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
    Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

    Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége
    Gárdony, Nautis Hotel, 2014. november 22-23.

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10 pont

    A tanfolyam elnöke:
    Prof. Dr. Füredi János, A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány elnöke

    A tanfolyam szervezője:
    Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat

    Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás:
    hippoc@t-online.hu

    Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
    Regisztrációs díj: 9500 Ft/fő

    Szállás költség:
    - Egyágyas: 22.000 Ft/fő
    - Kétágyas: 31.700 Ft/szoba
    Étkezési költség: 8700 Ft/fő/2 nap

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.22.
    Rendezvény vége: 2014.11.23.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
Külföldi kongesszusokHazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Dream Konferencia

    A rendezvény címe: Ha feldobjuk álom...

    A szakmai program akkreditálása folyamatban van.

    Jelentkezési határidő: 2012. november 20.
    Jelentkezést elektronikus formában kérünk az alábbi e-mail címen: dreamterapia@gmail.com

    További részletek, jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2014.12.12.
    Helyszín: Pécs, Széchenyi tér 7-8., Művészetek és Irodalom Háza

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Regional Congress, Hong Kong

    Yin & Yang of Mental Health -Provide a platform for mental health professionals to share their existing psychiatric practices & innovative models psychiatric care, realizing our aspirations to balance the Yin & Yang of Western and Eastern Psychiatry

    Contact person: Congress Secretariat

    Deadline for abstracts/proposals: 15th June 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.12.12.
    Rendezvény vége: 2014.12.14.
    Helyszín: China, Hong Kong,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Filmklub

    A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria munkatársai tisztelettel meghívják 2015. január 16-án, pénteken 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő Filmklub programra.

    Részvételével támogathatja a Moravcsik Alapítvány Integrált Szociális Intézmény és a BAB Galéria munkáját.

    Időpont: 2015.01.16.
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Filmklub

    A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria munkatársai tisztelettel meghívják 2015. január 16-án, pénteken 15 órai kezdettel megrendezésre kerülő Filmklub programra.

    Részvételével támogathatja a Moravcsik Alapítvány Integrált Szociális Intézmény és a BAB Galéria munkáját.

    Időpont: 2015.01.16.
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.

    Téma: Pszicho- és szocioterápás munka az Addiktológiai osztályon

    PETKE Zsolt:
    Mi folyik itt? Ellátás- és annak szervezése az OPAI Addiktológiai osztályán
    Petke Zsolt[1], Schmidt Judit[1], Steinbach Zsolt[1], Oláh Péter[2], Gelsei Bernadett[3], Olasz Anna[4]
    [1]OPAI-Addiktológiai osztály
    [2]Megálló Csoport Alapítvány a Szenvedélybetegekért
    [3]Félúton Alapítvány
    [4]OPAI-Adiktológiai osztály

    OLASZ Anna:
    Disulfiram implantáció indirekt hatásai a józanság megtartásában
    Olasz Anna[1]
    [1]OPAI-Addiktológiai osztály

    ARZENOVITS Lívia:
    Terápiás rendszer az Addiktológián
    Arzenovits Lívia[1], Mészáros Piroska[1], Gelsei Bernadett[2], Oláh Péter[3], Nagy István Miklós[4]
    [1]OPAI-addiktológiai osztály
    [2]Félúton Alapítvány
    [3]Megálló Csoport a Szenvedélybetegekért
    [4]OPAI-Addiktológiai osztály

    TÓTH András:
    A változás mérése Minnesota-modellben: spiritualitás vagy tudományosság?
    Tóth András[1], Tremkó Mariann[1], Fazekas Zsolt[2], Golenya Éva[2], Petke Zsolt[3]
    [1]OPAI-Addiktológiai osztály, Minnesota részleg
    [2]OPAI, Addiktológiai osztály, Minnesota részleg
    [3]OPAI, Addiktológiai osztály

    NAGY István Miklós:
    Hogyan diagnosztizálunk alkoholhasználati zavart?
    Nagy István Miklós[1]
    [1]OPAI, Addiktológiai osztály

    Rendezvény kezdete: 2015.01.21. 13:30
    Rendezvény vége: 2015.01.21. 17:00
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő-OPAI, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a pszichiátriában - SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika - Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése (CME) kötelező szintentartó tanfolyama

    A következő szakvizsgákhoz akkreditálva:
    • pszichiátria
    • gyermekpszichiátria
    • igazságügyi pszichiátria
    • addiktológia
    • pszichiátriai rehabilitáció
    • klinikai szakpszichológia
    • pszichoterápia

    A tanfolyam résztvevői, sikeres tesztvizsga esetén, 50 továbbképzési pontot kapnak

    A tanfolyam díja: 15.000 Ft

    Befizetés átutalással:
    Pszichiátriáért Alapítvány
    székhely: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 57.
    adószám: 18285587-1-06
    bankszámlaszám 11735005-20556606-00000000 OTP Bank Zrt.

    Jelentkezés a tanfolyamra és regisztráció:
    Elektronikusan lehetséges klinikánk titkárnőjénél: kovacs.beata@med.u-szeged.hu
    A jelentkezők Oftex tanfolyam-regisztrációját munkatársnőnk fogja elvégezni

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.30.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., II. emelet, Szegedi Tudományegyetem, BTK, Auditorium Maximum

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése - A szinapszistól a szintézisig

    További információkat olvashat a rendezvény oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.31.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., Kongresszusi Központ Szeged
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop - A hatásos csoport

    CME: 16 pont klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek és pszichoterapeuták számára.

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő, magában foglalja az ebédet.

    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.07. 10:00
    Rendezvény vége: 2015.02.07. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoszomatika elmélete és gyakorlata

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    Részletek >>

    SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont

    Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria

    Részvételi díj: 36.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2015.02.11.
    Rendezvény vége: 2015.02.13.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében „VIII. Interdiszciplináris továbbképző szimpózium

    MEGHÍVÓ
    Tisztelt Kolléganő, Kolléga!
    Tisztelettel meghívjuk a
    2015.február 11.(szerda) 14.00-20.00-ig megrendezésre kerülő
    „ Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében „VIII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.
    A tanfolyam szakmai felelőse: Dr. Radics Judit
    Célcsoport: szakorvosok,( kiemelten : pszichiáter, addiktológus, belgyógyász, kardiológus, infektológus, neurológus) kollégák és szakdolgozók.
    Vizsga: Igen.
    A továbbképzés formája: szakmai továbbképzés szimpózium formájában.
    Számonkérés: teszt.
    Helyszín: Győr, Kálvária Hotel,Térítési díj: 0.
    Megnyitó: Dr. Tamás László János Főigazgató Főorvos Úr és
    Csordás Adrienn Ápolási Igazgató Asszony
    A 2015 évi Szimpózium Kerekasztal-vezetői: Dr. Ónody Zsolt, Dr. Feller Gábor
    és Pércsyné Fábián Krisztina

    Előadók:
    Meghívott előadó: Oriold Károly – az Oriold És Társai Könykiadó tulajdonosa :
    Szerelmi álmok és végzetes találkozások a művészetekben és a pszichoterápiákban.
    Dr.Feller Gábor:
    Egy terjedő addikció az internet-függőség szenvedélye 2.
    Miklós Monika:
    A szimbólumok szerepe a pszichés és szomatikus betegségek diagnosztikájában és terápiájában.
    Prof.Dr.Ostorharics-Horváth György Ph.D.
    Etika az orvoslásban.
    Szentes Veronika:
    Kardiológiai betegek problémájának pszichés vetülete.
    Dr.Hegedüs Irén:
    Posztinfekciózus szomatikus tünetek és a hypochondriázis differenciál-diagnosztikája.
    Dr.Lutherán Ferenc:
    Rehabilitációt igénylő kórképek hatása az alvásra.
    Dr Radics Judit :
    A jövő orvostudománya – milyen lesz a prevenció?

    Várjuk jelentkezésüket! Jelentkezési határidő : 2014. február 07.

    Információ : Jelentkezni lehet:
    Dr. Radics Judit Oktatás:
    Főorvos Bakonyiné-6844 mellék
    Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
    9024 – Győr, Zrínyi u. 13.
    Tel: 96/418-244 – 1360-as mellék
    Email : radicsjudit@freemail.hu

    Időpont: 2015.02.11.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Infektológia, Diabetológia, Belgyógyászat, Rehabilitáció
    Tudományos információ: dr Radics Judit
    Címe:
    E-mail: judith.radics@gmail.com
    Szervező: Bakonyiné Ili
    Címe:
    Tel: 00-36-96-418244 - 6844-es mellék
    E-mail: judith.radics@gmail.com
    Helyszín: 9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4., Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
    A rendezvény Web oldala: http://www.intrapetz.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

    Pilling János: Az agresszív beteggel és hozzátartozóival történő kommunikáció

    Időpont: 2015.02.18.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontok

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00016 / 20 kreditpont
    Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.

    Részvételi díj: 25.000 Ft

    Részletek >>

    Rendezvény kezdete: 2015.02.20.
    Rendezvény vége: 2015.02.21.
    Helyszín: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00017 / 14 kreditpont

    Célcsoport: 41 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.02.28.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00017 / 14 kreditpont

    Célcsoport: 41 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.02.28.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SZEMINÁRIUM: dr. Koltai Mária és dr. Balogh Klára: Párkapcsolati diagnosztika és terápia

    „ Szeretlek, mint anyját a gyermek…”
    A párkapcsolat fejlődése a szerelembe eséstől az újraközeledésig
    Párkapcsolati diagnosztika és terápia

    A műhelymunkában a párkapcsolati fejlődés lépéseit, a fázisok jellegzetességeit, a fejlődési elakadásokat és a lehetséges terápiás irányelveket vesszük számba.

    A műhely vezetői több évtizedes tapasztalataikat , az együttműködésük során kimunkált elméleti tudnivalókat, kérdőíveket , párterápiás eseteik tanulságait osztják meg a szeminárium résztvevőivel, és mindezt rajzos-irodalmi-művészeti illusztrációk felhasználásával színesítik.

    Kérjük, hogy a résztvevők az alábbiakat hozzák magukkal:

    · A saját genogramjukat, amelyet előzetesen gondoljanak át a többgenerációs párkapcsolati mintázatok szempontjából.

    · Saját családjukat, rokoni vagy baráti kapcsolatukat érintő esküvői fényképeket (max. 3 darabot).

    A szemináriumra készülve javasoljuk, hogy kérdezzék meg szüleiket, rokonaikat vagy a baráti körükbe tartozó párokat az alábbiakról:

    · Mi vonzotta őket egymáshoz?

    · Mi volt a legnagyobb kihívás vagy nehézség számukra, amivel meg kellett küzdeniük a párkapcsolatuk kezdetén?

    Ugyancsak előzetes átgondolásra javasoljuk az alábbiakat:

    · A homoszexuális párok számára melyek lehetnek a legfőbb leküzdendő nehézségek az együttélésük kezdetén?

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    A műhely vezetői: dr. Balogh Klára (Debrecen) és Koltai Mária (Pécs) kiképző családterapeuták

    Részvételi díj: 1300 Ft/óra

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA >> elérhető.

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.05. 09:30
    Rendezvény vége: 2015.03.05. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr utca 6., II/12

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 2.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.03.06.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Szeged, Kálvária sugárút 57., Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 2.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.03.06.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Szeged, Kálvária sugárút 57., Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A program sajátosságai:
    - szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
    - lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
    - segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlő-dés forrásait;
    - hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kul-turális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség szá-mára is;
    - a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.

    További részletek, valamint a jelentkezési lap megtalálhatóak a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.06.
    Rendezvény vége: 2015.11.08.
    Helyszín: Siófok,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás Szupervizió - Magyar Családterápiás Egyesület

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervizió indul.

    Oktató: Dr. Balogh Klára kiképző család-pszichoterapeuta

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik.

    A csoport létszáma maximum 12 fő.

    A tanfolyam 2015. nov. 07-től 2016 júniusáig tart.

    Tervezett időpontok: Szombatonként 10-18 óráig,
    2015. nov. 07. , dec. 12.
    2016. jan. 23.; márc. 19.; ápr. 30.; jún. 18.

    A képzés helyszíne: Debrecen, Weszprémi u. 12.

    A tanfolyam óradíja 13000 forint, azaz összesen 65000, mely tetszőleges bontásban fizethető. Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz fél képzési napot lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.

    A közös munka során két eset ismertetését kérjük, ebből az egyiket írásban is megfogalmazva. Családterápiás, párterápiás vagy egyéni rendszerszemléletű eseteket várunk. A jelentkezés feltétele a lezárt egyetemi (MA, MSc) tanulmányok és befejezett családterápiás alaptanfolyam.

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat érvényesíteniük szükséges.

    A jelentkezéskor kérjük, csatolják a családterápiás Alaptanfolyam elvégzését igazoló tanúsítvány másolatát, szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaik másolatát. A bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre, a családterápiával való kapcsolatukra, családterápiás tevékenységük kereteire.

    Amennyiben a második 50 óra szupervízió teljesítésére jelentkeznek, csatolják az első 50 óráról szóló adatlapot és a tanúsítvány másolatát.

    Jelentkezni és további információt lehet kérni Dr. Balogh Klárától.
    E-mail: dr.balogh.klara@t-online.hu mobil: 06 30 9785552

    Jelentkezés határideje: 2015. október 15.

    A résztvevőknek a képzés kezdetén felvételüket kell kérniük a Magyar Csalásterápiás Egyesületbe és a képzés teljes időtartama alatt fizetniük kell az éves tagdíjat (jelenleg 3.000,-Ft/ év, nappali tagozatos diákoknak és nyugdíjasoknak 2.000,-Ft/év)

    Rendezvény kezdete: 2015.11.07.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Helyszín: Debrecen, Weszprémi u. 12.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE

    Program:
    9.00h- Kamarás Márk (Teva Gyógyszergyár Rt): Megélni a mindennapokat.
    9.30 h Kerekasztal megbeszélés: A „Merényi ügy” (OPCAT jelentés és utóélete).
    Résztvevők: Dr. Fliegauf Gergely főosztályvezető, Dr. Gurbai Sándor főreferens (AJBH), Dr. Molnár Károly elnök, Dr. Harmatta János, Dr. Szekeres György (MPT), Dr. Németh Attila főigazgató, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Dr. Vizi János (OPAI), Dr. Gazdag Gábor Centrumvezető főorvos (Merényi Kh.), Prof. Dr. Bitter István, Dr. Tolna Judit (SE), Dr. Haraszti László főorvos (Flór F. Kh.), Dr. Silling Tibor főorvos (MPGRE), és még számos meghívott szakmai vezető és munkatárs, a Főpsziche tagsága.
    A kerekasztalt vezeti: Dr. Magyar Iván a Főpsziche elnöke.

    Szünetben büfé a TEVA támogatásával.

    11.00h Főpsziche Közgyűlés (elnöki beszámoló, Alapszabály módosítás a 2013. évi V. tv. és a 2011. éviCLXXV. tv. rendelkezéseinek történő megfeleltetés).
    11.30h Főpsziche Közgyűlés megismételt időpontban, amennyiben a korábbi időpontban nincs határozatképes létszám. Addig a Kerekasztal folytatódik.

    Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek, és biztosítsák a Közgyűlés határozatképességét!
    A Közgyűlés összehívásáról külön meghívót is küld az elnök.
    Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.11.
    Helyszín: XIX. Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben Rendezvény

    A rendezvény fő témája: PERINATÁLIS PSZICHIÁTRIA

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Helyszín: Felsőtárkány, Bambara Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)

    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    CME akkreditációs száma SE-TK 2015 II./00242, pontszám: 30

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.14.
    Rendezvény vége: 2015.11.15.
    Helyszín: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/a

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje

    Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika rendezvénye

    Szakmai program

    November 26. csütörtök

    12.00 órától Regisztráció

    17.15 Megnyitó: Füredi János

    17.30-19.00 Stark András: A hétköznapi őrület történetei – „Eszeveszett mesék” - filmesszé

    19.00 Vacsora

    November 27. péntek
    Elnök: Fekete Sándor

    9.00 – 10.00 Herold Róbert: „Meghalok, hogyha rám nézel” avagy „Rossz, aki rosszra gondol”: a metakogníció szerepe a pszichózisok etiopatogenezisében és terápiájában

    10.00-10.30 Janssen Szimpózium
    Fehér László: „Ami késik, az múlik”: a relapszus-prevenció kihívása és eszközei a szkizofrénia kezelésében

    10.30- 11.00 Szünet

    11.00-13.00 Az eredményes gondozás tényezői: esetismertetések szkizofrén betegek gondozásáról
    Moderátor: Füredi János
    Csonka Andrea
    Molnár Gábor
    Blazsek Péter

    13.00- 15.00 Ebéd

    15.00- 17.00 Bánfalvi Attila: „Sok bába közt elvész a lélek?” A pszi-komplexum dilemmái – előadás és workshop

    17.00-17.30 Szünet

    17.30-19.30 „Nyelv-terápia” – műhely
    Moderátor: Koltai Mária

    19.30 Vacsora

    November 28. szombat
    Elnök: Balczár Lajos

    9.00- 11.00
    Silling Tibor: A pszichiátriai gondozás aktuális kérdései

    Területi beszámolók, jó gyakorlatok:
    Váradi Enikő, Gulácsi István, Magyar Iván

    Pászthy Bea: HOPPA - A háziorvosok pszichiátriai továbbképzéséről

    11.00-11.30 Szünet

    11.30 – 13.00 Jogi aktualitások
    Kerekasztal
    Fodor László, Vizi János

    13.00 Zárás, ebéd, hazautazás

    Rendezvény kezdete: 2015.11.26.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Tapolca, Hotel Pelion

    A rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Flamingó

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PRIORITY SETTING AND DECISION MAKING IN HEALTH CARE

    Előadók:
    Francesco Paoluccni (Murdoch University, Australia, University of Bologna, Italy), Manuel García-Goñi (Complutense University of Madrid, Spain), Emmanouil Mentzakis (University of Southampton, UK)

    A részletes program a http://hecon.uni-corvinus.hu/?page_id=504&lang=hu
    oldalon található meg.

    A konferencia nyelve angol.

    Előzetes regisztráció nem szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2015.12.01. 15:30
    Rendezvény vége: 2015.12.01. 17:30
    Helyszín: 1093 Budapest, Fővám tér 8., Budapesti Corvinus Egyetem, E3005-ös terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.12.04. (péntek)
    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.12.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.12.11.
    Rendezvény vége: 2015.12.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzés

    Program:
    1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
    2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
    3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
    Akkr. pont: 6

    A programon a részvétel ingyenes.

    További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!

    Rendezvény kezdete: 2016.01.26. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.01.26. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 10th International Conference on Psychiatry “Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectives”

    Recently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues.

    Contact person: Dr Mohamed Khaled

    Deadline for abstracts/proposals: 1st December 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.17.
    Rendezvény vége: 2014.04.19.
    Helyszín: Saudi Arabia, Jeddah,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)21st International Sexual Health Congress

    Dear Colleagues,

    We are pleased to announce that the 21st Meeting of the International Sexual Health Congress which is held by Association of Sexual Health Institute (C?SED) and German Society for Social Scientific Sexuality Research (DGSS) will meet in Antalya, Turkey on April 17-20th at the Su Hotel. The theme of the congress will be Advances in Treatment of Sexual Dysunctions and Sexology. The main speakers at the congress will address advances in our understanding of the treatment of selected sexual dysfunctions.

    There will be longer invited lectures of around 45-60 minutes with well-known figures in the field, poster and short oral presentation sessions, workshops, and discussion sessions. Each presenter will have the option to submit a short article which will be published in the Proceeding of the Conference. In addition, presenters will also have the option to submit their presentation in PowerPoint files (in ppt. extension) which will be posted on our website for 5 years.

    The International Sexology Conference (DGSS Conference - www.sexologie.org) is being organized by the Congress Organizing Committee and the Congress Scientific Committee. We invite you to submit proposals that will be selected by these committee?s for the short oral presentations, workshops, and discussion sessions. Please see our website for details about the submission process. (http://www.sexualhealthcongress.org/)

    Antalya, Turkey is considered the pearl of Turkey and a tourist paradise. All participants and their friends, spouses, and colleagues will be able to enjoy the Mediterranean sun, the ancient ruins of Antalya, spectacular social programs, and a traditional Dionysus Spring Festival will conclude the congress.

    The congress will be structured to allow scientists, clinicians, and academicians to meet in formal and informal ways to exchange ideas. We hope that mental health professionals and physicians will take advantage of this unique educational opportunity during one of the most beautiful seasons of Antalya.

    Sincerely,
    Gerald R. Weeks, Ph.D., ABPP
    President, 21st Congress
    www.cised.org.tr
    www.sexologie.org
    www.cinselsaglik2014.org

    Prof. Dr. Jakob PASTÖTTER
    Co-chair
    www.sexologie.org

    Further information can be found here.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.17.
    Rendezvény vége: 2014.04.20.
    Helyszín: Turkey, Antalya,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 10th International Conference on Psychiatry “Psychiatric Models; Biological and Psychological perspectives”

    Recently there has been a growing awareness of the importance of Biological and Psychological models in Psychiatry; thus this congress will highlight these important issues.

    Contact person: Dr Mohamed Khaled

    Deadline for abstracts/proposals: 1st December 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.17.
    Rendezvény vége: 2014.04.19.
    Helyszín: Saudi Arabia, Jeddah,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív (szociális kompetencia) tréning segítő hivatású szakemberek számára

    A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat.
    A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel.
    A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)

    Szakmai vezető: dr. Perczel Forintos Dóra
    Akkreditációs kód: SE-TK/2014.II./00325
    Akkreditációs pont: 30
    A képzés óraszáma: 20 óra
    Tanfolyam részvételi díja: 30.000,- Ft
    VIKOTE tagoknak: 25.000,- Ft

    A tanfolyam díját kérjük az alábbi számlaszámra átutalni 2014. áprlis 3-ig. A közleménybe kérjük írja be nevét és a ASZKT elnevezést.: VIKOTE 10200823-22214775

    Jelentkezés:
    - telefonon: +36 20 825 0237
    - e-mail-en: vikote.titkarsag@gmail.com, vagy a www.oftex.hu honlapon.

    SE ÁOK Klinikai szakpszichológusi szakképzésben részt vevőknek: 15 000,- Ft
    Jelentkezés: telefonon: 459 1493, e-mail-en: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu (Mátyás Krisztina)

    Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaság Kongresszusa

    Bővebb információ hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaság Kongresszusa

    Bővebb információ hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaság Kongresszusa

    Bővebb információ hamarosan!

    Rendezvény kezdete: 2014.04.11.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Akkreditált Eye Movement Desensitization and Reprocessing alap tréning (Level I)

    A pontos helyszínt a későbbiekben pontosítjuk.

    További hasznos információ olvasható és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.10.
    Rendezvény vége: 2014.04.13.
    Helyszín: Szeged,

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesületének összejövetele

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők! A Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete minden hónap második szerdáján összejövetelt szervez.

    A következő összejövetel időpontja: 2014. április 9.
    Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.)

    Megközelítés: Határ úttól (3. Metró állomása) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.

    Program:
    - 9h Dr. Silling Tibor (MPGRE): Tudományos értekezlet, mint a stresszkezelés hatékony módja.
    - 10h Farkas Dalma (Félsziget Klubház): Közösségi Pszichiátria – USA tapasztalatok.
    - 11h Dr. Ohár Andrea: TEVA CNS - A hatékonyság a legfontosabb. Büfé A TEVA támogatásával

    Az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2014.04.09.
    Helyszín: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and Suicidality

    Organizer: Psychiatric Association of Slovenia
    Contact: Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij Bon
    E-mailpeter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si
    Websitewww.wpaljubljana2014.org

    Rendezvény kezdete: 2014.04.09.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Slovenia, Ljubljana,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and Suicidality

    Organizer: Psychiatric Association of Slovenia
    Contact: Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij Bon
    E-mailpeter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si
    Websitewww.wpaljubljana2014.org

    Rendezvény kezdete: 2014.04.09.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Slovenia, Ljubljana,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 WPA Regional Congress, Ljubljana, Slovenia

    Dear Colleagues, Friends,We would like to extend the best wishes for the forthcoming Holidays and an invite you to the next year’s meeting – the WPA Regional Congress.

    We would like to inform you that all submission deadlines – for Symposia and Workshops, Oral com¬mu¬nica-tions and Posters, New research reports – were postponed. Now you can submit your abstracts via this online submission form till 5 January, 2014.

    More information please find at the official website of the Congress: click here

    We look forward to meeting you in charming city of Ljubljana,
    Congress Secretariat

    Rendezvény kezdete: 2014.04.09.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Slovenia, Ljubljana,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Regional Meeting - Addressing mental health needs in the Alps-Adria-Danube Region: Stigma,Community Based Care, Stress and Suicidality

    Organizer: Psychiatric Association of Slovenia
    Contact: Dr. Peter Pregelj / Dr. Jurij Bon
    E-mailpeter.pregelj@psih-klinika.si / jurij.bon@pb-begunje.si
    Websitewww.wpaljubljana2014.org

    Rendezvény kezdete: 2014.04.09.
    Rendezvény vége: 2014.04.12.
    Helyszín: Slovenia, Ljubljana,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Spring Global Symposium for Psychology Professionals

    The symposium will provide a valuable opportunity for psychology professionals from different cultural backgrounds and diverse fields to explore the global impact of psychology as a field of practice on community and individual mental health care.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 28th March 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.04.
    Rendezvény vége: 2014.04.05.
    Helyszín: United States of America, California, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzési nap

    Program:

    - 10.00-10.50 Rihmer Z.: Bipoláris zavar áttekintése (epidemiológia, kórlefolyás, diff.dg.)
    - 11.00-12.00 Pontozási gyakorlat - kiscsoportokban (Hamilton és/vagy MADRS és/vagy mániára vonatkozó skála) - két csoportban (vezetők: Gonda Xénia, Harsányi A.,) 12.00-12.30 Ebéd
    - 12.35.-13.40 Betegbemutatások, megbeszélések – két kiscsoportban (vezetők: Ágoston Gabriella és Németh Attila, illetve Makkos Zoltán és Pestality Péter)
    - 13.45-14.30 Pszichoterápiás és pszichoszociális terápiás lehetőségek (Csigó Katalin, Németh Attila)
    - 14.35-15.40 Terápia (kerekasztal formájában - Makkos Z., Rihmer Z., Ágoston G., Szádóczky E. - moderátor: Németh A.)
    - 15.40-16.00 Teszt kitöltés. Megbeszélés.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.02. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.04.02. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzési nap

    Program:

    - 10.00-10.50 Rihmer Z.: Bipoláris zavar áttekintése (epidemiológia, kórlefolyás, diff.dg.)
    - 11.00-12.00 Pontozási gyakorlat - kiscsoportokban (Hamilton és/vagy MADRS és/vagy mániára vonatkozó skála) - két csoportban (vezetők: Gonda Xénia, Harsányi A.,) 12.00-12.30 Ebéd
    - 12.35.-13.40 Betegbemutatások, megbeszélések – két kiscsoportban (vezetők: Ágoston Gabriella és Németh Attila, illetve Makkos Zoltán és Pestality Péter)
    - 13.45-14.30 Pszichoterápiás és pszichoszociális terápiás lehetőségek (Csigó Katalin, Németh Attila)
    - 14.35-15.40 Terápia (kerekasztal formájában - Makkos Z., Rihmer Z., Ágoston G., Szádóczky E. - moderátor: Németh A.)
    - 15.40-16.00 Teszt kitöltés. Megbeszélés.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.02. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.04.02. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzési nap

    Program:

    - 10.00-10.50 Rihmer Z.: Bipoláris zavar áttekintése (epidemiológia, kórlefolyás, diff.dg.)
    - 11.00-12.00 Pontozási gyakorlat - kiscsoportokban (Hamilton és/vagy MADRS és/vagy mániára vonatkozó skála) - két csoportban (vezetők: Gonda Xénia, Harsányi A.,) 12.00-12.30 Ebéd
    - 12.35.-13.40 Betegbemutatások, megbeszélések – két kiscsoportban (vezetők: Ágoston Gabriella és Németh Attila, illetve Makkos Zoltán és Pestality Péter)
    - 13.45-14.30 Pszichoterápiás és pszichoszociális terápiás lehetőségek (Csigó Katalin, Németh Attila)
    - 14.35-15.40 Terápia (kerekasztal formájában - Makkos Z., Rihmer Z., Ágoston G., Szádóczky E. - moderátor: Németh A.)
    - 15.40-16.00 Teszt kitöltés. Megbeszélés.

    Rendezvény kezdete: 2014.04.02. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.04.02. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségfejlesztés és prevenció a katarzisz komplex művészetterápia módszerével 2

    Tavasz, megújulás, megtisztulás, Húsvét szimbolikája. Alkotások relaxációban zene-vershallgatás után. Az életút egy kiválasztott részlete. Húsvét, áldozat és újjászületés. Mag, rügy, fejlődés, növekedés. Megbeszélés, reflexiók.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00194

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: Harkácsi Judit kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, IX. kerület, Ráday u. 33/b.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.29. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.03.29. 17:30
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b., Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)KAPSZLI Szakmai Napok 2014 – Lelkünk (Sz)árnyai

    A 2014-es Szakmai Napok a KAPSZLI fennállásának 10. évfordulójával esik egybe, március 28-30-ig. Rendezvényünkön ezúttal a TERÁPIÁK és KÓRKÉPEK témát járjuk körül előadásainkon és workshop-jainkon, azaz a testi-lelki egyensúlyi állapotból való kibillenést, és az oda visszavezető utat szeretnénk ismertetni.

    A Szakmai Napokon szeretnénk bemutatni:

    • a betegségeknek és a traumáknak a gyerekkorban és más életszakaszokban hordozott szerepét és jelentőségét – a születés körüli problémákat, tervezett és nem tervezett, erőszakból született és örökbefogadott gyerekek helyzetét és fejlődését, a fogyatékossággal való megküzdést, a transzgenerációs megakadásokat, és a gerontopszichológiát;

    • a napjainkban is előforduló különböző komolyabb és enyhébb pszichés zavarok jellemzőit, tüneteit és veszélyeit – személyiség- és szorongásos zavarokat, önsértéssel, öngyilkossággal kapcsolatos témákat, a szexualitással kapcsolatos kórképeket, testképzavarokat, gyakori függőségeket;

    • végül a betegségből kivezető megannyi utat, terápiát, gyógyító módszert – például a pozitív pszichológia megközelítését, az onkológiában és a szomatikus orvoslás más területén megjelenő pszichés gyógyító munkát, a különböző szemlélettel dolgozó szakemberek ember- és betegségképét, a szeretet gyógyító erejét, a mentális higiénia szerepét.

    Idén még az eddigieknél is több műhelyfoglalkozást szeretnénk programunkba építeni – a születésélménnyel és gyászfeldolgozással, szuggesztív technikákkal és mindfulness-szel, hipnózissal és transzélménnyel, testorientált módszerekkel és rajzokkal. Az előadásainkon bemutatnánk, hagyományainkhoz híven a pszichológia határterületéhez tartozó gondolatokat, elméleteket. Rendezvényeinken minden évben szerepelnek olyan témák, felmerülnek olyan kérdések, melyek ma is éles vitát váltanak ki, idén például, a pszichiátriai kezelés és a pszichoterápiás kezelés problémáját feszegetjük.
    Mindez csupán ízelítő a rendezvény tervezett programjából.

    Facebook oldalunk >>
    Promó videó >>

    Sok szeretettel várunk mindenkit idén is Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáján!

    KAPSZLI

    Rendezvény kezdete: 2014.03.28.
    Rendezvény vége: 2014.03.30.
    Helyszín: Budapest, Bécsi út. 324., V. épület
    A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ACP2014 - The Fourth Asian Conference on Psychology and the Behavioral Sciences

    This international, intercultural and interdisciplinary academic conference on psychology is organised by IAFOR in conjunction with our global partners, including Waseda University (Japan), London University (UK), Virginia Tech (USA).

    Contact person: Kiyoshi Mana

    Deadline for abstracts/proposals: 1st February 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.27.
    Rendezvény vége: 2014.03.30.
    Helyszín: Japan, Osaka,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapján

    Tanfolyami órák: 30

    Tanfolyam részvételi díja: 45.000,- Ft, VIKOTE tagoknak: 35.000,- Ft

    Program:
    - A mentálhigiénés tevékenység keretei, csoportok szervezése és vezetése Mentálhigiénés csoport tematikája kognitív viselkedésterápiás elvek alapján
    - Bevezető csoportfoglalkozás struktúrája, motivációelemzés, félelmek és elvárások feltérképezése
    - Szociális kompetenciák fejlesztésének lehetőségei, adaptív kommunikációs technikák
    - Kommunikációs gyakorlatok 1. (pozitív érzések és kérések megfogalmazása)
    - Kommunikációs gyakorlatok 2. (negatív érzések megfogalmazása, határok kijelölése)
    - Adaptív megküzdési technikák fejlesztése csoportban
    - Adaptív, problémaorientált megküzdési stratégiák fejlesztése kognitív viselkedésterápiás alapelvek alapján
    - Stresszkezelés és konfliktuskezelés módszerei
    - Stresszkezelés és konfliktuskezelés a gyakorlatban: feszültségcsökkentési lehetőségek a hétköznapokban
    - Záró csoport struktúrája, célok, tervek, pozitív jövőkép megfogalmazása, erények és erősségek feltérképezése, fejlesztésének módjai

    Rendezvény kezdete: 2014.03.27.
    Rendezvény vége: 2014.03.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Current Psychiatry/ AACP 2014 Psychiatry Update

    The Current Psychiatry/AACP Psychiatry Update is a highly interactive, learning-focused CME meeting where nationally renowned experts share best practices and provide solutions to your most difficult clinical challenges.

    Contact person: Kathleen Wenzler

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.27.
    Rendezvény vége: 2014.03.29.
    Helyszín: United States of America, Chicago, Ilinois,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Global Conference: Trauma: Theory and Practice

    This inter-disciplinary and multi-disciplinary conference seeks to examine and explore issues surrounding individual and collective trauma in terms of practice, theory and lived reality.

    Contact person: Rob Fisher

    Deadline for abstracts/proposals: 11th October 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.22.
    Rendezvény vége: 2014.03.25.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Global Conference: Trauma: Theory and Practice

    This inter-disciplinary and multi-disciplinary conference seeks to examine and explore issues surrounding individual and collective trauma in terms of practice, theory and lived reality.

    Contact person: Rob Fisher

    Deadline for abstracts/proposals: 11th October 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.22.
    Rendezvény vége: 2014.03.25.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Global Conference: Trauma: Theory and Practice

    This inter-disciplinary and multi-disciplinary conference seeks to examine and explore issues surrounding individual and collective trauma in terms of practice, theory and lived reality.

    Contact person: Rob Fisher

    Deadline for abstracts/proposals: 11th October 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.22.
    Rendezvény vége: 2014.03.25.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Global Conference: Trauma: Theory and Practice

    This inter-disciplinary and multi-disciplinary conference seeks to examine and explore issues surrounding individual and collective trauma in terms of practice, theory and lived reality.

    Contact person: Rob Fisher

    Deadline for abstracts/proposals: 11th October 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.22.
    Rendezvény vége: 2014.03.25.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pain Medicine for the Non-Pain Specialist

    This multidisciplinary course targets the integration of pain services across disciplines to address the national and international movement toward improved pain control in acute, chronic, and cancer pain populations.

    Contact person: Mayo School of Continuous Professional Development

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.20.
    Rendezvény vége: 2014.03.22.
    Helyszín: United States of America, Florida, Marco Island,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Akkreditált továbbképzési nap az OPAIban

    A Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait az akreditált továbbképzési napra.

    09:00 – 09:50 Regisztráció, érkezés
    09:50-10:00 Ünnepélyes bevezető, üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila PhD)

    1/ OCD Klinikum

    10:00-10:30 OCD: Diagnozis-alkotás, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek (Dr Harsányi András PhD)
    10:30-11:00 OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD)
    11:00-11:30 OCD: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések vizsgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD) 11:30-12:00 OCD: Farmakoterápiája (Dr Németh Attila PhD)

    2/ OCD esetbemutatás

    12:45-14:15
    - Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismertetetése-bemutatása). (Dr Harsányi András PhD)
    - Egy könnyebb, pszichoterápiásan jól demonstrálható eset bemutatása, közös betegvizsgálat. (Dr Csigó Katalin PhD)

    3/ OCD kezelése

    14:15-14:50 OCD: Deep Brain Stimulation / Mélyagyi Stimuláció (Dr Harsányi András PhD)
    14:50-15:20 OCD: Pszichoterápia (Dr Csigó Katalin PhD)

    4/ Kérdések és válaszok, közös diszkusszió

    15:20-16:00 (Dr Németh Attila PhD, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD, Dr Rajkai Csaba PhD, Dr Demeter Gyula PhD)

    Időpont: 2014.03.20.
    Helyszín: Budapest, Nyírő OPAI tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pain Medicine for the Non-Pain Specialist

    This multidisciplinary course targets the integration of pain services across disciplines to address the national and international movement toward improved pain control in acute, chronic, and cancer pain populations.

    Contact person: Mayo School of Continuous Professional Development

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.20.
    Rendezvény vége: 2014.03.22.
    Helyszín: United States of America, Florida, Marco Island,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos délután

    Tisztelt Orvos Kollégák!

    Tisztelettel meghívjuk Önöket a következő Nyírő-OPAI Multidiszciplináris Tudományos ülésre.

    Program
    1. A droghasználat patologiai vonatkozásai egy eset kapcsán - Intenziv Osztály+ dr Masszi Gabriella+ dr Jeckel Márta

    2. Érdekes endoszkópos biopsziás esetek - dr Sipos Valéria, dr Takacs Szabolcs

    3. Beszámoló a Patologiai Osztály működéséről. Fejlesztések, tervek - dr Járay Balázs.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.19. 13:30
    Rendezvény vége: 2014.03.19. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI "B" épület, II. emelet, Könyvtár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezői

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.03.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezői

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.03.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Bodóné Rafael Beatrix: Mit veszünk a szívünkre? Az iszkémiás szívbetegség pszichoszociális háttértényezői

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.03.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 8

    A különböző kultúrák meséinek közös gyökere. Közös és eltérő szimbólumok megjelenése a mesében. A világ teremtése című indián legenda feldolgozása, elemzése. A kollektív tudattalan és az egyéni sorsok kapcsolata a mesék tükrében.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00192

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.03.09. 16:30
    Helyszín: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 7

    Az archetípusok (ősképek) és szimbólumok kapcsolata, szerepük az életünkben. A nap leánya című mese feldolgozása. Saját mese írása.

    Akkreditációs pontszáma
    : 40

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00192

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    A képzés alapítója és a Műhely vezetője: Dr. Antalfai Márta

    A képzés felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzést vezeti: dr. Kalóczkai Andrea, pszichoterapeuta és meseterapeuta

    A képzés időtartama: 4 nap

    Óraszám: 40 akadémiai óra

    A képzés helyszíne: Lelki Egészségvédő Alapítvány, 1149 Budapest Bosnyák tér 17.

    Csoportlétszám: 6 - 10 fő

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.03.08. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.03.08. 19:30
    Helyszín: 1149 Budapest, Bosnyák tér 17., Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Zuglói Tavaszi Tudományos Délután

    Tudományos délután a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Tanácstermében.

    Üléselnök:
    - Dr. Németh Attila PhD - Nyírő Gyula Kórház-OPAI főigazgató
    - Dr. Révai Tamás PhD - Zuglói Egészségügyi Szolgálat főigazgató

    Előadások:
    - Dr. Németh Attila: Az új Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megkezdte működését a Nyírő Gyula Kórházban - Új szakambulanciák és osztályos profilok
    - Dr. Váradi Enikő: A szkizofrénia neurokognitív terápiája - kognitív tudomány a gondozási gyakorlatban
    - Dr. Rózsavölgyi Éva: ADVERSO FLUMINE - Jelenetek egy pszichiátriáról( kávészünet )
    - Dr. Magyar Iván György: Jogban jártasan?
    - Dr. Bajza Yvonne: Diabétesz és depresszió
    - Dr. Szécsi Katalin: A pánikbetegség társadalomlélektani háttere

    Rendezvény kezdete: 2014.03.06. 13:00
    Rendezvény vége: 2014.03.06. 15:30
    Helyszín: 1146 Bp., Hermina u 7. II.emelet, ZESz Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Freud szeretője - a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele

    Kedves Kollégánk, Barátunk!

    A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetelének témája:
    Így szerettek ők”, Karen Mack - Jennifer Kaufman Freud szeretője című könyvének megjelenése kapcsán.

    A beszélgetés gondolatébresztői: Erős Ferenc és Bókay Antal.

    Az est házigazdái: Árkovits Amaryl és Stark András.

    További információ és az esemény meghívója megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.27. 19:00
    Rendezvény vége: 2014.02.27. 20:00
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8. (kék kapualj, kapucsengőn "Pszichoterápia" felirat)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia korai fázisának kezelése

    Tisztelt Kolléga!

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a "Szkizofrénia korai fázisának kezelése" című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.

    Program:
    - Tolna Judit - Differenciál-diagnosztikai kérdések a szkizofrénia korai fázisában
    - Bitter István - Szkizofrénia korai fázisának gyógyszeres kezelése
    - Mersich Beatrix - Szkizofrénia korai fázisának pszichoterápiás kezelése

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I./00202
    Akkreditációs pont: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápia

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Az esemény meghívóját megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.25. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.02.25. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia korai fázisának kezelése

    Tisztelt Kolléga!

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a "Szkizofrénia korai fázisának kezelése" című, a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett továbbképzésre.

    Program:
    - Tolna Judit - Differenciál-diagnosztikai kérdések a szkizofrénia korai fázisában
    - Bitter István - Szkizofrénia korai fázisának gyógyszeres kezelése
    - Mersich Beatrix - Szkizofrénia korai fázisának pszichoterápiás kezelése

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a www.cmepszichiatria.hu, vagy a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I./00202
    Akkreditációs pont: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichotherápia

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Az esemény meghívóját megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.25. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.02.25. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szupervíziós csoport - csoportvezető és csoportanalitikus jelölteknek és gyakorló csoportozóknak

    Szupervíziós csoport indul Hosszú Éva kiképző csoportanalitikus vezetésével 2014 elején.

    A tervezett időkeret: összesen 60, havi egyszer 5 tanóra időtartamban, szombati napokon, 10:00-14:00 között.

    Az első alkalom 2014.február 22-én lesz

    Óradíj: 1600 Ft/tanóra

    Jelentkezni lehet: ehosszu@t-online.hu, +36 30 471 3356

    Rendezvény kezdete: 2014.02.22. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.02.22. 14:00
    Helyszín: Budapest, VIII., Corvin sétány 2/D. IV.em.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szupervíziós csoport - csoportvezető és csoportanalitikus jelölteknek és gyakorló csoportozóknak

    Szupervíziós csoport indul Hosszú Éva kiképző csoportanalitikus vezetésével 2014 elején.

    A tervezett időkeret: összesen 60, havi egyszer 5 tanóra időtartamban, szombati napokon, 10:00-14:00 között.

    Az első alkalom 2014.február 22-én lesz

    Óradíj: 1600 Ft/tanóra

    Jelentkezni lehet: ehosszu@t-online.hu, +36 30 471 3356

    Rendezvény kezdete: 2014.02.22. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.02.22. 14:00
    Helyszín: Budapest, VIII., Corvin sétány 2/D. IV.em.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health

    The theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided.

    Contact person: Ms. Yi-Jin Chen

    Deadline for abstracts/proposals: 30th November 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.21.
    Rendezvény vége: 2014.02.22.
    Helyszín: Taiwan, Taichung,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health

    The theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided.

    Contact person: Ms. Yi-Jin Chen

    Deadline for abstracts/proposals: 30th November 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.21.
    Rendezvény vége: 2014.02.22.
    Helyszín: Taiwan, Taichung,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health

    The theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided.

    Contact person: Ms. Yi-Jin Chen

    Deadline for abstracts/proposals: 30th November 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.21.
    Rendezvény vége: 2014.02.22.
    Helyszín: Taiwan, Taichung,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th Mind-Body Interface International Symposium - One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health

    The theme for this year is 'One Step Ahead: Prevention and Prediction in Mental Health'. Updated knowledge/research in basic science or clinical research in mental health are greatly welcome. Overseas travel award is provided.

    Contact person: Ms. Yi-Jin Chen

    Deadline for abstracts/proposals: 30th November 2013

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.21.
    Rendezvény vége: 2014.02.22.
    Helyszín: Taiwan, Taichung,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Frecska Ede: DMT: endogén hallucinogén, mint a születés és elmúlás hírnöke

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.02.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Frecska Ede: DMT: endogén hallucinogén, mint a születés és elmúlás hírnöke

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.12. 14:30
    Rendezvény vége: 2014.02.12. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE februári összejövetele

    Program:

    09.00 Köszöntés, aktualitások
    09.30 Pszichiátriai Gondozók, betegellátás helyzete, krízisek.
    Meghívottak: Dr. Simkó Erzsébet (IX. PG.), Dr. Szabó Melinda (VI. PG.), Dr. Váradi Enikő (XIV. PG., XVI. Zsenge u. NK.).
    10.00 Beszélgetés a Főpszichéről a kezdetektől: Dr. Kellner Pál, Dr. Koffler Sándor, Rózsás Györgyné, Márti, Dr. Vígváry László.
    Kérdező partner: Dr. Magyar Iván.
    Büfé (saját lehetőségek szerint a Forrásház és a XIX. PG. segítségével)

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.12. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.02.12. 11:00
    Helyszín: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság Téli Workshop

    A csoportvezető mozgástere
    (különböző képzettséggel és célkitűzéssel vezetett csoportoknál)

    Program

    10:00-11:00 Társas álom csoport – vezeti Ormay Tom

    11:20-12:20 Horváth Klára:
    Csoportvezetői aktivitásaim jellemzői és dilemmái a különböző típusú csoportterekben

    12:20-13:20 Unoka Zsolt:
    A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pszichoterápiás osztályán folyó osztályos csoportterápiás munka bemutatása

    13:20-14:20 Ebédszünet

    14:20-15:20 Terenyi Zoltán:
    Beavatkozom, tehát vagyok? – a mozgásteret egyengető konfliktusokról

    15:30-16:10 Kegye Adrienne:
    A csoport-pszichoterápia lehetősége az onkológiai betegek rehabilitációjában és hospice-palliatív ellátásában. Egy modell-program eredményei

    16:10-16:50
    Devecsery Ágnes:
    Előkészítés és lemorzsolódás – nehézségek, tapasztalatok

    17:00-18:00 Záró nagycsoport – vezeti Bagotai Tamás

    CME: 14 ponttal az akkreditáció megtörtént
    klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára,
    tanfolyam kódszáma: SE-TK/2014.I./00147

    Részvételi díj: 6000 Ft, a helyszínen fizetendő.

    Jelentkezés: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu

    Jelentkezési határidő: 2014. január 30.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.08. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.02.08. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében - VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpózium

    Tisztelt Kolléganő, Kolléga! Ezúton tisztelettel meghívjuk VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.

    A tanfolyam szakmai felelőse:
    Dr.Radics Judit

    Célcsoport:
    szakorvosok, kiemelten : pszichiáter, sebész, idegsebész, urológus kollégák ) és szakdolgozók.

    A rendezvény teszt vizsgával zárul.

    A továbbképzés formája:
    szakmai továbbképzés szimpózium formájában.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.05. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.02.05. 20:00
    Helyszín: Győr, Hotel Kálvária

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alvás- és pszichés zavarok szomatikus betegségek esetében - VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpózium

    Tisztelt Kolléganő, Kolléga! Ezúton tisztelettel meghívjuk VII. Interdiszciplináris továbbképző szimpóziumunkra.

    A tanfolyam szakmai felelőse:
    Dr.Radics Judit

    Célcsoport:
    szakorvosok, kiemelten : pszichiáter, sebész, idegsebész, urológus kollégák ) és szakdolgozók.

    A rendezvény teszt vizsgával zárul.

    A továbbképzés formája:
    szakmai továbbképzés szimpózium formájában.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2014.02.05. 14:00
    Rendezvény vége: 2014.02.05. 20:00
    Helyszín: Győr, Hotel Kálvária

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Integration of Psychiatry into Primary Health Care

    This is the first shared care focused conference held in Kuwait! The theme, Integration of Psychiatry into primary health care, was selected to focus on the critical importance of managing mental in a primary care setting.

    Contact person: Dr Mariam Al Al Awadhi

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.26.
    Rendezvény vége: 2014.01.28.
    Helyszín: Kuwait,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Integration of Psychiatry into Primary Health Care

    This is the first shared care focused conference held in Kuwait! The theme, Integration of Psychiatry into primary health care, was selected to focus on the critical importance of managing mental in a primary care setting.

    Contact person: Dr Mariam Al Al Awadhi

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.26.
    Rendezvény vége: 2014.01.28.
    Helyszín: Kuwait,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatry In Medical Settings - Continuing professional development event

    Clinic faculty, board certified in psychosomatic medicine or related fields, review principles of psychiatric diagnosis; and treatment of patients managed in medical and surgical inpatient and outpatient settings.

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.23.
    Rendezvény vége: 2014.01.25.
    Helyszín: Fort Lauderdale, Florida, United States of America

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatry In Medical Settings - Continuing professional development event

    Clinic faculty, board certified in psychosomatic medicine or related fields, review principles of psychiatric diagnosis; and treatment of patients managed in medical and surgical inpatient and outpatient settings.

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.23.
    Rendezvény vége: 2014.01.25.
    Helyszín: Fort Lauderdale, Florida, United States of America

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatry In Medical Settings - Continuing professional development event

    Clinic faculty, board certified in psychosomatic medicine or related fields, review principles of psychiatric diagnosis; and treatment of patients managed in medical and surgical inpatient and outpatient settings.

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.23.
    Rendezvény vége: 2014.01.25.
    Helyszín: Fort Lauderdale, Florida, United States of America

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság VIII. Nemzeti Kongresszusa

    Főtéma: „Ép lélekben ép test”

    További a kongresszusi honlapra >>

    Rendezvény kezdete: 2014.01.22.
    Rendezvény vége: 2014.01.25.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Kongresszusi Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 2

    A szimbólum egészségvédő szerepe – híd a tudat és tudattalan között. Esetismertetések. Párkeresés - pártalálás a mesék világában.A szimbólum, archetípus és komplexus kapcsolata a csoporttagok által alkotott mesékben.

    Akkreditációs pontszáma
    : 50

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzés időtartama: 4 nap

    Össz-óraszám: 40 akadémiai óra

    Csoportlétszám: 8 - 10 fő

    A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta

    További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.19. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.01.19. 16:00
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 2

    A szimbólum egészségvédő szerepe – híd a tudat és tudattalan között. Esetismertetések. Párkeresés - pártalálás a mesék világában.A szimbólum, archetípus és komplexus kapcsolata a csoporttagok által alkotott mesékben.

    Akkreditációs pontszáma
    : 50

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzés időtartama: 4 nap

    Össz-óraszám: 40 akadémiai óra

    Csoportlétszám: 8 - 10 fő

    A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta

    További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.19. 09:00
    Rendezvény vége: 2014.01.19. 16:00
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1

    A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.

    Akkreditációs pontszáma: 50

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzés időtartama: 4 nap

    Össz-óraszám: 40 akadémiai óra

    Csoportlétszám: 8 - 10 fő

    A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta

    További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.18. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.01.18. 19:00
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1

    A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.

    Akkreditációs pontszáma: 50

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzés időtartama: 4 nap

    Össz-óraszám: 40 akadémiai óra

    Csoportlétszám: 8 - 10 fő

    A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta

    További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.18. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.01.18. 19:00
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseterápia - Belső világunk kincsei a mesékben 1

    A Kincskereső Meseterápiás Módszeréről. A monda és mese szimbolikája analitikus pszichológiai megközelítésből. A csoporttagok által hozott mesék elemzése. Önmagunk felfedezése a mesében. Imaginációra épülő alkotás.

    Akkreditációs pontszáma: 50

    Akkreditációs kódszáma: SE-TK/2014.I/00074

    Akkreditált szakképesítés: addiktológia, gyermekpszichiátria, klinikai szakpszichológia, klinikai addiktológiai  szakpszichológia, neuropszichológia, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció, pszichoterápia

    Ajánlott szakmák: orvos, pszichológus, pszichopedagógus, mentálhigiénikus, pedagógus, szociális munkás

    Felelőse: Lelki Egészségvédő Alapítvány

    A képzés időtartama: 4 nap

    Össz-óraszám: 40 akadémiai óra

    Csoportlétszám: 8 - 10 fő

    A képzést vezeti: Dr. Antalfai Márta PhD, ECP, kiképző pszichoterapeuta, művészeti és meseterapeuta

    További inrormációk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.18. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.01.18. 19:00
    Helyszín: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 33/b 6. em. 1., 61-es kapucsengő (LEA felirat), Lelki Egészségvédő Alapítvány

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Winter Global Nursing Symposium

    The symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.

    Organized by: University of Riverside
    Deadline for abstracts/proposals: 10th January 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.17.
    Rendezvény vége: 2014.01.18.
    Helyszín: California, United States of America, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2014 Winter Global Nursing Symposium

    The symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.

    Organized by: University of Riverside
    Deadline for abstracts/proposals: 10th January 2014

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2014.01.17.
    Rendezvény vége: 2014.01.18.
    Helyszín: California, United States of America, Los Angeles,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele

    Kedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.

    Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!

    A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)!

    Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2013.12.12.
    Helyszín: Pécs, Ferencesek u. 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele

    Kedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.

    Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!

    A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)!

    Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2013.12.12.
    Helyszín: Pécs, Ferencesek u. 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának összejövetele

    Kedves Kollégánk, Barátunk! Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő összejövetele 2013. december 12-én, csütörtökön 19 órakor lesz.

    Ez alkalommal ismét olvasókört tartunk. Irvin D. Yalom közelmúltban megjelent A magyar macska átka című könyvéről beszélgetünk. Kérünk mindenkit, olvassa el a könyvet!

    A beszélgetés gondolat-ébresztői: Harkány Éva, Osváth Péter, Árkovits Amaryl és Stark András

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)!

    Technikai újítás: a program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2013.12.12.
    Helyszín: Pécs, Ferencesek u. 8.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Dr. Kiss-Szőke Anna: Test és lélek határain

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Téma: Test és lélek határain
    Előadó: Dr.Kiss-Szőke Anna egyetemi adjunktus
    Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika

    A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A továbbképző program előadásainak témái és időpontjai elérhetők interneten.

    További információkért kattintson ide.

    Janka Zoltán
    tanszékvezető egyetemi tanár

    Rendezvény kezdete: 2013.12.11. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.12.11. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután - Módosult időpontban!

    Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután december 4-re tervezett rendezvénye módosult időpontban, december 11-én kerül megrendezésre!

    Program:

    Dr. Petke Zsolt PhD: Magas küszöbű addiktológiai ellátás a kutatási eredmények tükrében

    Felkért hozzászóló:

    dr. Kiss Krisztián, neurológus

    Rendezvény kezdete: 2013.12.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2013.12.11. 15:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma Önismereti Csoport

    Pszichodráma Önismereti Csoport indul a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében.

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.
    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, vasárnapi napokon, de. 9,30 – 18,30 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők:
    Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta
    Linzenbold Ildkó klinikai szakpszichológus, pszichodráma asszisztens

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Időpont: 2013.12.08.
    Helyszín: 1088 Budapest VIII., II. János Pál pápa /volt Köztársaság/ tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates - Psychoeducatio Specialista Hétvége

    Kedves Doktornők, Doktor Urak!

    A pszichiátriában a továbbképző rendezvényeken való részvétel emlékezetes marad minden résztvevő számára. A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új adatokat ismerhetnek meg, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Ennek a rendezvénynek a tudományos programját is a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány alakította ki, amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása.

    Készséggel működünk együtt az alapítvánnyal, hogy a hazai élvonal előadóinak lehetőséget nyújtsunk. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt fontosak lesznek.

    Prof. Dr. Füredi János
    a tanfolyam szakmai koordinátora

    Az esemény weboldala elérhető ide kattintva.
    Az részletes program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.30.
    Rendezvény vége: 2013.12.01.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Nő Ezer Arca - Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ nyílt napja

    Szeretettel meghívjuk A NŐ EZER ARCA Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ nyitott napjára 2013. november 24. vasárnap 15 - 18 óra között.

    A Nő Ezer Arca és az alapítvány már a XXXII. alkalommal - ingyenes nyílt nap keretében - rendezi a Női Akadémia programot. A nyitott nap témája - miközben ősrégi - mégis örökzöld: Kik és milyenek vagyunk? Napjaink egyik feszítő kérdése ma is a férfi és nő közötti különbségek megértése ahelyett, hogy előítéletekbe, sztereotípiákba menekülnénk, melyek erősen legátolják a nőt is, a férfit is, önmagunk és a másik megértését is. Ebben a témában most is - mint az eddigiek során - az előadótól érdekes előadást hallunk, és a délutánt a kulturális program még élvezetesebbé teszi.

    Részletes program a weboldalon a Női Akadémia c. menüpontban

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

    Rendezvény kezdete: 2013.11.24. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.11.24. 18:00
    Helyszín: 1124 Budapest, Fodor utca 134.
    A rendezvény Web oldala: http://www.anoezerarca.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság 4. Pszichoszomatikus konferenciája

    Téma: A krónikus-komplex betegségek és a pszichoszomatika. A szakmák párbeszéde.

    09 órától regisztráció
    09.15 Köszöntő, megnyitó
    09.30 Bevezető előadás a témához - Dr. Harrach Andor
    10.00 órától esetmegbeszélő interdiszciplináris csoportmunka előkészített esettanulmányok alapján, moderátorok közreműködésével
    16.15 – 17.15 óra: kerekasztal (esethozók és moderátorok), majd záró megbeszélés valamennyi résztvevővel

    Az ebédszünetben étkezési lehetőség a ház éttermében.

    Bővebb információ a honlapon!

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.11.15. 16:30
    Helyszín: SE Nagyvárad téri egyetemi tömb, 21. emelet, konferencia terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság 4. Pszichoszomatikus konferenciája

    Téma: A krónikus-komplex betegségek és a pszichoszomatika. A szakmák párbeszéde.

    09 órától regisztráció
    09.15 Köszöntő, megnyitó
    09.30 Bevezető előadás a témához - Dr. Harrach Andor
    10.00 órától esetmegbeszélő interdiszciplináris csoportmunka előkészített esettanulmányok alapján, moderátorok közreműködésével
    16.15 – 17.15 óra: kerekasztal (esethozók és moderátorok), majd záró megbeszélés valamennyi résztvevővel

    Az ebédszünetben étkezési lehetőség a ház éttermében.

    Bővebb információ a honlapon!

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.11.15. 16:30
    Helyszín: SE Nagyvárad téri egyetemi tömb, 21. emelet, konferencia terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    A Kongresszus témái: a visceralis és a vascularis fájdalom.

    Örömmel várunk pszichiátereket, pszichológusokat is!

    A jelentkezési lehetőségekről a későbbiekben tájékozóhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15.
    Rendezvény vége: 2013.11.16.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    A Kongresszus témái: a visceralis és a vascularis fájdalom.

    Örömmel várunk pszichiátereket, pszichológusokat is!

    A jelentkezési lehetőségekről a későbbiekben tájékozóhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15.
    Rendezvény vége: 2013.11.16.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülése Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletére

    Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Kedves Kollégák és Barátok!

    Szeretettel meghívjuk a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ünnepi tudományos ülésére, melyet Fekete Sándor Professzor Úr 60. születésnapjának tiszteletére rendezünk.

    További hasznos információkat és a részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2013.11.15.
    Helyszín: Pécs, Jurisits M. u. 44., Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    A Kongresszus témái: a visceralis és a vascularis fájdalom.

    Örömmel várunk pszichiátereket, pszichológusokat is!

    A jelentkezési lehetőségekről a későbbiekben tájékozóhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.15.
    Rendezvény vége: 2013.11.16.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.fajdalom-tarsasag.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Prof. Dr. Gömör Béla: A fizioterápia kultúrtörténete: szomatikus és pszichés vonatkozásokkal

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.11.13. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Prof. Dr. Gömör Béla: A fizioterápia kultúrtörténete: szomatikus és pszichés vonatkozásokkal

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.11.13. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Prof. Dr. Gömör Béla: A fizioterápia kultúrtörténete: szomatikus és pszichés vonatkozásokkal

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.11.13. 16:30
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 2013-ban 7. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.08.
    Rendezvény vége: 2013.11.10.
    Helyszín: Siófok,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2013.

    Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!

    Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Magyar Orvostudományi Napokat rendez.

    Bővebb információ olvasható ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.06.
    Rendezvény vége: 2013.11.08.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Budapest, Alkotás u. 63., Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2013.

    Tisztelt Kolléganő/Kolléga Úr!

    Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Magyar Orvostudományi Napokat rendez.

    Bővebb információ olvasható ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.11.06.
    Rendezvény vége: 2013.11.08.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Budapest, Alkotás u. 63., Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzési nap: OCD

    9.00-10.00 h - Regisztráció, érkezés
    9.50-10.00 h: Megnyitó, Üdvözlése az érkezőknek (Dr Németh Attila - főigazgató)
    10.00-10.30 h: OCD: Klinikum: Diagnózis, Tünettan (Y-BOCS), Komorbiditás, OCD spektrum betegségek, (Dr Harsányi András PhD)
    10.30-10.55 h.: OCD: Funkcionális agyvizsgálatok (MR, fMR, PET), genetikai vizsgálatok (Dr Rajkai Csaba PhD)
    10.55-11.20 h.: Neuropszichológia: Mérőskálák, Executív működések viszgálata OCD-ben, Gátlási paradigmák, Eye Track vizsgálat. (Dr Demeter Gyula PhD),
    11.30-12.45 Esetmegbeszélés – két csoportban (Dr Csigó Katalin PhD és Harsányi András Ph.D.)
    12.45—13.30 h: Ebédszünet
    13.30-14.00 Farmakoterápia (Dr Harsányi András PhD)
    14.00-14.30. Kognitív-behavior terápia (Dr Csigó Katalin PhD)
    14.30-15.30 Egy nehezebb (terápiarezisztens) kényszerbeteg bemutatása ("poor insight" alcsoport), esetleg DBS (Deep Brain Stimuláción áteset beteg ismerteteése-bemutatása).
    15.30-16.00. Zárómegbeszélés, értékelés (Dr Németh Attila PhD - Kórházigazgató, Dr Harsányi András PhD, Dr Csigó Katalin PhD)

    Rendezvény kezdete: 2013.10.30. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.10.30. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésben idén is megrendezésre kerül az ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK, akkreditált tudományos rendezvényünk.

    Bővebb információ >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Mezőkövesd, Balneo Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésben idén is megrendezésre kerül az ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK, akkreditált tudományos rendezvényünk.

    Bővebb információ >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Mezőkövesd, Balneo Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IV. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferencia

    Tisztelt Kolléga!

    Idén ősszel is megrendezzük az Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferenciát.

    Kiemelt témák: biztosítás orvostan, infektológia, diabetes mellitus, képalkotó vizsgálatok, a humán reprodukció kihívásai, onkológia, hypophysis betegségek, utazásorvostan, immunológia.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Budapest, Novotel Centrum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésben idén is megrendezésre kerül az ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK, akkreditált tudományos rendezvényünk.

    Bővebb információ >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Mezőkövesd, Balneo Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésben idén is megrendezésre kerül az ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK, akkreditált tudományos rendezvényünk.

    Bővebb információ >>

    Rendezvény kezdete: 2013.10.18.
    Rendezvény vége: 2013.10.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Mezőkövesd, Balneo Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Individuálpszichológiai Egyesület XVIII. Vándorgyűlése

    A Magyar Individuálpszichológiai Egyesület szeretettel meghívja Önt és munkatársait Kisebbértékűség – önérték – lelki értékek című XVIII. Vándorgyűlésére.

    További információ, valamint a program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 6., Gál Ferenc Főiskola
    A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XX. Centenáriumi konferenciája

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XX., CENTENÁRIUMI konferenciájára, melynek címe: A JELENT MOZGATÓ MÚLT A magyarországi pszichoanalízis 100 éve

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.11.
    Rendezvény vége: 2013.10.12.
    Helyszín: Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd congress on Treatment in Psychiatry

    Organizer: Czech Psychiatric Association

    Contact: Prof. Jiri Raboch, M.D.
    Email: lecbavpsychiatrii2013@guarant.cz

    Rendezvény kezdete: 2013.10.10.
    Rendezvény vége: 2013.10.13.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Czech Republic, Ostrava,
    A rendezvény Web oldala: http://www.lecbavpsychiatrii2013.cz

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia - „In memoriam Buda Béla”

    Az Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona meghívja Önt és munkatársait a XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára, „ A pszichiátria új identitása” címmel.

    A regisztráció online történik, a www.ebredesek.hu weboldalon szeptember 23-október 8. között. Vagy a helyszínen készpénzes fizetéssel.

    Részvételi díj október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.)
    Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft

    Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes.

    Kapcsolat: Pálmai Ildikó, tel.: 06 20 825 02 05, e-mail: kopsz2013@gmail.com

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2013.10.10.
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Fodor József Közegészségügyi Központ – Fodor terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia - „In memoriam Buda Béla”

    Az Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona meghívja Önt és munkatársait a XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára, „ A pszichiátria új identitása” címmel.

    A regisztráció online történik, a www.ebredesek.hu weboldalon szeptember 23-október 8. között. Vagy a helyszínen készpénzes fizetéssel.

    Részvételi díj október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.)
    Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft

    Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes.

    Kapcsolat: Pálmai Ildikó, tel.: 06 20 825 02 05, e-mail: kopsz2013@gmail.com

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2013.10.10.
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Fodor József Közegészségügyi Központ – Fodor terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia - „In memoriam Buda Béla”

    Az Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona meghívja Önt és munkatársait a XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára, „ A pszichiátria új identitása” címmel.

    A regisztráció online történik, a www.ebredesek.hu weboldalon szeptember 23-október 8. között. Vagy a helyszínen készpénzes fizetéssel.

    Részvételi díj október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.)
    Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft

    Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes.

    Kapcsolat: Pálmai Ildikó, tel.: 06 20 825 02 05, e-mail: kopsz2013@gmail.com

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2013.10.10.
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Fodor József Közegészségügyi Központ – Fodor terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia - „In memoriam Buda Béla”

    Az Ébredések Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, az Egyensúlyunkért Alapítvány, a Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója valamint a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona meghívja Önt és munkatársait a XII. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára, „ A pszichiátria új identitása” címmel.

    A regisztráció online történik, a www.ebredesek.hu weboldalon szeptember 23-október 8. között. Vagy a helyszínen készpénzes fizetéssel.

    Részvételi díj október 8-ig történő regisztrációval és fizetéssel: 3.500 Ft (Csak az eddig az időpontig beérkezett átutalások számítanak sikeres regisztrációnak.)
    Helyszíni regisztráció: 5.000 Ft

    Előzetes regisztráció esetén a részvétel pszichiátriai felhasználóknak, egyetemi hallgatóknak és rezidenseknek ingyenes.

    Kapcsolat: Pálmai Ildikó, tel.: 06 20 825 02 05, e-mail: kopsz2013@gmail.com

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2013.10.10.
    Helyszín: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben), Fodor József Közegészségügyi Központ – Fodor terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meseelemző akkreditált meseterápiás képzés

    A 2013 – 2014 –es tanévben 60 órás, két féléves, meseterápiás képzés indul,
    amelyet az Oktatási Hivatal „A személyiség komplex fejlesztése a Kincskereső Meseterápiás Módszerrel -meseelemző-képzés (I. blokk)” címen akkreditált. A képzés a Kincskereső Meseterápia Módszerre ® épül.

    Az első félév tervezett időpontjai: 2013. október 5; október 26; november 23; december 14, valamint 2014. január 25.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.05. 10:30
    Rendezvény vége: 2014.01.25. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest XIV., Bosnyák tér 17. fsz. 2., Lelki Egészségvédő Alapítvány, (LEA kapucsengő)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Individuálpszichológiai Egyesület pszichoterápiás- módszerspecifikus továbbképzése

    A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET (MIPE) szeretettel várja képzésére azokat a kollégákat/hallgatókat, akik még nem ismerik a mélylélektani módszerek közül az adler-i terápiás spektrumot, mely alkalmazható felnőtt és gyermek páciensnél, valamint egyéni-, pár-, család- és csoport helyzetben.

    150 ÓRA ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013 szeptemberétől vagy októberétől BUDAPESTEN akkreditált képzés keretében. Ami megegyezés szerint és elegendő jelentkező esetén tovább folytatható még plusz 100 óra önismereti élménnyel.

    További részletek és a Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.01.
    Rendezvény vége: 2013.10.31.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Individuálpszichológiai Egyesület pszichoterápiás- módszerspecifikus továbbképzése

    A MAGYAR INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIAI EGYESÜLET (MIPE) szeretettel várja képzésére azokat a kollégákat/hallgatókat, akik még nem ismerik a mélylélektani módszerek közül az adler-i terápiás spektrumot, mely alkalmazható felnőtt és gyermek páciensnél, valamint egyéni-, pár-, család- és csoport helyzetben.

    150 ÓRA ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013 szeptemberétől vagy októberétől BUDAPESTEN akkreditált képzés keretében. Ami megegyezés szerint és elegendő jelentkező esetén tovább folytatható még plusz 100 óra önismereti élménnyel.

    További részletek és a Jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2013.10.01.
    Rendezvény vége: 2013.10.31.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.mipe.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró Konferenciája

    Fő téma: Ember-környezet kapcsolat harmonizálása - A belső harmónia kisugárzása

    Bővebb információért kattintson ide.

    Időpont: 2013.09.28.
    Helyszín: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33., Szent István Egyetem

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Nemzetközi Autizmus Kongresszus

    Tisztelt Hölgyem/Uram!

    Az Autism-Europe (AE), mely az autizmussal érintett személyek, családjaik és az őket képviselő szervezeteket tömörítő európai szervezet, háromévente rendezi meg a valamennyi érdekeltet mozgósító Nemzetközi Autizmus Kongresszust. Különösen fontos állomás a 2013 szeptemberében megrendezendő kongresszus, mivel több szempontból is jubileumi. Ez a tizedik ilyen nagy európai összejövetel és egyben 2013-ban ezzel a rendezvénnyel ünnepli az Autism-Europe megalapításának 30. évfordulóját is. Azért is más ez a rendezvény, mint az eddigiek, mert soha nem nyerte még el közép- vagy kelet-európai ország a rendezés jogát.

    Fontos határidők:

    Regisztráció 2013. június 1. – 2013. augusztus 31.
    Kései regisztráció 2013. szeptember 1. – 2013. szeptember 15.
    2013. szeptember 15. után a regisztráció és kifizetés csak a helyszínen lehetséges.
    Szállásfoglalás 2013 augusztus 23.
    Az előadás kivonatok leadási határideje lejárt. Köszönjük a nagy számban beérkezett előadás vázlatokat.

    Várjuk jelentkezését,
    Üdvözlettel:

    Autisták Országos Szövetsége
    (Autism-Europe)

    Rendezvény kezdete: 2013.09.26.
    Rendezvény vége: 2013.09.28.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Budapest Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://autismcongress2013.eu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)

    2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés

    Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.20. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.12.13. 19:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)

    2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés

    Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.20. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.12.13. 19:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségfejlesztés komplex tematikus művészeti terápiával (péntek)

    2013 őszi - 2014 tavaszi, két féléves képzés

    Első félév időpontjai: 2013. szept. 20., okt. 4., okt. 18., nov. 8., nov. 22., dec. 6., dec. 13.;

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.20. 15:00
    Rendezvény vége: 2013.12.13. 19:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Bp. IX., Ráday u. 33/b 6. em. 1., Lelki Egészségvédő Alapítvány, 61-es kapucsengő (LEA felirat)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív (szociális kompetencia) tréning

    Tisztelt Kolléga!

    A Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE) tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a segítő hivatású szakemberek számára szervezett Asszertív (szociális kompetencia) tréning című továbbképzésünkre.

    A továbbképzés min. 15 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre.

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.20.
    Rendezvény vége: 2013.09.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, VIII. ker. Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait a “Diagnosztikai irányok a pszichiátriában” c. tudományos programra.

    Tudományos program:
    Üléselnök: Cserháti Péter, helyettes állatitkár (EMMI) és Németh Attila, főigazgató

    Barsi Péter: A képalkotó diagnosztika szerepe a pszichiatriai kórképekben
    Prof. Rihmer Zoltán: Az öngyilkosság klinikai és biológiai markerei
    Kötetlen beszélgetés a pszichiátriáról és az OPAI megalakulásáról Cserháti Péter, helyettes államtitkárral – beszélgetőtárs: Németh Attila

    Mindenkit szeretettel várunk!

    Dr. Németh Attila
    főigazgató főorvos
    Nyírő-OPAI

    Rendezvény kezdete: 2013.09.18. 13:30
    Rendezvény vége: 2013.09.18. 15:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI, Főépület, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait a “Diagnosztikai irányok a pszichiátriában” c. tudományos programra.

    Tudományos program:
    Üléselnök: Cserháti Péter, helyettes állatitkár (EMMI) és Németh Attila, főigazgató

    Barsi Péter: A képalkotó diagnosztika szerepe a pszichiatriai kórképekben
    Prof. Rihmer Zoltán: Az öngyilkosság klinikai és biológiai markerei
    Kötetlen beszélgetés a pszichiátriáról és az OPAI megalakulásáról Cserháti Péter, helyettes államtitkárral – beszélgetőtárs: Németh Attila

    Mindenkit szeretettel várunk!

    Dr. Németh Attila
    főigazgató főorvos
    Nyírő-OPAI

    Rendezvény kezdete: 2013.09.18. 13:30
    Rendezvény vége: 2013.09.18. 15:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI, Főépület, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyírő-OPAI Multidiszciplináris szakmai délután

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait a “Diagnosztikai irányok a pszichiátriában” c. tudományos programra.

    Tudományos program:
    Üléselnök: Cserháti Péter, helyettes állatitkár (EMMI) és Németh Attila, főigazgató

    Barsi Péter: A képalkotó diagnosztika szerepe a pszichiatriai kórképekben
    Prof. Rihmer Zoltán: Az öngyilkosság klinikai és biológiai markerei
    Kötetlen beszélgetés a pszichiátriáról és az OPAI megalakulásáról Cserháti Péter, helyettes államtitkárral – beszélgetőtárs: Németh Attila

    Mindenkit szeretettel várunk!

    Dr. Németh Attila
    főigazgató főorvos
    Nyírő-OPAI

    Rendezvény kezdete: 2013.09.18. 13:30
    Rendezvény vége: 2013.09.18. 15:00
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház - OPAI, Főépület, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE szeptemberi összejövetele

    Egyesületünk 2013. szeptember 11.-én tartja következő összejövetelét.

    Rendezvény kezdete: 2013.09.11. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.09.11. 12:00
    Helyszín: Budapest, XIX. Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)1st Internatonal Conference On Hypnosis In Medicine

    Tisztelt Kollégák!
    Legyenek részesei ennek a történelmi pillanatnak!

    Az orvosi gyakorlatban alkalmazott hipnózis több ezer éves múltja ellenére a 2013-as Hipnózis az Orvoslásban Nemzetközi Konferencia lesz az első olyan tárgyú tudományos találkozó, amelyen e módszer kiválóságai célzottan a biomedicinával kapcsolatos felfedezéseiket mutatják be.

    Bővebb információk >>

    Rendezvény kezdete: 2013.08.29.
    Rendezvény vége: 2013.09.01.
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hotel Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.ichm2013.com

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA Academia Summer School 2013.

    Applications for the 3rd EPA Summer School on "Comorbidity between mental and physical disorders" are now being accepted. This 3rd edition will take place 7-10 June 2013 in Strasbourg, France, under the auspices of the Secretary General of the Council of Europe, Mr Thorbjørn Jagland.

    The EPA Summer School is tailored for psychiatrists and other medical specialists who are either trainees or within 2 years of completion of specialist training, and who are residing in Europe. The 25 best applicants will be selected by the Jury to attend the Summer School.

    Deadline for applications: 28 February 2013.

    Rendezvény kezdete: 2013.06.07.
    Rendezvény vége: 2013.06.10.
    Helyszín: France, 67000 Strasbourg, 15 Avenue de la Liberte

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal Pszichiáterek Fóruma

    A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.06.07.
    Rendezvény vége: 2013.06.08.
    Helyszín: Mátrafüred,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MPT Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciójának szakmai műhelyprogramja

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Pszichiátriai Társaság Igazságügyi Pszichiátriai és Pszichológiai Szekciója által rendezett szakmai műhelyprogramra.

    Bővebb információ >>

    Időpont: 2013.06.04.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: Budapest, VIII., Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika tanácsterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet megnyitója

    Létrejön az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet a Nyírő Gyula Kórház szervezeti keretén belül. Az alapító okiratot 2013. június 3-án adja át Balog Zoltán miniszter Németh Attila főigazgatónak.

    A nap további programja:

    12.00-13.30 Szakmai megnyitó – Tudományos ülés az OPAI megalapítása alkalmából.

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Tanácsterem – „B” épület, II. emelet.
    Üléselnökök: Prof. Dr. Horváth Ildikó (EMMI), Prof. Dr. Kéri Szabolcs, Dr. Németh Attila

    Előadások:
    Vissza a jövőbe? A DSM-5 last minute (vissza)változtatásai – Németh Attila
    A pszichiátriai kutatások perspektívái – hazai szemmel – Kéri Szabolcs
    Mit várnak a klinikák, a gondozók és az MPT az OPAI-tól? – Prof. Bitter István, Silling Tibor, Magyar Iván György, Lehóczky Pál
    Az OPAI startégiája – Németh Attila
    Felkért hozzászólók: Prof. Frecska Ede, Prof. Rihmer Zoltán, Prof. Nagy Zoltán, Prof. Füredi János

    14.00-15.30 Kórházi megnyitó ünnepség
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő
    Bevezetőt mond Németh Attila, főigazgató

    Program:
    „A lélek húrjain” – a pszichiátriai zavarok zenés feldolgozása – a Mentha együttes koncertje (vezető: Dr. Móré E. Csaba, pszichiáter)

    Időpont: 2013.06.03.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula Kórház, Ebédlő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVII.Vándorgyűlése

    A Vándorgyűlés főcíme: „Szenvedély-művészet-terápia”

    Az egynapos rendezvényre a Pannónia Pszichiátriai Egyesület tagjait valamint Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye mentálhigiénés szakembereit, a régió pszichiátereit, pszichológusait, szakdolgozóit és más segítő szakmákban dolgozó szakembereit várjuk. (A rendezvény szakorvosok, klinikai szakpszichológusok és szakdolgozók részére akkreditált.)

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2013.05.31.
    Helyszín: Kaposvár,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ppe.mlap.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIV. Magyar Hipnózis Találkozó

    Tisztelt Kollégánk!

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 24–26. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.

    Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN – ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS

    Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások

    Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.

    Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
    A Találkozó programbizottsága

    Rendezvény kezdete: 2013.05.24.
    Rendezvény vége: 2013.05.26.
    Helyszín: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIV. Magyar Hipnózis Találkozó

    Tisztelt Kollégánk!

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 24–26. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.

    Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN – ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS

    Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások

    Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.

    Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
    A Találkozó programbizottsága

    Rendezvény kezdete: 2013.05.24.
    Rendezvény vége: 2013.05.26.
    Helyszín: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIV. Magyar Hipnózis Találkozó

    Tisztelt Kollégánk!

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 24–26. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.

    Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN – ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS

    Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások

    Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.

    Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
    A Találkozó programbizottsága

    Rendezvény kezdete: 2013.05.24.
    Rendezvény vége: 2013.05.26.
    Helyszín: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIV. Magyar Hipnózis Találkozó

    Tisztelt Kollégánk!

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 24–26. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.

    Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN – ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS

    Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások

    Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.

    Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
    A Találkozó programbizottsága

    Rendezvény kezdete: 2013.05.24.
    Rendezvény vége: 2013.05.26.
    Helyszín: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XXIV. Magyar Hipnózis Találkozó

    Tisztelt Kollégánk!

    Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Hipnózis Egyesület XXIV. Találkozójára, melyet 2013. május 24–26. között rendezünk a dobogókői Walden Hotelben.

    Találkozónk idei főtémája: EGYMÁS HULLÁMHOSSZÁN – ZENE, RITMUS ÉS HIPNÓZIS

    Előadók, műhelytartók: Balogh Ildikó, Bányai Éva, Bokor Judit, Császár Noémi, Fekete Anna, Frecska Ede, Kovács Zoltán Ambrus, Ludwigh Károly, Szabó Csaba, Tardy József, Varga Katalin, Vas József Pál és mások

    Témák: Tükörneuron-rendszer, endokrin változások hipnózisban, zeneterápia és hipnoterápia, sámánutazás, zene és kép kapcsolata a filmben és a pszichoterápiában, receptív zeneterápia, hipnózis és zene által kiváltott élmények emlődaganatos betegek kemoterápiás kezelése során, a ψ hang helye és hangzása a gyógyítás zenekarában, a zene transz-formáló ereje stb.

    Bányai Éva, Varga S. Katalin, Zeley Réka
    A Találkozó programbizottsága

    Rendezvény kezdete: 2013.05.24.
    Rendezvény vége: 2013.05.26.
    Helyszín: 2099 Pilisszentkereszt-Dobogókő, Fény utca 1., Walden Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Workshop - Martin Payne: Narratív párterápia

    Kifejezetten gyakorlat-orientált workshopra invitálunk minden családte¬rapeutát és érdeklődőt. A narratív terápia rövid elméleti bevezetője után esetrészleteket láthatunk és kis csoportokban ki is próbálhatjuk a bemu¬tatott technikákat. A workshop angol nyelvű, de tolmácsolást biztosítunk.
    Martin Payne, akinek nagysikerű párterápiás gyakorlati kézikönyvét (Couple Counselling A Practical Guide) számos nyelvre fordították, Angliában dolgozik, mint narratív terapeuta, kiképző és író.

    Jelentkezni elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA lehet.

    Részvételi díj: 6000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08. 09:30
    Rendezvény vége: 2013.05.08. 18:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27., ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Aula

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Selye Symposium 2013

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.

    Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.

    A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08.
    Rendezvény vége: 2013.05.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE összejövetele

    Tisztelt Főorvos Asszony / Úr!
    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2013. május 8.-án tartja következő összejövetelét.

    Bővebb információ a Meghívóban olvasható.

    Időpont: 2013.05.08.
    Helyszín: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Selye Symposium 2013

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.

    Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.

    A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08.
    Rendezvény vége: 2013.05.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Selye Symposium 2013

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.

    Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.

    A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08.
    Rendezvény vége: 2013.05.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Selye Symposium 2013

    A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya meghívja Önt Tudományos Ülésére.

    Az esemény első részének időpontja 2013. május 8. 10 és 17 óra között, ami az MTA székházában kerül megrendezésre, a második részének pedig 2013. május 9. 9 és 12 óra között, ami a Semmelweis Múzeumban (II. ker. Török u. 12.) kerül lebonyolításra.

    A Program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.05.08.
    Rendezvény vége: 2013.05.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem; Semmelweis Múzeum

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE összejövetele

    Tisztelt Főorvos Asszony / Úr!
    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2013. május 8.-án tartja következő összejövetelét.

    Bővebb információ a Meghívóban olvasható.

    Időpont: 2013.05.08.
    Helyszín: Budapest XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates - Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    Tisztelettel meghívjuk az 2013. április 27-28. között megrendezésre kerülő Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvégére.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.27.
    Rendezvény vége: 2013.04.28.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 3233 Mátraháza, 24-es út főút; Hrsz.: 07156, Ózon Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.hippocrateslap.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kazuisztikai nap

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Pszichiátriai Társaság tagságát a Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága által megrendezésre kerülő „Kazuisztikai nap”-ra.

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.19. 11:00
    Rendezvény vége: 2013.04.19. 16:30
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet Könyvtár

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kazuisztikai nap

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Pszichiátriai Társaság tagságát a Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága által megrendezésre kerülő „Kazuisztikai nap”-ra.

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.19. 11:00
    Rendezvény vége: 2013.04.19. 16:30
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet Könyvtár

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közös utak - új dimenziók a gyermekek mentális egészségéért

    A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társaságának
    XXXVII. Kongresszusa

    Sok szeretettel várunk mindenkit, aki a gyermekek lelki és testi egészségével foglalkozik.
    Reméljük, hogy az együtt eltöltött idő elősegíti a szakemberek közti kooperációt és a közös utak
    kialakítását, fejlődését.

    Bővebb információ olvasható ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.20.
    Helyszín: Vadaskert Kórház, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoanalitikus a Társadalomban - Nemzetközi kollokvium Francoise DOLTO emlékére

    A Budapesti Francia Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény és a Francia kormány Volt Ösztöndíjasai Egyesülete Tisztelettel meghívja Önt a Pszichoanalitikus a társadalomban címmel Françoise DOLTO emlékére rendezett nemzetközi kollokviumra.

    A részletekért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.19.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1011 Budapest, Fő utca 17., Francia Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.franciaintezet.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoanalitikus a Társadalomban - Nemzetközi kollokvium Francoise DOLTO emlékére

    A Budapesti Francia Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény és a Francia kormány Volt Ösztöndíjasai Egyesülete Tisztelettel meghívja Önt a Pszichoanalitikus a társadalomban címmel Françoise DOLTO emlékére rendezett nemzetközi kollokviumra.

    A részletekért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.18.
    Rendezvény vége: 2013.04.19.
    Szakterület(ek): Plasztikai sebészet
    Helyszín: 1011 Budapest, Fő utca 17., Francia Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.franciaintezet.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Szeretettel meghívjuk Önöket a XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára.

    Ugyanott: folytatódik a közösségi lelki egészségfejlesztésről szóló eszmecsere is.

    Regisztráció: ebredesek.hu

    Hallgatóknak és felhasználóknak ingyenes a részvétel.

    Időpont: 2013.04.17.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Experidance Ház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Szeretettel meghívjuk Önöket a XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára.

    Ugyanott: folytatódik a közösségi lelki egészségfejlesztésről szóló eszmecsere is.

    Regisztráció: ebredesek.hu

    Hallgatóknak és felhasználóknak ingyenes a részvétel.

    Időpont: 2013.04.17.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Experidance Ház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

    Szeretettel meghívjuk Önöket a XI. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára.

    Ugyanott: folytatódik a közösségi lelki egészségfejlesztésről szóló eszmecsere is.

    Regisztráció: ebredesek.hu

    Hallgatóknak és felhasználóknak ingyenes a részvétel.

    Időpont: 2013.04.17.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., Experidance Ház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mentálhigiénés csoport vezetése kognitív viselkedésterápiás elvek alapján

    A tanfolyam jellege: szabadon választható

    Szervező:Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE)

    Akkr. pont: 44

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.12.
    Rendezvény vége: 2013.04.13.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: SE Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok 2013.

    A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.12.
    Rendezvény vége: 2013.10.14.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok 2013.

    A rendezvény szervezéséről, határidőkről hamarosan tájékozódhat honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.12.
    Rendezvény vége: 2013.10.14.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók összejövetele

    Egyesületünk 2013. április 10-én tartja soron következő összejövetelét.

    További információért kattintson IDE.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.10. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.04.10. 12:30
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1192 Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése - Fókuszban a párterápia

    A különböző szemléleti keretek között végzett modern párterápia története egyidős a rendszerszemléletű családterápiával és napjainkban világszerte a reneszánszát éli. Hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a párkapcsolati problémák szakszerű kezelésére, de a „kínálati” oldalon, főként egy laikus számára egyre nehezebb az eligazodás. Számtalan kérdés merül fel a szakma szempontjából is…

    További információ a Meghívóban olvasható, ide kattintva.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.05.
    Rendezvény vége: 2013.04.07.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 8360 Keszthely, Fő tér 3., Balaton Színház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félév

    Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.04.
    Rendezvény vége: 2013.06.09.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félév

    Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.04.
    Rendezvény vége: 2013.06.09.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félév

    Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.04.
    Rendezvény vége: 2013.06.09.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vadaskert Alapítvány Tanfolyamai - 2013. I félév

    Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Vadaskert Kórházban 2013. év I. félévében megrendezésre kerülő továbbképzéseket.

    Bővebb információért kattintson ide.

    Rendezvény kezdete: 2013.04.04.
    Rendezvény vége: 2013.06.09.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Lipótmezei út 1-5.
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoonkológiai Társaság XI. Konferenciája

    Kedves Kollégák!
    A Magyar Pszichoonkológia Társaság örömmel tájékoztatja Önt és munkatársait az MPOT 10 éves fennállása alkalmából 2013. március 22-én és 23-án megrendezésre kerülő konferenciájáról.
    Az alábbi linkre kattintva letölthető a konferencia programja és a jelentkezési lap.

    Program letöltése
    Jelentkezési lap letöltése

    Várjuk Önöket szerettel a rendezvényre!

    A Magyar Pszichoonkológiai Társaság
    a Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2013.03.22.
    Rendezvény vége: 2013.03.23.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, International Business School

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE márciusi összejövetele

    Program:
    9h- Közgyűlés (határozatképtelenség esetén megismételt időpontban).
    9.30 h Szimpózium.
    Dr. Szekeres György, PhD: ( Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, Pszichiátriai osztály) „Xeplion: új antipszichotikum havonta egyszer a szkizofrénia kezelésére”
    10.30 h Dr. Fadgyas Ildikó: A Katathym Imaginativ Pszichoterápia bemutatása.
    11.30h Közgyűlés (megismételt): Beszámoló (elnök), Alapszabály módosítás, Új vezetőségi tag választása.
    12.h Büfé

    További információ a Kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Időpont: 2013.03.13.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)36 fokos lázban – konferencia testről és lélekről

    A KAPSZLI (a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatóinak köre) és a L'élek Egyesület 2013-ban is megrendezi az ingyenes Szakmai Napokat. Ezúttal a TEST témáját járjuk körül - különböző, pszichológiai szempontból jelentős pontokból kiindulva.

    További információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.03.01.
    Rendezvény vége: 2013.03.03.
    Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.facebook.com/KAPSZLI

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás alapképzés

    200 órás családterápiás elméleti és módszertani alapképzés indul Budapesten (Zugló), 2013. február hónapban.

    További információkat olvashatnak a Meghívóban.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.23.
    Rendezvény vége: 2013.02.24.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest (Zugló),

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekpszichológia Nap

    Az ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszéke és a Magyar Pszichológiai Társaság Fejlődéslélektani Szekciója szeretettel vár minden kollégát és hallgatót csütörtök délutáni rendezvénysorozatára.

    Következő előadás: prof. dr. KURIMAY TAMÁS - pszichiáter, családpszichoterapeuta
    A család és hálózatterápiák lehetőségei a gyermekekkel folytatott klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.21. 16:00
    Rendezvény vége: 2013.02.21. 18:30
    Helyszín: 1065 Budapest, VI. ker., Izabella u. 46. 301. terem, ELTE PPK Pszichológiai Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korban

    Program:

    Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
    A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
    Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Tisztelt Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.

    Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.19. 14:00
    Rendezvény vége: 2013.02.19. 16:15
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzések a Semmelweis Egyetemen - A figyelemzavaros hiperaktivitás zavar (ADHD) gyermek és felnőtt korban

    Program:

    Az ADHD epidemiológiai és diagnosztikai kritériumai - Prof. Bitter István
    A gyermek és serdülőkori ADHD terápiája - dr. Balázs Judit
    Felnőttkori ADHD kezelésének tapasztalatai a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán - dr. Angyalosi Anna, dr. Balogh Lívia, Prof. Bitter István, dr. Mersich Beatrix, dr. Pulay Attila

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    Tisztelt Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.

    Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.19. 14:00
    Rendezvény vége: 2013.02.19. 16:15
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatói

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.02.13. 16:30
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - Drótos Gergely: Akadályverseny a számokkal – a tudományos közlés buktatói

    Folytatódik a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja, az ELME MATER.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.13. 14:30
    Rendezvény vége: 2013.02.13. 16:30
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 6726 Szeged, Semmelweis u. 6., Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Új Klinikai Tömb földszinti tanterme.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók februári összejövetele

    Program:

    9h Köszöntés, bejelentések.
    9.30 h Dr. Vizi János med. et jur. a pszichiátriai járóbetegellátással, gondozással kapcsolatos jogi kérdésekről.
    10.30 h Forintos Péterné (Nyírő Gyula kórház munka- és bérügyi szaktanácsadója): az újabb bérügyi és munkaügyi kérdésekről.
    Kérdéseket mindkét előadóhoz várunk, és továbbítjuk azokat!
    12.h Büfé

    További információk a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.13. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.02.13. 12:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fővárosi Pszichiátriai Gondozók februári összejövetele

    Program:

    9h Köszöntés, bejelentések.
    9.30 h Dr. Vizi János med. et jur. a pszichiátriai járóbetegellátással, gondozással kapcsolatos jogi kérdésekről.
    10.30 h Forintos Péterné (Nyírő Gyula kórház munka- és bérügyi szaktanácsadója): az újabb bérügyi és munkaügyi kérdésekről.
    Kérdéseket mindkét előadóhoz várunk, és továbbítjuk azokat!
    12.h Büfé

    További információk a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.13. 09:00
    Rendezvény vége: 2013.02.13. 12:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, XIX., Dobó Katica u. 18., Forrásház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop

    Csoportok egészségesekkel és betegekkel

    A Program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.02.09. 18:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Téli Workshop

    Csoportok egészségesekkel és betegekkel

    A Program letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.02.09. 18:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II.János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshop

    Az nagy érdeklődésre való tekintettel Debrecenben megismételjük a
    Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshopot.

    Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!

    A debreceni családterapeuták nevében: Balogh Klára és Streit Marianna

    Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.06. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.02.06. 16:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Rendelő Intézet Kápolnája
    A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshop

    Az nagy érdeklődésre való tekintettel Debrecenben megismételjük a
    Vallás a terápiában és terápia a vallásban című workshopot.

    Várunk minden érdeklődő, családokkal foglalkozó szakembert!

    A debreceni családterapeuták nevében: Balogh Klára és Streit Marianna

    Részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2013.02.06. 10:00
    Rendezvény vége: 2013.02.06. 16:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 2-26., Kenézy Kórház Rendelő Intézet Kápolnája
    A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szakmai nagycsoport, MPT vándorgyűlés 2013. - "Ismeretlen ismerős"

    Mire jó, mit ad, hogyan működik ez a szakmai nagycsoport? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához is közelebb vihet a konferencián tartandó három alkalom.

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2013.01.24. 14:15
    Rendezvény vége: 2013.01.25. 15:45
    Helyszín: Győr,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XVIII. Vándorgyűlése

    Tisztelt Kollégák!
    A Magyar Pszichiátriai Társaság 2013.01.23-01.26. között tartja Győrött a XVIII. Vándorgyűlését.
    Városunk korábban 1995-ben és 2000-ben rendezte előző Vándorgyűléseinket. Otthonunk, Győr, Budapest és Bécs között félúton, szelíd környezetben fekvőpatinás, sokszínű szépségeivel és látványosságaival minden leendő résztvevőt szertettel vár.

    A "3 folyó városa" évek óta jelentős hazai és nemzetközikonferenciákat, fesztiválokat és sporteseményeket sikeresenbonyolított le.
    Győrt a folyóvizek mentén szövi, öleli át a természet.A tervezett Vándorgyűlés tudományos programja nagyszámú érdeklődőkolléga aktivitását várja, sőt köszönettel venné bármely barátunk javaslatát a főtémára.

    Dr. Feller Gábor
    pszichiáter osztályvezető főorvos

    Dr. Ostorharics-Horváth György Ph.D.
    pszichiáter osztályvezető főorvos

    Rendezvény kezdete: 2013.01.23.
    Rendezvény vége: 2013.01.26.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: Győr,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2013. első félévi akkreditált képzései

    Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév 30 óra
    SE-TK/2013.I./00027 Kreditpont: 50

    Termékeny életpálya meditációs Műhely 1 félév, 30 óra
    SE-TK/2013.I./00028 Kreditpont: 50

    Óradíj: 1800 Ft

    A tanfolyamokról részletek a honlapon találhatók!

    Jelentkezés: dr.Németh Mariettánál (nemethmarietta@freemail.hu) 2012. január 15-ig

    Időpont: 2013.01.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság képzése Debrecenben - 150 órás Önismereti Csoport

    150 órás ÖNISMERETI CSOPORT indul 2013. januárjában Debrecenben Bagotai Tamás kiképző csoportanalitikus, pszichoterapeuta vezetésével.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Időpont: 2013.01.12.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 4032 Debrecen,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotó Műhely (DREAM) X. Konferencia

    A kétévente megrendezendő, idén X. konferenciát 2012. december 14-én 10 órától tartjuk Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. Kettős ünnep számunkra, hiszen 20 éves lesz az Egyesület, illetve ez a 10. konferencia.

    A konferencia témája: Életciklusaink - álmaink

    Jelentkezési határidő: 2012. október 31.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.12.14. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.12.14. 16:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 7624 Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    A rendezvény Web oldala: http://dreamterapia.mlap.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hypertonia Társaság jubileumi, XX. kongresszusa

    Társaságunk meghívást kapott a Hypertónia Kongresszusra

    A hypertonológia interdiszciplinaritását hangsúlyozva kongresszusunknak egy fő témája lesz - HYPERTONIA ÉS TÁRSBETEGSÉGEK - melyet a társtársaságokkal/egyesületekkel szervezendő szimpózium sorozat keretében tervezünk megvalósítani.

    Szeretettel várjuk résztvevőként kongresszusunkra Önt és Társaságuk többi tagját is, hogy a tudományos programjaikban elhangzott, a szakma legújabb eredményeit bemutató előadásaikat az MHT jubileumi kongresszusán is bemutassák, hiszen itt jórészt más hallgatóság fogja értékes eredményeiket megismerni!

    Rendezvény kezdete: 2012.12.10.
    Rendezvény vége: 2012.12.12.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1146 Budapest, Dózsa György út 1., SYMA Csarnok
    A rendezvény Web oldala: http://www.hypertension.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Workshop - Alternatív családmodellek

    A MCSE tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt soron következő workshopjára, melynek címe Alternatív családmodellek – a szexuális orientáció és nemi identitás kérdései a terápiás térben.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.12.05. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.12.05. 16:00
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa (volt Köztársaság) tér 6. II. em.

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzés a Magatartástudományi Intézetben: Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban
    SE-TK/2012.II/00386
    http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/Hibak_es_tevedesek_2012%20dec.pdf

    Helyszín: Magatartástudományi Intézet könyvtára, Budapest, VIII. kerület, Nagyvárad tér 4., XX. emelet
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pontérték: 16 pont

    Időpont: 2012.12.01.
    Tudományos információ: Pilling János
    Címe: ,
    E-mail: pilljan@net.sote.hu
    Szervező: Barreto Jozefa
    Címe: ,
    E-mail: barjoz@net.sote.hu
    Helyszín: 1089 Bp, Nagyvárad tér 4., SE Magatartástudományi Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzés a Magatartástudományi Intézetben: Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban
    SE-TK/2012.II/00386
    http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/Hibak_es_tevedesek_2012%20dec.pdf

    Helyszín: Magatartástudományi Intézet könyvtára, Budapest, VIII. kerület, Nagyvárad tér 4., XX. emelet
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pontérték: 16 pont

    Időpont: 2012.12.01.
    Tudományos információ: Pilling János
    Címe: ,
    E-mail: pilljan@net.sote.hu
    Szervező: Barreto Jozefa
    Címe: ,
    E-mail: barjoz@net.sote.hu
    Helyszín: 1089 Bp, Nagyvárad tér 4., SE Magatartástudományi Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés a Nyírő Gyula Kórházban

    Tisztelettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Nyírő Gyula Kórházban, 2012. november 28-án megrendezésre kerülő ülésünke.

    A test maszkja és a lélek arca: Nyírő Gyula igazolása – pszichoszomatika egy kicsit másképp a szkizofrénia példáján
    keresztül.
    Előadó: Prof. Dr. Kéri Szabolcs

    Koloproktológia-pszichoszomatika. Gondolatok. Összefüggések?
    Előadó: Prof. Dr. Ritter László

    Üléselnök: Dr. Németh Attila

    Rendezvény kezdete: 2012.11.28. 13:30
    Rendezvény vége: 2012.11.28. 16:30
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., yírő Gyula Kórház, B” épület, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IRÁNYTŰ. Merre menjünk? - Brainstorming session

    Tisztelt Kolléga!
    A SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria aktuális kérdéseit érintő közös gondolkodásra és véleménycserére, az IRÁNYTŰ. Merre menjünk? címmel szervezett „Brainstorming session” keretében.

    A programot tartalmazó Meghívó a kapcsolódó dokumentumokban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.11.27. 17:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IRÁNYTŰ. Merre menjünk? - Brainstorming session

    Tisztelt Kolléga!
    A SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria aktuális kérdéseit érintő közös gondolkodásra és véleménycserére, az IRÁNYTŰ. Merre menjünk? címmel szervezett „Brainstorming session” keretében.

    A programot tartalmazó Meghívó a kapcsolódó dokumentumokban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.11.27. 17:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeleti tanterme
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kazuisztikai nap - Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága

    Az esemény meghívója letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.23. 13:00
    Rendezvény vége: 2012.11.23. 20:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Igazságügyi orvostan
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 3., Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kazuisztikai nap - Magyar Igazságügyi Orvosok Társasága

    Az esemény meghívója letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.23. 13:00
    Rendezvény vége: 2012.11.23. 20:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Igazságügyi orvostan
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 3., Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    A tudományos bizottság által összeállított 2 napos program a pszichiátriai és más tudományok (pl. idegtudományok, szociológia, pszichológia stb.) határterületeit érinti.
    A Konferencián kizárólag plenáris ülések lesznek, melynek fő témái:
    - pszichiátria és fotográfia,
    - az orvos, a beteg és a téveszme.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.23.
    Rendezvény vége: 2012.11.24.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 2481 Velence, Tó utca utca 4-6., Velence Resort & Spa****
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/hirek.aspx?nid=22243#2

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Biológiai Pszichiátriai Egyesület XXIII. Konferenciája

    Tisztelt Kolléga, Kolléganő!

    Örömmel hívjuk meg a Biológiai Pszichiátriai Egyesület XXIII. továbbképzésére,amely „A biológiai pszichiátria korszerű eredményei” címmel kerül megrendezésre.

    Jelentkezési határidő: 2012. november 5.

    További részletek és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumokban található.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.21.
    Rendezvény vége: 2012.11.23.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina akrt.41-43., Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Debreceni Neuropathológiai Esték

    Sachin Tiwari
    EMBO‐ösztöndíjas vendégkutató
    (Department of Neuroscience, Institute of Psychiatry, King’s College London)
    ’Local translation modulators in Alzheimer's Disease’

    *

    Diavetítés: ’Life in India’
    Sachin Tiwari

    A meghívó a kapcsolódó dokumentumokból letölthető.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.20. 17:00
    Rendezvény vége: 2012.11.20. 19:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: 8208; és Egészségtudományi Centrum, Pathológiai Intézet, 2. emelet Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Debreceni Egyetem Orvos&

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság képzése

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság új évfolyamot indít a csoportvezetés megalapozása, alkalmazásai és gyakorlata iránt érdeklődők számára blokkos csoportanalitikus és csoportvezetői képzése keretében 2012.november végén.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Időpont: 2012.11.20.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzések a Semmelweis Egyetemen - Kötelező szinten tartó továbbképzés pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak

    Tisztelt Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közö-sen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.

    Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.15.
    Rendezvény vége: 2012.11.17.

    Helyszín: 1085 Budapest, Lurdy Ház, Könyves K. krt. 12-14. I. em. VI. terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szinten tartó tanfolyam

    Pszichiátria, pszichiátriai rehabilitáció, addiktológia, gyermekpszichiátria, forenzikus pszichiátria és pszichoterápia

    A program a csatolt dokumentumban olvasható

    Rendezvény kezdete: 2012.11.15.
    Rendezvény vége: 2012.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Lurdy-ház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzések a Semmelweis Egyetemen - Kötelező szinten tartó továbbképzés pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak

    Tisztelt Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy elindítottuk a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közö-sen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének honlapját, ahol informálódhat képzéseinkről és regisztrálhat tanfolyamainkra.

    Kérjük látogassa meg honlapunkat és regisztráljon képzéseinkre!

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.15.
    Rendezvény vége: 2012.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1085 Budapest, Lurdy Ház, Könyves K. krt. 12-14. I. em. VI. terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.cmepszichiatria.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELME MATER - A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika posztgraduális tudományos továbbképző programja

    A rendezvényre munkatársaival (és esetleges rezidens, szakvizsga előtt álló kollégáival, ill. Ph.D. hallgatóival) együtt tisztelettel meghívjuk. Az előadás szakorvosok folyamatos továbbképzési (CME) programjának számít és a részvételt kredit pontokkal ismerik el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    Téma: Kémiai boldogságkutatás

    Előadó: Dr.Fodor Miklós főorvos
    Budapest

    A Meghívó a kapcsolódó dokumentumok közül letölthető.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.14. 14:30
    Rendezvény vége: 2012.11.14. 18:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Szeged, Semmelweis u. 6., Új Klinikai Tömb

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE novemberi összejövetele

    A FŐPSZICHE 2012. november 14-én tartja soron következő összejövetelét a Pfizer támogatásával.

    Részletes információért kattintson ide >>

    Rendezvény kezdete: 2012.11.14. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.11.14. 12:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1138 Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psziché - VI. Pszichoterápiás Hétvége

    Ajánljuk a részvételt azoknak a szakembereknek, akik
    - ismerkednek a szakmával és keresik a számukra megfelelő módszert, irányzatot;
    - már tapasztalattal rendelkeznek a segítő szakmában és kíváncsiak más kollégák munkájára, a sajátélmény új rétegeire, a szakmai nagycsoport és középcsoport tapasztalatára;
    - a szakmai közösséghez tartozás megerősítő élményére vágynak.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2012.11.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.11.11. 13:30
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 8600 Siófok, Beszédes sétány 72., Hotel Magistern****
    A rendezvény Web oldala: http://pszihetveg.webgarden.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Gondozók XVII. Szakmai Hétvégéje

    A Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája 2012 őszén megrendezi a „Pszichiátriai Gondozók XVII. Szakmai Hétvégéje” konferenciát pszichiáter szakorvosok számára. A konferencia idõpontja: 2012. november 8-10.

    A konferencia tudományos programja áttekintést ad a hazai ellátó helyeken folyó pszichiátriai gondozás gyakorlatáról, valamint a szervezeti, finanszírozási és jogi aktualitásokról.

    A rendezvény akkreditációja folyamatban van.

    Regisztráció és további információ:
    Szervező Iroda - FÁMA PR KFT.
    1034 Budapest,

    telefon: +36-21 380-03-10
    fax: +36-21 380-03-11
    email: hajdu@famapr.hu vagy office@famapr.hu

    Rendezvény kezdete: 2012.11.08.
    Rendezvény vége: 2012.11.10.

    Helyszín: 2025 Visegrád, Fekete-hegy, Hotel Silvanus
    A rendezvény Web oldala: http://psychiatry.pote.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    Tisztelettel meghívjuk a Hippocrates-Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvégére, melynek idei témája: A KÖD (Kommunikáció és Örömképesség a Depresszió tükrében)

    A részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.27.
    Rendezvény vége: 2012.10.28.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International interprofessional conference - Suicide Prevention for Young People: Possibilities and Challenges

    Supported by the Hungarian Psychiatric Association, the Scottish Choose Life Program, the World Psychiatric Association and the French Institute, organized by the “Home in the Soul” Foundation.

    On the conference there will be lectures and workshops. There will be different sections.

    - Psychiatry and pediatric psychiatry and the environment. How can the position of psychiatry be strengthened in prevention? How can/should psychiatry co-operate with the psychologists, teachers, volunteers, police, churches, and other staff?

    - Psychiatry: Depression, Anxiety and Suicide . Early intervention in schizophrenia for suicide prevention Section for psychiatrists, pediatric psychiatrists.

    - Psychiatry: Schizphrenia and suicide

    - Survivor organizations. Tasks and possibilities. How to help the survivors? How to help the parents, how to help the family? Possibilities of students and teachers?

    - School violence and suicidology (Alienation, Revenge, Redemption) How can the teacher, the psychologist, the social worker, psychiatrist act to promote the health and well being of the pupil/student,) How can the experts and helpers co-operate for prevention. Parents – Teacher – Pupil/stu¬dent – Psychologists. Different levels – different interventions?

    - Contemporary volunteers. How to train contemporary volunteers? How can children help other children?

    - Internet: possibilities and hazards. Risk and possibilities. How do Internet help lines work? What is the difference between internet help lines and telephone help lines?

    - Media: How can film and radio help? How to cre¬ate a useful spot for prevention? Does it really help?
    How could media guidelines help? How can media workers be persuaded to follow the guidelines?

    - National Prevention Programs: How to help? Who can help?

    - Community based educational programs

    - Police-Ambulance-Firehouse. Help and be helped

    - Churches and suicide prevention

    - Addiction and suicide behavior

    - Help line organizations: experiences and challenges.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.19.
    Rendezvény vége: 2012.10.21.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1011 Budapest, Fő utca 17., French Institute

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Ápolók II. Nemzetközi Konferenciája

    A LELKI EGÉSZSÉG VILÁGNAPJÁról 1992 óta emlékeznek meg minden év október elején. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása.

    Részletes információ a kapcsolódó dokumentumokban.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.18.
    Rendezvény vége: 2012.10.20.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1097 Budapest IX. ker., Vágóhíd u. 62., Bolgár Művelődési Ház

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nyílt nap a Thalassa Házban

    Előzetes regisztrációt köszönettel vesszük az info@thalassahaz.hu e-mail címen!

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.12. 09:30
    Rendezvény vége: 2012.10.12. 15:30
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1223 Budapest, Jókai Mór u. 21-23.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Közösségi Pszichiátria „CLASSIC” Konferencia

    A Magyar Pszichiátriai Társaság Közösségi Pszichiátriai és Addiktológiai Szekciója, a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, valamint az Ébredések Alapítvány meghívja Önt és munkatársait a Lelki Egészség Világnapja alkalmából a Közösségi pszichiátria „CLASSIC” című konferenciára.

    További információ és a program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.10. 09:30
    Rendezvény vége: 2012.10.10. 17:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE Összejövetel

    További információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.10. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.10.10. 12:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest XIV., Hermina út 7. II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 19. konferenciája

    Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 19. konferenciájára, melynek címe:
    Tagadás és szembenézés
    A pszichoanalízis hozzájárulása az egyéni és a társadalmi folyamatok megértéséhez

    A konferenciát megnyitó plenáris előadás megtartására Spiró György írót kértük fel.
    A konferencia akkreditálása megtörtént, a résztvevők 50 CME-pontot kapnak.
    Bővebb információk a csatolt anyagban találhatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.05.
    Rendezvény vége: 2012.10.06.

    Helyszín: Budapest, Krisztina krt. 41-43., Hotel Mercure Buda
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (4)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő tanfolyam

    Képző szervezet: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület

    Kiknek ajánljuk a képzést:
    Pszichológusoknak és orvosoknak, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit gyógyító repertoárjukba beépíteni, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A tanfolyam kezdete: 2012. október 5.

    Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 15.

    Mit nyújt a képzés:
    A hároméves képzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis), melyek sikeres teljesítése esetén (minden félévet vizsgával zárunk) és a tanfolyamzáró vizsga után kiadott tanúsítvány birtokában be lehet jelentkezni pszichoterapeuta szakvizsgára, vagy meg lehet kérni az Egyesületen keresztül, az Európai Viselkedés- és Kognitív Terápiás Szövetségtől (EABCT) az Európai Uniós akkreditációs diplomát. Ezzel a nemzetközi diplomával jogosulttá válnak az Európai Unió területén CBT terapeutaként pszichoterápiás munkát végezni és a nemzetközi magatartásterapeuta címet használni

    A honlapontanfolyamainkról, a pszichoterápiás szakvizsgáról és a nemzetközi CBT diplomáról további információkat olvashatnak.

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Időpont: 2012.10.05.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME képzések a Semmelweis Egyetemen - Szexuális zavarok a pszichoterápiában

    Tisztelt Kolléga!

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány által közösen szervezett és bonyolított szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében, Szexuális zavarok a pszichoterápiában címmel rendezi meg következő tanfolyamát pszichiáter szakorvosok számára, melyre ezúton szeretnénk Önt tisztelettel meghívni.

    A tanfolyam akkreditációs kódszáma:
    SE-TK/2012.II/00409

    A sikeresen elvégzett tanfolyamért 6 szabadon választható kreditpontot ír jóvá a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ.

    A tanfolyamon a részvétel ingyenes.

    A Meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumokból.

    Rendezvény kezdete: 2012.10.02. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.10.02. 16:15
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika; I. emeleti tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)III. Interdiszciplináris Orvosi Hetilap Konferencia

    A III. Interdiszciplináris Konferencia nagy előnye, hogy széleskörű témaválasztása (gyermekgyógyászat, klinikai genetika, kardiológia, hipertónia-kezelés, szülészet-nőgyógyászat, reumatológia, gerincsebészet, gyógyszertan, hepatológia, transzplantáció kérdései) révén 2 nap alatt megismerhetők a legújabb és legfontosabb eredmények. Azt gondoljuk, hogy a betegek kezelése akkor a leghatékonyabb, ha a kezelőorvos nem csak a szűken vett szakterületén, hanem más területeket illetően is tájékozott.

    Rendezvény kezdete: 2012.09.28.
    Rendezvény vége: 2012.09.29.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.konferencia.orvosihetilap.com/

    Fővárosi Pszichiátriai Gondozók Egyesülete 2012. szeptember 12-én tartja következő összejövetelét az Egis támogatásával.

    A rendezvény helyszíne: ZESZ Szakorvosi Rendelőintézet, Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet, Tanácsterem.

    Program:

    9h- Dr. Silling Tibor (MPGRE) a pszichiátriai járóbetegellátás, finanszírozás aktuális kérdéseiről.

    10.30 h Dr. Filetóth Zsuzsa (Egis) aktualitások az Egis termékekkel kapcsolatosan.

    11 h Dr. Magyar Iván György (Főpsziche) az OPAI-val kapcsolatos LEF hozzászólásokról.

    11.30h Büfé

    Figyelem! Kérjük a kedves tagokat, hogy minél többen és pontosan érkezzenek!

    Kirándulás: október 6.-án lesz. Tervezett útvonal: Badacsony, Szigliget. Részletes tájékoztatás és befizetés Rózsásné Mártinál a rendezvényen.

    Emlékeztető!
    A 2012. évi tagdíjak: Orvosok 1500 Ft.-, Szakdolgozók 1000 Ft.- Nyugdíjasok 500 Ft.

    Tájékoztatás:
    A jövőben tájékoztatóinkat, meghívóinkat elektronikus úton fogjuk eljuttatni tagságunknak, a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek, tekintettel a magas postaköltségekre. Kérjük, akinek nincs e-mail elérhetősége, jelezze vezetőségünknek! Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!

    Üdvözlettel:
    Dr. Magyar Iván György
    főorvos
    a FŐPSZICHE elnöke a pszichiátria, a neurológia, az addiktológia szakorvosa

    A meghívó letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

    Időpont: 2012.09.12.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1022 Budapest XVI., Hermina út 7. II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzés

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) Budapesten 2012. szeptemberében.

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    További részletek a képzéssel kapcsolatban a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Időpont: 2012.09.01.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy)

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ICBM2012 Nemzetközi Magatartásorvoslási Konferencia

    Előadás, poszter és szimpózium absztaktokat január 15-ig lehet beküldeni a honlapon keresztül.
    Bővebb információkért kattintson a kapcsolódó dokumentumokra.

    Rendezvény kezdete: 2012.08.29.
    Rendezvény vége: 2012.09.01.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Szervező: Stauder Adrienne
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet
    Tel: (+36-1) 210 2930/ 56399
    Fax: (+36-1) 210 2955
    E-mail: staadr@net.sote.hu
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess András tér 1-3., Hilton Budapest
    A rendezvény Web oldala: http://www.icbm2012.com

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XIII. Országos Konferenciája

    A három napos rendezvényünk témaköre a Határok – Határátlépések, amely a preventív mentálhigiénés tevékenységtől a speciális ápoláson át a rehabilitációig, komplex módon öleli át a pszichiátria színtereit.
    A részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.28.
    Rendezvény vége: 2012.06.30.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Szervező: Miklós Mónika
    Munkahely neve: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Pszichiátriai, Mentálhigiénés és Addiktológiai Osztály
    Címe: 9024 Győr, Zrínyi u. 13.
    Tel: +36 96 418 244 mellék: 1623; +36 20 388 11 51
    E-mail: pszok@petz.gyor.hu
    Helyszín: 9027 Győr, Budai út 4-6., Famulus Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 10.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    SZALCZER ESZTER irodalom- és színháztörténész (New York, USA)
    Egy őrült védőbeszéde.
    Alkotás, szerepjáték és a nemek harca August Strindberg műveiben
    Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész

    Időpont: 2012.06.15.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság II. Tudományos ülése

    Tisztelt Kollégák!
    Mára egyértelművé vált, hogy a szexualitás több szakmát érintő kérdéskör, a szexuális problémák kezelése széleskörű ismereteket, szakemberek együttműködését igényli.
    Ennek tudható be, hogy pszichiáterek, háziorvosok, urológusok, nőgyógyászok, pszichológusok, belgyógyászok, intimtorna trénerek, bőrgyógyászok, plasztikai sebészek alkotják társaságunk egyre bővülő a tagságát. A rendezvény a Magyar Szexológiai Társasággal és a Magánorvosok Országos Szövetségével együttműködve került megrendezésre. Éppen ez a sokszínűség ad nekünk lehetőséget az együttműködésre, a problémás kérdések megvitatására, szakmai látókörünk szélesítésére. Minderre azért van szükségünk, hogy a mindennapi gyakorlatban, a betegekkel való foglalkozás során hitelesen és hatékonyan tudjunk gyógyítani, magabiztosak lehessünk az összetett esetek ellátásakor is.

    Idei, három napos rendezvényünkre Ausztriából, Dániából, Szlovéniából, Törökországból, Hollandiából, Csehországból, Oroszországból és Finnországból várunk külföldi előadókat, résztvevőket. Az angol nyelvű előadások mellett természetesen a hazai szakemberek színvonalas előadásai alkotják a tudományos program gerincét. Minden témakör végén igyekszünk majd elegendő időt biztosítani a szakmai vitára. A társasági programokat közhasznú egyesületünk szervezi ezért ingyenesek. Kongresszusunk kapcsán a hazai valamint a nemzetközi társaságba belépő orvosok, pszichológusok számára lehetőség nyílik az Európai Szexuális Medicina Társaság ösztöndíjaira, ennek segitségével nemzetközi vizsgával végződő képzésbe kapcsolódhatnak be, európai kongresszuson vehetnek részt.
    Fő témák
    - A szexuális problémák kezelésének aktuális szakmai és társadalmi kérdései
    - Irányzatok napjaink szexualitásában - mitől féltsük a következő generációt?
    - A szexualitás organikus vonatkozásai – nőgyógyászat, urológia, infekciók, örgedés, genitális sebészet, esztétika stb.

    Szeretettel várunk orvosokat, pszichológusokat és valamennyi olyan szakembert, aki érdeklődik a szexuális problémák gyógyítása iránt. Mindenkit, aki szeretné ismereteit, látásmódját szélesíteni és kész az együttműködésre, a véleménycserére.

    További részletek és jelentkezés a kapcsolódó dokumentumokban, illetve a kongresszus web-oldalán keresztül lehetséges.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.15.
    Rendezvény vége: 2012.06.17.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Fekete Ferenc
    Tel: 06 1 2137737; 06 30 9906823
    E-mail: sexualmedicina@gmail.com
    Szervező: Winchester Elica
    Munkahely neve: HBL Travel
    Tel: 06 70 3352425
    E-mail: elica.winchester@hbl.t-online.hu
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence völgy 1213., Thermal Hotel Visegrád
    A rendezvény Web oldala: http://www.sexualmedicine.hu/esemenyek.php

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 10.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    SZALCZER ESZTER irodalom- és színháztörténész (New York, USA)
    Egy őrült védőbeszéde.
    Alkotás, szerepjáték és a nemek harca August Strindberg műveiben
    Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész

    Időpont: 2012.06.15.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE Kongresszus 2012 - A kognitív viselkedésterápia szerepe a prevencióban

    A kongresszus fő témája a prevenciós területek és a kognitív viselkedésterápia kapcsolatára helyezi a hangsúlyt.
    A rendezvényről további információkat olvashatnak a kapcsolódó dokumentumban és a rendezvény web-oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2012.06.02.
    Rendezvény vége: 2012.06.03.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Balatonkenese, Kikötő u. 2-4., Hotel Marina Port
    A rendezvény Web oldala: http://www.vikote.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)International Sandor Ferenczi Conference

    Faces of Trauma

    Rendezvény kezdete: 2012.05.31.
    Rendezvény vége: 2012.06.03.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Mészáros Judit
    E-mail: juditmeszaros@t-online.hu
    Szervező: Golovanova Bea
    Munkahely neve: CongressLine Ltd.
    Címe: 1065 Budapest, Révay köz 2.
    Tel: +36 1 429 0146, +36 1 312 1582
    E-mail: golob@congressline.hu
    Helyszín: 1061 Budapest, Váci út 1-3., Hilton Budapest WestEnd
    A rendezvény Web oldala: http://www.ferencziconference2012.com/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichológiai Társaság XXI. Országos Tudományos Nagygyűlése

    Az évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.

    A Nagygyűlést a doktoranduszok konferenciája és találkozója előzi meg Szombathelyen 2012. május 30-án délelőtt.

    A Nagygyűlés főszervezője a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kara

    A Nagygyűlés védnökei:
    Prof. Dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes
    Prof. Dr. Faragó Sándor rektor
    Dr. Puskás Tivadar polgármester

    Jelentkezés kizárólag a Nagygyűlés honlapján lehetséges.

    Az aktív részvétel módjai tematikus előadás:
    - új, eddig még nem publikált empirikus kutatási eredmények, az elméletalkotás új megközelítéseinek bemutatása
    - előadások szimpóziumban: egy nagyobb empirikus kutatásban elért új eredmények, kutatócsoportban kidolgozott új elméletek bemutatása konkrét kutatás vagy téma köré szervezett előadásokkal
    - egyéni poszterbemutató: egy adott témakörben végzett kutatás eredményeinek, problématerületének áttekintő bemutatása posztertáblán
    - tematikus poszterműhely bemutató: kutatócsoportok, műhelyek közös témakörben végzett kutatásainak együttes bemutatkozása posztertáblákon
    - műhelybemutató: szakmai képzések, technikák, iskolák, szakmai szervezetek bemutatkozása ötletes, egyéni módon kis termes műhelyekként vagy kerekasztal beszélgetés formájában.

    Egy regisztrált résztvevő legfeljebb két prezentációban lehet első szerző, továbbálegfeljebb egy-egy szimpózium, illetve tematikus poszterműhely szervezője (elnöke) lehet. Bármely típusú szakmai bemutató első szerzőjének regisztrált résztvevőnek kell lennie.

    A szimpózium szervezője elnököli a szimpózium ülését. Egy személy egy szimpóziumban legfeljebb egy előadást tarthat, abban az esetben is, ha a szimpózium szervezője. A szimpózium legfeljebb négy, a tematikus poszterműhely pedig legfeljebb öt prezentációból állhat.

    A szimpóziumok és a tematikus ülések előadásainak időtartama a szimpózium, illetve a tematikus ülés elnökének és az előadóknak a döntése alapján átlagosan kb. 15 perc, amit rövid megbeszélés és vita követ. A szimpózium, illetve tematikus poszterműhely opponense (diszkutánsa) segíti elő, hogy aktív tudományos eszmecsere alakuljon ki az ülésen, illetve műhelybemutatón. Az opponensnek is regisztrált résztvevőnek kell lennie.

    A regisztráláskor megadott prezentációs adatait (cím, szerzők, kivonat, kulcsszavak stb.) március 15-ig bármikor módosíthatja, javíthatja.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.30.
    Rendezvény vége: 2012.06.01.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 9701 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVI. Vándorgyűlése

    Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Pannónia Pszichiátriai Egyesület XXVI. Vándorgyűlésére, melyet „Látni és látszani” címmel, Szigetváron rendezünk.

    Vándorgyűlésünk fő témája idén a hagyományőrzés és a megújulás, melynek aktualitását a változó szakmapolitikai irányelvek és a pszichológia, pszichiátria, pszichoterápia kapcsolata és lehetőségei adják.
    Előadásaink és a workshopok témái a szakma gyakorlása és a képzések kapcsán a múlt – jelen – jövő kérdései köré szerveződnek, érintik a regionális szakmai örökségek, gyökerek jelentőségét és a fejlődés – változás útjait.
    A szakmai programot a Szigetvári várban megrendezendő vacsora zárja. Szeretnénk idén is, hagyományainkhoz híven, teret adni a szakmai diskurzusnak és a kollegiális találkozásnak, együttlétnek.

    PROGRAM
    09.00 Regisztráció a Vándorgyűlés helyszínén
    10.00 Megnyitó
    Kolovics János Szigetvár Város Polgármestere
    dr. Stark András Pannónia Pszichiátriai Egyesület Elnöke
    dr. Bender Zsuzsanna Szigetvár Kórház Főorvosa

    Előadások

    10.15-11.00 Dr. Bender Zsuzsanna: Rehabilitáció ma és holnap avagy a fejlődés iránya
    11.00-11.45 Dr. Szőnyi Gábor: Kell egy csapat – és azután? Néhány gondolat a pszichoterápiás szervezetek örömeiről és viszontagságairól
    11.45-12.00 Szünet
    12.00-12.45 Dr. Tényi Tamás: Nietzsche és a pszichoanalízis
    12.45-13.30 Dr. Zalka Zsolt: „A Thalassa Ház előzményeiről és eddig tapasztalatairól”
    13.30-15.00 Ebédszünet

    Workshopok 15.00-18.00
    Dr. Szemelyácz János: Dizájner drogok – a jelenség, következmények, terápiás lehetőségek
    Dr. Koltai Mária – dr. Árkovits Amaryl: Pszichoterápia: tegnap – ma …holnap?
    Gál Béla: Hagyományok és újítás: a pécsi pszichoterápiás műhely szemléleti sajátosságai
    Dr. Stark András: „Egy pár terápiában”

    18.00-18.15 Szünet
    18.15-18.45 Workshop vezetők összefoglalója / Közgyűlés
    19.00 – Vacsora, koncert, borozás

    Időpont: 2012.05.25.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Szigetvár, Szigetvári Vár

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Tinnitus Egyesület komplex fülzúgás kezelési programja

    A Magyar Tinnitus Egyesület 2012. május 24-én „A fülzúgás komplex kezelése” címmel továbbképző tanfolyamot rendez.
    A képzés orvosok és pszichológusok részére akkreditált (7 kredit pont)

    További információk és részletes program a kapcsoldódó dokumentumok alatt olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.24. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.05.24. 14:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1131 Budapest, József Attila tér 4., Angyalföldi József Attila Művelődési központ "Rubin" terme

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME Képzés: Antipszichotikumok alkalmazása a gyakorlatban

    További részletek a kapcsolódó dokuemntumban olvashatók.

    Időpont: 2012.05.22.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. emelet tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika Tanfolyam

    A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a különféle szűrővizsgálati tesztekkel, tanulási motivációt növelő feladatokkal, teljesítményszorongást csökkentő módszerekkel, figyelem- és memóriafejlesztő stratégiákkal, hatékony problémamegoldási és tanulási technikákkal, specifikusan tantárgyak megtanulásához kapcsolódó trükkökkel, és végül, de nem utolsó sorban a tanulás 5 lépcsős módszerével, amely egy átfogó tanulási stratégia.
    A tanfolyam elméleti szemináriumokat, gyakorlatokat, videodemonstrációkat, szupervíziós lehetőségeket foglal magában.

    A képzést orvosoknak és szakpszichológusoknak a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
    A képzés kötelezően választható gyermek-és ifjúságpszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok, neuropszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára.
    Akkreditációs kódszám orvosoknak és szakpszichológusoknak: SE-TK/2012.I./00297
    Akkreditált pontok száma: 30.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.18.
    Rendezvény vége: 2012.05.19.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület XXIII. Találkozója

    Téma: „Testi-lelki immunitás és hipnózis”

    Rendezvény kezdete: 2012.05.18.
    Rendezvény vége: 2012.05.20.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Dobogókő,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lelki folyamatok neurológiai és genetikai háttere

    Előadók:
    Rákóczi Balázs pszichológus (neuropszichológia),
    Varga Gábor pszichológus (pszichogenetika),
    Turóczi Attila pszichológus, családterapeuta (családterápiás vonatkozások)

    Részvételi díj: 4.000,-Ft,
    MCSE: 8 aktivitási pont, CME: 8 pont

    Jelentkezés elektronikus űrlapon: IDE KATTINTVA

    Vajon milyen biológiai lenyomatokat hagy maga után azon gyógyító tevékenység, amelyet a hétköznapi terápiás praxisunk során végzünk, és milyen idegrendszeri folyamatok játszódnak le közben? A pszichológia Freud óta azt várja, hogy a lelki folyamatokat meg tudja feleltetni a testi és élettani folyamatoknak. Még ha ez valószínűleg lehetetlen célkitűzés is, korunkban a neuropszichológia és a pszichogenetika nagy lépéseket tett ebbe az irányba.
    A szeminárium bepillantást nyújt a legújabb eredményekbe és bemutatja azok alkalmazási lehetőségeit a család- és párterápiában, az emberi kapcsolatok alakításában, formálásában. A legfontosabb témák a következők lesznek: Hogyan képeződik le idegsejtjeink szintjén az empátia és az egymásra hangolódás? Miként szerveződnek az összetartozás és az együttes élmény neurális alapjai? Hogyan befolyásolják a gének a viselkedést és miként hatnak vissza a lelki élmények a genetikai folyamatokra? Létezik-e az „okosság”, illetve a „depresszió” génje? A genetikai adottságaink és a környezeti tényezők között milyen speciális kölcsönhatások léphetnek fel?

    Rendezvény kezdete: 2012.05.17. 10:00
    Rendezvény vége: 2012.05.17. 17:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Alapítvány földszinti előadóterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A filmrendező mint terapeuta - III. vetítés

    PERLAKI TAMÁS ÉLETÉNEK EGYIK KEDVENC ELEMZÉSI TÉMÁJAFRANCOIS TRUFFAUT: LŐJ A ZONGORISTÁRA!
    francia filmremekmű

    Hogyan "varrja" be magát egy rendkívül szimpatikus, tehetséges emberszorongásaiba, félelmeibe, depressziójába? (CHARLES AZNAVOUR a híresfrancia sanzonénekes életének egyetlen - nagyon emlékezetes -filmfőszerepe. )
    A film egy hol fenn (zongoraművész), hol lent (bárzongorista) sorsot,a nőkkel, szerelmeivel és fiú testvéreivel való ellenmondásos kapcsolatát groteszk eszközökkel, "fekete humorral" és rengetegszórakoztató geggel mutatja be. TRUFFAUT filmje VILÁGSIKERT aratott, azt mondták-írták róla, hogy HITCHCOCK-paródiaként(is) remek szórakozást nyújt. Perlaki Tamásnak - évtizedek óta - egyetemi és más előadásain az avéleménye erről a filmről, hogy a játékos gegek - Hála Istennek"elfedik" a rendkívül intellektuális "komoly" mondanivalót az EMBERSORSÁRÓL, LEHETŐSÉGEIRŐL, BOLDOGULÁSÁNAK illetve BOLDOGTALANSÁGÁNAK,MAGÁNYÁNAK, DEPRESSZIÓJÁNAK okairól.
    Írásban igen "nagyképűnek" tűnik, de Perlaki Tamás - a nézőkkérdéseivel együtt - egy olyan "képről-képre", jelenetről-jelenetrevaló elemzését SZERETNÉ ADNI ennek a kedvenc mozijának, AMI NINCSLEÍRVA egyetlen Truffaut könyvben, tanulmányban vagy az interneten.
    És az elemzésnél kiderül, hogy milyen "fontos" és "örökké aktuális" gondolatok filmje ez. (Mit tehetünk mi a saját boldogságunkért? Perlaki Tamás sokat tanult - a magánéletében is - TRUFFAUT-TÓL... Még érdekesebb úgy meghallgatni a vitavezetőt, ha valaki már látta afilmet - de nem vette észre, hogy milyen nagy "PSZICHOLÓGIAI" KÉRDÉSEKET feszeget és VÁLASZOL MEG.
    Perlaki Tamás előre is HÁLÁSAN KÖSZÖNI, ha minél többen megnézik - újszemmel - életének egyik kedvenc lelki-szellemi moziját.

    Belépő: 1000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2012.05.16. 18:00
    Rendezvény vége: 2012.05.16. 20:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, VI. Izabella u. 46., Lelki Fröccs étterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A psychoedukáció-léleknevelés alapítvány továbbképző hétvégéje

    A továbbképző hétvége témája: A pszichózisok rejtélye
    További részletek hamarosan olvashatók honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.14.
    Rendezvény vége: 2012.05.15.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 8. konferenciája: 'Határátkelők'

    A Pszichoterápia folyóirat nyolcadik konferenciáját „Határátkelők” címmel szervezzük. A szó mindkét jelentését fontosnak gondoljuk: a helyet, ahol az átkelés történik, s azokat, akik átkelnek.
    A konferencián a Pszichoterápia előfizetői kedvezményesen vehetnek részt. A Pszichoterápia 2011. december 31-ig kedvezményesen, a 2011-es előfizetési díjon fizethető elő, illetve ezen a díjon hosszabbítható meg az előfizetés. Előfizetés: www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
    A konferencia kedvezményesbefizetésének határideje 2012. február 15.
    Az absztraktok beküldésének határideje: 2012. február 20.

    További információk a rendezvény weboldalán olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.11.
    Rendezvény vége: 2012.05.12.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18, MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/konferencia-2012/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 22

    A képzést orvosoknak és szakpszichológusoknak a Semmelweis Egyetem akkreditálta.
    A képzés kötelezően választható gyermek-és ifjúságpszichiáterek, gyermekpszichiáterek, klinikai szakpszichológusok, neuropszichológusok, pszichiáterek, pszichoterapeuták számára.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.11.
    Rendezvény vége: 2012.05.12.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 8. konferenciája: 'Határátkelők'

    A Pszichoterápia folyóirat nyolcadik konferenciáját „Határátkelők” címmel szervezzük. A szó mindkét jelentését fontosnak gondoljuk: a helyet, ahol az átkelés történik, s azokat, akik átkelnek.
    A konferencián a Pszichoterápia előfizetői kedvezményesen vehetnek részt. A Pszichoterápia 2011. december 31-ig kedvezményesen, a 2011-es előfizetési díjon fizethető elő, illetve ezen a díjon hosszabbítható meg az előfizetés. Előfizetés: www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
    A konferencia kedvezményesbefizetésének határideje 2012. február 15.
    Az absztraktok beküldésének határideje: 2012. február 20.

    További információk a rendezvény weboldalán olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.11.
    Rendezvény vége: 2012.05.12.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18, MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/konferencia-2012/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 8. konferenciája: 'Határátkelők'

    A Pszichoterápia folyóirat nyolcadik konferenciáját „Határátkelők” címmel szervezzük. A szó mindkét jelentését fontosnak gondoljuk: a helyet, ahol az átkelés történik, s azokat, akik átkelnek.
    A konferencián a Pszichoterápia előfizetői kedvezményesen vehetnek részt. A Pszichoterápia 2011. december 31-ig kedvezményesen, a 2011-es előfizetési díjon fizethető elő, illetve ezen a díjon hosszabbítható meg az előfizetés. Előfizetés: www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
    A konferencia kedvezményesbefizetésének határideje 2012. február 15.
    Az absztraktok beküldésének határideje: 2012. február 20.

    További információk a rendezvény weboldalán olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.05.11.
    Rendezvény vége: 2012.05.12.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18, MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/konferencia-2012/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A filmrendező mint terapeuta - II. vetítés

    ASGHAR FARHADI: NADER ÉS SIMIN - EGY ELVÁLÁS TÖRTÉNETE iráni játékfilm, 2011.

    A kétrészes (filmvetítés + vita) előadás részvételi díja: 1000
    Pszichiáterek, pszichológusok és nevelési tanácsadók részére félárú kedvezmény lehetséges: 500 Ft

    Rendezvény kezdete: 2012.05.02. 18:00
    Rendezvény vége: 2012.05.02. 20:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Szervező: ELTE Pszichológiai Kar

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig

    A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára.

    „A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig” című, akkreditált képzésünket azoknak a szakembereknek – háziorvosoknak, szülész-nőgyógyászoknak, szülészeknek, védőnőknek, bábáknak, klinikai és ált. pszichológusoknak, stb. - ajánljuk, akik a mindennapi munkájuk során leendő anyákkal, baba-mama párokkal, ill. családokkal foglalkoznak, és szívesen kiegészítenék meglévő tudásukat új terápiás lehetőségekkel.

    Orvos, pszichológus: 19.000 Ft
    Szakdolgozó, érdeklődő: 17.000 Ft

    Akkreditációs kódszám orvosok, szakpszichológusok számára: SE-TK/2012.I./00288

    Akkreditált pontok száma: 20.
    Háttérben álló tényezők, elméleti megközeltések, új terápiás technikák, megközelítések

    Rendezvény kezdete: 2012.04.20. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.04.20. 18:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A bipoláris zavarok diagnosztikája és kezelése

    Időpont: 2012.04.20.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa J. u. 6., Bp, SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    A rendezvény Web oldala: http://www.sote.hu/intezetek/?inst_id=51

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXVI. Vándorgyűlése

    „Merész dolog az ismeretlent vizsgálni, de még merészebb rákérdezni az ismertre.”

    Ezzel az idézettel kezdődik Paul Watzlawick, John H. Weakland és Richard Fish 1974-ben megjelent és azóta klasszikussá vált Változás c. korszakos műve. Szomorú, hogy a szerzők egyike sincs már közöttünk, utolsóként 2011 októberében Richard (Dick) Fisch is eltávozott.
    A változás jól ismert jelenség a családterápiában és mi most éppen ezért, erre az ismert jelenségre szeretnénk újra és újra rákérdezni. A változásokra az egyénben, a családban, a társadalomban, a körülöttünk lévő világban és persze saját szakmánkban, a családterápiában történő változásokra is.
    Várjuk a résztvevők változással kapcsolatos kérdéseit és válaszait a már megszokott előadások, workshopok mellett (a változás jegyében) azokban az új formákban is, melyekről weboldalunkon tájékozódhatnak a jelentkezők.
    A jelentkezésről, a részvételi díjakról és a szállásfoglalásról részletes információk találhatók az egyesület weboldalán, amely január végétől - szintén a változás jegyében – változatlan helyen, de megújult arculattal és tartalmakkal elérhető el.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.13.
    Rendezvény vége: 2012.04.15.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1., Szent István Egyetem
    A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXVI. Vándorgyűlése

    „Merész dolog az ismeretlent vizsgálni, de még merészebb rákérdezni az ismertre.”

    Ezzel az idézettel kezdődik Paul Watzlawick, John H. Weakland és Richard Fish 1974-ben megjelent és azóta klasszikussá vált Változás c. korszakos műve. Szomorú, hogy a szerzők egyike sincs már közöttünk, utolsóként 2011 októberében Richard (Dick) Fisch is eltávozott.
    A változás jól ismert jelenség a családterápiában és mi most éppen ezért, erre az ismert jelenségre szeretnénk újra és újra rákérdezni. A változásokra az egyénben, a családban, a társadalomban, a körülöttünk lévő világban és persze saját szakmánkban, a családterápiában történő változásokra is.
    Várjuk a résztvevők változással kapcsolatos kérdéseit és válaszait a már megszokott előadások, workshopok mellett (a változás jegyében) azokban az új formákban is, melyekről weboldalunkon tájékozódhatnak a jelentkezők.
    A jelentkezésről, a részvételi díjakról és a szállásfoglalásról részletes információk találhatók az egyesület weboldalán, amely január végétől - szintén a változás jegyében – változatlan helyen, de megújult arculattal és tartalmakkal elérhető el.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.13.
    Rendezvény vége: 2012.04.15.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1., Szent István Egyetem
    A rendezvény Web oldala: http://www.csaladterapia.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 16

    Kiknek akkreditált:
    1. addiktológia | 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 3. gyermekpszichiátria | 4. igazságügyi elmeorvostan | 5. igazságügyi pszihiátria
    6. klinikai szakpszichológus | 7. psychiátria | 8. pszichiátriai orvosi rehabilitáció | 9. pszichotherápia

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Időpont: 2012.04.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neuropszichológiai napok

    Szabadon választható
    Pontszáma: 6

    Kiknek akkreditált:
    orvos, klinikai szakpszichológus

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Időpont: 2012.04.12.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE összejövetel

    Részletes információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2012.04.11. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.04.11. 12:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 7.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    DEDE ÉVA tanár, pszichológus (Budapest)
    Melankólia és nárcizmus Caspar David Friedrich képein

    Időpont: 2012.03.23.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 7.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    DEDE ÉVA tanár, pszichológus (Budapest)
    Melankólia és nárcizmus Caspar David Friedrich képein

    Időpont: 2012.03.23.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 7.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    DEDE ÉVA tanár, pszichológus (Budapest)
    Melankólia és nárcizmus Caspar David Friedrich képein

    Időpont: 2012.03.23.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam a szakorvosok és szakpszichológusok szabadon választható továbbképzésében 30 CME-pontot ér.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.

    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart. Részvételi díja 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007. /www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre.
    E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu

    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő!

    Rendezvény kezdete: 2012.03.10. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.03.11. 17:00
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Bagotai Tamás
    Tel: +36 30 390 3418
    E-mail: bagotai@enternet.hu
    Helyszín: 1021 Budapesth, Hűvösvölgyi út 75/A, MPT Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    SE-TK/2012.I./00173 / 16 kreditpont
    Kötelezően választható: orvosok és klinikai pszichológusok
    62 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon
    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Időpont: 2012.03.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/hibak_es_tevedesek_2012.pdf

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészetterápiás önismereti csoport vezetése serdülők részére

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 26

    Kiknek akkreditált:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. igazságügyi pszihiátria | 4. kilinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia | 5. klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia
    6. klinikai szakpszichológus | 7. neuropszichológia | 8. psychiátria | 9. pszichotherápia

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Rendezvény kezdete: 2012.03.02.
    Rendezvény vége: 2012.03.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Üvegharang Társulat: Észak, te szabad

    Irodalmi zenés műsor az Üvegharang Társulat szervezésében.

    Ezen a napon a merényi gusztáv kórház gyógyító célú foglalkoztatója nyílt nap keretében mutatja be rehabilitációs, művészetterápiás tevékenységét.
    A foglalkoztatóban a tárt kapu galéria gyüjteményéből kiállítást szervezünk.

    Rendezvény kezdete: 2012.02.29. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.02.29. 16:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1097 Budapest, Gyáli út 17-19., Merényi Gusztáv Kórház gyógyító célú foglalkoztató

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichológia Napja, Debrecen

    A Magyar Pszichológiai Társaság Kelet-magyarországi Tagozata, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2012. február 23-án, csütörtökön a Debreceni Református Kollégiumban A spiritualitás lélektani és teológiai dimenziói címmel tartja a PSZICHOLÓGIA NAPJA rendezvényét, amelyre tisztelettel meghívjuk!

    Program:
    13.30-14.00 Érkezés
    14.00-14.10 Köszöntés:
    Dr. Fekete Károly, DRHE
    Dr. Bóta Margit, MPT Kelet-magyarországi Tagozat

    14.10-15.10 A spiritualitás mélylélektana és patológiája - Dr. Süle Ferenc, pszichiáter, főorvos
    15.10-15.45 Megbeszélés
    15.45-16.10 Kávészünet
    16.10-16.45 A gyülekezet spiritualitása - Dr. Szabó Lajos, egyetemi tanár (Evangélikus Hittudományi Egyetem)
    16.45-17.10 Megbeszélés
    17.10-17.30 Lelkipásztori hivatás és spiritualitás - Dr. Bodó Sára, egyetemi docens (Debreceni Református Hittudományi Egyetem)
    17.30-18.00 Plénum-beszélgetés
    moderátor: Dr. Bugán Antal, DEOEC Mag.Tud.Intézet

    A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

    Rendezvény kezdete: 2012.02.23. 14:00
    Rendezvény vége: 2012.02.23. 18:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Helyszín: Debrecen, Kálvin tér 16., Debreceni Református Kollégium Díszterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontok

    SE-TK/2012.I./00126 / 26 kreditpont
    Kötelezően választható: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
    Részvételi díj: 25.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2012.02.17.
    Rendezvény vége: 2012.02.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/tajekoztatas_es_beleegyezes2.pdf

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontok

    SE-TK/2012.I./00126 / 26 kreditpont
    Kötelezően választható: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
    Részvételi díj: 25.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2012.02.17.
    Rendezvény vége: 2012.02.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, SE Magatartástudományi Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/tajekoztatas_es_beleegyezes2.pdf

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE Összejövetel

    Program
    9.00 Az.Egyesület 2012-es első félévi tervei (meghívott előadók, kirándulás, stb.)
    9.30 Vecsei Zalán: A biotechnológia alapjai.
    11.00 Beszámoló az MPT Vándorgyűléséről.
    Büfé

    További információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók

    Rendezvény kezdete: 2012.02.08. 09:00
    Rendezvény vége: 2012.02.08. 12:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, XIV. Hermina út 7. II. emelet
    A rendezvény Web oldala: http://www.fopsziche.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátása

    SE-TK/2012.I./00104 / 14 kredit pont
    Kötelezően választható: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat stb.
    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Időpont: 2012.02.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
    A rendezvény Web oldala: http://www.magtud.hu/files/oktatas/kepzes/daganatos_fajdalom_csillapitasa.pdf

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekpszichiátriai Szakmai Napok

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 20

    Kiknek akkreditált:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. igazságügyi klinikai pszichológia | 4. igazságügyi pszihiátria | 5. klinikai szakpszichológus
    6. neuropszichológia | 7. psychiátria | 8. pszichotherápia

    Dátumok: 2012.02.02; 03.01; 04.05; 05.03

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Időpont: 2012.02.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekpszichiátriai Szakmai Napok

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 20

    Kiknek akkreditált:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. igazságügyi klinikai pszichológia | 4. igazságügyi pszihiátria | 5. klinikai szakpszichológus
    6. neuropszichológia | 7. psychiátria | 8. pszichotherápia

    Dátumok: 2012.02.02; 03.01; 04.05; 05.03

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Időpont: 2012.02.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 5.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    SZABÓ ZOLTÁN PÁL képzőművész, független filmes, filmes szakíró (Budapest)
    A pszichoanalízis, mint művészeti metanyelv Luis Bunuel filmjeiben

    Időpont: 2012.01.20.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 30

    Kiknek akkreditált:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria 6. pszichotherápia

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Időpont: 2012.01.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Kötelezően választható
    Pontszáma: 30

    Kiknek akkreditált:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. gyermekpszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológia | 5. psychiátria 6. pszichotherápia

    Kiknek ajánlott még:
    orvosok, pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások, pedagógusok

    Időpont: 2012.01.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276&lang=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 4.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    BÓKAY ANTAL irodalomtörténész (Pécs)
    Pszichoanalitikus önreflexiók József Attila kései költészetében
    Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész

    Időpont: 2011.12.16.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates Specialista Továbbképző Hétvége

    A rendezvénnyel kapcsolatos további információ a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2011.12.03.
    Rendezvény vége: 2011.12.04.

    Tudományos információ: Prof. Dr. Füredi János, elnök
    Munkahely neve: Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány
    Szervező: Puber Anikó, lapigazgató
    Munkahely neve: Hippocrates folyóirat
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel F. u. 49., Hotel Residence
    A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates Specialista Továbbképző Hétvége

    A rendezvénnyel kapcsolatos további információ a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2011.12.03.
    Rendezvény vége: 2011.12.04.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Prof. Dr. Füredi János, elnök
    Munkahely neve: Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány
    Szervező: Puber Anikó, lapigazgató
    Munkahely neve: Hippocrates folyóirat
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel F. u. 49., Hotel Residence
    A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates Specialista Továbbképző Hétvége

    A rendezvénnyel kapcsolatos további információ a kapcsolódó dokumentumok alatt olvasható.

    Rendezvény kezdete: 2011.12.03.
    Rendezvény vége: 2011.12.04.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Prof. Dr. Füredi János, elnök
    Munkahely neve: Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány
    Szervező: Puber Anikó, lapigazgató
    Munkahely neve: Hippocrates folyóirat
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel F. u. 49., Hotel Residence
    A rendezvény Web oldala: http://hippocrateslap.hu/index.php?page=vandorgyules-2007

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Akkreditált pontok száma: 30
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2011.12.02.
    Rendezvény vége: 2011.12.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Akkreditált pontok száma: 30
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2011.12.02.
    Rendezvény vége: 2011.12.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Akkreditált pontok száma: 30
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2011.12.02.
    Rendezvény vége: 2011.12.03.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében

    Akkreditált pontok száma: 22

    További információk a Vadaskert Alapítvány honlapján >>

    Időpont: 2011.11.24.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis rendezvénysorozat 3.

    2011-2012-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában.
    A műhelybeszélgetések pénteki napokon 18 órakor kezdődnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
    A belépés ingyenes.

    BÁRKÁN GYÖRGY pszichológus, esztéta (Budapest)
    Filozófia és szerelem.
    Jean Paul Sartre és Simone de Beauvoir
    Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész

    Időpont: 2011.11.18.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.
    A rendezvény Web oldala: http://irok.terasz.hu/valachi.anna/index.php?id=1101

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Betegoktatás Magyarországon. Jelen és jövő

    Szervező: Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesülete (BEOKE)

    A helyszín miatt a konferencián való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a következő címek valamelyikén.
    E-mail: beoke.budapest@gmail.com
    Fax: +36 (1) 392-8245
    Postacím: BEOKE 1021-Budapest, Széher u. 73.

    Jelentkezési határidő: 2011. november 16.

    A konferencia programja megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2011.11.16.
    Helyszín: 1056 Budapest, Arany János utca 4-6., NEFMI VIII. emeleti előadóterme

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az MPT Biológiai Pszichiátriai Egyesületének XXII. Konferenciája

    A konferencia címe: A biológiai pszichiátria korszerű eredményei
    További részletekről és a tervezett programról a kapcsolódó dokumentum letöltésével tájékozódhatnak.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.16.
    Rendezvény vége: 2011.11.18.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria napjainkban

    Megrendezésre kerül igazságügyi pszichiáterek, szakorvosjelöltek és szakpszichológus szakértők, valamint pszichológusok és pszichiáterek részére "Forenzikus pszichiátria napjainkban" című rendezvény.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.14.
    Rendezvény vége: 2011.11.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Szervező: Tabányi Adrienne
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Fax: 06 (1) 210 0336
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika (tanácsterem)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Tudomány Ünnepe előadássorozat

    Esélyek és kilátások a biológiai pszichiátria újabb kutatási eredményeinek
    hasznosítására az igazságügyi pszichiátriában

    Előadó: Dr. Baraczka Krisztina, igazságügyi ideg- és elmeorvos szakértő

    Rendezvény kezdete: 2011.11.10. 15:00
    Rendezvény vége: 2011.11.10. 17:00
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 93., SE Igazságügyi és Biztosításorvostani Intézet, tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Krízishelyzet és krízisintervenció

    Akkreditált pontok száma: 16
    Részvételi díj: 12.000.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Időpont: 2011.11.10.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)11th International Forum On Mood and Anxiety Disorders

    Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2011.11.09.
    Rendezvény vége: 2011.11.11.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Munkahely neve: Publi Créations
    Címe: 74, Bd d’Italie - 98000 Monte-Carlo - Monaco
    Tel: +377 97973555
    Fax: +377 97973550
    E-mail: ifmad@publicreations.com
    Helyszín: 1014 Budapest, Hess Andrŕs tér 1-3, Hotel HILTON
    A rendezvény Web oldala: http://www.ifmad.org/2011/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dokumentumfilm-klub: Kodály generációk

    18.00 órától KODÁLY GENERÁCIÓK c. filmjét láthatja a közönség. Rendező: GYŐRFFY SZABOLCS. Dokumentumfilm /67 perc/
    60 éve alapították a Kodály módszer szerint oktató általános iskolát, Kecskeméten. Az évfordulóra készülve a hajdani osztálytársak gyermekei egy dal létrehozására és előadására készülnek, nem kevés konfliktussal. Szülők és gyermekek viszonyán keresztül feltárul a gyermeknevelés és az intézményes oktatás viszonya, a társadalmi változások okozta differenciák. A film megtekintése ingyenes.

    Időpont: 2011.11.07.

    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája

    Akkreditált pontok száma: 30
    Részvételi díj: 21.000.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Rendezvény kezdete: 2011.11.04.
    Rendezvény vége: 2011.11.05.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája

    Akkreditált pontok száma: 30
    Részvételi díj: 21.000.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Rendezvény kezdete: 2011.11.04.
    Rendezvény vége: 2011.11.05.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája

    Akkreditált pontok száma: 30
    Részvételi díj: 21.000.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Rendezvény kezdete: 2011.11.04.
    Rendezvény vége: 2011.11.05.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára

    Akkreditált pontok száma: 20
    Részvételi díj: 19.000.- Ft (orvos, pszichológus); 17.000.- Ft (szakdolgozó érdeklődő)

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Időpont: 2011.10.27.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészetterápiás önismereti csoport vezetése serdülők részére

    Akkreditált pontok száma: 26
    Részvételi díj: 30.000.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Rendezvény kezdete: 2011.10.21.
    Rendezvény vége: 2011.10.22.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Címe: H-1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dokumentumfilm-klub: Kodály generációk

    18.00 órától KODÁLY GENERÁCIÓK c. filmjét láthatja a közönség. Rendező: GYŐRFFY SZABOLCS. Dokumentumfilm /67 perc/
    60 éve alapították a Kodály módszer szerint oktató általános iskolát, Kecskeméten. Az évfordulóra készülve a hajdani osztálytársak gyermekei egy dal létrehozására és előadására készülnek, nem kevés konfliktussal. Szülők és gyermekek viszonyán keresztül feltárul a gyermeknevelés és az intézményes oktatás viszonya, a társadalmi változások okozta differenciák. A film megtekintése ingyenes.

    Időpont: 2011.10.17.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kultúrális Színtér

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neuropszichológiai Napok

    A különböző pszichiátriai kórképekben végzett neuropszichológiai vizsgálatok évek óta a kutatási trend élvonalába tartoznak, ugyanakkor nagyon nagy értékű műszerezettséget nem igényelnek. A kutatni vágyó fiatal és kevésbé fiatal pszichiátereknek javasoljuk a 2011. október 13.-án, a Vadaskert kórházban megrendezendő egynapos Neuropszicholgiai tanfolyamot, amely megfelelő érdeklődés és motiváció esetén lehetőséget biztosíthat neuropszichológiai kutatócsoportokba történő csatlakozáshoz.

    Dr. Németh Attila, szakmai igazgató
    Prof. Dr. Kéri Szabolcs, tudományos referens

    Akkreditált pontok száma: 16
    Részvételi díj: 4.500.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.

    Időpont: 2011.10.13.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Dr. Gádoros Júlia PhD.
    Szervező: Németh Laura, Dotzi József, Pető Nóra, Ricsóy Márta
    Munkahely neve: Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért
    Tel: (+36 1) 392-1400
    Fax: (+36 1) 392-1401
    E-mail: info@vadasnet.hu
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 18. konferenciája

    A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület konferenciát szervez Álom, fantázia, kreativitás címmel, melynek részleteiről bővebben tájékozódhat a kapcsolódó dokumentumból, vagy a rendezvény web-oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2011.10.07.
    Rendezvény vége: 2011.10.08.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élmény-pedagógiától az élményterápiáig – 2. modul A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése

    Akkreditált pontok száma: 48
    Részvételi díj: 38.000.- Ft

    További információ a Vadaskert Alapítvány honlapján olvasható >>

    Rendezvény kezdete: 2011.10.07.
    Rendezvény vége: 2011.10.09.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület IV. Országjáró Konferenciája

    Főtéma: Módszerek és terápiás gyakorlat
    Altéma: Traumák feldolgozása
    Bővebb információk olvashatók a kapcsolódó dokumentumban és a rendezvény web-oldalán.

    Időpont: 2011.09.24.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
    A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Dadogás Konferencia

    A konferencia célja:
    - összefoglaló áttekintés a mai magyarországi, dadogással kapcsolatos elméleti kutatásokról és terápiákról, a hazánkban működő legismertebb irányzatokról,
    - beszámolók az aktív terapeuták legújabb gyakorlati tapasztalatairól, eredményeiről,
    - szakmaközi párbeszéd minden olyan szakember (orvos, pedagógus, pszichológus, logopédus) részvételével, akik dadogókkal találkoznak.

    A rendezvényről bővebb információk olvashatók a kapcsolódó dokumentumban.

    Időpont: 2011.09.24.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Budaörs,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XII. Alzheimer-kór Konferencia

    Nemzeti Alzheimer Stratégia: Rajtunk is Múlik!
    Bővebb információk a kapcsolódó dokumentumokban olvashatók.

    Rendezvény kezdete: 2011.09.22.
    Rendezvény vége: 2011.09.24.
    Kategória: Egyéb rendezvények
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Szervező: Himmer Éva
    Munkahely neve: Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága
    Címe: 1122 Budapest, Csaba u. 7/a
    E-mail: alzheimerweb@gmail.com
    Helyszín: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1., Danubius Hotel Gellért****
    A rendezvény Web oldala: http://www.alzheimerweb.hu/konferencia/

    Kapcsolódó dokumentumok (5)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testre Bízva

    A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület (MMTE) fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából,
    2018. június 1-jén és 2-án kétnapos konferenciát szervez „Testre Bízva” címmel. Szeretettel várjuk közvetlen kollégáinkat, más terápiás egyesületek, valamint a társszakmák képviselőit, humán szakembereket, illetve mindenkit, akit érdekel a rendezvény. A konferencián előadások, gyakorlati műhelyek, kerekasztal beszélgetések, saját élményt nyújtó workshopok segítségével szeretnénk összegezni, hol tart, hová érkezett az egyesületünk, és a magyarországi mozgás- és táncterápia az elmúlt 25 év során.
    Együttgondolkodásra, tapasztalatcserére hívunk mindenkit, akit érdekel a mozgás és általában a test szerepe a pszichoterápiás munkában. Várjuk azoknak a kollégáknak a jelentkezését, akik a rendezvény címéhez kapcsolódó előadással vagy műhellyel szeretnének részt venni a konferencián.
    Plenáris előadók: Merényi Márta pszichodinamikus kiképző mozgás-és táncpszichoterapeuta és Bokor László kiképző pszichoanalitikus. A konferencián beszélgetünk Enyedi Ildikó filmrendezővel, a Testről és lélekről című filmje kapcsán.
    A konferencia akkreditált, pontértéke: 16.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.01.
    Rendezvény vége: 2018.06.02.
    Tudományos információ: Dr. Szili Katalin
    Munkahely neve: MMTE
    Címe: ,
    E-mail: szili_kata@yahoo.com
    Szervező: Nagy Orsolya
    Munkahely neve: MMTE
    Címe: ,
    E-mail: mmtekonferencia2018@gmail.com
    Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum u. 9, Harmónia Palota
    A rendezvény Web oldala: http://mozgasterapia.net/konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testre Bízva

    A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület (MMTE) fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából,
    2018. június 1-jén és 2-án kétnapos konferenciát szervez „Testre Bízva” címmel. Szeretettel várjuk közvetlen kollégáinkat, más terápiás egyesületek, valamint a társszakmák képviselőit, humán szakembereket, illetve mindenkit, akit érdekel a rendezvény. A konferencián előadások, gyakorlati műhelyek, kerekasztal beszélgetések, saját élményt nyújtó workshopok segítségével szeretnénk összegezni, hol tart, hová érkezett az egyesületünk, és a magyarországi mozgás- és táncterápia az elmúlt 25 év során.
    Együttgondolkodásra, tapasztalatcserére hívunk mindenkit, akit érdekel a mozgás és általában a test szerepe a pszichoterápiás munkában. Várjuk azoknak a kollégáknak a jelentkezését, akik a rendezvény címéhez kapcsolódó előadással vagy műhellyel szeretnének részt venni a konferencián.
    Plenáris előadók: Merényi Márta pszichodinamikus kiképző mozgás-és táncpszichoterapeuta és Bokor László kiképző pszichoanalitikus. A konferencián beszélgetünk Enyedi Ildikó filmrendezővel, a Testről és lélekről című filmje kapcsán.
    A konferencia akkreditált, pontértéke: 16.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.01.
    Rendezvény vége: 2018.06.02.
    Tudományos információ: Dr. Szili Katalin
    Munkahely neve: MMTE
    Címe: ,
    E-mail: szili_kata@yahoo.com
    Szervező: Nagy Orsolya
    Munkahely neve: MMTE
    Címe: ,
    E-mail: mmtekonferencia2018@gmail.com
    Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum u. 9, Harmónia Palota
    A rendezvény Web oldala: http://mozgasterapia.net/konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság V. Tudományos Ülése

    A szexuális problémák kezelésének aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A MSZMT társaság ötödször rendezi meg nagysikerű multidiszciplinális konferenciáját, melyen valamennyi szexuális gyógyításban érintett terület képviselve lesz.
    Urológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, bőr és nemigyógyászok, esztétikai-plasztikai sebészek aktív részvételével zajlanak majd a megbeszélések.

    A rendezvény fő témái:
    • A szexualitás társadalmi, lelki és organikus vonatkozásai
    • A gyakorló orvos és a szexuális problémák kezelése
    • A szexualitás bőrgyógyászati-esztétikai vonatkozásai
    • Szakmai konszenzus a szexuális zaklatást illetően illetve az együttműködés koordinálása a transzszexuálisok kezelésében

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.08.
    Rendezvény vége: 2018.06.10.
    Szervező: Huba Stefánia, Papp-Vid Melinda
    Munkahely neve: CongressLine Kft.
    Tel: 06 (1) 429 0146, 06 (1) 312 1582
    Fax: 06 (1) 429 0147
    E-mail: huba@congressline.hu
    Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság V. Tudományos Ülése

    A szexuális problémák kezelésének aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A MSZMT társaság ötödször rendezi meg nagysikerű multidiszciplinális konferenciáját, melyen valamennyi szexuális gyógyításban érintett terület képviselve lesz.
    Urológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, bőr és nemigyógyászok, esztétikai-plasztikai sebészek aktív részvételével zajlanak majd a megbeszélések.

    A rendezvény fő témái:
    • A szexualitás társadalmi, lelki és organikus vonatkozásai
    • A gyakorló orvos és a szexuális problémák kezelése
    • A szexualitás bőrgyógyászati-esztétikai vonatkozásai
    • Szakmai konszenzus a szexuális zaklatást illetően illetve az együttműködés koordinálása a transzszexuálisok kezelésében

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.08.
    Rendezvény vége: 2018.06.10.
    Szervező: Huba Stefánia, Papp-Vid Melinda
    Munkahely neve: CongressLine Kft.
    Tel: 06 (1) 429 0146, 06 (1) 312 1582
    Fax: 06 (1) 429 0147
    E-mail: huba@congressline.hu
    Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság V. Tudományos Ülése

    A szexuális problémák kezelésének aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A MSZMT társaság ötödször rendezi meg nagysikerű multidiszciplinális konferenciáját, melyen valamennyi szexuális gyógyításban érintett terület képviselve lesz.
    Urológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, bőr és nemigyógyászok, esztétikai-plasztikai sebészek aktív részvételével zajlanak majd a megbeszélések.

    A rendezvény fő témái:
    • A szexualitás társadalmi, lelki és organikus vonatkozásai
    • A gyakorló orvos és a szexuális problémák kezelése
    • A szexualitás bőrgyógyászati-esztétikai vonatkozásai
    • Szakmai konszenzus a szexuális zaklatást illetően illetve az együttműködés koordinálása a transzszexuálisok kezelésében

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.08.
    Rendezvény vége: 2018.06.10.
    Szervező: Huba Stefánia, Papp-Vid Melinda
    Munkahely neve: CongressLine Kft.
    Tel: 06 (1) 429 0146, 06 (1) 312 1582
    Fax: 06 (1) 429 0147
    E-mail: huba@congressline.hu
    Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében

    Részvételi díj: 19.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.06.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.06.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Szexuális Medicina Társaság V. Tudományos Ülése

    A szexuális problémák kezelésének aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A MSZMT társaság ötödször rendezi meg nagysikerű multidiszciplinális konferenciáját, melyen valamennyi szexuális gyógyításban érintett terület képviselve lesz.
    Urológusok, nőgyógyászok, belgyógyászok, háziorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, bőr és nemigyógyászok, esztétikai-plasztikai sebészek aktív részvételével zajlanak majd a megbeszélések.

    A rendezvény fő témái:
    • A szexualitás társadalmi, lelki és organikus vonatkozásai
    • A gyakorló orvos és a szexuális problémák kezelése
    • A szexualitás bőrgyógyászati-esztétikai vonatkozásai
    • Szakmai konszenzus a szexuális zaklatást illetően illetve az együttműködés koordinálása a transzszexuálisok kezelésében

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.08.
    Rendezvény vége: 2018.06.10.
    Szervező: Huba Stefánia, Papp-Vid Melinda
    Munkahely neve: CongressLine Kft.
    Tel: 06 (1) 429 0146, 06 (1) 312 1582
    Fax: 06 (1) 429 0147
    E-mail: huba@congressline.hu
    Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Jubileumi Román-Magyar Konferencia

    „AFFEKTIV ÉS SZORONGÁSOS ZAVAROK, ÖNGYILKOS MAGATARTÁS, TÁRSADALOM, PSZICHIÁTRIA ÉS KULTÚRA”

    Tisztelettel hívom kollégáimat, barátaimat konferenciánkra, melynek témáját a hargitai pszichiáterek a megyeszékhelyen megrendezett eddigi országos rendezvényeink címszavává emelték. Folytatjuk hagyományunkat a 2016-os konferenciánk után megjelent kötetek és szerzőik bemutatásával valamint a rezidensek által előadott legjobb 3 dolgozat díjazásával.

    Reményeink szerint, előző találkozóinkon való részvételük élményei bátoritják visszatérési szándékukat hozzánk, a Hargita aljára szervezett találkozónkra, jelenlétükkel hozzájárulva konferenciánk sikeréhez. Akiknek pedig még nem volt alkalmuk eljönni, ezúttal végre megtehetik.

    Szervezők: Magyar Pszichiátriai Társaság, Román Pszichiátriai Társaság, Cry for Help alapítvány, Hargita megyei Orvosi kollégium.

    Fontosabb dátumok:
    2018. április 30.: kivonatok beküldése (veressalbert02@gmail.com)
    2018. május 15.: előadások elfogadásának visszaigazolása
    2018. április 30.: kedvezményes résztvételi díj befizetése
    2018. május 31.: előadások teljes szövegének beküldése, ha be szeretnék tördelni a konferencia CD-jére
    2018. június 1.: a szállásfoglalás és a teljes értékű kifizetés határideje

    A konferencia hivatalos nyelve: román és magyar, szinkron tolmácsolással

    Az első értesítő és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.20.
    Rendezvény vége: 2018.06.23.
    Helyszín: Románia, CSÍKSZEREDA, Multifunkcionális Csíki Mozi
    A rendezvény Web oldala: https://www.cryforhelp.ro/hu/meghivo/

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Congress on Evidence based Mental Health: From research to clinical practice

    Important Deadlines:

    DEADLINE FOR SYMPOSIA SUBMISSION
    December 31st, 2017
    DEADLINE FOR ABSTRACTS SUBMISSION (E-POSTER PRESENTATIONS)
    December 31st, 2017
    DEADLINE FOR FULL E-POSTER PRESENTATION SUBMISSION
    March 31st, 2018

    CME credits: The congress will be accredited for Continuing Medical Education with CME credits by the World Psychiatric Association (WPA).

    POSTER PRESENTATION Awards:
    The ISNP also announces 5 awards for the 5 best poster presentations which will be presented during the 2018 conference.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.28.
    Rendezvény vége: 2018.07.01.
    Helyszín: Greece, Kavala, Lucy Hotel
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychiatry.gr/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Semmelweis Egyetem és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE), 2018. szeptembertől pszichoterapeuta szakképzést indít

    KÉPZŐ SZERVEZET
    Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    A KÉPZÉS SZAKMAI VEZETŐJE
    Prof. Tringer László egyetemi tanár

    A KÉPZÉS VEZETŐJE
    dr. Simon Lajos egyetemi docens

    KAPCSOLATTARTÓ
    Gróf Ágnes
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kepzes@vikote.hu

    A pszichoterapeuta szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves Jubileumi Konferencia MTA

    2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.

    A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.09.28.
    Helyszín: MTA Székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves Jubileumi Konferencia MTA

    2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.

    A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.09.28.
    Helyszín: MTA Székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VIII. Országjáró Konferenciája

    Jelenünkben a jövőnk
    Relaxációs és szimbólumterápiák a fiatalok jóllétéért

    Jelentkezési határidők:
    Előadással és műhellyel: június 30.
    Résztvevőként: augusztus 31.
    Előadók és műhelyt vezetők számára az absztrakt beküldésének határideje: a jelentkezéssel egyidőben, de legkésőbb augusztus 15-ig.

    Főszervező: dr.Varga József, az MRSZE Pécsi Tagozatának vezetője

    A rendezvény akkreditált: 16 kreditpont értékben (SE-TK/2018.II/00109)

    Jelentkezési űrlap és részletes tájékoztatás:
    az MRSzE honlapján: www.relaxacio.hu

    Kapcsolat és érdeklődés: relaxacio.pecs@aok.pte.hu

    Időpont: 2018.09.29.
    Helyszín: 7624 Pécs, Boszorkány út 2., Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusokHazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live – Egiszüret

    Rendezvény kezdete: 2018.10.05.
    Rendezvény vége: 2018.10.07.
    Helyszín: Zamárdi, Hotel Wellamarin

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikáció tréning

    /Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/

    Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
    Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
    Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
    A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
    A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.

    A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Részvételi díj: 30. 000 Ft
    Létszám: 15-18 fő
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
    További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu

    Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
    Fizetési határidő: 2018. október 15.

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
    Jelentkezés >>

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.11.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikáció tréning

    /Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé/

    Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén?
    Ennek a gondolkodás - és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning.
    Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg.
    A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív magatartás legfontosabb eleme.
    A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat.

    A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, családorvosoknak, védőnőknek, gyermekorvosoknak.

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2018. november 09.-10. Kezdés: 2018. november 09. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Részvételi díj: 30. 000 Ft
    Létszám: 15-18 fő
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen
    További információk: 459-14-93; klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu

    Jelentkezési határidő: 2018. október 1.
    Fizetési határidő: 2018. október 15.

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
    Jelentkezés >>

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.11.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusokHazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlés

    "Kor, kór nélkül" - mentális egészség az idős korban

    Jelentkezés és absztrakt beküldés augusztus 20. után!

    Rendezvény kezdete: 2019.01.23.
    Rendezvény vége: 2019.01.26.
    Helyszín: Győr, Széchenyi István Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlés

    "Kor, kór nélkül" - mentális egészség az idős korban

    Jelentkezés és absztrakt beküldés augusztus 20. után!

    Rendezvény kezdete: 2019.01.23.
    Rendezvény vége: 2019.01.26.
    Helyszín: Győr, Széchenyi István Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia (2019. február-június)

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 42 óra (9x4 óra + 1x6 óra), kéthetente péntek 9.00-13.00, a hosszú nap: 9-15 óráig; első alkalom: 2019. február 08.

    Maximális létszám: 15 fő

    Részvételi díj: 180 000 Ft

    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2019. január 5.
    e-mailben: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu, a kitöltött jelentkezési lap és motivációs levél elküldésével.

    További információk: e-mail-ben, vagy a 06 (1) 459-1493-as telefonszámon

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2019. január 31.

    Lemondási feltételek: 2019. február 1. után nem lehetséges. A tandíj visszafizetésére lehetőség nincs, kivéve, ha más személlyel feltölti a megüresedett helyet. 2019. január 1-ig történő lemondás esetén 20.000 Ft eljárási díj kerül levonásra.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2019.02.08.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól

    Prof. Dr. Kálmán János (Tanszékvezető egyetemi tanár, Orvostudományok Doktora): A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól

    Időpont: 2019.02.13.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól

    Prof. Dr. Kálmán János (Tanszékvezető egyetemi tanár, Orvostudományok Doktora): A nyugalmi neuronális hálózatról és neuropszichiátriai vonatkozásairól

    Időpont: 2019.02.13.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban

    A Tudatos jelenlét (Mindfulness) azt jelenti, hogy szándékos, érdeklődő tudatosságot viszünk abba, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk: képesnek lenni ráhangolódni arra, ami a testünkbe, az elménkben, és ami a külvilágban történik pillanatról pillanatra.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15.
    Rendezvény vége: 2019.02.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/tudatos/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban

    A Tudatos jelenlét (Mindfulness) azt jelenti, hogy szándékos, érdeklődő tudatosságot viszünk abba, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk: képesnek lenni ráhangolódni arra, ami a testünkbe, az elménkben, és ami a külvilágban történik pillanatról pillanatra.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15.
    Rendezvény vége: 2019.02.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/tudatos/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshopja

    Suhai Gábor szakpszichológus: A módosult tudatállapotok megjelenése és hasznosítása a ló asszisztálta vezetői készségfejlesztő munkában - hipnózistechnikák alkalmazásának tapasztalatai

    A képzés során körüljárjuk, hogyan kapcsolódik a ló és a lóval foglalkozó ember a módosult tudatállapotok jelenségvilágához; definiáljuk, mit is jelent a ló asszisztálta készségfejlesztés (szemben a lovaspszichoterápiával vagy a ló mediálta tréninggel); majd az elmúlt 13 év tapasztalatai alapján esetrészletek ismertetésén keresztül nyerünk bepillantást a szuggesztiók lovardabeli alkalmazásába.
    A kevésbé hipnábilisak számára a kívánt transzállapot mélyítéshez videó-illusztrációkat alkalmazunk, a módszer hatékonyságában kétkedők esetében a megfogalmazott kérdéseikre adott válaszok teremtik meg a kellő érzelmi bevonódás kialakulását, amely az eredményes vezetői készségfejlesztés lélektani munkavégzéséhez szükséges.

    A képzésre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A workshopot követően könyvbemutatóra kerül sor: Hipnózis a gyakorlatban 3: Vissza a gyökerekhez.
    A könyvbemutatón találkozhatnak a könyv szerkesztőjével Dr Zseni Annamáriával, a lektorokkal Dr. Vértes Gabriellával és Dr. Benczur Lillával, valamint a tanulmányok íróival is.
    A könyvet gondozó Animula Kiadó könyvvásárral vár minden kedves érdeklődőt!

    Internetes jelentkezés IDE KATTINTVA lehetséges!

    Fontos tudnivalók:

    - A képzés akkreditált, a CME pontokat az előadás sorozat végén regisztráljuk az Oftex portálon.

    - Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Bokor műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Bokor műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15. 16:00
    Rendezvény vége: 2019.02.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 218. terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Sématerápia III/B modul – 'C' cluster

    Az obszesszív-kompulzív, dependens és elkerülő személyiségzavar jellemzői, diagnosztikája, sémamód konceptualizációja és sématerápiás kezelése.

    Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt

    Rendezvény kezdete: 2019.03.08.
    Rendezvény vége: 2019.03.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema-c/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Új irányok a rezidens képzésben

    Dr. Bodó Imre PhD. (Belgyógyász, onkológus és hematológus főorvos): Új irányok a rezidens képzésben

    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora)

    Időpont: 2019.03.20.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Új irányok a rezidens képzésben

    Dr. Bodó Imre PhD. (Belgyógyász, onkológus és hematológus főorvos): Új irányok a rezidens képzésben

    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora)

    Időpont: 2019.03.20.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Új irányok a rezidens képzésben

    Dr. Bodó Imre PhD. (Belgyógyász, onkológus és hematológus főorvos): Új irányok a rezidens képzésben

    Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Füredi János (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora)

    Időpont: 2019.03.20.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2019.03.23.
    Rendezvény vége: 2019.03.24.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2019 - 27th European Congress of Psychiatry

    Rendezvény kezdete: 2019.04.06.
    Rendezvény vége: 2019.04.09.
    Helyszín: Poland, Warsaw,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/2019

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív (szociális kompetencia) tréning

    A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)

    A képzés vezetője: dr. Simon Lajos

    Rendezvény kezdete: 2019.05.10.
    Rendezvény vége: 2019.05.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/asszertiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 15. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

    A 14. konferencia sikeres lezárásával egyben elkezdtük a 2019. évi, 15. konferenciánk előkészítését.

    Kérjük, jegyezze fel a dátumot: 2019. május 10-11.

    A Pszichoterápia konferenciája az egyesületek, irányzatok, szakterületek találkozási helye. Lehetőség az eltérő szemléletű, módszerű műhelyek, eljárások bemutatkozására, a párbeszédre, vitára, kitekintésre.

    Javasoljuk ezért a szakegyesületi konferenciák szervezőinek, a képzések vezetőinek, hogy speciális konferenciájuk, programjainak szervezésekor vegyék figyelembe a Pszichoterápia folyóirat konferenciájának időpontját, s ne zárják ki eleve részvételi lehetőségüket.

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2019.05.10.
    Rendezvény vége: 2019.05.11.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 15. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

    A 14. konferencia sikeres lezárásával egyben elkezdtük a 2019. évi, 15. konferenciánk előkészítését.

    Kérjük, jegyezze fel a dátumot: 2019. május 10-11.

    A Pszichoterápia konferenciája az egyesületek, irányzatok, szakterületek találkozási helye. Lehetőség az eltérő szemléletű, módszerű műhelyek, eljárások bemutatkozására, a párbeszédre, vitára, kitekintésre.

    Javasoljuk ezért a szakegyesületi konferenciák szervezőinek, a képzések vezetőinek, hogy speciális konferenciájuk, programjainak szervezésekor vegyék figyelembe a Pszichoterápia folyóirat konferenciájának időpontját, s ne zárják ki eleve részvételi lehetőségüket.

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2019.05.10.
    Rendezvény vége: 2019.05.11.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Hálózatok az agyban, zenés kísérettel

    Prof. Dr. Janka Zoltán (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora): Hálózatok az agyban, zenés kísérettel

    Időpont: 2019.06.05.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Hálózatok az agyban, zenés kísérettel

    Prof. Dr. Janka Zoltán (Orvostudomány Kandidátusa, MTA doktora): Hálózatok az agyban, zenés kísérettel

    Időpont: 2019.06.05.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (2019. szeptember)

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    Rendezvény kezdete: 2019.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 4th International Congress of Rational Emotive Behavior Therapy

    Rendezvény kezdete: 2019.09.13.
    Rendezvény vége: 2019.09.15.
    Helyszín: ROMANIA, Transylvania, Cluj-Napoca, Babeş-Bolyai University
    A rendezvény Web oldala: http://www.rebt2019.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerek optimális adagolása

    Program:
    1. dr. Bitter István: Farmakokinetikai és farmakodinámiás szempontok a gyógyszeres terápiák során
    2. dr. Monostory Katalin: Hogyan segíti a gyógyszerelés gyakorlatát a CYP 450 enzimek aktivitásának meghatározása?
    3. dr. Menus Ádám: A clozapin és az aripiprazol plazmaszintek meghatározásának tapasztalatai
    4. dr. Szekeres György: Gyógyszerinterakciók gyakorlati kérdései

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00163
    Pontszáma: 8

    Időpont: 2019.09.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiája

    Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
    Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra

    Rendezvény kezdete: 2019.09.24. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.09.24. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiája

    Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
    Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra

    Rendezvény kezdete: 2019.09.24. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.09.24. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával közösen, 2019. szeptemberében újra elindítja a Pszichoterapeuta szakképzést.
    A képzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    Jelentkezési határidő: 2019. június 10.
    Felvételi interjú: 2019. június 25.

    További részletek IDE KATTINTVA!

    Időpont: 2019.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Kötelező Szintentartó Tanfolyam

    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül.
    A tanfolyam kódszáma: SE-TK/2019.II/00165
    Pontszáma: 50
    Díja: 50.000 Ft.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2019.09.30.
    Rendezvény vége: 2019.10.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SémaMód Konceptualizációs Workshop

    A workshop célja a sémamódok beazonosításának és a sématerápiás módtérkép felrajzolásának elmélyítése, valamint a terápiás célok és a séma terápiás kezelési terv egyszerű szemléltetési módjainak bemutatása a páciens számára, a módok és módtérkép segítségével.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Vankó Tünde

    Akkr. kód: SE-TK/2019.II/00150
    Kreditpont: 12

    Rendezvény kezdete: 2019.10.07. 11:00
    Rendezvény vége: 2019.10.07. 16:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/semamod-konceptualizacios-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichofarmakológusok Társasága (MPPT) Kongresszusa

    Hatásmechanizmus alapú neuropszichofarmakológia a klinikumban

    A rendezvény akkreditálása megtörtént (OFTEX)
    Tudományos (CME) szimpózium: 14 pont
    Kongresszus: 32 pont

    A tervezett program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2019.10.10.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Tudományos információ: Dr. Faludi Gábor, Dr. Kovács Gábor, Dr. Péter László, Dr. Makkos Zoltán, Dr. Lazáry Judit
    Helyszín: Tihany,
    A rendezvény Web oldala: https://mppt.hu/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Neurológiai betegségek pszichiátriai vonatkozásai

    Program:
    1. dr. Bereczki Dániel: Agyi keringési zavarokhoz társuló pszichés zavarok
    2. dr. Ertsey Csaba: A fejfájás differenciál diagnosztikája
    3. dr. Takáts Annamária: A Parkinson kórhoz társuló pszichés zavarok

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00198
    Pontszáma: 6

    Időpont: 2019.10.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiában

    Kurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
    Időpont: 2019. november 29 – 30. (péntek – szombat) 09:00-17:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.11.29.
    Rendezvény vége: 2019.11.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress in Spirituality and Psychiatry

    International Congress in Spirituality and Psychiatry 4th Global Meeting in Spirituality and Mental Health Organized by the WPA Section on Religion, Spirituality and Psychiatry WPA Co-sponsored Congress to be held in, on December 1-4, 2019.

    Rendezvény kezdete: 2019.12.01.
    Rendezvény vége: 2019.12.04.
    Helyszín: Israel, Jerusalem
    A rendezvény Web oldala: https://www.rsp2019.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyam

    Kód: SE-TK/2020.I./00164
    Pontszám: 50

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Rendezvény kezdete: 2020.02.27.
    Rendezvény vége: 2020.02.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyam

    Kód: SE-TK/2020.I./00164
    Pontszám: 50

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Rendezvény kezdete: 2020.02.27.
    Rendezvény vége: 2020.02.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyam

    Kód: SE-TK/2020.I./00164
    Pontszám: 50

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Rendezvény kezdete: 2020.02.27.
    Rendezvény vége: 2020.02.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Jelentkezési határidő: 2020. február 21.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.

    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra

    Kezdés: 2020. március 20., 10 óra

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában kétéves csoportvezetői képzést indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
    Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.

    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Jelentkezési határidő: 2020. február 21.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.

    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra

    Kezdés: 2020. március 20., 10 óra

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Jelentkezési határidő: 2020. február 21.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.

    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra

    Kezdés: 2020. március 20., 10 óra

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Jelentkezési határidő: 2020. február 21.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.

    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra

    Kezdés: 2020. március 20., 10 óra

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Jelentkezési határidő: 2020. február 21.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.

    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Időtartam: 2 x 8 óra

    Kezdés: 2020. március 20., 10 óra

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. emelet, Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELHALASZTVA! Korlátozó intézkedések a pszichiátriában

    ELHALASZTVA!

    Kód: SE-TK/2020.I./00245
    pontszám: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi klinikai pszichológia | 7. igazságügyi pszichiátria | 8. klinikai szakpszichológus | 9. neurológia | 10. oxyológia és sürgősségi orvostan | 11. toxikológia

    Dr. Szuromi Bálint: A korlátozó intézkedések nemzetközi gyakorlata a pszichiátriában
    Dr. Kussinszky Anikó, ombudsmani hivatal jogi főreferense: A pszichiátriában alkalmazott korlátozó intézkedések emberi jogi aspektusa
    Dr. Dósa Ágnes, egyetemi docens, eü szakjogász, iü orvos: A korlátozó intézkedések alkalmazásával kapcsolatos jogi panaszok, perek tapasztalat

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.04.07.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Geriátria, Belgyógyászat, Neurológia, idegsebészet, Oxyológia
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELHALASZTVA! A korlátozó intézkedések szakszerű és jogszerű alkalmazásával kapcsolatos kihívások és jó gyakorlatok – esetmegbeszélések

    ELHALASZTVA!

    Kód: SE-TK/2020.I./00244
    pontszám: 4

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi klinikai pszichológia | 7. igazságügyi pszichiátria | 8. klinikai szakpszichológus | 9. neurológia | 10. oxyológia és sürgősségi orvostan | 11. toxikológia

    Dr. Kussinszky Anikó jogász, dr. Dósa Ágnes orvos jogász, eü szakjogász,
    Dr. Baran Brigitta, Dr. Szuromi Bálint, Dr. Zsigmond Réka Ildikó, Dr. Szabó-Ferenc Ádám

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.04.07.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Oxyológia, Neurológia, idegsebészet, Belgyógyászat, Geriátria
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)29th Danube Psychiatry Symposium in 2020 in Zagreb, Croatia

    Dear Colleagues,

    It is our great pleasure to inform you that we are taking challenging turn and new and new approach in activities of Danubian Psychiatry Association and now we are gathering a group of eminent experts in psychiatry to work together on better understanding of today challenges in modern psychiatry.

    Danubian Psychiatry Association has been formed in year 1964 and since then have been very active in bringing regional scientists together and new scientific work into society.

    Association publishes medical journal – Psychiatria Danubina (http://www.psychiatria-danubina.com/) on quarterly basis which is cited in:

    Excerpta Medica (EMBASE), Psychological Abstracts/PsycINFO, Chemical Abstracts, MEDLINE/PubMed, EBSCO, Current Contents - Social and Behavioral Sciences, Cambridge Scientific Abstracts/Social Services Abstracts, Science Citation Index Expanded/SciSearch, Social Sciences Citation Index, Journal Citation Reports/Social Sciences Edition, Journal Citation Reports/Science Edition, SCOPUS, BioMedWorld.com, Research Alert, Google Scholar, HRČAK.

    Association is organising a 29th Danube Psychiatry Symposium in 2020 in Zagreb, Croatia (http://www.29dps.com/).

    The main topic will be “Psychiatry, Medicine and Society: Homo Deus of the 21st Century and Challenges of Mental Health and Personalized Medicine” with special emphasis on:

    Comorbidity, resilience, and epigenetics in psychiatry from the perspective of predictive, preventive and person-centered medicine
    Transdisciplinary integrative approach in psychiatry, personalized medicine, and creative psychopharmacotherapy
    Psychiatry, spirituality, and religion from the perspective of public and global mental health
    Psychiatry, ethics, and politics from the perspective of public and global mental health

    As we have recognized your scientific work and you as a great expert in research field it would be a great honour if you as a president or your appointed delegate would join as an organizational board member.

    Please be so kind to let us know if you are interested in participating in this new exciting project by sending us e-mail on silvija.matic@penta-zagreb.hr

    IMPORTANT DATES
    - Abstract submission deadline: March 01, 2020
    - Conference paper submission deadline: March 15, 2020
    - Accommodation reservation deadline: April 10, 2020
    - Early bird registration: May 01, 2020

    Rendezvény kezdete: 2020.05.13.
    Rendezvény vége: 2020.05.15.
    Helyszín: Croatia, Zagreb,

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.

    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.05.15.
    Rendezvény vége: 2020.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés, III. évfolyam

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló csoportvezetői képzésének 3. évfolyama azok számára, akik a kétéves csoportvezetői szintet elvégezték és tovább mélyítenék ismereteiket a csoportozás, és a csoportanalízis terén.

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet. A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot vezeti: Lovas Zsuzsa
    Az elméleti szemináriumot vezeti: dr. Horváth Klára és Valkó Lili

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.
    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.05.15.
    Rendezvény vége: 2020.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)28th European Congress of Psychiatry

    Due to the escalation of COVID-19 Coronavirus in Europe and the resulting restrictions regarding travels and the hosting of events and congresses, the European Psychiatric Association has decided to postpone the 28th European Congress of Psychiatry. The congress will now take place on 4-7 July 2020 at the same venue, IFEMA, in Madrid, Spain.

    Rendezvény kezdete: 2020.07.04.
    Rendezvény vége: 2020.07.07.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)28th European Congress of Psychiatry

    Due to the escalation of COVID-19 Coronavirus in Europe and the resulting restrictions regarding travels and the hosting of events and congresses, the European Psychiatric Association has decided to postpone the 28th European Congress of Psychiatry. The congress will now take place on 4-7 July 2020 at the same venue, IFEMA, in Madrid, Spain.

    Rendezvény kezdete: 2020.07.04.
    Rendezvény vége: 2020.07.07.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)28th European Congress of Psychiatry

    Due to the escalation of COVID-19 Coronavirus in Europe and the resulting restrictions regarding travels and the hosting of events and congresses, the European Psychiatric Association has decided to postpone the 28th European Congress of Psychiatry. The congress will now take place on 4-7 July 2020 at the same venue, IFEMA, in Madrid, Spain.

    Rendezvény kezdete: 2020.07.04.
    Rendezvény vége: 2020.07.07.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2020-21-es tanévben

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:

    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A jelentkezés feltételei:

    A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.

    A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.

    Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás bagotait@gmail.com T: 30 390 3418

    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.09.01.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Semmelweis Egyetemen és az Európai Pszichoterápiás Szövetségnél akkreditált képzés indul a 2020-21-es tanévben

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít szeptemberben. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:

    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A jelentkezés feltételei:

    A Tündérhegyi képzés sikeres elvégzése után 5 éven belül lehet jelentkezni a Fókuszált Dinamikus Pszichoterápia módszerspecifikus képzés elméleti és gyakorlati részére. A sajátélmény a Propedeutikai és Klinikai fázissal párhuzamosan végezhető, melyre a TH képzés által elfogadott kiképző terapeutánál lehet jelentkezni.

    A kiképzők: A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület, a Pszichoanalitikusan Orientált Képző Egyesület és a Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés kiképzői.

    Jelentkezés rövid szakmai önéletrajzzal: Dr. Harmatta János harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás bagotait@gmail.com T: 30 390 3418

    Részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.09.01.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
    2020. szeptember 16-án indul.
    A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.

    A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2.200 Ft/tanóra.
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.

    Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.

    A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével is folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe való felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.

    A sajátélményű csoportba kerülést - a fentieken túl - első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12.000 Ft

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.09.16.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
    2020. szeptember 16-án indul.
    A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.

    A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2.200 Ft/tanóra.
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.

    Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.

    A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével is folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe való felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.

    A sajátélményű csoportba kerülést - a fentieken túl - első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12.000 Ft

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.09.16.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
    2020. szeptember 16-án indul.
    A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.

    A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2.200 Ft/tanóra.
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.

    Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.

    A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével is folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe való felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.

    A sajátélményű csoportba kerülést - a fentieken túl - első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12.000 Ft

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.09.16.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoterápia aktuális kérdései

    Kód: SE-TK/2020.II/00113 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. igazságügyi pszichiátria | 2. pszichiátria | 3. pszichotherápia

    Pálfy Réka: A Thalassa-ház munkájának bemutatása
    Dr. Csigó Katalin: Az OPAI Pszichoterápiás osztályának bemutatása
    Dr. Unoka Zsolt: Séma-központú terápia hatékonysága borderline személyiségzavar kezelésében
    Dr. Milák Piroska: OORI Tündérhegy Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály munkájának bemutatása

    Időpont: 2020.09.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A 20 órás, 2 napos workshop során bevezetjük a résztvevőket a tapasztalati tanulás-alapú terápiás folyamatok, a kaland/élmény- és vadonterápia alapvető fogalomrendszerébe, pszichoterápiás célú felhasználásának alapjaiba.
    A képzés első felében a résztvevők megismerhetik a tapasztalati tanulás modelljeit, kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolatát, terápiás hatótényezőit. A szabadban végzett sajátélmény-gyakorlatok során a kaland- és élményterápiás technikákkal való ismerkedés van fókuszban, valamint a résztvevők megtapasztalhatják a módszer önismeretet fejlesztő hatását is. Minden sajátélmény-gyakorlathoz ún. metadebriefing is kapcsolódik, mely az adott gyakorlat gyermek/serdülő/felnőtt csoportban való felhasználhatóságára és praktikus csoportvezetési információk átadására irányul.
    A képzés második felében a hangsúly a kaland és a természet, mint eszköz és környezet – a terápiás folyamatban való – alkalmazására irányul. A résztvevők sajátélmény-gyakorlatokon és metapozícióból is rátekinthetnek egy-egy eszközre és gyakorlatra, melyeket később a saját gyakorlatukban is alkalmazhatnak. Emellett szó lesz a módszer oktatásban való felhasználhatóságáról, a terápiás alkalmazás lehetőségeiről, a magasabb kihívást jelentő feladatok biztonsági előírásairól és a csoportdinamikai folyamatokról is.
    Fontos: a képzés egy része sajátélmény jellegű, így az időjárásnak megfelelő, szabadtéri aktivitásokra alkalmas ruházat szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2020.10.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kenezloi.eszter@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gergely Sára
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/tapasztalat-elmeny-terapia-avagy-a-kaland-es-a-termeszet-eszkoztaranak-helye-es-szerepe-a-terapias-folyamatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok - Népegészségügyi szűrések fontossága

    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) - tagegyesületeivel együttműködésben - ez évben is megrendezi a Magyar Orvostudományi Napokat, amelyre immár nyolcadik alkalommal 2020. november 6-án és 7-én kerül sor.

    Tekintettel a járványhelyzetre, a rendezvény online formában kerül majd megrendezésre, a hallgatóság tehát nem lesz jelen a rendezvényen csupán az előadók.

    A részletes program elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.06.
    Rendezvény vége: 2020.11.07.
    Helyszín:

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kötelező szintentartó tanfolyam 2020 őszén

    Kedves Kolléga!

    Örömmel értesítjük, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2020. november 16-19-e között kötelező szintentartó tanfolyamot rendez, melynek címe: A klinikai pszichológia megújulása.

    A tanfolyam helyszíne: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Jelentkezési határidő: 2020. október 16.

    Tekintettel az előadóterem befogadóképességére, javasoljuk, hogy mielőbb regisztráljon a tanfolyamra a www.oftex.hu oldalon.

    Amennyiben az adminisztrációval kapcsolatban kérdése merül fel a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu email címen állunk rendelkezésére.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.11.16.
    Rendezvény vége: 2020.11.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad Téri Elméleti Tömb, Díszterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a motivációs interjú alkalmazásába – workshop

    A motivációs interjú módszere a kognitív disszonancia elméletén alapul. Amikor egy személynek egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, ez disszonanciát okoz benne, és az a jellemző, hogy megpróbálja ezt a belső konfliktust megoldani az egyik vagy a másik irány választásával. A motivációs interjúban arra törekszünk, hogy segítsünk a páciensnek abban, hogy ezeket a tényeket valóban megvizsgálja, ugyanakkor feltárjuk a belső értékrendjét, hogy ilyen módon előhívjuk és felerősítsük benne a késztetést a változásra.

    A workshop során érintett témák:

    A motivációs interjú alapjai, elméleti háttere, kapcsolódása más viselkedésváltozást segítő
    módszerekhez.
    A motivációs interjú módszerei a bevonás folyamatában.
    A motivációs interjú módszerei a fókuszálás folyamatában.
    A motivációs interjú a motiváció erősítésének folyamatában. A motivációs interjú eszközei a
    változás beszéd kiváltása és a változás elleni beszéd és ellenállás megjelenésekor.
    A motivációs interjú a tervezés folyamatában.
    A motivációs interjú és kombinálása más megközelítésekkel.
    A képzés célja a motivációs interjú alkalmazásának megismerése, az ismeretek elmélyítése.

    Időpont: 2020.12.12.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Urbán Róbert
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: urban.robert@ppk.elte.hu
    Szervező: Gergely Sára
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: 36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/bevezetes-a-motivacios-interju-alkalmazasaba-workshop/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)20th WPA Congress is going Virtual!

    Dear friends,

    The Global situation is still very uncertain, and regulations are still changing unpredictably due to the COVID-19 pandemic. The greatest benefits of a WPA World Congress are its reputation for attracting world leaders in psychiatry from countries across the globe, and the unparalleled networking and relationship-building opportunities it provides. Thus, for the sake of adapting to the changing environment and ensuring the progress of our field, we cannot allow ourselves to postpone the congress any further. It is essential to WPA to ensure both the professional growth and the safety of the participants.

    In light of that the WPA board has decided to transform the 20th WPA World Congress of Psychiatry into a fully virtual event.

    By doing this, we are hoping to:
    - give you the chance to participate in every valuable exchange of knowledge
    - contribute to the field of psychiatry and mental health together
    - preserve the values of the congress: collaboration, diversity, and connection
    - reenact the WCP experience in the comfort and safety of your own home
    - provide you with an enhanced scientific program

    The virtual congress will take place on the same dates, between March 10-13, 2021. Virtual sessions will not only give you a chance for live interaction but will also be available on-demand up to 3 months after the congress. View the video below to get an insight into what you can expect to experience at our virtual congress.

    The WPA would like to thank all our participants and partners for their cooperation and understanding during this time. Please visit our FAQ page here where you will find answers to some of your more pressing questions including cancelation polity and what to expect from our virtual platform. Also, we would like to assure all our currently registered delegates who have paid the full rate, that we will refund the difference to the same payment method initially charged. If you wish to cancel your registration and receive a full refund, you will be able to do so by sending an email to reg_wcp20@kenes.com until Monday, November 2. Despite this difficult situation we at WPA are working hard to ensure that the 20th WPA World Congress of Psychiatry, ‘Psychiatry in a troubled world’ Virtual Congress remains a success.

    Rendezvény kezdete: 2021.03.10.
    Rendezvény vége: 2021.03.13.
    Helyszín: VIRTUAL

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2021. április 9-én egynapos tudományos konferenciát szervez.

    A konferencia célja a tudatos jelenlét alapú terápiák hatékonyságával kapcsolatos hazai tudományos kutatások bemutatása és párbeszéd kialakítása, együttműködések előmozdítása. Témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni a tudatos jelenlét neurobiológiai hátterét, a betegellátásban alkalmazható intervenciók az osztályos munkában, krónikus fájdalomban, traumatizált személyeknél vagy érzelemszabályozási zavarok esetén. További témák: mindfulness és empátia, mindfulness és önegyüttérzés. Kitekintünk a mindfulness készségek szerepére a nevelésben és a segítő hivatásúak életében.

    Az előadások mellett mindfulness tanárok által vezetett gyakorlásra is hívjuk a konferencia hallgatóságát.

    A szervezőbizottság elnöke: Prof. Perczel-Forintos Dóra
    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2021.04.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2021.04.09. 18:00
    Helyszín: online formában, zoom felületen kerül megrendezésre

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)I. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2021. április 9-én egynapos tudományos konferenciát szervez.

    A konferencia célja a tudatos jelenlét alapú terápiák hatékonyságával kapcsolatos hazai tudományos kutatások bemutatása és párbeszéd kialakítása, együttműködések előmozdítása. Témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni a tudatos jelenlét neurobiológiai hátterét, a betegellátásban alkalmazható intervenciók az osztályos munkában, krónikus fájdalomban, traumatizált személyeknél vagy érzelemszabályozási zavarok esetén. További témák: mindfulness és empátia, mindfulness és önegyüttérzés. Kitekintünk a mindfulness készségek szerepére a nevelésben és a segítő hivatásúak életében.

    Az előadások mellett mindfulness tanárok által vezetett gyakorlásra is hívjuk a konferencia hallgatóságát.

    A szervezőbizottság elnöke: Prof. Perczel-Forintos Dóra
    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2021.04.09. 10:00
    Rendezvény vége: 2021.04.09. 18:00
    Helyszín: online formában, zoom felületen kerül megrendezésre

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus spektrum zavar felnőttkorban

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi pszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. pszichiátria | 5. pszichoterápia

    Előadó felkérés alatt: Autizmus spektrum zavar felnőttkorban: nemzetközi és magyarországi körkép
    Dr. Farkas Kinga: A kognitív funkciók jellegzetességei felnőttkori ASD-ben
    Dr. Szuromi Bálint: Pszichiátriai komorbiditás és dfferenciáldiagnosztika autizmus spektrum zavarban felnőttkorban
    Németh Krisztina: Az autizmus spektrum zavar szűrése, diagnosztikája felnőttkorban. Lányok, nők az autizmus spektrumon.

    Időpont: 2021.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus spektrum zavar felnőttkorban

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi pszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. pszichiátria | 5. pszichoterápia

    Előadó felkérés alatt: Autizmus spektrum zavar felnőttkorban: nemzetközi és magyarországi körkép
    Dr. Farkas Kinga: A kognitív funkciók jellegzetességei felnőttkori ASD-ben
    Dr. Szuromi Bálint: Pszichiátriai komorbiditás és dfferenciáldiagnosztika autizmus spektrum zavarban felnőttkorban
    Németh Krisztina: Az autizmus spektrum zavar szűrése, diagnosztikája felnőttkorban. Lányok, nők az autizmus spektrumon.

    Időpont: 2021.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus spektrum zavar felnőttkorban

    Kód: SE-TK/2020.II/00185 – pontszám: 8
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 2. igazságügyi pszichiátria | 3. klinikai szakpszichológus | 4. pszichiátria | 5. pszichoterápia

    Előadó felkérés alatt: Autizmus spektrum zavar felnőttkorban: nemzetközi és magyarországi körkép
    Dr. Farkas Kinga: A kognitív funkciók jellegzetességei felnőttkori ASD-ben
    Dr. Szuromi Bálint: Pszichiátriai komorbiditás és dfferenciáldiagnosztika autizmus spektrum zavarban felnőttkorban
    Németh Krisztina: Az autizmus spektrum zavar szűrése, diagnosztikája felnőttkorban. Lányok, nők az autizmus spektrumon.

    Időpont: 2021.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A tapasztalati tanuláson alapuló élmény- és kalandterápiás technikák alkalmazásának sajátélmény szintű megtapasztalása és alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a pszichoterápiás és klinikai munka során.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.07.
    Rendezvény vége: 2021.05.14.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36306674525
    E-mail: eszterkenezloi@yahoo.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3wj9vii

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshop

    A tudatos jelenlét (mindfulness) olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés mentesen, elfogadó módon, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot. Ez a tudatos jelenlét fontos egészségvédő hatással bír, mert kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, javul a jelen és önmagunk elfogadásának képessége, a figyelmi kapacitás és a megküzdő képességünk is.
    Jelen workshopunkban a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás alkalmazás felől közelítjük meg a tudatos jelenlétet, és a résztvevőknek lehetősége lesz a gyakorlatok során saját tapasztalatot szerezni a módszer használatába.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.28.
    Rendezvény vége: 2021.05.29.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cuajJ4

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshop

    A tudatos jelenlét (mindfulness) olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés mentesen, elfogadó módon, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot. Ez a tudatos jelenlét fontos egészségvédő hatással bír, mert kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, javul a jelen és önmagunk elfogadásának képessége, a figyelmi kapacitás és a megküzdő képességünk is.
    Jelen workshopunkban a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás alkalmazás felől közelítjük meg a tudatos jelenlétet, és a résztvevőknek lehetősége lesz a gyakorlatok során saját tapasztalatot szerezni a módszer használatába.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.28.
    Rendezvény vége: 2021.05.29.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cuajJ4

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban workshop

    A tudatos jelenlét (mindfulness) olyan speciális figyelmi állapot és tudati beállítódás, amely ítélkezés mentesen, elfogadó módon, a jelen pillanatra fókuszálva megnöveli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot. Ez a tudatos jelenlét fontos egészségvédő hatással bír, mert kizárja a múlton való rágódást és a jövővel kapcsolatos aggodalmaskodást, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, javul a jelen és önmagunk elfogadásának képessége, a figyelmi kapacitás és a megküzdő képességünk is.
    Jelen workshopunkban a bizonyítékon alapuló pszichoterápiás alkalmazás felől közelítjük meg a tudatos jelenlétet, és a résztvevőknek lehetősége lesz a gyakorlatok során saját tapasztalatot szerezni a módszer használatába.

    Rendezvény kezdete: 2021.05.28.
    Rendezvény vége: 2021.05.29.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cuajJ4

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyító szavak ereje

    A segítő munka során a beteg egyetértését elérni, motivációját hosszabb távon fenntartani elsősorban kommunikációs eszközökkel, ill. egyes pszichoterápiás technikákkal lehet. Ezeknek a technikáknak a hatékonysága fokozódik, ha a segítőknek van ismerete arról, hogy a kliens érzelmi és motivációs problémái mögött milyen pszichés háttértényezők állnak. Az együttműködést segíti a segítő személy és a kliens között megjelenő erősebb érzelmi kapcsolat, melyet a segítő tudatosan kontrollálva képes visszaforgatni a segítő kapcsolatba a pozitív-viselkedésváltozás érdekében. Ez a pszichoterápiás attitűd határozza meg az segítő személy specifikus készségeit, amik arra szolgálnak, hogy a klienst képessé tegye a változásra és az együttműködésre.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.07.
    Rendezvény vége: 2021.06.22.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36203860033
    E-mail: ajtay.gyongyi@gmail.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/2PI9ljK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXIV. online Vándorgyűlése

    További részletek a rendezvény oldalán!

    Fontos határidők
    Absztrakt beadási határidő: 2021. március 16.
    Kedvezményes részvételi díj befizetési határidő: 2021. március 16.
    A Fiatal Előadók Szekció díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. március 16.
    MPT tagok részvételi díj csökkentésre vonatkozó pályázat beadási határideje: 2021. április 30.
    A jelentkezés és a részvételi díj beérkezésének végső határideje: 2021. május 24.

    Rendezvény kezdete: 2021.06.09.
    Rendezvény vége: 2021.06.12.
    Helyszín: Online,
    A rendezvény Web oldala: http://mptpszichiatria.hu/mpt2021

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A klinikai kutatások egyértelműen alátámasztják a metakognitív terápia (Wells, 1994) hatékonyságát a terápia rezisztens depressziós és szorongásos zavarok valamint a rekurrens állapotok esetében. Jó klinikai tapasztalatok vannak nemcsak a hipochondriasis és a krónikus kényszerbetegségek kezelésében alkalmazott metakognitív módszerekkel kapcsolatosan, de a szomatizációs kórképek kezelésében is egyre jobb eredmények születnek, de ezeket a módszereket nemcsak a klinikai súlyosságú zavarok kezelésében, hanem minden olyan esetben lehet alkalmazni, ahol a ruminációnak és aggodalmaskodásnak nagy szerepe van a pszichés distressz fennmaradásában.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.10.
    Rendezvény vége: 2021.09.11.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +36203860033
    E-mail: ajtay.gyongyi@gmail.com
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cu1OOj

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)28th International Symposium on Controversies in Psychiatry

    We are offering a 15% discount to your associates for the 28th International Symposium on Controversies in Psychiatry, which will be held in Barcelona and Live Online on September 16 to 17, 2021, and focused on "The CHALLENGE of PREVENTION".

    The programme ofers highest quality international speakers.

    CHECK the Scientific Programme

    If you think it may be of interest to your associates, we would appreciate its dissemination and/or be included in your events calendar.

    DISCOUNTS for your ASSOCIATES
    -15% at symposium's attendance: ONSITE & ONLINE.
    • Please use this discount code KL3D5A on registration.
    Online attendance includes full access to the webcasts of past editions 2016, 2017, 2018, 2019 and 2020.

    SYMPOSIUM INFORMATION
    • 28th International Symposium on Controversies in Psychiatry
    • September 16-17, 2021
    • Barcelona Spain & Live Video Streaming
    • 100% in English
    www.controversiasbarcelona.org
    • Get promotional toolkit

    Rendezvény kezdete: 2021.09.16.
    Rendezvény vége: 2021.09.17.
    Helyszín: Spanyolország, Barcelona,
    A rendezvény Web oldala: https://www.controversiasbarcelona.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoport

    A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol.
    Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.29.
    Rendezvény vége: 2021.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3ugWXWX

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoport

    A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol.
    Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.29.
    Rendezvény vége: 2021.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Samu Nagy Ádám
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3ugWXWX

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2021 novemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2021. november 19-20, 2022. január 14-15, március 18-19, május 6-7, június 10-11, szeptember 16-17, november 18-19, 2023 blokkjai Csoportvezető: Hosszú Éva A képzés helyszíne: CSAKIT székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6. A képzés óradíja: 2500 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő. A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz. A CSAKIT képzéshez való csatlakozás egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával. A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Hosszú Éva csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft. Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/ A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék! Információ: Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2021.11.19.
    Rendezvény vége: 2021.11.20.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) alkalmazása borderline személyiségzavarral élő kliensek kezelésében

    A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) komplex terápia, több részből, többek között egyéni pszichoterápiából és szociális készségfejlesztő tréningből. Integratív jellegű, többek közt meditatív elemeket is tartalmazó, de lényegét tekintve kognitív viselkedés terápiás módszer. Specifikusan illeszkedik viszont a borderline és más impulzuskontroll zavaros betegek sajátosságaihoz, ezért több vonatkozásban különbözik is a hagyományos kognitív viselkedésterápiás megközelítésektől. A készségfejlesztő tréning alapgyakorlata a belső élmények tudatosítására irányul, a többi gyakorlat az érzelemszabályozás és a stresszkezelés fejlesztését valamint az interperszonális kapcsolatok tudatosabb és hatékonyabb irányítását célozzák meg, konkrét lelki és viselkedési technikák megtanításával és begyakoroltatásával.

    Rendezvény kezdete: 2021.11.20.
    Rendezvény vége: 2021.11.27.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Ratkóczi Éva
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cwJW5r

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) alkalmazása borderline személyiségzavarral élő kliensek kezelésében

    A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) komplex terápia, több részből, többek között egyéni pszichoterápiából és szociális készségfejlesztő tréningből. Integratív jellegű, többek közt meditatív elemeket is tartalmazó, de lényegét tekintve kognitív viselkedés terápiás módszer. Specifikusan illeszkedik viszont a borderline és más impulzuskontroll zavaros betegek sajátosságaihoz, ezért több vonatkozásban különbözik is a hagyományos kognitív viselkedésterápiás megközelítésektől. A készségfejlesztő tréning alapgyakorlata a belső élmények tudatosítására irányul, a többi gyakorlat az érzelemszabályozás és a stresszkezelés fejlesztését valamint az interperszonális kapcsolatok tudatosabb és hatékonyabb irányítását célozzák meg, konkrét lelki és viselkedési technikák megtanításával és begyakoroltatásával.

    Rendezvény kezdete: 2021.11.20.
    Rendezvény vége: 2021.11.27.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Ratkóczi Éva
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cwJW5r

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) alkalmazása borderline személyiségzavarral élő kliensek kezelésében

    A Dialektikus viselkedésterápia (DBT) komplex terápia, több részből, többek között egyéni pszichoterápiából és szociális készségfejlesztő tréningből. Integratív jellegű, többek közt meditatív elemeket is tartalmazó, de lényegét tekintve kognitív viselkedés terápiás módszer. Specifikusan illeszkedik viszont a borderline és más impulzuskontroll zavaros betegek sajátosságaihoz, ezért több vonatkozásban különbözik is a hagyományos kognitív viselkedésterápiás megközelítésektől. A készségfejlesztő tréning alapgyakorlata a belső élmények tudatosítására irányul, a többi gyakorlat az érzelemszabályozás és a stresszkezelés fejlesztését valamint az interperszonális kapcsolatok tudatosabb és hatékonyabb irányítását célozzák meg, konkrét lelki és viselkedési technikák megtanításával és begyakoroltatásával.

    Rendezvény kezdete: 2021.11.20.
    Rendezvény vége: 2021.11.27.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Ratkóczi Éva
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Szervező: Veress Aletta
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +3617816889
    E-mail: titkarsag@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: https://bit.ly/3cwJW5r

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Cselekvőképtelen állapot vizsgálata konzílium keretében - CME képzés

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi rendelkezésekre való tekintettel online rendezett tanfolyamra.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató
    Dr. Baran Brigitta a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője

    A  meghívót ide kattintva találja, amely részleteket tartalmaz a jelentkezésről, az online oktatásról és a vizsgáról.

    Időpont: 2022.04.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 májusában 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.
    A csoport a képzés blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik. Induló szemináriumhoz 2022 szeptemberében van lehetőség csatlakozni.
    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában csütörtökönként 18:00-19:30 között lesz.

    Első alkalom: 2022. május 12. 18:00
    Csoportvezető: Lovas Zsuzsa kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta
    A képzés helyszíne: XII. kerület, Diós árok 32/b.
    A képzés óradíja: 2500 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő

    Jelentkezési határidő: 2022.04.25.
     
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz. A CSAKIT képzéshez való csatlakozás egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (díjtalan). A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Lovas Zsuzsa csoportvezetővel, melynek díja 14.000Ft

    Jelentkezés és részletes információk: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék! .
    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.05.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, XII. kerület, Diós árok 32/b.
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szakképzési Felhívás - SE ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hírdet felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2022/2023. tanév első évfolyamára

    Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 19. péntek, 12:00

    A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.

    Időpont: 2022.06.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szakképzési Felhívás - SE ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

    Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológiai Tanszék felvételt hírdet felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2022/2023. tanév első évfolyamára

    Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 19. péntek, 12:00

    A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.

    Időpont: 2022.06.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pályázati Felhívás - SE ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    A Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 1. 12:00

    A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.

    Időpont: 2022.07.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pályázati Felhívás - SE ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    A Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék pályázatot hirdet rezidensi álláshelyek betöltésére klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzésben.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 1. 12:00

    A pályázati feltételekről bővebb információt a kapcsolódó dokumentumokban olvashat.

    Időpont: 2022.07.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (3)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PTE KK Pszichiátria és Pszichoterápiás Klinika - klinikai fázis képzés 2022

    Örömmel értesítünk, hogy a PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján 2022 őszétől a pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisa indul.

    Jelentkezési határidő: 2022. július 31.

    A képzés havi egy alkalommal (félévente 5 alkalom) szombati napon 9-17 óráig tart. A képzés féléves díja 150.000 Ft

    A képzés tartalmazza az elméleti oktatáson túl a különböző pszichoterápiás módszerek gyakorlatával való ismerkedést, illetve a csoportos esetmegbeszéloket. A szemeszterek zárása írásbeli és interaktív szóbeli beszámolók formájában tõrténik.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Tényi Tamás

    További információkat ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs, PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-sajátélmény

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2022 szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport a CSAKIT blokkos képzésébe tagozódva indul, melynek időpontjai: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    Csoportvezető: Fekete Karolina kiképző csoportanalitikus pszichoterapeuta

    A képzés óradíja: 3000 Ft/tanóra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:

    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél

    és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT székház

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezető képzés-elméleti szeminárium

    A képzés része 160 óra önismereti sajátélményű csoport és 100 óra csoport elmélet.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges. Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CBT INTENZÍV KÉPZÉS 1. FÉLÉV

    Kedves Kollégák!
     
    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2022 őszére meghirdetjük 1+1 éves intenzív kognitív viselkedésterápiás képzésünket, amelyben a második év szupervíziós év lesz a CBT készségek jobb megszilárdulása érdekében. Célunk, hogy ez a ma már világszerte alkalmazott pszichoterápiás módszer minél szélesebb körben megtanulható és a páciensek számára elérhető legyen. Már MA végzettséggel rendelkező pszichológusokat is várunk a képzésbe, hiszen sokan sajnos elkezdenek rendelni megfelelő kompetenciák nélkül.

    Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.

    Maximális létszám: 40

    Részvételi díj: 250.000 Ft

    Jelentkezés: jelentkezési lap beküldésével a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.
    A jelentkezési lap a Tanszék honlapján található (https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/).

    Kreditpont igénylése esetén az OFTEX portálon (www.oftex.hu) is be kell jelentkezni.

    További információkat a kapcsolt dokumentumban olvashatnak.

    Időpont: 2022.09.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CBT INTENZÍV KÉPZÉS 1. FÉLÉV

    Kedves Kollégák!
     
    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2022 őszére meghirdetjük 1+1 éves intenzív kognitív viselkedésterápiás képzésünket, amelyben a második év szupervíziós év lesz a CBT készségek jobb megszilárdulása érdekében. Célunk, hogy ez a ma már világszerte alkalmazott pszichoterápiás módszer minél szélesebb körben megtanulható és a páciensek számára elérhető legyen. Már MA végzettséggel rendelkező pszichológusokat is várunk a képzésbe, hiszen sokan sajnos elkezdenek rendelni megfelelő kompetenciák nélkül.

    Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.

    Maximális létszám: 40

    Részvételi díj: 250.000 Ft

    Jelentkezés: jelentkezési lap beküldésével a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.
    A jelentkezési lap a Tanszék honlapján található (https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/).

    Kreditpont igénylése esetén az OFTEX portálon (www.oftex.hu) is be kell jelentkezni.

    További információkat a kapcsolt dokumentumban olvashatnak.

    Időpont: 2022.09.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME FOLYAMATOS ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS - A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt
    a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében zajló, alábbi programjára:
    A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

    2022. október 6.-tól 7 alkalommal, csütörtökönként, 14:00 kezdettel, zoomon

    Kód: SE-TK/2022.II./00128 – pontszám: 14

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül,
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Helyszín:
    - Zoom, közvetítés Klinikánk tanácsterméből

    Kezdés: - 14:00-tól tartjuk rendszeres Csütörtöki Értekezletünket. Az értekezlet max. 10-15 perc, melynek végén a zoomban várakozókat beengedjük a közvetítésre. Az előadások max. 30 percesek, melyek végén van lehetőség kérdések feltevésére

    Vizsga:
    - Pontszerzők megadott emailcímére küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé, decemberben küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga sikeres teljesítése.

    Szeretettel várjuk Önöket!

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.10.06.
    Rendezvény vége: 2022.11.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Zoom, közvetítés Klinikánk tanácsterméből

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME FOLYAMATOS ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS PROGRAMJAI - ÓSSZEFOGLALÓ

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében zajló, alábbi programjaira:

    - A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI (ZOOMON) (10.07)
    Kód: SE-TK/2022.II./00128pontszám: 14

    - PSZICHOSZOMATIKA (SZEMÉLYES JELENLÉT) (10.18)
    Kód: SE-TK/2022.II./00207 pontszám: 8

    - FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. (SZEMÉLYES JELENLÉT) (10.26)
    Kód: SE-TK/2022.II./00217pontszám: 14

    - FELNŐTTKORI ADHD (11.15)
    Kód: SE-TK/2022.II./00254pontszám: 8

    - FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. – GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL (11.16)
    Kód: SE-TK/2022.II./00257 – pontszám: 14

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül,
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Helyszín:
    - a zoomon tartott eseményekre a jelentkezők emailcímére juttatjuk el a linket,
    - személyes jelenlét esetén: 1083 Bp., Balassa u. 6. Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I.em.

    A rendezők fenntartják annak jogát, hogy alkalmazkodva az esetleg idő közben megváltozott körülményekhez, a rendezvényt más terembe helyezzék át, vagy kizárólag online közvetítéssel oldják meg. Erről időben tájékoztatást fogunk adni!

    Kezdés: - lsd. a programok egyéni OFTEX oldalán, a harmadik fülön.

    Vizsga:
    A zoomon tartott pontszerző tanfolyamaink esetében: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki.
    Személyes jelenlét esetén: a regisztrációnál, aláírás ellenében kapják meg, az esemény végén kell leadni.

    Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga sikeres teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    További részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.10.07.
    Rendezvény vége: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME FOLYAMATOS ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS PROGRAMJAI - ÓSSZEFOGLALÓ

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében zajló, alábbi programjaira:

    - A PSZICHIÁTRIA ÉS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNY AKTUÁLIS KÉRDÉSEI (ZOOMON) (10.07)
    Kód: SE-TK/2022.II./00128pontszám: 14

    - PSZICHOSZOMATIKA (SZEMÉLYES JELENLÉT) (10.18)
    Kód: SE-TK/2022.II./00207 pontszám: 8

    - FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. (SZEMÉLYES JELENLÉT) (10.26)
    Kód: SE-TK/2022.II./00217pontszám: 14

    - FELNŐTTKORI ADHD (11.15)
    Kód: SE-TK/2022.II./00254pontszám: 8

    - FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. – GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL (11.16)
    Kód: SE-TK/2022.II./00257 – pontszám: 14

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül,
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Helyszín:
    - a zoomon tartott eseményekre a jelentkezők emailcímére juttatjuk el a linket,
    - személyes jelenlét esetén: 1083 Bp., Balassa u. 6. Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I.em.

    A rendezők fenntartják annak jogát, hogy alkalmazkodva az esetleg idő közben megváltozott körülményekhez, a rendezvényt más terembe helyezzék át, vagy kizárólag online közvetítéssel oldják meg. Erről időben tájékoztatást fogunk adni!

    Kezdés: - lsd. a programok egyéni OFTEX oldalán, a harmadik fülön.

    Vizsga:
    A zoomon tartott pontszerző tanfolyamaink esetében: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki.
    Személyes jelenlét esetén: a regisztrációnál, aláírás ellenében kapják meg, az esemény végén kell leadni.

    Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga sikeres teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    További részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.10.07.
    Rendezvény vége: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Kezdés: du. 14:00-tól

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Neuroscience and Psychiatry

    Neuroscience 2022 is Going Hybrid! This Conference will be a hybrid event (there will be both an in-person conference and a virtual conference) because some people may not be able to travel due to the pandemic or its economic impact. Making the congress more accessible helps us to achieve our mission to elaborate and advance the Neuroscience and Psychiatry, and to expand the contribution to the Neuroscience and Psychiatry community by reaching a much larger audience all over the region.

    We strongly believe that Neuroscience 2022 will be a huge success and exceed our expectations extremely.

    Rendezvény kezdete: 2022.11.14.
    Rendezvény vége: 2022.11.16.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet
    Tudományos információ: Amanda Chris
    Munkahely neve: Scientex
    Címe: United States, Dallas, N.St Paul Street.
    Tel: +1-346-348-1205
    E-mail: neuroscience@scientexconferences.com
    Szervező: Amanda Chris

    Tel: 3462937664

    Helyszín: France, Paris, Scientex
    A rendezvény Web oldala: https://www.neuroscience.scientexconference.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Neuroscience and Psychiatry

    Neuroscience 2022 is Going Hybrid! This Conference will be a hybrid event (there will be both an in-person conference and a virtual conference) because some people may not be able to travel due to the pandemic or its economic impact. Making the congress more accessible helps us to achieve our mission to elaborate and advance the Neuroscience and Psychiatry, and to expand the contribution to the Neuroscience and Psychiatry community by reaching a much larger audience all over the region.

    We strongly believe that Neuroscience 2022 will be a huge success and exceed our expectations extremely.

    Rendezvény kezdete: 2022.11.14.
    Rendezvény vége: 2022.11.16.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet
    Tudományos információ: Amanda Chris
    Munkahely neve: Scientex
    Címe: United States, Dallas, N.St Paul Street.
    Tel: +1-346-348-1205
    E-mail: neuroscience@scientexconferences.com
    Szervező: Amanda Chris
    Munkahely neve: Scientex
    Címe: United States, Dallas, N.St Paul Street.
    Tel: 3462937664
    E-mail: neuroscience@scientexconferences.com
    Helyszín: France, Paris, Scientex
    A rendezvény Web oldala: https://www.neuroscience.scientexconference.com/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - FELNŐTTKORI ADHD

    Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.II./00254 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - FELNŐTTKORI ADHD

    Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.II./00254 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - FELNŐTTKORI ADHD

    Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.II./00254 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - FELNŐTTKORI ADHD

    Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.II./00254 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - FELNŐTTKORI ADHD

    Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.II./00254 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Budapest Tagozat rendezvénye 2023- május 17.

    Kedves Kolléga!

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt 2023. május 17-én (szerdán) 17:00 órakor kezdődő szakmai rendezvényére.

    A részvétel regisztrációhoz kötött,  kérjük,  jelentkezését az alábbi e-mail címre küldje:
    Takács Andrea - 3anader@gmail.com vagy takacs.andrea@med.semmelweis-univ.hu

    A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.05.17.
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina Krt. 41-43, Mercure Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Budapest Tagozat rendezvénye 2023- május 17.

    Kedves Kolléga!

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt 2023. május 17-én (szerdán) 17:00 órakor kezdődő szakmai rendezvényére.

    A részvétel regisztrációhoz kötött,  kérjük,  jelentkezését az alábbi e-mail címre küldje:
    Takács Andrea - 3anader@gmail.com vagy takacs.andrea@med.semmelweis-univ.hu

    A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.05.17.
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina Krt. 41-43, Mercure Hotel

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. Konferenciája

    A transz arcai

    Módosult tudatállapotok

    a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban

    A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált.

    Üdvözlettel:

    Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai

    Rendezvény kezdete: 2023.06.02.
    Rendezvény vége: 2023.06.03.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferenczi 150 Budapest Anniversary International Conference

    Dear Colleagues,

    The updated version of the FINAL PROGRAM is published on the Conference website.
    FINAL PROGRAM ON THE WEBSITE

    Please find it here a printable version.
    UPDATED FINAL PROGRAM TO PRINT

    The Program and the most important information about the Conference will be published in the Program leaflet incl. QR code of the abstracts. This publication will be available upon Registration on-site.

    Please note: the Organizers cannot assume liability for any changes in the program due to external or unforeseen circumstances.

    REGISTRATION OFFICE OPENING HOURS
    Friday, June 9, 2023: from 8:00-18:00
    Saturday, June 10, 2023: 8:00-17:00
    Sunday, June 11, 2023: 8:30-12:00

    ONLINE REGISTRATION: the online registration site is open until Wednesday, June 7, 2023. After that date please register onsite. In the case of on-site registration, we may not provide you with all the materials and services available for early and regular registrants.
    ONLINE REGISTRATION FORM

    We are looking forward to welcoming you soon for this unique 150th anniversary!

    Rendezvény kezdete: 2023.06.09.
    Rendezvény vége: 2023.06.11.
    Helyszín: 1051 Budapest, Nádor u. 9., Central European University
    A rendezvény Web oldala: http://ferenczi150budapest.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferenczi 150 Budapest Anniversary International Conference

    Dear Colleagues,

    The updated version of the FINAL PROGRAM is published on the Conference website.
    FINAL PROGRAM ON THE WEBSITE

    Please find it here a printable version.
    UPDATED FINAL PROGRAM TO PRINT

    The Program and the most important information about the Conference will be published in the Program leaflet incl. QR code of the abstracts. This publication will be available upon Registration on-site.

    Please note: the Organizers cannot assume liability for any changes in the program due to external or unforeseen circumstances.

    REGISTRATION OFFICE OPENING HOURS
    Friday, June 9, 2023: from 8:00-18:00
    Saturday, June 10, 2023: 8:00-17:00
    Sunday, June 11, 2023: 8:30-12:00

    ONLINE REGISTRATION: the online registration site is open until Wednesday, June 7, 2023. After that date please register onsite. In the case of on-site registration, we may not provide you with all the materials and services available for early and regular registrants.
    ONLINE REGISTRATION FORM

    We are looking forward to welcoming you soon for this unique 150th anniversary!

    Rendezvény kezdete: 2023.06.09.
    Rendezvény vége: 2023.06.11.
    Helyszín: 1051 Budapest, Nádor u. 9., Central European University
    A rendezvény Web oldala: http://ferenczi150budapest.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferenczi 150 Budapest Anniversary International Conference

    Dear Colleagues,

    The updated version of the FINAL PROGRAM is published on the Conference website.
    FINAL PROGRAM ON THE WEBSITE

    Please find it here a printable version.
    UPDATED FINAL PROGRAM TO PRINT

    The Program and the most important information about the Conference will be published in the Program leaflet incl. QR code of the abstracts. This publication will be available upon Registration on-site.

    Please note: the Organizers cannot assume liability for any changes in the program due to external or unforeseen circumstances.

    REGISTRATION OFFICE OPENING HOURS
    Friday, June 9, 2023: from 8:00-18:00
    Saturday, June 10, 2023: 8:00-17:00
    Sunday, June 11, 2023: 8:30-12:00

    ONLINE REGISTRATION: the online registration site is open until Wednesday, June 7, 2023. After that date please register onsite. In the case of on-site registration, we may not provide you with all the materials and services available for early and regular registrants.
    ONLINE REGISTRATION FORM

    We are looking forward to welcoming you soon for this unique 150th anniversary!

    Rendezvény kezdete: 2023.06.09.
    Rendezvény vége: 2023.06.11.
    Helyszín: 1051 Budapest, Nádor u. 9., Central European University
    A rendezvény Web oldala: http://ferenczi150budapest.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferenczi 150 Budapest Anniversary International Conference

    Dear Colleagues,

    The updated version of the FINAL PROGRAM is published on the Conference website.
    FINAL PROGRAM ON THE WEBSITE

    Please find it here a printable version.
    UPDATED FINAL PROGRAM TO PRINT

    The Program and the most important information about the Conference will be published in the Program leaflet incl. QR code of the abstracts. This publication will be available upon Registration on-site.

    Please note: the Organizers cannot assume liability for any changes in the program due to external or unforeseen circumstances.

    REGISTRATION OFFICE OPENING HOURS
    Friday, June 9, 2023: from 8:00-18:00
    Saturday, June 10, 2023: 8:00-17:00
    Sunday, June 11, 2023: 8:30-12:00

    ONLINE REGISTRATION: the online registration site is open until Wednesday, June 7, 2023. After that date please register onsite. In the case of on-site registration, we may not provide you with all the materials and services available for early and regular registrants.
    ONLINE REGISTRATION FORM

    We are looking forward to welcoming you soon for this unique 150th anniversary!

    Rendezvény kezdete: 2023.06.09.
    Rendezvény vége: 2023.06.11.
    Helyszín: 1051 Budapest, Nádor u. 9., Central European University
    A rendezvény Web oldala: http://ferenczi150budapest.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Ferenczi 150 Budapest Anniversary International Conference

    Dear Colleagues,

    The updated version of the FINAL PROGRAM is published on the Conference website.
    FINAL PROGRAM ON THE WEBSITE

    Please find it here a printable version.
    UPDATED FINAL PROGRAM TO PRINT

    The Program and the most important information about the Conference will be published in the Program leaflet incl. QR code of the abstracts. This publication will be available upon Registration on-site.

    Please note: the Organizers cannot assume liability for any changes in the program due to external or unforeseen circumstances.

    REGISTRATION OFFICE OPENING HOURS
    Friday, June 9, 2023: from 8:00-18:00
    Saturday, June 10, 2023: 8:00-17:00
    Sunday, June 11, 2023: 8:30-12:00

    ONLINE REGISTRATION: the online registration site is open until Wednesday, June 7, 2023. After that date please register onsite. In the case of on-site registration, we may not provide you with all the materials and services available for early and regular registrants.
    ONLINE REGISTRATION FORM

    We are looking forward to welcoming you soon for this unique 150th anniversary!

    Rendezvény kezdete: 2023.06.09.
    Rendezvény vége: 2023.06.11.
    Helyszín: 1051 Budapest, Nádor u. 9., Central European University
    A rendezvény Web oldala: http://ferenczi150budapest.org

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája

    Tisztelt Kollégák, kedves Leendő Résztvevők!

    Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája idén is megrendezésre kerül. Az idei esemény főszervezője a Bajcsy-Zsilinszky Kórház - Budapest.

    A kongresszus mottója: „Az alapellátástól a mesterséges intelligenciáig”

    Az online regisztrációs- és absztraktfeltöltő felületen várjuk jelentkezésüket és tervezett előadásaik bejelentését! A kongresszus honlapját ITT érik el.

    A rendezvényhez kapcsolódik a VII. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés, amelyet ugyanebben az időben, szintén Siófokon, a Yacht Hotelben tartunk.

    Kérjük, támogassa kollégáit az azon való részvételben!

    Találkozzunk Siófokon, 2023 augusztus 31 és szeptember 2 között!

    Üdvözlettel,
    Dr. Vastagh Ildikó osztályvezető főorvos
    Ralovich Csilla ápolási igazgató
    Dr. Óváry Csaba PhD főigazgató

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.08.31.
    Rendezvény vége: 2023.09.02.
    Helyszín: Siófok, Hotel Azúr****

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzést 2023 szeptember

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem, a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület közös szervezésében és lebonyolításában 2023. szeptemberében ismét elindítjuk a Pszichoterapeuta szakképzést, amelyre várjuk szakorvosok és szakpszichológusok jelentkezését.

    A jelentkezési határidő: 2023. június 15.

    Tájékoztató a pszichoterapeuta szakképzésről: 2023. március 23.17:00 óra
     
    A Pszichoterapeuta szakképzéssel és a tájékoztatóval kapcsolatban bővebb információt az alábbi linkre kattintva olvashatnak

    https://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

    Üdvözlettel

    SE Pszichoterápiás Grémium és a VIKOTE

    Időpont: 2023.09.01.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzést 2023 szeptember

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem, a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület közös szervezésében és lebonyolításában 2023. szeptemberében ismét elindítjuk a Pszichoterapeuta szakképzést, amelyre várjuk szakorvosok és szakpszichológusok jelentkezését.

    A jelentkezési határidő: 2023. június 15.

    Tájékoztató a pszichoterapeuta szakképzésről: 2023. március 23.17:00 óra
     
    A Pszichoterapeuta szakképzéssel és a tájékoztatóval kapcsolatban bővebb információt az alábbi linkre kattintva olvashatnak

    https://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

    Üdvözlettel

    SE Pszichoterápiás Grémium és a VIKOTE

    Időpont: 2023.09.01.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    A jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 21. hétfő, 12:00

    Felvételi beszélgetés várható ideje: 2023. augusztus 28-i héten, amelyről a pályázók emailben kapnak értesítést.

    Bővebb információ a kapcsolt dokuemntum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzést 2023 szeptember

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem, a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület közös szervezésében és lebonyolításában 2023. szeptemberében ismét elindítjuk a Pszichoterapeuta szakképzést, amelyre várjuk szakorvosok és szakpszichológusok jelentkezését.

    A jelentkezési határidő: 2023. június 15.

    Tájékoztató a pszichoterapeuta szakképzésről: 2023. március 23.17:00 óra
     
    A Pszichoterapeuta szakképzéssel és a tájékoztatóval kapcsolatban bővebb információt az alábbi linkre kattintva olvashatnak

    https://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

    Üdvözlettel

    SE Pszichoterápiás Grémium és a VIKOTE

    Időpont: 2023.09.01.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés-sorozat 22. évadának évadnyitó előadása

    Kedves Érdeklődő! Kedves Barátunk!
    Tisztelettel meghívjuk a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényére, a  Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés- sorozat 22. évadának évadnyitó előadására:
     
    Időpont: 2023. szeptember 15. 18:00
     
    Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Károlyi utca 16.) 
     
     „...vett a füvektől édes illatot.” –
    Művészet, (mély)lélektan és történelem Mérei Ferenc életművében
     
    kerekasztal-beszélgetés:
     
    KAPUSI GYULA pszichoanalitikusan orientált pszichoterapeuta, családterapeuta (Budapest)
    K. HORVÁTH ZSOLT történész (Budapest)
    PLÉH CSABA pszichológus (Budapest)
    VERES ANDRÁS irodalomtörténész (Budapest)
     
    részvételével.
     
    A beszélgetést vezeti: BORGOS ANNA pszichológus (Budapest)
     
    A részvétel díjtalan.
     
    Helyfoglalás érkezési sorrendben. 
     
    Az előadásról felvétel készül, mely az előadás után néhány nappal a sorozat youtube-csatornáján lesz elérhető: https://www.youtube.com/channel/UCBpSlfxHgxwnyaD-x3ocUVA
     
    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
     
    Üdvözlettel:
     
    Takács Mónika
    sorozatszerkesztő
    http://ferenczisandor.hu/
    http://jatarsasag.hu/

    Időpont: 2023.09.15.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Petőfi Irodalmi Múzeum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI

    Tisztelt Érdeklődők!

    2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket.

    Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8

    Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve
    : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen.

    linket előadás előtt pár órával küldünk ki.

    Kezdés 14:00-tól

    Moderátor:
    felkérés alatt

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató

    Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.09.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI

    Tisztelt Érdeklődők!

    2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket.

    Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8

    Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve
    : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen.

    linket előadás előtt pár órával küldünk ki.

    Kezdés 14:00-tól

    Moderátor:
    felkérés alatt

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató

    Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.09.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI

    Tisztelt Érdeklődők!

    2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket.

    Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8

    Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve
    : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen.

    linket előadás előtt pár órával küldünk ki.

    Kezdés 14:00-tól

    Moderátor:
    felkérés alatt

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató

    Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.09.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - A pszichiátria és klinikai idegtudomány aktuális kérdései

    Kedves Érdeklődők!

    Most csütörtökön du. 14h után lesz sorozatunk (SE-TK/2023.II./00078, pontszám: 14) következő alkalma, melyen Gerevich Zoltán dr. ad elő (Institute of Neurophysiology Charité - Universitätsmedizin Berlin): A gamma oszcillációk szerepe a pszichiátriában" címmel. Várunk mindenkit zoomon keresztül! A linket az előadásra csütörtökön fogom kiküldeni.

    Szokásos Csütörtöki Értekezletünk délután 14:00-tól kezdődik ugyan ezen a linken. Ezért pár percig a türelmüket kérjük. Addig Önök az un. "várószobában" várakoznak a zoom felületén. Ajtónyitás közvetlenül az értekezlet végével lesz, akkor én fogom Önöket átengedni.

    Akik korábban jelentkeztek nálam a sorozatra, azok automatikusan megkapják a zoom linket.

    Akiknek most felkeltette az érdeklődésüket az előadás, azok jelentkezését várom válaszlevélben!

    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    a tervezett teljes program, melynek végén lesz a tesztírás az összes előadás anyagából a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.10.12.
    Rendezvény vége: 2023.12.12.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17. Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csopor t-pszichoterápiás Egyesület 17. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Jelentkezés:
    Jelentkezési lap PsziHé 2023

    További információk: pszihetveg@gmail.com

    Akreditáció:

    CME:48 pont, SE-TK/2023.II/00259 

    Bővebb információ és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
    Rendezvény vége: 2023.11.12.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17. Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csopor t-pszichoterápiás Egyesület 17. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Jelentkezés:
    Jelentkezési lap PsziHé 2023

    További információk: pszihetveg@gmail.com

    Akreditáció:

    CME:48 pont, SE-TK/2023.II/00259 

    Bővebb információ és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
    Rendezvény vége: 2023.11.12.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIV. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    November 17-18-án Siófokon kerül megrendezésre a Residence Hotel Balatonban a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIV. kongresszusa.

    A konferencia helyszíneResidence Hotel Balaton

    Címe: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49.

    Orvosoknak minősített, szakma szerinti 28 pont, a szakdolgozóknak 12 pont.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A szervezőbizottság tagjai:

    Dr. Kunos László PhD

    Dr. habil. Szakács Zoltán PhD

    Dr. habil. Faludi Béla PhD

    elnök

    főtitkár

    vezetőségi tag

    Alvástársaság

    Alvástársaság

    Alvástársaság

    Orvosigazgató

    osztályvezető főorvos

    egyetemi docens

    Tüdőgyógyintézet

    Neurológiai Osztály

    Neurológiai Klinika

    Törökbálint

    Honvédkórház, Budapest

    PTE KK, Pécs

    Jelentkezés és bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.17.
    Rendezvény vége: 2023.11.18.
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49., Residence Hotel Balaton
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2023/

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika
    /OPD-2/ Tanfolyam

    1. november 18-19.-én

    a tanfolyam  CME  pontszáma 32

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/
    mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
     
    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart.  Részvételi díja 22.000.- Ft  
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
     
    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre  a munkához szükség van, kérjük előre  beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com , Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2023.11.18.
    Rendezvény vége: 2023.11.19.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria 4./2023

    Eltérő igazságügyi pszichiáter szakértői vélemények: a véleményütközések szakmai és etikai szempontjai az igazságügyi pszichiáter szakértői gyakorlatban.

    Helyszín: tanterem,
    Link: tanfolyam napján küldjük ki A tanfolyam díja: 5000.- forint
    Tájékoztató a befizetésről: lsd. OFTEX portál „Díja" sor, ,,Tájékoztató" gomb alatt.

    Számlaszám: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000
    Közlemény rovat 0031O
    Számla kiállításához az alábbi adatok megküldése a cme.pszichiatria@gmail.com emailcímre:
    befizető neve és/vagy cég név (cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni), cím, ahová a számlát postázhatjuk.

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: 13:00-tól, várható befejezés 17:30 után

    Regisztráció: pontszerzők az OFTEX portálon, érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet online küldjük meg a regisztráltak részére.
    Pontok: feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.
     
    szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)
    pontérték: 16 Kód: SE-TK/2023.I1./00310 (OFTEX)

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.11.28.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria 4./2023

    Eltérő igazságügyi pszichiáter szakértői vélemények: a véleményütközések szakmai és etikai szempontjai az igazságügyi pszichiáter szakértői gyakorlatban.

    Helyszín: tanterem,
    Link: tanfolyam napján küldjük ki A tanfolyam díja: 5000.- forint
    Tájékoztató a befizetésről: lsd. OFTEX portál „Díja" sor, ,,Tájékoztató" gomb alatt.

    Számlaszám: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000
    Közlemény rovat 0031O
    Számla kiállításához az alábbi adatok megküldése a cme.pszichiatria@gmail.com emailcímre:
    befizető neve és/vagy cég név (cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni), cím, ahová a számlát postázhatjuk.

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: 13:00-tól, várható befejezés 17:30 után

    Regisztráció: pontszerzők az OFTEX portálon, érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet online küldjük meg a regisztráltak részére.
    Pontok: feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.
     
    szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)
    pontérték: 16 Kód: SE-TK/2023.I1./00310 (OFTEX)

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.11.28.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria 4./2023

    Eltérő igazságügyi pszichiáter szakértői vélemények: a véleményütközések szakmai és etikai szempontjai az igazságügyi pszichiáter szakértői gyakorlatban.

    Helyszín: tanterem,
    Link: tanfolyam napján küldjük ki A tanfolyam díja: 5000.- forint
    Tájékoztató a befizetésről: lsd. OFTEX portál „Díja" sor, ,,Tájékoztató" gomb alatt.

    Számlaszám: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000
    Közlemény rovat 0031O
    Számla kiállításához az alábbi adatok megküldése a cme.pszichiatria@gmail.com emailcímre:
    befizető neve és/vagy cég név (cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni), cím, ahová a számlát postázhatjuk.

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: 13:00-tól, várható befejezés 17:30 után

    Regisztráció: pontszerzők az OFTEX portálon, érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet online küldjük meg a regisztráltak részére.
    Pontok: feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.
     
    szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)
    pontérték: 16 Kód: SE-TK/2023.I1./00310 (OFTEX)

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.11.28.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria 4./2023

    Eltérő igazságügyi pszichiáter szakértői vélemények: a véleményütközések szakmai és etikai szempontjai az igazságügyi pszichiáter szakértői gyakorlatban.

    Helyszín: tanterem,
    Link: tanfolyam napján küldjük ki A tanfolyam díja: 5000.- forint
    Tájékoztató a befizetésről: lsd. OFTEX portál „Díja" sor, ,,Tájékoztató" gomb alatt.

    Számlaszám: Moravcsik Alapítvány K&H Bank, 10200902-32710870-00000000
    Közlemény rovat 0031O
    Számla kiállításához az alábbi adatok megküldése a cme.pszichiatria@gmail.com emailcímre:
    befizető neve és/vagy cég név (cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni), cím, ahová a számlát postázhatjuk.

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Kezdés: 13:00-tól, várható befejezés 17:30 után

    Regisztráció: pontszerzők az OFTEX portálon, érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet online küldjük meg a regisztráltak részére.
    Pontok: feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.
     
    szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)
    pontérték: 16 Kód: SE-TK/2023.I1./00310 (OFTEX)

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.11.28.
    Kategória: Képzés

    Kapcsolódó dokumentumok (1)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órától

    Kedves Érdeklődők!
     
    Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk.
    A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni.
    Pontszám: 6
     
    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben.
     
    Program:
    Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban
    dr. Unoka Zsolt
    Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje
    dr. Hajduska-Dér Bálint
    Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell
    dr. Milák Piroska

    További tudnivalók:
    Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben
    Részvételi díj: 10.000.- forint.

    Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank,
    10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306

    Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik.

    Várjuk Önöket!

    Időpont: 2024.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órától

    Kedves Érdeklődők!
     
    Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk.
    A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni.
    Pontszám: 6
     
    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben.
     
    Program:
    Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban
    dr. Unoka Zsolt
    Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje
    dr. Hajduska-Dér Bálint
    Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell
    dr. Milák Piroska

    További tudnivalók:
    Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben
    Részvételi díj: 10.000.- forint.

    Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank,
    10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306

    Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik.

    Várjuk Önöket!

    Időpont: 2024.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órától

    Kedves Érdeklődők!
     
    Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk.
    A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni.
    Pontszám: 6
     
    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben.
     
    Program:
    Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban
    dr. Unoka Zsolt
    Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje
    dr. Hajduska-Dér Bálint
    Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell
    dr. Milák Piroska

    További tudnivalók:
    Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben
    Részvételi díj: 10.000.- forint.

    Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank,
    10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306

    Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik.

    Várjuk Önöket!

    Időpont: 2024.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órától

    Kedves Érdeklődők!
     
    Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk.
    A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni.
    Pontszám: 6
     
    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben.
     
    Program:
    Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban
    dr. Unoka Zsolt
    Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje
    dr. Hajduska-Dér Bálint
    Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell
    dr. Milák Piroska

    További tudnivalók:
    Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben
    Részvételi díj: 10.000.- forint.

    Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank,
    10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306

    Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik.

    Várjuk Önöket!

    Időpont: 2024.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - CME kurzus a SE Pszichiátriai Klinikán, május 7. 14 órától

    Kedves Érdeklődők!
     
    Május 7-én, kedden, du. 14:00-tól kezdődik alább részletezett programunk. Várhatóan 16h körül zárunk.
    A részvételi díj 10.000.- forint, melyet kizárólag átutalással lehet befizetni.
    Pontszám: 6
     
    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül a pontszerzők számára (Se-SZTOK/2024.I./00306), illetve érdeklődők emailben.
     
    Program:
    Újabb kutatási eredmények a Borderline személyiségzavarban
    dr. Unoka Zsolt
    Borderline személyiségzavar séma-fókuszú osztályos kezelési lehetőségei, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika modellje
    dr. Hajduska-Dér Bálint
    Borderline személyiségzavar pszichodinamikus kezelési lehetőségei, Tündérhegyi modell
    dr. Milák Piroska

    További tudnivalók:
    Cím, helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., klinikánk I. emeletén, a Tanteremben
    Részvételi díj: 10.000.- forint.

    Utalással fizethető, az alábbiak szerint: Moravcsik Alapítvány K&H Bank,
    10200902-32710870-00000000, közlemény rovatba: 00306

    Az elektronikus számla kiállításához az alábbi adatokat kérjük megküldeni a cme.pszichiatria@semmelweis.hu emailcímre: befizető vagy cég név, cég esetén kérjük a regisztráló nevét is megadni, a számlán kötelező szerepeltetnünk a magánszemély nevét illetve a hivatalos címet.

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik.

    Várjuk Önöket!

    Időpont: 2024.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. emeletén, a Tanteremben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

    Kapcsolódó dokumentumok (1)

Aktuális kongresszusok, rendezvények megjelenítése

RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK

Egyéb rendezvények
Képzés
Társasági rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Legfrissebb kongresszusok

    További rendezvények
    Kérem várjon...
    Kongresszusok listája
    • H
    • K
    • Sze
    • Cs
    • P
    • Szo
    • V
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30

    Hasznos linkek
    Tegye a Web-rendszert a kedvencek közé, így egy kattintással elérheti!
    Javasoljuk, hogy az oldalt a könnyebb rendszeres elérhetőség érdekében tegye a "kedvencek" közé. [ Kattintson ide ]