Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK

Egyéb rendezvények
Képzés
Társasági rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Kongresszusok, rendezvények

Kategória: Összes rendezvénykategória

Hazai kongresszusok, rendezvények

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fejlődési zavarok - diagnosztika és intervenciós lehetőségek

    A célcsoportban felsorolt szakképesítéseken kívül tanfolyam mind a klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia, mind a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia szakképesítéssel rendelkezőknek kötelező szintentartó pontot ad. 

    Jelentkezési határidő 2024.04.16

    Rendezvény kezdete: 2024.04.18.
    Rendezvény vége: 2024.04.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Ifjúság útja 6., PTE Varga Damján Konferenciaterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)COGITO Alapítvány - A szkizofrénia spektrumon -az idegfejlődési modelltől a funkcionalitásig - akkreditált CME tanfolyam

    Szervező: COGITO Alapítvány
    Részletes program:  OFTEX (SE-SZTOK/2024.I./00074) ill. csatolmányban
     
    Jelentkezés: OFTEX (SE-SZTOK/2024.I./00074) és https://fonix.co.hu/szakmai-kepzesek/
    Díj: 20.000.- Forint, számlázáshoz adatmegadás: JELENTKEZÉS
     
    Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
     
    Dr. Váradi Enikő
    intézményvezető

    Időpont: 2024.01.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoerápiás Klinika Tanácsterem
    A rendezvény Web oldala: https://fonix.co.hu/szakmai-kepzesek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Divat és Pszichoanalízis

    Kedves Érdeklődő! Kedves Barátunk! 
     
    Szeretettel meghívjuk a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényére, a Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés-sorozat következő estjére:
     
    2023. december 8. 18:00
     
    Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi utca 16.) - Vörös szalon

    EGRI PETRA divatkutató és design szakember (Pécs)
    Divat és pszichoanalízis: Alexander McQueen divatperformanszai
     
    A beszélgetést vezeti: MIKLÓS BARBARA pszichológus (Budapest)
     
    A divatos öltözködés, és a divatbemutató eseménye önteremtés a tárgyakon, az öltözéken keresztül. A test, a vágy elrejtése és megmutatása egyszerre. Napjaink divatbemutatóira jellemző, hogy felborítják a régi hűvös-formális kifutó rendjét, teatralitást közvetítenek, performanszokká válnak. A performansz pedig szükségszerűen a pszichoanalitikus terápia történetét ismétli: titkos, máshol kifejezhetetlen belső konfliktusokat, tudattalan vágyakat, vágykonstrukciókat közvetít testi jelenléttel. A divattervező Alexander McQueen ilyen  divatperformanszokat vitt színre. A ruhán, az öltözéken keresztül patológiás folyamatokat (agressziót, fétist, paranoiát) osztott meg nézőivel. A mieinket és persze a sajátját is. 2010 februárjában pár nappal anyja halála után lett öngyilkos.  Előadásom McQueen divatperformanszait, divatba burkolt színi produkcióit mutatja be és próbálja értelmezni a pszichoanalízis segítségével. Hátterét a „Divatelmélet, teatralitás, dekonstrukció: kortárs divatperformanszok” című kötet adja.
     
    A részvétel díjtalan.
     
    Helyfoglalás érkezési sorrendben. 
     
    Az évadprogram és az előadásokról készült felvételek az alábbi linken érhetőek el: https://ferenczisandor.hu/event/muveszet-es-pszichoanalizis-2023-2024/
     
    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
     
    Üdvözlettel:
     
    Takács Mónika
    sorozatszerkesztő
    http://ferenczisandor.hu/
    http://jatarsasag.hu/
     
    Időpont: 2023.12.08.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Petőfi Irodalmi Múzeum
    A rendezvény Web oldala: https://ferenczisandor.hu/event/muveszet-es-pszichoanalizis-2023-2024/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika
    /OPD-2/ Tanfolyam

    1. november 18-19.-én

    a tanfolyam  CME  pontszáma 32

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/
    mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
     
    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart.  Részvételi díja 22.000.- Ft  
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
     
    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre  a munkához szükség van, kérjük előre  beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com , Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2023.11.18.
    Rendezvény vége: 2023.11.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudomány Napok 2023

    A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezésre kerül a Magyar Orvostudomány Napok, amelynek időpontja:

    I. nap:

    Időpont: 2023. november 14., 14:00-17:30
    Helyszín: MTA Székház, Vörösmarty és Kodály terem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    II. nap:

    Időpont: 2023. november 24. péntek
    Helyszín: 
    Magyar Tudományos Akadémia Nagyterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
    Az idei program témái a diabéteszről, valamint a hematológia és transzfuziológiai aktualitásairól fognak szólni.
     
    A konferenciára orvosok és szakdolgozók egyaránt jelentkezhetnek, a részvételért pedig akkreditált pontot kapnak majd.
    Orvosoknak 26 pont
    Szakdolgozóknak 12 pont
        
    Az esemény minden napja személyes részvétel formájában kerül megrendezésre a Magyar Tudományos Akadémián.

    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

    Regisztrálni az alábbi linken lehet, ahol lehetőség van csak az egyik napra jelentkezni, ám a meghirdetett pontok csak a teljes programon való részvételért járnak!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.14.
    Rendezvény vége: 2023.11.24.
    A rendezvény Web oldala: https://motesz.hu/hirek.aspx?nid=122858&cid=32

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17. Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csopor t-pszichoterápiás Egyesület 17. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Jelentkezés:
    Jelentkezési lap PsziHé 2023

    További információk: pszihetveg@gmail.com

    Akreditáció:

    CME:48 pont, SE-TK/2023.II/00259 

    Bővebb információ és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
    Rendezvény vége: 2023.11.12.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ AKUT PSZICHIÁTRIAI BETEGELLÁTÁS ORVOSI ÉS JOGI KOCKÁZATAI - "BÍRÓI SZEMLE" 2023.

    Kedves Érdeklődők!

    Klinikánk soron következő folyamatos orvostovábbképző programja:
     
    AZ AKUT PSZICHIÁTRIAI BETEGELLÁTÁS ORVOSI ÉS JOGI KOCKÁZATAI - "BÍRÓI SZEMLE" 2023.

    Dátum: 2023. október 10-e., kedd,
    Kezdés: du. 13:00-tól, várható befejezés 17:00 után
    Kód: SE-TK/2023.II./00183 (OFTEX) – pontszám: 14

    Rendező: Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, oxyológia és sürgősségi orvostan, pszichiátria, pszichotherápia, rezidensek és szakorvos jelöltek

    Program:

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás a klinikus pszichiáter értelmezésében, diszkusszióval - Zsigmond Réka Ildikó dr.,

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás az eljárásban résztvevő független igazságügyi pszichiáter szakértő értelmezésében, diszkusszióval - Szabó Ferenc Ádám dr.,

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás az eljárásban másodfokon ítélő bíró értelmezésében, diszkusszióval - Szemán Felicitász dr.,

    - Hogyan fogalmazzunk mindhárom fél számára egyértelműen? Sürgősségi gyógykezelés - orvosi és jogi kockázatcsökkentés - Baran Brigitta dr., Szemán Felicitász dr., Szabó Ferenc Ádám dr., Zsigmond Réka Ildikó dr.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

    Andrássy Dalma

    CME képzési koordinátor

    +3620 825 0207

    Időpont: 2023.10.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI

    Tisztelt Érdeklődők!

    2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket.

    Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8

    Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve
    : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen.

    linket előadás előtt pár órával küldünk ki.

    Kezdés 14:00-tól

    Moderátor:
    felkérés alatt

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató

    Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.09.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MINDFULNESS SZUPERVÍZIÓ 2023.09.08. – 2023.12.08.

    A mindfulness szupervíziót elsősorban azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik szeretnék szinten tartani MBSR vagy MBCT tudásukat, akik rendszeresen alkalmazzák a mindfulness-t munkájuk során és szeretnének egy mindfulness szakmai közösséghez tartozni. A szupervízión szakmai kérdések, tapasztalatok megbeszélésére, valamint saját élményű meditációra lesz lehetőség.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Kreditpont érték: 28 pont

    Bővebb információ a kapcsolt dokumen alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.08.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VIII. konferenciája

    Idén Ősszel Visegrádon rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját „A szexualitás és a változások” címmel.

    A Társaság elnöke Dr. Pilling János pszichiáter, így a rendezvényen kiemelt figyelmet kapnak a szexualitás pszichoszociális vonatkozásai. A szexuális zavarok pszichoterápiás kezelési lehetőségei mellett a fő témakörök közé tartozik – többek között – a női és férfi szexuális egészség, a különböző életkorok szexualitása és a szexualitás változásai a változó időkben.

    Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT23/Koszonto

    A
    bsztrak beadási határidő: 2023. június 30. - 23:59.

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.02.
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence völgy 2., visegrádi Thermál Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára.

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor.

    A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. péntek, 12:00

    A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni:
     nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em.
     elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu

    Időpont: 2023.08.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. Konferenciája

    A transz arcai

    Módosult tudatállapotok

    a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban

    A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált.

    Üdvözlettel:

    Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai

    Rendezvény kezdete: 2023.06.02.
    Rendezvény vége: 2023.06.03.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHOTERÁPIA folyóirat 17. konferenciája

    Kedves Kollégák!

    Örömmel osztjuk meg a Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciájának főcímét:

    A jövő elviselhető bizonytalansága

    A PSZICHOTERÁPIA előfizetői a konferencián kedvezménnyel vehetnek részt.

    Előfizetés a PSZICHOTERÁPIA folyóiratra: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2023.05.12.
    Rendezvény vége: 2023.05.13.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NYÍLT NAP – Pszichoterapeuta szakképzés és CBT módszerspecifikus képzés

    Kedves Kollégák!

    Szeretettel várunk 2023. március 23-án, 17:00 órakor kezdődő nyílt napunkra, amelyen a pszichoterápiás szakképzésről és a kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzésről kaphattok információkat, tájékoztatást és válaszokat ezekkel kapcsolatos kérdéseitekre.
     
    Bővebb információ megtekinthető az alábi linken:

    https://vikote.hu/programok/nyiltnap-pszichoterapeuta-szakkepzes-es-cbt-modszerspecifikus-kepzes/

    Üdvözlettel:

    a VIKOTE Tanulmányi Bizottsága

    Időpont: 2023.03.23.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2023. március 17-én második
    alkalommal szervez tudományos mindfulness konferenciát „Tudatos jelenlét egy összekuszálódott világban” címmel.

    Az előadások időtartama: 15-20 perc

    Kreditpont érték: 16 pont

    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött, CME pont igénylése esetén 2.000 Ft

    Jelentkezési határidő: 2023. március 15.

    További információk: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweisuniv.hu e-mail címen.

    A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

    Jelentkezés és Program!

    A meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.03.17.
    Helyszín: A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 23. 

    2022. november 23.

    Dr. Juhász Gabriella    – Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban.
    Dr. Kökönyei Gyöngyi – Krónikus fájdalom a kognitív, az affektív és a szociális idegtudomány perspektívájából.
    Dr. Hegedűs Katalin     – Lehetőségek és döntések az élet végén. A fájdalomcsillapítás etikai vonatkozásai (terminális palliatív szedáció, eutanázia, életvégi tervezés)

    Időpont: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHO-ONKOLÓGIA SZÜLETÉSE EMLÉKKONFERENCIA

    2022. november 9. (szerda) 14:00

    Idén 100 esztendeje, hogy megszületett Polcz Alaine író, pszichológus, tanatológus, a hospice meghonosítója. Tudományos és írói öröksége, bölcs meglátásai máig hatnak, velünk vannak. Munkássága előtt tisztelegve születésének 100. évfordulója alkalmából  Emlékkonferenciát szervezünk.

    CME pont: az akkreditáció folyamatban van

    Részvételét kérjük válasz e-mailben, az alábbi e-mail címen jelezze 2022. november 4-ig: polczalaine2022@gyerekklinika.com

    Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki Polcz Alaine-t szerette és tisztelte.

    A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.09.
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 7-9., Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.

    2022. november 9.,

    Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség?
    Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében.
    Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek

    Rendezvény vége: 2022.11.23.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Rendezvény vége: 2022.11.30.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. - AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT SZEMPONTJAI 2022-BEN

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Kód: SE-TK/2022.II./00217 (OFTEX) – pontszám: 14 szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)

    Regisztráció: Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Időpont: 2022.10.26.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - PSZICHOSZOMATIKA

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.I./00207 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és kép anyag nem készül.

    Kezdés:
    du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők:

    További információ  akapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.10.18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés

    A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás (CBT) módszerspecifikus képzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzést indít a módszer iránt érdeklődő pszichoterapeuták, pszichiáterek, klinikai szakpszichológusok részére. A képzés ideje: 24 hónap. Részletekért kérjük, keresse fel honlapunkat.

    Időpont: 2022.09.07.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: ,
    Tel: +36302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +36205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, VIII. kerület, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/cbt-szakpszichoterapeuta-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület együttműködve a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával és a Semmelweis Egyetemmel Pszichoterapeuta szakképzést indít 2022. szeptemberében. A képzés a pszichoterapeuta képzés minden fázisát biztosítja: propedeutikai fázis, klinikai fázis, módszerspecifikus fázis, klinikai gyakorlat. A képzés a jogszabályi előírások szerint 36, vagy 24 hónap. A képzésben résztvevők a Semmelweis Egyetemmel kötnek tanulmányi szerződést. A képzés keretében a szakvizsgához szükséges összes fázis egymáshoz illesztve, modul rendszerben elvégezhető a megadott képzési idő alatt. További információkért kérjük, keresse fel honlapunkat.

    Időpont: 2022.09.07.
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: SE PPK

    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/a
    Tel: +36205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Menopauza – egy elhanyagolt tényező, amely befolyásolja a nők mentális egészségét - EPA webinárium

    Kérjük, csatlakozzon az EPA online webináriumhoz, amely a nők mentális egészségének folyamatos szakmai fejlődését célozza pszichiáterek és pszichiátriai gyakornokok számára Európa-szerte.

    A webinárért CPD/CME pontok kaphatóak.

    Regisztráció és további információ ide kattintva található.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.10. 14:00
    Rendezvény vége: 2022.03.10. 15:00
    Helyszín: ONLINE,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikációs tréning

    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Kreditpont érték: 32 pont
    Részvételi díj: 50.000 Ft
    Maximális létszám: 15-18 fő

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2022.02.18.
    Rendezvény vége: 2022.02.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kényszerbetegségek - online továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi helyzetre való tekintettel online rendezett alábbi programjára.

    Tudnivalók:

    Időpont: 2022. február 15. kedd, 14 óra

    Helyszín: online

    Kód: SE-TK/2022.I./00125 – pontszám: 6

     Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - és érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük
    Bejelentkezés a programra:
    - Kiküldött zoom linken keresztül. Technikai okok miatt a linket a program előtt pár nappal vagy órával juttatjuk el Önöknek.
    Vizsga:
    - a megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Dr. Bitter István egyetemi tanár

    További információk és a program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2022.02.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021

    A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
    A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
    A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

    A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
    A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
    A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
    A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.

    Időpont: 2021.09.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő tanfolyam (VIKOTE)

    A szakképzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis, és klinikai gyakorlat), melyek sikeres teljesítése esetén a kiadott tanúsítvány birtokában a jelölt bejelentkezhet pszichoterapeuta szakvizsgára.
    Jelentkezés határideje: 2021. június 15.
    Felvételi beszélgetés: 2021. július
    Képzés kezdete: 2021. szeptember 17.

    Időpont: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 302696558

    Tel: 205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TUDATOS JELENLÉT ALAPÚ KOGNITÍV TERÁPIA (MBCT) SAJÁTÉLMÉNY CSOPORT

    8 alkalmas MBCT sajátélmény csoport indul a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének szervezésében 2021. március 5-től, péntekenként 13:00-15:00 óra közötti időpontban.

    A sajátélmény csoport elvégzése előfeltétele a Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiás kiképző tanfolyamnak.

    Maximális létszám: 15 fő

    Jelentkezési határidő: 2021. február 5.

    A képzés időtartama: 8 x 90 perc, péntekenként 13.00-15.00 óra között

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, mindfulness tanár, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Rendezvény kezdete: 2021.03.05.
    Rendezvény vége: 2021.04.30.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a motivációs interjú alkalmazásába – workshop

    A motivációs interjú módszere a kognitív disszonancia elméletén alapul. Amikor egy személynek egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, ez disszonanciát okoz benne, és az a jellemző, hogy megpróbálja ezt a belső konfliktust megoldani az egyik vagy a másik irány választásával. A motivációs interjúban arra törekszünk, hogy segítsünk a páciensnek abban, hogy ezeket a tényeket valóban megvizsgálja, ugyanakkor feltárjuk a belső értékrendjét, hogy ilyen módon előhívjuk és felerősítsük benne a késztetést a változásra.

    A workshop során érintett témák:

    A motivációs interjú alapjai, elméleti háttere, kapcsolódása más viselkedésváltozást segítő
    módszerekhez.
    A motivációs interjú módszerei a bevonás folyamatában.
    A motivációs interjú módszerei a fókuszálás folyamatában.
    A motivációs interjú a motiváció erősítésének folyamatában. A motivációs interjú eszközei a
    változás beszéd kiváltása és a változás elleni beszéd és ellenállás megjelenésekor.
    A motivációs interjú a tervezés folyamatában.
    A motivációs interjú és kombinálása más megközelítésekkel.
    A képzés célja a motivációs interjú alkalmazásának megismerése, az ismeretek elmélyítése.

    Időpont: 2020.12.12.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Urbán Róbert
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: urban.robert@ppk.elte.hu
    Szervező: Gergely Sára

    Tel: 36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/bevezetes-a-motivacios-interju-alkalmazasaba-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia első epizód ellátás

    Kód: SE-TK/2020.II/00197 – pontszám: 6

    1. addiktológia | 2. háziorvostan | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológiai szakpszichológia | 5. pszichiátria |
    6. pszichotherápia

    Dr. Simon Viktória: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Első Epizód Ambulanciájának bemutatása
    Dr. Vass Edit: Metakognitív terápia és virtuális valóság eszközök alkalmazása első epizód szkizofréniában
    Dr. Szily Erika: Fiatal pszichotikus páciensek addiktológia ellátása

    Időpont: 2020.11.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A kognitív terápiák harmadik hullámához tartozó metakognitív és mindfulness módszerek főként a krónikus és rekurrens állapotok kezelésére fókuszálnak, azokra a gondolkodási folyamatokra (rumináció, aggodalmaskodás), amelyek szerepet játszanak a pszichés zavarok fennmaradásában és meghatározzák a visszaesést is.

    A klinikai kutatások egyértelműen alátámasztják a metakognitív terápia (Wells, 1994) hatékonyságát a terápia rezisztens depressziós és szorongásos zavarok valamint a rekurrens állapotok esetében. Jó klinikai tapasztalatok vannak nemcsak a hipochondriasis és a krónikus kényszerbetegségek kezelésében alkalmazott metakognitív módszerekkel kapcsolatosan de a szomatizációs kórképek kezelésében is egyre jobb eredmények születnek, de ezeket a módszereket nemcsak a klinikai súlyosságú zavarok kezelésében hanem minden olyan esetben lehet alkalmazni ahol a ruminációnak és aggodalmaskodásnak nagy szerepe van a pszichés distressz fennmaradásában.

    Az utóbbi években a szkizofréniával kapcsolatos klinikai pszichológiai kutatások megalapozták a metakognitív tréning (Moritz, 2004, Fekete és mtsai, 2015) bevezetését a szkizofrénia kiegészítő terápiájaként. Ennek célja azoknak a gondolkodásbeli torzításoknak a korrekciója (elhamarkodott következtetés, monokauzális attribúció, kognitív merevség), amelyek szerepet játszanak a pszichózisok kialakulásában és fenntartásában, valamint a szociális kogníció (empátia, mentalizáció) deficitjeinek fejlesztése. Újabban a metakognitív tréninget a borderline személyiségzavar kezelésében is eredményesen alkalmazzák (Schilling, Moritz, 2015), és megalkották a depresszió (Jelinek, Moritz, 2015) és a kényszerbetegség (Hauschildt, Moritz, 2016) kezelésére szolgáló metakognitív tréningeket.

    A képzésre olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).

    Rendezvény kezdete: 2020.10.09.
    Rendezvény vége: 2020.10.10.
    Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi

    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A
    Tel: 20 386 0033
    E-mail: ajtaygyongyi@egyensulyrendelo.hu
    Szervező: Kovács Emese

    Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv-modszerek-a-klinikai-gyakorlatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria Szakdolgozók XXI. Országos Kongresszusa

    A pszichiátriai ellátásban dolgozó szakdolgozók 1998-ban Balassagyarmaton indították el vándor konferenciájukat, mely évről évre alkalmat adott szakmai továbbképzésre, kölcsönös információ átadásra, jó gyakorlatok összegyűjtésére, közös célok megfogalmazására. Az elmúlt évek változásai folyamatos megújulást, alkalmazkodást igényelnek a pszichiátriai szakterületen dolgozó multidiszciplináris Team-ektől. A XXI. század szakdolgozói már nemcsak a betegágy melletti folyamatokban, hanem a beteg és környezetének egészségkultúrájának fejlesztésében is meghatározó szerepet képviselnek.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.05.
    Rendezvény vége: 2020.10.07.

    Tudományos információ: Virág Jánosné
    Munkahely neve: SZSZBMK Sántha Kálmán Szakkórház Nagykálló
    Címe: 4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Varga Brigitta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 4. 1/4
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Szindbád sétány 11., Hunguest Hotel Sóstó****
    A rendezvény Web oldala: https://kongresszusok.hu/pszichiatria2020/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A 20 órás, 2 napos workshop során bevezetjük a résztvevőket a tapasztalati tanulás-alapú terápiás folyamatok, a kaland/élmény- és vadonterápia alapvető fogalomrendszerébe, pszichoterápiás célú felhasználásának alapjaiba.
    A képzés első felében a résztvevők megismerhetik a tapasztalati tanulás modelljeit, kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolatát, terápiás hatótényezőit. A szabadban végzett sajátélmény-gyakorlatok során a kaland- és élményterápiás technikákkal való ismerkedés van fókuszban, valamint a résztvevők megtapasztalhatják a módszer önismeretet fejlesztő hatását is. Minden sajátélmény-gyakorlathoz ún. metadebriefing is kapcsolódik, mely az adott gyakorlat gyermek/serdülő/felnőtt csoportban való felhasználhatóságára és praktikus csoportvezetési információk átadására irányul.
    A képzés második felében a hangsúly a kaland és a természet, mint eszköz és környezet – a terápiás folyamatban való – alkalmazására irányul. A résztvevők sajátélmény-gyakorlatokon és metapozícióból is rátekinthetnek egy-egy eszközre és gyakorlatra, melyeket később a saját gyakorlatukban is alkalmazhatnak. Emellett szó lesz a módszer oktatásban való felhasználhatóságáról, a terápiás alkalmazás lehetőségeiről, a magasabb kihívást jelentő feladatok biztonsági előírásairól és a csoportdinamikai folyamatokról is.
    Fontos: a képzés egy része sajátélmény jellegű, így az időjárásnak megfelelő, szabadtéri aktivitásokra alkalmas ruházat szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2020.10.09.

    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter

    E-mail: kenezloi.eszter@med.semmelweis-univ.hu

    Helyszín: 1083, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/tapasztalat-elmeny-terapia-avagy-a-kaland-es-a-termeszet-eszkoztaranak-helye-es-szerepe-a-terapias-folyamatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
    2020. szeptember 16-án indul.
    A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.

    A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2.200 Ft/tanóra.
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.

    Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.

    A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével is folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe való felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.

    A sajátélményű csoportba kerülést - a fentieken túl - első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12.000 Ft

    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.09.16.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TÁVOKTATÁS! Pszichointegratív medicina ma és holnap kötelező szintentartó tanfolyam

    Tisztelt Résztvevő!

    A Debreceni Egyetem vezetésének tegnapi döntése alapján a járványügyi helyzet alakulására tekintettel valamennyi, a Kar, vagy egységei által szervezett rendezvény megtartása – visszavonásáig – azonnali hatállyal felfüggesztésre került.

    Fentiek alapján a 2020. szeptember 02-04. között meghirdetésre került "A pszichointegratív medicina ma és holnap" című kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezettek számára távoktatási formában lesz teljesíthető.

    A videófelvételre rögzített előadások a résztvevők számára a tematikában kiadott sorrendnek megfelelően egy on-line platformra kerülnek feltöltésre, a továbbképzést egy szintén on-line, kötelezően kitöltendő kérdőív és vizsga feladatsor zárja.

    Az előadások feltöltéséről, az on-line vizsga teljesítéséről és a határidőkről a későbbiekben, az előadások rögzítését követően küldünk tájékoztatást, azzal, hogy az előadások legkésőbb 2020. október 31-ig felkerülnek, és azt követően egy hét áll a jelentkezők rendelkezésre azok megtekintésére. A tudásszint felmérése az egyénenként véletlenszerűen kiválasztott kérdéssor alapján történik. A szintfelmérést meghatározott időtartam alatt, megszakítás nélkül kell teljesíteni.

    Megértését köszönve,
    üdvözlettel:

    Dr. Móré E. Csaba sk.
    osztályvezető főorvos
    DE Kenézy Gy. Egyetemi Kórház
    Felnőtt Pszichiátriai Osztály

    Dr. Zsuga Judit sk.
    egyetemi docens
    a Debreceni Egyetem
    Népegészségügyi Kar dékánja

    Dr. Frecska Ede sk.
    egyetemi docens
    DE Klinikai Központ
    Felnőtt Pszichiátriai Osztály

    Rendezvény kezdete: 2020.09.02.
    Rendezvény vége: 2020.09.04.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - 2020. június 24.

    Tudományos program:
    Prof. Dr. Janka Zoltán (egyetemi tanár, az MTA doktora): Nyomelemek az agyban és a zenében
    2020. június 24. szerda 13.30 Nyírő OPAI, "B" épület, II. emelet, Tanácsterem

    Kedves Barátaim! Kedves Kollégák!

    A járvány miatti korlátozások miatt elmaradtak a Leheletnyi tudomány ülései is, de örömmel jelentem, hogy a júniusi, évadzáró eladásunk megtartásra kerül. Az eredeti programhoz képest két héttel később tartjuk meg, addig remélhetőleg további feloldások lépnek életbe. Mindenesetre a június 24-én érvényben lévő óvintézkedéseket megtesszük, és ennek figyelembe vételével fogadjuk minden érdeklődőnket.

    üdvözlettel,
    Németh Attila
    főigazgató

    Időpont: 2020.06.24.
    Helyszín: Nyírő OPAI, B épület, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.

    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Rendezvény kezdete: 2020.05.15.
    Rendezvény vége: 2020.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELHALASZTVA! Korlátozó intézkedések a pszichiátriában

    ELHALASZTVA!

    Kód: SE-TK/2020.I./00245
    pontszám: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi klinikai pszichológia | 7. igazságügyi pszichiátria | 8. klinikai szakpszichológus | 9. neurológia | 10. oxyológia és sürgősségi orvostan | 11. toxikológia

    Dr. Szuromi Bálint: A korlátozó intézkedések nemzetközi gyakorlata a pszichiátriában
    Dr. Kussinszky Anikó, ombudsmani hivatal jogi főreferense: A pszichiátriában alkalmazott korlátozó intézkedések emberi jogi aspektusa
    Dr. Dósa Ágnes, egyetemi docens, eü szakjogász, iü orvos: A korlátozó intézkedések alkalmazásával kapcsolatos jogi panaszok, perek tapasztalat

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.04.07.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Geriátria, Belgyógyászat, Neurológia, idegsebészet, Oxyológia
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában kétéves csoportvezetői képzést indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
    Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyam

    Kód: SE-TK/2020.I./00164
    Pontszám: 50

    Rendezvény kezdete: 2020.02.27.
    Rendezvény vége: 2020.02.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új lehetőségek a pszichiátriai betegségek kezelésében - fókuszban a depresszió

    Kód: SE-TK/2020.I./00137
    Pontszám: 6

    1. addiktológia | 2. geriátria | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. neurológia | 5. neuropszichológiai szakpszichológia |
    6. pszichiátria | 7. pszichoterápia

    Dr. Réthelyi János: Ketamin és esketamin alkalmazása terápiarezisztens depresszióban: neurobiológiai alapok és klinikai vizsgálatok
    Dr. Erőss Lóránd: Szterotaxiás idegsebészet pszichiátriai kórképekben
    Dr. Csukly Gábor: Noninvazív, repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS): Új lehetőség a terápiarezisztens depresszió kezelésében

    Időpont: 2020.02.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Geriátria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiában

    Kurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
    Időpont: 2019. november 29 – 30. (péntek – szombat) 09:00-17:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.11.29.
    Rendezvény vége: 2019.11.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness elméletben és gyakorlatban, a hétköznapokban és a klinikumban

    Vezeti: Prof. Dr. Füredi János, Csigó Katalin PhD, Dr. Németh Attila PhD, Dr. Nyitray Kornélia, dr. Moretti Magdolna
    Csoportlétszám: minimum 20, maximum 50 fő
    Ár: 18.000 Ft.
    Jelentkezés: mindfulnelly@gmail.com

    ŐSI GYÖKEREKBŐL EREDŐ MODERN IRÁNYZATOK A PSZICHOTERÁPIÁBAN

    A program vázát a vezetett meditációk adják, így saját élményű ízelítő nyerhető a mindfulness meditációkból. Emellett az előadások áttekintik a mindfulness alapú és mindfulness technikákat alkalmazó módszerek elméleti alapjait, alkalmazási területeit a hétköznapi életben, részletesen kitérve a klinikumban való alkalmazás lehetőségeire és speciális területeire.

    Az esemény végén arra is lehetőség nyílik, hogy a Téged leginkább foglalkoztató kérdéseket megbeszélhesd az előadókkal. Az esemény pszichiáterek és pszichológusok számára 12 CME pontttal akkreditált képzésnek minősül, emellett bárki (nem kizárólag a segítő szakmában dolgozók) számára nyitott. (Oftex kódszám: SE-TK/2019.II/00257, címe: Mindfulness módszerek a klinikumban – sajátélményű gyakorlattal ötvözött továbbképzés)

    További részletek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.21. 10:00
    Rendezvény vége: 2019.11.21. 16:30
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.

    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A relaxáció, az imagináció és a szimbólumok alkalmazhatósága a pszichoterápiás munkában

    A továbbképzés célja, hogy betekintést adjon a relaxációs módszerekbe és az imaginációkkal, szimbólumokkal való munkába, vázolva a tudományos hátterüket is. A gyakorlat során pedig személyes élményt szerezhetnek a résztvevők.

    Előadó: dr. Bátfai Ágnes

    Időpont: 2019. október 25-26. (péntek, szombat) 10:00 – 17:30 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00050
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.25.
    Rendezvény vége: 2019.10.26.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

    A tanfolyam alatt a résztvevők megismerkedhetnek a rekurrens depresszió és a kényszerbetegség metakognitív terápiájával, valamint a metakognitív tréning alkalmazhatóságával szkizofrén betegek kezelése során.

    Előadó: Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2019. október 11-12. (péntek, szombat) 10:00 – 18:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00185
    Akkr.pont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.11.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Kötelező Szintentartó Tanfolyam

    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül.
    A tanfolyam kódszáma: SE-TK/2019.II/00165
    Pontszáma: 50
    Díja: 50.000 Ft.

    Rendezvény kezdete: 2019.09.30.
    Rendezvény vége: 2019.10.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Díszterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiája

    Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
    Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.

    Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra

    Rendezvény kezdete: 2019.09.24. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.09.24. 20:00

    A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerek optimális adagolása

    Program:
    1. dr. Bitter István: Farmakokinetikai és farmakodinámiás szempontok a gyógyszeres terápiák során
    2. dr. Monostory Katalin: Hogyan segíti a gyógyszerelés gyakorlatát a CYP 450 enzimek aktivitásának meghatározása?
    3. dr. Menus Ádám: A clozapin és az aripiprazol plazmaszintek meghatározásának tapasztalatai
    4. dr. Szekeres György: Gyógyszerinterakciók gyakorlati kérdései

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00163
    Pontszáma: 8

    Időpont: 2019.09.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (2019. szeptember)

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    Rendezvény kezdete: 2019.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.

    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciája

    Szeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!

    Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.

    A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!

    Rendezvény kezdete: 2019.05.31.
    Rendezvény vége: 2019.06.01.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Általános Séma és Módmodell – Sématerápia I. modul

    Várjuk a sématerápia iránt érdeklődő kollégák jelentkezését, akik most szeretnének elmélyedni a sématerápiában. A tanfolyam témái: Koncepció és eset megfogalmazás, sématerápiás technikák, élményen alapuló technikák, házi feladatok és viselkedéses stratégiák. A gyakorlatok során gyakorolni fogják a limitált szülői gondoskodást, Gyermek-sémamódokkal való munkát, a diszfukcionális szülő sémamódok és a diszfunkcionális megküzdési módok leküzdését, az empatikus konfrontációt, a képzeletvilág és a terápiás kapcsolat felhasználását.

    Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt

    Rendezvény kezdete: 2019.05.16.
    Rendezvény vége: 2019.05.18.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/semamodmodell/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Bioetika III. rész

    Prof. Dr. Kovács József (Orvos, filozófus, bioetikus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, MTA doktora): Bioetika III. rész

    Időpont: 2019.05.15.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 15. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

    A 14. konferencia sikeres lezárásával egyben elkezdtük a 2019. évi, 15. konferenciánk előkészítését.

    Kérjük, jegyezze fel a dátumot: 2019. május 10-11.

    A Pszichoterápia konferenciája az egyesületek, irányzatok, szakterületek találkozási helye. Lehetőség az eltérő szemléletű, módszerű műhelyek, eljárások bemutatkozására, a párbeszédre, vitára, kitekintésre.

    Javasoljuk ezért a szakegyesületi konferenciák szervezőinek, a képzések vezetőinek, hogy speciális konferenciájuk, programjainak szervezésekor vegyék figyelembe a Pszichoterápia folyóirat konferenciájának időpontját, s ne zárják ki eleve részvételi lehetőségüket.

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2019.05.10.
    Rendezvény vége: 2019.05.11.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu

    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport sématerápia 2.

    Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoport

    A tanfolyam az Oxford Mindfulness Center protokollja szerint kerül megvalósításra. A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol. Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.03.27.
    Rendezvény vége: 2019.05.15.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/mbct/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2019.03.23.
    Rendezvény vége: 2019.03.24.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban

    A Tudatos jelenlét (Mindfulness) azt jelenti, hogy szándékos, érdeklődő tudatosságot viszünk abba, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk: képesnek lenni ráhangolódni arra, ami a testünkbe, az elménkben, és ami a külvilágban történik pillanatról pillanatra.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15.
    Rendezvény vége: 2019.02.16.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/tudatos/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nárcisztikus személyiségzavar sématerápiája

    Nárcisztikus személyiségzavar jellemzői, diagnosztikája, sémamód konceptualizációja és sématerápiás kezelése és a nárcisztikus személyiségzavar sématerápiája során felmerülő kapcsolati és technikai nehézségek. Kezelési technikák bemutatása, szerepjátékokon keresztüli gyakorlása.

    Rendezvény kezdete: 2019.01.11.
    Rendezvény vége: 2019.01.12.

    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/narcisztikus/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
    Jelentkezés >>

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME Akkreditált MBCT (Mindfulness Alapú Kognitív Terápia) tanárképzés

    Képzési napok (tanfolyami órák) száma: 21 (120)
    Képzés díja: 2 x 200.000 Ft (Az 1. részlet 2018.-ban, a második részlet 2019.-ben esedékes)

    Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 15.

    Jelentkezés: jelentkezes@mindfulnessegyesulet.hu
    A képzés célcsoportja: elsősorban klinikai szakpszichológusok és pszichiáterek
    CME kreditpontok száma: 20

    Rendezvény kezdete: 2018.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1056 Budapest, Váci u. 47., Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves Jubileumi Konferencia MTA

    2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.

    A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

    Időpont: 2018.09.28.
    Helyszín: MTA Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)

    Budapesten, 2018. szeptemberben

    Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával:
    Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu

    Információ:
    Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu, T: +36 30 390 3418

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.06.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHIKAI - Magyar Pszichiátriai Társaság Női szekciója - ReBelles

    A rendezvény moderátora: Dr. Váradi Enikő

    A részvétel regisztrációhoz kötött az alábbi címen:
    https://goo.gl/forms/HnLl9Fzhhf6oW9Z73

    Részletes program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.05.25.
    Helyszín: 1112 Budapest, Németvölgyi út 136., Jardinette Kertvendéglő

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.05.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd International Conference on Sleep Spindling and Related Phenomena

    Örömmel értesítek minden potenciális érdeklődőt a soron következő, alvási orsókra fókuszáló konferenciáról, melyre Budapesten kerül sor 2018. május 24-26 között:
    http://sleepspindles.akcongress.com/

    Neves keynote előadóink listája impresszív és még bővülőben van:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/conference/keynote-speakers

    A regisztrációs felület megnyílt:
    https://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registrationhttps://sleepspindles.akcongress.com/index.php/registration

    Ingyenes regisztráció ill. 50%-os kedvezmény elnyerésére van lehetőség a Sleep Spindles & Cortical Up States című online, open-access folyóiratban való közlés révén:
    http://akademiai.com/loi/sscus

    Rendezvény kezdete: 2018.05.24.
    Rendezvény vége: 2018.05.26.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: https://sleepspindles.akcongress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciája - REND: A BONTÁS RONTÁS? (Megújulás terápiában, tanácsadásban)

    Kedves Kollegina!
    Kedves Kolléga!

    Az alakuló elképzelések program javaslattá (absztrakttá) szervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi Google táblázattal, ha olyan témában/műfajban szeretne részt venni, amely több irányzatot, területet érint.
    Kapcsolódhat az egyesületi összekötőkön keresztül vagy közvetlenül.
    A táblázatba közvetlenül lehet beleírni, s egyúttal lehet menetközben is látni a közös szervezéseket.
    https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OuCmc-IhNzXDbU3RjDxiDPSIQaamhzb1TpdOmKL9E1I/edit?usp=sharing

    Üdvözlettel a program- és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, Pach Judit titkár

    Egyesületi összekötők, Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciájához

    Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete - Bodnár Csilla - akape2014@gmail.com
    C.G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület - Szautner Erika - eriszautner@gmail.com
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Görbe Katalin - gorbekati@gmail.com
    Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely - Herke Móni - herkemoni@gmail.com
    Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület - Perfalvi Zobor Tünde - perfalvi@gmail.com
    Integratív Pszichoterápiás Egyesület - Kácsándi Elvira - elvira.kacsandi@gmail.com
    Magyar Családterápiás Egyesület - Árkovits Amaryl - amaryleszter@gmail.com
    Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület - Linzenbold Ildikó - linzenboldildiko@gmail.com
    Magyar Daseinanalitikus Egyesület - Krékits Jószef - magyar.dasein@gmail.com
    Magyar Gestalt Egyesület - Mondok Árpád - arpad.mondok@gmail.com
    Magyar Hipnózis Egyesület - Benczúr Lilla - lillabenczur@gmail.com
    Magyar Individuálpszichológiai Egyesület - Oláh Ibolya - oibolya@hotmail.com
    Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület - Szűcs Mónika - szucsmoni@freemail.hu
    Magyar Művészetterápiás Egyesület - Valachiné Geréb Zsuzsanna - gerebzsuzsa@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekpszichoterápiás Szekció - Csák Annamária - csak.annamaria@freemail.hu
    Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - Lőrik Dóra - lorikdora@gmail.com
    Magyar Pszichodráma Egyesület - Móra László Xavér - mora.laszlo@ppk.elte.hu
    Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - Kövesdi Andrea - andikovesdi@gmail.com
    Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület - Kovács Dóra - kovacsdoracsilla@gmail.com
    Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület - Miklós Barbara - miklos.barbara@gmail.com
    Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága (MSZCT) - Kálmán Márta - kalman.marta@gmail.com
    Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület - Rosta Teodóra - rostateo@gmail.com
    Magyar Zeneterápiás Egyesület - Varga Ágnes - vvagnes@gmail.com
    Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - Farkas Kinga - farkas.kinga12@gmail.com
    Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület- Fazekas Ágnes - fazekas.agnes@chello.hu
    Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága - Cserey Miklós - belsoero@belsoero.hu
    Magyar Viselkedés-tanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület - Tölgyes Tamás - tolgyestamas@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoszomatik Szekció - Harrach Andor - andorh41@gmail.com
    Magyar Transzperszonális Egyesület - Orosz Katalin - oroszkati.tp@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2018.05.18.
    Rendezvény vége: 2018.05.19.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Érzelmi-És Viselkedészavarok Kezelése Játékterápiával. Elméleti És Módszertani Alapismeretek, Korai Intervenció (Modul 1)

    Részvételi díj: 28.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A játékterápia gyermekközpontú módszer, melyben a játék az elsődleges, a beszéd a másodlagos médium. A játékterapeuták olyan gyermekekkel játszanak, akik pszichés nehézségekkel és nehéz élettapasztalatokkal küzdenek – beleértve például a depressziót, szorongást, magatartászavarokat, ADHD-t, egyéb emocionális és viselkedési problémákat, zavarokat, a válást, a családon belüli erőszakot, a kríziseket, traumákat.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.18.
    Rendezvény vége: 2018.05.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/erzelmi-es-viselkedeszavarok-kezelese-jatekterapiaval-elmeleti-es-modszertani-alapismeretek-korai-intervencio-modul-1/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A vastagbél motilitási problémái

    Előadó: Prof. Ritter László

    Időpont: 2018.05.16.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára - A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Időpont: 2018.05.11.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Gallai Mária: Autizmus spektrum zavar diagnosztikája felnőttkorban. Korai anamnézis jelentősége.
    Dr. Szuromi Bálint: Autizmus spektrum zavar differenciáldiagnosztikája felnőttkorban. Biológiai terápiák.
    Dr. Farkas Kinga: Pszichoszociális intervenciók autizmus spektrum zavarban felnőttkorban.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    A programokon a részvétel ingyenes.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2018.I/00220
    Vizsga: teszt Pontszáma: 6

    Rendezvény kezdete: 2018.05.08. 14:00
    Rendezvény vége: 2018.05.08. 16:15

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Rendezvény kezdete: 2018.05.04.
    Rendezvény vége: 2018.05.06.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára

    Részvételi díj: 19.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Időpont: 2018.04.26.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2018. 04. 20-21 és 04. 27-28.
    (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 40.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.20.
    Rendezvény vége: 2018.04.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdései

    Előadó: Prof. Bodoky György DSc

    Időpont: 2018.04.18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
    (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.14.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Rendezvény kezdete: 2018.04.06.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    Rendezvény kezdete: 2018.03.09.
    Rendezvény vége: 2018.03.11.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Időpont: 2018.03.02.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és Pszichoanalízis

    Rihmer Zoltán pszichiáter (Budapest) Művészi kreativitás és pszichiátria betegségek

    Időpont: 2018.02.16.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi u. 16., Petőfi Irodalmi Múzeum, Vörös szalon

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSAKIT- Téli Workshop: Képzés vagy gyógyítás?

    Intenzív sajátélmény vs. koherens fejlődés
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
    Téli Workshop

    CME akkreditáció: SE-TK/2018.I./00101
    1. addiktológia, 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria, 3. igazságügyi pszihiátria, 4. klinikai szakpszichológus, 5. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, 6. psychiátria, 7. pszichotherápia
    Részvételi díj: 6000 Ft, magában foglalja az ebédet,
    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak
    átutalás: 11991102-02105785-00000000
    Jelentkezés: csakitws@gmail.com,
    oftexen keresztül is lehet jelentkezni
    Jelentkezési határidő: 2018. február 2.

    További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2018.02.10. 10:00
    Rendezvény vége: 2018.02.10. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az evészavarok aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az evészavarok aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Pászthy Bea: Az evészavarok diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései
    Prof. Túry Ferenc: Evés- és testképzavarok
    Dr. Hajduska-Dér Bálint: Protokollok az evészavarok terápiájában

    Időpont: 2018.02.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - EGYÜTT: MŰKÖDIK. - A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEI.

    Előadó: Dr. Pilling János PhD egyetemi docens

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.12.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.12.13. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében

    Részvételi díj: 19.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.30.

    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Elhízástudományi Társaság 25. éves Jubileumi Kongresszusa

    25 éves az elhízástudomány - Az elhízás elmélete, klinikai gyakorlata és a megelőzés lehetőségei címmel kerül megrendezésre 2017. november 24-25-én a Magyar Elhízástudományi Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa.

    Kiemelt témák:

    Mindkettő számít: öröklés és környezet

    Fókuszban a kezelés: Metabolikus és mentális zavarok elhízásban

    Kezelhető az elhízás az egészségügyi ellátórendszer keretein belül (Kerekasztal konferencia)

    Bejelentett előadásra lehetőséget biztosítunk.
    Absztrakt beküldési határidő: 2017. november 5.

    További részletek a rendezvény honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Helyszín: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1., Magyar Sport Háza
    A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany-2017/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    Időpont: 2017.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az ADHD a gyermekkortól az időskorig

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
    Pontszáma: 8

    Rendezvény kezdete: 2017.11.21. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.11.21. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián. A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

    A kongresszus fő témakörei:
    - Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
    - A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
    - Újdonságok a hazai alváskutatásban
    - Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
    - Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
    - Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A kongresszus szervezői:

    Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
    Elnök
    Alvástársaság
    osztályvezető főorvos
    Neurológiai Osztály
    Honvédkórház, Budapest

    Dr. habil. Faludi Béla PhD.
    Főtitkár
    Alvástársaság
    egyetemi adjunktus
    Neurológiai Klinika
    PTE KK, Pécs

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Helyszín: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jogi problémák a mindennapi ellátás során avagy forenzikus pszichiátria

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Forenzikus pszichiátriai című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján 2017. november 6-ig, a www.oftex.hu oldalon.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00127,
    Pontszáma: 42.

    Díja: 30.000.- Ft. Lehetőség van 1 napra is regisztrálni!
    A befizetésről a tájékoztatót lsd. az OFTEX portálon

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.16.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterülete

    Előadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc

    Kreditpont*: 20 pont

    Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu

    Akkreditációs díj: 1000 Ft

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia

    * Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz

    Rendezvény kezdete: 2017.11.15. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.11.15. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Időpont: 2017.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző Kurzusa

    Szeretettel és barátsággal hívjuk Önöket, hogy ünnepeljék velünk a szakterületet és az azt képviselő Magyar Neuroradiológiai Társaságot. Kérjük, ne hagyják ki ezt a jubileumi alkalmat, regisztráljanak minél hamarabb a www.mnrt.hu honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről.

    Szívélyes üdvözlettel,

    Dr. Rudas Gábor, a Kongresszus elnöke

    Prof. Dr. Barsi Péter, az MNRT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
    Rendezvény vége: 2017.11.11.
    Helyszín: Visegrád, Thermál Hotel Superior****
    A rendezvény Web oldala: http://mnrt.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PsziHé - Pszichoterápiás Hétvége (2017)

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. június 25!

    A rendezvény tájékoztatója és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2017.11.03.
    Rendezvény vége: 2017.11.05.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferencia

    Várjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.

    Előzetes program

    • Jogi alapok – Vizi János, osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály

    • Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet, pszichiáter, CHU Montpellier

    • "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra

    • Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

    • A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke

    • OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt, osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika

    • Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János, a Tündérhegyi Klinika Igazgatója

    • Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus

    • A becsempészett pszichoterápia – Pap László, pszichoterapeuta

    • Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva, Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.10.27. 17:00
    Helyszín: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.

    Program:

    Péntek
    15:00 Bevezetés
    15:15 Előadások
    Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
    A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
    Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)

    Szombat
    9:30 Bevezető gondolatok
    9:45 Előadások
    Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
    A bujaság története (Dr. Németh Attila)
    Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János

    Részvételi díj:
    1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
    (A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)

    Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
    Rendezvény vége: 2017.10.28.
    Szervező: Geró Kata
    Tel: 06 (30) 531 0620
    E-mail: gerokata@t-online.hu
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dr. Jakubovits Edit: Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete

    Jelentkezési lap >>

    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kolléga! Kedves Diákok!
    Fogadja meghívásunkat a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő workshopjára, melynek címe:
    Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete.
    A háromórás műhelyt Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus, pszichoterapeuta tartja. Minden érdeklődő kollégát, diákot szívesen látunk!
    Dr. Jakubovits Edit tapasztalatai alapján kerül áttekintésre és megvitatásra a szuggesztió fogalma, hatásai és törvényei. Az emberi létezés kezdetétől jelenlévő hatások, mint szuggesztív tényezők alakítják ki azt a mély, belső mag-hitrendszert, mely segít eligazodni és túlélni az adott környezetben. A koragyermekkorban spontán felvett negatív szuggesztiók interiorizálódnak, ennek révén autoszuggesztióként működnek tovább. A hipnózis, vagy bármiféle pszichoterápia csak akkor tud valódi változást hozni, ha elérik ezt a belső mag-hitrendszert. Így minden külső szuggesztió csak átmeneti hatással bírhat, és egy lehetőséget adhat ahhoz, hogy az egyén létrehozhassa saját maga változását, és végre önmaga lehessen.

    Minden érdeklődő kollégát, diákot várunk szeretettel!

    Dátum: Időpont: 2017. október 27. 16:00

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft (MHE tag: 3000), Helyszínen 4500 Ft (MHE tag: 3500).

    Időpont: 2017.10.27.
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301. terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
    Részvételi díj: 24 000 Ft
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu-n.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.26.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A neuropszichiátria újabb eredményei

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.

    Program:

    Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása

    Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében

    Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
    Pontszáma: 6 pont

    Rendezvény kezdete: 2017.10.24. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.10.24. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Időpont: 2017.10.20.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájára

    Kedves Kollégák!

    Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.

    Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.

    konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.

    Üdvözlettel
    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2017.10.13.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

    • Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    • Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    • Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.10.01.
    Kategória: Képzés
    Szervező: Vadaskert Alapítvány

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság 25 éves Jubileumi Kongresszusa

    Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 1.
    Előadásbejelentés határideje: 2017. július 31.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.22.
    Rendezvény vége: 2017.09.23.
    Szervező: New Instant Szervezőiroda
    Munkahely neve: Vágfalvi Edit
    Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
    Tel: 06 1 225 0303
    Fax: 06 1 225 0304
    E-mail: instant@newinstant.hu
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Fő utca 10., Hotel Magyar Király****
    A rendezvény Web oldala: http://newinst.wixsite.com/mapszig25

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - Debrecen

    Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.

    Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)

    A képzés szakmai vezetője:
    Prof. Tringer László egyetemi tanár
    A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
    Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
    Tel.: +36 20 666 3697
    E-mail: titkarsag@vikote.hu

    A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
    A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 – 15,30 óráig tart.
    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
    Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>

    További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.

    Időpont: 2017.09.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)OPAINyírő és KRKA továbbképzési napok

    Rendezvény kezdete: 2017.09.15.
    Rendezvény vége: 2017.09.16.
    Helyszín: Gárdony,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2017. első félévi akkreditált képzései

    Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév, 30 órában

    (autogén tréning, meditáció)

    SE-TK/2017.I./00085
    Kreditpont: 50

    Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 1 félév, specializáció (100 órás alapképzés elvégzését követően), 45 órában, blokkos formában

    SE-TK/2017.I./00091
    Kreditpont: 50

    Óradíj: 2100 Ft

    Az egyes tanfolyamokról a részletes információk (tárgy, oktatók, időpontok, jelentkezés menete stb.) rövid idő múlva a honlapon is megtalálhatók! (www.relaxacio.hu
    ), a Képzések oldalon

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2017.12.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta képzés 2017-2019

    Kedves Kollégánk

    Örömmel értesítjük, hogy a Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelyen 2017. szeptemberétől pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisban indul.

    A képzés vezetője: Prof. Fekete Sándor

    Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a képzés tanulmányi felelősénél Dr. Árkovits Amarylnál lehet az amaryleszter@gmail.com e-mail címen 2017. április 30-ig

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25. péntek

    Rendezvény vége: 2018.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

    Időpont: 2017.06.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja

    Részvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.

    http://vadaskert.hu/event/a-tourette-szindroma-es-tic-zavarok-diagnozisa-es-terapias-protokollja/

    Időpont: 2017.06.08.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos Nagygyűlése

    Az évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.

    A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.

    További információ a csatolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2017.06.01.
    Rendezvény vége: 2017.06.03.
    Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
    Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
    Helyszín: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.

    http://vadaskert.hu/event/szorongos-csoport-vezetese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

    Időpont: 2017.06.01.

    http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.26.
    Rendezvény vége: 2017.05.27.

    http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/

    Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
    Rendezvény vége: 2017.05.19.

    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

    http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korunk lelki betegségei - a depresszió és a borderline szindróma

    Az előadás első részében a depresszió témakörét szakemberünk, dr. Fridél Mária pszichiáter bontja ki, és többek között az alábbi kérdésekre adja meg a válaszokat:

    - Mi vezet a depresszió kialakulásához?
    - Mi utalhat arra, hogy valaki depresszióban szenved?
    - Milyen fajtái vannak?
    - Milyen a párkapcsolat, vagy egyéb kapcsolat egy depresszióban szenvedővel? A környezete miképpen tudja gyógyulását segíteni?
    - Végérvényesen meg lehet gyógyulni belőle? Hogyha igen, akkor milyen eszközökhöz célszerű a gyógyulás érdekében folyamodni?

    Egy rövid szünetet követően, előadásunk második részében a borderline szindróma problematikáját járjuk körbe dr. Keresztes Zoltán pszichiáterrel.

    - Milyen a borderline szindrómában szenvedő ember?
    - Mikor és minek következtében alakul ki a szindróma?
    - Mi a gyakori lefolyási folyamata?
    - Hogyan kezelhető?
    - Miképpen tud a borderlineos környezete a felépülésében segédkezni?

    Az előadás utolsó részében pedig Kneszl Beáta Carmen, az Én, a megbélyegzett című sikerkönyv írója beszél személyes, borderlineosként átélt tapasztalatairól.

    Belépő: 1200 Ft
    Jegyvásárlás a helyszínen.

    A rendezvényre nincs regisztráció, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!

    Együttműködő partnerünk a Mikola Studió Kft.
    __________________________________________________
    A Jog és Pszichológia folyóirat célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen olyan fontos gyakorlati információkat a jog, a pszichológia, a pszichiátria és a mediáció témakörében, amelyek az emberek hétköznapjai során gyakran felmerülő problémákra adnak választ, és amelyeket legfőképpen költséges tanácsadás vagy mediációs eljárás során szerezhetnének meg.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.25. 18:30
    Rendezvény vége: 2017.04.25. 20:30
    Tudományos információ: dr. Kundrák Villő
    Címe: ,
    E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
    Szervező: dr. Kundrák Villő
    Munkahely neve: Jog és Pszichológia folyóirat
    Címe: ,
    Tel: 06307331911
    E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
    Helyszín: 1085 Budapest, Üllői út 2-3/ Baross utca 1. (a Kálvin térnél), Premier Kultcafé
    A rendezvény Web oldala: http://www.jogespszichologia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)

    Szervezőbizottság:
    elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
              Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
              Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu

    A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.

    Meghívott előadóink:
    - Arnoud Arntz
    - Demetrovics Zsolt
    - Perczel Forintos Dóra
    - Németh Dezső
    - Unoka Zsolt
    - Simon Lajos
    - Steinberg Johanna

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
    Helyszín: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. Vándorgyűlése

    A konferencia fő témája: A lelki egészség a családban

    További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
    http://csaladterapia.hu/

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.23.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Rehabilitációs Képzés

    Tisztelt Kollégák!

    2017. április 21-22-én pszichiátriai rehabilitációs képzést tartunk OFTEX tanfolyam keretében.

    A tanfolyam: SE-TK/2017.I./00278 sz.
    Az OFTEX portálon található.

    Jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk: 2017. április 18.

    A tanfolyamon a szakvizsga kérdéseire épített előadásokat hallhatnak, hogy ezzel a szakvizsgára felkészülést megkönnyítsük. Ezért javasoljuk a részvételt.

    Dr. Kosza Ida PhD
    tanfolyamszervező

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - Fertőző bolondságaink

    Akkreditált alatt

    Előadó: Dr. Kovács Gábor - infektológus főorvos

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.04.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)
    és a Krka közös rendezvénye.

    A rendezvény utólag kerül akkreditálásra.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.07.
    Rendezvény vége: 2017.04.08.
    Helyszín: 3176 Hollókő, Sport utca 14., Hotel Castellum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 33.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban.

    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

    Rendezvény kezdete: 2017.03.31.
    Rendezvény vége: 2017.04.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2017.03.24.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WADD & V International Congress 2017

    1st World Congress of the World Association on Dual Disorders (WADD) and the 5th International Congress of the Sociedad Espanola de Patologia Dual (SEPD)

    ABSTRACTS SUBMISSION HAS BEEN EXTENDED

    Symposia&Workshops 26 September
    Orals&Posters 1 November

    Submit your proposal

    Rendezvény kezdete: 2017.03.23.
    Rendezvény vége: 2017.03.26.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: http://www.icdd-congress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzés

    Akkreditált képzés 16.000 Ft

    Délelőtt:

    9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
    10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
    10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
    11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
    Ebéd szünet (12.30-13.30)

    Délután:

    13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
    14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
    14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
    15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
    16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
    16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa – Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió

    Időpont: 2017.03.23.

    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk.

    A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

    Időpont: 2017.03.17.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem.

    A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening-2/

    Időpont: 2017.03.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ ELÉVÜLHETETLEN INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIA…

    Részvételi díj: 3500 Ft – egyesületi tagoknak: 3000 Ft

    A program 12 ponttal akkreditált orvosok és pszichológusok számára!

    A magyar nyelvű fordítás mind az előadáson, mind a műhelyen BIZTOSÍTOTT!

    Szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy szakmai találkozónk elődeink hagyatékának
    méltó gondozása lehessen!

    MIPE elnökség

    Rendezvény kezdete: 2017.03.04. 11:00
    Rendezvény vége: 2017.03.04. 14:00
    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39, Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok az Országos Pszichiátriai és Addiktolódiai Intézete és a KRKA közös rendezvénye

    Rendezvény kezdete: 2017.03.03.
    Rendezvény vége: 2017.03.04.
    Helyszín: Hollókő, Castellum Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    Kávé és szív-érrendszeri kockázatok

    Előadó: Dr. Alföldi Sándor
    Felkért hozzászóló: Dr. Masszi Gabriella PhD

    Időpont: 2017.03.01.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája III.

    A rendezvény végleges programját 2016. október 20-ig küldjük elektronikus levélben, ezért kérjük, a regisztrációs lapon adja meg e-mail címét.

    A HOPPA célja az, hogy segítse a kollégákat a pszichiátriai, pszichoszomatikus, pszichoszociális kórállapotokkal kapcsolatos legújabb ismeretek megszerzésében, illetve segítse a szakmák közti párbeszédet és együttgondolkodást.

    A Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája Magyarország első családbarát orvostovábbképző konferenciája.

    A továbbképzés a következő szakvizsgával rendelkező orvosok: gyermek-gyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi elmeorvostan, iskolaegészségtan és ifjúságvédelem, klinikai farma-kológia, megelőző orvostan és népegészségtan, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichotherápia, illetve klinikai szakpszichológusok számára akkreditált.

    Várható kreditpont-értéke: 50 pont

    Meghívó, jelentkezési lap és részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.02.16.
    Rendezvény vége: 2017.02.18.
    Tudományos információ: Dr. Pászthy Bea
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
    E-mail: paszthy.bea@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HOPPA2017

    Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései

    Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
    Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János

    Időpont: 2017.02.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sématerápia alkalmazásának lehetőségei párkapcsolati terápiákban I.

    A szeminárium első napjának keretén belül a szeminárium vezetői bemutatják a párkapcsolati terápiákban igen eredményesen alkalmazható sématerápiás elméletet és a hozzá kapcsolódó sématerápiás kérdőív gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit.

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Jelentkezés IDE KATTINTVA

    Részletek megtekinthetőek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.31. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.01.31. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12, MCSE székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alternatívák a zárt osztályon túl - filmvetítés és kerekasztal

    A nem-önkéntes pszichiátriai gyógykezelés emberi jogi problémáiról szervez filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a TASZ.

    Milyen esetekben és hogyan lehet bekerülni a zárt osztályra? Ez az intézkedés valóban a személy és környezetének védelmét szolgálja? Szükséges és arányos eljárás a szabadság ilyen mértékű korlátozása? Milyen jogi garanciák vannak ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Milyen lehetséges alternatívák lehetnek a segítségnyújtásban?

    Az esemény célja, hogy több szempontból járja körül a sürgősségi és kötelező gyógykezelés problémakörét és hogy párbeszédet tudjon kezdeményezni a pszichiátriai osztályokon jelenleg zajló és ehhez képest alternatív megoldások lehetőségéről.

    REGISZTRÁCIÓ
    Az eseményen való részvétel ingyenes. Ahhoz, hogy mindenképpen legyen helyed a kávézóban, kérjük, regisztrálj az alábbi linken.
    Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.30. 17:30
    Rendezvény vége: 2017.01.30. 21:00
    Szervező: TASZ
    E-mail: www.tasz.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 86., Térkép elrejtése Nem Adom Fel Cafe & Bar
    A rendezvény Web oldala: https://www.facebook.com/events/390593547999399/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése

    Fontos határidők
    Díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határidő: 2016. október 31.
    Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. október 31.
    Absztrakt leadási határidő meghosszabbítva: 2016. november 15.
    Szállásfoglalás határideje: 2016. december 9.

    További információk a rendezvény oldalán: www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

    Rendezvény kezdete: 2017.01.26.
    Rendezvény vége: 2017.01.28.
    Tudományos információ: Osváth Péter, Ostorharics – Horváth György
    Szervező: Jónák Éva
    Munkahely neve: TENSI Kft.
    Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
    Fax: +36 (1) 345 1544
    E-mail: mptinfo@tensi.hu

    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismeret

    Radnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2017 januárjában 150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismereti csoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.

    A családterápiás önismeret a családterapeuta képzésbe, illetve a klinikai szakpszichológusi és a pszichoterapeuta képzés kötelező önismereti részébe beszámítható.

    Gyakorisága: havonta egy hétvége, 9.00-18.00 óráig (10 tanóra/nap).
    Időpontok: 2017. január 7-8., a további időpontokat az első alkalommal együtt beszéljük meg.
    A képzés befejezése várhatóan októberben lesz.
    Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig.
    A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
    A csoport létszáma: maximum 14 fő.
    A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    A jelentkezés feltételei:
    • rövid szakmai önéletrajz
    • rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
    • felsőfokú végzettséget igazoló okmányok másolata
    • előzetes személyes interjún való részvétel

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.

    A jelentkezés határideje: 2016. november 15.
    A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
    Radnay Gábor, klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
    E-mail: radnaykepzes@gmail.com
    Telefon: +36-70-433-7640

    A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
    http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend

    Rendezvény kezdete: 2017.01.01.
    Rendezvény vége: 2017.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    Időpont: 2016.11.25.

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=278&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.25.
    Rendezvény vége: 2016.11.26.

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.11.24.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Biológiai Pszichiátria Kongresszus

    Akkreditált rendezvény: 40 pont

    Rendezvény kezdete: 2016.11.23.
    Rendezvény vége: 2016.11.25.
    Munkahely neve: Congressline
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.

    Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.

    Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2016.11.22. 09:00
    Rendezvény vége: 2016.11.22. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=271&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.18.
    Rendezvény vége: 2016.11.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány

    A rendezvény időpontja: 2016. november 16. 13:30

    akkreditálás alatt!

    jelentkezés:rekainemz@nyiro-opai.hu

    Neuroesztétika

    Előadók: Prof. Dr. Nagy Zoltán és Dr. Bokor Magdaléna

    Időpont: 2016.11.16.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Konferenciája 2016

    A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2016. évi konferenciáját.

    A KONFERENCIA FŐ TÉMÁI:

    -Ízületi fájdalmak
    -A fájdalomkutatás legújabb hazai eredményei
    -Fájdalom szindrómák neurológiai kórképekben
    -Szabadon választott témák
    -Poszter szekció

    Szabadon választott témában: lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére. Az érdeklődőket kérjük, küldjék meg az előadás címét és max. 200 szavas összefoglalóját Dr. Szok Délia e-mail címére (dszok@ hotmail.com) 2016. május 31-ig.
    A beérkezett előadás-javaslatok közül a MOFT vezetősége választja ki a szóbeli előadás formájában elhangzókat, a többiek számára poszter bemutatási lehetőséget ajánl fel.

    A rendezvény továbbképzési akkreditációja folyamatban.

    További információ és program a kapcsolódó dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: 6721 Szeged, Maros u. 1, Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/fajdalom/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2016

    A klinikai idegtudomány új eredményei

    Jelentkezési határidő: 2016. november 3.

    Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, a jelentkezés a www.motesz.hu oldalon online, vagy e-mailben az info@motesz.hu
    címen.

    A részvételi díj előzetes megfizetése a rendezvényen való részvétel feltétele.

    Részletes Tájékoztató, Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Nagyterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/

    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport forenzikus pszichiátriai tanfolyama

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 5-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00133, akkr. pont: 46

    díja: 30 000.- Ft.

    Dr. Baran Brigitta egyetemi docens
    a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
    szervező

    Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.10.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Szervező: Dr. Baran Brigitta
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em. Tanácsterem

    CME
    40 ponttal az akkreditáció megtörtént
    TANFOLYAMKÓD: SE-TK/2016-II./00284.

    Jelentkezés, információ
    e-mail: macsope@gmail.com
    honlap: www.macsope.hu
    facebook: Pszichoterápiás Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2016.11.04.
    Rendezvény vége: 2016.11.06.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)80 ÓRÁS SZUPERVÍZIÓ

    Radnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2016 novemberében 80 órás családterápiás szupervízióscsoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.
    A szupervíziós csoportba azok jelentkezését várom, akik az új Képzési Rend szerint (2014.szeptember 10. után) kezdték el képződésüket, és már sikeresen befejezték a 200 órás alapképzést.

    Gyakorisága: havonta egy pénteki nap, 09.00-18.00 óráig (10 tanóra).
    Időpontok: 2016. nov. 4., 2016. dec. 2., 2017 időpontjait az első alkalommal együtt beszéljük meg. A szupervízió befejezése júniusban lesz.
    Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig. A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
    A csoport létszáma: max. 14 fő.

    • felsőfokú végzettséget igazoló okmány másolata
    • 200 órás alapképzést igazoló tanúsítvány másolata
    • A második 80 óra szupervízió esetében a fentieken kívül még be kell adni az előző szupervízió teljesítését igazoló tanúsítványt és az előző szupervízión kitöltött, és a kiképző által aláírt Szupervíziós adatlap másolatát.

    A jelentkezés határideje: 2016. október 23.

    Radnay Gábor klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
    E-mail: radnaykepzes@gmail.com
    Telefon: +36-70-433-7640

    A szupervízió során három családterápiás eset bemutatása szükséges (egy szóban, kettő írásban részletes leírás formájában). A 80 órás szakaszban 3 részletesen leírt első interjút is be kell adni írásban, ami megegyezhet a 3 bemutatott eset első üléseivel. A három eset közül kettőnek legalább 4 ülésig el kell jutnia. Amennyiben a csoport tagjai párban dolgoznak, együttesen legalább 4 esetet kell bemutatniuk. Elfogadható, ha valaki lezárt folyamatot mutat be, és azzal kapcsolatban van szupervíziós kérdése. Kiképzővel dolgozó hallgató ismertetheti a szupervízión ezt a folyamatot is, de a 3 eset közül csak az egyik lehet ilyen. Ajánlott, hogy a 80 órás szupervíziós folyamatban a hallgató legalább az egyik szupervízióba vitt esetét kép vagy hangfelvétellel is illusztrálja, az MCSE Etikai Kódexben szabályozott szempontok betartásával.

    Rendezvény vége: 2017.06.30.

    Időpont: 2016.10.30.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja".
    A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2016. október 27.-28. Kezdés: 2016.október 27. 10 óra

    Maximális létszám: 30 fő

    Jelentkezés: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon

    Rendezvény kezdete: 2016.10.27.
    Rendezvény vége: 2016.10.28.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
    Szervező: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezető
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Címe: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
    E-mail: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Komplex trauma és disszociatív zavarok - Nemzetközi Kongresszus

    Részvételi díj: 35.000 Ft. Diákoknak (PhD nappali képzésben résztvevőknek is) a kongresszus díja 25.000 Ft.

    A részvételi díj tartalmazza a konferencia szakmai programjain való részvételt, melyeken
    magyar nyelvre történő szinkrontolmácsolást biztosítunk.

    A kongresszus akkreditálása folyamatban van, 12 továbbképzési ponttal.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.21.
    Rendezvény vége: 2016.10.22.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam (2016.10.10-12.)

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamára, melyet a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezünk.

    A részletes program az OFTEX oldalon található.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 4-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00062

    Akkr. pont: 50

    A program díja 50.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14., Lurdy Ház, I. em. 6-os terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIII. konferenciájára

    MÁR LEHET JELENTKEZNI AZ MPE XXIII. KONFERENCIÁJÁRA!!!!!!!!!

    Jelentkezési lap kitöltése ITT!

    absztraktok műfajai:

    1. Előadás
    2. Szakmai közösségek bemutatkozása
    3. Műhely
    4. Kutatási beszámoló (90 perc)
    5. Esetbemutatás, felkért hozzászólóval (90 perc)
    6. Klinikai szeminárium
    7. Vitaülés
    8. Kerekasztal
    9. Szupervízió a gyakorlatban
    10. Könyvbemutató
    11. Könyvbemutatás poszterrel

    absztrakt beküldés: június 15-ig

    A konferencia akkreditációja folyamatban van.

    Bővebb információ a kapcsolt domunetum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
    Rendezvény vége: 2016.10.08.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara,
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MPE Konferencia - Járt és járatlan utak

    Absztrakt leadási határidő: június 15.

    Korai befizetés határideje: július 1.

    Előadói Regisztráció: ITT

    Jelentkezni: Jelentkezési lap

    További részletes információk (részvételi díjak, CME-pontok, határidők, kedvezmények) hamarosan a honlapon
    (www.psychoanalysis.hu/) is olvashatók lesznek.

    A konferencia facebook-oldalán (www.facebook.com/mpekonferencia) szintén folyamatosan frissülő információkat találhat.

    Esetleges kérdéseivel Szabó Annamáriához fordulhat az info@psychoanalysis.hu címen.

    Lélekelemzés c. folyóiratra előfizetési lehetőség:
    www.psychoanalysis.hu/lelekelemzes/lelekelemzes_megrendeles

    Részletes információ és Program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
    Rendezvény vége: 2016.10.08.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Kutatói Szalon meghívó

    A szalon vendége Alain Fischer, világszerte elismert professzor, a francia vezető genetikai kutatóközpont, az Institut Imagine igazgatója, a Francia Tudományos Akadémia tagja, továbbá Sophie Saunier, az intézet kutatócsoport-vezetője.

    A rendezvényre szeretettel várjuk Önöket.

    Jelentkezni:
    tudomanyos.rektorhelyettes@semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.06. 17:00
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Helyszín: 1085 Budapest, Üllői út 26., Semmelweis Szalon - Rektori épület I. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró Konferenciája

    Alaptéma: Térhódítás a belső világban, eligazodás a külső térben
    A tér szüli az időt, az idő szüli a történeteket…

    A konferenciát a 2012-ben alakult Közép-dunántúli Tagozat rendezi meg ebben az évben egy különleges helyen, Pápán, a Bakony szívében.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Kategória: Képzés
    Szervező: dr. Sinkovics Péter
    E-mail: relaxkonferencia20106@gmail.com
    Helyszín: Pápa,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live-Egiszüret

    Rendezvény kezdete: 2016.09.30.
    Rendezvény vége: 2016.10.02.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rendszerszemléletű Családterápiás Szupervízió

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervízió indul Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével 2016. szeptember végi kezdéssel.

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik. A szupervízióra csak a Családterápiás Alapképzésüket 2014. augusztusa előtt megkezdők jelentkezhetnek.

    A csoport létszáma legalább 8 és legfeljebb 12 fő.

    A tanfolyam 2017 februárig tart. Az alkalmak csütörtökönként, 16:00 – 20:00 között lesznek, alkalmanként 4 képzési órában.

    A tanfolyam óradíja 1500 forint, azaz összesen 75000.-, mely két vagy négy részletben fizethető, a tanfolyam idején arányosan elosztva.

    További információ és Jelentkezni:
    daniel@kozmavizkeleti.hu

    Az első részlet a tanfolyam indulásakor esedékes.
    Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz egy alkalmat és még egyszer egy órát lehet.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.02.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Radnóti Miklós utca 25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programja

    Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. szeptember 22-én, csütörtökön 19 órakor tartjuk.

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia" felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2016.09.22. 19:00
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciája

    Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciáján, melyet “Csoport a fejekben” címmel 2016. szeptember 17-én tartunk Budapesten.

    A rendezvény CME akkreditált: 10 pont igényelhető addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichotherápia szakvizsgák esetén.

    Tanfolyamkód: SE-TK/2016.II/00212

    Szeretettel várunk minden Csoportozót és Érdeklődőt!

    A szervezőbizottság nevében üdvözlettel,
    Linzenbold Ildikó

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Időpont: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Révay utca 16, Bálint-ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/csoport-a-fejekben/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport a fejekben

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. Konferenciája

    Idei, immár X. alkalommal meghirdetett konferenciánk címe abból az elgondolásból indít, hogy az ember társas lény. Nem tudunk a többi ember nélkül lenni, érezni és gondolkodni. Születés után az anya-gyerek kettősből növünk bele a családba, majd fokozatosan a tágabb társadalmi és kulturális közösségekbe. A fejünkben folyton ott van a másik, ott vannak a különböző csoportok, mint vonatkoztatási rendszer, ezek határozzák meg önmagunkhoz, a másikhoz és a világhoz való viszonyunkat. A csoport válhat biztonságos, megtartó szociális hálóvá, vagy félelmekkel teli, akár fenyegető közeggé. A csoport megadja a valahová tartozás élményét és az elhatárolódás lehetőségét is. Egyéni terápiákban is külső és belső kapcsolatokban, áttételekben gondolkodunk, ezek a külső és belső kapcsolatok elevenednek meg a csoportterápiás térben is.

    Jelentkezés:
    www.macsope.hu
    https://www.facebook.com/events/1188938124452798/

    Időpont: 2016.09.17.
    Tudományos információ: Gál Béla
    Munkahely neve: Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
    Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K. 12
    E-mail: bela.gal.jr@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó

    Tel: 30-9689007
    E-mail: linzenboldildiko@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay 16., Bálint Ház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Juhász Pál Emlékkonferencia

    További részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Magyar Evészavar Kongresszus

    A kongresszus fő témái:

    - Klasszikus és új típusú evészavarok epidemiológiája
    - Evészavarok és testképzavarok prevenciója és terápiája
    - Az obezitás rizikófaktorai és komplex terápiája
    - Gyermek- és serdülőkori evészavarok
    - Evészavarok szomatikus szövődményei
    - A társszakmák együttműködése az evészavarok terápiájában
    - Esetismertetések

    Várható kreditpont érték: 50 kredit

    A tudományos összefoglalók elküldése on-line a www.convention.hu-n
    Az összefoglalók elküldésének határideje: 2016. június 10.
    Kedvezményes regisztrációs határidő: 2016. június 20.

    A Kongresszus weoldala:http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

    A meghívó, a regisztrációs lap és a szállásfoglalás nyomtatványa megtekinthető a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Kapcsolódó dokumentumok:

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokban

    A rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30

    Előadó: Dr. Szirmai Imre

    Időpont: 2016.09.07.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felvételi Tájékoztató felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésre

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET

    felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    2016/2017. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX.15.) EMMI Rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll.

    Az elméleti képzés (50 óra)

    A gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom)

    Jelentkezési határidő: 2016. augusztus 30. szerda (12:00 óra)

    A pályázatokat, jelentkezéseket kérjük postai úton eljuttatni a Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszékre (VIII. Tömő u. 25-29. Ill. em.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű saját élmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.17.
    Rendezvény vége: 2016.06.19.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Időpont: 2016.06.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő Gyula-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Rendezvény kezdete: 2016.06.08. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.06.08. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) Tudomány - Nyírő Gyula OPAI

    előadó:
    Prof. Dr. Janka Zoltán

    előadás címe:
    Sejtés Selye után: Életünk a paranoia

    Időpont: 2016.06.08.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastaldo szeminárium

    Az Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.

    A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
    A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
    12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
    14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)

    A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
    A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bálint - hétvége 2016

    Kedvezményes jelentkezés május 8-ig!

    Űrlap igénylése és a kitöltött űrlapok küldése csatolt file-ként: balinttarsasag@gmail.com

    Május 31. utáni fizetés kizárólag a helyszínen készpénzben lehetséges!!!

    Örökös tagjaink számára a rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban kérjük, hogy töltsék ki ők is a jelentkezési űrlapot.

    Honlapunkon beléphet a Társaságba, tagsága a 2016-os évi 6000, illetve kedvezményesen (nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas) 3000 Ft tagdíj átutalásával válik érvényessé, ezt követően, illetve ezzel együtt lehetőség van a kedvezményes díj fizetésére.

    A Bálint-hétvége Meghívóját, amely tartalmazza a programtervet és a regisztrációs díjakat, illetve a Jelentkezési lapot letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.05.
    Helyszín: 2030 Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
    A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület éves Közgyűlése

    Bátorfi Andrea pszichológus, művészettörténész tart előadást:

    "Szenvedélyem a tágulás." Amikor a műalkotás életre kel és az élet műalkotássá válik – címmel.

    Időpont: 2016.05.20.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IDŐ VAN - A Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Jelentkezés: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/a-pszichoterapia-folyoirat-2016-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap/

    Plenáris programok:
    Nyitó előadás – Időben vagy az idő miatt: időterápia és terápiás idő (Bárdos György)

    Témacentrikus nagycsoport, akvárium technikával – „Mikor van ideje a generációváltásnak?” (Terenyi Zoltán, Valkó Lili)

    Viadal – Állítások: Egy jó terapeuta pontosan kezdi és fejezi be az ülést ↔ Egy jó terapeuta rugalmasan bánik az ülés idejével (Viadalvezető: Csáky Krisztina; viadorok: Antal Bacsó Péter – Lőrik Dóra; Milák Piroska – Soós István)

    Kulturális program – A szeretés időélménye a pszichoterápiában – Az órák - Filmesszé nyolc tételben (Stark András, filmelemzés)

    Szekcióelőadás

    A maga ideje (Ormay Tom)

    Felfüggesztett idő - Egy szexuális bűnelkövetőknek tartott pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás műhely bemutatása (Moukhtar Lucia)

    Gyorsított idő - archetipikus mese-fordulatok katalizáló hatása csoportmunkában (Stiblár Erika)

    Szabadság és időbeliség a daseinanalízisben (Krékits József, Gedő Éva)

    Az idők szava - megértjük-e, jól értjük-e? (Szőnyi Magda, Nagy Ildikó)

    Van idő? - készenlét a terápiás helyzetben (Terenyi Zoltán, Karher Éva)

    Verbális és nem verbális idő a tündérhegyi mozgáscsoportban (Kiss Tibor Cece, Boros Edit)

    Ideje van a találkozásnak. Az ad hoc csoport interaktív téma – prezentációja (Ajkay Klára, Hódi Ágnes, Kökény Veronika, Mérei Zsuzsa)

    Esetbemutatás (felkért hozzászólásokkal)

    Megbetegítő idő - testbe fordult gyász (Lányi-Wolff Andrea; Felkért hozzászólók: Hódi Ágnes, Tiringer István)

    Hosszútávfutás a Ház körül (Valkó Lili; Felkért hozzászólók: Horváth Klára, Kácsándi Elvira)

    Anya, hiszen neked is két férjed van! - Idő, tér és kapcsolatok szerepe az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett; Felkért hozzászólók: Endresz Hajna, K. Németh Margit)

    „Módszertani sokszemközt”

    Nincs idő a fejfájásra! (Csuhai Csinos Klára, Miklós Barbara, Néveri Emese, Ormay István, Páll Orsolya, moderátor: Árkovits Amaryl)

    „Hogy ez mennyire fáj!” – Sokszemközt a serdülőkorban maradt felnőtt problematikáról (Csonka Judit, Mondok Árpád, Milák Piroska, Kiss Tibor Cece, Tóth Erika)

    Kerekasztal

    Mennyi idő kell a képzéshez és mennyi a terapeutává váláshoz? (Harrach Andor, Illés Enikő, Rózsa Ildikó, Vértes Gabriella; moderátor: Szombathelyi Éva)

    Az idői keret, mint terápiás hatótényező. Mit gondolnak erről a különböző terápiás irányzatok? (Miklós Barbara, Mondok Árpád, Szőnyi Magda, Szűcs Mónika, moderátor: Deák Zsolt)

    A pszichoterapeuta identitás fejlődési fázisai "belülről" nézve (Ajkay Klára, Cz. Szabó Melinda, Danics Zoltán, Farkas Melinda, Hódi Ágnes, Kovács Tamás, moderátor: Cz. Tóth Izabella)

    A mozgásos idő és a feldolgozó verbális idő aránya (Ács Eszter Mónika, Erdélyi Ildikó, Incze Adrienne, Kökény Veronika, Perfalvi Zobor Tünde, moderátor: Albert-Lőrincz Enikő)

    Időélményeink extenzív és intenzív csoportokban (Barcy Magdolna, Fonyó Ilona, Görbe Katalin, Hosszú Éva, Terenyi Zoltán, moderátor: Stark András)

    Mélység? Hosszúság? Szélesség? Mit is jelöl a terápia időtartama? (Antal Bacsó Péter, Árkovits Amaryl, Martényi Erzsébet, Narancsik Gabriella, Soós Nóra, moderátor: Bokor László)

    A transzgenerációs hatások megjelenése és kezelése különböző pszichoterápiás elméletek gyakorlatában (Balogh Klára, Jaroviszkij Vera, Somogyi Erika, moderátor: Szőnyi Gábor)

    Idő-tér: segítség a virtuális világban? (Szabóné Kállai Klára, Szenes Márta, Sebő Tamás, Simon Gabriella, Buza Domonkos, moderátor: Székely András)

    Az időfogalom kialakulása és változása - Különböző életkorú páciensek időélménye (Janda Zsuzsa, Szél Dávid, Tiringer István, moderátor: Horváth Klára)

    Mikor és hogyan foglalkozik a gyász és halál témájával a terapeuta? (Eörsi Dániel, Orosz Katalin, Rohánszky Magdolna, Soós Nóra, moderátor: Tiringer István)

    Műhely

    A lassuló idő a gyorsuló világban – szupervíziós és coaching folyamatban. Az időről szupervíziós szemléletű megközelítésben (Wiesner Erzsébet, Kálmán Márta)

    Team-bemutatás

    Határ-idő - Hogyan dolgozunk határeseti pácienseink időkezelési nehézségeivel? (Forgách Anna, Hansjürgens Anna Mária, Lőrik Dóra, Sinkovics Andrea, Takácsy Márta, moderátor: Vágó Judit)

    Team esetbemutatás (akvárium technikával)

    Team-idő (Boros Edit, Harmatta János, Görbe Katalin, Dávid József, Kiss Tibor Cece, Együd Péter, Milák Piroska, Pádvainé Németh Ilona, Petrovszki Irén)

    Vitaülés

    A múlt és jelen kérdése Oidipusz drámájában - Volt-e Oidipusznak ödipusz-komplexusa? (Bokor László, Krékits József, Tornyossy Mária, vitavezető: Barcy Magdolna)

    Egységes képzés? Érvek mellette és ellene (Pigniczkiné Rigó Adrienn, Szőnyi Gábor, vitavezető: Torma Kálmán)

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    „Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.

    A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.

    Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.

    Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
    Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
    Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
    telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
    postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
    email: konferencia@pszichoterapia.hu

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pannónia Pszichiátriai Egyesület Vándorgyűlése

    Ebben azévben rendezi a Pannónia Pszichiátriai Egyesület, mely Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye pszichiátereit, pszichológusait, szociális munkásait és egészségügyi szakdolgozóit fogja össze, harmincadik, jubileumi vándorgyűlését.

    A vándorgyűlés főcíme: HONNAN HOVA – Az elmúlt és a jövendő 30 év -

    A két napos rendezvényen előadások és workshopok lesznek, amelyeket vezető pszichiáterek, családterapeuták, gyermekpszichiáterek és szociális munkások tartanak.150-200 szakembert várunk rendezvényünkre a régiókból és az egész ország területéről.
    .

    Rendezvény kezdete: 2016.04.29.
    Rendezvény vége: 2016.04.30.
    Helyszín: Pécs, Zsolnay negyed

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    A továbbképző délután témája: A hazai egészségügy perspektívái

    Előadó: Dr. Szócska Miklós

    Rendezvény kezdete: 2016.04.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.04.27. 15:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Időpont: 2016.04.22.

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pont: 14 kreditpont

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
    Rendezvény vége: 2016.04.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Greenfield Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016

    Előregisztráció: 2016. április 12-ig
    Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.

    A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
    http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html

    A Konferencia akkreditációja folyamatban van.

    A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.

    Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
    Rendezvény vége: 2016.04.24.
    Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
    Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
    Tel: +36 1 3451 557
    E-mail: adi2016@tensi.hu
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének éves közgyűlése

    Program:

    A Közgyűlés szakmai programja előtt a Janssen-Cilag Kft képviseletében Dr. Fehér László tart előadást elemezve, értékelve az együttműködés lehetőségeit, eredményeit.

    A Közgyűlés programja:

    1. Elnök, titkár, régióvezetők, ellenőrzési biz. beszámolója

    2. SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika helyzete, helye, szerepe az ellátó rendszerben, az oktatásban és a kutatás területén ( Dr.Réthelyi János)

    3. A pszichiátriai járóbeteg szakellátás, gondozás fejlesztésének irányai (Dr.Balczár Lajos)

    4. A gondozó intézeti tevékenység jelenlegi helyzetével, tevékenységének korlátaival, a teljesítmény finanszírozással, gyógyszertámogatással, gyógyszer beállíthatósággal, szakvélemény kiadásával kapcsolatos észrevételeink, tapasztalataink megbeszélése

    5. Egyebek

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15. 11:00
    Rendezvény vége: 2016.04.15. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nagyenyed u. 8-14., Janssen Akadémia tanácsterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
    Rendezvény vége: 2016.04.17.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratesz Specialista Hétvége

    Idén Galyatetőn kerül megrendezésre a Hippokratesz Specialista Hétvége

    A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

    A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10

    Rendezvény kezdete: 2016.04.09.
    Rendezvény vége: 2016.04.10.
    Helyszín: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10., Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzése

    Kedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!

    Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, „A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében” címmel.

    A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.

    A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.

    Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása – érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.

    A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.

    A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.

    Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu

    Minden résztvevőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2016.04.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház – Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Résztvevők száma: max. 18 fő!

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    Rendezvény kezdete: 2016.03.31.
    Rendezvény vége: 2016.04.01.

    Intézetünk havonta tart Lehel(etnyi) tudomány címmel szerdánként 13:30-tól multidiszciplináris tudományos továbbképző délutánt. Ezen a napon Dr. med. habil Réthelyi János a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója lesz az előadó, melyre szintén szeretettel várjuk!

    A továbbképző délután témája:
    Dr. med. habil Réthelyi János:
    Újabb kutatások szkizofréniában: klinikai tünetek, kognitív funkciók, cannabis, genetika, őssejtes modellezés.

    Időpont: 13:30 – 16:00

    Az eseményt megelőzi 10 órai kezdettel a Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés? címmel megrendezett rendezvény!

    Köszönettel vennénk, ha március 15-ig visszajelezné részvételi szándékát.

    (Amennyiben mindkét programon részt kíván venni, lehetőség van a kórház területén több büfé, vagy a kórházi étterem igénybevételére).

    Tisztelettel:

    Dr. Németh Attila PhD

    Főigazgató főorvos

    Nyírő Gyula Kórház - OPAI

    Rendezvény kezdete: 2016.03.30. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.03.30. 16:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés?

    Tisztelt Osztályvezető Főorvos Asszony/Úr!

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet feladatkörébe tartozik a szakma összes vitás problémáira megoldások keresése. Megfelelő módszernek véljük, ha időszakosan az egyes Pszichiátriai Intézmények ellátóinak vezetőivel beszélgetést kezdeményezünk. Ennek jegyében szeretnénk leülni egy szabad beszélgetésre az ország minden pszichiátriai osztályának vezetőjével.

    Moderátor: Dr. Németh Attila

    Időpont: 10:00 - 12:30- ig

    Az eseményt követi 13:30- tól kezdődően a Lehel(etnyi) Tudomány továbbképző délutánja!

    Nyírő Gyula - OPAI

    Rendezvény kezdete: 2016.03.30. 10:00
    Rendezvény vége: 2016.03.30. 12:30
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., „B” épület 2. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live

    Rendezvény kezdete: 2016.03.18.
    Rendezvény vége: 2016.03.20.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Időpont: 2016.03.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarok

    Időpont: 2016. március 4-5.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Péntek
    14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)

    15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.

    15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.

    16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.

    17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)

    Szombat
    9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"

    10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?

    11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.

    11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.

    12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)

    Utána tesztvizsga!

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Rendezvény kezdete: 2016.03.04.
    Rendezvény vége: 2016.03.05.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma

    A rendezvény időpontja: 2016. március 2. 13:00 – 16:00

    Prof. Dr. Rihmer Zoltán

    A Nyírő Gyula Kórház - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma

    Időpont: 2016.03.02.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségzavarok - továbbképzés

    Program:
    Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
    Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
    Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája

    Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
    Akkr. pont: 6

    Rendezvény kezdete: 2016.03.01. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.03.01. 16:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programja

    Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. február 10-én, szerdán 19 órakor tartjuk. Az est témája:

    „Füst Milán: Boldogtalanok – beszélgetés egy színházi előadás születéséről, a rendezés és a szerepformálás folyamatáról”

    A beszélgetés résztvevői: Funk Iván, az előadás rendezője és Darabont Mikold, a darab főszereplője.

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Részletek a kapcsolódó dokumentum alatt!

    Időpont: 2016.02.10.
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)

    Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás

    Rövid tájékoztató:
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
    2016.03.03.: Életminőség,
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról

    Rendezvény kezdete: 2016.02.04.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Az előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
    Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

    Rendezvény kezdete: 2016.01.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.01.27. 15:00

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris tudományos ülés

    A rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30

    Dr. Kovács József

    A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén

    Időpont: 2016.01.27.
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzés

    Program:
    1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
    2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
    3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
    Akkr. pont: 6

    A programon a részvétel ingyenes.

    További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!

    Rendezvény kezdete: 2016.01.26. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.01.26. 16:30

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.12.11.
    Rendezvény vége: 2015.12.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.12.04. (péntek)

    Időpont: 2015.12.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben Rendezvény

    A rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Flamingó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) ; (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 27-28-29. (péntek-szombat-vasárnap)

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Rendezvény vége: 2015.11.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje

    Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika rendezvénye

    Szakmai program

    November 26. csütörtök

    12.00 órától Regisztráció

    17.15 Megnyitó: Füredi János

    17.30-19.00 Stark András: A hétköznapi őrület történetei – „Eszeveszett mesék” - filmesszé

    19.00 Vacsora

    November 27. péntek
    Elnök: Fekete Sándor

    9.00 – 10.00 Herold Róbert: „Meghalok, hogyha rám nézel” avagy „Rossz, aki rosszra gondol”: a metakogníció szerepe a pszichózisok etiopatogenezisében és terápiájában

    10.00-10.30 Janssen Szimpózium
    Fehér László: „Ami késik, az múlik”: a relapszus-prevenció kihívása és eszközei a szkizofrénia kezelésében

    10.30- 11.00 Szünet

    11.00-13.00 Az eredményes gondozás tényezői: esetismertetések szkizofrén betegek gondozásáról
    Moderátor: Füredi János
    Csonka Andrea
    Molnár Gábor
    Blazsek Péter

    13.00- 15.00 Ebéd

    15.00- 17.00 Bánfalvi Attila: „Sok bába közt elvész a lélek?” A pszi-komplexum dilemmái – előadás és workshop

    17.00-17.30 Szünet

    17.30-19.30 „Nyelv-terápia” – műhely
    Moderátor: Koltai Mária

    19.30 Vacsora

    November 28. szombat
    Elnök: Balczár Lajos

    9.00- 11.00
    Silling Tibor: A pszichiátriai gondozás aktuális kérdései

    Területi beszámolók, jó gyakorlatok:
    Váradi Enikő, Gulácsi István, Magyar Iván

    Pászthy Bea: HOPPA - A háziorvosok pszichiátriai továbbképzéséről

    11.00-11.30 Szünet

    11.30 – 13.00 Jogi aktualitások
    Kerekasztal
    Fodor László, Vizi János

    13.00 Zárás, ebéd, hazautazás

    Rendezvény kezdete: 2015.11.26.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Tapolca, Hotel Pelion

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE

    Program:
    9.00h- Kamarás Márk (Teva Gyógyszergyár Rt): Megélni a mindennapokat.
    9.30 h Kerekasztal megbeszélés: A „Merényi ügy” (OPCAT jelentés és utóélete).
    Résztvevők: Dr. Fliegauf Gergely főosztályvezető, Dr. Gurbai Sándor főreferens (AJBH), Dr. Molnár Károly elnök, Dr. Harmatta János, Dr. Szekeres György (MPT), Dr. Németh Attila főigazgató, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Dr. Vizi János (OPAI), Dr. Gazdag Gábor Centrumvezető főorvos (Merényi Kh.), Prof. Dr. Bitter István, Dr. Tolna Judit (SE), Dr. Haraszti László főorvos (Flór F. Kh.), Dr. Silling Tibor főorvos (MPGRE), és még számos meghívott szakmai vezető és munkatárs, a Főpsziche tagsága.
    A kerekasztalt vezeti: Dr. Magyar Iván a Főpsziche elnöke.

    Szünetben büfé a TEVA támogatásával.

    11.00h Főpsziche Közgyűlés (elnöki beszámoló, Alapszabály módosítás a 2013. évi V. tv. és a 2011. éviCLXXV. tv. rendelkezéseinek történő megfeleltetés).
    11.30h Főpsziche Közgyűlés megismételt időpontban, amennyiben a korábbi időpontban nincs határozatképes létszám. Addig a Kerekasztal folytatódik.

    Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek, és biztosítsák a Közgyűlés határozatképességét!
    A Közgyűlés összehívásáról külön meghívót is küld az elnök.
    Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.11.
    Helyszín: XIX. Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

    A program sajátosságai:
    - szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
    - lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
    - segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlő-dés forrásait;
    - hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kul-turális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség szá-mára is;
    - a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.

    További részletek, valamint a jelentkezési lap megtalálhatóak a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.06.
    Rendezvény vége: 2015.11.08.
    Helyszín: Siófok,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11.06. (péntek)

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:honlapunkon:

    Időpont: 2015.11.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - továbbképzés

    Országos rezidens továbbképzési nap

    Időpont:: 2015. november 4. szerda (10.00-16.00)

    Jelentkezési szándékát kérjük, jelezze: scholtze@nyiro-opai.hu

    A részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben a Fény éve jegyében

    Az ülés programja:
    1. Rihmer Zoltán, egyetemi tanár, az MTA doktora: A fény és a fényterápia helye a pszichiátriai zavarokban
    2. Jakab László, egyetemi tanár, MTA doktora, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Elektronikai Technológia Tanszék: Természetes és mesterséges fény

    Az ülés elnöke: Németh Attila és Kéri Szabolcs

    Rendezvény kezdete: 2015.10.28. 13:30
    Rendezvény vége: 2015.10.28. 15:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59 Főépület, Tanácsterem, Nyírő Gyula Kórház-OPAI Budapest

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Fényterápia

    Időpont: 2015.10.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    Költségek:
    Regisztrációs díj: 10.000 Ft/fő
    Szállás egyágyas: 21.650 Ft/fő
    Szállás kétágyas: 14.575 Ft/fő
    Étkezés: 8.200 Ft/fő/két nap
    IFA: 400 Ft/fő/éj
    Kísérő költsége: 16.100 Ft/fő
    (ha valaki egyágyas elhelyezést kap, akkor van rá lehetőség, hogy hozzon kísérőt)

    Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu

    Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu

    Rendezvény kezdete: 2015.10.17.
    Rendezvény vége: 2015.10.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Siófok, Azúr Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában - Konferencia

    A Pozitron - Diagnosztika Központ a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában címmel konferenciát rendez amelyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait.

    Helyszín: Pozitron - Diagnosztika Központ
    1117 Budapest Hunyadi J. út 9.

    Időpont: 2015 október 16, péntek

    Program

    10.00. Diagnosztikai és terápiás biomarkerek, alkalmazhatóságuk a pszichiátriában Péter László PhD főorvos 10.45. A PET működése és klinikai alkalmazása (bemutatóval egybekötve) Lengyel Zsolt PhD főorvos
    11.30. A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland PhD
    12.15. Büfé ebéd 13.00. A pszichiátriai és kardiológiai betegségek komorbiditása Sidó Zoltán PhD főorvos
    13.45. Kardiológiai diagnosztika napjainkban (Cardio-CT bemutatásával) Kerecsen Gábor PhD főorvos
    14.30. Pszichofarmakonok és kardiológiai gyógyszerek kölcsönös hatásai Kovács Gábor főorvos
    15.15. Diszkusszió - Vizsga

    A rendezvény akkreditálásra került: 12 kreditpont (Célcsoport: pszichiáter, neurológus, kardiológus)

    A részvétel 50 fő részére lehetséges, a jelentkezés sorrendjében.

    Regisztrálás az OFTEX honlapon, kódszám: SE-TK/2015.II/00179

    A tanfolyam ingyenes.

    Parkolást biztosítunk

    Időpont: 2015.10.16.
    Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi János út 9., Pozitron - Diagnosztika Központ

    Időpont: 2015.10.09. (péntek)
    Részvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Időpont: 2015.10.15.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület Konferenciája

    A konferencia címe, témája: Identitásaink.

    A beharangozó hamarosan elérhető lesz honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2015.10.09.
    Rendezvény vége: 2015.10.10.
    Helyszín: Budapest, Dayka Gábor u. 3., Rubin Hotel

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények

    Időpont: 2015. szeptember 30. (szerda) 13:30-15.30

    Az 1994-es ruandai népirtás mentális egészségre gyakorolt hatása: a PTSD konstruktuma, validitása.
    Kéri Szabolcs, tudományos igazgató: Néhány adat a jelenlegi menekült problémához

    Témája: Post Traumás Stressz Zavar

    Előadó: Fodor Kinga, pszichológus
    Felkért hozzászóló: Kroó Adrienn, pszichológus, a Cordelia Alapítvány munkatársa

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2015.09.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI, „B” épület II. emelet – Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal pszichiáterek hétvégéje

    Részletes programtervezet hamarosan elérhető lesz a HAPT facebook csoportján.

    (MINDEN KÖTÖTTSÉG NÉLKÜL KÉRNÉNK ELŐJELENTKEZÉSETEKET A hapt.preregisztracio@gmail.com CÍMRE Április 30-ig, HOGY A VÁRHATÓ LÉTSZÁM TÜKRÉBEN TUDJUK A SZERVEZÉST VÉGEZNI!)

    A programokban való részvétel feltétele, a HAPT tagság!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.20.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Pécs)

    Rendezvény vége: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lelki betegségek megelőzése, kezelése a várandósság alatt és a szülés utáni időszakban

    HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!!

    Örömmel értesítjük, hogy 2015. szeptember 17-én megrendezésre kerül a Lelki betegségek megelőzése, kezelése a várandósság alatt és a szülés utáni időszakban című képzés a NEFI-Gyermekegészségügyi Osztályán.

    Részvételi díj:
    12.000 Ft (előjelentkezés esetén 10.000 Ft)
    Védőnőknek: 8.000 Ft (előjelentkezés esetén 6.000 Ft)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.09.17.
    Helyszín: 1113 Budapest, Diószegi út 64., NEFI-Gyermekegészségügyi Osztály (előadóterem)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria - Violencia rizikó becslés és menedzsment az általános pszichiátriai gyakorlatban továbbképzés

    Akkreditáció száma: SE-TK/2015.II/00084
    Akkreditáció pont: 6

    Előadó: Prof. Kris Goethals

    Az oktatóprogram nyelve: angol
    Részvételi díj: 3.000,- Ft

    További információkat letölthet a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.09.16.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó a dr. Stark Filmklubba (2015/16. évad)

    Szeptember 14-től ismét az Apolló porondján Dr. Stark, a legendás "soul-doctor" filmválogatásával, és legendás törzscsapatával. A vetítések a megszokott módon, hétfő esténként, 20.00 órakor kezdődnek. A bérletek a mozi pénztári órájában vehetők át 3.900Ft-os áron, és mert mindenki szereti biztosan tudni a saját helyét, az új bérletek már székre pontosan nektek/önöknek szólnak.

    09.14.
    A Bélier család / La famille Bélier
    francia-belga vígjáték, 106 perc, 2014
    Rendező: Eric Lartigau
    Szereplők: Karin Viard, François Damiens, Eric Elmosnino

    09.21.
    A nagy múzeum / Das Das große Museum
    osztrák dokumentumfilm, 94 perc, 2014
    Rendező: Johannes Holzhausen

    09.28.
    Suite Française
    angol-francia-kanadai-belga háborús filmdráma, 107 perc, 2015
    Rendező: Saul Dibb
    Szereplők: Michelle Williams, Kristin Scott Thomas, Margot Robbie

    10.05.
    1001 gramm / 1001 Gram
    norvég-német filmdráma, 93 perc, 2014
    Rendező: Bent Hamer
    Szereplők: Ane Dahl Torp, Laurent Stocker, Hildegun Riise

    10.12.
    Szerelemsziget / Ostrvo ljubavi
    horvát-német-boszniai-svájci vígjáték, 90 perc, 2014
    Rendező: Jasmila Zbanic
    Szereplők: Ariane Labed, Ermin Bravo, Ada Condeescu

    10.19.
    Apu vagy anyu? / Papa ou maman
    francia-belga vígjáték, 85 perc, 2015
    Rendező: Martin Bourboulon
    Szereplők: Laurent Lafitte, Marina Fois, Alexandre Desrousseaux

    Rendezvény kezdete: 2015.09.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.19.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás elméleti és módszertani alapképzés

    Még lehet jelentkezni a szeptemberben induló debreceni alapképzésre!

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 200 órás rendszerszemléletű családterápiás elméleti és módszerdemonstrációs alaptanfolyam indul.

    Oktató: Dr Szükné Streit Marianna kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.

    A csoport létszáma: maximum 20 fő

    A tanfolyam 2015 szeptemberében kezdődik és 2016 júniusáig tart. Az alkalmak havonta egyszer, szombat-vasárnap lesznek.

    Tervezett időpontok:

    2015 szeptember 12-13, október 3-4, november 7-8, december 12-13, 2016 január 9-10, február 6-7, március 19-20, április 9-10, május 7-8, június 4-5

    A képzés helyszíne: Debrecen, Iparkamara u.4. 3/14

    A tanfolyam óradíja 1200 forint, azaz összesen 240000 forint, mely tetszés szerinti ütemezésben fizethető. A hiányozni összesen 20 órát lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.

    A leendő résztvevők számára előzetes személyes beszélgetést szervezek a csoportot megelőzően.

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat évről évre érvényesíteniük szükséges.(dolgozóknak 3000, hallgatóknak és nyugdíjasoknak 2000ft/év)

    A jelentkezéskor kérjük, csatolják szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaikat és a bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre és a családterápiával való kapcsolatukra.

    Jelentkezni és további információkat kérni Dr Szűkné Streit Mariannánál lehet.

    Jelentkezési határidő: 2015 szeptember 10.

    Email: streitmarianna@gmail.com
    Telefon: 06-20-4555221

    Rendezvény kezdete: 2015.09.12.
    Rendezvény vége: 2016.06.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Bajai Pszichoopen

    Idén szeptemberben 10. alkalommal kerül megrendezésre a pszichiáter teniszkupa.

    Rendezvény kezdete: 2015.09.05.
    Rendezvény vége: 2015.09.06.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:
    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.

    Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
    Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu

    A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashat!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2015 Summer Global Nursing Symposium

    The symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 10th July 2015

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2015.07.17.
    Rendezvény vége: 2015.07.18.
    Helyszín: United States of America, Los Angeles, California,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)22nd International Association for Child & Adolescent Psychiatry and Allied Professions

    Meet fellow attendees, exchange ideas and experiences, learn from a comprehensive scientific program, promote and advocate for your research and ideas, and enjoy all that Calgary, Alberta and Canada has to offer.

    Contact person: Sea to Sky Meeting Management Inc.

    Rendezvény kezdete: 2015.07.16.
    Rendezvény vége: 2015.07.21.
    Helyszín: Canada, Calgary, Alberta,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichológiai Társaság XXIV. Országos Tudományos Nagygyűlése

    Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvényre hallgatóságként a regisztráció továbbra is nyitott, május 25-ig a Nagygyűlés honlapján várjuk a jelentkezéseket!

    http://www.mptnagygyules.hu/

    Rendezvény kezdete: 2015.05.28.
    Rendezvény vége: 2015.05.30.
    Helyszín: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Főiskola, Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE - Májusi összejövetel

    Egyesületünk 2015. május 13.-án tartja következő összejövetelét.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Sós Éva (Med Adherence Kft, MPT) Adherencia – a gyógyulás szükséges, bár nem elégséges feltétele
    10.30 h Büfé
    11.00h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az egészségügy helyzetéről, tendenciákról.

    A meghívót megtalálják a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.05.13.
    Helyszín: Budapest, Dobó Katica utca 18., Forrásház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MPT Budapesti Tagozat - Szakmai Program

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt a 2015. május 12-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megrendezendő szakmai programjára.

    Helye: Károlyi Étterem és Kávéház Különterme (1053 Budapest, Károlyi u.16.)

    Program:
    Dr. Takács Andrea levezető elnök
    Dr . Szekeres György ” Új ,atipusos hosszú hatású injekciós antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésében “ Dr. Stark András " Szkizofrénia és non – adherencia - filmművészeti alkotások tükrében “

    Előzetes regisztrációját az alábbi e-mail címen kérem:
    Dr. Takács Andrea - 3anader@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2015.05.12. 17:00
    Rendezvény vége: 2015.05.12.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi Étterem és Kávéház Különterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)

    „Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen”

    A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

    Részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.05.09.
    Rendezvény vége: 2015.05.10.
    Helyszín: Galyatető, Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája

    Kedves Kollegina!
    Kedves Kolléga!
    Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    Jól, s a visszajelzések szerint tartalmasan, izgalmasan, szakmailag megmozgatóan zajlott le májusban a Pszichoterápia 10. konferenciája.

    Nagyon szeretnénk, ha nem ismétlődne meg az a helyzet, ami idén történt: sok szakmabeli kényszerült választásra két olyan konferencia között, melyek mindegyike széles, közös szakmai felületet, találkozási lehetőséget ad. Annak nagyon örülünk, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években éppen ezért rendszeresen figyelembe veszik, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük. Amikor tavaly év vége felé tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Pszichológiai Társaság februárról május közepére tette át kongresszust, már nem volt mit tennünk. Tanulmány és vita formájában igyekszünk minél többet közreadni a konferencián elhangzottakból a Pszichoterápiában. Amit nem tudunk így továbbadni, az a közvetlen hangulat, eszmecsere, találkozás.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében:
    Szőnyi Gábor

    Rendezvény kezdete: 2015.05.08.
    Rendezvény vége: 2015.05.09.
    Helyszín: 1024 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia konferencia

    Hiszem, amit látok?

    A Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája,

    2015. május 8-9.

    konferencia@pszichoterapia.hu, www.pszichoterapia.hu

    MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

    Kedves Kollégák!

    Végéhez közeledik a konferenciára benyújtott programjavaslatok szerkesztése. Kisebb változások még történhetnek címben, szereplőben, s még kerül néhány program a felsoroltak mellé. Az előzetes azért képet adhat arról, mi minden szerepel majd a konferencián, s segít dönteni a jelentkezésben.

    http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap

    A konferencia akkreditált, értéke 32 pont.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében

    Az előfizetők a konferencia részvételi díjából kedvezményt kapnak.

    Nyitóelőadás
    Hiszem, amit látok? Engem az előre megírt szöveg akadályoz… (Kornis Mihály író, rendező és tanár)
    Péntek, 10:00-11:15

    Előadás
    · „Móló” – avagy terápiás hatótényezők egy szociális intézményben (Justin Móni, Pádvai Imre) Szombat, 9:00-10:30 szekció

    · Hiszem, mert látom – hiszem, mert működik. A spiritualitás megjelenése a 12 lépéses mozgalmakban és a Minnesota-modellben (Tóth András, Tremkó Mariann) Szombat, 11:00-12:30 szekció

    · Vak düh, láthatóvá váló szelf (Dobossy Anna) Szombat, 9:00-10:30 szekció

    A gyermekkel, a szülőkkel és a családdal végzett munka az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett) Péntek, 11:30-13:00 szekció
    · Megújuló csúcsteljesítmény – kiégés nélkül? – vezetői stressztükör és fejlesztési lehetőségek (Máté Barbara, Ács Eszter) Szombat, 13:30-15:00 szekció

    · Érzelmi elhanyagolás, hospitalizáció, szimbiotikus állapotok, érzelmi labilitás (Platthy István) 11:30-13:00 szekció

    · Az elfogadás- és elköteleződés terápia (acceptance and commitment therapy – ACT) bemutatása (Szondy Máté) Szombat, 13:30-15:00 szekció

    · A meddőségi kezelésének etikai dilemmái (Higi Vera) Péntek, 14:30-16:00 szekció

    · Szülő_kép_más_kép/p – az „elég jó szülő”_képző” – te is lehetsz „elég jó szülő! (Hada Zsuzsa) Péntek, 14:30-16:00 szekció

    · A láthatatlan megjelenítése - hipnoterápia miokardiális infarktust elszenvedett betegekkel (Dávid Tamás) Szombat, 11:00-12:30 szekció

    Esetbemutatás vitával
    · Hogy is volt ez valójában? (Roszik-Volovik Xénia, Adrigán Erzsébet) Péntek, 14:30-16:00

    · Akikkel sosem találkozunk a rendelőnkben (Lovas Zsuzsa) Szombat, 11:00-12:30

    · A múlt alkalommal voltunk a csúcsponton! (Tóth Erika) 11:30-13:00

    · Ezo-spiro-pszicho? (Kácsándi Elvira) Szombat, 13:30-15:00

    Teambemutatkozás – esetbemutatás akvárium módszerrel
    · A terapeuta igazat mond (Dávid József, Együd Péter, Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Milák Piroska, Rubovszky György Zsolt) Szombat, 13:30-15:00

    Módszertani sokszemközt
    · Pinokkió pszichoterápiába jár (Barcy Magdolna, Eörsi Dániel, Fekete Karolina, Horváth Klára, Mondok Árpád) Szombat, 9:00-10:30

    · Hiszünk a pszichoterápiás álommunkában (Erdélyi Ildikó, Árkovits Amaryl, Campos Anna, Gáti Ágnes, Krékits József, Nagy Tímea) 11:30-13:00

    Kerekasztal
    · Testünk kérdései és válaszai a pszichoterápiás munkában, avagy mit hisznek az egyes pszichoterápiás megközelítések a testről? (Miklós Barbara, Adrigán Erzsébet Csúsz Klára, Harrach Andor, K. Szilágyi Adrienn, Szemerey Márton, Merényi Márta) Szombat, 9:00-10:30

    · Kapcsolatok, kapcsolódások a pszichoonkológia területén (Kiss Tibor Cece, Bányai Éva, Kegye Adrienn, Muszbek Katalin, Szabó Eszter) Szombat, 11:00-12:30

    · Hit: segítség vagy gát a terápiában, tanácsadásban? (Molnár Judit, Pető Csilla, Sinkovics Andrea, Süle Ferenc, Szőnyi Gábor) Péntek, 14:30-16:00

    · Mit hiszek a tudattalanról? (Tornyossy Mária, Bokor Judit, Indries Krisztián, Mondok Árpád, Ormay Tom, Ormay István, Szautner Erika) 11:30-13:00

    Műhely
    · A kutató csoport (Terenyi Zoltán, Kardos Tímea, Sallay Viola, Hardy Júlia, Seres Imola) Szombat, 13:30-15:00

    · Mi a státusza a pszichoterápiás szcénában azoknak a módszereknek, amelyek a testet közvetlenül bevonják a terápiás folyamatba? (Merényi Márta, Simon Judit) Péntek, 14:30-16:00

    · Ez van? (Adrigán Erzsébet, Campos Anna, Ledniczki Ildikó) Szombat, 11:00-12:30

    · Alakot ölt, ami van, és ami nincs (Sáfrán Zsófia, Perczel Erika, Beleznai Györgyi, Bartus Zsuzsanna) Szombat, 9:00-10:30

    Tematikus nagycsoport
    Egy szakma vagyunk? (Vezetik: Milák Piroska és Terenyi Zoltán) Péntek, 16:30-18:00

    Záró viadal
    Csal a látszat? (Viadalvezető: Csáky Krisztina) Szombat, 15:30-16:30
    Állítások, melyek mellett a csapatok érvelnek:
    a) A látszat csal

    b) A látszat nem csal

    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-temahttp://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-tema

    Pszichoszomatika. Kölcsönhatások a határterületek mentén. Gasztroenterológia.
    Bevezető. Történeti áttekintés. Dr Vadnai Mariann
    Eset elemzések a pszichiáter szemszögéből Dr Fuchs Ágnes
    Funkcionalis gasztroenterológiai kórképek, diszpepszia. Dr Vadnai Mariann
    Irritábilis bél szindróma . Dr Sipos Valéria
    Hozzászólások, kérdések
    Zárszó Dr Vadnai Mariann

    Időpont: 2015.04.29.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Stresszkezelés a gyakorlatban. Williams Életkészségek magatartásorvoslási program

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00303 / 32 kredit pont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, egészségügyi szervezés stb.

    Részvételi díj: 32000 Ft

    Részletek >>

    Rendezvény kezdete: 2015.04.24.
    Rendezvény vége: 2015.04.25.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., XX. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Időpontok:
    2015.05.07-08.
    2015.05.15-16.
    2015.05.22-23.
    2015.06.04-05.
    2015.06.05-06.
    2015.06.11.

    Rendezvény vége: 2015.06.11.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés a Nyírő-OPAI-ban

    11:00-12:30 - Tanácsterem („B” épület 2. emelet)

    Új koncepció a pszichiátriai sürgősségi esetek ellátásban

    11:00 – 11:15 Dr. Vizi János, az OPAI jogi-forenzikus osztályvezetője: Jogi csapdák a pszichiátriai betegek sürgősségi felvételénél – 15 perc

    11:20 – 11:35 Dr. Gaszner Gábor, a Központi Betegfelvételi és Szubintenzív részleg vezetője: Kezdeti tapasztalataink a új betegfelvételi rendszerrel – 15 perc

    11:40 – 12:30 Kerekasztal: Tapasztalatok az SBO és a pszichiátriai osztályok együttműködéséről. Résztvevők: Dr. Gaszner Gábor (Nyírő-OPAI), Dr. Kancsev Alexander, ov. főorvos (Szabolcs-Szatmár Megyei Önkormányzat Kórháza), Dr. Makkos Zoltán, ov. főorvos (Nyírő-OPAI), Dr. Szendi István, egyetemi docens (Szegedi Egyetem) – 45 perc

    Rendezvény kezdete: 2015.04.16. 11:00
    Rendezvény vége: 2015.04.16. 13:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben

    2015. április 8-án kerül megrendezésre a Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben képzés a Nyírő Gyula Kórházban.

    Részvételi díj: 3. 000 Ft

    A tanfolyam ajánlott: pszichiátereknek, gyermekpszichológusoknak, neurológusoknak, orvosi.rehabilitáció /pszich.területén/, szakorvosoknak, idegsebészeknek, klinikai szakpszichológusoknak.

    Időpont: 2015.04.08.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatric Times Képzés

    A program 3 modulból áll.
    A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
    Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!

    A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.

    A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.

    További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!

    Rendezvény kezdete: 2015.04.01.
    Rendezvény vége: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 25.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.01.

    Helyszín: Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kódház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az interperszonális pszichoterápia (IPT) alapjai

    SE-TK/2015.I./00184 / 16 kreditpont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, társadalomorvostan stb.

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.03.31.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a pszichotraumatológiába - ismerkedés az EMDR terápiával

    Kreditpont érték: 15 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Havelka Judit
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 30000 Ft

    Jelentkezés: az OFTEX honlapon

    További információ: Berta Judit 06 30 452 3729

    Rendezvény kezdete: 2015.03.30.
    Rendezvény vége: 2015.03.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

    Jelentkezési határidő: 2015. március 19.

    Időpont: 2015.03.26.
    Helyszín: Pécs, Rákóczi út 2., PTE Megyei Kórház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápia Országos rezidens továbbképzési nap

    09:30 - 09:55
    Regisztráció, érkezés

    09:55 – 10:00
    Dr. Németh Attila: rezidensnap megnyitása

    10:00 – 10:30
    Prof. Dr. Füredi János: Bevezetés – Gyakorlati alapok

    10:30 - 11:15
    Dr. Fehér Boróka: A narratív szemlélet

    11:25 – 13:15
    Dr. Moretti Magdolna, Dr. Kovács Miklós: Video esetek két csoportban

    13:15-14:15
    Ebédszünet

    14:15-15:00
    Dr. Baráth Katalin: A rendszerszemlélet

    15:00 – 16:30
    Kerekasztal (Dr. Németh Attila, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Kurimay Tamás, Dr. Kapusi Gyula, Prof. Dr. Túry Ferenc)

    16:30 – 17:00
    Zárómegbeszélés

    Időpont: 2015.03.25.

    Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok)

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.22.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jog és kommunikáció - A hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása

    A képzés sajátosan strukturált csoportmódszerre épül.A joganyagot az előadók előzetes felkészülése, s a résztvevők által felvetett problémák közös konzultációja mentén dolgozzuk fel.A résztvevők szűk köre lehetővé teszi,hogy mindenkinek legyen ideje és tere kérdezni, reflektálni.
    A közös gondolkodás, a gyakorlati tapasztalatok és megoldások kölcsönös cseréje teszi a képzést izgalmassá, s a jogi anyagot könnyedén befogadhatóvá.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.20.
    Rendezvény vége: 2015.03.21.
    Tudományos információ: Urbán Éva
    Munkahely neve: PszichoTrend Bt.
    Címe: 3534 Miskolc, Miskolc,Kempelen u.8.
    Tel: +36309759345
    E-mail: info@pszichotrend.hu
    Szervező: Urbán Éva

    Helyszín: 1111 Budapest, Tölgyfa utca 24., PszichoTrend Klinikai Szakpszichológiai és Pszichoterápiás Magánrendelés
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichotrend.hu

    Jelentkezési határidő: 2015. március 10.

    Időpont: 2015.03.16.

    Helyszín: Budapest, Andrássy út 98., MagNet Hát

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SE Klinikai Pszichológiai Tanszék - Kötelező szintentartó tanfolyam

    2015 tavaszán az 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében kötelező szinten tartó (50 pont) tanfolyamot indítunk. A tanfolyam során a klinikai pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    Néhány előadás a tervezett programból:
    - Dr. Perczel Forintos Dóra: Tudatos jelenléten alapuló pszichoterápiák
    - Dr. Fülöp Márta: Transzkulturális szemlélet a klinikai pszichológiában
    - Dr. Unoka Zsolt: Sématerápia
    - Dr. Racsmány Mihály: Neuropszichológiai vizsgálatok: a végrehajtó funkció zavarai
    - Dr. Purebl György: Kardiovaszkuláris betegségek egészségpszichológiája
    - Dr. Nagy Péter: A gyermekkori kényszeres zavarok pszichoterápiája
    - Komáromi Éva: Kodependencia, mint addiktív viselkedés

    A kötelező szinten tartó tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező számára ajánljuk.
    Az akkreditációs eljárás után a tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). A tanfolyamról folyamatos tájékoztatást adunk az intézet honlapján: http://semmelweis-egyetem.hu/klinikai-pszichologia

    Rendezvény kezdete: 2015.03.10.
    Rendezvény vége: 2015.03.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4., IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kiégés megelőzése pozitív pszichológiai módszerekkel

    SE-TK/2015.I./00359 / 16 kreditpont

    Célcsoport: dietetika, foglalkozás-orvostan, közegészségtan-járványtan, pszichiátria stb

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.03.07.
    Helyszín: 1086 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szépség, etika, jog a pszichiátriában és a pszichoterápiákban

    Résztvevők: pszichiáterek, pszichoterapeuták, orvosok, klinikai szakpszichológusok, betegszervezetek

    Jelentkezés: info@lelekbenotthon.hu

    Témák
    - A gyógyítás etikai szabályai
    - Beteg- és pácienstájékoztatás
    - Pénzügyi kérdések, számla és finanszírozás
    - Szakértői tevékenység és etikai eljárás. Ki hoz határozatot, mi alapján?
    - Adatvédelem
    - Betegvédelem, betegjogok
    - A megbélyegzés és a pszichiátriai, pszichoterápiás kapcsolat.

    Időpont: 2015.03.07.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2014/08/konferencia-szepseg-etika-jog-a-pszichiatriaban-es-a-pszichoterapiakban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)KAPSZLI Szakmai Napok

    EZÚTTAL A 21. SZÁZAD LÉLEKTANI ÉS TÁRSADALMI JELLEGZETESSÉGEIT JÁRJUK KÖRÜL, KITEKINTÉST NYÚJTVA A MAGYARORSZÁGON IS AKTUÁLIS KÉRDÉSEKRE.

    Rendezvényünkön szeretnénk bemutatni:
    • modernkori lélektani jelenségeket: online identitás, családmodellek átalakulása, párkeresés mai jellegzetességei, nemi szerepek és nemi érés átalakulása, válás és újraszerződés, időskori szerepcsökkenés,
    • 21. századi pszichológiai problémákat, kórképeket: evészavarok, kapunyitási pánik, kapuzárási pánik, kapcsolatfüggőség, perfekcionizmus, cyberbullying, halogatás,
    • napjaink társadalmi, társadalom-lélektani jelenségeit: politikai aktivizmus, politikai mediáció, hátrányos helyzet, "divatos" diagnózisok, reklám, manipuláció, szubkultúrák, összeesküvés-elméletek,
    • Magyarországra jellemző lélektani és társadalmi sajátosságokat: hungaropesszimizmus, magyar kisebbségek helyzete, drogmegelőzés, "droghelyzet" és egészségügyi helyzet itthon

    Előadásaink mellett számos műhelyfoglalkozást tervezünk, hogy az elméletben megszerzett tudás mellett a konferencia résztvevői saját élménnyel is gazdagodhassanak. Ezek célja, hogy látogatóink a fent felsorolt lélektani jelenségek mellett saját magukkal is találkozhassanak a konferencián – például pszicho- és szociodráma, pszichobox, hipnózis, mindfullnes, transztánc, sámándobolás, pszichofintessz-foglalkozások által. Mindez természetesen csak ízelítő a rendezvény tervezett programjából.

    A konferencia időpontja: 2015. március 6-7-8. (péntek-szombat-vasárnap)
    A konferencia helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete, melynek címe: 1037 Budapest, Bécsi út 324.

    Az esemény promó videója: https://www.youtube.com/watch?v=gmLrArHfUdI>>

    Olvass többet a konferenciáról és rólunk
    Facebook-oldalunkon- és ha tetszik, like-olj minket!

    Az esemény oldala!

    Megújult a honlapunk, ahol egyre bővülnek a feltöltött anyagaink, korábbi előadásokat nézhetsz és hallgathatsz, informálódhatsz a fejleményeinkről!

    A rendezvény hivatalos plakátja megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.03.06.
    Rendezvény vége: 2015.03.08.
    Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 324., Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete
    A rendezvény Web oldala: http://www.krekapszli.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SZEMINÁRIUM: dr. Koltai Mária és dr. Balogh Klára: Párkapcsolati diagnosztika és terápia

    „ Szeretlek, mint anyját a gyermek…”
    A párkapcsolat fejlődése a szerelembe eséstől az újraközeledésig
    Párkapcsolati diagnosztika és terápia

    A műhelymunkában a párkapcsolati fejlődés lépéseit, a fázisok jellegzetességeit, a fejlődési elakadásokat és a lehetséges terápiás irányelveket vesszük számba.

    A műhely vezetői több évtizedes tapasztalataikat , az együttműködésük során kimunkált elméleti tudnivalókat, kérdőíveket , párterápiás eseteik tanulságait osztják meg a szeminárium résztvevőivel, és mindezt rajzos-irodalmi-művészeti illusztrációk felhasználásával színesítik.

    Kérjük, hogy a résztvevők az alábbiakat hozzák magukkal:

    · A saját genogramjukat, amelyet előzetesen gondoljanak át a többgenerációs párkapcsolati mintázatok szempontjából.

    · Saját családjukat, rokoni vagy baráti kapcsolatukat érintő esküvői fényképeket (max. 3 darabot).

    A szemináriumra készülve javasoljuk, hogy kérdezzék meg szüleiket, rokonaikat vagy a baráti körükbe tartozó párokat az alábbiakról:

    · Mi vonzotta őket egymáshoz?

    · Mi volt a legnagyobb kihívás vagy nehézség számukra, amivel meg kellett küzdeniük a párkapcsolatuk kezdetén?

    Ugyancsak előzetes átgondolásra javasoljuk az alábbiakat:

    · A homoszexuális párok számára melyek lehetnek a legfőbb leküzdendő nehézségek az együttélésük kezdetén?

    A műhely vezetői: dr. Balogh Klára (Debrecen) és Koltai Mária (Pécs) kiképző családterapeuták

    Részvételi díj: 1300 Ft/óra

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA >> elérhető.

    Rendezvény kezdete: 2015.03.05. 09:30
    Rendezvény vége: 2015.03.05. 18:00

    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr utca 6., II/12

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hibák és tévedések az orvosi gyakorlatban

    SE-TK/2015.I./00017 / 14 kreditpont

    Célcsoport: 41 szakképesítéshez akkreditált – a részletes listát ld. a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu oldalon

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.02.28.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tájékoztatás és beleegyezés a mindennapi betegellátásban - etikai és jogi szempontok

    SE-TK/2015.I./00016 / 20 kreditpont
    Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.

    Részvételi díj: 25.000 Ft

    Részletek >>

    Rendezvény kezdete: 2015.02.20.
    Rendezvény vége: 2015.02.21.
    Helyszín: 1089 Budapest, Orczy út 6., Tanácsterem

    Pilling János: Az agresszív beteggel és hozzátartozóival történő kommunikáció

    Időpont: 2015.02.18.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az analitikus pszichológia alapjai

    2015 februárjában az SE pszichoterapeuta szakképzés módszerspecifikus és a 52/2003 (VIII.22.) ESZCSM rendelettel szabályozott folyamatos továbbképzés keretében szabadon választható elméleti tanfolyamot indítunk Az analitikus pszichológia alapjai címmel(SE-TK/2015.I./00374, CME 40 pont!) A tanfolyam során a jungi analitikus pszichológia különböző területeinek neves szakmai képviselői tartanak előadást.

    A tanfolyam időpontjai: 2015. febr.14., márc.14., ápr. 11., máj. 16., jún. 06. szombatonként 10 órás kezdéssel (8 tanóra alkalmanként)

    Néhány előadás a programból:
    - Narancsik Gabriella: Az analitikus pszichológia eredete
    - Dr. Szombati Ágnes: Jung személyisége és életpályája
    - Dr. Antalfai Márta: A komplexusok fenomenológiája és autonómiája
    - Dr. Süle Ferenc: A neurózis és a pszichózis értelmezése
    - Gilyén Judit: Lélektani típusok
    - Szautner Erika: A pszichés energia megnyilvánulási formái: a tünet és a szimbólum
    Dr. Antalfai Márta: Archetípus és szimbólum a jungi pszichológiában

    A szabadon választható tanfolyam országosan kerül meghirdetésre, bármely orvosképző egyetemhez regisztrált jelentkező (pszichoterápia, addiktológia, háziorvostan, klinikai szakpszichológia, psychiátria, pszichiátriai orvosi rehabilitáció) számára ajánljuk.
    A tanfolyam az OFTEX portálon megtalálható (www.oftex.hu). Információ és jelentkezés az info@cgjung.hu e-mail címen vagy online MAPE honlapján: http://www.cgjung.hu
    A tanfolyam a jungi analitikus pszichológia 2 éves elméleti alaptanfolyamának első féléve. Korlátozott számban olyan nem orvos és nem pszichológus felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését is elfogadjuk, akik szeretnének az egyesületünk rendes tagjai lenni, mivel ennek feltétele a 2 éves Az analitikus pszichológia alapjai tanfolyam elvégzése.

    Rendezvény kezdete: 2015.02.14.
    Rendezvény vége: 2015.06.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1085 Budapest, Kálvin tér 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichoszomatika elmélete és gyakorlata

    SE-TK/2015.I./00147 / 48 kreditpont

    Célcsoport: belgyógyászat, csecsemő-gyermekgyógyászat, háziorvostan, klinikai szakpszichológus, pszichiátria

    Részvételi díj: 36.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2015.02.11.
    Rendezvény vége: 2015.02.13.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A daganatos fájdalom csillapítása és a terminális állapotú rákbetegek palliatív ellátása

    SE-TK/2015.I./00014 / 14 kredit pont
    Célcsoport: onkológia, belgyógyászat, aneszteziológia, gerontológia, háziorvostan, tüdőgyógyászat, stb.

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Időpont: 2015.02.06.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Újdonságok a pszichiátriában - SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika - Szakorvosok Folyamatos Továbbképzése (CME) kötelező szintentartó tanfolyama

    A következő szakvizsgákhoz akkreditálva:
    • pszichiátria
    • gyermekpszichiátria
    • igazságügyi pszichiátria
    • addiktológia
    • pszichiátriai rehabilitáció
    • klinikai szakpszichológia
    • pszichoterápia

    A tanfolyam résztvevői, sikeres tesztvizsga esetén, 50 továbbképzési pontot kapnak

    A tanfolyam díja: 15.000 Ft

    Befizetés átutalással:
    Pszichiátriáért Alapítvány
    székhely: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 57.
    adószám: 18285587-1-06
    bankszámlaszám 11735005-20556606-00000000 OTP Bank Zrt.

    Jelentkezés a tanfolyamra és regisztráció:
    Elektronikusan lehetséges klinikánk titkárnőjénél: kovacs.beata@med.u-szeged.hu
    A jelentkezők Oftex tanfolyam-regisztrációját munkatársnőnk fogja elvégezni

    További részletek a kapcsolódó dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.30.

    Helyszín: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., II. emelet, Szegedi Tudományegyetem, BTK, Auditorium Maximum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése - A szinapszistól a szintézisig

    További információkat olvashat a rendezvény oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.28.
    Rendezvény vége: 2015.01.31.
    Kategória: Társasági rendezvények
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., Kongresszusi Központ Szeged
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

    A Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete meghívja Önt és munkatársait tudományos programjára.

    Téma: Pszicho- és szocioterápás munka az Addiktológiai osztályon

    PETKE Zsolt:
    Mi folyik itt? Ellátás- és annak szervezése az OPAI Addiktológiai osztályán
    Petke Zsolt[1], Schmidt Judit[1], Steinbach Zsolt[1], Oláh Péter[2], Gelsei Bernadett[3], Olasz Anna[4]
    [1]OPAI-Addiktológiai osztály
    [2]Megálló Csoport Alapítvány a Szenvedélybetegekért
    [3]Félúton Alapítvány
    [4]OPAI-Adiktológiai osztály

    OLASZ Anna:
    Disulfiram implantáció indirekt hatásai a józanság megtartásában
    Olasz Anna[1]
    [1]OPAI-Addiktológiai osztály

    ARZENOVITS Lívia:
    Terápiás rendszer az Addiktológián
    Arzenovits Lívia[1], Mészáros Piroska[1], Gelsei Bernadett[2], Oláh Péter[3], Nagy István Miklós[4]
    [1]OPAI-addiktológiai osztály
    [2]Félúton Alapítvány
    [3]Megálló Csoport a Szenvedélybetegekért
    [4]OPAI-Addiktológiai osztály

    TÓTH András:
    A változás mérése Minnesota-modellben: spiritualitás vagy tudományosság?
    Tóth András[1], Tremkó Mariann[1], Fazekas Zsolt[2], Golenya Éva[2], Petke Zsolt[3]
    [1]OPAI-Addiktológiai osztály, Minnesota részleg
    [2]OPAI, Addiktológiai osztály, Minnesota részleg
    [3]OPAI, Addiktológiai osztály

    NAGY István Miklós:
    Hogyan diagnosztizálunk alkoholhasználati zavart?
    Nagy István Miklós[1]
    [1]OPAI, Addiktológiai osztály

    Rendezvény kezdete: 2015.01.21. 13:30
    Rendezvény vége: 2015.01.21. 17:00
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59. Főépület, Nyírő-OPAI, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó Bálint-csoportra

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Moravcsik Alapítvány közös szervezésében 2015. januárban orvosok, pszichológusok és más segítő szakmában dolgozó szakemberek számára indítunk Bálint-csoportot.

    A Bálint-csoport probléma orientált, elsősorban az orvos/pszichológus/ segítő-páciens kapcsolatra fókuszáló, érzelmileg megterhelő esetekkel és szituációkkal foglalkozó, támogató légkörű esetmegbeszélő csoport.

    Az ilyen jellegű esetmegbeszélések segítik a kommunikációs képességek, valamint a szakmai és személyes kompetencia fejlődését.

    Az első csoport időpontja: 2015. január 20. (kedd) 16,30-18 óra
    Helyszín: BAB Galéria, Budapest, VIII. ker. Üllői út 60-62.
    Csoportvezető: Vizin Gabriella, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta (SE
    PPK)
    Intenzitás: havonta 1 csoport, megbeszélés szerint, keddenként
    Min. létszám: 10 fő, max. létszám: 15 fő
    Díja: 4.000,- Ft/alkalom, SE PPK dolgozóknak: 2.000,- Ft/alkalom

    Jelentkezni a kapcsolódó dokumentumok alól letölthető jelentkezési lap visszaküldésével és a képzési díj befizetésével lehet: 2015. január 15-ig.
    A csoport díját kérjük a Moravcsik Alapítvány 10200902-32710870 számú számlájára átutalni. A befizetésről számlát a jelentkezési lapon feltüntetett névre és címre állítjuk ki.

    Rendezvény kezdete: 2015.01.20. 16:30
    Rendezvény vége: 2015.01.20. 18:00
    Kategória: Képzés
    Szervező: Kovács Emese
    Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: cme.pszichiatria@gmail.com
    Helyszín: Budapest, Üllői út 60-62., BAB Galéria

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XI. Dream Konferencia

    A rendezvény címe: Ha feldobjuk álom...

    A szakmai program akkreditálása folyamatban van.

    Jelentkezési határidő: 2012. november 20.
    Jelentkezést elektronikus formában kérünk az alábbi e-mail címen: dreamterapia@gmail.com

    További részletek, jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2014.12.12.
    Helyszín: Pécs, Széchenyi tér 7-8., Művészetek és Irodalom Háza

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA Regional Congress, Hong Kong

    Yin & Yang of Mental Health -Provide a platform for mental health professionals to share their existing psychiatric practices & innovative models psychiatric care, realizing our aspirations to balance the Yin & Yang of Western and Eastern Psychiatry

    Contact person: Congress Secretariat

    Deadline for abstracts/proposals: 15th June 2014

    Rendezvény kezdete: 2014.12.12.
    Rendezvény vége: 2014.12.14.
    Helyszín: China, Hong Kong,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tündérhegy 30 éve, ünnepi konferencia

    Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályaszeretettel meghívja Öntaz osztály 30 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepi konferenciára.

    A konferencia Szervező Bizottsága
    Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Dávid József

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Időpont: 2014.12.06.
    Helyszín: 1121 Budapest, Szanatórium u. 19., Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress on Mental Dysfunction and Non-Motor Features of Parkinson's Disease & Related Disorders

    MDPD 2014 is a leading annual educational forum offering a unique opportunity to deliberate on brain diseases and how they contribute to cognitive decline, and to identify the specific psychological markers.

    Contact person: Ronit Eisenbach

    Rendezvény kezdete: 2014.12.04.
    Rendezvény vége: 2014.12.07.
    Helyszín: France, Nice,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CPSYC 2014 International Congress on Clinical & Counselling Psychology

    Early Registration Fee (599 Euro) Covers: 3 Nights Conference Hotel 5* Accommodation, 4 days Unlimited Food and Drink,  Abstract Publication, Full Text Publication, Conference Materials,  Participation / Presentation Online Certificate...

    Contact person: Dr Zafer Bekirogullari

    Deadline for abstracts/proposals: 1st June 2014

    Rendezvény kezdete: 2014.12.01.
    Rendezvény vége: 2014.12.04.
    Helyszín: Turkey, Antalya,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichodráma önismereti csoport

    Pszichodráma önismereti csoport indul 2014. november 29.-én a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében

    A csoportba egyaránt várunk életviteli, párkapcsolati és egyéb nehézséget leküzdeni kívánó-, valamint képzési igénnyel jelentkezőket.

    A csoport módszertanilag ötvözi a Mérei féle csoport-centrikus és a Moreno féle protagonistacentrikus pszichodráma elemeit.
    A csoportot 250 órára tervezzük, havi egy alkalommal, szombati vagy vasárnapi napokon, de. 10 – 19 óra között fog működni, alkalmanként 10 tanórában.
    Elvégzése beszámítható a pszichodráma asszisztensi képzés előfeltételeként, beszámítható a klinikai szakpszichológus-képzésbe, a pszichoterapeuta képzésbe, a családterápiás módszerspecifikus képzésbe és más szakképzések önismereti részeként is.

    Csoportvezetők: Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, kiképző pszichodráma pszichoterapeuta, Janda Zsuzsa pszichodráma vezető

    Jelentkezés: +36 30 390 3418, bagotai@enternet.hu

    Rendezvény kezdete: 2014.11.29.
    Rendezvény vége: 2015.04.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú pszichoterápiás (Rogers) teljes módszerspecifikus képzés

    2014. novemberében Dr. Pintér Gábor és Dr. Tóth Erika vezetésével havonta egyszeri, teljes pénteki napokon Budapesten pszichoterápiás tanfolyamot indítunk.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakvizsga képzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisa.
    Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A képzés elemei: sajátélmény, pszichoterápiás tréning, elmélet, szupervízió.

    A képzés a 150 órás önismereti csoporttal indul, amelyre korlátozott számban külön is lehet jelentkezni. A teljes tanfolyam hat féléves, általában havonta egy alkalommal lesz + néhány intenzív blokkban. Elsősorban orvosok és pszichológusok, valamint valamely segítő szakmában aktívan dolgozók jelentkezését várjuk!

    Az első nap november 23., (kivételesen vasárnap).

    Érdeklődni és jelentkezni mielőbb a rogerstanfolyam@gmail.com címen, vagy a 06(1) 2022401-es vezetékes telefonon lehet.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.23.
    Rendezvény vége: 2015.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates Specialista Hétvége

    A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre.

    Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.
    Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
    A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.
    Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

    Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége
    Gárdony, Nautis Hotel, 2014. november 22-23.

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10 pont

    A tanfolyam elnöke:
    Prof. Dr. Füredi János, A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány elnöke

    A tanfolyam szervezője:
    Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat

    Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás:
    hippoc@t-online.hu

    Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
    Regisztrációs díj: 9500 Ft/fő

    Szállás költség:
    - Egyágyas: 22.000 Ft/fő
    - Kétágyas: 31.700 Ft/szoba
    Étkezési költség: 8700 Ft/fő/2 nap

    Rendezvény kezdete: 2014.11.22.
    Rendezvény vége: 2014.11.23.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Evészavarok és testképzavarok diagnosztikája és terápiája

    Előadók
    Túry Ferenc PhD, egyetemi tanár, SE Magatartástudományi Intézet
    Pászthy Bea PhD, egyetemi docens, SE I. Gyermekgyógyászati Klinika

    Akkreditáció
    A Semmelweis Egyetem által akkredtált tanfolyam kreditértéke: 14 kreditpont
    1.csecsemő,-és gyermekgyógyászat, 2. gyermek,-és ifjúságpszichiátria, 3. gyermekpszichiátria, 4. pszichiátria, 5. háziorvostan, 6. klinikai pszichológia, 7. addiktológia
    szakterületeken.

    A tanfolyam díja: 13.000 Ft, melyet az előzetes jelentkezés után a helyszínen kell befizetni.
    Kérjük, hogy a számla kiállításának megkönnyítése végett hozza el céges pecsétjét.

    Jelentkezés: eveszavarokzmk@gmail.com , vagy 92/ 507-510 Kramalicsné Kanti Lívia ügyintézőnél
    A jelentkezés határideje: 2014. november 16.
    A jelentkezéshez szükséges adatok: Név, Lakcím, Munkahely, Munkahely címe, Pecsétszám

    Rendezvény kezdete: 2014.11.21. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.11.21. 17:00
    Helyszín: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1., Zala Megyei Kórház, Diagnosztikai tömb IV. emelet tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A biológiai pszichiátria korszerű eredményei

    A tanfolyam regisztrációs díja 10 000 Ft, a részvételért 38 kreditpont jár.
    A szállást a résztvevők egyénileg intézik.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.19.
    Rendezvény vége: 2014.11.21.
    Szervező: Golovanova Bea
    Munkahely neve: Congressline Kft.
    Címe: 1065 Budapest, Révay köz 2.
    Tel: (1) 429 0146
    Fax: (1) 429 0147
    E-mail: golob@congressline.hu
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HATÁRJÁRÁS: Kapcsolataink dinamikája - A Magyar Pszichodráma Egyesület jubileumi kongresszusa

    A pszichodrámával való munka során belső tájainkat térképezzük fel és járjuk be. Ezen az izgalmas, időnként kanyargós úton gyakran találkozunk határainkkal. A pszichodráma segíthet eldönteni, mikor mit kezdjünk velük: lépjük át, vagy tartsuk tiszteletben őket? Készen állunk arra, hogy kiterjesszük mozgásterünket? Vagy egyelőre inkább kijelölnénk és megvédenénk saját területünket?
    A válasz minden esetben egyedi, spontán és kreatív - legyen szó egyéni, csoportos vagy társadalmi határokról.

    Kapcsolatainkban is különleges szerepe van a határoknak. Hol vannak az én határaim, és hol kezdődik a másik ember? Legyen szó terápiás, szakmai vagy magánéleti kapcsolatról: a másikkal való találkozás minden pillanatában újra és újra meghatározzuk az individualitás és az intimitás mértékét, és azt keresgéljük, kihez mi tartozik.

    Évről évre növekszik a Magyarországról kivándorlók száma. Mára a családok jelentős részének van olyan tagja, aki hosszabb-rövidebb ideig az ország határain kívül él.

    Mit jelent ez a pszichodráma számára? Milyen új témák, sérülések kerülnek a felszínre? És van-e egyáltalán még értelme, egy két évig tartó csoportot meghirdetni?

    Idén a Magyar Pszichodráma Egyesület 25 éves lesz. Ez egy kitűnő időpont arra, hogy összegezzünk, és hogy megmutassuk: Mit értünk el ebben a negyedszázadban? Hol vannak a módszer határai? Mi van a szomszédban?

    Kongresszusunkon neves hazai és külföldi dramatisták mellett rokon módszerek képviselőit is meghívjuk előadásokra, workshopokra, kerekasztal-beszélgetésekre. Bemutatkoznak a Magyar Pszichodráma Egyesület munkacsoportjai is: a szociodráma, a gyerekdráma, a bibliodráma, a playback és sok más munkacsoport mind-mind a pszichodráma határait feszegetve keresi az utat, hogy merre lehet a dráma varázslatos világát tovább kiterjeszteni.

    Gyere el Te is a Határjárásra!
    Kongresszusunkon sok izgalmas előadás, workshop és más program vár.
    Ünnepeljük együtt a Magyar Pszichodráma Egyesület 25. szülinapját!

    Előkongresszus: 2014. november 12-14.,
    Előadók: Reinhard Krüger (Németország), Eduardo Verdú (Norvégia)

    Rendezvény kezdete: 2014.11.14.
    Rendezvény vége: 2014.11.16.
    Helyszín: 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21., Fasori Evangélikus Gimnázium
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichodramakongresszus.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Országos rezidens továbbképzés az OPAI-ban

    Országos Rezidensnap a Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben.

    Rendezvény kezdete: 2014.11.12. 10:00
    Rendezvény vége: 2014.11.12. 16:00

    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE Összejövetel (2014.11.12.)

    Kedves Főpsziche tagok és érdeklődők!

    Egyesületünk 2014. november 12.-én tartja következő összejövetelét.
    Helyszín: Forrásház (XIX. Dobó Katica u. 18.) Megközelítés: Határ úttól (3. Metró áll.) 2 megálló a 42.-es villamossal, vagy 2 megálló az 50-es villamossal.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Silling Tibor (MPGRE) Gondnoksági véleményezések és más aktualitások.
    10.30 h Dr. Sós Éva (MPT főtitkára) Beszélgetés a főtitkári elképzelésekről, januári konfresszusról.
    11.30h Büfé

    Kérjük, hogy személyi vagy rendelési időben, e-mail címben történt változásokat közöljék a vezetőséggel!

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    Időpont: 2014.11.12.
    Helyszín: XIX Budapest, Dobó Katica u 18.

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 9th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel meghívjuk Önöket a Controversies in Neurology (CONy) kongresszusra, amely 2015. március 26-28. között kerül megrendezésre Budapesten – Amos D. Korczyn és Vécsei László professzor urak elnökletével.

    Javasoljuk, hogy csatlakozzanak a 2015-ös konferencia küldöttjeihez.

    Üdvözlettel:
    A CONy titkárság

    Bővebb információ: a kongresszus weboldalán, ide kattintva.

    Early Registration
    Enjoy the Early Registration rates until February 1, 2015

    Poster Abstract Submission
    Deadline: February 1, 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.03.26.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2015/Default.aspx

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 9th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel meghívjuk Önöket a Controversies in Neurology (CONy) kongresszusra, amely 2015. március 26-28. között kerül megrendezésre Budapesten – Amos D. Korczyn és Vécsei László professzor urak elnökletével.

    Javasoljuk, hogy csatlakozzanak a 2015-ös konferencia küldöttjeihez.

    Üdvözlettel:
    A CONy titkárság

    Bővebb információ: a kongresszus weboldalán, ide kattintva.

    Early Registration
    Enjoy the Early Registration rates until February 1, 2015

    Poster Abstract Submission
    Deadline: February 1, 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.03.26.
    Rendezvény vége: 2015.03.28.
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2015/Default.aspx

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a pszichotraumatológiába - ismerkedés az EMDR terápiával

    Kreditpont érték: 15 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Havelka Judit
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 30000 Ft

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: az OFTEX honlapon

    További információ: Berta Judit 06 30 452 3729

    Rendezvény kezdete: 2015.03.30.
    Rendezvény vége: 2015.03.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az interperszonális pszichoterápia (IPT) alapjai

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00184 / 16 kreditpont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, társadalomorvostan stb.

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Részletek >>

    Időpont: 2015.03.31.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychiatric Times Képzés

    A program 3 modulból áll.
    A modulok végén megjelenő 24-24-24 tesztkérdés 75%-ának helyes megválaszolásakor ön modulonként 8 kreditpontot szerezhet, amely a beküldési határidő lejárta után jelenik meg az Oftex rendszerben.
    Az így megszerzett kreditpontok pszichiátria szakképesítés esetén szakképesítés szerinti pontként, minden más esetben szabadon válaszható elméleti pontként számolhatók el. Sok sikert a tesztmegoldáshoz!

    A továbbképzés időszaka: 2015. április 01. - 2015. október 30.

    A továbbképző előadás sorozat a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.

    További részletek a képzésről a kongresszus weboldalán!!

    Rendezvény kezdete: 2015.04.01.
    Rendezvény vége: 2015.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://hirlevel.olo.hu/2015/pszichiatria/2015_05_15_teva

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 25.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.01.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kódház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A gondolatok bántanak engemet, avagy a depresszió kognitív szemléletben

    A rendezvény a Magyar Pszichiátriai Társaság által akkreditált program, amely szabadon választható szakmai képzésnek minősül.
    A képzés ingyenes.
    A részvételért 12 kredit pont jár, amely a záróvizsga elvégzéséhez kötött.
    Helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért a részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
    Jelentkezését Kovács Éva részére küldje el az alábbi email címre:
    evt@lundbeck.com

    Jelentkezési határidő: 2015. március 25.

    A program megtalálható a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.01.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Debrecen, Bartók Béla út 2-26., Kenézy Kódház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben

    2015. április 8-án kerül megrendezésre a Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben képzés a Nyírő Gyula Kórházban.

    Részvételi díj: 3. 000 Ft

    A tanfolyam ajánlott: pszichiátereknek, gyermekpszichológusoknak, neurológusoknak, orvosi.rehabilitáció /pszich.területén/, szakorvosoknak, idegsebészeknek, klinikai szakpszichológusoknak.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.08.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben

    2015. április 8-án kerül megrendezésre a Funkcionális Idegsebészeti beavatkozások neurológiai és pszichiátriai kórképekben képzés a Nyírő Gyula Kórházban.

    Részvételi díj: 3. 000 Ft

    A tanfolyam ajánlott: pszichiátereknek, gyermekpszichológusoknak, neurológusoknak, orvosi.rehabilitáció /pszich.területén/, szakorvosoknak, idegsebészeknek, klinikai szakpszichológusoknak.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.04.08.
    Helyszín: Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés a Nyírő-OPAI-ban

    11:00-12:30 - Tanácsterem („B” épület 2. emelet)

    Új koncepció a pszichiátriai sürgősségi esetek ellátásban

    11:00 – 11:15 Dr. Vizi János, az OPAI jogi-forenzikus osztályvezetője: Jogi csapdák a pszichiátriai betegek sürgősségi felvételénél – 15 perc

    11:20 – 11:35 Dr. Gaszner Gábor, a Központi Betegfelvételi és Szubintenzív részleg vezetője: Kezdeti tapasztalataink a új betegfelvételi rendszerrel – 15 perc

    11:40 – 12:30 Kerekasztal: Tapasztalatok az SBO és a pszichiátriai osztályok együttműködéséről. Résztvevők: Dr. Gaszner Gábor (Nyírő-OPAI), Dr. Kancsev Alexander, ov. főorvos (Szabolcs-Szatmár Megyei Önkormányzat Kórháza), Dr. Makkos Zoltán, ov. főorvos (Nyírő-OPAI), Dr. Szendi István, egyetemi docens (Szegedi Egyetem) – 45 perc

    Rendezvény kezdete: 2015.04.16. 11:00
    Rendezvény vége: 2015.04.16. 13:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért - 2015. I. félév

    Időpontok:
    2015.05.07-08.
    2015.05.15-16.
    2015.05.22-23.
    2015.06.04-05.
    2015.06.05-06.
    2015.06.11.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2015.04.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Stresszkezelés a gyakorlatban. Williams Életkészségek magatartásorvoslási program

    A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára

    SE-TK/2015.I./00303 / 32 kredit pont

    Célcsoport: addiktológia, gyermekpszichiátria, pszichiátria, egészségügyi szervezés stb.

    Részvételi díj: 32000 Ft

    Részletek >>

    Rendezvény kezdete: 2015.04.24.
    Rendezvény vége: 2015.04.25.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., XX. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Pszichoszomatika. Kölcsönhatások a határterületek mentén. Gasztroenterológia.
    Bevezető. Történeti áttekintés. Dr Vadnai Mariann
    Eset elemzések a pszichiáter szemszögéből Dr Fuchs Ágnes
    Funkcionalis gasztroenterológiai kórképek, diszpepszia. Dr Vadnai Mariann
    Irritábilis bél szindróma . Dr Sipos Valéria
    Hozzászólások, kérdések
    Zárszó Dr Vadnai Mariann

    Időpont: 2015.04.29.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Pszichoszomatika. Kölcsönhatások a határterületek mentén. Gasztroenterológia.
    Bevezető. Történeti áttekintés. Dr Vadnai Mariann
    Eset elemzések a pszichiáter szemszögéből Dr Fuchs Ágnes
    Funkcionalis gasztroenterológiai kórképek, diszpepszia. Dr Vadnai Mariann
    Irritábilis bél szindróma . Dr Sipos Valéria
    Hozzászólások, kérdések
    Zárszó Dr Vadnai Mariann

    Időpont: 2015.04.29.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Pszichoszomatika. Kölcsönhatások a határterületek mentén. Gasztroenterológia.
    Bevezető. Történeti áttekintés. Dr Vadnai Mariann
    Eset elemzések a pszichiáter szemszögéből Dr Fuchs Ágnes
    Funkcionalis gasztroenterológiai kórképek, diszpepszia. Dr Vadnai Mariann
    Irritábilis bél szindróma . Dr Sipos Valéria
    Hozzászólások, kérdések
    Zárszó Dr Vadnai Mariann

    Időpont: 2015.04.29.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája

    Kedves Kollegina!
    Kedves Kolléga!
    Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    Jól, s a visszajelzések szerint tartalmasan, izgalmasan, szakmailag megmozgatóan zajlott le májusban a Pszichoterápia 10. konferenciája.

    Nagyon szeretnénk, ha nem ismétlődne meg az a helyzet, ami idén történt: sok szakmabeli kényszerült választásra két olyan konferencia között, melyek mindegyike széles, közös szakmai felületet, találkozási lehetőséget ad. Annak nagyon örülünk, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években éppen ezért rendszeresen figyelembe veszik, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük. Amikor tavaly év vége felé tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Pszichológiai Társaság februárról május közepére tette át kongresszust, már nem volt mit tennünk. Tanulmány és vita formájában igyekszünk minél többet közreadni a konferencián elhangzottakból a Pszichoterápiában. Amit nem tudunk így továbbadni, az a közvetlen hangulat, eszmecsere, találkozás.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében:
    Szőnyi Gábor

    Rendezvény kezdete: 2015.05.08.
    Rendezvény vége: 2015.05.09.
    Helyszín: 1024 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia konferencia

    Hiszem, amit látok?

    A Pszichoterápia folyóirat 11. konferenciája,

    2015. május 8-9.

    konferencia@pszichoterapia.hu, www.pszichoterapia.hu

    MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

    Kedves Kollégák!

    Végéhez közeledik a konferenciára benyújtott programjavaslatok szerkesztése. Kisebb változások még történhetnek címben, szereplőben, s még kerül néhány program a felsoroltak mellé. Az előzetes azért képet adhat arról, mi minden szerepel majd a konferencián, s segít dönteni a jelentkezésben.

    http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap

    A konferencia akkreditált, értéke 32 pont.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság nevében
    Szőnyi Gábor

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/
    Az előfizetők a konferencia részvételi díjából kedvezményt kapnak.

    Nyitóelőadás
    Hiszem, amit látok? Engem az előre megírt szöveg akadályoz… (Kornis Mihály író, rendező és tanár)
    Péntek, 10:00-11:15

    Előadás
    · „Móló” – avagy terápiás hatótényezők egy szociális intézményben (Justin Móni, Pádvai Imre) Szombat, 9:00-10:30 szekció

    · Hiszem, mert látom – hiszem, mert működik. A spiritualitás megjelenése a 12 lépéses mozgalmakban és a Minnesota-modellben (Tóth András, Tremkó Mariann) Szombat, 11:00-12:30 szekció

    · Vak düh, láthatóvá váló szelf (Dobossy Anna) Szombat, 9:00-10:30 szekció

    A gyermekkel, a szülőkkel és a családdal végzett munka az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett) Péntek, 11:30-13:00 szekció
    · Megújuló csúcsteljesítmény – kiégés nélkül? – vezetői stressztükör és fejlesztési lehetőségek (Máté Barbara, Ács Eszter) Szombat, 13:30-15:00 szekció

    · Érzelmi elhanyagolás, hospitalizáció, szimbiotikus állapotok, érzelmi labilitás (Platthy István) 11:30-13:00 szekció

    · Az elfogadás- és elköteleződés terápia (acceptance and commitment therapy – ACT) bemutatása (Szondy Máté) Szombat, 13:30-15:00 szekció

    · A meddőségi kezelésének etikai dilemmái (Higi Vera) Péntek, 14:30-16:00 szekció

    · Szülő_kép_más_kép/p – az „elég jó szülő”_képző” – te is lehetsz „elég jó szülő! (Hada Zsuzsa) Péntek, 14:30-16:00 szekció

    · A láthatatlan megjelenítése - hipnoterápia miokardiális infarktust elszenvedett betegekkel (Dávid Tamás) Szombat, 11:00-12:30 szekció

    Esetbemutatás vitával
    · Hogy is volt ez valójában? (Roszik-Volovik Xénia, Adrigán Erzsébet) Péntek, 14:30-16:00

    · Akikkel sosem találkozunk a rendelőnkben (Lovas Zsuzsa) Szombat, 11:00-12:30

    · A múlt alkalommal voltunk a csúcsponton! (Tóth Erika) 11:30-13:00

    · Ezo-spiro-pszicho? (Kácsándi Elvira) Szombat, 13:30-15:00

    Teambemutatkozás – esetbemutatás akvárium módszerrel
    · A terapeuta igazat mond (Dávid József, Együd Péter, Harmatta János, Horváth Klára, Kiss Tibor Cece, Milák Piroska, Rubovszky György Zsolt) Szombat, 13:30-15:00

    Módszertani sokszemközt
    · Pinokkió pszichoterápiába jár (Barcy Magdolna, Eörsi Dániel, Fekete Karolina, Horváth Klára, Mondok Árpád) Szombat, 9:00-10:30

    · Hiszünk a pszichoterápiás álommunkában (Erdélyi Ildikó, Árkovits Amaryl, Campos Anna, Gáti Ágnes, Krékits József, Nagy Tímea) 11:30-13:00

    Kerekasztal
    · Testünk kérdései és válaszai a pszichoterápiás munkában, avagy mit hisznek az egyes pszichoterápiás megközelítések a testről? (Miklós Barbara, Adrigán Erzsébet Csúsz Klára, Harrach Andor, K. Szilágyi Adrienn, Szemerey Márton, Merényi Márta) Szombat, 9:00-10:30

    · Kapcsolatok, kapcsolódások a pszichoonkológia területén (Kiss Tibor Cece, Bányai Éva, Kegye Adrienn, Muszbek Katalin, Szabó Eszter) Szombat, 11:00-12:30

    · Hit: segítség vagy gát a terápiában, tanácsadásban? (Molnár Judit, Pető Csilla, Sinkovics Andrea, Süle Ferenc, Szőnyi Gábor) Péntek, 14:30-16:00

    · Mit hiszek a tudattalanról? (Tornyossy Mária, Bokor Judit, Indries Krisztián, Mondok Árpád, Ormay Tom, Ormay István, Szautner Erika) 11:30-13:00

    Műhely
    · A kutató csoport (Terenyi Zoltán, Kardos Tímea, Sallay Viola, Hardy Júlia, Seres Imola) Szombat, 13:30-15:00

    · Mi a státusza a pszichoterápiás szcénában azoknak a módszereknek, amelyek a testet közvetlenül bevonják a terápiás folyamatba? (Merényi Márta, Simon Judit) Péntek, 14:30-16:00

    · Ez van? (Adrigán Erzsébet, Campos Anna, Ledniczki Ildikó) Szombat, 11:00-12:30

    · Alakot ölt, ami van, és ami nincs (Sáfrán Zsófia, Perczel Erika, Beleznai Györgyi, Bartus Zsuzsanna) Szombat, 9:00-10:30

    Tematikus nagycsoport
    Egy szakma vagyunk? (Vezetik: Milák Piroska és Terenyi Zoltán) Péntek, 16:30-18:00

    Záró viadal
    Csal a látszat? (Viadalvezető: Csáky Krisztina) Szombat, 15:30-16:30
    Állítások, melyek mellett a csapatok érvelnek:
    a) A látszat csal

    b) A látszat nem csal

    Rendezvény kezdete: 2015.05.08.
    Rendezvény vége: 2015.05.09.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-temahttp://www.pszichoterapia.hu/konferencia/pszichoterapia-folyoirat-2015-os-konferenciaja/konferencia-tema

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)

    „Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen”

    A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

    Részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.05.09.
    Rendezvény vége: 2015.05.10.
    Helyszín: Galyatető, Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratész Specialista Hétvége (2015.05.09-10.)

    „Mindennapi affektusaink: Betegen és egészségesen”

    A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség. Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével. A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia. Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

    Részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.05.09.
    Rendezvény vége: 2015.05.10.
    Helyszín: Galyatető, Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MPT Budapesti Tagozat - Szakmai Program

    Az MPT Budapesti Tagozata meghívja Önt a 2015. május 12-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megrendezendő szakmai programjára.

    Helye: Károlyi Étterem és Kávéház Különterme (1053 Budapest, Károlyi u.16.)

    Program:
    Dr. Takács Andrea levezető elnök
    Dr . Szekeres György ” Új ,atipusos hosszú hatású injekciós antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésében “ Dr. Stark András " Szkizofrénia és non – adherencia - filmművészeti alkotások tükrében “

    Előzetes regisztrációját az alábbi e-mail címen kérem:
    Dr. Takács Andrea - 3anader@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2015.05.12. 17:00
    Rendezvény vége: 2015.05.12.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Károlyi Étterem és Kávéház Különterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE - Májusi összejövetel

    Egyesületünk 2015. május 13.-án tartja következő összejövetelét.

    Program: 9h- Megnyitás
    9.30 h Dr. Sós Éva (Med Adherence Kft, MPT) Adherencia – a gyógyulás szükséges, bár nem elégséges feltétele
    10.30 h Büfé
    11.00h Dr. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az egészségügy helyzetéről, tendenciákról.

    A meghívót megtalálják a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.05.13.
    Helyszín: Budapest, Dobó Katica utca 18., Forrásház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Civil Csoport Hétvége 2015

    Részletek hamarosan

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15.
    Rendezvény vége: 2015.05.17.
    Helyszín: Siófok, Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MCSE Szeminárium - Budapest

    Előadók:
    dr.Moretti Magdolna, kiképző családterapeuta, pszichiáter főorvos, Eger
    dr.Németh Attila pszichiáter, Phd, az OPAI igazgatója, Budapest

    Témája: a pszichiátriai betegségek megjelenése a családban: tünetek, családterápiás személetben, intervenciós technikák (esetvignettákkal és filmbetétekkel illusztrálva).

    1./ Dr.Moretti Magdolna: Bipoláris zavar, szkizofrénia, depresszió, szorongásos kórképek

    2./ dr.Németh Attila: Kényszerbetegség, addiktológiai kórképek

    Résztvevők száma. max. 20 fő.

    Időpont: 2015. május 15. péntek 9-18 óra között

    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház-OPAI, Igazgatóság, II. emelet, Könyvtárszoba (Budapest, Lehel út 59.)

    Részvételi díj: 15000 Ft

    Jelentkezés elektronikus űrlapon IDE KATTINTVA.

    FONTOS: A szeminárium teljes időtartama alatt a részvétel elvárt! (későbbi érkezés/korábbi távozás sem elfogadható)

    Fontos tudnivalók a szemináriumokról:

    Az MCSE új képzési rendje szerint a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevőinek a 200 órás elméleti és módszertani alapképzés mellett, kötelező 50 óra elméleti és módszertani szemináriumon való részvétel is. A most meghirdetett 10 óra szeminárium már beszámítható ebbe az új képzési követelménybe.

    A szemináriumokon a résztvevők maximális létszáma: 20 fő.

    A jelentkezéseknél előnyt élveznek a 2014. szeptember 10. után indult 200 órás elméleti és módszertani képzések résztvevői, de az általuk be nem töltött helyekre szívesen látjuk a régi képzési rend szerint képződő (vagy a már sikeres vizsgát tett) MCSE tagokat is, akiknek a részvétel 8 MCSE aktivitási pontot jelent.

    Ugyanazt a szemináriumot nem lehet elszámolni a szemináriumként és MCSE aktivitásként! (Azaz a 2014. szeptember 10-e után indult alapképzések résztvevői csak szemináriumi tanúsítványt kaphatnak, és azok, akik 2014. szeptember 10-e előtt kezdték az alapképzést, csak MCSE aktivitási pontokról kaphatnak igazolást. – Kivételt az sem jelent, ha valakinek már megvan az 50 óra kötelező szemináriuma!)

    Amennyiben egy adott témában nagyon sok az érdeklődő, a szemináriumokat megismételjük.

    Rendezvény kezdete: 2015.05.15. 09:00
    Rendezvény vége: 2015.05.15. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lehel út 59., Nyírő Gyula Kórház- OPAI Igazgatóság

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichológiai Társaság XXIV. Országos Tudományos Nagygyűlése

    Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendezvényre hallgatóságként a regisztráció továbbra is nyitott, május 25-ig a Nagygyűlés honlapján várjuk a jelentkezéseket!

    http://www.mptnagygyules.hu/

    Rendezvény kezdete: 2015.05.28.
    Rendezvény vége: 2015.05.30.
    Helyszín: 3300 Eger, Eszterházy tér 1., Eszterházy Károly Főiskola, Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA 2015 - Bucharest - International Congress

    Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinary

    Dear Madam,
    Dear Sir,

    On behalf of the World Psychiatric Association and the Romanian Association of Psychiatry and Psychotherapy, we are pleased to inform you that between 24 and 27 June 2015, Bucharest will be the host of the second WPA Congress in Romania, the WPA 2015 Bucharest International Congress, with the topic “Primary Care Mental Health: Innovation and Transdisciplinarity”.

    Leading personalities from psychiatry, mental health, family medicine and public health will be part of a diverse scientific discourse that will range from the latest neurosciences discoveries to health systems’ performance innovations, to non-communicable diseases, ICT, telemedicine, collaborative, integrated care and more.

    Participants benefit of an extended early bird registration until 30 April and special rates are offered for group registration.

    For more information, please access the official website of the congress at http://www.wpa2015bucharest.org./.

    You are cordially invited to be a part of this world class event and contribute to its success by promoting the congress on the website of the Association you are proudly representing. We would suggest setting a link between the Association’s website and http://www.wpa2015bucharest.org./, to keep all members informed regarding this historic Congress taking place.

    For any questions or additional information, do not hesitate to contact our Congress Secretariat at secretariat@wpa2015bucharest.org, phone +40 21 211 30 60, +40 21 210 58 14.

    Sincerely yours,
    Eliot Sorel
    Co-Chair Scientific Committee

    Rendezvény kezdete: 2015.06.24.
    Rendezvény vége: 2015.06.27.
    Helyszín: Románia, Bukarest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.wpa2015bucharest.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Royal College of Psychiatrics - International Congress 2015 - Psychiatry at the Forefront of Science

    W1 Giving evidence to the Tribunal - science or art?

    This is an interactive skills workshop on giving evidence. The three presenters will give advice on the evidence required by the tribunal panel focussing on the legal criteria (led by Judge), presenting risk information and appropriate treatment.
    Delegates will leave with a clearer understanding of how to be a competent medical witness at a mental health tribunal.
    Places for this workshop are very limited – book early if you wish to attend

    S7 Mental Health Informatics: health records, apps and priorities for the future

    The first part of the session will cover the implementation of e-health projects such as Care.Data and its implications for research, service development and confidentiality.
    The second part of the session will cover Mental Health apps and their use in clinical settings and by patients.
    The third part of the session will cover recent developments in mental health informatics and priorities for the future.

    W6 Cardiac assessment and QTc monitoring in mental health patients, principles and competencies
    This workshop aims to look at management of cardiac risk in psychiatric patients. It will focus on identifying risk factors and relevant investigations including interpretation of the QT measurements on the ECG.
    Places for this workshop are very limited - book early if you wish to attend.

    S41 Terrorism in the 21st Century: a new world without boundaries

    The learning objectives of this session are:
    - To learn about the varied factors which may lead some individuals to become terrorists
    - To learn about how to frame and develop responses to prevent the recruitment of terrorists
    - To learn how to frame and develop response to prevent individuals who have fought in Wars away from their home country in acting as terrorists in their home country.

    Over 950 psychiatrists have already booked for this event

    Places are limited – don’t miss out and book your place today

    For a full programme and registration details visit the website!

    E-mail: congress@rcpsych.ac.uk

    Rendezvény kezdete: 2015.06.29.
    Rendezvény vége: 2015.07.02.
    Helyszín: United Kingdom, Birmingham,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd European Congress for Social Psychiatry

    Welcome !
    Dear Colleagues,

    The Swiss Society for Social Psychiatry (SSPS-SGSP) is greatly honored to invite you to attend and participate in the 2nd European Congress for Social Psychiatry co-sponsored by the World Association for Social Psychiatry (WASP) which will be held in Geneva, Switzerland, from July 1st to July 3rd 2015.

    Following the success of the 1st European Congress for Social Psychiatry in 2012, we received a big amount of positive feedbacks and demands for a second edition.

    We are then pleased to announce you that the 2nd European Congress for Social Psychiatry will take place in Geneva from July 1st to July 3rd 2015.

    Mark It On Your Calendar !

    We hope to meet you there once again. Your attendance is the key for a successful congress!

    With best regards,
    Yasser Khazaal & François Ferrero, Chairmen Organizing Committee

    Important dates:

    Abstract submission starts
    1 October 2014

    Abstract submission deadline
    15 March 2015

    Late poster submission deadline
    15 May 2015

    Early registration
    15 November 2014 to 15 April 2015

    Standard registration
    16 April to 15 June 2015

    Late & On-site registration
    From 16 June 2015

    Rendezvény kezdete: 2015.07.01.
    Rendezvény vége: 2014.07.03.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: Switzerland, Geneva,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ecspsocialpsychiatry.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)22nd International Association for Child & Adolescent Psychiatry and Allied Professions

    Meet fellow attendees, exchange ideas and experiences, learn from a comprehensive scientific program, promote and advocate for your research and ideas, and enjoy all that Calgary, Alberta and Canada has to offer.

    Contact person: Sea to Sky Meeting Management Inc.

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2015.07.16.
    Rendezvény vége: 2015.07.21.
    Helyszín: Canada, Calgary, Alberta,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2015 Summer Global Nursing Symposium

    The symposium will provide a valuable opportunity for nurses from different cultural backgrounds and diverse fields to changing role of nurses, to promote the generation and implementation of evidence based practice in community and home nursing.

    Contact person: Conference Coordinator

    Deadline for abstracts/proposals: 10th July 2015

    Check the event website for more details.

    Rendezvény kezdete: 2015.07.17.
    Rendezvény vége: 2015.07.18.
    Helyszín: United States of America, Los Angeles, California,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia – módszerspecifikus képzés

    A Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia Módszerspecifikus Képzést indít. A képzés a szakvizsgára felkészítő pszichoterápiás képzés módszerspecifikus fázisa. A teljes képzés elvégzése és a szakvizsga letétele után megszerezhető az ECP, az Európai Pszichoterápiás Diploma.

    A képzés célja:
    A propedeutikai illetve klinikai fázisokra épülő, pszichodinamikai elméleti háttéren alapuló fókuszált egyéni pszichoterápia elméletének és gyakorlatának elsajátítása; korszerű elméleti ismeretek és terápiás gyakorlat közvetítése.

    A képzés ideje (kivéve a sajátélmény részt és az egyéni szupervíziót) 1 tanév, rendszerint kéthetente, pénteki napokon, 10-15.30-ig.

    Jelentkezés: Dr. Harmatta Jánosnál harmattj@t-online.hu rövid szakmai önéletrajzzal.
    Információ: Bagotai Tamás bagotai@enternet.hu

    A képzést kellő számú jelentkezés esetén indítjuk.

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumok alatt olvashat!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.01.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Bajai Pszichoopen

    Idén szeptemberben 10. alkalommal kerül megrendezésre a pszichiáter teniszkupa.

    Rendezvény kezdete: 2015.09.05.
    Rendezvény vége: 2015.09.06.
    Helyszín: Baja,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Családterápiás elméleti és módszertani alapképzés

    Még lehet jelentkezni a szeptemberben induló debreceni alapképzésre!

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 200 órás rendszerszemléletű családterápiás elméleti és módszerdemonstrációs alaptanfolyam indul.

    Oktató: Dr Szükné Streit Marianna kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.

    A csoport létszáma: maximum 20 fő

    A tanfolyam 2015 szeptemberében kezdődik és 2016 júniusáig tart. Az alkalmak havonta egyszer, szombat-vasárnap lesznek.

    Tervezett időpontok:

    2015 szeptember 12-13, október 3-4, november 7-8, december 12-13, 2016 január 9-10, február 6-7, március 19-20, április 9-10, május 7-8, június 4-5

    A képzés helyszíne: Debrecen, Iparkamara u.4. 3/14

    A tanfolyam óradíja 1200 forint, azaz összesen 240000 forint, mely tetszés szerinti ütemezésben fizethető. A hiányozni összesen 20 órát lehet. A hiányzás óráit is ki kell fizetni.

    A leendő résztvevők számára előzetes személyes beszélgetést szervezek a csoportot megelőzően.

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a képzésben résztvevőknek a képzés teljes időtartama alatt a Magyar Családterápiás Egyesület tagjának kell lenniük, és tagságukat évről évre érvényesíteniük szükséges.(dolgozóknak 3000, hallgatóknak és nyugdíjasoknak 2000ft/év)

    A jelentkezéskor kérjük, csatolják szakmai önéletrajzukat, végzettségeiket igazoló dokumentumaikat és a bemutatkozó levélben térjenek ki a képzéssel kapcsolatos terveikre és a családterápiával való kapcsolatukra.

    Jelentkezni és további információkat kérni Dr Szűkné Streit Mariannánál lehet.

    Jelentkezési határidő: 2015 szeptember 10.

    Email: streitmarianna@gmail.com
    Telefon: 06-20-4555221

    Rendezvény kezdete: 2015.09.12.
    Rendezvény vége: 2016.06.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó a dr. Stark Filmklubba (2015/16. évad)

    Szeptember 14-től ismét az Apolló porondján Dr. Stark, a legendás "soul-doctor" filmválogatásával, és legendás törzscsapatával. A vetítések a megszokott módon, hétfő esténként, 20.00 órakor kezdődnek. A bérletek a mozi pénztári órájában vehetők át 3.900Ft-os áron, és mert mindenki szereti biztosan tudni a saját helyét, az új bérletek már székre pontosan nektek/önöknek szólnak.

    09.14.
    A Bélier család / La famille Bélier
    francia-belga vígjáték, 106 perc, 2014
    Rendező: Eric Lartigau
    Szereplők: Karin Viard, François Damiens, Eric Elmosnino

    09.21.
    A nagy múzeum / Das Das große Museum
    osztrák dokumentumfilm, 94 perc, 2014
    Rendező: Johannes Holzhausen

    09.28.
    Suite Française
    angol-francia-kanadai-belga háborús filmdráma, 107 perc, 2015
    Rendező: Saul Dibb
    Szereplők: Michelle Williams, Kristin Scott Thomas, Margot Robbie

    10.05.
    1001 gramm / 1001 Gram
    norvég-német filmdráma, 93 perc, 2014
    Rendező: Bent Hamer
    Szereplők: Ane Dahl Torp, Laurent Stocker, Hildegun Riise

    10.12.
    Szerelemsziget / Ostrvo ljubavi
    horvát-német-boszniai-svájci vígjáték, 90 perc, 2014
    Rendező: Jasmila Zbanic
    Szereplők: Ariane Labed, Ermin Bravo, Ada Condeescu

    10.19.
    Apu vagy anyu? / Papa ou maman
    francia-belga vígjáték, 85 perc, 2015
    Rendező: Martin Bourboulon
    Szereplők: Laurent Lafitte, Marina Fois, Alexandre Desrousseaux

    Rendezvény kezdete: 2015.09.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.19.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria - Violencia rizikó becslés és menedzsment az általános pszichiátriai gyakorlatban továbbképzés

    Akkreditáció száma: SE-TK/2015.II/00084
    Akkreditáció pont: 6

    Előadó: Prof. Kris Goethals

    Az oktatóprogram nyelve: angol
    Részvételi díj: 3.000,- Ft

    További információkat letölthet a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Forenzikus pszichiátria - Violencia rizikó becslés és menedzsment az általános pszichiátriai gyakorlatban továbbképzés

    Akkreditáció száma: SE-TK/2015.II/00084
    Akkreditáció pont: 6

    Előadó: Prof. Kris Goethals

    Az oktatóprogram nyelve: angol
    Részvételi díj: 3.000,- Ft

    További információkat letölthet a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lelki betegségek megelőzése, kezelése a várandósság alatt és a szülés utáni időszakban

    HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!!

    Örömmel értesítjük, hogy 2015. szeptember 17-én megrendezésre kerül a Lelki betegségek megelőzése, kezelése a várandósság alatt és a szülés utáni időszakban című képzés a NEFI-Gyermekegészségügyi Osztályán.

    Részvételi díj:
    12.000 Ft (előjelentkezés esetén 10.000 Ft)
    Védőnőknek: 8.000 Ft (előjelentkezés esetén 6.000 Ft)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumokban!

    Időpont: 2015.09.17.
    Helyszín: 1113 Budapest, Diószegi út 64., NEFI-Gyermekegészségügyi Osztály (előadóterem)

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Pécs)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fiatal pszichiáterek hétvégéje

    Részletes programtervezet hamarosan elérhető lesz a HAPT facebook csoportján.

    (MINDEN KÖTÖTTSÉG NÉLKÜL KÉRNÉNK ELŐJELENTKEZÉSETEKET A hapt.preregisztracio@gmail.com CÍMRE Április 30-ig, HOGY A VÁRHATÓ LÉTSZÁM TÜKRÉBEN TUDJUK A SZERVEZÉST VÉGEZNI!)

    A programokban való részvétel feltétele, a HAPT tagság!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.18.
    Rendezvény vége: 2015.09.20.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)LMBTQ pszichológia és terápia - Felhívás

    Az MPT LMBTQ Szekciója továbbképzést hirdet „LMBTQ pszichológia és terápia” címmel, Ritter Andrea és Borgos Anna vezetésével. A képzésen a résztvevők az alapfogalmak tisztázásán túl megismerkedhetnek a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű és queer emberek helyzetére érzékeny pszichológiai elméletekkel és terápiás attitűdökkel, az LMBT identitás alakulását kísérő sajátosságokkal, az egyéni, családi és társadalmi vonatkozásokkal, a szivárványcsaládokat érintő kutatási eredményekkel. Bepillantást kapnak az LMBTQ emberekkel folytatandó affírmatív terápiás szemlélet sajátosságaiba és a négyalkalmas családi konzultáció menetébe. A napot közös megbeszélés zárja, amely a vizsgának felel meg.

    A képzés 16 akkreditációs pontot ér.

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. egészségbiztosítás | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi pszichológia | 7. pszichiátria | 8. pszichoterápia

    A képzés időpontja: 2015. szeptember 19. szombat 10-18óra
    Helyszíne: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. 418 terem

    A képzés díja: 10000 Ft

    Jelentkezni az oftex portálon, érdeklődni az andrea.ritter@mpt.hu e-mail címen lehet.

    A részvételi díjat az MPT számlájára kérjük utalni a tanfolyam első időpontjáig: 11991102-02102696-00070003 (ERSTE Bank), ill. kérjük megjelölni a számlán szerepeltetni kívánt vevő nevét és címét, ha van, adószámát, illetve az igénybevett kedvezményeket, amit az mpt@ppk.elte.hu címre az átutalással egyidejűleg kérünk megküldeni.

    A képzés felhívása letölthető a kapcsolódó dokumentumokból!

    Időpont: 2015.09.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., ELTE PPK 418 terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSOPORTLÉGKÖR - A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület IX. Konferenciájára

    Idei konferenciánk témája a csoport hangulata, légköre, ereje vagy gyengesége, amely serkentőleg vagy éppen gátlólag hat érzéseinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre. A légkör, amely a társas térbe vonz vagy attól eltaszít, a kapcsolódás vagy elmagányosodás, a siker vagy kudarc felé visz.

    Témafelvetéseink: a csoport kultúrája, sikerek és kudarcok a csoportban, a csoport mint kapcsolatok hálózata, bizalom, szégyen, magány, védekezés, együttműködés és rivalizálás, pozícióharc a csoportban, stb.

    Várjuk jelentkezésüket - előadással, vitacsoporttal, kerekasztallal, műhellyel, esetbemutatással. Várjuk résztvevő hallgatóként! Örülnénk, ha minél többen megosztanák élményeiket és tapasztalaikat az együttlét, az együttlevés különböző formáiról.

    Várunk minden Csoportozót a csoportlégkör, csoportvonzás és a közös élmény reményében!

    Jelentkezni online az alábbi linken lehetséges vagy a kapcsolódó dokumentumok alatt megtalálható jelentkezési lap visszaküldésével!

    Az online jelentkezéshez kapcsolódó link:
    https://docs.google.com/forms/d/1dcEB8rzjuaQrs41RWZn_tcBl7FyybAKoUaczZJHSCpc/viewform

    Időpont: 2015.09.19.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Gál Béla
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Címe:
    E-mail: macsopekonf@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay utca 16., Bálint Ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.09. 25-26. és 10. 02-03. (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 32.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.09.25.
    Rendezvény vége: 2015.10.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Időpont: 2015. szeptember 30. (szerda) 13:30-15.30

    Az 1994-es ruandai népirtás mentális egészségre gyakorolt hatása: a PTSD konstruktuma, validitása.
    Kéri Szabolcs, tudományos igazgató: Néhány adat a jelenlegi menekült problémához

    Témája: Post Traumás Stressz Zavar

    Előadó: Fodor Kinga, pszichológus
    Felkért hozzászóló: Kroó Adrienn, pszichológus, a Cordelia Alapítvány munkatársa

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    Időpont: 2015.09.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI, „B” épület II. emelet – Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Előadások (csütörtökönként 10:00-13:00)
    2015.10.01.: Aktuális kérdések a gyermekpszichiátriában (Dr.Gádoros Júlia PhD)
    2015.11.05.: Érzelemfelismerés (Dr.Halász József PhD)
    2015.12.03.: Információ a gyermekpszichiátriában (Dr.Nagy Péter)
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet (Dr.Balázs Judit PhD)
    2016.03.03.: Életminőség (Dr.Kiss Enikő PhD, Dr.Dallos Gyöngyvér PhD)
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról (Dr.Tárnok Zsanett PhD)

    Minden előadást egy közös megbeszélés követ, ami két részből áll: reflektálás az előadásra + az elmúlt hónapban felmerült gyermekpszichiátriát érintő kérdések megbeszélése.
    Moderátor: Dr.Balázs Judit Phd

    AKKREDITÁCIÓ:
    A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta

    Részvételi díj: 6.000 Ft

    PONTSZÁM:
    első 3 előadás 24 pont (akkreditálva)
    második 3 előadás előreláthatólag 24 pont (akkreditáció folyamatban)

    PONTSZÁM elszámolás:
    Szakma szerinti szabadon választható pontszámként elszámolható:
    1. gyermek- és ifjúságpszichiátria
    2. igazságügyi klinikai pszichológia
    3. iskolaegészségt., ifjúságvéd.
    4. klinikai szakpszichológus
    5. neuropszichológia
    6. psychiátria
    7. pszichotherápia
    8. rehabilitáció

    Szabadon választható pontszámként számolható el az OFTEX portálon pontszerző többi szakmacsoportnak (nem célcsoportként feltüntetetteknek).

    Pontszámként nem elszámolható, de a tanfolyam elvégzéséről igazolást kap: minden egyéb területen dolgozó szakember, egyetemi, főiskolai hallgató, illetve mindenki, aki a tanfolyamon részt vesz.

    HELYSZÍN:
    Vadaskert Kórház és Szakambulancia, 1021 Budapest, Lipótmezei út 5.
    Széll Kálmán tértől 61-es villamossal, Széll Kálmán tér (Csaba utcától) 129-es busszal, vagy az Árpád hídtól (Szentlélek térről) 29-es busszal.

    JELENTKEZÉS:
    Online jelentkezés: Honlapunkon keresztül is tudnak jelentkezni, a következő linkre kattintva:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=276%E2%9F%A8=hu

    BEFIZETÉS:
    1, Átutalással a Vadaskert Alapítvány bankszámlaszámára: 10102244-09370306-00000004
    Kérjük, a közlemény rovatba írják be, hogy „Szakmai napok+Saját név”
    2. Ettől eltérő befizetési igény esetén jelezze a jelentkezési lapon, vagy Kisné Ricsóy Mártánál a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen.

    A befizetett képzési díjat (igazolt betegség kivételével) nem áll módunkban visszautalni! A teljes összeg, az adott éven belül, másik tanfolyamra átcsoportosítható.

    Érdeklődni Kisné Ricsóy Mártánál lehet a kepzes@vadaskertalapitvany.hu e-mail címen, vagy az Alapítványi Irodában a 06-70-370-8500 telefonszámon.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tanfolyami helyek száma korlátozott, ezért a jelentkezés és a befizetés sorrendjében biztosítjuk a tanfolyami helyeket. A tanfolyamon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezési lap visszaküldésével lehet megtenni.

    Várjuk jelentkezésüket!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés, Egyéb rendezvények
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület Konferenciája

    A konferencia címe, témája: Identitásaink.

    A beharangozó hamarosan elérhető lesz honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2015.10.09.
    Rendezvény vége: 2015.10.10.
    Helyszín: Budapest, Dayka Gábor u. 3., Rubin Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület Konferenciája

    A konferencia címe, témája: Identitásaink.

    A beharangozó hamarosan elérhető lesz honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2015.10.09.
    Rendezvény vége: 2015.10.10.
    Helyszín: Budapest, Dayka Gábor u. 3., Rubin Hotel

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2015 IASR/AFSP International Summit on Suicide Research

    You are invited to submit a proposal to the 2015 International Summit on Suicide Research of the International Academy for Suicide Research and the American Foundation for Suicide Prevention to be held at the Waldorf Astoria in New York City October 11-14, 2015.

    The Program Committee is especially interested in proposals on the topics of:
    • Intervention research for prevention of suicidal behavior
    • Clinical and neurocognitive studies of suicidal behavior
    • Genetic, epigenetic and gene expression contributors to suicide risk
    • Neurobiological underpinnings of suicidal behavior
    • Testing the effectiveness of prevention strategies
    • Ethical and methodological challenges and solutions in suicide research
    • Clinical phenotyping of suicidal individuals
    • Novel monitoring strategies for detecting changes in risk over time

    2015 Submission Categories and Deadlines:
    •Symposia Proposals: This session includes a session chair, up to 4 speakers and an optional discussant/moderator. DEADLINE: MARCH 1, 2015
    •Individual Paper Presentations: Single research presentations lasting 10 minutes with 5 minutes for Q&A and discussion. Research reports will be grouped into sessions based on similar topics. DEADLINE: MAY 4, 2015
    •Posters: Abstract for poster presentation. DEADLINE: MAY 4, 2015

    We look forward to seeing you in New York!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.11.
    Rendezvény vége: 2015.10.14.
    Helyszín: USA, New York, The Waldorf Astoria
    A rendezvény Web oldala: http://iasr.submitabstract.org/conf_website/iasr.submitabstract.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)10th International Congress of the International Neuropsychiatric Association

    Welcome

    It is our pleasure to welcome psychiatrists, neurologists, neurophysiologists, neuropsychologists and brain scientists from around the world to the 10th International Congress of the INA to be held in Jerusalem, Israel, October 14-16, 2015.

    INA congresses have been held around the world in diverse cities such as Sydney Australia, Kyoto Japan, Cancun Mexico, Athens Greece, Toronto Canada, Chennai India, Buenos Aires Argentina and Chicago USA, always being a high-point in new developments in clinical and research knowledge. Neuropsychiatry just a few decades ago was considered an esoteric borderland between neurology and psychiatry. Outstanding developments in Alzheimer's research and the increasing recognition of the behavioral disorders of dementia began to change that. Then came findings that electroencephalography (EEG) and more recently magnetoencephalography (MEG) allowed mathematical analysis that promise to allow non-invasive objective diagnosis of brain state. Advanced imaging techniques such as MRI and PET have achieved such high-resolution that when combined with functional stimuli they are on the verge of clinical application in many psychiatric illnesses. Most exciting, the discovery that surgically implanted electrodes carrying deep stimulation of specific brain nuclei can alleviate intractable cases of Parkinson's disease and most recently depression and obsessive compulsive disorder have given hope for our most severe and pharmacologically resistant patients. Neuropsychiatry is an old-new field, combining the solid clinical insights of Lishman's organic psychiatry with the high-tech developments of transcranial brain stimulation.

    The rise of the new brain stimulation therapies is one of the most unpredicted and exciting correlates of the slow down in the parallel field of psychopharmacology. Since the highly successful CINP psychopharmacology congress in April 2013 in Jerusalem, we hope to bring to INA in 2015 a large number of clinical psychiatrists, neurologists, neuropsychologists and neurophysiologists who want to learn about new treatment modalities and paradigms to add to current psychopharmacology .

    See you in Jerusalem at INA 2015!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.14.
    Rendezvény vége: 2015.10.16.
    Helyszín: Israel, Jerusalem,
    A rendezvény Web oldala: http://www.ina2015.com/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.10.09. (péntek)
    Részvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.10.09. (péntek)
    Részvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.10.09. (péntek)
    Részvételi díj: - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft, - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.10.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában - Konferencia

    A Pozitron - Diagnosztika Központ a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának partneri közreműködésével A pszichiátria és más orvosi szakmák együttműködése a diagnosztikában és terápiában címmel konferenciát rendez amelyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait.

    Helyszín: Pozitron - Diagnosztika Központ
    1117 Budapest Hunyadi J. út 9.

    Időpont: 2015 október 16, péntek

    Program

    10.00. Diagnosztikai és terápiás biomarkerek, alkalmazhatóságuk a pszichiátriában Péter László PhD főorvos 10.45. A PET működése és klinikai alkalmazása (bemutatóval egybekötve) Lengyel Zsolt PhD főorvos
    11.30. A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland PhD
    12.15. Büfé ebéd 13.00. A pszichiátriai és kardiológiai betegségek komorbiditása Sidó Zoltán PhD főorvos
    13.45. Kardiológiai diagnosztika napjainkban (Cardio-CT bemutatásával) Kerecsen Gábor PhD főorvos
    14.30. Pszichofarmakonok és kardiológiai gyógyszerek kölcsönös hatásai Kovács Gábor főorvos
    15.15. Diszkusszió - Vizsga

    A rendezvény akkreditálásra került: 12 kreditpont (Célcsoport: pszichiáter, neurológus, kardiológus)

    A részvétel 50 fő részére lehetséges, a jelentkezés sorrendjében.

    Regisztrálás az OFTEX honlapon, kódszám: SE-TK/2015.II/00179

    A tanfolyam ingyenes.

    Parkolást biztosítunk

    Időpont: 2015.10.16.
    Helyszín: 1117 Budapest, Hunyadi János út 9., Pozitron - Diagnosztika Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10

    Költségek:
    Regisztrációs díj: 10.000 Ft/fő
    Szállás egyágyas: 21.650 Ft/fő
    Szállás kétágyas: 14.575 Ft/fő
    Étkezés: 8.200 Ft/fő/két nap
    IFA: 400 Ft/fő/éj
    Kísérő költsége: 16.100 Ft/fő
    (ha valaki egyágyas elhelyezést kap, akkor van rá lehetőség, hogy hozzon kísérőt)

    Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu

    Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.17.
    Rendezvény vége: 2015.10.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Siófok, Azúr Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége

    A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10

    Költségek:
    Regisztrációs díj: 10.000 Ft/fő
    Szállás egyágyas: 21.650 Ft/fő
    Szállás kétágyas: 14.575 Ft/fő
    Étkezés: 8.200 Ft/fő/két nap
    IFA: 400 Ft/fő/éj
    Kísérő költsége: 16.100 Ft/fő
    (ha valaki egyágyas elhelyezést kap, akkor van rá lehetőség, hogy hozzon kísérőt)

    Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu

    Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.17.
    Rendezvény vége: 2015.10.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Siófok, Azúr Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Fényterápia

    Időpont: 2015.10.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI Multidiszciplináris Fórum

    Témája: Fényterápia

    Időpont: 2015.10.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., Nyírő Gyula Kórház – OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudományos ülés az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben a Fény éve jegyében

    Az ülés programja:
    1. Rihmer Zoltán, egyetemi tanár, az MTA doktora: A fény és a fényterápia helye a pszichiátriai zavarokban
    2. Jakab László, egyetemi tanár, MTA doktora, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Elektronikai Technológia Tanszék: Természetes és mesterséges fény

    Az ülés elnöke: Németh Attila és Kéri Szabolcs

    Rendezvény kezdete: 2015.10.28. 13:30
    Rendezvény vége: 2015.10.28. 15:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59 Főépület, Tanácsterem, Nyírő Gyula Kórház-OPAI Budapest

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek ÚJ TANFOLYAM!!! (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek

    Akkreditáló szerv: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
    Időpont: 5 alkalom/10 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel): 2015. 10.30, 11.27., 2016. 02.26., 03.25., 04.29.
    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.10.30.
    Rendezvény vége: 2016.04.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - továbbképzés

    Országos rezidens továbbképzési nap

    Időpont:: 2015. november 4. szerda (10.00-16.00)

    Jelentkezési szándékát kérjük, jelezze: scholtze@nyiro-opai.hu

    A részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Borderline személyiségzavar - továbbképzés

    Országos rezidens továbbképzési nap

    Időpont:: 2015. november 4. szerda (10.00-16.00)

    Jelentkezési szándékát kérjük, jelezze: scholtze@nyiro-opai.hu

    A részletes programot megtekintheti a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A program sajátosságai:
    - szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
    - lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
    - segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlő-dés forrásait;
    - hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kul-turális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség szá-mára is;
    - a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.

    További részletek, valamint a jelentkezési lap megtalálhatóak a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.06.
    Rendezvény vége: 2015.11.08.
    Helyszín: Siófok,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11.06. (péntek)
    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.11.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A program sajátosságai:
    - szakmai nagycsoport, sajátélményű módszerdemonstrációs kiscsoportok és az informális közeg integrációja intézményi pszichoterápiás tapasztalatszerzésre is alkalmas;
    - lehetőséget és teret biztosít különböző irányultságú, szakmai identitású szakemberek találkozásához, a különböző pszichoterápiás, csoportterápiás módszerek megismeréséhez;
    - segít megtapasztalni szakmai közösségünkben az összetartozás, a megbecsülés, a fejlő-dés forrásait;
    - hozzájárul a pszichoterápia értékteremtő, értékőrző jellegéhez: a pszichoterápiát mint kul-turális értéket igyekszik felmutatni a segítők, a társszakmák képviselői, az értelmiség szá-mára is;
    - a résztvevőknek feltöltődést nyújt, segítség a kiégés megelőzésében.

    További részletek, valamint a jelentkezési lap megtalálhatóak a kapcsolódó dokumentumokban!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.06.
    Rendezvény vége: 2015.11.08.
    Helyszín: Siófok,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11.06. (péntek)
    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.11.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FŐPSZICHE

    Program:
    9.00h- Kamarás Márk (Teva Gyógyszergyár Rt): Megélni a mindennapokat.
    9.30 h Kerekasztal megbeszélés: A „Merényi ügy” (OPCAT jelentés és utóélete).
    Résztvevők: Dr. Fliegauf Gergely főosztályvezető, Dr. Gurbai Sándor főreferens (AJBH), Dr. Molnár Károly elnök, Dr. Harmatta János, Dr. Szekeres György (MPT), Dr. Németh Attila főigazgató, Prof. Dr. Füredi János, Prof. Dr. Rihmer Zoltán, Dr. Vizi János (OPAI), Dr. Gazdag Gábor Centrumvezető főorvos (Merényi Kh.), Prof. Dr. Bitter István, Dr. Tolna Judit (SE), Dr. Haraszti László főorvos (Flór F. Kh.), Dr. Silling Tibor főorvos (MPGRE), és még számos meghívott szakmai vezető és munkatárs, a Főpsziche tagsága.
    A kerekasztalt vezeti: Dr. Magyar Iván a Főpsziche elnöke.

    Szünetben büfé a TEVA támogatásával.

    11.00h Főpsziche Közgyűlés (elnöki beszámoló, Alapszabály módosítás a 2013. évi V. tv. és a 2011. éviCLXXV. tv. rendelkezéseinek történő megfeleltetés).
    11.30h Főpsziche Közgyűlés megismételt időpontban, amennyiben a korábbi időpontban nincs határozatképes létszám. Addig a Kerekasztal folytatódik.

    Kérjük a kedves tagokat, hogy pontosan érkezzenek, és biztosítsák a Közgyűlés határozatképességét!
    A Közgyűlés összehívásáról külön meghívót is küld az elnök.
    Meghívóinkat, leveleinket elektronikus úton juttatjuk el tagságunknak, és a fővárosi pszichiátriai gondozóknak, szakrendelőknek. Összejöveteleinkről az MPT honlap is tájékoztat.

    Dr. Magyar Iván György
    elnök

    A Meghívó megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Időpont: 2015.11.11.
    Helyszín: XIX. Budapest, Dobó Katica u. 18., Forrásház

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Psychiatric Congress on Eastern European Psychiatry

    THE SCIENTIFIC PROGRAM IS NOW ON LINE

    An 'at-a-glance' version of the scientific program is now available for download.

    CLICK THE DOKUMENTS FOR THE SCIENTIFIC PROGRAM

    As you may remember there have been three congresses on Eastern European Psychiatry up to now, in Thessaloniki (Greece), Moscow (Russia) and Belgrade (Serbia) with great success. This time we will have our congress in Athens and, according to our Statutes, we will have a General Assembly and Elections during the Congress. The PAEEB is an evolution of the Institutional Program of the WPA on Eastern Europe and the Congress is held with the co-sponsorship of the WPA.

    I cordially invite you all to Athens in November. Your Association should be an active partner in the PAEEB and we should all work as a group to advance Psychiatry in our region. The PAEEB is a scientific and not a political organization and the term "Eastern Europe" denotes the geography and not the politics of the region.

    Our Congress will be held jointly with the Congress on Preventive Psychiatry. So, if you would like to present a paper on that topic as well, you would be most welcome to do so.

    You will find more information and Instructions for the submission of Abstracts in the Congress website (www.preventive-psychiatry2015.com). Please write to me and let me know whether your Association will be represented in the General Assembly and by whom. We will need an authorization by your Society to this effect.

    The 4th Psychiatric Congress of Eastern Europe and the 3rd Congress of Preventive Psychiatry are now accepting abstracts.

    CLICK HERE FOR THE CONFERENCE TOPICS

    All participants are invited to submit abstracts of scientific communications which will be reviewed by the Scientific Committee. Abstracts can be submitted as a Microsoft Word file via the online Abstract Submission Service, through the conference website. You will be asked to create an account using a username and a password. Once you activate the account, you will be able to submit your abstract.

    If you are facing any difficulties with the submission process, feel free to send us your file by email.

    CLICK HERE TO SUBMIT YOUR ABSTRACT

    You can register by clicking here

    For more information you can visit the Website

    Rendezvény kezdete: 2015.11.12.
    Rendezvény vége: 2015.11.15.
    Munkahely neve: Organising Secretariat
    E-mail: congress-psych@pco-convin.gr
    Helyszín: Görögország, Athén,
    A rendezvény Web oldala: http://www.preventive-psychiatry2015.com

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Szeged)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.13.
    Rendezvény vége: 2015.11.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére című konferencia

    A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Természettudományi Társulat Orvos-egészségügyi Szakosztálya és Biológiai Szakosztálya „A reprodukció aktuális kérdései, különös tekintettel a születendő utódok nemére” címmel konferenciát rendez, amelyre tisztelettel meghívja.

    Időpontja: 2015. november 18. 14:00-17:00
    A rendezvény helye: Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet, Johan Béla konferenciaterem

    A terem korlátozott befogadóképességére tekintettel kérjük, részvételi szándékát november 11-ig szíveskedjék jelezni az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu e-mail címünkön.

    A konferencia programtervét a kapcsolódó dokumentumok alatt érheti el!

    Időpont: 2015.11.18.
    Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. XXI. emelet, Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 20-21. (péntek-szombat)
    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.20.
    Rendezvény vége: 2015.11.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje

    Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika rendezvénye

    Szakmai program

    November 26. csütörtök

    12.00 órától Regisztráció

    17.15 Megnyitó: Füredi János

    17.30-19.00 Stark András: A hétköznapi őrület történetei – „Eszeveszett mesék” - filmesszé

    19.00 Vacsora

    November 27. péntek
    Elnök: Fekete Sándor

    9.00 – 10.00 Herold Róbert: „Meghalok, hogyha rám nézel” avagy „Rossz, aki rosszra gondol”: a metakogníció szerepe a pszichózisok etiopatogenezisében és terápiájában

    10.00-10.30 Janssen Szimpózium
    Fehér László: „Ami késik, az múlik”: a relapszus-prevenció kihívása és eszközei a szkizofrénia kezelésében

    10.30- 11.00 Szünet

    11.00-13.00 Az eredményes gondozás tényezői: esetismertetések szkizofrén betegek gondozásáról
    Moderátor: Füredi János
    Csonka Andrea
    Molnár Gábor
    Blazsek Péter

    13.00- 15.00 Ebéd

    15.00- 17.00 Bánfalvi Attila: „Sok bába közt elvész a lélek?” A pszi-komplexum dilemmái – előadás és workshop

    17.00-17.30 Szünet

    17.30-19.30 „Nyelv-terápia” – műhely
    Moderátor: Koltai Mária

    19.30 Vacsora

    November 28. szombat
    Elnök: Balczár Lajos

    9.00- 11.00
    Silling Tibor: A pszichiátriai gondozás aktuális kérdései

    Területi beszámolók, jó gyakorlatok:
    Váradi Enikő, Gulácsi István, Magyar Iván

    Pászthy Bea: HOPPA - A háziorvosok pszichiátriai továbbképzéséről

    11.00-11.30 Szünet

    11.30 – 13.00 Jogi aktualitások
    Kerekasztal
    Fodor László, Vizi János

    13.00 Zárás, ebéd, hazautazás

    Rendezvény kezdete: 2015.11.26.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Tapolca, Hotel Pelion

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje

    Pszichiátriai Gondozók XXIII. Szakmai Hétvégéje a Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika rendezvénye

    Szakmai program

    November 26. csütörtök

    12.00 órától Regisztráció

    17.15 Megnyitó: Füredi János

    17.30-19.00 Stark András: A hétköznapi őrület történetei – „Eszeveszett mesék” - filmesszé

    19.00 Vacsora

    November 27. péntek
    Elnök: Fekete Sándor

    9.00 – 10.00 Herold Róbert: „Meghalok, hogyha rám nézel” avagy „Rossz, aki rosszra gondol”: a metakogníció szerepe a pszichózisok etiopatogenezisében és terápiájában

    10.00-10.30 Janssen Szimpózium
    Fehér László: „Ami késik, az múlik”: a relapszus-prevenció kihívása és eszközei a szkizofrénia kezelésében

    10.30- 11.00 Szünet

    11.00-13.00 Az eredményes gondozás tényezői: esetismertetések szkizofrén betegek gondozásáról
    Moderátor: Füredi János
    Csonka Andrea
    Molnár Gábor
    Blazsek Péter

    13.00- 15.00 Ebéd

    15.00- 17.00 Bánfalvi Attila: „Sok bába közt elvész a lélek?” A pszi-komplexum dilemmái – előadás és workshop

    17.00-17.30 Szünet

    17.30-19.30 „Nyelv-terápia” – műhely
    Moderátor: Koltai Mária

    19.30 Vacsora

    November 28. szombat
    Elnök: Balczár Lajos

    9.00- 11.00
    Silling Tibor: A pszichiátriai gondozás aktuális kérdései

    Területi beszámolók, jó gyakorlatok:
    Váradi Enikő, Gulácsi István, Magyar Iván

    Pászthy Bea: HOPPA - A háziorvosok pszichiátriai továbbképzéséről

    11.00-11.30 Szünet

    11.30 – 13.00 Jogi aktualitások
    Kerekasztal
    Fodor László, Vizi János

    13.00 Zárás, ebéd, hazautazás

    Rendezvény kezdete: 2015.11.26.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Tapolca, Hotel Pelion

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi - Lendületben Rendezvény

    A rendezvény fő témája: PSZICHOSZOMATIKA / TÁRSBETEGSÉGEK

    A rendezvény programterve megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.28.
    Helyszín: Balatonfüred, Hotel Flamingó

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) ; (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.11. 27-28-29. (péntek-szombat-vasárnap)
    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2015.11.27.
    Rendezvény vége: 2015.11.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2015.12.04. (péntek)
    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2015.12.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Egészségügyi jogi ismeretek tanfolyam (Budapest)

    A képzés 2 napos, összesen 18 tanórás és tesztvizsgával zárul. A szabadon választható tanfolyam akkreditálása megtörtént, 36 kredit pontos oktatásnak minősül.

    A képzést a budapesti, pécsi, szegedi és debreceni jogi egyetemek képzett előadói végzik.

    A jelentkezési lap és a képzésről bővebb információk megtalálhatók a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2015.12.11.
    Rendezvény vége: 2015.12.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzés

    Program:
    1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
    2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
    3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
    Akkr. pont: 6

    A programon a részvétel ingyenes.

    További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!

    Rendezvény kezdete: 2016.01.26. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.01.26. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzés

    Program:
    1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
    2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
    3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
    Akkr. pont: 6

    A programon a részvétel ingyenes.

    További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!

    Rendezvény kezdete: 2016.01.26. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.01.26. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív zavarok depresszióban című továbbképzés

    Program:
    1. Miklósi Mónika: Kognitív zavarok depresszióban
    2. Unoka Zsolt: Depresszió kognitív terápiája
    3. Bitter István: Javítják, vagy rontják a kogníciót az antidepressziv szerek?

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. január 20-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: TK/2016.I./00048
    Akkr. pont: 6

    A programon a részvétel ingyenes.

    További információk olvashatóak a Meghívóban, mely a kapcsolódó dokumentumok alól tölthető le!

    Rendezvény kezdete: 2016.01.26. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.01.26. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Multidiszciplináris tudományos ülés

    A rendezvény időpontja: 2016. január 27. 13:30

    Dr. Kovács József

    A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, neurológia, intenzív ellátás, pszichiátria és az addiktológia területén

    Időpont: 2016.01.27.
    Helyszín: Budapest, Nyírő-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Az előadás címe: A bioetika aktuális kérdései - a belgyógyászat, a neurológia, az intezív ellátás, a pszichiátria és az addiktológia területén.
    Előadó: Dr. Kovács József, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

    Rendezvény kezdete: 2016.01.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.01.27. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)GYERMEKPSZICHIÁTRIAI SZAKMAI NAPOK (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Időpont: 2016.02.04., 03.03., 05.05. (3 alkalom, csütörtöki napokon)

    Részvételi díj: 1.000 Ft / előadás

    Rövid tájékoztató:
    2016.02.04.: Klasszifikáció: Kategóriális-dimenzionális szemlélet,
    2016.03.03.: Életminőség,
    2016.05.05.: Amit ma tudunk a Tourette szindrómáról

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.02.04.
    Rendezvény vége: 2016.05.05.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programja

    Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. február 10-én, szerdán 19 órakor tartjuk. Az est témája:

    „Füst Milán: Boldogtalanok – beszélgetés egy színházi előadás születéséről, a rendezés és a szerepformálás folyamatáról”

    A beszélgetés résztvevői: Funk Iván, az előadás rendezője és Darabont Mikold, a darab főszereplője.

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia” felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Részletek a kapcsolódó dokumentum alatt!

    Időpont: 2016.02.10.
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségzavarok - továbbképzés

    Program:
    Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
    Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
    Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája

    Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
    Akkr. pont: 6

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.01. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.03.01. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyiségzavarok - továbbképzés

    Program:
    Balázs Judit: Személyiségzavarok gyökerei gyermekkorban
    Unoka Zsolt: Személyiségzavarok korszerű szemlélete
    Vizin Gabriella: Borderline személyiségzavarok pszichoterápiája

    Akkreditáció: SE-TK/2016.I/00110
    Akkr. pont: 6

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.01. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.03.01. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma

    A rendezvény időpontja: 2016. március 2. 13:00 – 16:00

    Prof. Dr. Rihmer Zoltán

    A Nyírő Gyula Kórház - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma

    Időpont: 2016.03.02.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma

    A rendezvény időpontja: 2016. március 2. 13:00 – 16:00

    Prof. Dr. Rihmer Zoltán

    A Nyírő Gyula Kórház - OPAI szuicid kutatócsoport és norvég kutatók közös szimpóziuma

    Időpont: 2016.03.02.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)HELYSZÍN ÉS PROGRAM VÁLTOZÁS! - Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Időpont: 2016. március 4-5.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Péntek
    14.30-15.00. - Megnyitó Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)

    15.00-15.45. - Prof. Dr. Janka Zoltán DSc. (Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): A szkizofrénia neurobiológiája.

    15.45-16.30. - Dr. Németh Attila PhD. (főigazgató főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): A szkizofrénia kezelése a finanszírozási protokoll figyelembe vételével.

    16.30-17.15. - Dr. Álmos Péter PhD. (osztályvezető egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Az aripiprazol helye a szkizofrénia kezelésében.

    17.15-17.45. - Dr. Moretti Magdolna (főorvos, magánpraxis, Pszichiátriai Gondozó, Eger): Esetismertetés (pszichotikus beteg)

    Szombat
    9.30-10.15. - Dr. Szekeres György PhD. ( osztályvezető főorvos, Nyírő Gyula Kórház- Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet): „ Mit művel az agy, míg a gazda alszik?"

    10.15-11.00 - Prof. Dr. Rihmer Zoltán DSc. (Széchényi díjas c. egyetemi tanár, az MTA doktora): Antidepresszívum rezisztencia depresszióban - a bipolaritás markere?

    11.00-11.45. - Prof. Dr. Kálmán János DSc. (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika): Antidepresszívumok és pszichoterápia: a kontextus közös pontjai.

    11.45-12.15. - Dr. Terenyi Zoltán PhD. (osztályvezető klinikai főorvos), Dr. Karher Éva (klinikai orvos), Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika: Depresszió csoport háttérrel.

    12.15-12.35. - Zárómegbeszélés (vezeti: Dr. Németh Attila PhD. és Prof. Dr. Kálmán János DSc.)

    Utána tesztvizsga!

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Rendezvény kezdete: 2016.03.04.
    Rendezvény vége: 2016.03.05.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.03.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)3rd International Conference on Behavioral Addictions

    International Conference Centre Geneva (CICG)Geneva - Switzerland

    Abstract submission deadline: 14 th of December 2015

    End of early registration: 15 December 2015

    Contact: icba2016@ch.kuoni.com

    Rendezvény kezdete: 2016.03.14.
    Rendezvény vége: 2016.03.16.
    Helyszín: Switzerland, Geneva,
    A rendezvény Web oldala: http://www.icba2016.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 10th anniversary World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

    Dear Friends & Colleagues

    We welcome you to join us for the exciting up-coming CONy Congress in Lisbon.
    Within the Scientific Program, we have prepared many controversial subjects for debate led by key experts in all fields of neurology, including Stroke.

    EARLY REGISTRATION: January 10, 2016
    Click here to register >
    ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE: January 4, 2016
    Click here to submit >

    INVITED STROKE FACULTY
    Natan Bornstein, Israel
    Jorge Campos, Portugal
    Lou Caplan, USA
    Angel Chamorro, Spain
    Laszlo Csiba, Hungary
    Stephanie Debette, France
    Exuperio Diez Tejedor, Spain
    Jose Ferro, Portugal
    Hugh Markus, UK
    Teresa Melo, Portugal
    Victor Oliveira, Portugal
    Liliana Pereira, Portugal
    Jukka Putaala, Finland
    Thorsten Steiner, Germany
    Jonathan Streifler, Israel
    Antonio Vaz Carneiro, Portugal

    We are looking forward to seeing you at CONy Lisbon!
    While we are still busy constructing the CONy scientific program, please click here > to view the Preliminary Scientific Program.
    We will appreciate it if you could circulate this mailshot among your colleagues.

    Natan Bornstein, Israel & José Ferro, Portugal
    CONy Stroke Section Heads

    Amos D. Korczyn, Israel & Victor Oliveira, Portugal
    CONy Congress Co-Chairpersons

    Rendezvény kezdete: 2016.03.17.
    Rendezvény vége: 2016.03.20.
    Helyszín: Portugal, Lisbon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2016/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 10th anniversary World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

    Dear Friends & Colleagues

    We welcome you to join us for the exciting up-coming CONy Congress in Lisbon.
    Within the Scientific Program, we have prepared many controversial subjects for debate led by key experts in all fields of neurology, including Stroke.

    EARLY REGISTRATION: January 10, 2016
    Click here to register >
    ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE: January 4, 2016
    Click here to submit >

    INVITED STROKE FACULTY
    Natan Bornstein, Israel
    Jorge Campos, Portugal
    Lou Caplan, USA
    Angel Chamorro, Spain
    Laszlo Csiba, Hungary
    Stephanie Debette, France
    Exuperio Diez Tejedor, Spain
    Jose Ferro, Portugal
    Hugh Markus, UK
    Teresa Melo, Portugal
    Victor Oliveira, Portugal
    Liliana Pereira, Portugal
    Jukka Putaala, Finland
    Thorsten Steiner, Germany
    Jonathan Streifler, Israel
    Antonio Vaz Carneiro, Portugal

    We are looking forward to seeing you at CONy Lisbon!
    While we are still busy constructing the CONy scientific program, please click here > to view the Preliminary Scientific Program.
    We will appreciate it if you could circulate this mailshot among your colleagues.

    Natan Bornstein, Israel & José Ferro, Portugal
    CONy Stroke Section Heads

    Amos D. Korczyn, Israel & Victor Oliveira, Portugal
    CONy Congress Co-Chairpersons

    Rendezvény kezdete: 2016.03.17.
    Rendezvény vége: 2016.03.20.
    Helyszín: Portugal, Lisbon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2016/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 10th anniversary World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

    Dear Friends & Colleagues

    We welcome you to join us for the exciting up-coming CONy Congress in Lisbon.
    Within the Scientific Program, we have prepared many controversial subjects for debate led by key experts in all fields of neurology, including Stroke.

    EARLY REGISTRATION: January 10, 2016
    Click here to register >
    ABSTRACT SUBMISSION DEADLINE: January 4, 2016
    Click here to submit >

    INVITED STROKE FACULTY
    Natan Bornstein, Israel
    Jorge Campos, Portugal
    Lou Caplan, USA
    Angel Chamorro, Spain
    Laszlo Csiba, Hungary
    Stephanie Debette, France
    Exuperio Diez Tejedor, Spain
    Jose Ferro, Portugal
    Hugh Markus, UK
    Teresa Melo, Portugal
    Victor Oliveira, Portugal
    Liliana Pereira, Portugal
    Jukka Putaala, Finland
    Thorsten Steiner, Germany
    Jonathan Streifler, Israel
    Antonio Vaz Carneiro, Portugal

    We are looking forward to seeing you at CONy Lisbon!
    While we are still busy constructing the CONy scientific program, please click here > to view the Preliminary Scientific Program.
    We will appreciate it if you could circulate this mailshot among your colleagues.

    Natan Bornstein, Israel & José Ferro, Portugal
    CONy Stroke Section Heads

    Amos D. Korczyn, Israel & Victor Oliveira, Portugal
    CONy Congress Co-Chairpersons

    Rendezvény kezdete: 2016.03.17.
    Rendezvény vége: 2016.03.20.
    Helyszín: Portugal, Lisbon,
    A rendezvény Web oldala: http://www.comtecmed.com/cony/2016/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live

    Rendezvény kezdete: 2016.03.18.
    Rendezvény vége: 2016.03.20.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live

    Rendezvény kezdete: 2016.03.18.
    Rendezvény vége: 2016.03.20.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés?

    Tisztelt Osztályvezető Főorvos Asszony/Úr!

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet feladatkörébe tartozik a szakma összes vitás problémáira megoldások keresése. Megfelelő módszernek véljük, ha időszakosan az egyes Pszichiátriai Intézmények ellátóinak vezetőivel beszélgetést kezdeményezünk. Ennek jegyében szeretnénk leülni egy szabad beszélgetésre az ország minden pszichiátriai osztályának vezetőjével.

    Moderátor: Dr. Németh Attila

    Időpont: 10:00 - 12:30- ig

    Az eseményt követi 13:30- tól kezdődően a Lehel(etnyi) Tudomány továbbképző délutánja!

    Köszönettel vennénk, ha március 15-ig visszajelezné részvételi szándékát.

    (Amennyiben mindkét programon részt kíván venni, lehetőség van a kórház területén több büfé, vagy a kórházi étterem igénybevételére).

    Tisztelettel:

    Dr. Németh Attila PhD

    Főigazgató főorvos

    Nyírő Gyula - OPAI

    Rendezvény kezdete: 2016.03.30. 10:00
    Rendezvény vége: 2016.03.30. 12:30
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., „B” épület 2. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés?

    Tisztelt Osztályvezető Főorvos Asszony/Úr!

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet feladatkörébe tartozik a szakma összes vitás problémáira megoldások keresése. Megfelelő módszernek véljük, ha időszakosan az egyes Pszichiátriai Intézmények ellátóinak vezetőivel beszélgetést kezdeményezünk. Ennek jegyében szeretnénk leülni egy szabad beszélgetésre az ország minden pszichiátriai osztályának vezetőjével.

    Moderátor: Dr. Németh Attila

    Időpont: 10:00 - 12:30- ig

    Az eseményt követi 13:30- tól kezdődően a Lehel(etnyi) Tudomány továbbképző délutánja!

    Köszönettel vennénk, ha március 15-ig visszajelezné részvételi szándékát.

    (Amennyiben mindkét programon részt kíván venni, lehetőség van a kórház területén több büfé, vagy a kórházi étterem igénybevételére).

    Tisztelettel:

    Dr. Németh Attila PhD

    Főigazgató főorvos

    Nyírő Gyula - OPAI

    Rendezvény kezdete: 2016.03.30. 10:00
    Rendezvény vége: 2016.03.30. 12:30
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., „B” épület 2. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Intézetünk havonta tart Lehel(etnyi) tudomány címmel szerdánként 13:30-tól multidiszciplináris tudományos továbbképző délutánt. Ezen a napon Dr. med. habil Réthelyi János a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója lesz az előadó, melyre szintén szeretettel várjuk!

    A továbbképző délután témája:
    Dr. med. habil Réthelyi János:
    Újabb kutatások szkizofréniában: klinikai tünetek, kognitív funkciók, cannabis, genetika, őssejtes modellezés.

    Időpont: 13:30 – 16:00

    Az eseményt megelőzi 10 órai kezdettel a Pszichiátriai osztályvezetés – jutalom vagy büntetés? címmel megrendezett rendezvény!

    Köszönettel vennénk, ha március 15-ig visszajelezné részvételi szándékát.

    (Amennyiben mindkét programon részt kíván venni, lehetőség van a kórház területén több büfé, vagy a kórházi étterem igénybevételére).

    Tisztelettel:

    Dr. Németh Attila PhD

    Főigazgató főorvos

    Nyírő Gyula Kórház - OPAI

    Rendezvény kezdete: 2016.03.30. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.03.30. 16:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.03.31.
    Rendezvény vége: 2016.04.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa - 2016

    VIKOTE Kongresszus 2016

    Tisztelt Kollégák!

    Kihívások a kognitív viselkedésterápiában" címmel ismét megrendezésre kerül a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa.

    Téma: Kihívások a kognitív viselkedésterápiában

    Szeretettel várjuk előadók jelentkezését a kongresszusra, akik a különböző kihívást jelentő kórképekkel, terápiás helyzetekkel és folyamatokkal szembesültek kognitív viselkedésterápiás tevékenységük során és tapasztalataikat szívesen megosztják.

    Absztrakt beküldési határidő: 2016. március 1.
    Beküldési cím: titkarsag@vikote.hu

    Az absztrakton kérjük, tüntesse fel az előadó(k) nevét, affiliációját, az előadás címét, és a szövegben az előadás rövid (max 300 szó) összefoglalóját.

    A Kongresszus Meghívóját és a Jelentkezési lapot letölthetik a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös u. 10., Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Résztvevők száma: max. 18 fő!

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.01.
    Rendezvény vége: 2016.04.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület következő akkreditált képzése

    Kedves Orvos- és Pszichológus/Pszichoterapeuta Kolléga!

    Meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő akkreditált képzésére, „A hipnoterápia lehetőségei pszichogén mozgászavarok és post-stroke depresszió pszichoterápiás megközelítésében” címmel.

    A 3 órás műhelyt Dr. Vértes Gabriella ECP, kiképző pszichoterapeuta szakorvos tartja.

    A hipnoterápia amellett, hogy bizonyítottan eredményes módszer a pszichogén mozgászavarok kezelésében, segíti a pontos kórisme megállapítását is.

    Post-stroke depresszió rehabilitációjában a módosult tudatállapot adta lehetőségek szakszerű kiaknázása – érzelmi állapotok mobilizálása, tudatosítása, szabályozása, képzeleti tevékenység fokozódása, testi érzék- szervi élmények intenzívebb megélése - sikeres pszichés állapotváltozás elérését ígéri.

    A tárgyalt kórképek összefoglaló ismertetése után az előadó eseteken keresztül szemlélteti ezek hipnoterápiás lehetőségeit és hatékonyságát. Ezt a téma interaktív megbeszélése követi.

    A képzés időpontja: 2016. április 8. (péntek) 10:00-13:00

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft, Helyszínen 4500 Ft.

    Jelentkezés: www.hipnozis-mhe.hu

    Minden résztvevőt szeretettel várunk!
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Időpont: 2016.04.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20, Péterfy Sándor Utcai Kórház – Tanácsterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratesz Specialista Hétvége

    Idén Galyatetőn kerül megrendezésre a Hippokratesz Specialista Hétvége

    A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

    A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10

    Rendezvény kezdete: 2016.04.09.
    Rendezvény vége: 2016.04.10.
    Helyszín: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10., Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratesz Specialista Hétvége

    Idén Galyatetőn kerül megrendezésre a Hippokratesz Specialista Hétvége

    A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

    A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10

    Rendezvény kezdete: 2016.04.09.
    Rendezvény vége: 2016.04.10.
    Helyszín: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10., Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Hippokratesz Specialista Hétvége

    Idén Galyatetőn kerül megrendezésre a Hippokratesz Specialista Hétvége

    A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

    A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat

    A tanfolyam várható kreditpont értéke: 10

    Rendezvény kezdete: 2016.04.09.
    Rendezvény vége: 2016.04.10.
    Helyszín: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10., Galya Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
    Rendezvény vége: 2016.04.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
    Rendezvény vége: 2016.04.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul (Bevezetés, elméleti alapok) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató:
    Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15.
    Rendezvény vége: 2016.04.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének éves közgyűlése

    Program:

    A Közgyűlés szakmai programja előtt a Janssen-Cilag Kft képviseletében Dr. Fehér László tart előadást elemezve, értékelve az együttműködés lehetőségeit, eredményeit.

    A Közgyűlés programja:

    1. Elnök, titkár, régióvezetők, ellenőrzési biz. beszámolója

    2. SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika helyzete, helye, szerepe az ellátó rendszerben, az oktatásban és a kutatás területén ( Dr.Réthelyi János)

    3. A pszichiátriai járóbeteg szakellátás, gondozás fejlesztésének irányai (Dr.Balczár Lajos)

    4. A gondozó intézeti tevékenység jelenlegi helyzetével, tevékenységének korlátaival, a teljesítmény finanszírozással, gyógyszertámogatással, gyógyszer beállíthatósággal, szakvélemény kiadásával kapcsolatos észrevételeink, tapasztalataink megbeszélése

    5. Egyebek

    Rendezvény kezdete: 2016.04.15. 11:00
    Rendezvény vége: 2016.04.15. 16:00
    Helyszín: Budapest, Nagyenyed u. 8-14., Janssen Akadémia tanácsterme

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016

    Előregisztráció: 2016. április 12-ig
    Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.

    A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
    http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html

    A Konferencia akkreditációja folyamatban van.

    A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.

    Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
    Rendezvény vége: 2016.04.24.
    Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
    Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
    Tel: +36 1 3451 557
    E-mail: adi2016@tensi.hu
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alzheimer's Disease International 31. Nemzetközi Konferenciája 2016

    Előregisztráció: 2016. április 12-ig
    Regisztráció és fizetés a fenti határidő lejárta után csak a helyszínen lehetséges.

    A konferenciára a demencia témáján alapuló, plenáris és szekció ülésekből, valamint interaktív workshopokból és poszter előadásokból álló változatos programot állítottunk össze.
    http://www.adi2016.org/hu/tudomanyos-program.html

    A Konferencia akkreditációja folyamatban van.

    A rendezvény nyelve az angol. A plenáris üléseken lesz magyar tolmács is. Április 23-án (szombaton) magyar nyelvű szekció ülések is lesznek.

    Az esemény Meghívóját, amely tartalmazza a Programtervet is a kapcsolódó dokumentumok alól töltheti le!

    Rendezvény kezdete: 2016.04.21.
    Rendezvény vége: 2016.04.24.
    Szervező: ADI 2016 c/o TENSI Ltd.
    Címe: 1023 Budapest, Hungary, Komjádi Béla u.1.
    Tel: +36 1 3451 557
    E-mail: adi2016@tensi.hu
    Helyszín: 1123 Budapest, Alkotás u. 63-67., Kongresszusi Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.adi2016.org/hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató:
    Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.04.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Krka közös rendezvénye

    Részvételi díj: 20.000 Ft
    Pont: 14 kreditpont

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    A részletes program a letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2016.04.22.
    Rendezvény vége: 2016.04.23.
    Helyszín: Bükfürdő, Greenfield Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    A továbbképző délután témája: A hazai egészségügy perspektívái

    Előadó: Dr. Szócska Miklós

    Rendezvény kezdete: 2016.04.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.04.27. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A Nyírő Gyula -OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    A továbbképző délután témája: A hazai egészségügy perspektívái

    Előadó: Dr. Szócska Miklós

    Rendezvény kezdete: 2016.04.27. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.04.27. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pannónia Pszichiátriai Egyesület Vándorgyűlése

    Ebben azévben rendezi a Pannónia Pszichiátriai Egyesület, mely Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye pszichiátereit, pszichológusait, szociális munkásait és egészségügyi szakdolgozóit fogja össze, harmincadik, jubileumi vándorgyűlését.

    A vándorgyűlés főcíme: HONNAN HOVA – Az elmúlt és a jövendő 30 év -

    A két napos rendezvényen előadások és workshopok lesznek, amelyeket vezető pszichiáterek, családterapeuták, gyermekpszichiáterek és szociális munkások tartanak.150-200 szakembert várunk rendezvényünkre a régiókból és az egész ország területéről.
    .

    Rendezvény kezdete: 2016.04.29.
    Rendezvény vége: 2016.04.30.
    Helyszín: Pécs, Zsolnay negyed

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pannónia Pszichiátriai Egyesület Vándorgyűlése

    Ebben azévben rendezi a Pannónia Pszichiátriai Egyesület, mely Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye pszichiátereit, pszichológusait, szociális munkásait és egészségügyi szakdolgozóit fogja össze, harmincadik, jubileumi vándorgyűlését.

    A vándorgyűlés főcíme: HONNAN HOVA – Az elmúlt és a jövendő 30 év -

    A két napos rendezvényen előadások és workshopok lesznek, amelyeket vezető pszichiáterek, családterapeuták, gyermekpszichiáterek és szociális munkások tartanak.150-200 szakembert várunk rendezvényünkre a régiókból és az egész ország területéről.
    .

    Rendezvény kezdete: 2016.04.29.
    Rendezvény vége: 2016.04.30.
    Helyszín: Pécs, Zsolnay negyed

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    „Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.

    A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.

    Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.

    Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
    Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
    Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
    telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
    postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
    email: konferencia@pszichoterapia.hu

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga! Tisztelt Egyesületi Vezetőség!

    „Hiszem amit látok?” címmel sikeresen lezajlott májusban a Pszichoterápia szakfolyóirat 11. konferenciája.

    A 12. konferencia időpontja: 2016. május 6-7.

    Javasoljuk, hogy jegyezze fel a naptárjába.

    Az időpont a szokásosnál egy héttel előbbre kerül, hogy ne ütközzünk a jövő évi pünkösdi hétvégével, s a konferencia ne kerüljön túl közel a Magyar Pszichiátriai Társaság illetve a Magyar Pszichológiai Társaság konferenciájához.
    Szeretnénk, ha az érdeklődők nem kerülnének kényszerű választásra. Köszönjük, hogy a szakegyesületi konferenciák szervezői az utóbbi években figyelnek arra, hogy ne ütközzenek a Pszichoterápia konferencia adta lehetőségekkel.

    A Pszichoterápia konferencia időpontját a fenti megfontolásból egy évvel előre kitűzzük.

    Szívélyes üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint programbizottság:
    Albert Lőrincz Enikő, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Szőnyi Gábor (elnök), Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili, Berger Noémi, Pál Krisztina
    telefon: (36-1) 789-8054 Kiss Emese szervezőtitkár
    postacím: 1615 Budapest, Pf.: 201.
    email: konferencia@pszichoterapia.hu

    Pszichoterápia előfizetés, előfizetés megújítás: http://www.pszichoterapia.hu/elofizetes/

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz utca 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.pszichoterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)IDŐ VAN - A Pszichoterápia folyóirat 12. konferenciája

    Jelentkezés: http://www.pszichoterapia.hu/konferencia/a-pszichoterapia-folyoirat-2016-os-konferenciaja/jelentkezesi-lap/

    Plenáris programok:
    Nyitó előadás – Időben vagy az idő miatt: időterápia és terápiás idő (Bárdos György)

    Témacentrikus nagycsoport, akvárium technikával – „Mikor van ideje a generációváltásnak?” (Terenyi Zoltán, Valkó Lili)

    Viadal – Állítások: Egy jó terapeuta pontosan kezdi és fejezi be az ülést ↔ Egy jó terapeuta rugalmasan bánik az ülés idejével (Viadalvezető: Csáky Krisztina; viadorok: Antal Bacsó Péter – Lőrik Dóra; Milák Piroska – Soós István)

    Kulturális program – A szeretés időélménye a pszichoterápiában – Az órák - Filmesszé nyolc tételben (Stark András, filmelemzés)

    Szekcióelőadás

    A maga ideje (Ormay Tom)

    Felfüggesztett idő - Egy szexuális bűnelkövetőknek tartott pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás műhely bemutatása (Moukhtar Lucia)

    Gyorsított idő - archetipikus mese-fordulatok katalizáló hatása csoportmunkában (Stiblár Erika)

    Szabadság és időbeliség a daseinanalízisben (Krékits József, Gedő Éva)

    Az idők szava - megértjük-e, jól értjük-e? (Szőnyi Magda, Nagy Ildikó)

    Van idő? - készenlét a terápiás helyzetben (Terenyi Zoltán, Karher Éva)

    Verbális és nem verbális idő a tündérhegyi mozgáscsoportban (Kiss Tibor Cece, Boros Edit)

    Ideje van a találkozásnak. Az ad hoc csoport interaktív téma – prezentációja (Ajkay Klára, Hódi Ágnes, Kökény Veronika, Mérei Zsuzsa)

    Esetbemutatás (felkért hozzászólásokkal)

    Megbetegítő idő - testbe fordult gyász (Lányi-Wolff Andrea; Felkért hozzászólók: Hódi Ágnes, Tiringer István)

    Hosszútávfutás a Ház körül (Valkó Lili; Felkért hozzászólók: Horváth Klára, Kácsándi Elvira)

    Anya, hiszen neked is két férjed van! - Idő, tér és kapcsolatok szerepe az integratív játékterápiában (Eigner Bernadett; Felkért hozzászólók: Endresz Hajna, K. Németh Margit)

    „Módszertani sokszemközt”

    Nincs idő a fejfájásra! (Csuhai Csinos Klára, Miklós Barbara, Néveri Emese, Ormay István, Páll Orsolya, moderátor: Árkovits Amaryl)

    „Hogy ez mennyire fáj!” – Sokszemközt a serdülőkorban maradt felnőtt problematikáról (Csonka Judit, Mondok Árpád, Milák Piroska, Kiss Tibor Cece, Tóth Erika)

    Kerekasztal

    Mennyi idő kell a képzéshez és mennyi a terapeutává váláshoz? (Harrach Andor, Illés Enikő, Rózsa Ildikó, Vértes Gabriella; moderátor: Szombathelyi Éva)

    Az idői keret, mint terápiás hatótényező. Mit gondolnak erről a különböző terápiás irányzatok? (Miklós Barbara, Mondok Árpád, Szőnyi Magda, Szűcs Mónika, moderátor: Deák Zsolt)

    A pszichoterapeuta identitás fejlődési fázisai "belülről" nézve (Ajkay Klára, Cz. Szabó Melinda, Danics Zoltán, Farkas Melinda, Hódi Ágnes, Kovács Tamás, moderátor: Cz. Tóth Izabella)

    A mozgásos idő és a feldolgozó verbális idő aránya (Ács Eszter Mónika, Erdélyi Ildikó, Incze Adrienne, Kökény Veronika, Perfalvi Zobor Tünde, moderátor: Albert-Lőrincz Enikő)

    Időélményeink extenzív és intenzív csoportokban (Barcy Magdolna, Fonyó Ilona, Görbe Katalin, Hosszú Éva, Terenyi Zoltán, moderátor: Stark András)

    Mélység? Hosszúság? Szélesség? Mit is jelöl a terápia időtartama? (Antal Bacsó Péter, Árkovits Amaryl, Martényi Erzsébet, Narancsik Gabriella, Soós Nóra, moderátor: Bokor László)

    A transzgenerációs hatások megjelenése és kezelése különböző pszichoterápiás elméletek gyakorlatában (Balogh Klára, Jaroviszkij Vera, Somogyi Erika, moderátor: Szőnyi Gábor)

    Idő-tér: segítség a virtuális világban? (Szabóné Kállai Klára, Szenes Márta, Sebő Tamás, Simon Gabriella, Buza Domonkos, moderátor: Székely András)

    Az időfogalom kialakulása és változása - Különböző életkorú páciensek időélménye (Janda Zsuzsa, Szél Dávid, Tiringer István, moderátor: Horváth Klára)

    Mikor és hogyan foglalkozik a gyász és halál témájával a terapeuta? (Eörsi Dániel, Orosz Katalin, Rohánszky Magdolna, Soós Nóra, moderátor: Tiringer István)

    Műhely

    A lassuló idő a gyorsuló világban – szupervíziós és coaching folyamatban. Az időről szupervíziós szemléletű megközelítésben (Wiesner Erzsébet, Kálmán Márta)

    Team-bemutatás

    Határ-idő - Hogyan dolgozunk határeseti pácienseink időkezelési nehézségeivel? (Forgách Anna, Hansjürgens Anna Mária, Lőrik Dóra, Sinkovics Andrea, Takácsy Márta, moderátor: Vágó Judit)

    Team esetbemutatás (akvárium technikával)

    Team-idő (Boros Edit, Harmatta János, Görbe Katalin, Dávid József, Kiss Tibor Cece, Együd Péter, Milák Piroska, Pádvainé Németh Ilona, Petrovszki Irén)

    Vitaülés

    A múlt és jelen kérdése Oidipusz drámájában - Volt-e Oidipusznak ödipusz-komplexusa? (Bokor László, Krékits József, Tornyossy Mária, vitavezető: Barcy Magdolna)

    Egységes képzés? Érvek mellette és ellene (Pigniczkiné Rigó Adrienn, Szőnyi Gábor, vitavezető: Torma Kálmán)

    Rendezvény kezdete: 2016.05.06.
    Rendezvény vége: 2016.05.07.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület éves Közgyűlése

    Bátorfi Andrea pszichológus, művészettörténész tart előadást:

    "Szenvedélyem a tágulás." Amikor a műalkotás életre kel és az élet műalkotássá válik – címmel.

    Időpont: 2016.05.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület éves Közgyűlése

    Bátorfi Andrea pszichológus, művészettörténész tart előadást:

    "Szenvedélyem a tágulás." Amikor a műalkotás életre kel és az élet műalkotássá válik – címmel.

    Időpont: 2016.05.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastaldo szeminárium

    Az Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.

    A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
    A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
    12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
    14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)

    A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
    A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastaldo szeminárium

    Az Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.

    A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
    A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
    12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
    14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)

    A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
    A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastaldo szeminárium

    Az Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.

    A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
    A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
    12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
    14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)

    A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
    A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastaldo szeminárium

    Az Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.

    A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
    A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
    12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
    14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)

    A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
    A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bálint - hétvége 2016

    Kedvezményes jelentkezés május 8-ig!

    Űrlap igénylése és a kitöltött űrlapok küldése csatolt file-ként: balinttarsasag@gmail.com

    Május 31. utáni fizetés kizárólag a helyszínen készpénzben lehetséges!!!

    Örökös tagjaink számára a rendezvényen való részvétel díjmentes, azonban kérjük, hogy töltsék ki ők is a jelentkezési űrlapot.

    Honlapunkon beléphet a Társaságba, tagsága a 2016-os évi 6000, illetve kedvezményesen (nappali tagozatos egyetemista, nyugdíjas) 3000 Ft tagdíj átutalásával válik érvényessé, ezt követően, illetve ezzel együtt lehetőség van a kedvezményes díj fizetésére.

    A Bálint-hétvége Meghívóját, amely tartalmazza a programtervet és a regisztrációs díjakat, illetve a Jelentkezési lapot letöltheti a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.05.
    Helyszín: 2030 Érd, Tárnoki út 11., Ciszterci Kolostor
    A rendezvény Web oldala: http://www.balinttarsasag.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató:
    Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gastaldo szeminárium

    Az Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület meghívására június elején a vendégünk lesz Giovanni Gastaldo és Miranda Ottobre, akik az olasz autogén terápiás gyakorlat jeles képviselői, iskolaalapítók. Az Egyesület tavalyi, VI.Nemzetközi Kongresszusán, az általuk kidolgozott, schultz-i életelvűségre épülő 4 szakaszos terápiás programjuk ismertetése nagy szakmai érdeklődést keltett. A kialakult személyes kapcsolat folytán az Egyesület meghívására 12 órás (napi 2 x 6 óra) továbbképzést tartanak, ahol tapasztalatcserére és kérdésekre is lesz lehetőség.

    A képzés nyelve olasz, szinkron magyar fordításról az Egyesület gondoskodik.
    A 2 napos képzés díja: 10 ezer Ft (május 10-ig utalva)
    12 ezer Ft (május 30-ig utalva)
    14 ezer Ft (május 30. után, illetve a helyszínen fizetve)

    A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezés regisztrációhoz és befizetéshez kötött, melynek elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

    Rendezvény kezdete: 2016.06.03.
    Rendezvény vége: 2016.06.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 10.
    A rendezvény Web oldala: http://goo.gl/forms/PAm2LBNVi6

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) Tudomány - Nyírő Gyula OPAI

    előadó:
    Prof. Dr. Janka Zoltán

    előadás címe:
    Sejtés Selye után: Életünk a paranoia

    Időpont: 2016.06.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - a Nyírő Gyula-OPAI multidiszciplináris továbbképző délutánja

    Rendezvény kezdete: 2016.06.08. 13:30
    Rendezvény vége: 2016.06.08. 15:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59. B épület 2. emelet, Nyírő Gyula - OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.06.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj:
    - orvosoknak, pszichológusoknak: 19.000 Ft,
    - szakdolgozóknak, érdeklődőknek: 17.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Időpont: 2016.06.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű saját élmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.17.
    Rendezvény vége: 2016.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése) - (VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű saját élmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők saját élménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon!

    Az általános tájékoztató letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.17.
    Rendezvény vége: 2016.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A VIII. NEMZETKÖZI ROMÁN-MAGYAR PSZICHIÁTRIA KONFERENCIA - A IX. ORSZÁGOS ROMÁNIAI PSZICHIÁTRIA SZIMPÓZIUM

    Időpont: 2016 június 22-25.
    Helyszín: CSÍKSZEREDA

    „AFFEKTIV ÉS SZORONGÁSOS ZAVAROK. ÖNGYILKOS MAGATARTÁS. SZELLEMISÉG, KULTÚRA, MŰVÉSZET, PSZICHIÁTRIA”.

    Fontosabb dátumok:

    2016 március 31: absztraktok beküldése
    2016 április 15: előadások elfogadásának visszaigazolása
    2016 április 30: kedvezményes résztvételi díj befizetése
    2016 május 31:előadások beküldésének határideje, hogy bekerülhessenek a konferencia kötetébe (CD)

    A konferencia hivatalos nyelve: román és magyar, szinkron tolmácsolással

    Résztvételi díj:
    100 euro április 30-ig
    125 euro V.1-VI.15 között
    135 euro helyszínen

    35 ill. 45 euro a rezidensek,
    80, 95 ill. 105 euro a kisérő személyek részére.

    A FELKÉRT ELŐADÓK NÉVSORA ÉS ELŐADÁSAIK CÍME EGY KÉSŐBBI ÉRTESÍTŐBEN LESZ FELTÜNTETVE!

    Többlet információ igényelhető a veressalbert02@gmail.com e-mail címen.

    Az előértesítő, jelentkezési lap és az invitáló megtekinthető a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.06.22.
    Rendezvény vége: 2016.06.25.
    Helyszín: Románia, Csíkszereda,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The International Congress, Brain, Body and Mind in London

    Join over 2,500 psychiatrists at the International Congress of the Royal College of Psychiatrists on 27-30 June in London and invest in your professional development, expand your knowledge, improve your practice, share your ideas, meet new contacts and reconnect with old colleagues.

    As in previous years the congress has applied for accreditation to EACCME, AMA (PRA Category 1 Credits™) and The Royal College of Physicians and Surgeons of Canada

    In 2016, the International Congress comes to London with the theme Psychiatry: Brain, Body and Mind. Over the 3 1/2 days of the Congress, we will have an academic programme that includes13 keynote lectures and about 70 parallel sessions that cover a wide range of subjects, from core science to clinical psychiatry to policy areas.

    Registration and Fees

    Programme

    Rendezvény kezdete: 2016.06.27.
    Rendezvény vége: 2016.06.30.
    Helyszín: London,
    A rendezvény Web oldala: http://www.rcpsych.ac.uk/traininpsychiatry/conferencestraining/internationalcongress2016.aspx

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felvételi Tájékoztató felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésre

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET

    felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    2016/2017. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX.15.) EMMI Rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll.

    Az elméleti képzés (50 óra)

    A gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom)

    Jelentkezési határidő: 2016. augusztus 30. szerda (12:00 óra)

    A pályázatokat, jelentkezéseket kérjük postai úton eljuttatni a Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszékre (VIII. Tömő u. 25-29. Ill. em.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felvételi Tájékoztató felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésre

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET

    felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    2016/2017. tanév első évfolyamára a 22/2012. (IX.15.) EMMI Rendeletnek megfelelően.

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll.

    Az elméleti képzés (50 óra)

    A gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom)

    Jelentkezési határidő: 2016. augusztus 30. szerda (12:00 óra)

    A pályázatokat, jelentkezéseket kérjük postai úton eljuttatni a Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszékre (VIII. Tömő u. 25-29. Ill. em.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő utca 25-29., Semmelweis Egyetem AOK Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokban

    A rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30

    Előadó: Dr. Szirmai Imre

    Időpont: 2016.09.07.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokban

    A rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30

    Előadó: Dr. Szirmai Imre

    Időpont: 2016.09.07.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Tévedések és kegyes hazugságok a klinikai idegtudományokban

    A rendezvény időpontja: 2016.09.07. 13:30

    Előadó: Dr. Szirmai Imre

    Időpont: 2016.09.07.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel utca 59., B épület 2. emelet, Nyírő Gyula -OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Magyar Evészavar Kongresszus

    A kongresszus fő témái:

    - Klasszikus és új típusú evészavarok epidemiológiája
    - Evészavarok és testképzavarok prevenciója és terápiája
    - Az obezitás rizikófaktorai és komplex terápiája
    - Gyermek- és serdülőkori evészavarok
    - Evészavarok szomatikus szövődményei
    - A társszakmák együttműködése az evészavarok terápiájában
    - Esetismertetések

    Várható kreditpont érték: 50 kredit

    A tudományos összefoglalók elküldése on-line a www.convention.hu-n
    Az összefoglalók elküldésének határideje: 2016. június 10.
    Kedvezményes regisztrációs határidő: 2016. június 20.

    A Kongresszus weoldala:http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

    A meghívó, a regisztrációs lap és a szállásfoglalás nyomtatványa megtekinthető a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Kapcsolódó dokumentumok:

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Magyar Evészavar Kongresszus

    A kongresszus fő témái:

    - Klasszikus és új típusú evészavarok epidemiológiája
    - Evészavarok és testképzavarok prevenciója és terápiája
    - Az obezitás rizikófaktorai és komplex terápiája
    - Gyermek- és serdülőkori evészavarok
    - Evészavarok szomatikus szövődményei
    - A társszakmák együttműködése az evészavarok terápiájában
    - Esetismertetések

    Várható kreditpont érték: 50 kredit

    A tudományos összefoglalók elküldése on-line a www.convention.hu-n
    Az összefoglalók elküldésének határideje: 2016. június 10.
    Kedvezményes regisztrációs határidő: 2016. június 20.

    A Kongresszus weoldala:http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

    A meghívó, a regisztrációs lap és a szállásfoglalás nyomtatványa megtekinthető a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Kapcsolódó dokumentumok:

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Juhász Pál Emlékkonferencia

    További részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Juhász Pál Emlékkonferencia

    További részletek, program a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VI. Magyar Evészavar Kongresszus

    A kongresszus fő témái:

    - Klasszikus és új típusú evészavarok epidemiológiája
    - Evészavarok és testképzavarok prevenciója és terápiája
    - Az obezitás rizikófaktorai és komplex terápiája
    - Gyermek- és serdülőkori evészavarok
    - Evészavarok szomatikus szövődményei
    - A társszakmák együttműködése az evészavarok terápiájában
    - Esetismertetések

    Várható kreditpont érték: 50 kredit

    A tudományos összefoglalók elküldése on-line a www.convention.hu-n
    Az összefoglalók elküldésének határideje: 2016. június 10.
    Kedvezményes regisztrációs határidő: 2016. június 20.

    A Kongresszus weoldala:http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

    A meghívó, a regisztrációs lap és a szállásfoglalás nyomtatványa megtekinthető a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Kapcsolódó dokumentumok:

    Rendezvény kezdete: 2016.09.16.
    Rendezvény vége: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MEK2016

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport a fejekben

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. Konferenciája

    Idei, immár X. alkalommal meghirdetett konferenciánk címe abból az elgondolásból indít, hogy az ember társas lény. Nem tudunk a többi ember nélkül lenni, érezni és gondolkodni. Születés után az anya-gyerek kettősből növünk bele a családba, majd fokozatosan a tágabb társadalmi és kulturális közösségekbe. A fejünkben folyton ott van a másik, ott vannak a különböző csoportok, mint vonatkoztatási rendszer, ezek határozzák meg önmagunkhoz, a másikhoz és a világhoz való viszonyunkat. A csoport válhat biztonságos, megtartó szociális hálóvá, vagy félelmekkel teli, akár fenyegető közeggé. A csoport megadja a valahová tartozás élményét és az elhatárolódás lehetőségét is. Egyéni terápiákban is külső és belső kapcsolatokban, áttételekben gondolkodunk, ezek a külső és belső kapcsolatok elevenednek meg a csoportterápiás térben is.

    Jelentkezés:
    www.macsope.hu
    https://www.facebook.com/events/1188938124452798/

    Időpont: 2016.09.17.
    Tudományos információ: Gál Béla
    Munkahely neve: Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
    Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K. 12
    E-mail: bela.gal.jr@gmail.com
    Szervező: Linzenbold Ildikó
    Munkahely neve: Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület
    Címe: 7400 Kaposvár, Mikszáth K. 12
    Tel: 30-9689007
    E-mail: linzenboldildiko@gmail.com
    Helyszín: 1065 Budapest, Révay 16., Bálint Ház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciája

    Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciáján, melyet “Csoport a fejekben” címmel 2016. szeptember 17-én tartunk Budapesten.

    A rendezvény CME akkreditált: 10 pont igényelhető addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichotherápia szakvizsgák esetén.

    Tanfolyamkód: SE-TK/2016.II/00212

    Szeretettel várunk minden Csoportozót és Érdeklődőt!

    A szervezőbizottság nevében üdvözlettel,
    Linzenbold Ildikó

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Időpont: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Révay utca 16, Bálint-ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/csoport-a-fejekben/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciája

    Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciáján, melyet “Csoport a fejekben” címmel 2016. szeptember 17-én tartunk Budapesten.

    A rendezvény CME akkreditált: 10 pont igényelhető addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichotherápia szakvizsgák esetén.

    Tanfolyamkód: SE-TK/2016.II/00212

    Szeretettel várunk minden Csoportozót és Érdeklődőt!

    A szervezőbizottság nevében üdvözlettel,
    Linzenbold Ildikó

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Időpont: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Révay utca 16, Bálint-ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/csoport-a-fejekben/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciája

    Szeretettel várjuk Önöket a Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület X. konferenciáján, melyet “Csoport a fejekben” címmel 2016. szeptember 17-én tartunk Budapesten.

    A rendezvény CME akkreditált: 10 pont igényelhető addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai szakpszichológus, orvosi pszichológia, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, pszichiátria, pszichotherápia szakvizsgák esetén.

    Tanfolyamkód: SE-TK/2016.II/00212

    Szeretettel várunk minden Csoportozót és Érdeklődőt!

    A szervezőbizottság nevében üdvözlettel,
    Linzenbold Ildikó

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Időpont: 2016.09.17.
    Helyszín: Budapest, Révay utca 16, Bálint-ház
    A rendezvény Web oldala: http://macsope.hu/csoport-a-fejekben/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programja

    Örömmel értesítünk, hogy a Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ kulturális Szalonjának következő programját 2016. szeptember 22-én, csütörtökön 19 órakor tartjuk.

    Szeretettel várunk a Pécs, Ferencesek utcája 8. szám alatt (kék kapualj, a kapucsengőn „Pszichoterápia" felirat)! A program utáni közös falatozást, beszélgetést "batyusbulivá" változtattuk; ehhez szívesen fogadunk finom falatokat, italt vagy pár forintot a malacperselybe.

    Időpont: 2016.09.22. 19:00
    Helyszín: Pécs, Ferencesek utcája 8.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Időskori pszichiátriai zavarok

    Program:
    Hidasi Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása diabétesz mellitusz előfordulása esetén
    Rihmer Zoltán: Pszichofarmakonok adagolása kardiovaszkuláris megbetegedések esetén
    Szily Erika: Szomatikus kezelések krónikus alkoholizmus esetén

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: ingyenes

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    További információk megtekinthetők a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.09.27. 14:00
    Rendezvény vége: 2016.09.27. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rendszerszemléletű Családterápiás Szupervízió

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervízió indul Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével 2016. szeptember végi kezdéssel.

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik. A szupervízióra csak a Családterápiás Alapképzésüket 2014. augusztusa előtt megkezdők jelentkezhetnek.

    A csoport létszáma legalább 8 és legfeljebb 12 fő.

    A tanfolyam 2017 februárig tart. Az alkalmak csütörtökönként, 16:00 – 20:00 között lesznek, alkalmanként 4 képzési órában.

    A tanfolyam óradíja 1500 forint, azaz összesen 75000.-, mely két vagy négy részletben fizethető, a tanfolyam idején arányosan elosztva.

    További információ és Jelentkezni:
    daniel@kozmavizkeleti.hu

    Az első részlet a tanfolyam indulásakor esedékes.
    Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz egy alkalmat és még egyszer egy órát lehet.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.02.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Radnóti Miklós utca 25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Rendszerszemléletű Családterápiás Szupervízió

    A Magyar Családterápiás Egyesület keretei között, 50 órás rendszerszemléletű családterápiás szupervízió indul Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével 2016. szeptember végi kezdéssel.

    A képzés a családterapeuta képzés része. A képzés a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendje szerint zajlik. A szupervízióra csak a Családterápiás Alapképzésüket 2014. augusztusa előtt megkezdők jelentkezhetnek.

    A csoport létszáma legalább 8 és legfeljebb 12 fő.

    A tanfolyam 2017 februárig tart. Az alkalmak csütörtökönként, 16:00 – 20:00 között lesznek, alkalmanként 4 képzési órában.

    A tanfolyam óradíja 1500 forint, azaz összesen 75000.-, mely két vagy négy részletben fizethető, a tanfolyam idején arányosan elosztva.

    További információ és Jelentkezni:
    daniel@kozmavizkeleti.hu

    Az első részlet a tanfolyam indulásakor esedékes.
    Hiányozni legfeljebb 5 órát, azaz egy alkalmat és még egyszer egy órát lehet.

    Rendezvény kezdete: 2016.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.02.09.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Radnóti Miklós utca 25.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live-Egiszüret

    Rendezvény kezdete: 2016.09.30.
    Rendezvény vége: 2016.10.02.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró Konferenciája

    Alaptéma: Térhódítás a belső világban, eligazodás a külső térben
    A tér szüli az időt, az idő szüli a történeteket…

    A konferenciát a 2012-ben alakult Közép-dunántúli Tagozat rendezi meg ebben az évben egy különleges helyen, Pápán, a Bakony szívében.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Kategória: Képzés
    Szervező: dr. Sinkovics Péter
    E-mail: relaxkonferencia20106@gmail.com
    Helyszín: Pápa,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület VI. Országjáró Konferenciája

    Alaptéma: Térhódítás a belső világban, eligazodás a külső térben
    A tér szüli az időt, az idő szüli a történeteket…

    A konferenciát a 2012-ben alakult Közép-dunántúli Tagozat rendezi meg ebben az évben egy különleges helyen, Pápán, a Bakony szívében.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.01.
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Kategória: Képzés
    Szervező: dr. Sinkovics Péter
    E-mail: relaxkonferencia20106@gmail.com
    Helyszín: Pápa,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Kutatói Szalon meghívó

    A szalon vendége Alain Fischer, világszerte elismert professzor, a francia vezető genetikai kutatóközpont, az Institut Imagine igazgatója, a Francia Tudományos Akadémia tagja, továbbá Sophie Saunier, az intézet kutatócsoport-vezetője.

    A rendezvényre szeretettel várjuk Önöket.

    Jelentkezni:
    tudomanyos.rektorhelyettes@semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.06. 17:00
    Rendezvény vége: 2016.10.06.
    Helyszín: 1085 Budapest, Üllői út 26., Semmelweis Szalon - Rektori épület I. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MPE Konferencia - Járt és járatlan utak

    Absztrakt leadási határidő: június 15.

    Korai befizetés határideje: július 1.

    Előadói Regisztráció: ITT

    Jelentkezni: Jelentkezési lap

    További részletes információk (részvételi díjak, CME-pontok, határidők, kedvezmények) hamarosan a honlapon
    (www.psychoanalysis.hu/) is olvashatók lesznek.

    A konferencia facebook-oldalán (www.facebook.com/mpekonferencia) szintén folyamatosan frissülő információkat találhat.

    Esetleges kérdéseivel Szabó Annamáriához fordulhat az info@psychoanalysis.hu címen.

    Lélekelemzés c. folyóiratra előfizetési lehetőség:
    www.psychoanalysis.hu/lelekelemzes/lelekelemzes_megrendeles

    Részletes információ és Program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
    Rendezvény vége: 2016.10.08.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIII. konferenciájára

    MÁR LEHET JELENTKEZNI AZ MPE XXIII. KONFERENCIÁJÁRA!!!!!!!!!

    Jelentkezési lap kitöltése ITT!

    absztraktok műfajai:

    1. Előadás
    2. Szakmai közösségek bemutatkozása
    3. Műhely
    4. Kutatási beszámoló (90 perc)
    5. Esetbemutatás, felkért hozzászólóval (90 perc)
    6. Klinikai szeminárium
    7. Vitaülés
    8. Kerekasztal
    9. Szupervízió a gyakorlatban
    10. Könyvbemutató
    11. Könyvbemutatás poszterrel

    absztrakt beküldés: június 15-ig

    A konferencia akkreditációja folyamatban van.

    Bővebb információ a kapcsolt domunetum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.07.
    Rendezvény vége: 2016.10.08.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34., Hotel Bara,
    A rendezvény Web oldala: http://www.psychoanalysis.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam (2016.10.10-12.)

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamára, melyet a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezünk.

    A részletes program az OFTEX oldalon található.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 4-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00062

    Akkr. pont: 50

    A program díja 50.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14., Lurdy Ház, I. em. 6-os terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam (2016.10.10-12.)

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt a pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyamára, melyet a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezünk.

    A részletes program az OFTEX oldalon található.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. október 4-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00062

    Akkr. pont: 50

    A program díja 50.000 Ft

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14., Lurdy Ház, I. em. 6-os terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria kötelező szinten tartó tanfolyam

    Akkreditáció: folyamatban

    Képzés díja: 50.000,- Ft

    Jelentkezés: www.oftex.hu honlapon, vagy a helyszínen.

    A képzések listája és további információk megtekinthetőek a kapcsolódó dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.10.10.
    Rendezvény vége: 2016.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Lurdy Ház Rendezvényközpont

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Komplex trauma és disszociatív zavarok - Nemzetközi Kongresszus

    Részvételi díj: 35.000 Ft. Diákoknak (PhD nappali képzésben résztvevőknek is) a kongresszus díja 25.000 Ft.

    A részvételi díj tartalmazza a konferencia szakmai programjain való részvételt, melyeken
    magyar nyelvre történő szinkrontolmácsolást biztosítunk.

    A kongresszus akkreditálása folyamatban van, 12 továbbképzési ponttal.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.21.
    Rendezvény vége: 2016.10.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Komplex trauma és disszociatív zavarok - Nemzetközi Kongresszus

    Részvételi díj: 35.000 Ft. Diákoknak (PhD nappali képzésben résztvevőknek is) a kongresszus díja 25.000 Ft.

    A részvételi díj tartalmazza a konferencia szakmai programjain való részvételt, melyeken
    magyar nyelvre történő szinkrontolmácsolást biztosítunk.

    A kongresszus akkreditálása folyamatban van, 12 továbbképzési ponttal.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.21.
    Rendezvény vége: 2016.10.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Komplex trauma és disszociatív zavarok - Nemzetközi Kongresszus

    Részvételi díj: 35.000 Ft. Diákoknak (PhD nappali képzésben résztvevőknek is) a kongresszus díja 25.000 Ft.

    A részvételi díj tartalmazza a konferencia szakmai programjain való részvételt, melyeken
    magyar nyelvre történő szinkrontolmácsolást biztosítunk.

    A kongresszus akkreditálása folyamatban van, 12 továbbképzési ponttal.

    Rendezvény kezdete: 2016.10.21.
    Rendezvény vége: 2016.10.22.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja".
    A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2016. október 27.-28. Kezdés: 2016.október 27. 10 óra

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 24 000 Ft

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon

    Rendezvény kezdete: 2016.10.27.
    Rendezvény vége: 2016.10.28.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
    Szervező: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezető
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Címe: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
    E-mail: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja".
    A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében.

    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.

    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Kreditpont érték: 32 pont

    A tanfolyamot tartja: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György

    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2016. október 27.-28. Kezdés: 2016.október 27. 10 óra

    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem

    Maximális létszám: 30 fő
    Részvételi díj: 24 000 Ft

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon

    Rendezvény kezdete: 2016.10.27.
    Rendezvény vége: 2016.10.28.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: Dr. Perczel Forintos Dóra és Ajtay György
    Szervező: Kisné Hillier Cecilia titkárságvezető
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Címe: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29.
    E-mail: klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.10.30.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    CME
    40 ponttal az akkreditáció megtörtént
    TANFOLYAMKÓD: SE-TK/2016-II./00284.

    Jelentkezés, információ
    e-mail: macsope@gmail.com
    honlap: www.macsope.hu
    facebook: Pszichoterápiás Hétvége

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2016.11.04.
    Rendezvény vége: 2016.11.06.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)80 ÓRÁS SZUPERVÍZIÓ

    Radnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2016 novemberében 80 órás családterápiás szupervízióscsoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.
    A szupervíziós csoportba azok jelentkezését várom, akik az új Képzési Rend szerint (2014.szeptember 10. után) kezdték el képződésüket, és már sikeresen befejezték a 200 órás alapképzést.

    Gyakorisága: havonta egy pénteki nap, 09.00-18.00 óráig (10 tanóra).
    Időpontok: 2016. nov. 4., 2016. dec. 2., 2017 időpontjait az első alkalommal együtt beszéljük meg. A szupervízió befejezése júniusban lesz.
    Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig. A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
    A csoport létszáma: max. 14 fő.
    A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    A jelentkezés feltételei:
    • rövid szakmai önéletrajz
    • rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
    • felsőfokú végzettséget igazoló okmány másolata
    • 200 órás alapképzést igazoló tanúsítvány másolata
    • A második 80 óra szupervízió esetében a fentieken kívül még be kell adni az előző szupervízió teljesítését igazoló tanúsítványt és az előző szupervízión kitöltött, és a kiképző által aláírt Szupervíziós adatlap másolatát.
    • előzetes személyes interjún való részvétel

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.

    A jelentkezés határideje: 2016. október 23.
    A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
    Radnay Gábor klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
    E-mail: radnaykepzes@gmail.com
    Telefon: +36-70-433-7640

    A szupervízió során három családterápiás eset bemutatása szükséges (egy szóban, kettő írásban részletes leírás formájában). A 80 órás szakaszban 3 részletesen leírt első interjút is be kell adni írásban, ami megegyezhet a 3 bemutatott eset első üléseivel. A három eset közül kettőnek legalább 4 ülésig el kell jutnia. Amennyiben a csoport tagjai párban dolgoznak, együttesen legalább 4 esetet kell bemutatniuk. Elfogadható, ha valaki lezárt folyamatot mutat be, és azzal kapcsolatban van szupervíziós kérdése. Kiképzővel dolgozó hallgató ismertetheti a szupervízión ezt a folyamatot is, de a 3 eset közül csak az egyik lehet ilyen. Ajánlott, hogy a 80 órás szupervíziós folyamatban a hallgató legalább az egyik szupervízióba vitt esetét kép vagy hangfelvétellel is illusztrálja, az MCSE Etikai Kódexben szabályozott szempontok betartásával.

    A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
    http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend

    Rendezvény kezdete: 2016.11.04.
    Rendezvény vége: 2017.06.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport forenzikus pszichiátriai tanfolyama

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 5-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00133, akkr. pont: 46

    díja: 30 000.- Ft.

    Dr. Baran Brigitta egyetemi docens
    a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
    szervező

    Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.10.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Szervező: Dr. Baran Brigitta
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em. Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport forenzikus pszichiátriai tanfolyama

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 5-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00133, akkr. pont: 46

    díja: 30 000.- Ft.

    Dr. Baran Brigitta egyetemi docens
    a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
    szervező

    Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.10.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Szervező: Dr. Baran Brigitta
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em. Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport forenzikus pszichiátriai tanfolyama

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2016. november 5-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2016.II/00133, akkr. pont: 46

    díja: 30 000.- Ft.

    Dr. Baran Brigitta egyetemi docens
    a Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport vezetője
    szervező

    Részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.10.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Szervező: Dr. Baran Brigitta
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika I. em. Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 30.000 Ft
    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2016

    A klinikai idegtudomány új eredményei

    Jelentkezési határidő: 2016. november 3.

    Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, a jelentkezés a www.motesz.hu oldalon online, vagy e-mailben az info@motesz.hu
    címen.

    A részvételi díj előzetes megfizetése a rendezvényen való részvétel feltétele.

    Részletes Tájékoztató, Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Nagyterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 30.000 Ft
    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 30.000 Ft
    A tanfolyam tananyaga CD-n megvásárolható, ára: 3500 Ft

    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=269&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudományi Napok 2016

    A klinikai idegtudomány új eredményei

    Jelentkezési határidő: 2016. november 3.

    Jelentkezés: A rendezvényen való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, a jelentkezés a www.motesz.hu oldalon online, vagy e-mailben az info@motesz.hu
    címen.

    A részvételi díj előzetes megfizetése a rendezvényen való részvétel feltétele.

    Részletes Tájékoztató, Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentumok alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: Budapest, Széchenyi István tér 9., Magyar Tudományos Akadémia Nagyterem
    A rendezvény Web oldala: http://www.motesz.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Konferenciája 2016

    A Magyarországi Fájdalom Társaság Szegeden rendezi meg 2016. évi konferenciáját.

    A KONFERENCIA FŐ TÉMÁI:

    -Ízületi fájdalmak
    -A fájdalomkutatás legújabb hazai eredményei
    -Fájdalom szindrómák neurológiai kórképekben
    -Szabadon választott témák
    -Poszter szekció

    Szabadon választott témában: lehetőség van 20 perces előadások bejelentésére. Az érdeklődőket kérjük, küldjék meg az előadás címét és max. 200 szavas összefoglalóját Dr. Szok Délia e-mail címére (dszok@ hotmail.com) 2016. május 31-ig.
    A beérkezett előadás-javaslatok közül a MOFT vezetősége választja ki a szóbeli előadás formájában elhangzókat, a többiek számára poszter bemutatási lehetőséget ajánl fel.

    A rendezvény továbbképzési akkreditációja folyamatban.

    További információ és program a kapcsolódó dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2016.11.11.
    Rendezvény vége: 2016.11.12.
    Helyszín: 6721 Szeged, Maros u. 1, Hotel Novotel
    A rendezvény Web oldala: http://congress-service.hu/2016/fajdalom/index.html

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány

    A rendezvény időpontja: 2016. november 16. 13:30

    akkreditálás alatt!

    jelentkezés:rekainemz@nyiro-opai.hu

    Neuroesztétika

    Előadók: Prof. Dr. Nagy Zoltán és Dr. Bokor Magdaléna

    Időpont: 2016.11.16.
    Helyszín: Budapest, Nyírő Gyula-OPAI „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=271&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.18.
    Rendezvény vége: 2016.11.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 32.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=271&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.18.
    Rendezvény vége: 2016.11.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.

    Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.

    Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2016.11.22. 09:00
    Rendezvény vége: 2016.11.22. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.

    Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.

    Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2016.11.22. 09:00
    Rendezvény vége: 2016.11.22. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    2 napos TESTVÉRTERÁPIA szeminárium

    Magyarországon még kevéssé ismert a családi rendszerszemlélet keretén belül jól értelmezhető és alkalmazható testvérterápia. Nyugati országokban és az Amerikai Egyesült Államokban azonban már önálló terápiás műfajként létezik.

    Időpont: 2016. november 22. kedd és december 13. kedd
    Részvételi díj: 30.000 Ft

    A két nap témája összefüggő, ezért csak mindkét napra lehet jelentkezni.

    Jelentkezés elektronikus űrlapon ide kattintva

    Rendezvény kezdete: 2016.11.22. 09:00
    Rendezvény vége: 2016.11.22. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12., Magyar Családterápiás Egyesület

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Biológiai Pszichiátria Kongresszus

    Akkreditált rendezvény: 40 pont

    Rendezvény kezdete: 2016.11.23.
    Rendezvény vége: 2016.11.25.
    Munkahely neve: Congressline
    Helyszín: 1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43., Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=295&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.11.24.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=278&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.25.
    Rendezvény vége: 2016.11.26.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=278&Itemid=276⟨=hu

    Rendezvény kezdete: 2016.11.25.
    Rendezvény vége: 2016.11.26.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2016.11.25.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismeret

    Radnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2017 januárjában 150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismereti csoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.

    A családterápiás önismeret a családterapeuta képzésbe, illetve a klinikai szakpszichológusi és a pszichoterapeuta képzés kötelező önismereti részébe beszámítható.

    Gyakorisága: havonta egy hétvége, 9.00-18.00 óráig (10 tanóra/nap).
    Időpontok: 2017. január 7-8., a további időpontokat az első alkalommal együtt beszéljük meg.
    A képzés befejezése várhatóan októberben lesz.
    Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig.
    A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
    A csoport létszáma: maximum 14 fő.
    A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    A jelentkezés feltételei:
    • rövid szakmai önéletrajz
    • rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
    • felsőfokú végzettséget igazoló okmányok másolata
    • előzetes személyes interjún való részvétel

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.

    A jelentkezés határideje: 2016. november 15.
    A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
    Radnay Gábor, klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
    E-mail: radnaykepzes@gmail.com
    Telefon: +36-70-433-7640

    A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
    http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend

    Rendezvény kezdete: 2017.01.01.
    Rendezvény vége: 2017.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismeret

    Radnay Gábor kiképző család-pszichoterapeuta vezetésével 2017 januárjában 150 órás sajátélményre épülő, rendszerszemléletű családterápiás önismereti csoport indul a Magyar Családterápiás Egyesület képzési keretein belül.

    A családterápiás önismeret a családterapeuta képzésbe, illetve a klinikai szakpszichológusi és a pszichoterapeuta képzés kötelező önismereti részébe beszámítható.

    Gyakorisága: havonta egy hétvége, 9.00-18.00 óráig (10 tanóra/nap).
    Időpontok: 2017. január 7-8., a további időpontokat az első alkalommal együtt beszéljük meg.
    A képzés befejezése várhatóan októberben lesz.
    Képzési díj: 1400,-Ft/tanóra. Fizetés lehetőleg alkalmanként, legkésőbb az utolsó alkalomig.
    A megengedett hiányzás az óraszám 15%-a, a hiányzás óráit is fizetni kell.
    A csoport létszáma: maximum 14 fő.
    A képzés helyszíne: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

    A jelentkezés feltételei:
    • rövid szakmai önéletrajz
    • rövid bemutatkozó levél, amelyben térjen ki a képzéssel kapcsolatos terveire és a családterápiával való kapcsolatára
    • felsőfokú végzettséget igazoló okmányok másolata
    • előzetes személyes interjún való részvétel

    A tanfolyam résztvevőivel a Magyar Családterápiás Egyesület Képzési Rendjével összhangban képzési szerződést kötünk. A képzés teljes időtartama alatt egyesületi tagnak kell lenni, és fizetni kell a mindenkori éves MCSE tagdíjat, mely jelenleg 5.000,-Ft/év, diákoknak és nyugdíjasoknak 3.000,-Ft/év.

    A jelentkezés határideje: 2016. november 15.
    A jelentkezést elektronikus úton lehet beküldeni, ami akkor érvényes, ha a fent felsoroltak hiánytalanul szerepelnek benne. A regisztráció a beérkező levelek sorrendjében történik.
    Radnay Gábor, klinikai gyermek-szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta
    E-mail: radnaykepzes@gmail.com
    Telefon: +36-70-433-7640

    A képzésről részletes információk az MCSE Képzési Rendjében találhatók:
    http://csaladterapia.hu/csaladterapeuta_kepzesi_rend

    Rendezvény kezdete: 2017.01.01.
    Rendezvény vége: 2017.10.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1025 Budapest, Gyergyó utca 4.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése

    Fontos határidők
    Díjmentességre vonatkozó pályázat beadási határidő: 2016. október 31.
    Kedvezményes regisztrációs és fizetési határidő: 2016. október 31.
    Absztrakt leadási határidő meghosszabbítva: 2016. november 15.
    Szállásfoglalás határideje: 2016. december 9.

    További információk a rendezvény oldalán: www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

    Rendezvény kezdete: 2017.01.26.
    Rendezvény vége: 2017.01.28.
    Tudományos információ: Osváth Péter, Ostorharics – Horváth György
    Szervező: Jónák Éva
    Munkahely neve: TENSI Kft.
    Címe: 1023 Budapest, Komjádi Béla u. 1.
    Fax: +36 (1) 345 1544
    E-mail: mptinfo@tensi.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2017

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alternatívák a zárt osztályon túl - filmvetítés és kerekasztal

    A nem-önkéntes pszichiátriai gyógykezelés emberi jogi problémáiról szervez filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a TASZ.

    Milyen esetekben és hogyan lehet bekerülni a zárt osztályra? Ez az intézkedés valóban a személy és környezetének védelmét szolgálja? Szükséges és arányos eljárás a szabadság ilyen mértékű korlátozása? Milyen jogi garanciák vannak ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Milyen lehetséges alternatívák lehetnek a segítségnyújtásban?

    Az esemény célja, hogy több szempontból járja körül a sürgősségi és kötelező gyógykezelés problémakörét és hogy párbeszédet tudjon kezdeményezni a pszichiátriai osztályokon jelenleg zajló és ehhez képest alternatív megoldások lehetőségéről.

    REGISZTRÁCIÓ
    Az eseményen való részvétel ingyenes. Ahhoz, hogy mindenképpen legyen helyed a kávézóban, kérjük, regisztrálj az alábbi linken.
    Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.30. 17:30
    Rendezvény vége: 2017.01.30. 21:00
    Szervező: TASZ
    E-mail: www.tasz.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 86., Térkép elrejtése Nem Adom Fel Cafe & Bar
    A rendezvény Web oldala: https://www.facebook.com/events/390593547999399/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Alternatívák a zárt osztályon túl - filmvetítés és kerekasztal

    A nem-önkéntes pszichiátriai gyógykezelés emberi jogi problémáiról szervez filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a TASZ.

    Milyen esetekben és hogyan lehet bekerülni a zárt osztályra? Ez az intézkedés valóban a személy és környezetének védelmét szolgálja? Szükséges és arányos eljárás a szabadság ilyen mértékű korlátozása? Milyen jogi garanciák vannak ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Milyen lehetséges alternatívák lehetnek a segítségnyújtásban?

    Az esemény célja, hogy több szempontból járja körül a sürgősségi és kötelező gyógykezelés problémakörét és hogy párbeszédet tudjon kezdeményezni a pszichiátriai osztályokon jelenleg zajló és ehhez képest alternatív megoldások lehetőségéről.

    REGISZTRÁCIÓ
    Az eseményen való részvétel ingyenes. Ahhoz, hogy mindenképpen legyen helyed a kávézóban, kérjük, regisztrálj az alábbi linken.
    Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.30. 17:30
    Rendezvény vége: 2017.01.30. 21:00
    Szervező: TASZ
    E-mail: www.tasz.hu
    Helyszín: 1082 Budapest, Baross u. 86., Térkép elrejtése Nem Adom Fel Cafe & Bar
    A rendezvény Web oldala: https://www.facebook.com/events/390593547999399/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sématerápia alkalmazásának lehetőségei párkapcsolati terápiákban I.

    A szeminárium első napjának keretén belül a szeminárium vezetői bemutatják a párkapcsolati terápiákban igen eredményesen alkalmazható sématerápiás elméletet és a hozzá kapcsolódó sématerápiás kérdőív gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit.

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Jelentkezés IDE KATTINTVA

    Részletek megtekinthetőek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.31. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.01.31. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12, MCSE székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A sématerápia alkalmazásának lehetőségei párkapcsolati terápiákban I.

    A szeminárium első napjának keretén belül a szeminárium vezetői bemutatják a párkapcsolati terápiákban igen eredményesen alkalmazható sématerápiás elméletet és a hozzá kapcsolódó sématerápiás kérdőív gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit.

    Részvételi díj: 15.000 Ft

    Jelentkezés IDE KATTINTVA

    Részletek megtekinthetőek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2017.01.31. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.01.31. 18:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1068 Budapest, Benczúr u. 6. II/12, MCSE székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései

    Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
    Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János

    Időpont: 2017.02.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései

    Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
    Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János

    Időpont: 2017.02.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései

    Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
    Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János

    Időpont: 2017.02.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    Az egészségügyi kártérítések aktuális kérdései

    Előadó: Dr. Kovácsy Zsombor
    Felkért hozzászóló: Dr. Vizi János

    Időpont: 2017.02.08.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehet u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája III.

    A rendezvény végleges programját 2016. október 20-ig küldjük elektronikus levélben, ezért kérjük, a regisztrációs lapon adja meg e-mail címét.

    A HOPPA célja az, hogy segítse a kollégákat a pszichiátriai, pszichoszomatikus, pszichoszociális kórállapotokkal kapcsolatos legújabb ismeretek megszerzésében, illetve segítse a szakmák közti párbeszédet és együttgondolkodást.

    A Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiája Magyarország első családbarát orvostovábbképző konferenciája.

    A továbbképzés a következő szakvizsgával rendelkező orvosok: gyermek-gyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, gyermekpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi elmeorvostan, iskolaegészségtan és ifjúságvédelem, klinikai farma-kológia, megelőző orvostan és népegészségtan, orvosi pszichológia, pszichiátria, pszichotherápia, illetve klinikai szakpszichológusok számára akkreditált.

    Várható kreditpont-értéke: 50 pont

    Meghívó, jelentkezési lap és részletes program a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.02.16.
    Rendezvény vége: 2017.02.18.
    Tudományos információ: Dr. Pászthy Bea
    Munkahely neve: Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika
    E-mail: paszthy.bea@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Bagdi Károly
    Munkahely neve: Convention Budapest Kft.
    E-mail: kbagdi@convention.hu
    Helyszín: 8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c, Hotel Azúr
    A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/HOPPA2017

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány

    akkreditált képzés 1000 Ft

    Kávé és szív-érrendszeri kockázatok

    Előadó: Dr. Alföldi Sándor
    Felkért hozzászóló: Dr. Masszi Gabriella PhD

    Időpont: 2017.03.01.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok az Országos Pszichiátriai és Addiktolódiai Intézete és a KRKA közös rendezvénye

    Rendezvény kezdete: 2017.03.03.
    Rendezvény vége: 2017.03.04.
    Helyszín: Hollókő, Castellum Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ ELÉVÜLHETETLEN INDIVIDUÁLPSZICHOLÓGIA…

    Részvételi díj: 3500 Ft – egyesületi tagoknak: 3000 Ft

    A program 12 ponttal akkreditált orvosok és pszichológusok számára!

    A magyar nyelvű fordítás mind az előadáson, mind a műhelyen BIZTOSÍTOTT!

    Szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy szakmai találkozónk elődeink hagyatékának
    méltó gondozása lehessen!

    MIPE elnökség

    Rendezvény kezdete: 2017.03.04. 11:00
    Rendezvény vége: 2017.03.04. 14:00
    Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 39, Vakok Általános Iskolája és Diákotthona - Nádor terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem.

    A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening-2/

    Időpont: 2017.03.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem.

    A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening-2/

    Időpont: 2017.03.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk.

    A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

    Időpont: 2017.03.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk.

    A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

    Időpont: 2017.03.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WADD & V International Congress 2017

    1st World Congress of the World Association on Dual Disorders (WADD) and the 5th International Congress of the Sociedad Espanola de Patologia Dual (SEPD)

    ABSTRACTS SUBMISSION HAS BEEN EXTENDED

    Symposia&Workshops 26 September
    Orals&Posters 1 November

    Submit your proposal

    Rendezvény kezdete: 2017.03.23.
    Rendezvény vége: 2017.03.26.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: http://www.icdd-congress.com/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzés

    Akkreditált képzés 16.000 Ft

    Délelőtt:

    9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
    10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
    10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
    11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
    Ebéd szünet (12.30-13.30)

    Délután:

    13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
    14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
    14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
    15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
    16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
    16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa – Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió

    Időpont: 2017.03.23.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness: a biológiai alapoktól a pszichoterápiás alkalmazhatóságig - elméleti és gyakorlati képzés

    Akkreditált képzés 16.000 Ft

    Délelőtt:

    9.30-10.00 Dr Németh Attila, az orvostudományok Kandidátusa, az Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Főigazgatója: A pszichoterápia jelentősége az OPAI működésében. (ELŐADÁS)
    10-10.45 Boross Viktor Klinikai szakpszichológus: A mindfulness szerepe az újabb kognitív terápiás irányzatokban (MBCT, DBT, ACT) és a klinikai gyakorlatban (ELŐADÁS)
    10.45-11.30 Dr Rajkai Csaba PhD II. Pszichiátriai osztály, kutatásvezető: Mindfulness biológiai háttere (ELŐADÁS)
    11.30-12.30 Dr Kara Borbála: Mindfulness csoport a résztvevők számára (GYAKORLATI FOGLALKOZÁS)
    Ebéd szünet (12.30-13.30)

    Délután:

    13.30- 14.00 Prof Dr Füredi János Országos Pszichiátriai és Addictológiai Intézet Oktatási Igazgatója: A tudatosság szerepe a pszichoterápiákban
    14.00-14.30 Dr Szegő Orsolya: Mindfulness terápia szerepe az OCD kezelésében (ELŐADÁS)
    14:30-15.15 Boross Viktor, Dr Csigó Katalin PhD: Mindfulness esetdemonstráció (ESETBEMUTATÁS)
    15.15-16.00 Dr Harsányi András PhD Osztályvezető főorvos: Mindfulness eredete a Buddhizmusban (ELŐADÁS)
    16.00-16.30 TESZTVIZSGA (15 kérdéses kérdőíves módszerrel)
    16.30-17.00 Dr Németh Attila, az Orvostudományok Kandidátusa – Dr Harsányi András PhD osztályvezető Főorvos: Zárómegbeszélés, diszkusszió

    Időpont: 2017.03.23.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2017.03.24.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai kórképek: Elméleti és gyakorlati ismeretek

    Akkreditált tanfolyam nővéreknek, ápolóknak, védőnőknek!

    Akkreditáló szerv: Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)
    4 alkalom / 9 előadás, pénteki napokon, 11:00-16:30 (szünetekkel)

    Részvételi díj: 20.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzés célja, pszichés tünetekkel küzdő személyekkel foglalkozó szakemberek számára elméleti és a mindennapokban hasznosítható praktikus ismeretek átadása. A képzésre egyetemi, főiskolai hallgatókat is várunk.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=285&Itemid=276⟨=hu

    Időpont: 2017.03.24.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Roman Forum on Suicide

    The EPA Section of Suicidology and Suicide Prevention, in collaboration with the Section on Suicidology of the WPA and the National Institute for Health Migration and Poverty, organises the 2nd Roman Forum on Suicide: "From research to clinic".
    The Forum will be held in Rome, Italy on 30-31 March 2017.

    The aim will be to create a bridge between the resarch and the clinical practice in the assessment and treatment of suicidal behaviours.

    Future directions of research will be analysed from a biological, public health and health care perspective. Taking into account new research findgs, clinical cases will be presented and discussed.

    Participants are invited to submit proposals for posters. The objective of the two poster sessions is to give researchers the opportunity to present early results and to share experiences and strategies.
    The deadline for abstract submission is November 30, 2016.

    The venue has limited capacity. For this reason only the first 100 participants that will register will have their participation guaranteed. Registration fee is € 70,00. This amount is kept very low on purpose, to allow participation of young clinicians and researchers and will be used to cover minimal expenses related to the logistics of the event.

    We hope that you will be able to participate and we encourage you to secure your place by registering as soon as possible.

    Visit our website to find more information on the Scientific Programme >>

    Rendezvény kezdete: 2017.03.30.
    Rendezvény vége: 2017.03.31.
    Helyszín: Italy, Rome,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)2nd Roman Forum on Suicide

    The EPA Section of Suicidology and Suicide Prevention, in collaboration with the Section on Suicidology of the WPA and the National Institute for Health Migration and Poverty, organises the 2nd Roman Forum on Suicide: "From research to clinic".
    The Forum will be held in Rome, Italy on 30-31 March 2017.

    The aim will be to create a bridge between the resarch and the clinical practice in the assessment and treatment of suicidal behaviours.

    Future directions of research will be analysed from a biological, public health and health care perspective. Taking into account new research findgs, clinical cases will be presented and discussed.

    Participants are invited to submit proposals for posters. The objective of the two poster sessions is to give researchers the opportunity to present early results and to share experiences and strategies.
    The deadline for abstract submission is November 30, 2016.

    The venue has limited capacity. For this reason only the first 100 participants that will register will have their participation guaranteed. Registration fee is € 70,00. This amount is kept very low on purpose, to allow participation of young clinicians and researchers and will be used to cover minimal expenses related to the logistics of the event.

    We hope that you will be able to participate and we encourage you to secure your place by registering as soon as possible.

    Visit our website to find more information on the Scientific Programme >>

    Rendezvény kezdete: 2017.03.30.
    Rendezvény vége: 2017.03.31.
    Helyszín: Italy, Rome,

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus, autizmus-spektrumzavarok felismerése, terápiás, kognitív viselkedésterápiás és pszicho-edukatív megközelítése a szülők és társ-szakmák együttműködésével

    Részvételi díj: 33.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban.

    Rövid tájékoztató: Tanfolyamunkon a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek mutatjuk be a modern diagnosztikus szemlélet megközelítési szempontrendszerét és áttekintjük a tudományosan megalapozott terápiás módszerek lényeges aspektusait. A képzés az elméleti szemináriumok mellett gyakorlati és konzultációs lehetőséget is tartalmaz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-autizmus-autizmus-spektrumzavarok-felismerese-terapias-kognitiv-viselkedesterapias-es-pszicho-edukativ-megkozelitese-a-szulok-es-tars-szakmak-egyuttmukodesevel/

    Rendezvény kezdete: 2017.03.31.
    Rendezvény vége: 2017.04.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)25th European Congress of Psychiatry

    Abstract submission deadline: 6 October, 2016

    Rendezvény kezdete: 2017.04.01.
    Rendezvény vége: 2017.04.04.
    Helyszín: Italy, Florence,
    A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichózisok és affektív zavarok

    Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI)
    és a Krka közös rendezvénye.

    A rendezvény utólag kerül akkreditálásra.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.07.
    Rendezvény vége: 2017.04.08.
    Helyszín: 3176 Hollókő, Sport utca 14., Hotel Castellum

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - Fertőző bolondságaink

    Akkreditált alatt

    Előadó: Dr. Kovács Gábor - infektológus főorvos

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.04.19.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. Vándorgyűlése

    A konferencia fő témája: A lelki egészség a családban

    További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
    http://csaladterapia.hu/

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.23.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXI. Vándorgyűlése

    A konferencia fő témája: A lelki egészség a családban

    További információ a honlapunkon 2017. január elején várható.
    http://csaladterapia.hu/

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.23.
    Helyszín: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3., Kölcsey Központ
    A rendezvény Web oldala: http://csaladterapia.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Rehabilitációs Képzés

    Tisztelt Kollégák!

    2017. április 21-22-én pszichiátriai rehabilitációs képzést tartunk OFTEX tanfolyam keretében.

    A tanfolyam: SE-TK/2017.I./00278 sz.
    Az OFTEX portálon található.

    Jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk: 2017. április 18.

    A tanfolyamon a szakvizsga kérdéseire épített előadásokat hallhatnak, hogy ezzel a szakvizsgára felkészülést megkönnyítsük. Ezért javasoljuk a részvételt.

    Dr. Kosza Ida PhD
    tanfolyamszervező

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív terápiás Egyesület kongresszusa (VIKOTE 2017)

    Szervezőbizottság:
    elnök: Vizin Gabriella vizin.gabriella@ppk.elte.hu
              Ajtay Gyöngyi ajtay.gyongyi@gmail.com
              Hajduska-Dér Bálint hajduska-der.balint@med.semmelweis-univ.hu

    A kongresszus fő témája a kutatás és a kognitív-, viselkedés- és sématerápiás gyakorlat találkozási pontjainak feltérképezése és bemutatása, különös tekintettel a kognitív pszichológiai kutatások és a hatékonyságvizsgálatok eredményeire és terápiás gyakorlatba történő átemelésükre.

    Meghívott előadóink:
    - Arnoud Arntz
    - Demetrovics Zsolt
    - Perczel Forintos Dóra
    - Németh Dezső
    - Unoka Zsolt
    - Simon Lajos
    - Steinberg Johanna

    Bővebb információ a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.21.
    Rendezvény vége: 2017.04.22.
    Szervező: Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    E-mail: vikote.titkarsag@gmail.com
    Helyszín: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 9., Paulay Terem
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Korunk lelki betegségei - a depresszió és a borderline szindróma

    Az előadás első részében a depresszió témakörét szakemberünk, dr. Fridél Mária pszichiáter bontja ki, és többek között az alábbi kérdésekre adja meg a válaszokat:

    - Mi vezet a depresszió kialakulásához?
    - Mi utalhat arra, hogy valaki depresszióban szenved?
    - Milyen fajtái vannak?
    - Milyen a párkapcsolat, vagy egyéb kapcsolat egy depresszióban szenvedővel? A környezete miképpen tudja gyógyulását segíteni?
    - Végérvényesen meg lehet gyógyulni belőle? Hogyha igen, akkor milyen eszközökhöz célszerű a gyógyulás érdekében folyamodni?

    Egy rövid szünetet követően, előadásunk második részében a borderline szindróma problematikáját járjuk körbe dr. Keresztes Zoltán pszichiáterrel.

    - Milyen a borderline szindrómában szenvedő ember?
    - Mikor és minek következtében alakul ki a szindróma?
    - Mi a gyakori lefolyási folyamata?
    - Hogyan kezelhető?
    - Miképpen tud a borderlineos környezete a felépülésében segédkezni?

    Az előadás utolsó részében pedig Kneszl Beáta Carmen, az Én, a megbélyegzett című sikerkönyv írója beszél személyes, borderlineosként átélt tapasztalatairól.

    Belépő: 1200 Ft
    Jegyvásárlás a helyszínen.

    A rendezvényre nincs regisztráció, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik!

    Együttműködő partnerünk a Mikola Studió Kft.
    __________________________________________________
    A Jog és Pszichológia folyóirat célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyen olyan fontos gyakorlati információkat a jog, a pszichológia, a pszichiátria és a mediáció témakörében, amelyek az emberek hétköznapjai során gyakran felmerülő problémákra adnak választ, és amelyeket legfőképpen költséges tanácsadás vagy mediációs eljárás során szerezhetnének meg.

    Rendezvény kezdete: 2017.04.25. 18:30
    Rendezvény vége: 2017.04.25. 20:30
    Tudományos információ: dr. Kundrák Villő
    Címe: ,
    E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
    Szervező: dr. Kundrák Villő
    Munkahely neve: Jog és Pszichológia folyóirat
    Címe: ,
    Tel: 06307331911
    E-mail: kundrakvillo@hotmail.com
    Helyszín: 1085 Budapest, Üllői út 2-3/ Baross utca 1. (a Kálvin térnél), Premier Kultcafé
    A rendezvény Web oldala: http://www.jogespszichologia.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2.modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    (két hétvége, péntek-szombati napok)

    Részvételi díj: 40.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.05.
    Rendezvény vége: 2017.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Leheletnyi tudomány - A fájdalomról

    akkreditált képzés

    A fájdalomról

    Előadó: Dr. EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, Országos Onkológiai Intézet főorvosa

    Jelentkezés: rekainemz@nyiro-opai.hu

    Időpont: 2017.05.10.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.12.
    Rendezvény vége: 2017.05.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/

    Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
    Rendezvény vége: 2017.05.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft

    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:

    http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-depresszio-es-szorongas-kognitiv-viselkedesterapiaja/

    Részletes tájékoztató megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.05.18.
    Rendezvény vége: 2017.05.19.
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.05.26.
    Rendezvény vége: 2017.05.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)The 23rd World Congress of Sexology

    The final date for abstract submission is fast approaching. The deadline is January 31, 2017. The online abstract submission form is available here.

    We are pleased to announce WAS2017 Plenary Speakers.

    Registration and Hotel reservation forms are available here.

    We look forward to meeting you in Prague.

    Rendezvény kezdete: 2017.05.28.
    Rendezvény vége: 2017.05.31.
    Helyszín: Czech Republic, Prague,
    A rendezvény Web oldala: http://www.was2017.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Mediterranean Maudsley Forum

    Professor Sir Robin Murray, in collaboration with Professor Daniele La Barbera, Head of the Department of Psychiatry, Palermo Medical School, and with Dr Anton Grech, Chairman of Mental Health Services Malta and Senior Lecturer University of Malta.

    & the magnificent city of Palermo with its history, art and food are delighted to invite Psychiatrists, Clinical Psychologists and other Mental Health Professionals to:

    The 4th Mediterranean Maudsley Forum

    Registration 450 EURO
    Students/Trainees 350 EURO (only 10 places available)
    Registration deadline: 25/4/2017

    Rendezvény kezdete: 2017.05.29.
    Rendezvény vége: 2017.06.01.
    Szervező: Dr Nicoletta Giganti; & Dr Olesya Ajnakina
    E-mail: ngigan6@6scali.it; olesya.ajnakina@kcl.ac.uk
    Helyszín: Olaszország, Palermo,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Mediterranean Maudsley Forum

    Professor Sir Robin Murray, in collaboration with Professor Daniele La Barbera, Head of the Department of Psychiatry, Palermo Medical School, and with Dr Anton Grech, Chairman of Mental Health Services Malta and Senior Lecturer University of Malta.

    & the magnificent city of Palermo with its history, art and food are delighted to invite Psychiatrists, Clinical Psychologists and other Mental Health Professionals to:

    The 4th Mediterranean Maudsley Forum

    Registration 450 EURO
    Students/Trainees 350 EURO (only 10 places available)
    Registration deadline: 25/4/2017

    Rendezvény kezdete: 2017.05.29.
    Rendezvény vége: 2017.06.01.
    Szervező: Dr Nicoletta Giganti; & Dr Olesya Ajnakina
    E-mail: ngigan6@6scali.it; olesya.ajnakina@kcl.ac.uk
    Helyszín: Olaszország, Palermo,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)4th Mediterranean Maudsley Forum

    Professor Sir Robin Murray, in collaboration with Professor Daniele La Barbera, Head of the Department of Psychiatry, Palermo Medical School, and with Dr Anton Grech, Chairman of Mental Health Services Malta and Senior Lecturer University of Malta.

    & the magnificent city of Palermo with its history, art and food are delighted to invite Psychiatrists, Clinical Psychologists and other Mental Health Professionals to:

    The 4th Mediterranean Maudsley Forum

    Registration 450 EURO
    Students/Trainees 350 EURO (only 10 places available)
    Registration deadline: 25/4/2017

    Rendezvény kezdete: 2017.05.29.
    Rendezvény vége: 2017.06.01.
    Szervező: Dr Nicoletta Giganti; & Dr Olesya Ajnakina
    E-mail: ngigan6@6scali.it; olesya.ajnakina@kcl.ac.uk
    Helyszín: Olaszország, Palermo,

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/szorongos-csoport-vezetese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

    Időpont: 2017.06.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/szorongos-csoport-vezetese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

    Időpont: 2017.06.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szorongós csoport vezetése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet- (CBT2)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz tartozó tananyag CD-n megvásárolható, ára 5000 Ft

    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.
    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT1-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/szorongos-csoport-vezetese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

    Időpont: 2017.06.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Pszichológiai Társaság XXVI. Országos Tudományos Nagygyűlése

    Az évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé teszi az ország különböző pontjairól származó szakemberek találkozását, új kutatási eredményeik bemutatását, valamint a határon túli szakemberek és a társszakmák eszmecseréjét, együttműködését.

    A Nagygyűlésen csak regisztrált személyek vehetnek részt.

    További információ a csatolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2017.06.01.
    Rendezvény vége: 2017.06.03.
    Tudományos információ: Dr. Dúll Andrea
    Szervező: Dr. Szabó Éva Zsuzsanna
    Helyszín: 6722 Szeged, Egyetem u. 2., Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptnagygyules.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Tourette-szindróma és tic zavarok diagnózisa és terápiás protokollja

    Részvételi díj: 15.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Klinikai háttér, legújabb kutatási eredmények, modern terápiás megközelítések. Gyakorlatorientált, videodemonstráció, esetmegbeszélés.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/a-tourette-szindroma-es-tic-zavarok-diagnozisa-es-terapias-protokollja/

    Időpont: 2017.06.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A hiperaktivitás-figyelemzavar viselkedésterápiája

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A képzésen az ADHD viselkedésterápia főbb területeit járjuk körbe, részletes betekintést adva a kórházunkban már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe. Viselkedésterápiás program eszközökkel, szülőtréning. Gyakorlatorientált, videódemonstráció.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/a-hiperaktivitas-figyelemzavar-viselkedesterapiaja-2/

    Időpont: 2017.06.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Konzultációs fórum az MPK tervezetről

    Beszélgessünk a kamarai törvénytervezetről. Miért nem lehetséges a jelenlegi törvénytervezetet pszichológusként támogatni? Lássuk az objektív jogi és szakmai szempontokat! A keretet a MOK DTESZ biztosítja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.

    További részletek az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/A-Pszichológus-Kamaráról-MPK-vitaoldal

    Rendezvény kezdete: 2017.06.28. 16:00
    Rendezvény vége: 2017.06.28. 18:00
    Helyszín: 1082 Budapest, Futó utca 55., Hotel City Inn****, Promenade terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25. péntek

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2018.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    A szakképzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor. A kétféle gyakorlatot – hallgatóink igényét respektálva – igyekszünk egyazon munkanap délelőttjére és délutánjára időzíteni. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie. A képzés integratív szemléletű, a klinikai pszichológia mai fejlettségének megfelelően olyan korszerű tudást kínál, amely magában foglalja a kognitív – viselkedésterápiás, pszichodinamikus és rendszerszemléletű pszichoterápiás megközelítést. Emellett a jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel.

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 25. péntek

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2018.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta képzés 2017-2019

    Kedves Kollégánk

    Örömmel értesítjük, hogy a Pécsi Pszichoterápiás Klinikai Képzőhelyen 2017. szeptemberétől pszichoterapeuta szakvizsgára való felkészítés négy féléves klinikai fázisban indul.

    A képzés vezetője: Prof. Fekete Sándor

    Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a képzés tanulmányi felelősénél Dr. Árkovits Amarylnál lehet az amaryleszter@gmail.com e-mail címen 2017. április 30-ig

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2017. első félévi akkreditált képzései

    Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév, 30 órában

    (autogén tréning, meditáció)

    SE-TK/2017.I./00085
    Kreditpont: 50

    Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 1 félév, specializáció (100 órás alapképzés elvégzését követően), 45 órában, blokkos formában

    SE-TK/2017.I./00091
    Kreditpont: 50

    Óradíj: 2100 Ft

    Az egyes tanfolyamokról a részletes információk (tárgy, oktatók, időpontok, jelentkezés menete stb.) rövid idő múlva a honlapon is megtalálhatók! (www.relaxacio.hu
    ), a Képzések oldalon

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2017.12.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2017. első félévi akkreditált képzései

    Relaxációs és szimbólumterápiás módszerspecifikus képzés, 1 félév, 30 órában

    (autogén tréning, meditáció)

    SE-TK/2017.I./00085
    Kreditpont: 50

    Gyermek-, serdülőkor és gyermekvárás relaxációja, 1 félév, specializáció (100 órás alapképzés elvégzését követően), 45 órában, blokkos formában

    SE-TK/2017.I./00091
    Kreditpont: 50

    Óradíj: 2100 Ft

    Az egyes tanfolyamokról a részletes információk (tárgy, oktatók, időpontok, jelentkezés menete stb.) rövid idő múlva a honlapon is megtalálhatók! (www.relaxacio.hu
    ), a Képzések oldalon

    Rendezvény kezdete: 2017.09.01.
    Rendezvény vége: 2017.12.31.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,
    A rendezvény Web oldala: http://www.relaxacio.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia

    Az Oxford Mindfulness Center 8 hetes SAJÁTÉLMÉNY csoport Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék képzése.

    A „tudatos jelenlét” olyan speciális figyelmi állapotot, tudati beállítódást jelent, amely a jelenre fókuszál, növeli a mentális folyamatokkal kapcsolatos tudatosságot, az események, gondolatok ítéletmentes megfigyelését, elfogadását javasolja. A standard kognitív terápiától eltérően, a mindfulness nem akarja megváltoztatni az emocionális distresszt kiváltó negatív gondolatokat, hanem az azoktól való távolságtartásra bátorítja az egyént. A depresszióban, szorongásos állapotokban megjelenő negatív gondolatok pusztán tudattartalmak, amelyek lehet, hogy igazak, de lehet, hogy nem: azonban semmiképpen sem azonosak a személlyel. A tudatos jelenlét meditáció hatékonyságát számos vizsgálat alátámasztja a krónikus fájdalom, a krónikus stressz hatékony vagy a súlyos rekurrens depresszióban a visszaesések megelőzésében, kezelésében. Az MBCT népszerűségét az adja, hogy nemcsak a mentális betegségekben, hanem a mindennapi élet nehézségeivel való megküzdésben is alkalmazható, mert az elvárások helyett elfogadás, ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

    A 8 héten át tartó sajátélmény program strukturált, hétről-hétre egymásra épülő gyakorlatokból áll, ezért a minden alkalmon való részvétel és az intenzív otthoni gyakorlás, (ami legalább 40-60 percet kíván naponta) minden alkalommal fontos. Kérjük, hogy a csoportba olyanok jelentkezzenek, akik ezt az elköteleződést odaadással tudják vállalni. A csoportba olyanok is jelentkezhetnek, akik egyéni terápiában dolgoznak, dolgoztak már magukon.

    A sajátélmény csoportra építhető a kiképző csoport, de önmagában a sajátélmény csoport nem jogosít fel a módszer használatára.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi docens, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék

    Időtartam: 16 óra (8 x 2 óra), péntekenként 14.00-16.00h
    Kezdési időpont: 2017. szeptember 8.

    Maximális létszám: 20 fő

    Kreditpont: 32

    Részvételi díj: 4000 Ft / óra (összesen: 64 000 Ft)
    Tanfolyam jellege: szabadon választható

    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 20., az www.oftex.hu honlapon keresztül.

    Tandíj (teljes összegű) befizetésének határideje: 2017. augusztus 30.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.08.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)OPAINyírő és KRKA továbbképzési napok

    Rendezvény kezdete: 2017.09.15.
    Rendezvény vége: 2017.09.16.
    Helyszín: Gárdony,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)OPAINyírő és KRKA továbbképzési napok

    Rendezvény kezdete: 2017.09.15.
    Rendezvény vége: 2017.09.16.
    Helyszín: Gárdony,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzés - Debrecen

    Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE - EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben.

    Képző szervezet: SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)

    A képzés szakmai vezetője:
    Prof. Tringer László egyetemi tanár
    A képzés vezetője: Simon Lajos egyetemi docens/Dr. Égerházi Anikó egyetemi docens
    Kapcsolattartó: Fogdné Nemecz Ágnes
    Tel.: +36 20 666 3697
    E-mail: titkarsag@vikote.hu

    A képzés ideje (22/2012. (IX.14) EMMI rendelet):
    A teljes képzés 36 hónap (6 félév), vagy 24 hónap (4 félév) a képzés alkalmanként 10 – 15,30 óráig tart.
    Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.
    Jelentkezés a VIKOTE honlapján >>

    További részletek a kapcsolódó dokumetumok alatt.

    Időpont: 2017.09.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., DE KK Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság 25 éves Jubileumi Kongresszusa

    Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 1.
    Előadásbejelentés határideje: 2017. július 31.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.22.
    Rendezvény vége: 2017.09.23.
    Szervező: New Instant Szervezőiroda
    Munkahely neve: Vágfalvi Edit
    Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
    Tel: 06 1 225 0303
    Fax: 06 1 225 0304
    E-mail: instant@newinstant.hu
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Fő utca 10., Hotel Magyar Király****
    A rendezvény Web oldala: http://newinst.wixsite.com/mapszig25

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság 25 éves Jubileumi Kongresszusa

    Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 1.
    Előadásbejelentés határideje: 2017. július 31.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.09.22.
    Rendezvény vége: 2017.09.23.
    Szervező: New Instant Szervezőiroda
    Munkahely neve: Vágfalvi Edit
    Címe: 1028 Budapest, Máriaremetei út 41.
    Tel: 06 1 225 0303
    Fax: 06 1 225 0304
    E-mail: instant@newinstant.hu
    Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Fő utca 10., Hotel Magyar Király****
    A rendezvény Web oldala: http://newinst.wixsite.com/mapszig25

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)XV. ISSPD Congress

    Dear members, colleagues and friends of the ISSPD,

    It is our great pleasure to invite you on behalf of the Scientific and Organising Committee to the

    XV ISSPD Congress - Personality Disorder, Functioning, and Health
    which will take place from 25 ¨C 28 September 2017
    in Heidelberg, Germany

    We are currently planning an updated and challenging scientific programme, dealing with the most relevant and latest developments in the field of personality disorder across the life span with major impact on clinical practice.

    Please check our website for the preliminary scientific programme for keynote- and master sessions as well as for the pre-conference workshops. ˇú Scientific Program /

    Submission Deadline for Symposia proposals: 15th February 2017

    Submission Deadline for oral presentations, poster and students' symposia proposals: 15th March 2017

    Registration: http://www.isspd2017.com/registration/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.25.
    Rendezvény vége: 2017.09.28.
    Helyszín: Germany, Heidelberg,
    A rendezvény Web oldala: http://www.isspd2017.com/home/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    • Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    • Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    • Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.10.01.
    Kategória: Képzés
    Szervező: Vadaskert Alapítvány
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    • Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    • Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    • Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.10.01.
    Kategória: Képzés
    Szervező: Vadaskert Alapítvány
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    • Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    • Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    • Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.10.01.
    Kategória: Képzés
    Szervező: Vadaskert Alapítvány
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    • Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza

    • Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    • Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon:
    http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

    Rendezvény kezdete: 2017.09.29.
    Rendezvény vége: 2017.10.01.
    Kategória: Képzés
    Szervező: Vadaskert Alapítvány
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lélekemelő Live - Egiszüret 2017

    Rendezvény kezdete: 2017.10.06.
    Rendezvény vége: 2017.10.08.
    Helyszín: Herceghalom, Hotel Abacus Herceghalom

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - BIOETIKA II.

    Előadó: Prof. Dr. Kovács József DSc

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.11. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.10.11. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ - A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXIV. konferenciájára

    Kedves Kollégák!

    Felhívjuk figyelmüket a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület "A tükör másik oldalán" címmel 2017. október 13-14-én rendezendő konferenciájára.

    Absztraktok leadási határideje: 2017. június 15.

    konferencia meghívója a kapcsolt dokumentum alatt.

    Üdvözlettel
    A Szervezők

    Rendezvény kezdete: 2017.10.13.
    Rendezvény vége: 2017.10.14.
    Helyszín: Budapest, Hegyalja út 34-36, Hotel Bara

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.10.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 12.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.10.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A neuropszichiátria újabb eredményei

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének keretében szervezett A neuropszichiátria újabb eredményei c. tanfolyamra.

    Program:

    Dr. Barsi Péter: Organikus hátterű pszichiátriai állapotok és demenciák neuroradiológiai kivizsgálása

    Dr. Csukly Gábor: Mágneses rezonancia képalkotás szerepe a pszichiátriai betegségek jobb megértésében

    Dr. Réthelyi János: Az Anti-NMDA receptor encephalitis a pszichiátriai osztályon

    Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. október 10-ig jelezze a www.oftex.hu honlapon történő regisztrációval.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00092
    Pontszáma: 6 pont

    Rendezvény kezdete: 2017.10.24. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.10.24. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. em., Tanterem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
    Részvételi díj: 24 000 Ft
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu-n.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.26.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
    Részvételi díj: 24 000 Ft
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu-n.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.26.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A problémamegoldó tréning szerepe a szuicid prevencióban

    Kreditpont érték: 32 pont
    A tanfolyamot tartja: Ajtay Gyöngyi
    Időtartam: 2 x 8 óra
    Időpont: 2017. október 26.-27. Kezdés: 2017.október 26. 10 óra
    Helyszín: Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék (1083 Budapest, Tömő u. 25-29), 118-as terem
    Részvételi díj: 24 000 Ft
    Szervező intézmény: Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék
    Jelentkezés: Boncz Adrienn titkárságvezetőnél, klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu vagy az OFTEX honlapon vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu-n.

    Az öngyilkosságok megelőzése fontos társadalmi feladat. Ebben kiemelt jelentősége van a módosítható kockázati tényezők (ezen belül a negatív hangulat, a reménytelenség, a negatív gondolkodás) befolyásolásának. Caplan híres definíciója szerint "a krízis olyan helyzet, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető helyzettel, külső körülményekkel szembenézni, azonban a fennálló helyzetet szokásos problémamegoldó eszközeivel sem megoldani, sem elkerülni nem tudja". A problémamegoldó képességek alacsony szintjét a szuicid veszélyeztetettség kialakulásában számos klinikai vizsgálat igazolta, ezért ezeknek a fejlesztésére nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésben.
    A problémamegoldó tréning olyan hatékony készségfejlesztő módszer, amelyet a kilencvenes évektől kezdődően egyre nagyobb arányban használnak világszerte az egészségügyi ellátás különböző szintjein kiegészítő vagy önálló kognitív pszichoterápiaként a szuicid prevencióban depressziós páciensek, szkizofréniával élők valamint szenvedélybetegek körében
    A problémamegoldó tréning (PMT) strukturált, rövid idő alatt elsajátítható, a szuicid prevencióban elengedhetetlenül fontos. Tematikája könnyen illeszthető a segítő szakemberek már meglévő tudásához. Célja a pszichés probléma hátterében álló problémák felismerése, a problémákhoz való adaptív hozzáállás illetve a problémamegoldó készségek fejlesztése. A PMT egyéni vagy csoportos formában alkalmazható, vizsgálati eredmények szerint háziorvosok, a tréningre képzett szakápolók, szociális munkások, pszichológusok, pszichiáterek hasonló hatékonysággal végzik.
    A képzést kiemelten olyan segítő szakembereknek ajánljuk, akik munkájuk során gyakran találkoznak öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyekkel.

    Rendezvény kezdete: 2017.10.26.
    Rendezvény vége: 2017.10.27.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25-29., Semmelweis Egyetem ÁOK Klinikai Pszichológia Tanszék, 118-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dr. Jakubovits Edit: Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete

    Jelentkezési lap >>

    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kolléga! Kedves Diákok!
    Fogadja meghívásunkat a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő workshopjára, melynek címe:
    Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete.
    A háromórás műhelyt Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus, pszichoterapeuta tartja. Minden érdeklődő kollégát, diákot szívesen látunk!
    Dr. Jakubovits Edit tapasztalatai alapján kerül áttekintésre és megvitatásra a szuggesztió fogalma, hatásai és törvényei. Az emberi létezés kezdetétől jelenlévő hatások, mint szuggesztív tényezők alakítják ki azt a mély, belső mag-hitrendszert, mely segít eligazodni és túlélni az adott környezetben. A koragyermekkorban spontán felvett negatív szuggesztiók interiorizálódnak, ennek révén autoszuggesztióként működnek tovább. A hipnózis, vagy bármiféle pszichoterápia csak akkor tud valódi változást hozni, ha elérik ezt a belső mag-hitrendszert. Így minden külső szuggesztió csak átmeneti hatással bírhat, és egy lehetőséget adhat ahhoz, hogy az egyén létrehozhassa saját maga változását, és végre önmaga lehessen.

    Minden érdeklődő kollégát, diákot várunk szeretettel!

    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2017. október 27. 16:00
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft (MHE tag: 3000), Helyszínen 4500 Ft (MHE tag: 3500).

    Időpont: 2017.10.27.
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301. terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.

    Program:

    Péntek
    15:00 Bevezetés
    15:15 Előadások
    Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
    A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
    Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)

    Szombat
    9:30 Bevezető gondolatok
    9:45 Előadások
    Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
    A bujaság története (Dr. Németh Attila)
    Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János

    Részvételi díj:
    1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
    (A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)

    Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
    Rendezvény vége: 2017.10.28.
    Szervező: Geró Kata
    Tel: 06 (30) 531 0620
    E-mail: gerokata@t-online.hu
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dr. Jakubovits Edit: Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete

    Jelentkezési lap >>

    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kolléga! Kedves Diákok!
    Fogadja meghívásunkat a Magyar Hipnózis Egyesület soron következő workshopjára, melynek címe:
    Napról napra egyre jobban és jobban... A szuggesztiók természete.
    A háromórás műhelyt Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus, pszichoterapeuta tartja. Minden érdeklődő kollégát, diákot szívesen látunk!
    Dr. Jakubovits Edit tapasztalatai alapján kerül áttekintésre és megvitatásra a szuggesztió fogalma, hatásai és törvényei. Az emberi létezés kezdetétől jelenlévő hatások, mint szuggesztív tényezők alakítják ki azt a mély, belső mag-hitrendszert, mely segít eligazodni és túlélni az adott környezetben. A koragyermekkorban spontán felvett negatív szuggesztiók interiorizálódnak, ennek révén autoszuggesztióként működnek tovább. A hipnózis, vagy bármiféle pszichoterápia csak akkor tud valódi változást hozni, ha elérik ezt a belső mag-hitrendszert. Így minden külső szuggesztió csak átmeneti hatással bírhat, és egy lehetőséget adhat ahhoz, hogy az egyén létrehozhassa saját maga változását, és végre önmaga lehessen.

    Minden érdeklődő kollégát, diákot várunk szeretettel!

    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2017. október 27. 16:00
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.

    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000 Ft (MHE tag: 3000), Helyszínen 4500 Ft (MHE tag: 3500).

    Időpont: 2017.10.27.
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301. terem
    A rendezvény Web oldala: http://www.hipnozis-mhe.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Őszi Pszichiátriai Napok

    ŐSZI PSZICHIÁTRIAI NAPOK akkreditált tudományos rendezvény, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Psychoeducatio Alapítvány közös szervezésében, idén 24. alkalommal.

    Program:

    Péntek
    15:00 Bevezetés
    15:15 Előadások
    Terapeuta és páciens közötti intimitás (Dr. Pilling János)
    A bor kultúrtörténete (Dr. Haraszti László)
    Borgőzös tudomány bordalokkal (Prof. Janka Zoltán)

    Szombat
    9:30 Bevezető gondolatok
    9:45 Előadások
    Luxuria az ókorban (Dr. Péter Orsolya)
    A bujaság története (Dr. Németh Attila)
    Kerekasztal az élvezetekről - Résztvevők: Dr. Haraszti László, Dr. Péter Orsolya, Dr. Németh Attila, Dr. Vizi János

    Részvételi díj:
    1 ágyas szobában: 55.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    2 ágyas szobában: 45.000 Ft + ÁFA (szállás, étkezések, regisztrációs díj)

    Szállás nélkül: 30.000 Ft + ÁFA (étkezések, regisztrációs díj)
    (A részvételi díj bruttó 6.375,- Ft/nap közvetített vendéglátó szolgáltatást tartalmaz.)

    Regisztrációs díj: 20.000 Ft + ÁFA (szállás és étkezések nélkül)

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27.
    Rendezvény vége: 2017.10.28.
    Szervező: Geró Kata
    Tel: 06 (30) 531 0620
    E-mail: gerokata@t-online.hu
    Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Konferencia Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Eljut-e a pszichoterápia a rászorulókhoz? Nemzetközi konferencia

    Várjuk a jelentkezéseket a info@lelekbenotthon.hu mail címen.

    Előzetes program

    • Jogi alapok – Vizi János, osztályvezetőfőorvos, Nyírő Gyula Kórház-Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Jogi és Forenzikus Osztály

    • Az idegtudományokon alapuló öngyilkoság elleni pszichoszociális beavatkozások – Philippe Courtet, pszichiáter, CHU Montpellier

    • "Miért nehéz hozzáférni a biztonságos pszichoterápiákhoz hazánkban, ha kereslet és kínálat is van? - A Layard – model adaptálhatósága" Perczel- Forintos Dóra

    • Nem teljesülő igények a depresszió kezelésében Európában – Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke

    • A tanácsadás pszichológiájának gyakorlata a lélekben és anyagilag rászorulókért - Bakó Eszter a Jó Lélek Pszichológiai Alapítvány elnöke

    • OEP finanszírozott osztályos pszichoterápiás ellátás a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás osztályán – Unoka Zsolt, osztályvezető főorvos SOTE Pszichiátriai Klinika

    • Göröngyös út. Pszichoterápiás osztályok egészségügyi intézményben – Harmatta János, a Tündérhegyi Klinika Igazgatója

    • Hogyan van, ami nincs? Pszichoterápiás ellátás Ferenczy Sándor szülővárosában – Urbán Éva szakfelügyelő, klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológia állandó (országos) minőségügyi szakterületi vezetője; szakpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, jogi szakokleveles pszichológus

    • A becsempészett pszichoterápia – Pap László, pszichoterapeuta

    • Az öngyilkosságra utaló magatartás, valamint a poszttraumás stresszzavar (PTSD) pszichoterápiája – Guillaume Vaiva, Jogi és Egészségügyi Egyetem Lille 2, Pszichiátria Kar

    Rendezvény kezdete: 2017.10.27. 09:00
    Rendezvény vége: 2017.10.27. 17:00
    Helyszín: Budapest, Fő utca 17., Budapesti Francia Intézet, I. emelet, Auditorium
    A rendezvény Web oldala: http://www.lelekbenotthon.hu/2017/08/eljut-e-a-pszichoterapia-a-raszorulokhoz-konferencia/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PsziHé - Pszichoterápiás Hétvége (2017)

    Kedvezményes jelentkezés határideje: 2017. június 25!

    A rendezvény tájékoztatója és a jelentkezési lap a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2017.11.03.
    Rendezvény vége: 2017.11.05.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Neuroradiológiai Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa és Továbbképző Kurzusa

    Szeretettel és barátsággal hívjuk Önöket, hogy ünnepeljék velünk a szakterületet és az azt képviselő Magyar Neuroradiológiai Társaságot. Kérjük, ne hagyják ki ezt a jubileumi alkalmat, regisztráljanak minél hamarabb a www.mnrt.hu honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről.

    Szívélyes üdvözlettel,

    Dr. Rudas Gábor, a Kongresszus elnöke

    Prof. Dr. Barsi Péter, az MNRT elnöke

    Rendezvény kezdete: 2017.11.09.
    Rendezvény vége: 2017.11.11.
    Helyszín: Visegrád, Thermál Hotel Superior****
    A rendezvény Web oldala: http://mnrt.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A 'COOL-élés törvényei' szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamhoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.

    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.10.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterülete

    Előadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc

    Kreditpont*: 20 pont

    Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu

    Akkreditációs díj: 1000 Ft

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia

    * Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz

    Rendezvény kezdete: 2017.11.15. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.11.15. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterülete

    Előadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc

    Kreditpont*: 20 pont

    Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu

    Akkreditációs díj: 1000 Ft

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia

    * Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz

    Rendezvény kezdete: 2017.11.15. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.11.15. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterülete

    Előadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc

    Kreditpont*: 20 pont

    Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu

    Akkreditációs díj: 1000 Ft

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia

    * Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz

    Rendezvény kezdete: 2017.11.15. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.11.15. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterülete

    Előadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc

    Kreditpont*: 20 pont

    Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu

    Akkreditációs díj: 1000 Ft

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia

    * Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz

    Rendezvény kezdete: 2017.11.15. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.11.15. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - Pánikbetegség és mitralis prolapsus - A kardiológia és a pszichiátria határterülete

    Előadó: Prof. Rihmer Zoltán DSc

    Kreditpont*: 20 pont

    Jelentkezés: faragohi@nyiro-opai.hu

    Akkreditációs díj: 1000 Ft

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. háziorvostan | 5. igazságügyi orvostan | 6. klinikai addiktológiai szakpszichológia | 7. klinikai szakpszichológus | 8. neurológia | 9. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 10. psychiátria | 11. pszichotherápia

    * Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Lehel(etnyi) tudomány akkreditált képzés egy rendezvénysorozat, mely összesen 4 előadásból áll. A képzésért járó 20 kredit pontot csak abban az esetben tudjuk jóváírni, ha a résztvevő legalább 3 alkalmon részt vesz

    Rendezvény kezdete: 2017.11.15. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.11.15. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., „B” épület II. emelet

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jogi problémák a mindennapi ellátás során avagy forenzikus pszichiátria

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoportja tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Forenzikus pszichiátriai című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján 2017. november 6-ig, a www.oftex.hu oldalon.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00127,
    Pontszáma: 42.

    Díja: 30.000.- Ft. Lehetőség van 1 napra is regisztrálni!
    A befizetésről a tájékoztatót lsd. az OFTEX portálon

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.16.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa

    Kedves Kollégák!

    November 17-18-án kerül megrendezésre a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XI. kongresszusa a lajosmizsei Geréby Kúrián. A kongresszusnak különleges jelentőséget ad az is, hogy az Alvástársaság idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

    A kongresszus fő témakörei:
    - Alvásfüggő légzészavarok extrém obezeknél
    - A narkolepszia és a nyugtalan láb szindróma aktualitásai
    - Újdonságok a hazai alváskutatásban
    - Alvászavarok gyermekgyógyászati vonatkozásai
    - Az alvási apnoe betegség ellátásának fül-orr-gégészeti vonatkozásai
    - Háziorvosok tapasztalatai a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság új szabályainak (OSAS vizsgálata) alkalmazása terén

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    A kongresszus szervezői:

    Dr. habil. Szakács Zoltán PhD.
    Elnök
    Alvástársaság
    osztályvezető főorvos
    Neurológiai Osztály
    Honvédkórház, Budapest

    Dr. habil. Faludi Béla PhD.
    Főtitkár
    Alvástársaság
    egyetemi adjunktus
    Neurológiai Klinika
    PTE KK, Pécs

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Helyszín: Lajosmizse, Geréby Kúria Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://pcongress.hu/Congress/index/73

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére - módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)

    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.17.
    Rendezvény vége: 2017.11.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az ADHD a gyermekkortól az időskorig

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében szervezett Az ADHD a gyermekkortól az időskorig című tanfolyamra.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján a www.oftex.hu hon- lapon 2017. november 13-ig.

    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2017.II/00130
    Pontszáma: 8

    Rendezvény kezdete: 2017.11.21. 14:00
    Rendezvény vége: 2017.11.21. 16:30
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori kényszerbetegség kezelése kognitív-viselkedésterápiás program keretében -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 16.000 Ft

    Rövid tájékoztató: A gyermek-, és felnőttkori kényszerbetegség sajátosságai, az alkalmazható kognitív viselkedésterápia főbb területei, részletes betekintés a már több éve sikeresen működő viselkedésterápiás csoportok felépítésébe, működésébe. Esetmegbeszélés.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyermekkori-kenyszerbetegseg-kezelese-kognitiv-viselkedesterapias-program-kereteben-modszertan-es-elmelet/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Elhízástudományi Társaság 25. éves Jubileumi Kongresszusa

    25 éves az elhízástudomány - Az elhízás elmélete, klinikai gyakorlata és a megelőzés lehetőségei címmel kerül megrendezésre 2017. november 24-25-én a Magyar Elhízástudományi Társaság XXV. Jubileumi Kongresszusa.

    Kiemelt témák:

    Mindkettő számít: öröklés és környezet

    Fókuszban a kezelés: Metabolikus és mentális zavarok elhízásban

    Kezelhető az elhízás az egészségügyi ellátórendszer keretein belül (Kerekasztal konferencia)

    Bejelentett előadásra lehetőséget biztosítunk.
    Absztrakt beküldési határidő: 2017. november 5.

    További részletek a rendezvény honlapján >>

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Helyszín: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1., Magyar Sport Háza
    A rendezvény Web oldala: http://gmrt.hu/elhizastudomany-2017/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban

    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Rendezvény kezdete: 2017.11.24.
    Rendezvény vége: 2017.11.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében

    Részvételi díj: 19.000 Ft

    Rövid tájékoztató: Új terápiás lehetőségek bemutatása, esetismertetés, esetmegbeszélő csoport.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon.

    Időpont: 2017.11.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-csecsemokisdedkori-funkcionalis-zavarok-eredete-es-gyogyitasi-lehetosegei-a-perinatalis-tudomany-es-a-szulocsecsemo-pszichoterapia-fenyeben-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A koragyermekkori táplálási és táplálkozási viselkedés zavarai - diagnosztika és kezelés a nemzetközi gyakorlatban

    A tanfolyam díja: 24000 Ft, amely tartalmazza a képzés díját, a képzés tananyagából készült jegyzetet, valamint a délelőtti kávészünetekben kávé, tea, ásványvíz és teasütemény fogyasztását.

    Akkreditáció: A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta (kódszám: SE-TK/2017.II/00141).
    Akkreditált pontok száma: 32.

    Jelentkezési határidő: 2017. november 8.

    A program és a jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2017.12.08. 08:30
    Rendezvény vége: 2017.12.08. 17:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Lurdy Konferenciaközpont, 8-as terem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - EGYÜTT: MŰKÖDIK. - A TERÁPIÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁNAK KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEI.

    Előadó: Dr. Pilling János PhD egyetemi docens

    Célcsoportok:
    Addiktológia, belgyógyászat, gyermek- és ifjúságpszichiátria, háziorvostan, igazságügyi pszichiátria, klinikai addiktológiai szakpszichológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológus, neurológia, orvosi rehabilitáció területén, pszichiátria, pszichoterápia

    Részvételi díj: 1000 Ft (csak azoknak, akik kredit pontot igényelnek)

    Rendezvény kezdete: 2017.12.13. 13:30
    Rendezvény vége: 2017.12.13. 16:00
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., Nyírő-OPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az evészavarok aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az evészavarok aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Pászthy Bea: Az evészavarok diagnosztikájának és terápiájának aktuális kérdései
    Prof. Túry Ferenc: Evés- és testképzavarok
    Dr. Hajduska-Dér Bálint: Protokollok az evészavarok terápiájában

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    Időpont: 2018.02.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Hipnózis Egyesület workshop: Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban

    Kedves Érdeklődők!
    Kedves Pszichológus/ Pszichoterapeuta és Orvos Kollégák! Kedves Diákok!

    Szeretettel meghívjuk a Magyar Hipnózis Egyesület workshopjára, melynek címe:

    Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi tanár: Hipnoterápia evészavarokban.

    A program elsősorban a bulimia nervosa és az elhízás kezelésében alkalmazható hipnoterápiás módszereket mutatja be. A hipnoterápia anorexia nervosában igen korlátozott szerepet kap, az előadásban ezt is érintjük. A módszerek két fő csoportra oszthatók: a tünetorientált (elsősorban kognitív-viselkedésterápiás alapú) és a feltáró hipnoterápiás irányra (pl.: imaginációk szerepe).
    A bulimiások hipnotikus fogékonysága magasabb az átlagnépességénél, ezért számunkra a hipnózis különösen hasznos lehet.
    A workshop során sorra kerülnek speciális hipnoterápiás technikák is (ikrek tandem-hipnózisa, családhipnózis, aktív-éber hipnózis). Mindegyik módszert esetrészletekkel illusztráljuk.
    A workshop tematikája:
    1. Az alapvető evészavarok rövid bemutatása (anorexia nervosa, bulimia nervosa, elhízás).
    2. Hipnotikus fogékonyság evészavarokban
    3. A hipnoterápiában alkalmazható kognitív-viselkedésterápiás elemek.
    4. Feltáró, imaginatív módszerek.
    5. Speciális hipnoterápiás eljárások: tandem-hipnózis, családhipnózis, aktív-éber hipnózis).
    6. A hipnoterápia hatékonysága evészavarokban.

    A workshopra elsősorban olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik maguk is alkalmazzák a hipnózist gyógyító tevékenységük során, vagy ezt tervezik, és a képzésüket ez irányban már esetleg elkezdték.

    Fontos tudnivalók:
    A képzés akkreditált, a CME pont igazolás a helyszínen kiosztásra kerül.
    Dátum: Időpont: 2018.02.09. 16 – 19 óráig
    Helyszín: ELTE PPK 1064 BP, Izabella utca 46. 301 terem.
    Részvételi díj: Előzetes befizetés esetén 4000, diákoknak 1000, MHE tagoknak 3000 Ft. Helyszínen 4500, diákoknak1500, MHE tagoknak 3500 Ft.
    Kérjük, a részvételi díjat a Magyar Hipnózis Egyesület alábbi számlaszámára szíveskedjék átutalni:
    CIB 10700244 - 26137702 - 51100005
    A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel a résztvevő nevét (ha céges számláról történik az utalás, akkor is a résztvevő személy nevét) és a "Túry műhely" megjelölést. (Pl. "Kis Miklós, Túry műhely").
    Amennyiben átutalással fizet, annak a nevére tudjuk a számlát kiállítani, akinek a nevéről az utalás történik.
    Internetes jelentkezéshez az alábbi linket nyissa meg:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf7P2D8BRIcIGK8fU2zY2h3rzRviVc1rzrRotkZgeVHWLMXGQ/viewform?usp=sf_link

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt:
    az MHE Vezetősége és Tanulmányi Bizottsága

    Rendezvény kezdete: 2018.02.09. 16:00
    Rendezvény vége: 2018.02.09. 19:00
    Helyszín: 1064 Budapest, Izabella utca 46., ELTE PPK, 301 terem.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CSAKIT- Téli Workshop: Képzés vagy gyógyítás?

    Intenzív sajátélmény vs. koherens fejlődés
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság
    Téli Workshop

    CME akkreditáció: SE-TK/2018.I./00101
    1. addiktológia, 2. gyermek- és ifjúságpszichiátria, 3. igazságügyi pszihiátria, 4. klinikai szakpszichológus, 5. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, 6. psychiátria, 7. pszichotherápia
    Részvételi díj: 6000 Ft, magában foglalja az ebédet,
    Kedvezményes részvételi díj: 4000 Ft nyugdíjasoknak és nappali hallgatóknak
    átutalás: 11991102-02105785-00000000
    Jelentkezés: csakitws@gmail.com,
    oftexen keresztül is lehet jelentkezni
    Jelentkezési határidő: 2018. február 2.

    További részletek és a program a kapcsolódó dokumentumok alatt érhető el.

    Rendezvény kezdete: 2018.02.10. 10:00
    Rendezvény vége: 2018.02.10. 18:00
    Helyszín: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 6.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és Pszichoanalízis

    Rihmer Zoltán pszichiáter (Budapest) Művészi kreativitás és pszichiátria betegségek

    Időpont: 2018.02.16.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi u. 16., Petőfi Irodalmi Múzeum, Vörös szalon

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Művészet és Pszichoanalízis

    Rihmer Zoltán pszichiáter (Budapest) Művészi kreativitás és pszichiátria betegségek

    Időpont: 2018.02.16.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi u. 16., Petőfi Irodalmi Múzeum, Vörös szalon

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Óvodás és kisiskolás korú gyermekek kortárs közösségben tapasztalható magatartásproblémáinak hatékony megoldási stratégiái

    Részvételi díj: 16.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Külföldön is nagy sikerrel adaptált viselkedésrendezéses programok elméleti és gyakorlati ismeretanyagának bemutatása, melyeket a viselkedésproblémák megelőzése és rendezése céljából a Vadaskertben jelenleg is alkalmazunk. A gyakorlati szemlélethez filmvetítés is kapcsolódik, mely a technikák alkalmazásának elmélyítését segíti elő.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/ovodas-es-kisiskolas-koru-gyermekek-kortars-kozossegben-tapasztalhato-magatartasproblemainak-hatekony-megoldasi-strategiai-3/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)26th European Congress of Psychiatry (EPA2018)

    ABSZTRAKT BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2017. NOVEMBER 14.

    További részletek, regisztráció a rendezvény oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2018.03.03.
    Rendezvény vége: 2018.03.06.
    Helyszín: Franciaország, Nizza,
    A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/2018

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)26th European Congress of Psychiatry (EPA2018)

    ABSZTRAKT BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2017. NOVEMBER 14.

    További részletek, regisztráció a rendezvény oldalán.

    Rendezvény kezdete: 2018.03.03.
    Rendezvény vége: 2018.03.06.
    Helyszín: Franciaország, Nizza,
    A rendezvény Web oldala: http://www.epa-congress.org/2018

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.09.
    Rendezvény vége: 2018.03.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 1. modul

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.03.09.
    Rendezvény vége: 2018.03.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-1-modul-bevezetes-elmeleti-alapok-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.06.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tanulástechnika

    Részvételi díj: 24.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza CD formátumban
    Rövid tájékoztató: Hatékony tanulási stratégiák, gyakorlatorientált. Szupervíziós lehetőség.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.06.
    Rendezvény vége: 2018.04.07.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/tanulastechnika-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedésterápiája (CBT1)

    Részvételi díj: 22.000 Ft
    A programhoz 2 terapeuta kézikönyv és 2 gyermekek számára kidolgozott munkafüzet is tartozik, melyek szintén megvásárolhatók. Kinyomtatott formátumban: 12.500 Ft, vagy Cd formátumban: 5000 Ft.
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált, sok sajátélmény, video -demonstráció, kreatív ötletek, hatékony terápiás stratégiák. Szupervíziós lehetőség.

    AKCIÓ! A tananyag CD-n ingyenes, ha ebben a félévben CBT1+CBT2 tanfolyamunkra is jelentkezik, vagy CBT2-n már részt vett korábban.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.12.
    Rendezvény vége: 2018.04.13.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Családterápiás Egyesület XXXII. Vándorgyűlése

    Kedves Kollégák!

    „A család együttélésének művészete” a XXXII. vándorgyűlés hívó mondata. Virginia Satir utolsó könyvének címe ez, és 2018 ban már 30 éve lesz, hogy eltávozott közülünk a családterápiás mozgalom kiemelkedő alakja. A Satir modell legfontosabb célja a hitelesség és a jó önbecsülés elérése. Meggyőződése volt, hogy mindenkiben munkál egy belső pozitív energia, mely a növekedés, a változás felé húz. A terapeuta feladatai közé tartozik segíteni a klienseknek kapcsolatba kerülni mélyebb érzéseikkel, hogy felismerhessék és elismerhessék saját értékességüket.

    A következő vándorgyűlésen beszéljünk és gondolkodjunk azon, hogyan segít a családterápia, és mi, mint terapeuták az erőforrások felszínre hozásában. Mit tudunk tenni a veszteségek, traumák, fogyatékosságok, társadalmi változások miatt nehéz helyzetben lévő családokért, hogy felismerjék saját értékességüket, és képesek legyenek tenni a változásért, növekedésért.

    Beszéljünk a változó és nagyon sokszínű újfajta családi együttélési formákról, azok nehézségeiről, és a rendeződés lehetőségeiről. Jó lenne szót ejteni a vegyes kultúrájú, nemzetiségű családokról, az újfajta kihívásokról. Tudunk-e segíteni a nálunk élő külföldi családoknak? Tudunk-e segíteni a külföldön élő magyar családoknak?

    Salvador Minuchinra emlékezve beszélhetnénk arról is, hogy mit adott nekünk a strukturális irányzat, hogyan hatja át mindennapi munkánkat.

    A párterápiák előtérbe kerülése és az EFT szemlélet terjedése kapcsán is, beszéljünk arról, milyen új kihívásokkal, kérdésekkel találkozunk a párterápiák során.

    Várjuk a kiselőadásokat, esetismertetéseket, workshopokra jelentkezéseket.

    A helyi szervezőkkel karöltve szeretnénk mindent megtenni azért, hogy jól érezzétek magatokat Szegeden.

    Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az MCSE XXXII. vándorgyűlésére!

    Barát Katalin

    RÉSZVÉTELI DÍJAK, JELENTKEZÉS

    Jelentkezési űrlap IDE KATTINTVA érhető el.

    Részvételi díjak IDE KATTINTVA érhető el.

    Kedvezményes fizetési határidő: 2018. február 9. péntek

    A kiképzők a kedvezményes részvételi díjjal vehetnek részt a vándorgyűlésen, rájuk nem vonatkozik a fizetési határidő.

    ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK:

    Absztraktok leadásának határideje 2018. február 11. éjfél. (Min. 600- max. 1200 karakterű absztraktot tudunk elfogadni! Az absztraktok további tartalmi és formai követelményei IDE KATTINTVA érhetők el.)

    Előadásra jelentkezni IDE KATTINTVA lehet.

    Az előadások, workshopok mellett az ITT feltüntetett módokon is várjuk a résztvevők előadáskivonatait.

    SZÁLLÁSOK

    Információk a szállásfoglalásról IDE KATTINTVA találhatóak.

    MCSE aktivitási pont: 15

    CME pont: 18

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.15.
    Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10., SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Önismereti csoport vezetése serdülők részére -módszertan és elmélet

    Részvételi díj: 36.000 Ft, mely a tanfolyami segédanyagot is tartalmazza
    (CD formátumban a képzés anyaga + Nyomtatott feladatgyűjtemény)
    Rövid tájékoztató: Hatékony csapatépítés módszerei, serdülőknek tartott önismereti csoportok megtervezése, levezetése. A résztvevők betekintést nyerhetnek az alkalmazott módszerekbe, technikákba, feladatokba és játékokba.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.13.
    Rendezvény vége: 2018.04.14.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/onismereti-csoport-vezetese-serdulok-reszere-sajat-elmeny-es-elmelet-3/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdései

    Előadó: Prof. Bodoky György DSc

    Időpont: 2018.04.18.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdései

    Előadó: Prof. Bodoky György DSc

    Időpont: 2018.04.18.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Lehel(etnyi) tudomány - Az onkológia aktuális kérdései

    Előadó: Prof. Bodoky György DSc

    Időpont: 2018.04.18.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)25th International Symposium about Current Issues and Controversies in Psychiatry

    Rendezvény kezdete: 2018.04.19.
    Rendezvény vége: 2018.04.21.
    Helyszín: Spain, Barcelona, Auditori AXA
    A rendezvény Web oldala: http://www.controversiasbarcelona.org/index.php

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2018. 04. 20-21 és 04. 27-28.
    (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 40.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.20.
    Rendezvény vége: 2018.04.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2018. 04. 20-21 és 04. 27-28.
    (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 40.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.20.
    Rendezvény vége: 2018.04.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Simonton tréning – daganatos betegek pszichoterápiája

    Időpont: 2018. 04. 20-21 és 04. 27-28.
    (két hétvége, péntek-szombati napok)
    Részvételi díj: 40.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Tréningcsoport, kiegészítve a korszerű onkológiai ismeretekkel és a kognitív pszichológia elméleti és gyakorlati tapasztalataival.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.04.20.
    Rendezvény vége: 2018.04.28.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia,
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/gyogyito-kepzelet-forras-c-simonton-trening-segitoknek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig. A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára

    Részvételi díj: 19.000 Ft
    Rövid tájékoztató: Háttérben álló tényezők, elméleti megközelítések, új terápiás technikák, megközelítések.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.04.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-mesterseges-megtermekenyitestol-a-szules-utani-depresszioig-a-szuleszet-pszichologiai-pszichiatriai-problemai-es-terapias-eszkoztara/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.04.
    Rendezvény vége: 2018.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az élménypedagógiától az élményterápiáig - 2. modul (A csoportvezetői kompetenciák fejlesztése)

    Részvételi díj: 38.000 Ft (kedvezmény esetén 28.000 Ft), a tanfolyam díja a programhoz tartozó segédanyagot is tartalmazza
    Rövid tájékoztató: Gyakorlatorientált! Indoor és outdoor jellegű sajátélmény. Ajánljuk csapatépítés, hatékony kommunikáció elősegítése, egyéni és társas kompetenciák fejlesztése, motiválás céljából mindenkinek, aki gyerek és serdülő csoportokkal foglakozik. Sok ötlet, gyakorlat mellett a résztvevők sajátélménnyel is gazdagodnak. Az ötletes, élmény alapú feladatok során láthatóvá válik, hogy 1-1 egyszerű játékos feladat hogyan vezethet önismereti tapasztalathoz.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.04.
    Rendezvény vége: 2018.05.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/az-elmenypedagogiatol-az-elmenyterapiaig-2-modul-a-csoportvezetoi-kompetenciak-fejlesztese/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Gallai Mária: Autizmus spektrum zavar diagnosztikája felnőttkorban. Korai anamnézis jelentősége.
    Dr. Szuromi Bálint: Autizmus spektrum zavar differenciáldiagnosztikája felnőttkorban. Biológiai terápiák.
    Dr. Farkas Kinga: Pszichoszociális intervenciók autizmus spektrum zavarban felnőttkorban.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    A programokon a részvétel ingyenes.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2018.I/00220
    Vizsga: teszt Pontszáma: 6

    Rendezvény kezdete: 2018.05.08. 14:00
    Rendezvény vége: 2018.05.08. 16:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései

    Tisztelt Kolléga!
    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt Az autizmus spektrum zavar aktuális kérdései című továbbképzésére.

    A programon a részvétel ingyenes.

    Program:
    Dr. Gallai Mária: Autizmus spektrum zavar diagnosztikája felnőttkorban. Korai anamnézis jelentősége.
    Dr. Szuromi Bálint: Autizmus spektrum zavar differenciáldiagnosztikája felnőttkorban. Biológiai terápiák.
    Dr. Farkas Kinga: Pszichoszociális intervenciók autizmus spektrum zavarban felnőttkorban.

    Kérjük, hogy részvételi szándékát mindig jelezze a tanfolyamok adatlapján történő regisztrációval, a www.oftex.hu honlapon.

    A programokon a részvétel ingyenes.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2018.I/00220
    Vizsga: teszt Pontszáma: 6

    Rendezvény kezdete: 2018.05.08. 14:00
    Rendezvény vége: 2018.05.08. 16:15
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára - A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.05.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A társas kirekesztettség csökkentése és önvédelmi stratégiák gyermekek számára - A „COOL-élés törvényei” szociális készség fejlesztő tréning

    Részvételi díj: 15.500 Ft, mely a tanfolyamoz tartozó csoportvezetői munkafüzetet is tartalmazza.
    Rövid tájékoztató: Szociális készség fejlesztő program 10-14 év közötti gyermekcsoportokkal foglakozó szakemberek számára. Interaktív, sok vizuális és játékos elem. A program elemei mind a klinikai munkában, mind az iskolai közegben jól alkalmazhatók.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Időpont: 2018.05.11.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/a-tarsas-kirekesztettseg-csokkentese-es-onvedelmi-strategiak-gyermekek-szamara-a-cool-eles-torvenyei-szocialis-keszseg-fejleszto-trening/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - A vastagbél motilitási problémái

    Előadó: Prof. Ritter László

    Időpont: 2018.05.16.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Érzelmi-És Viselkedészavarok Kezelése Játékterápiával. Elméleti És Módszertani Alapismeretek, Korai Intervenció (Modul 1)

    Részvételi díj: 28.000 Ft
    Rövid tájékoztató: A játékterápia gyermekközpontú módszer, melyben a játék az elsődleges, a beszéd a másodlagos médium. A játékterapeuták olyan gyermekekkel játszanak, akik pszichés nehézségekkel és nehéz élettapasztalatokkal küzdenek – beleértve például a depressziót, szorongást, magatartászavarokat, ADHD-t, egyéb emocionális és viselkedési problémákat, zavarokat, a válást, a családon belüli erőszakot, a kríziseket, traumákat.

    Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap elérhető a honlapunkon >>

    Rendezvény kezdete: 2018.05.18.
    Rendezvény vége: 2018.05.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1021 Budapest, Lipótmezei út 5., Vadaskert Kórház és Szakambulancia
    A rendezvény Web oldala: http://vadaskert.hu/event/erzelmi-es-viselkedeszavarok-kezelese-jatekterapiaval-elmeleti-es-modszertani-alapismeretek-korai-intervencio-modul-1/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciája - REND: A BONTÁS RONTÁS? (Megújulás terápiában, tanácsadásban)

    Kedves Kollegina!
    Kedves Kolléga!

    Az alakuló elképzelések program javaslattá (absztrakttá) szervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani az alábbi Google táblázattal, ha olyan témában/műfajban szeretne részt venni, amely több irányzatot, területet érint.
    Kapcsolódhat az egyesületi összekötőkön keresztül vagy közvetlenül.
    A táblázatba közvetlenül lehet beleírni, s egyúttal lehet menetközben is látni a közös szervezéseket.
    https://docs.google.com/spreadsheets/d/1OuCmc-IhNzXDbU3RjDxiDPSIQaamhzb1TpdOmKL9E1I/edit?usp=sharing

    Üdvözlettel a program- és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők, Pach Judit titkár

    Egyesületi összekötők, Pszichoterápia folyóirat 14. konferenciájához

    Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete - Bodnár Csilla - akape2014@gmail.com
    C.G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület - Szautner Erika - eriszautner@gmail.com
    Csoportanalitikus és Kiképző Társaság - Görbe Katalin - gorbekati@gmail.com
    Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely - Herke Móni - herkemoni@gmail.com
    Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület - Perfalvi Zobor Tünde - perfalvi@gmail.com
    Integratív Pszichoterápiás Egyesület - Kácsándi Elvira - elvira.kacsandi@gmail.com
    Magyar Családterápiás Egyesület - Árkovits Amaryl - amaryleszter@gmail.com
    Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület - Linzenbold Ildikó - linzenboldildiko@gmail.com
    Magyar Daseinanalitikus Egyesület - Krékits Jószef - magyar.dasein@gmail.com
    Magyar Gestalt Egyesület - Mondok Árpád - arpad.mondok@gmail.com
    Magyar Hipnózis Egyesület - Benczúr Lilla - lillabenczur@gmail.com
    Magyar Individuálpszichológiai Egyesület - Oláh Ibolya - oibolya@hotmail.com
    Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület - Szűcs Mónika - szucsmoni@freemail.hu
    Magyar Művészetterápiás Egyesület - Valachiné Geréb Zsuzsanna - gerebzsuzsa@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekpszichoterápiás Szekció - Csák Annamária - csak.annamaria@freemail.hu
    Magyar Pszichoanalitikus Egyesület - Lőrik Dóra - lorikdora@gmail.com
    Magyar Pszichodráma Egyesület - Móra László Xavér - mora.laszlo@ppk.elte.hu
    Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület - Kövesdi Andrea - andikovesdi@gmail.com
    Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület - Kovács Dóra - kovacsdoracsilla@gmail.com
    Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesület - Miklós Barbara - miklos.barbara@gmail.com
    Magyar Szupervizorok és Szupervizor-coachok Társasága (MSZCT) - Kálmán Márta - kalman.marta@gmail.com
    Magyar Tranzakcióanalitikus Egyesület - Rosta Teodóra - rostateo@gmail.com
    Magyar Zeneterápiás Egyesület - Varga Ágnes - vvagnes@gmail.com
    Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság - Farkas Kinga - farkas.kinga12@gmail.com
    Pszichoanalitikusan Orientált Pszichoterápiás és Kiképző Egyesület- Fazekas Ágnes - fazekas.agnes@chello.hu
    Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága - Cserey Miklós - belsoero@belsoero.hu
    Magyar Viselkedés-tanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület - Tölgyes Tamás - tolgyestamas@gmail.com
    Magyar Pszichiátriai Társaság Pszichoszomatik Szekció - Harrach Andor - andorh41@gmail.com
    Magyar Transzperszonális Egyesület - Orosz Katalin - oroszkati.tp@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2018.05.18.
    Rendezvény vége: 2018.05.19.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)5th Maudsley Mediterranean Forum

    Professor Sir Robin Murray,
    in collaboration with Professor Daniele La Barbera ,
    Head of the Department of Psychiatry, Palermo Medical School, with
    Dr Anton Grech, Chairman of Mental Health Services Malta and Senior Lecturer University of Malta, and Professor Nikos Stefanis, Professor of Psychiatry at the
    National and Kapodistrian University of Athens Medical School and vice-director of the University Mental Health Research Institute in Greece
    & the magnificent city of Palermo, city of culture 2018,
    with its history, art and food
    are delighted to invite Psychiatrists, Clinical Psychologists and other Mental Health Professionals to:-
    The 5th Mediterranean Maudsley Forum

    Registration deadline 1/5/2018

    Rendezvény kezdete: 2018.05.21.
    Rendezvény vége: 2018.05.24.
    Helyszín: Italy, Palermo,
    A rendezvény Web oldala: https://www.mediterranean-maudsley-forum.co.uk/

Hazai kongresszusok, rendezvényekKülföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. Jubileumi Román-Magyar Konferencia

    „AFFEKTIV ÉS SZORONGÁSOS ZAVAROK, ÖNGYILKOS MAGATARTÁS, TÁRSADALOM, PSZICHIÁTRIA ÉS KULTÚRA”

    Tisztelettel hívom kollégáimat, barátaimat konferenciánkra, melynek témáját a hargitai pszichiáterek a megyeszékhelyen megrendezett eddigi országos rendezvényeink címszavává emelték. Folytatjuk hagyományunkat a 2016-os konferenciánk után megjelent kötetek és szerzőik bemutatásával valamint a rezidensek által előadott legjobb 3 dolgozat díjazásával.

    Reményeink szerint, előző találkozóinkon való részvételük élményei bátoritják visszatérési szándékukat hozzánk, a Hargita aljára szervezett találkozónkra, jelenlétükkel hozzájárulva konferenciánk sikeréhez. Akiknek pedig még nem volt alkalmuk eljönni, ezúttal végre megtehetik.

    Szervezők: Magyar Pszichiátriai Társaság, Román Pszichiátriai Társaság, Cry for Help alapítvány, Hargita megyei Orvosi kollégium.

    Fontosabb dátumok:
    2018. április 30.: kivonatok beküldése (veressalbert02@gmail.com)
    2018. május 15.: előadások elfogadásának visszaigazolása
    2018. április 30.: kedvezményes résztvételi díj befizetése
    2018. május 31.: előadások teljes szövegének beküldése, ha be szeretnék tördelni a konferencia CD-jére
    2018. június 1.: a szállásfoglalás és a teljes értékű kifizetés határideje

    A konferencia hivatalos nyelve: román és magyar, szinkron tolmácsolással

    Az első értesítő és a jelentkezési lap letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    Rendezvény kezdete: 2018.06.20.
    Rendezvény vége: 2018.06.23.
    Helyszín: Románia, CSÍKSZEREDA, Multifunkcionális Csíki Mozi
    A rendezvény Web oldala: https://www.cryforhelp.ro/hu/meghivo/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI)

    Budapesten, 2018. szeptemberben

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Az oktatók a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés kiképzői.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával:
    Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu

    Információ:
    Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu, T: +36 30 390 3418

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.09.01.
    Rendezvény vége: 2019.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves Jubileumi Konferencia MTA

    2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.

    A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.09.28.
    Helyszín: MTA Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)100 éves Jubileumi Konferencia MTA

    2018. szeptember 28-án az MTA Székházában egynapos konferenciát szervez a Ferenczi Sándor Egyesület abból az alkalomból, hogy éppen 100 éve ebben az időben került sor az MTA Székházában a V. Nemzetközi Pszichoanalitikus Kongresszusra.

    A részvétel a konferencián bárki számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze: mtacentkonf@congressline.hu

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.09.28.
    Helyszín: MTA Székház

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME Akkreditált MBCT (Mindfulness Alapú Kognitív Terápia) tanárképzés

    Képzési napok (tanfolyami órák) száma: 21 (120)
    Képzés díja: 2 x 200.000 Ft (Az 1. részlet 2018.-ban, a második részlet 2019.-ben esedékes)

    Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 15.

    Jelentkezés: jelentkezes@mindfulnessegyesulet.hu
    A képzés célcsoportja: elsősorban klinikai szakpszichológusok és pszichiáterek
    CME kreditpontok száma: 20

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2018.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.09.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1056 Budapest, Váci u. 47., Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Női Szekció Tudományos Napja - PSYCHICA IN SCIENTIA – avagy a tudomány szépsége

    A Tudományos Nap házigazdája és védnöke:
    Dr. Réthelyi János PhD, egyetemi docens, igazgató

    A Tudományos Nap tervezett programja

    1. Dr. Must Anita PhD ( SzTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) - „Árulkodó tekintet - a vizuális információfeldolgozástól az asszociációs memóriafolyamatokig szkizofréniában”

    2. A pályázók versenyelőadásai
    Nevezés beadható 2018. október 7-ig két kategóriában, klinikai esettanulmánnyal vagy kutatási beszámolóval. (cím: psychicainscientia@gmail.com)

    A pályaművek tematikája választható a szkizofrénia, depresszió, és egyéb pszichiátriai kórképek témakörében.

    A nevezés feltétele
    - publikálatlan pályamű, 2 oldalas összefoglaló beadása
    - 35 év alatti kor
    - női előadó – egyéni előadással vagy munkacsoport képviseletében
    - a háziverseny során a pályaművek bemutatására 20 perces előadás formájában lesz lehetőség

    A háziverseny díját az előadásra írjuk ki, a díjazott az előadó.

    3. A verseny értékelése, díjkiosztás

    (A rendezvény hozzávetőlegesen 18 óráig tart)

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.10.26.
    Helyszín: 1086 Budapest, Balassa utca 6., SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
    Jelentkezés >>

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.11.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZIHÉ - Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület 12. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.

    A legkedvezményesebb jelentkezés határideje: 2018 július 22.
    Jelentkezés >>

    Mindenkit várunk szeretettel!

    Rendezvény kezdete: 2018.11.09.
    Rendezvény vége: 2018.11.11.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) gyakorlás

    A tudatos jelenlét tréningek lényegi eleme az időről időre történő elvonulás és egész napos gyakorlás. Erre ad lehetőséget ez a „csendes nap”. Az alkalomra való jelentkezés feltétele korábbi mindfulness alapképzettség, minimálisan korábbi 8 hetes sajátélmény csoporton való korábbi részvétel. Az egész napos gyakorlás magában foglalja a korábbi gyakorlatok egy részének átismétlését, benne egy evésmeditációt is, ezért a jelentkezőktől kérjük, hogy hozzanak magukkal hideg ebédet.

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta, MBCT tanár

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Időpont: 2018.12.01.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Tömő u. 25., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Universal Health and Mental Health Coverage for All

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt és a rendezvény honlapján.

    Rendezvény kezdete: 2018.12.12.
    Rendezvény vége: 2018.12.14.
    Helyszín: Malta, Valletta,
    A rendezvény Web oldala: http://www.uhmhcongress2018.net/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Nárcisztikus személyiségzavar sématerápiája

    Nárcisztikus személyiségzavar jellemzői, diagnosztikája, sémamód konceptualizációja és sématerápiás kezelése és a nárcisztikus személyiségzavar sématerápiája során felmerülő kapcsolati és technikai nehézségek. Kezelési technikák bemutatása, szerepjátékokon keresztüli gyakorlása.

    Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt

    Rendezvény kezdete: 2019.01.11.
    Rendezvény vége: 2019.01.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/narcisztikus/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) a klinikai gyakorlatban

    A Tudatos jelenlét (Mindfulness) azt jelenti, hogy szándékos, érdeklődő tudatosságot viszünk abba, amit éppen csinálunk, miközben csináljuk: képesnek lenni ráhangolódni arra, ami a testünkbe, az elménkben, és ami a külvilágban történik pillanatról pillanatra.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.02.15.
    Rendezvény vége: 2019.02.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/tudatos/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Dialektikus viselkedésterápiás készségfejlesztő gyakorlatok borderline betegek számára

    Marscha Linehan kifejezetten az öndestruktív hajlamú borderline betegekre fejlesztette ki a 80-as évek végén a dialektikus viselkedésterápiának (DVT) elnevezett módszerét, amely számos utánkövetéses vizsgálatban hatékony kezelésmódnak bizonyult ebben a súlyos zavarban. Eredeti és módosított változatai más impulzuskontroll-zavaros betegcsoportoknál, valamint figyelemzavaros (ADH-s) személyeknél és viselkedészavaros serdülők esetében is hatékonynak mutatkoztak.

    Továbbképzés vezetője: dr. Ratkóczi Éva

    Rendezvény kezdete: 2019.03.01.
    Rendezvény vége: 2019.03.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/dbt/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2019.03.23.
    Rendezvény vége: 2019.03.24.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2019.03.23.
    Rendezvény vége: 2019.03.24.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Psychoeducatio-Hippocrates Specialista Hétvége

    Rendezvény kezdete: 2019.03.23.
    Rendezvény vége: 2019.03.24.
    Helyszín: Gárdony, Nautis Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness-Based Cognitive Therapy (MBCT) – sajátélmény csoport

    A tanfolyam az Oxford Mindfulness Center protokollja szerint kerül megvalósításra. A 8 hetes sajátélmény csoport az Oxford Mindfulness Center magyar nyelvre adaptált munkafüzetével és meditációs hanganyagával dolgozik, melyet a csoporttagok megkapnak. A sajátélmény kurzus elengedhetetlen része, hogy a csoporttag lehetőleg mind a 8 alkalmon személyesen részt tudjon venni, illetve vállalja, hogy a 8 hét alatt napi 40-60 percet önállóan gyakorol. Az MBCT sajátélmény remek kiegészítése az egyéni terápiás munkának és más sajátélmény megtapasztalásnak is.

    Tanfolyam vezetője: Samu-Nagy Ádám

    Rendezvény kezdete: 2019.03.27.
    Rendezvény vége: 2019.05.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/mbct/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport sématerápia 2.

    Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoport sématerápia 2.

    Joan M. Farrel és Ida A. Shaw a csoport-sématerápia kifejlesztői és a Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképzői haladó csoport sématerápiás képzést tartanak Budapesten. Ez a workshop séma csoportterápiás technikák tanítását és gyakorlását célozza csoportos szerepjátékokon és készségfejlesztő gyakorlatokon keresztül. A képzés megfelel az ISST 18 órás haladó csoport sématerápiás képzés 18 órás követelményének.

    Rendezvény kezdete: 2019.04.04.
    Rendezvény vége: 2019.04.06.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/sema2/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2019 - 27th European Congress of Psychiatry

    Rendezvény kezdete: 2019.04.06.
    Rendezvény vége: 2019.04.09.
    Helyszín: Poland, Warsaw,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/2019

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2019 - 27th European Congress of Psychiatry

    Rendezvény kezdete: 2019.04.06.
    Rendezvény vége: 2019.04.09.
    Helyszín: Poland, Warsaw,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/2019

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Pszichoterápia folyóirat 15. konferenciája

    Kedves Kollegina! Kedves Kolléga!

    A 14. konferencia sikeres lezárásával egyben elkezdtük a 2019. évi, 15. konferenciánk előkészítését.

    Kérjük, jegyezze fel a dátumot: 2019. május 10-11.

    A Pszichoterápia konferenciája az egyesületek, irányzatok, szakterületek találkozási helye. Lehetőség az eltérő szemléletű, módszerű műhelyek, eljárások bemutatkozására, a párbeszédre, vitára, kitekintésre.

    Javasoljuk ezért a szakegyesületi konferenciák szervezőinek, a képzések vezetőinek, hogy speciális konferenciájuk, programjainak szervezésekor vegyék figyelembe a Pszichoterápia folyóirat konferenciájának időpontját, s ne zárják ki eleve részvételi lehetőségüket.

    Üdvözlettel a szerkesztőség, úgyis, mint program és szervezőbizottság: Berger Noémi, Bokor László, Kiss Tibor Cece, Pál Krisztina, Szőnyi Gábor, Takácsy Márta, Tiringer István, Valkó Lili szerkesztők és Pach Judit titkár

    Rendezvény kezdete: 2019.05.10.
    Rendezvény vége: 2019.05.11.
    E-mail: konferencia@pszichoterapia.hu
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://www.mentalport.hu/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Bioetika III. rész

    Prof. Dr. Kovács József (Orvos, filozófus, bioetikus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, MTA doktora): Bioetika III. rész

    Időpont: 2019.05.15.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Bioetika III. rész

    Prof. Dr. Kovács József (Orvos, filozófus, bioetikus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, MTA doktora): Bioetika III. rész

    Időpont: 2019.05.15.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NyírőOPAI sorozat - Lehel(etnyi) tudomány: Bioetika III. rész

    Prof. Dr. Kovács József (Orvos, filozófus, bioetikus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, MTA doktora): Bioetika III. rész

    Időpont: 2019.05.15.
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59., NyírőOPAI

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Általános Séma és Módmodell – Sématerápia I. modul

    Várjuk a sématerápia iránt érdeklődő kollégák jelentkezését, akik most szeretnének elmélyedni a sématerápiában. A tanfolyam témái: Koncepció és eset megfogalmazás, sématerápiás technikák, élményen alapuló technikák, házi feladatok és viselkedéses stratégiák. A gyakorlatok során gyakorolni fogják a limitált szülői gondoskodást, Gyermek-sémamódokkal való munkát, a diszfukcionális szülő sémamódok és a diszfunkcionális megküzdési módok leküzdését, az empatikus konfrontációt, a képzeletvilág és a terápiás kapcsolat felhasználását.

    Továbbképzés vezetője: dr. Vankó Tünde, dr. Unoka Zsolt

    Rendezvény kezdete: 2019.05.16.
    Rendezvény vége: 2019.05.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/egyeb-kepzesek-treningek/semamodmodell/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VI. konferenciája

    Szeretettel hívjuk Önöket a szexuális medicina sokszínű és izgalmas világáról szóló konferenciánkra!

    Rendezvényünk interdiszciplináris, egyaránt érinti az urológia, a nőgyógyászat, a pszichiátria, a pszichológia, a családorvoslás, a belgyógyászat, az endokrinológia, a bőrgyógyászat területét.

    A továbbképzés pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak 16 CME pontra akkreditált, a konferencián való részvétel 12 pontot ér.

    Szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinken!

    Rendezvény kezdete: 2019.05.31.
    Rendezvény vége: 2019.06.01.
    Helyszín: Szeged, Forrás Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT19/Koszonto

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa

    2019. június 24-26. között a Velencei-tónál kerül megrendezésre a Pszichiátriai Szakdolgozók XX. Országos Jubileumi Kongresszusa, melynek mottója: Pszichiátria - együtt a jövőért.

    Mottónk jelentése és üzenete többszintű. Egyrészt szeretnénk minél több szakmabelit a rendezvényen látni, hiszen jó lenne hallani mindenki tapasztalatairól, meglátásairól és tudományos/szakmai eredményeiről, melyek a jövőben segítségül, tanulságul szolgálhatnak mindannyiunknak.

    Másrészt a jubileumi rendezvény alkalmat ad arra, hogy a szakma minden képviselője összegyűljön, és közösségként előremozdítsa az elméleti és gyakorlati folyamatokat, megteremtse az összetartozást.

    Harmadrészt a jelen határait „lebontva” a jövő fejlesztési lehetőségeiről, újabb eljárások alkalmazásairól is hallani fogunk.
    A Kongresszus alatt több workshopot is tervezünk, melynek előkészületei javában zajlanak.

    Kollégáink szép és változatos feladatköre egyre bővül, változik, de a változás közepette is a legfőbb feladatunk változatlan marad: tudásunk legjavát adva, emberséggel ellátni a ránk bízott pácienseket.

    A Kongresszus helyszíne a Velencei-tó partján, csodálatos környezetben lévő, az ország egész területéről jól megközelíthető Vital Hotel Nautis, amely nemcsak a tudományos, de a társasági programok lebonyolítására is kiválóan alkalmas.

    Bízunk abban, hogy vendégeink között köszönthetjük Önöket. Jegyezzék fel naptárukba az időpontot és helyszínt, várjuk jelentkezésüket!

    Együttműködését köszöni a Tudományos és Szervezőbizottság:
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

    Üdvözlettel:

    Dr. Németh Attila PhD
    Főigazgató főorvos
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Sallai Zsuzsa
    Ápolási igazgató
    Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai
    és Addiktológiai Intézet

    Rendezvény kezdete: 2019.06.24.
    Rendezvény vége: 2019.06.26.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Sallai Zsuzsa
    Munkahely neve: Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
    Címe:
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Kuti Renáta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemet, Munkácsy u. 37
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 2483 Gárdony, Holdfény sétány 9., Vital Hotel Nautis
    A rendezvény Web oldala: http://kongresszusok.hu/pszichiatria/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzés (2019. szeptember)

    A képzést a Semmelweis Egyetem és az Európai Pszichoterápiás Szövetség /EAP/ akkreditálta.

    A képzés hangsúlyt helyez a pszichoterápiás elméleti alapok és a gyakorlati klinikai munka elsajátításának biztosítására.

    A képzés helyszíne:
    Budapest: OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), 1121 Budapest/Budakeszi, Szanatórium u. 19. és a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 75/A.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, bagotai@enternet.hu ,T: +36 30 390 3418

    Rendezvény kezdete: 2019.09.01.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Gyógyszerek optimális adagolása

    Program:
    1. dr. Bitter István: Farmakokinetikai és farmakodinámiás szempontok a gyógyszeres terápiák során
    2. dr. Monostory Katalin: Hogyan segíti a gyógyszerelés gyakorlatát a CYP 450 enzimek aktivitásának meghatározása?
    3. dr. Menus Ádám: A clozapin és az aripiprazol plazmaszintek meghatározásának tapasztalatai
    4. dr. Szekeres György: Gyógyszerinterakciók gyakorlati kérdései

    Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a tanfolyam adatlapján, a www.oftex.hu oldalon.
    A program akkreditációs kódszáma: SE-TK/2019.II/00163
    Pontszáma: 8

    Időpont: 2019.09.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, I. em., Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiája

    Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
    Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra

    Rendezvény kezdete: 2019.09.24. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.09.24. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Testi bajban lelki baj van? A szomatizáció és az egészségszorongás pszichológiája

    Az “Akarunk róla beszélni!” ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája “Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Ez a helyzet érinti a közösség többi tagját is, és alkalmanként nekik is nehézséget, szenvedést okoz.
    Az előadássorozat őszi programjának első előadásán bemutatjuk az egészségszorongás színes jelenségvilágát és kezelésének legmodernebb, bizonyítottan hatékony, kognitív pszichoterápiás kezelési lehetőségeit.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Prof. Perczel-Forintos Dóra

    Rendezvény kezdete: 2019.09.24. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.09.24. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http:// http://vikote.hu/programok/testi-bajban-lelki-baj-van-a-szomatizacio-es-az-egeszsegszorongas-pszichologiaja/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Kötelező Szintentartó Tanfolyam

    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül.
    A tanfolyam kódszáma: SE-TK/2019.II/00165
    Pontszáma: 50
    Díja: 50.000 Ft.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2019.09.30.
    Rendezvény vége: 2019.10.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Díszterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátriai Kötelező Szintentartó Tanfolyam

    Jelentkezés az OFTEX portálon keresztül.
    A tanfolyam kódszáma: SE-TK/2019.II/00165
    Pontszáma: 50
    Díja: 50.000 Ft.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2019.09.30.
    Rendezvény vége: 2019.10.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Nagyvárad tér 4., Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, Díszterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SCID-5-PD/CV Strukturált klinikai interjú használata a terápiás gyakorlatban workshop

    A SCID-5-PD/CV a DSM-5 diagnosztikai kritériumrendszer változásához adaptált mérőeszköz. A SCID-5-CV a klinikumban előforduló DSM-5 diagnózisok legnagyobb részét lefedi, és többféle módon alkalmazható, az egyes betegek vagy betegpopulációk vizsgálatára éppúgy, mint a klinikusok és pszichológus, pszichoterápiás képzésben résztvevők diagnosztikus interjú készségeinek fejlesztésére.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Berczik Krisztina

    Workshop időtartama: 2x4 óra

    Időpont:
    2019. október 03. (csütörtök) 16:30 -19:45
    2019. október 17. (csütörtök) 16:30-19:45

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00141
    Kreditpont: 16

    Rendezvény kezdete: 2019.10.03.
    Rendezvény vége: 2019.10.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/scid/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A tanfolyam alatt a résztvevők megismerkedhetnek a rekurrens depresszió és a kényszerbetegség metakognitív terápiájával, valamint a metakognitív tréning alkalmazhatóságával szkizofrén betegek kezelése során.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2019. október 11-12. (péntek, szombat) 10:00 – 18:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00185
    Akkr.pont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.11.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A tanfolyam alatt a résztvevők megismerkedhetnek a rekurrens depresszió és a kényszerbetegség metakognitív terápiájával, valamint a metakognitív tréning alkalmazhatóságával szkizofrén betegek kezelése során.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: Ajtay Gyöngyi

    Időpont: 2019. október 11-12. (péntek, szombat) 10:00 – 18:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00185
    Akkr.pont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.11.
    Rendezvény vége: 2019.10.12.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Autizmus, a világ egy másik szemszögből nézve

    Az "Akarunk róla beszélni!" ismeretterjesztő előadássorozat őszi programjának fő témája "Amikor a közösségi lét nehéz”. Az előadásokkal körbejárjuk azokat a mentális zavarokat, amikor a személynek problémát okoz a közösséghez való alkalmazkodás. Az egyes - olykor egymástól meglepően különböző - autizmussal élő személyek közös vonása, hogy nagyobb erőfeszítést kell tenniük, hogy a környezetükben élő személyekkel kapcsolódjanak.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Farkas Kinga

    Rendezvény kezdete: 2019.10.22. 18:00
    Rendezvény vége: 2019.10.22. 20:00
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/dr-farkas-kinga-autizmus-a-vilag-egy-masik-szemszogbol-nezve/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A relaxáció, az imagináció és a szimbólumok alkalmazhatósága a pszichoterápiás munkában

    A továbbképzés célja, hogy betekintést adjon a relaxációs módszerekbe és az imaginációkkal, szimbólumokkal való munkába, vázolva a tudományos hátterüket is. A gyakorlat során pedig személyes élményt szerezhetnek a résztvevők.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Bátfai Ágnes

    Időpont: 2019. október 25-26. (péntek, szombat) 10:00 – 17:30 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00050
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.25.
    Rendezvény vége: 2019.10.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A relaxáció, az imagináció és a szimbólumok alkalmazhatósága a pszichoterápiás munkában

    A továbbképzés célja, hogy betekintést adjon a relaxációs módszerekbe és az imaginációkkal, szimbólumokkal való munkába, vázolva a tudományos hátterüket is. A gyakorlat során pedig személyes élményt szerezhetnek a résztvevők.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Bátfai Ágnes

    Időpont: 2019. október 25-26. (péntek, szombat) 10:00 – 17:30 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00050
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.10.25.
    Rendezvény vége: 2019.10.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület Kongresszusa

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület 2019. évi Kongresszusának fő témája a „Döntések és konfliktusok élményalapú megközelítése a Kognitív- Viselkedés- és Sématerápiában”. Választott témánknak megfelelően igyekszünk bemutatni azokat az élményalapú technikákat, amik széleskörű terápiás alkalmazhatóságuk mellett segítséget nyújthatnak mind a terápiás, mind a tanácsadói munkában a nehézséget okozó döntési folyamatok támogatásában, és külső, vagy belső konfliktusok feloldásában. Kongresszusunkon idén kifejezetten hangsúlyt kívánunk fektetni az élményalapú technikák és újabb generációs kognitív módszerek bemutatására, és akár gyakorlásának lehetőségére is műhelymunka keretében, amellett, hogy a kognitív pszichoterápiákkal kapcsolatos hazai, magas színvonalú kutatásokat és eredményeiket is bemutatjuk. Az élményalapú technikákra történő gyakorlati fókuszálással szeretnénk azt a kognitív terápiás szcénában észlelhető progresszív és integratív folyamatot támogatni, ami az utóbbi évekre kifejezetten jellemző, és véleményünk, valamint a jelenleg elérhető kutatási eredmények alapján is a kognitív terápia hatékonyságát növeli és terápiás hatókörét kiterjeszti. Részletes információkkal és gyakorlati bemutatókkal, műhelyekkel szeretnénk az érdeklődőknek bemutatni ezeket a relatíve újonnan a kognitív terápia gyakorlatába integrált, a napi gyakorlatban kiválóan használható élményalapú technikákat.

    Szervező: Convention Budapest Kft.
    Tudományos szervezőbizottság: dr. Simon Viktória, Samu-Nagy Ádám, dr. Vankó Tünde

    Akkr.kód: a kongresszus akkreditáció alatt

    Rendezvény kezdete: 2019.11.14.
    Rendezvény vége: 2019.11.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1113 Budapest, Tas vezér u., Danubius Hotel Flamenco
    A rendezvény Web oldala: https://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/VIKOTE19/hivogato

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika - /OPD-2/ Tanfolyam

    A tanfolyam CME –akkreditációja folyamatban van.

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály /Tündérhegy/ mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    Részvételi díj: 22.000.- Ft
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)

    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.
    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.
    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./ www.lelekbenotthon.hu / A könyvre a munkához szükség van, kérjük előre beszerezni és elhozni a képzésre. E-book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.
    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.
    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén: 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: harmattj@t-online.hu
    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, e-mail: bagotai@enternet.hu
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.16.
    Rendezvény vége: 2019.11.17.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Helyszín: 1021 Budapest, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5., a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness elméletben és gyakorlatban, a hétköznapokban és a klinikumban

    Vezeti: Prof. Dr. Füredi János, Csigó Katalin PhD, Dr. Németh Attila PhD, Dr. Nyitray Kornélia, dr. Moretti Magdolna
    Csoportlétszám: minimum 20, maximum 50 fő
    Ár: 18.000 Ft.
    Jelentkezés: mindfulnelly@gmail.com

    ŐSI GYÖKEREKBŐL EREDŐ MODERN IRÁNYZATOK A PSZICHOTERÁPIÁBAN

    A program vázát a vezetett meditációk adják, így saját élményű ízelítő nyerhető a mindfulness meditációkból. Emellett az előadások áttekintik a mindfulness alapú és mindfulness technikákat alkalmazó módszerek elméleti alapjait, alkalmazási területeit a hétköznapi életben, részletesen kitérve a klinikumban való alkalmazás lehetőségeire és speciális területeire.

    Az esemény végén arra is lehetőség nyílik, hogy a Téged leginkább foglalkoztató kérdéseket megbeszélhesd az előadókkal. Az esemény pszichiáterek és pszichológusok számára 12 CME pontttal akkreditált képzésnek minősül, emellett bárki (nem kizárólag a segítő szakmában dolgozók) számára nyitott. (Oftex kódszám: SE-TK/2019.II/00257, címe: Mindfulness módszerek a klinikumban – sajátélményű gyakorlattal ötvözött továbbképzés)

    További részletek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.21. 10:00
    Rendezvény vége: 2019.11.21. 16:30
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Mindfulness elméletben és gyakorlatban, a hétköznapokban és a klinikumban

    Vezeti: Prof. Dr. Füredi János, Csigó Katalin PhD, Dr. Németh Attila PhD, Dr. Nyitray Kornélia, dr. Moretti Magdolna
    Csoportlétszám: minimum 20, maximum 50 fő
    Ár: 18.000 Ft.
    Jelentkezés: mindfulnelly@gmail.com

    ŐSI GYÖKEREKBŐL EREDŐ MODERN IRÁNYZATOK A PSZICHOTERÁPIÁBAN

    A program vázát a vezetett meditációk adják, így saját élményű ízelítő nyerhető a mindfulness meditációkból. Emellett az előadások áttekintik a mindfulness alapú és mindfulness technikákat alkalmazó módszerek elméleti alapjait, alkalmazási területeit a hétköznapi életben, részletesen kitérve a klinikumban való alkalmazás lehetőségeire és speciális területeire.

    Az esemény végén arra is lehetőség nyílik, hogy a Téged leginkább foglalkoztató kérdéseket megbeszélhesd az előadókkal. Az esemény pszichiáterek és pszichológusok számára 12 CME pontttal akkreditált képzésnek minősül, emellett bárki (nem kizárólag a segítő szakmában dolgozók) számára nyitott. (Oftex kódszám: SE-TK/2019.II/00257, címe: Mindfulness módszerek a klinikumban – sajátélményű gyakorlattal ötvözött továbbképzés)

    További részletek a kapcsolt dokumentumban.

    Rendezvény kezdete: 2019.11.21. 10:00
    Rendezvény vége: 2019.11.21. 16:30
    Helyszín: 1135 Budapest, Lehel u. 59.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiában

    Kurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
    Időpont: 2019. november 29 – 30. (péntek – szombat) 09:00-17:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.11.29.
    Rendezvény vége: 2019.11.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Távterápia online – videó konzultáció a pszichoterápiában

    Kurzusunk során a résztvevők betekintést nyerhetnek a videokonferencia alapú (VoIP) távpszichoterápia jelenlegi gyakorlatába, tudományos kutatások eredményeibe és az alkalmazás szakmai kérdéseibe és lehetőséget kapnak egy biztonságos online pszichiátriai és pszichoterápiás konzultációs rendszer (PszichOnline) megismerésére és kipróbálására.

    Szervező: Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület (VIKOTE)
    Előadó: dr. Simon Viktória, dr. Simon Lajos
    Időpont: 2019. november 29 – 30. (péntek – szombat) 09:00-17:00 óra

    Akkr.kód: SE-TK/2019.II/00059
    Kreditpont: 32

    Rendezvény kezdete: 2019.11.29.
    Rendezvény vége: 2019.11.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/kepzes-a-relaxacio-az-imaginacio-es-a-szimbolumok-alkalmazhatosaga-a-pszichoterapias-munkaban-2-2/

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress in Spirituality and Psychiatry

    International Congress in Spirituality and Psychiatry 4th Global Meeting in Spirituality and Mental Health Organized by the WPA Section on Religion, Spirituality and Psychiatry WPA Co-sponsored Congress to be held in, on December 1-4, 2019.

    Rendezvény kezdete: 2019.12.01.
    Rendezvény vége: 2019.12.04.
    Helyszín: Israel, Jerusalem
    A rendezvény Web oldala: https://www.rsp2019.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress in Spirituality and Psychiatry

    International Congress in Spirituality and Psychiatry 4th Global Meeting in Spirituality and Mental Health Organized by the WPA Section on Religion, Spirituality and Psychiatry WPA Co-sponsored Congress to be held in, on December 1-4, 2019.

    Rendezvény kezdete: 2019.12.01.
    Rendezvény vége: 2019.12.04.
    Helyszín: Israel, Jerusalem
    A rendezvény Web oldala: https://www.rsp2019.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)WPA International Congress in Spirituality and Psychiatry

    International Congress in Spirituality and Psychiatry 4th Global Meeting in Spirituality and Mental Health Organized by the WPA Section on Religion, Spirituality and Psychiatry WPA Co-sponsored Congress to be held in, on December 1-4, 2019.

    Rendezvény kezdete: 2019.12.01.
    Rendezvény vége: 2019.12.04.
    Helyszín: Israel, Jerusalem
    A rendezvény Web oldala: https://www.rsp2019.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos Jelenlét (Mindfulness) Alapú Kognitív Terápia

    A képzés elvégzése után a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely feljogosítja őket az MBCT alkalmazására a képzettségüknek megfelelő populációval.

    Kreditpont érték: 50 pont

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.02.14.
    Rendezvény vége: 2020.06.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem Budapest, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új lehetőségek a pszichiátriai betegségek kezelésében - fókuszban a depresszió

    Kód: SE-TK/2020.I./00137
    Pontszám: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. geriátria | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. neurológia | 5. neuropszichológiai szakpszichológia |
    6. pszichiátria | 7. pszichoterápia

    Dr. Réthelyi János: Ketamin és esketamin alkalmazása terápiarezisztens depresszióban: neurobiológiai alapok és klinikai vizsgálatok
    Dr. Erőss Lóránd: Szterotaxiás idegsebészet pszichiátriai kórképekben
    Dr. Csukly Gábor: Noninvazív, repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS): Új lehetőség a terápiarezisztens depresszió kezelésében

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.02.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Geriátria
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új lehetőségek a pszichiátriai betegségek kezelésében - fókuszban a depresszió

    Kód: SE-TK/2020.I./00137
    Pontszám: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. geriátria | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. neurológia | 5. neuropszichológiai szakpszichológia |
    6. pszichiátria | 7. pszichoterápia

    Dr. Réthelyi János: Ketamin és esketamin alkalmazása terápiarezisztens depresszióban: neurobiológiai alapok és klinikai vizsgálatok
    Dr. Erőss Lóránd: Szterotaxiás idegsebészet pszichiátriai kórképekben
    Dr. Csukly Gábor: Noninvazív, repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS): Új lehetőség a terápiarezisztens depresszió kezelésében

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.02.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Geriátria
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Új lehetőségek a pszichiátriai betegségek kezelésében - fókuszban a depresszió

    Kód: SE-TK/2020.I./00137
    Pontszám: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. geriátria | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. neurológia | 5. neuropszichológiai szakpszichológia |
    6. pszichiátria | 7. pszichoterápia

    Dr. Réthelyi János: Ketamin és esketamin alkalmazása terápiarezisztens depresszióban: neurobiológiai alapok és klinikai vizsgálatok
    Dr. Erőss Lóránd: Szterotaxiás idegsebészet pszichiátriai kórképekben
    Dr. Csukly Gábor: Noninvazív, repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS): Új lehetőség a terápiarezisztens depresszió kezelésében

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.02.18.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné, Neurológia, idegsebészet, Geriátria
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápia kötelező szintentartó tanfolyam

    Kód: SE-TK/2020.I./00164
    Pontszám: 50

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Rendezvény kezdete: 2020.02.27.
    Rendezvény vége: 2020.02.29.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában kétéves csoportvezetői képzést indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
    Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.

    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.03.20.
    Rendezvény vége: 2020.03.21.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELHALASZTVA! Korlátozó intézkedések a pszichiátriában

    ELHALASZTVA!

    Kód: SE-TK/2020.I./00245
    pontszám: 6

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. addiktológia | 2. belgyógyászat | 3. geriátria | 4. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 5. igazságügyi elmeorvostan | 6. igazságügyi klinikai pszichológia | 7. igazságügyi pszichiátria | 8. klinikai szakpszichológus | 9. neurológia | 10. oxyológia és sürgősségi orvostan | 11. toxikológia

    Dr. Szuromi Bálint: A korlátozó intézkedések nemzetközi gyakorlata a pszichiátriában
    Dr. Kussinszky Anikó, ombudsmani hivatal jogi főreferense: A pszichiátriában alkalmazott korlátozó intézkedések emberi jogi aspektusa
    Dr. Dósa Ágnes, egyetemi docens, eü szakjogász, iü orvos: A korlátozó intézkedések alkalmazásával kapcsolatos jogi panaszok, perek tapasztalat

    Részletek és részvételi szándék jelzése: www.oftex.hu

    Időpont: 2020.04.07.
    Kategória: Képzés
    Szakterület(ek): Geriátria, Belgyógyászat, Neurológia, idegsebészet, Oxyológia
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., Semmelweis Egyetem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.

    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.05.15.
    Rendezvény vége: 2020.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportvezetői képzés csoportozás, csoportanalízis iránt érdeklődőknek

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020 márciusában induló kétéves csoportvezetői képzése a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A képzés része 160 óra önismereti sajátélmény csoport és 100 óra csoport elmélet.

    Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

    A képzés beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe. Az önismereti csoport és az elmélet külön-külön is választható.

    Az önismereti csoportot Lovas Zsuzsa, az elméleti szemináriumot dr. Terenyi Zoltán vezeti.

    A képzés formája blokkos, tanévente 5 péntek-szombat illetve egy egynapos képzési alkalom.

    A képzés óradíja 2200 Ft/óra.
    Részletesen tájékozódni a CSAKIT honlapjáról lehet.

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, a jelentkezéseket a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.05.15.
    Rendezvény vége: 2020.05.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1086 Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely
    A rendezvény Web oldala: https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - 2020. június 24.

    Tudományos program:
    Prof. Dr. Janka Zoltán (egyetemi tanár, az MTA doktora): Nyomelemek az agyban és a zenében
    2020. június 24. szerda 13.30 Nyírő OPAI, "B" épület, II. emelet, Tanácsterem

    Kedves Barátaim! Kedves Kollégák!

    A járvány miatti korlátozások miatt elmaradtak a Leheletnyi tudomány ülései is, de örömmel jelentem, hogy a júniusi, évadzáró eladásunk megtartásra kerül. Az eredeti programhoz képest két héttel később tartjuk meg, addig remélhetőleg további feloldások lépnek életbe. Mindenesetre a június 24-én érvényben lévő óvintézkedéseket megtesszük, és ennek figyelembe vételével fogadjuk minden érdeklődőnket.

    üdvözlettel,
    Németh Attila
    főigazgató

    Időpont: 2020.06.24.
    Helyszín: Nyírő OPAI, B épület, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - 2020. június 24.

    Tudományos program:
    Prof. Dr. Janka Zoltán (egyetemi tanár, az MTA doktora): Nyomelemek az agyban és a zenében
    2020. június 24. szerda 13.30 Nyírő OPAI, "B" épület, II. emelet, Tanácsterem

    Kedves Barátaim! Kedves Kollégák!

    A járvány miatti korlátozások miatt elmaradtak a Leheletnyi tudomány ülései is, de örömmel jelentem, hogy a júniusi, évadzáró eladásunk megtartásra kerül. Az eredeti programhoz képest két héttel később tartjuk meg, addig remélhetőleg további feloldások lépnek életbe. Mindenesetre a június 24-én érvényben lévő óvintézkedéseket megtesszük, és ennek figyelembe vételével fogadjuk minden érdeklődőnket.

    üdvözlettel,
    Németh Attila
    főigazgató

    Időpont: 2020.06.24.
    Helyszín: Nyírő OPAI, B épület, II. emelet, Tanácsterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Lehel(etnyi) tudomány - 2020. június 24.

    Tudományos program:
    Prof. Dr. Janka Zoltán (egyetemi tanár, az MTA doktora): Nyomelemek az agyban és a zenében
    2020. június 24. szerda 13.30 Nyírő OPAI, "B" épület, II. emelet, Tanácsterem

    Kedves Barátaim! Kedves Kollégák!

    A járvány miatti korlátozások miatt elmaradtak a Leheletnyi tudomány ülései is, de örömmel jelentem, hogy a júniusi, évadzáró eladásunk megtartásra kerül. Az eredeti programhoz képest két héttel később tartjuk meg, addig remélhetőleg további feloldások lépnek életbe. Mindenesetre a június 24-én érvényben lévő óvintézkedéseket megtesszük, és ennek figyelembe vételével fogadjuk minden érdeklődőnket.

    üdvözlettel,
    Németh Attila
    főigazgató

    Időpont: 2020.06.24.
    Helyszín: Nyírő OPAI, B épület, II. emelet, Tanácsterem

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)28th European Congress of Psychiatry

    Due to the escalation of COVID-19 Coronavirus in Europe and the resulting restrictions regarding travels and the hosting of events and congresses, the European Psychiatric Association has decided to postpone the 28th European Congress of Psychiatry. The congress will now take place on 4-7 July 2020 at the same venue, IFEMA, in Madrid, Spain.

    Rendezvény kezdete: 2020.07.04.
    Rendezvény vége: 2020.07.07.
    Helyszín: Spain, Madrid,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TÁVOKTATÁS! Pszichointegratív medicina ma és holnap kötelező szintentartó tanfolyam

    Tisztelt Résztvevő!

    A Debreceni Egyetem vezetésének tegnapi döntése alapján a járványügyi helyzet alakulására tekintettel valamennyi, a Kar, vagy egységei által szervezett rendezvény megtartása – visszavonásáig – azonnali hatállyal felfüggesztésre került.

    Fentiek alapján a 2020. szeptember 02-04. között meghirdetésre került "A pszichointegratív medicina ma és holnap" című kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezettek számára távoktatási formában lesz teljesíthető.

    A videófelvételre rögzített előadások a résztvevők számára a tematikában kiadott sorrendnek megfelelően egy on-line platformra kerülnek feltöltésre, a továbbképzést egy szintén on-line, kötelezően kitöltendő kérdőív és vizsga feladatsor zárja.

    Az előadások feltöltéséről, az on-line vizsga teljesítéséről és a határidőkről a későbbiekben, az előadások rögzítését követően küldünk tájékoztatást, azzal, hogy az előadások legkésőbb 2020. október 31-ig felkerülnek, és azt követően egy hét áll a jelentkezők rendelkezésre azok megtekintésére. A tudásszint felmérése az egyénenként véletlenszerűen kiválasztott kérdéssor alapján történik. A szintfelmérést meghatározott időtartam alatt, megszakítás nélkül kell teljesíteni.

    Megértését köszönve,
    üdvözlettel:

    Dr. Móré E. Csaba sk.
    osztályvezető főorvos
    DE Kenézy Gy. Egyetemi Kórház
    Felnőtt Pszichiátriai Osztály

    Dr. Zsuga Judit sk.
    egyetemi docens
    a Debreceni Egyetem
    Népegészségügyi Kar dékánja

    Dr. Frecska Ede sk.
    egyetemi docens
    DE Klinikai Központ
    Felnőtt Pszichiátriai Osztály

    Rendezvény kezdete: 2020.09.02.
    Rendezvény vége: 2020.09.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TÁVOKTATÁS! Pszichointegratív medicina ma és holnap kötelező szintentartó tanfolyam

    Tisztelt Résztvevő!

    A Debreceni Egyetem vezetésének tegnapi döntése alapján a járványügyi helyzet alakulására tekintettel valamennyi, a Kar, vagy egységei által szervezett rendezvény megtartása – visszavonásáig – azonnali hatállyal felfüggesztésre került.

    Fentiek alapján a 2020. szeptember 02-04. között meghirdetésre került "A pszichointegratív medicina ma és holnap" című kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezettek számára távoktatási formában lesz teljesíthető.

    A videófelvételre rögzített előadások a résztvevők számára a tematikában kiadott sorrendnek megfelelően egy on-line platformra kerülnek feltöltésre, a továbbképzést egy szintén on-line, kötelezően kitöltendő kérdőív és vizsga feladatsor zárja.

    Az előadások feltöltéséről, az on-line vizsga teljesítéséről és a határidőkről a későbbiekben, az előadások rögzítését követően küldünk tájékoztatást, azzal, hogy az előadások legkésőbb 2020. október 31-ig felkerülnek, és azt követően egy hét áll a jelentkezők rendelkezésre azok megtekintésére. A tudásszint felmérése az egyénenként véletlenszerűen kiválasztott kérdéssor alapján történik. A szintfelmérést meghatározott időtartam alatt, megszakítás nélkül kell teljesíteni.

    Megértését köszönve,
    üdvözlettel:

    Dr. Móré E. Csaba sk.
    osztályvezető főorvos
    DE Kenézy Gy. Egyetemi Kórház
    Felnőtt Pszichiátriai Osztály

    Dr. Zsuga Judit sk.
    egyetemi docens
    a Debreceni Egyetem
    Népegészségügyi Kar dékánja

    Dr. Frecska Ede sk.
    egyetemi docens
    DE Klinikai Központ
    Felnőtt Pszichiátriai Osztály

    Rendezvény kezdete: 2020.09.02.
    Rendezvény vége: 2020.09.04.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) - Csoportvezető képzés

    A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.

    A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.

    Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
    2020. szeptember 16-án indul.
    A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.

    A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2.200 Ft/tanóra.
    A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.

    Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.

    A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével is folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe való felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.

    A sajátélményű csoportba kerülést - a fentieken túl - első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12.000 Ft

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/
    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
    Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

    Rendezvény kezdete: 2020.09.16.
    Rendezvény vége: 2020.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6., CSAKIT-székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A 20 órás, 2 napos workshop során bevezetjük a résztvevőket a tapasztalati tanulás-alapú terápiás folyamatok, a kaland/élmény- és vadonterápia alapvető fogalomrendszerébe, pszichoterápiás célú felhasználásának alapjaiba.
    A képzés első felében a résztvevők megismerhetik a tapasztalati tanulás modelljeit, kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolatát, terápiás hatótényezőit. A szabadban végzett sajátélmény-gyakorlatok során a kaland- és élményterápiás technikákkal való ismerkedés van fókuszban, valamint a résztvevők megtapasztalhatják a módszer önismeretet fejlesztő hatását is. Minden sajátélmény-gyakorlathoz ún. metadebriefing is kapcsolódik, mely az adott gyakorlat gyermek/serdülő/felnőtt csoportban való felhasználhatóságára és praktikus csoportvezetési információk átadására irányul.
    A képzés második felében a hangsúly a kaland és a természet, mint eszköz és környezet – a terápiás folyamatban való – alkalmazására irányul. A résztvevők sajátélmény-gyakorlatokon és metapozícióból is rátekinthetnek egy-egy eszközre és gyakorlatra, melyeket később a saját gyakorlatukban is alkalmazhatnak. Emellett szó lesz a módszer oktatásban való felhasználhatóságáról, a terápiás alkalmazás lehetőségeiről, a magasabb kihívást jelentő feladatok biztonsági előírásairól és a csoportdinamikai folyamatokról is.
    Fontos: a képzés egy része sajátélmény jellegű, így az időjárásnak megfelelő, szabadtéri aktivitásokra alkalmas ruházat szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2020.10.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kenezloi.eszter@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gergely Sára
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/tapasztalat-elmeny-terapia-avagy-a-kaland-es-a-termeszet-eszkoztaranak-helye-es-szerepe-a-terapias-folyamatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tapasztalat – Élmény – Terápia, avagy a kaland- és a természet eszköztárának helye és szerepe a terápiás folyamatban

    A 20 órás, 2 napos workshop során bevezetjük a résztvevőket a tapasztalati tanulás-alapú terápiás folyamatok, a kaland/élmény- és vadonterápia alapvető fogalomrendszerébe, pszichoterápiás célú felhasználásának alapjaiba.
    A képzés első felében a résztvevők megismerhetik a tapasztalati tanulás modelljeit, kognitív-viselkedésterápiával való kapcsolatát, terápiás hatótényezőit. A szabadban végzett sajátélmény-gyakorlatok során a kaland- és élményterápiás technikákkal való ismerkedés van fókuszban, valamint a résztvevők megtapasztalhatják a módszer önismeretet fejlesztő hatását is. Minden sajátélmény-gyakorlathoz ún. metadebriefing is kapcsolódik, mely az adott gyakorlat gyermek/serdülő/felnőtt csoportban való felhasználhatóságára és praktikus csoportvezetési információk átadására irányul.
    A képzés második felében a hangsúly a kaland és a természet, mint eszköz és környezet – a terápiás folyamatban való – alkalmazására irányul. A résztvevők sajátélmény-gyakorlatokon és metapozícióból is rátekinthetnek egy-egy eszközre és gyakorlatra, melyeket később a saját gyakorlatukban is alkalmazhatnak. Emellett szó lesz a módszer oktatásban való felhasználhatóságáról, a terápiás alkalmazás lehetőségeiről, a magasabb kihívást jelentő feladatok biztonsági előírásairól és a csoportdinamikai folyamatokról is.
    Fontos: a képzés egy része sajátélmény jellegű, így az időjárásnak megfelelő, szabadtéri aktivitásokra alkalmas ruházat szükséges.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2020.10.09.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Kenézlői Eszter
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: kenezloi.eszter@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gergely Sára
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/tapasztalat-elmeny-terapia-avagy-a-kaland-es-a-termeszet-eszkoztaranak-helye-es-szerepe-a-terapias-folyamatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterápiás képzés Szegeden

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika és klinikai fázis I. tanfolyamokat indít a 2020/2021-es tanévben, Szegeden.

    A képzést az első félévre a Szegedi Tudományegyetem CME pontszerzőként akkreditálta, tanfolyamkód: SZTE-ÁOK/2020.II/00101, pontszám: 50.

    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Kiss-Szőke Anna, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.

    A képzésre való jelentkezés határideje: június 30.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.02.
    Rendezvény vége: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichiátria Szakdolgozók XXI. Országos Kongresszusa

    A pszichiátriai ellátásban dolgozó szakdolgozók 1998-ban Balassagyarmaton indították el vándor konferenciájukat, mely évről évre alkalmat adott szakmai továbbképzésre, kölcsönös információ átadásra, jó gyakorlatok összegyűjtésére, közös célok megfogalmazására. Az elmúlt évek változásai folyamatos megújulást, alkalmazkodást igényelnek a pszichiátriai szakterületen dolgozó multidiszciplináris Team-ektől. A XXI. század szakdolgozói már nemcsak a betegágy melletti folyamatokban, hanem a beteg és környezetének egészségkultúrájának fejlesztésében is meghatározó szerepet képviselnek.

    Rendezvény kezdete: 2020.10.05.
    Rendezvény vége: 2020.10.07.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: Virág Jánosné
    Munkahely neve: SZSZBMK Sántha Kálmán Szakkórház Nagykálló
    Címe: 4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Szervező: Varga Brigitta
    Munkahely neve: Márkaépítés Profin Kft.
    Címe: 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 4. 1/4
    E-mail: pszichiatria@kongresszusok.hu
    Helyszín: 4400 Nyíregyháza, Szindbád sétány 11., Hunguest Hotel Sóstó****
    A rendezvény Web oldala: https://kongresszusok.hu/pszichiatria2020/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A kognitív terápiák harmadik hullámához tartozó metakognitív és mindfulness módszerek főként a krónikus és rekurrens állapotok kezelésére fókuszálnak, azokra a gondolkodási folyamatokra (rumináció, aggodalmaskodás), amelyek szerepet játszanak a pszichés zavarok fennmaradásában és meghatározzák a visszaesést is.

    A klinikai kutatások egyértelműen alátámasztják a metakognitív terápia (Wells, 1994) hatékonyságát a terápia rezisztens depressziós és szorongásos zavarok valamint a rekurrens állapotok esetében. Jó klinikai tapasztalatok vannak nemcsak a hipochondriasis és a krónikus kényszerbetegségek kezelésében alkalmazott metakognitív módszerekkel kapcsolatosan de a szomatizációs kórképek kezelésében is egyre jobb eredmények születnek, de ezeket a módszereket nemcsak a klinikai súlyosságú zavarok kezelésében hanem minden olyan esetben lehet alkalmazni ahol a ruminációnak és aggodalmaskodásnak nagy szerepe van a pszichés distressz fennmaradásában.

    Az utóbbi években a szkizofréniával kapcsolatos klinikai pszichológiai kutatások megalapozták a metakognitív tréning (Moritz, 2004, Fekete és mtsai, 2015) bevezetését a szkizofrénia kiegészítő terápiájaként. Ennek célja azoknak a gondolkodásbeli torzításoknak a korrekciója (elhamarkodott következtetés, monokauzális attribúció, kognitív merevség), amelyek szerepet játszanak a pszichózisok kialakulásában és fenntartásában, valamint a szociális kogníció (empátia, mentalizáció) deficitjeinek fejlesztése. Újabban a metakognitív tréninget a borderline személyiségzavar kezelésében is eredményesen alkalmazzák (Schilling, Moritz, 2015), és megalkották a depresszió (Jelinek, Moritz, 2015) és a kényszerbetegség (Hauschildt, Moritz, 2016) kezelésére szolgáló metakognitív tréningeket.

    A képzésre olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).

    Rendezvény kezdete: 2020.10.09.
    Rendezvény vége: 2020.10.10.
    Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A
    Tel: 20 386 0033
    E-mail: ajtaygyongyi@egyensulyrendelo.hu
    Szervező: Kovács Emese
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A
    Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv-modszerek-a-klinikai-gyakorlatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Metakognitív módszerek a klinikai gyakorlatban

    A kognitív terápiák harmadik hullámához tartozó metakognitív és mindfulness módszerek főként a krónikus és rekurrens állapotok kezelésére fókuszálnak, azokra a gondolkodási folyamatokra (rumináció, aggodalmaskodás), amelyek szerepet játszanak a pszichés zavarok fennmaradásában és meghatározzák a visszaesést is.

    A klinikai kutatások egyértelműen alátámasztják a metakognitív terápia (Wells, 1994) hatékonyságát a terápia rezisztens depressziós és szorongásos zavarok valamint a rekurrens állapotok esetében. Jó klinikai tapasztalatok vannak nemcsak a hipochondriasis és a krónikus kényszerbetegségek kezelésében alkalmazott metakognitív módszerekkel kapcsolatosan de a szomatizációs kórképek kezelésében is egyre jobb eredmények születnek, de ezeket a módszereket nemcsak a klinikai súlyosságú zavarok kezelésében hanem minden olyan esetben lehet alkalmazni ahol a ruminációnak és aggodalmaskodásnak nagy szerepe van a pszichés distressz fennmaradásában.

    Az utóbbi években a szkizofréniával kapcsolatos klinikai pszichológiai kutatások megalapozták a metakognitív tréning (Moritz, 2004, Fekete és mtsai, 2015) bevezetését a szkizofrénia kiegészítő terápiájaként. Ennek célja azoknak a gondolkodásbeli torzításoknak a korrekciója (elhamarkodott következtetés, monokauzális attribúció, kognitív merevség), amelyek szerepet játszanak a pszichózisok kialakulásában és fenntartásában, valamint a szociális kogníció (empátia, mentalizáció) deficitjeinek fejlesztése. Újabban a metakognitív tréninget a borderline személyiségzavar kezelésében is eredményesen alkalmazzák (Schilling, Moritz, 2015), és megalkották a depresszió (Jelinek, Moritz, 2015) és a kényszerbetegség (Hauschildt, Moritz, 2016) kezelésére szolgáló metakognitív tréningeket.

    A képzésre olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik a pszichoterápiás helyzet és kommunikáció alapfogalmaival tisztában vannak, ismerik az alapvető kognitív viselkedésterápiás módszereket (szocializálás, gondolatnapló, átstrukturálás).

    Rendezvény kezdete: 2020.10.09.
    Rendezvény vége: 2020.10.10.
    Tudományos információ: Ajtay Gyöngyi
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A
    Tel: 20 386 0033
    E-mail: ajtaygyongyi@egyensulyrendelo.hu
    Szervező: Kovács Emese
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A
    Tel: +36 20 825 0237
    E-mail: vikote@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/metakognitiv-modszerek-a-klinikai-gyakorlatban/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Szkizofrénia első epizód ellátás

    Kód: SE-TK/2020.II/00197 – pontszám: 6
    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    1. addiktológia | 2. háziorvostan | 3. klinikai szakpszichológus | 4. neuropszichológiai szakpszichológia | 5. pszichiátria |
    6. pszichotherápia

    Dr. Simon Viktória: A Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Első Epizód Ambulanciájának bemutatása
    Dr. Vass Edit: Metakognitív terápia és virtuális valóság eszközök alkalmazása első epizód szkizofréniában
    Dr. Szily Erika: Fiatal pszichotikus páciensek addiktológia ellátása

    Időpont: 2020.11.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a motivációs interjú alkalmazásába – workshop

    A motivációs interjú módszere a kognitív disszonancia elméletén alapul. Amikor egy személynek egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, ez disszonanciát okoz benne, és az a jellemző, hogy megpróbálja ezt a belső konfliktust megoldani az egyik vagy a másik irány választásával. A motivációs interjúban arra törekszünk, hogy segítsünk a páciensnek abban, hogy ezeket a tényeket valóban megvizsgálja, ugyanakkor feltárjuk a belső értékrendjét, hogy ilyen módon előhívjuk és felerősítsük benne a késztetést a változásra.

    A workshop során érintett témák:

    A motivációs interjú alapjai, elméleti háttere, kapcsolódása más viselkedésváltozást segítő
    módszerekhez.
    A motivációs interjú módszerei a bevonás folyamatában.
    A motivációs interjú módszerei a fókuszálás folyamatában.
    A motivációs interjú a motiváció erősítésének folyamatában. A motivációs interjú eszközei a
    változás beszéd kiváltása és a változás elleni beszéd és ellenállás megjelenésekor.
    A motivációs interjú a tervezés folyamatában.
    A motivációs interjú és kombinálása más megközelítésekkel.
    A képzés célja a motivációs interjú alkalmazásának megismerése, az ismeretek elmélyítése.

    Időpont: 2020.12.12.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Urbán Róbert
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: urban.robert@ppk.elte.hu
    Szervező: Gergely Sára
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: 36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/bevezetes-a-motivacios-interju-alkalmazasaba-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Bevezetés a motivációs interjú alkalmazásába – workshop

    A motivációs interjú módszere a kognitív disszonancia elméletén alapul. Amikor egy személynek egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, ez disszonanciát okoz benne, és az a jellemző, hogy megpróbálja ezt a belső konfliktust megoldani az egyik vagy a másik irány választásával. A motivációs interjúban arra törekszünk, hogy segítsünk a páciensnek abban, hogy ezeket a tényeket valóban megvizsgálja, ugyanakkor feltárjuk a belső értékrendjét, hogy ilyen módon előhívjuk és felerősítsük benne a késztetést a változásra.

    A workshop során érintett témák:

    A motivációs interjú alapjai, elméleti háttere, kapcsolódása más viselkedésváltozást segítő
    módszerekhez.
    A motivációs interjú módszerei a bevonás folyamatában.
    A motivációs interjú módszerei a fókuszálás folyamatában.
    A motivációs interjú a motiváció erősítésének folyamatában. A motivációs interjú eszközei a
    változás beszéd kiváltása és a változás elleni beszéd és ellenállás megjelenésekor.
    A motivációs interjú a tervezés folyamatában.
    A motivációs interjú és kombinálása más megközelítésekkel.
    A képzés célja a motivációs interjú alkalmazásának megismerése, az ismeretek elmélyítése.

    Időpont: 2020.12.12.
    Szakterület(ek): Pszichiátria, mentálhigiéné
    Tudományos információ: dr. Urbán Róbert
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: +36 1 781 6889
    E-mail: urban.robert@ppk.elte.hu
    Szervező: Gergely Sára
    Munkahely neve: Kognitív és Sématerápiás Központ
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1.
    Tel: 36 1 781 6889
    E-mail: oktatas@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A/1., Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/programok/bevezetes-a-motivacios-interju-alkalmazasaba-workshop/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TUDATOS JELENLÉT ALAPÚ KOGNITÍV TERÁPIA (MBCT) SAJÁTÉLMÉNY CSOPORT

    8 alkalmas MBCT sajátélmény csoport indul a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének szervezésében 2021. március 5-től, péntekenként 13:00-15:00 óra közötti időpontban.

    A sajátélmény csoport elvégzése előfeltétele a Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiás kiképző tanfolyamnak.

    Maximális létszám: 15 fő

    Jelentkezési határidő: 2021. február 5.

    A képzés időtartama: 8 x 90 perc, péntekenként 13.00-15.00 óra között

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, mindfulness tanár, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Rendezvény kezdete: 2021.03.05.
    Rendezvény vége: 2021.04.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TUDATOS JELENLÉT ALAPÚ KOGNITÍV TERÁPIA (MBCT) SAJÁTÉLMÉNY CSOPORT

    8 alkalmas MBCT sajátélmény csoport indul a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének szervezésében 2021. március 5-től, péntekenként 13:00-15:00 óra közötti időpontban.

    A sajátélmény csoport elvégzése előfeltétele a Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiás kiképző tanfolyamnak.

    Maximális létszám: 15 fő

    Jelentkezési határidő: 2021. február 5.

    A képzés időtartama: 8 x 90 perc, péntekenként 13.00-15.00 óra között

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, mindfulness tanár, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Rendezvény kezdete: 2021.03.05.
    Rendezvény vége: 2021.04.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TUDATOS JELENLÉT ALAPÚ KOGNITÍV TERÁPIA (MBCT) SAJÁTÉLMÉNY CSOPORT

    8 alkalmas MBCT sajátélmény csoport indul a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének szervezésében 2021. március 5-től, péntekenként 13:00-15:00 óra közötti időpontban.

    A sajátélmény csoport elvégzése előfeltétele a Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiás kiképző tanfolyamnak.

    Maximális létszám: 15 fő

    Jelentkezési határidő: 2021. február 5.

    A képzés időtartama: 8 x 90 perc, péntekenként 13.00-15.00 óra között

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, mindfulness tanár, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Rendezvény kezdete: 2021.03.05.
    Rendezvény vége: 2021.04.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)TUDATOS JELENLÉT ALAPÚ KOGNITÍV TERÁPIA (MBCT) SAJÁTÉLMÉNY CSOPORT

    8 alkalmas MBCT sajátélmény csoport indul a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének szervezésében 2021. március 5-től, péntekenként 13:00-15:00 óra közötti időpontban.

    A sajátélmény csoport elvégzése előfeltétele a Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápiás kiképző tanfolyamnak.

    Maximális létszám: 15 fő

    Jelentkezési határidő: 2021. február 5.

    A képzés időtartama: 8 x 90 perc, péntekenként 13.00-15.00 óra között

    A képzés vezetője: Dr. Perczel-Forintos Dóra, PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, mindfulness tanár, ECP pszichoterapeuta, kognitív viselkedésterapeuta

    Rendezvény kezdete: 2021.03.05.
    Rendezvény vége: 2021.04.30.
    Kategória: Képzés
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő tanfolyam (VIKOTE)

    A szakképzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis, és klinikai gyakorlat), melyek sikeres teljesítése esetén a kiadott tanúsítvány birtokában a jelölt bejelentkezhet pszichoterapeuta szakvizsgára.
    Jelentkezés határideje: 2021. június 15.
    Felvételi beszélgetés: 2021. július
    Képzés kezdete: 2021. szeptember 17.

    Időpont: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő tanfolyam (VIKOTE)

    A szakképzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis, és klinikai gyakorlat), melyek sikeres teljesítése esetén a kiadott tanúsítvány birtokában a jelölt bejelentkezhet pszichoterapeuta szakvizsgára.
    Jelentkezés határideje: 2021. június 15.
    Felvételi beszélgetés: 2021. július
    Képzés kezdete: 2021. szeptember 17.

    Időpont: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő tanfolyam (VIKOTE)

    A szakképzés magába foglalja mindazokat a szakaszokat (propedeutikai-, klinikai-, módszerspecifikus fázis, és klinikai gyakorlat), melyek sikeres teljesítése esetén a kiadott tanúsítvány birtokában a jelölt bejelentkezhet pszichoterapeuta szakvizsgára.
    Jelentkezés határideje: 2021. június 15.
    Felvételi beszélgetés: 2021. július
    Képzés kezdete: 2021. szeptember 17.

    Időpont: 2021.06.15.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Balassa utca 6.
    Tel: 205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021

    A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
    A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
    A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

    A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
    A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
    A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
    A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.

    Időpont: 2021.09.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021

    A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
    A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
    A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

    A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
    A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
    A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
    A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.

    Időpont: 2021.09.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021

    A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
    A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
    A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

    A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
    A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
    A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
    A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.

    Időpont: 2021.09.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021

    A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
    A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
    A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

    A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
    A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
    A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
    A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.

    Időpont: 2021.09.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi pszichoterápiás grémium szakmai együttműködésével pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2021/2022-es tanévben, Szegeden.
    A képzés vezetői: Terenyi Zoltán, Tóth Erika, oktatói: Kelemen Oguz, Krékits József, Rudisch Tibor, Andó Bálint, Árkovits Amaryl, Égerházi Anikó, Domján Nóra, Ormay István, Rosu Anett, Sarungi Emőke, Szél Erzsébet, tanácsadók: Horváth Klára, Imre Gabriella, kutatás: Andó Bálint, Kovács Ildikó, Kókai Andrea, adminisztráció: Kovács Beáta.
    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-ÁOK/2021.II/00078.

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap 2021

    A képzés módszersemleges, nem köteleződik el egyetlen irányzat mellett sem, nagy hangsúlyt fektet az elméleti és gyakorlati képzés mellett a pszichoterapeuta identitás és a reflektivitás kialakulásának segítésére.
    A propedeutikai fázis egy éves. Kötelező neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és nem pszichiáter szakorvos képesítés esetén. Tartalmazza az elméleti, gyakorlati és módszertani alapokat a pszichopatológia, a pszichoterápiás kivizsgálás, exploráció, tanácsadás, betegvezetés körében.
    A klinikai fázis két éves. Kötelező pszichiáter és gyermekpszichiáter szakorvosok, klinikai szakpszichológusok számára illetve a propedeutikai fázist sikeresen teljesítő szakorvosok, neuropszichológiai és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológusok számára. Az első év célja a pszichoterápiás klinikai munkamód, ezen belül a diagnózisalkotás, az indikáció állítás, a terápia előkészítés, az első interjú gyakorlatának elsajátítása. A második év célja a módszertani és elméleti felkészültség elmélyítése, a pszichoterápiás kapcsolat kialakításának és a terápiás folyamat fenntartásának, továbbá az egyes betegségekkel küzdő páciensek kezelési specifikumainak az elsajátítása, a szupervízió adekvát használata. A klinikai fázishoz bármely akkreditált pszichoterápiás módszer kapcsolható. A képzés szerves részét képezi egy a pszichoterapeutává válás folyamatának mélyebb megismerését célzó kutatási program, amelyről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

    A programot havonta kétnapos blokkokban szervezzük: egy péntek és az azt követő szombat. A képzési alkalmak összetevői: elmélet, aktív szeminárium, integráló és reflektív célú színterek, gyakorlat, szupervíziók, FÉSZEK ESTEK.
    A képzés félévente vizsgával zárul, eredményes lezárásához sikeres elméleti vizsga és esettanulmány megvédése szükséges. A képzés tervezett költsége 2e Ft/tanóra, 140e Ft/félév, a végleges összeg az esetleg változó feltételek mellett módosulhat.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2021. június 4.
    A felvételi elbeszélgetés időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.
    A képzés kezdete: 2021.szeptember 3., helyszíne: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika.

    Időpont: 2021.09.03.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Személyközpontú módszerspecifikus kiképző program

    Dr. Tringer László prof. emeritus és Dr. Pintér Gábor c. egyetemi tanár

    2021. szeptember 22-én teljes személyközpontú módszerspecifikus kiképző programot indít Budapesten.

    A képzés a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület keretében és tanulmányi rendje szerint folyik, s orvosok és pszichológusok számára egyben a pszichoterápiás szakképzés teljes személyközpontú módszerspecifikus fázisát képezheti. Pszichoterapeuták számára "személyközpontú pszichoterapeuta", másoknak "személyközpontú tanácsadó" végzettséget ad. A tanfolyam elemei: sajátélményű önismereti csoport, pszichoterápiás tréning, elmélet, „terápiás lánc”, szupervízió.

    A tanfolyam a képzési rend szerint halad (ld. www.szemelykozpontu.hu). Általában havonta egy alkalommal, szerdai napokon leszünk együtt + néhány intenzív blokkban. Pszichoterapeuta jelöltek, rezidensek, szakpszichológusok, illetve orvosok és pszichológusok jelentkezését várjuk! Végzős medikusok és pszichológus MA hallgatók jelentkezését korlátozott számban tudjuk fogadni.

    Jelentkezés 2021. szeptember 10-ig lehetséges, de a helyeket az érkezés sorrendjében töltjük be. Előzetes regisztráció a rogerstanfolyam@gmail.com címen lehetséges rövid motivációs levéllel és szakmai – végzettségi adatokkal. Az első interjúkra júniusban kerül sor.

    Rendezvény kezdete: 2021.09.22.
    Rendezvény vége: 2021.12.31.
    Helyszín:

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferencia

    Az IME - Az egészségügyi vezetők szaklapja 2021. október 20-21-én rendezi meg X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonság Konferenciáját.

    Konferenciánk a Danubius Hotel Gellértben (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.) kerül megrendezésre, illetve egyúttal ONLINE is közvetítjük a megszokott szakmai és technikai színvonal biztosításával.

    Jelentkezni kizárólag az online regisztrációs felületünkön lehetséges, melyen elérhető az aktuális programterv is.

    Őszintén reméljük, hogy konferenciánk célja és programja felkeltette szakmai érdeklődését és Önt is a rendezvény résztvevői között üdvözölhetjük!

    Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

    Szívélyes üdvözlettel,
    Dr. Gaál Péter
    elnök, Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság

    Rendezvény kezdete: 2021.10.20.
    Rendezvény vége: 2021.10.21.
    Helyszín: 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2., Danubius Hotel Gellért
    A rendezvény Web oldala: https://meettech.hu/ime/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kényszerbetegségek - online továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi helyzetre való tekintettel online rendezett alábbi programjára.

    Tudnivalók:

    Időpont: 2022. február 15. kedd, 14 óra

    Helyszín: online

    Kód: SE-TK/2022.I./00125 – pontszám: 6

     Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - és érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük
    Bejelentkezés a programra:
    - Kiküldött zoom linken keresztül. Technikai okok miatt a linket a program előtt pár nappal vagy órával juttatjuk el Önöknek.
    Vizsga:
    - a megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!
    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató
    Dr. Bitter István egyetemi tanár

    További információk és a program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2022.02.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kényszerbetegségek - online továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi helyzetre való tekintettel online rendezett alábbi programjára.

    Tudnivalók:

    Időpont: 2022. február 15. kedd, 14 óra

    Helyszín: online

    Kód: SE-TK/2022.I./00125 – pontszám: 6

     Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - és érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük
    Bejelentkezés a programra:
    - Kiküldött zoom linken keresztül. Technikai okok miatt a linket a program előtt pár nappal vagy órával juttatjuk el Önöknek.
    Vizsga:
    - a megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!
    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató
    Dr. Bitter István egyetemi tanár

    További információk és a program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2022.02.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kényszerbetegségek - online továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, a járványügyi helyzetre való tekintettel online rendezett alábbi programjára.

    Tudnivalók:

    Időpont: 2022. február 15. kedd, 14 óra

    Helyszín: online

    Kód: SE-TK/2022.I./00125 – pontszám: 6

     Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - és érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük
    Bejelentkezés a programra:
    - Kiküldött zoom linken keresztül. Technikai okok miatt a linket a program előtt pár nappal vagy órával juttatjuk el Önöknek.
    Vizsga:
    - a megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!
    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató
    Dr. Bitter István egyetemi tanár

    További információk és a program megtekinthető a kapcsolódó dokumentumokban.

    Időpont: 2022.02.15.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Asszertív kommunikációs tréning

    A tanfolyamot tartja: Dr. Felleginé Takács Anna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta

    Kreditpont érték: 32 pont
    Részvételi díj: 50.000 Ft
    Maximális létszám: 15-18 fő

    Jelentkezés módja: www.oftex.hu vagy a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    További részletek a kapcsolódó dokumentumok alatt.

    Rendezvény kezdete: 2022.02.18.
    Rendezvény vége: 2022.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Menopauza – egy elhanyagolt tényező, amely befolyásolja a nők mentális egészségét - EPA webinárium

    Kérjük, csatlakozzon az EPA online webináriumhoz, amely a nők mentális egészségének folyamatos szakmai fejlődését célozza pszichiáterek és pszichiátriai gyakornokok számára Európa-szerte.

    A webinárért CPD/CME pontok kaphatóak.

    Regisztráció és további információ ide kattintva található.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.10. 14:00
    Rendezvény vége: 2022.03.10. 15:00
    Helyszín: ONLINE,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Menopauza – egy elhanyagolt tényező, amely befolyásolja a nők mentális egészségét - EPA webinárium

    Kérjük, csatlakozzon az EPA online webináriumhoz, amely a nők mentális egészségének folyamatos szakmai fejlődését célozza pszichiáterek és pszichiátriai gyakornokok számára Európa-szerte.

    A webinárért CPD/CME pontok kaphatóak.

    Regisztráció és további információ ide kattintva található.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.10. 14:00
    Rendezvény vége: 2022.03.10. 15:00
    Helyszín: ONLINE,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Menopauza – egy elhanyagolt tényező, amely befolyásolja a nők mentális egészségét - EPA webinárium

    Kérjük, csatlakozzon az EPA online webináriumhoz, amely a nők mentális egészségének folyamatos szakmai fejlődését célozza pszichiáterek és pszichiátriai gyakornokok számára Európa-szerte.

    A webinárért CPD/CME pontok kaphatóak.

    Regisztráció és további információ ide kattintva található.

    Rendezvény kezdete: 2022.03.10. 14:00
    Rendezvény vége: 2022.03.10. 15:00
    Helyszín: ONLINE,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2022/2023-es tanévben, Szegeden.

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2022.június 2.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE-SZAOK/2022.II/00076

    A képzésről bővebben a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Időpont: 2022.06.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Szeged, SZTE Pszichiátriai Klinika, SZTE oktató termei

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2022 - 30th European Congress of Psychiatry - ONLINE

    Időpont: 2022. június 4-7.
    Helyszín: ONLINE

    A kongresszus mottója: Linking Clinical Practice and Research for Better Mental Health Care in Europe

    A kongresszus interaktív programja ide kattintva olvasható.

    A kongresszus hivatalos honlapja: https://epa-congress.org/

    Rendezvény kezdete: 2022.06.04.
    Rendezvény vége: 2022.06.07.
    Helyszín: Budapest és online is!, HUNGEXPO

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2022 - 30th European Congress of Psychiatry - ONLINE

    Időpont: 2022. június 4-7.
    Helyszín: ONLINE

    A kongresszus mottója: Linking Clinical Practice and Research for Better Mental Health Care in Europe

    A kongresszus interaktív programja ide kattintva olvasható.

    A kongresszus hivatalos honlapja: https://epa-congress.org/

    Rendezvény kezdete: 2022.06.04.
    Rendezvény vége: 2022.06.07.
    Helyszín: Budapest és online is!, HUNGEXPO

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)EPA 2022 - 30th European Congress of Psychiatry - ONLINE

    Időpont: 2022. június 4-7.
    Helyszín: ONLINE

    A kongresszus mottója: Linking Clinical Practice and Research for Better Mental Health Care in Europe

    A kongresszus interaktív programja ide kattintva olvasható.

    A kongresszus hivatalos honlapja: https://epa-congress.org/

    Rendezvény kezdete: 2022.06.04.
    Rendezvény vége: 2022.06.07.
    Helyszín: Budapest és online is!, HUNGEXPO

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jelentkezés pszichoterapeuta képzésre

    A Debreceni Egyetem ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, a Magatartástudományi Intézet és a BTK Pszichológiai Intézet közös szervezésében

    2022. szeptemberben pszichoterapeuta szakképzés indul Debrecenben.

    A képzés 2022. szeptemberben indul, ezt követően havonta egy alkalommal pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió, illetve önismereti csoport igény szerint. A módszerspecifikus képzést a klinikai fázis alkalmait figyelembe véve időzítjük.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban talál.

    Időpont: 2022.09.02.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Debrecen,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület együttműködve a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával és a Semmelweis Egyetemmel Pszichoterapeuta szakképzést indít 2022. szeptemberében. A képzés a pszichoterapeuta képzés minden fázisát biztosítja: propedeutikai fázis, klinikai fázis, módszerspecifikus fázis, klinikai gyakorlat. A képzés a jogszabályi előírások szerint 36, vagy 24 hónap. A képzésben résztvevők a Semmelweis Egyetemmel kötnek tanulmányi szerződést. A képzés keretében a szakvizsgához szükséges összes fázis egymáshoz illesztve, modul rendszerben elvégezhető a megadott képzési idő alatt. További információkért kérjük, keresse fel honlapunkat.

    Időpont: 2022.09.07.
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: SE PPK
    Címe: ,
    Tel: +36302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/a
    Tel: +36205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület együttműködve a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával és a Semmelweis Egyetemmel Pszichoterapeuta szakképzést indít 2022. szeptemberében. A képzés a pszichoterapeuta képzés minden fázisát biztosítja: propedeutikai fázis, klinikai fázis, módszerspecifikus fázis, klinikai gyakorlat. A képzés a jogszabályi előírások szerint 36, vagy 24 hónap. A képzésben résztvevők a Semmelweis Egyetemmel kötnek tanulmányi szerződést. A képzés keretében a szakvizsgához szükséges összes fázis egymáshoz illesztve, modul rendszerben elvégezhető a megadott képzési idő alatt. További információkért kérjük, keresse fel honlapunkat.

    Időpont: 2022.09.07.
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: SE PPK
    Címe: ,
    Tel: +36302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/a
    Tel: +36205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület együttműködve a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával és a Semmelweis Egyetemmel Pszichoterapeuta szakképzést indít 2022. szeptemberében. A képzés a pszichoterapeuta képzés minden fázisát biztosítja: propedeutikai fázis, klinikai fázis, módszerspecifikus fázis, klinikai gyakorlat. A képzés a jogszabályi előírások szerint 36, vagy 24 hónap. A képzésben résztvevők a Semmelweis Egyetemmel kötnek tanulmányi szerződést. A képzés keretében a szakvizsgához szükséges összes fázis egymáshoz illesztve, modul rendszerben elvégezhető a megadott képzési idő alatt. További információkért kérjük, keresse fel honlapunkat.

    Időpont: 2022.09.07.
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: SE PPK
    Címe: ,
    Tel: +36302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/a
    Tel: +36205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/a, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/oktatas/pszichoterapeuta-szakvizsgara-felkeszito-tanfolyam/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Kognitív viselkedésterápiás (CBT) módszerspecifikus képzés

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzést indít a módszer iránt érdeklődő pszichoterapeuták, pszichiáterek, klinikai szakpszichológusok részére. A képzés ideje: 24 hónap. Részletekért kérjük, keresse fel honlapunkat.

    Időpont: 2022.09.07.
    Kategória: Képzés
    Tudományos információ: dr. Simon Lajos
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: ,
    Tel: +36302696558
    E-mail: simon.lajos@med.semmelweis-univ.hu
    Szervező: Gróf Ágnes
    Munkahely neve: VIKOTE
    Címe: 1083 Budapest, Baross utca 119/A.
    Tel: +36205574377
    E-mail: kepzes@vikote.hu
    Helyszín: 1083 Budapest, VIII. kerület, Baross utca 119/A., VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
    A rendezvény Web oldala: http://vikote.hu/cbt-szakpszichoterapeuta-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság XIII. kongresszusa

    A nagy érdeklődésre való tekintettel a kongresszus HIBRID módon, online és személyes jelenléttel ötvözve kerül megrendezésre.

    Személyes jelenléthez kapcsolódó jelentkezéseket már nem tudunk fogadni, a létszám betelt.

    Az online részvételre való regisztrációhoz kérem kattintson ide.
    Az online regisztráció tartalmazza a 1 fő akkreditációját és online részvételét a tudományos programon, letölthető programfüzetet. Az online részvétel Zoomon keresztül fog történni.

    A részletes tudományos programhoz kérem kattintson ide.

    További információkat a kapcsolódó dokumentumokban vagy ide kattintva olvashat.

    Rendezvény kezdete: 2022.09.09.
    Rendezvény vége: 2022.09.10.
    Helyszín: 8600 Siófok, Residence Balaton Conference Hotel
    A rendezvény Web oldala: https://www.nexusconference.hu/matt2022/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés

    A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Csoportanalitikus és Kiképző Társaság (CSAKIT) Csoportvezetői képzés

    A képzés formája blokkos, tanévente 6 péntek-szombati képzési alkalom: 2022.szeptember 16-17., november 18-19., 2023. január 20-21., március 10-11., május 5-6., június 9-10., szeptember 15-16., november 17-18.

    A képzés óradíja 3000 Ft/óra. A tandíj évente két részletben fizetendő.

    A CSAKIT képzésbe lépés egy tervezési interjú segítségével történik a képzés egyik oktatójával (ingyenes).

    A sajátélményű csoportba kerülést első interjú előzi meg Fekete Karolina csoportvezetővel, melynek díja 14000 Ft.

    Jelentkezés és részletes információk:
    https://csoportanalizis.wordpress.com/kepzes/

    A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.

    Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!

    Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 10.

    Információ: dr. Horváth Klára képzésvezető csakitkepzes@gmail.com

    Időpont: 2022.09.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Budapest, II. János Pál pápa tér 6, CSAKIT székhely

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Pszichiátriai Társaság XXV. Vándorgyűlése

    ELNÖKSÉGI KÖZLEMÉNY
    MPT 2022. évi konferenciája – IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
    Az MPT Elnöksége és a 2022. évi konferencia Szervező Bizottsága 2021. december 14-én rendkívüli ülést tartott. Ezen a legutóbbi időszak fejleményeit és az aktuális információkat (a járványhelyzet alakulása, a kollégák leterheltsége és kapacitása, a kongresszus költségvonzatai) értékelve többségi döntés született a 2022.03.30.- 2022.04.02. között személyes jelenléttel megtartandó konferencia elhalasztásáról. Mivel a jövő évi vándorgyűlésünket - a lehetőségek szerint - mindenképpen szeretnénk személyes részvétellel megtartani, ezért az Elnökség egyhangúlag úgy döntött, hogy az MPT 2022. évi Vándorgyűlését Budapesten, szeptember 28. - október 1. között tervezi megrendezni, személyes részvétellel. A döntés következtében természetesen módosulnak a jelentkezési-, absztrakt leadási határidők, melyekről a honlapon és a Hírlevélben folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot. A regisztrációs felület jelenleg nem elérhető, amint az új helyzetnek megfelelően elkészül, újra megnyílik. Erről az említett felületeken -honlap, Hírlevél, TENSI-konferenciainfó - szintén értesítünk minden érdeklődőt.
    Budapest, 2021.12.14.

    Prof. Dr. Balázs Judit
    MPT elnök

    Prof. Dr. Unoka Zsolt
    MPT főtitkár

    Dr. Szekeres György
    MPT leendő elnök

    Rendezvény kezdete: 2022.09.28.
    Rendezvény vége: 2022.10.01.
    Helyszín: Budapest, Hungexpo
    A rendezvény Web oldala: http://www.mptpszichiatria.hu/mpt2022

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Október 12.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Kezdés: du. 14:00-tól

    Dr. Fazekas Gábor – A fájdalom neuroanatómiája, élettana, fájdalomszabályozás. A fájdalom típusai, differenciáldiagnosztikája, mérése.  Placebo. Fájdalomról a képalkotó módszerek segítségével. Gyógyszeres fájdalomcsillapítás és rehabilitáció.
    Dr. Mikos Borbála – A fájdalom és terápiájának megfontolásairól a gyermekeknél, az egyes életkorok eltérő idegrendszeri fejlettségének figyelembevételével.
    Dr. Major János         – A fájdalom kezelésének lehetőségei ambuláns és osztályos keretek között.

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.10.12.
    Rendezvény vége: 2022.10.24.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - PSZICHOSZOMATIKA

    A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében rendezett alábbi programjára, melyen a jelenleg érvényben lévő egyetemi szabályzás szerint személyesen szükséges részt venni.

    Kód: SE-TK/2022.I./00207 – pontszám: 8

    A tanfolyamról hang és kép anyag nem készül.

    Kezdés:
    du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Regisztráció:
    - Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ  akapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.10.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)ELTE Sikerek: Bányai Éva

    Hírneves, az ELTE falai közül kikerült volt hallgatók beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről,  ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ.

    Bányai Éva, Széchenyi-díjas pszichológus és hipnóziskutató, Egyesületünk örökös tiszteletbeli elnöke 2022. október 19-én, 18:30-kor fog előadást tartani az ELTE Egyetem téri épületében, az Aula Magnában.

    A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött. Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. A regisztráció az alábbi linkre kattintva érhető el, az oldal alján található Részt vesz az eseményen gomb rákattintásával.

    https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

    Az online jegy linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg e-mailben (utólag is megtekinthető).

    Rendezvény kezdete: 2022.10.19. 18:30
    Rendezvény vége: 2022.10.19. 20:00
    Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., ELTE Egyetem téri épülete
    A rendezvény Web oldala: https://www.alumni.elte.hu/event/elte-sikerek-banyai-eva/2022/10/19/933

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA II. - AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐI VIZSGÁLAT SZEMPONTJAI 2022-BEN

    Kezdés: du. 13:30-tól lehet beregisztrálni a pultnál, 14:00-tól kezdés

    Kód: SE-TK/2022.II./00217 (OFTEX) – pontszám: 14 szakorvosok folyamatos továbbképzése (CME)

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció: Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.10.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

    A képzésre azon klinikai szakpszichológusok, alkalmazott egészségpszichológusok, neuropszichológusok és bármely alapszakvizsgával rendelkező szakorvosok, valamint szakfogorvosok jelentkezését várjuk, akik már alkalmaznak terápiás gyakorlatukban pszichoterápiás megközelítéseket, vagy ezután kívánják a pszichoterápia módszereit beépíteni munkájukba, és céljuk a pszichoterapeuta szakképesítés megszerzése.

    A képzés 2022-23 tanévben keresztfélévvel indul, első oktatási nap 2023.02.10. Havonta egy alkalommal, pénteken kerül sor az oktatásra. Előadás, szeminárium, készségfejlesztés, módszerdemonstráció, szupervízió.

    Propedeutika, Klinikai I., Klinikai II. fázis: 180 ezer Ft/félév 

    A módszerspecifikus képzést a hallgatók az általuk választott akkreditált módszerspecifikus képzőhelyen végzik, ennek képzési díját az adott képzőhely állapítja meg.

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva 2022.11.30-ig!!!

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.30.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyarországi Fájdalom Társaság Kongresszusa

    Tisztelt Kollégák!

    Tisztelettel szeretném a MOTESZ azon tagjainak a figyelmébe ajánlani a Magyarországai Fájdalom Társaság idei kongresszusát, akiket a fájdalomterápia vagy a fájdalommal kapcsolatos elméleti kutatások, legújabb eredmények érdekelnek.

    Konferenciánkat 2022, november 4-5-én, Szegeden, a Hotel Novotelben rendezzük.

    Tisztelettel várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését.

    Üdvözlettel

    Budai Erika FIPP
    MOFT elnök

    Program és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.04.
    Rendezvény vége: 2022.11.05.
    Helyszín: Szeged, Hotel Novotelben

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 9.,

    Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség?
    Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében.
    Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 9.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 9.,

    Dr. Hal Viktor – Fájdalmas személyiség?
    Dr. Bozsik György – Az elsődleges fejfájásokról – a kutatás és terápia legújabb eredményeinek tükrében.
    Dr. Vereckei Edit – A mozgásszervi fájdalom patomechanizmusa, jellemzői, fájdalom- csillapítási lehetőségek

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHO-ONKOLÓGIA SZÜLETÉSE EMLÉKKONFERENCIA

    2022. november 9. (szerda) 14:00

    Idén 100 esztendeje, hogy megszületett Polcz Alaine író, pszichológus, tanatológus, a hospice meghonosítója. Tudományos és írói öröksége, bölcs meglátásai máig hatnak, velünk vannak. Munkássága előtt tisztelegve születésének 100. évfordulója alkalmából  Emlékkonferenciát szervezünk.

    CME pont: az akkreditáció folyamatban van

    Részvételét kérjük válasz e-mailben, az alábbi e-mail címen jelezze 2022. november 4-ig: polczalaine2022@gyerekklinika.com

    Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki Polcz Alaine-t szerette és tisztelte.

    A program megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.09.
    Helyszín: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 7-9., Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ MPT BIOLÓGIAI PSZICHIÁTRIAI EGYESÜLETÉNEK XXXIII. KONFERENCIÁJA - HELYSZÍN: Hotel Mercure Buda

    Részletes program IDE KATTINTVA megtekinthető!

    Rendezvény kezdete: 2022.11.09.
    Rendezvény vége: 2022.11.11.
    Helyszín: Budapest, Hotel Mercure Buda

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MEGHÍVÓ FORENZIKUS PSZICHIÁTRIA III. - GYÓGYÍTÁS ADATVÉDELMI INCIDENS NÉLKÜL

    ONLINE (ZOOMON) zoom linket küldünk legkésőbb az előadás napján

    du. 12:30-tól, várható befejezés 17:00 után

    Kód: SE-TK/2022.II./00257 (OFTEX) – pontszám: 14

    A tanfolyamról hang és képanyag nem készül.

    Regisztráció:
    Pontszerzők:
    OFTEX portálon keresztül
    Érdeklődők:
    a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    További információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2022.11.16.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6., I. emelet Tanterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook) Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - November 23. 

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2022. november 23.

    Dr. Juhász Gabriella    – Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban.
    Dr. Kökönyei Gyöngyi – Krónikus fájdalom a kognitív, az affektív és a szociális idegtudomány perspektívájából.
    Dr. Hegedűs Katalin     – Lehetőségek és döntések az élet végén. A fájdalomcsillapítás etikai vonatkozásai (terminális palliatív szedáció, eutanázia, életvégi tervezés)

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2022.11.23.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Meghívó - CME FOLYAMATOS ORVOS TOVÁBBKÉPZÉS - A FÁJDALOM TUDOMÁNYA - Március 8.

    A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikája tisztelettel meghívja Önt a
    szakorvosok folyamatos továbbképzésének (CME) keretében, online rendezett alábbi programjára:

    OFTEX Kód: SE-TK/2022.II./00192 – pontszám: 18

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben, mely tartalmazza azt az email címet, melyre az előadás linkjét küldhetjük  

    Kezdés: du. 14:00-tól

    2023. március 8.

    Dr. Erőss Lóránd – A fájdalom syndromák
    Pataki Katalin és Sajgó Judit - Ne szólj szám, fáj a fejem” – lelki terheink, szorongásaink, félelmeink oldása, beszámoló a Migrénesek Önsegítő Csoportjának munkájáról

    Vizsga:
    - Pontszerzők: megadott emailcímükre küldött linken, feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program vége felé küldjük ki. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Major János főorvos
    Csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek-gasztroenterológus szakorvos, fájdalomterapeuta
    Bethesda Kórház Gyermekbelgyógyászati Osztály, Fájdalomkezelő ambulancia

    és 

    Dr. Zsombók Terézia Ph.D.,
    nyugd. ideg- elmegyógyász
    SE Neurológiai Klinika

    Időpont: 2023.03.08.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: online

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)II. Magyar tudományos mindfulness konferencia

    Kedves Kollégák!

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2023. március 17-én második
    alkalommal szervez tudományos mindfulness konferenciát „Tudatos jelenlét egy összekuszálódott világban” címmel.

    Az előadások időtartama: 15-20 perc

    Kreditpont érték: 16 pont

    Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött, CME pont igénylése esetén 2.000 Ft

    Jelentkezési határidő: 2023. március 15.

    További információk: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweisuniv.hu e-mail címen.

    A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

    Jelentkezés és Program!

    A meghívó megtekinthető a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.03.17.
    Helyszín: A konferencia online formában, zoom felületen kerül megrendezésre!

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NYÍLT NAP – Pszichoterapeuta szakképzés és CBT módszerspecifikus képzés

    Kedves Kollégák!

    Szeretettel várunk 2023. március 23-án, 17:00 órakor kezdődő nyílt napunkra, amelyen a pszichoterápiás szakképzésről és a kognitív viselkedésterápiás módszerspecifikus képzésről kaphattok információkat, tájékoztatást és válaszokat ezekkel kapcsolatos kérdéseitekre.
     
    Bővebb információ megtekinthető az alábi linken:

    https://vikote.hu/programok/nyiltnap-pszichoterapeuta-szakkepzes-es-cbt-modszerspecifikus-kepzes/

    Üdvözlettel:

    a VIKOTE Tanulmányi Bizottsága

    Időpont: 2023.03.23.

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)31st European Congress of Psychiatry

    In 2023, the EPA will be at the Palais des Congrès of Paris. We are all looking forward going back to an in-person event and to meeting face to face to discuss the latest scientific updates in mental health.

    2023 will be a special year, and we have therefore chosen a special destination. For the first time in its history, the EPA Congress will take place in Paris.

    Paris is one of the most beautiful cities in the world. It is known for the Louvre Museum, Notre-Dame cathedral, and the Eiffel tower.

    The 31st EPA Congress will take place on 25-28 March 2023 guided by the motto “Social Cohesion, a Common Goal for Psychiatry”.

    International experts will gather to discuss the newest developments in European psychiatry. It’s important, now more than ever, to get together and talk about mental health care.

    We look forward to seeing you in the city of lights!

    Rendezvény kezdete: 2023.03.25.
    Rendezvény vége: 2023.03.28.
    Helyszín: France, Paris,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)31st European Congress of Psychiatry

    In 2023, the EPA will be at the Palais des Congrès of Paris. We are all looking forward going back to an in-person event and to meeting face to face to discuss the latest scientific updates in mental health.

    2023 will be a special year, and we have therefore chosen a special destination. For the first time in its history, the EPA Congress will take place in Paris.

    Paris is one of the most beautiful cities in the world. It is known for the Louvre Museum, Notre-Dame cathedral, and the Eiffel tower.

    The 31st EPA Congress will take place on 25-28 March 2023 guided by the motto “Social Cohesion, a Common Goal for Psychiatry”.

    International experts will gather to discuss the newest developments in European psychiatry. It’s important, now more than ever, to get together and talk about mental health care.

    We look forward to seeing you in the city of lights!

    Rendezvény kezdete: 2023.03.25.
    Rendezvény vége: 2023.03.28.
    Helyszín: France, Paris,
    A rendezvény Web oldala: https://epa-congress.org/

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHOTERÁPIA folyóirat 17. konferenciája

    Kedves Kollégák!

    Örömmel osztjuk meg a Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciájának főcímét:

    A jövő elviselhető bizonytalansága

    A PSZICHOTERÁPIA előfizetői a konferencián kedvezménnyel vehetnek részt.

    Előfizetés a PSZICHOTERÁPIA folyóiratra: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.05.12.
    Rendezvény vége: 2023.05.13.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A PSZICHOTERÁPIA folyóirat 17. konferenciája

    Kedves Kollégák!

    Örömmel osztjuk meg a Pszichoterápia folyóirat 17. konferenciájának főcímét:

    A jövő elviselhető bizonytalansága

    A PSZICHOTERÁPIA előfizetői a konferencián kedvezménnyel vehetnek részt.

    Előfizetés a PSZICHOTERÁPIA folyóiratra: http://www.mentalport.hu/a-folyoirat/elofizetes/

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.05.12.
    Rendezvény vége: 2023.05.13.
    Helyszín: 1124 Budapest, Csörsz u. 18., MOM Kulturális Központ
    A rendezvény Web oldala: http://konferencia@pszichoterapia.hu, www.mentalport.hu

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Hipnózis Egyesület XXXIV. Konferenciája

    A transz arcai

    Módosult tudatállapotok

    a terápiában, orvoslásban, sportban és az oktatásban

    A módosult tudatállapotok gyakoriak, természetesen vannak jelen az élet különféle területein. Alakítják az egyének és a közösségek létmódját, belső világát és cselekedeteit. A konferencia célja, hogy körüljárja a módosult tudatállapotok jellemzőit, sokszínű megjelenési formáit, jelentőségét és a velük való tudatos munkában rejlő legkorszerűbb gyógyító és fejlesztési lehetőségeket, irányzatokat. A hagyományosan közösségépítő és identitásformáló esemény résztvevői nemcsak nagyobb elméleti tudással, hanem kézzelfogható és alkalmazható gyakorlati eszközökkel gazdagodva térhetnek majd vissza a hétköznapokba. Várjuk sok szeretettel a programtartók jelentkezéseit, absztraktjait a legkülönfélébb területekről és alkalmazásokkal. A konferencia akkreditált.

    Üdvözlettel:

    Az MHE Konferencia Program- és Szervező Bizottságai

    Rendezvény kezdete: 2023.06.02.
    Rendezvény vége: 2023.06.03.
    Helyszín: Pécs,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)FÉSZEK Szegedi Pszichoterápiás Képzés

    Az SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika mint klinikai szakképzőhely a szegedi Pszichoterápiás Grémium szakmai irányításával pszichoterápia szakvizsgára felkészítő képzés keretében propedeutika, klinikai fázis I. és klinikai fázis II. tanfolyamokat indít a 2023/2024-es tanévben, Szegeden.

    A képzés CME akkreditációja az őszi félévre a Szegedi Tudományegyetemen megtörtént, 50 pont, tanfolyam kód: SZTE SZAOK/2023.II/00068

    Információ: szegedikepzes@gmail.com
    Jelentkezés: Jelentkezési lap FÉSZEK 2023

    A képzésre való jelentkezés határideje: 2023.június 19.

    Részletek a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.06.07.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára.

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor.

    A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. péntek, 12:00

    A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni:
     nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em.
     elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.08.11.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára.

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor.

    A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. péntek, 12:00

    A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni:
     nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em.
     elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.08.11.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára.

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor.

    A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. péntek, 12:00

    A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni:
     nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em.
     elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.08.11.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára.

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor.

    A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. péntek, 12:00

    A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni:
     nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em.
     elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.08.11.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés

    SEMMELWEIS EGYETEM ÁOK KLINIKAI PSZICHOLÓGIA TANSZÉK FELVÉTELT HIRDET felnőtt és gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzés 2023/2024. tanév első évfolyamára.

    A szakképzés integratív szemléletű, kognitív – hangsúlyú, a bizonyítottan hatékony gyógyítás elveinek megfelelően. A képzés időtartama 4 év (8 félév), amely egymást kiegészítő elméleti, gyakorlati és szupervíziós képzésből áll. Az elméleti képzés (50 óra) tömbösített formában, intenzív elméleti héten kerül megrendezésre mindig a félév elején, a gyakorlati képzésekre (bázisgyakorlat, 40 óra, 8 alkalom és készségfejlesztő gyakorlat 30 óra, 6 alkalom) a félév során egyenletesen elosztott munkanapokon kerül sor.

    A jelölteknek lehetőségük van megismerkedni a különféle alkalmazási területekkel is. A szakképzési időt a jelöltnek a szaknak megfelelő munkahelyen, ill. munkakörben kell eltöltenie (22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet).

    jelentkezéshez szükséges részletes tájékoztatást és dokumentumokat az alábbi linken tudják elérni:
    https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/felnott-es-gyermek-klinikai-es-mentalhigieniai-szakpszichologus-szakkepzes/felveteli/

    Hiányosan vagy megkésve, a megadott határidő után benyújtott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. péntek, 12:00

    A pályázatot mind nyomtatott, mind elektronikus formában a Klinikai Pszichológia Tanszék számára kell eljuttatni:
     nyomtatott formában a Tanszék címére: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em.
     elektronikus formában: egyetlen pdf fájlban a Tanszék e-mail címére megküldve: pszichotanszek@med.semmelweis-univ.hu

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2023.08.11.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VIII. konferenciája

    Idén Ősszel Visegrádon rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját „A szexualitás és a változások” címmel.

    A Társaság elnöke Dr. Pilling János pszichiáter, így a rendezvényen kiemelt figyelmet kapnak a szexualitás pszichoszociális vonatkozásai. A szexuális zavarok pszichoterápiás kezelési lehetőségei mellett a fő témakörök közé tartozik – többek között – a női és férfi szexuális egészség, a különböző életkorok szexualitása és a szexualitás változásai a változó időkben.

    Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT23/Koszonto

    A
    bsztrak beadási határidő: 2023. június 30. - 23:59.

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.02.
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence völgy 2., visegrádi Thermál Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VIII. konferenciája

    Idén Ősszel Visegrádon rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját „A szexualitás és a változások” címmel.

    A Társaság elnöke Dr. Pilling János pszichiáter, így a rendezvényen kiemelt figyelmet kapnak a szexualitás pszichoszociális vonatkozásai. A szexuális zavarok pszichoterápiás kezelési lehetőségei mellett a fő témakörök közé tartozik – többek között – a női és férfi szexuális egészség, a különböző életkorok szexualitása és a szexualitás változásai a változó időkben.

    Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT23/Koszonto

    A
    bsztrak beadási határidő: 2023. június 30. - 23:59.

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.02.
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence völgy 2., visegrádi Thermál Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VIII. konferenciája

    Idén Ősszel Visegrádon rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját „A szexualitás és a változások” címmel.

    A Társaság elnöke Dr. Pilling János pszichiáter, így a rendezvényen kiemelt figyelmet kapnak a szexualitás pszichoszociális vonatkozásai. A szexuális zavarok pszichoterápiás kezelési lehetőségei mellett a fő témakörök közé tartozik – többek között – a női és férfi szexuális egészség, a különböző életkorok szexualitása és a szexualitás változásai a változó időkben.

    Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT23/Koszonto

    A
    bsztrak beadási határidő: 2023. június 30. - 23:59.

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.02.
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence völgy 2., visegrádi Thermál Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)A Magyar Szexuális Medicina Társaság VIII. konferenciája

    Idén Ősszel Visegrádon rendezi meg a Magyar Szexuális Medicina Társaság következő konferenciáját „A szexualitás és a változások” címmel.

    A Társaság elnöke Dr. Pilling János pszichiáter, így a rendezvényen kiemelt figyelmet kapnak a szexualitás pszichoszociális vonatkozásai. A szexuális zavarok pszichoterápiás kezelési lehetőségei mellett a fő témakörök közé tartozik – többek között – a női és férfi szexuális egészség, a különböző életkorok szexualitása és a szexualitás változásai a változó időkben.

    Jelentkezés, absztrakt beadás, további információ: https://convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MSZMT23/Koszonto

    A
    bsztrak beadási határidő: 2023. június 30. - 23:59.

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.02.
    Helyszín: 2025 Visegrád, Lepence völgy 2., visegrádi Thermál Hotel

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)PSZICHOTERAPEUTA SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉST INDÍT a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapesten 2023. szeptemberben A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést indít a Tündérhegyi Pszichoterapeuta Képzés (TEPKI) (OMINT – OORI) Budapest 2023. szeptemberben. A képzés a Semmelweis Egyetem keretében folyik.

    Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és a diplomák beszkennelt másolatával: Dr. Harmatta János, janos.harmatta@gmail.com.
     
    Információ: Bagotai Tamás, bagotait@gmail.com ,T: +36 30 390 3418

    A pszichoterapeuta képzésbe jelentkezéshez pszichoterápiás munkahely szükséges. Akik nem akkreditált munkahelyen dolgoznak, heti 2x4 órás terápiás tevékenységet (ebből 2 óra szupervízió) kell végezniük terápiás gyakorlatra akkreditált képzőhelyen 21 hónapon át.
     
    A képzéshez tartozik még 3 hó osztályos hospitálás akkreditált pszichoterápiás osztályon.

    A képzés vezetői:
    Harmatta János, Bagotai Tamás, Bokor László
    Állandó oktatói:
    Boros Edit, Fazekas Ágnes, Holló András, Horváth Klára, Juhász Angéla,  Kiss Tibor Cece, Lőrincz Zsuzsa,  Mészáros Judit, Milák Piroska, Pető Katalin, Szajcz Ágnes 
    Meghívott oktatói:
    Kovács Erika, Pintér Gábor,  Szautner Erika, Túry Ferenc, Varga S. Katalin, Vértes Gabriella, Vizin Gabriella

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.01.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: OMINT-OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Magyar Pszichiátriai Társaság székhelye

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)MINDFULNESS SZUPERVÍZIÓ 2023.09.08. – 2023.12.08.

    A mindfulness szupervíziót elsősorban azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik szeretnék szinten tartani MBSR vagy MBCT tudásukat, akik rendszeresen alkalmazzák a mindfulness-t munkájuk során és szeretnének egy mindfulness szakmai közösséghez tartozni. A szupervízión szakmai kérdések, tapasztalatok megbeszélésére, valamint saját élményű meditációra lesz lehetőség.

    Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen.

    Kreditpont érték: 28 pont

    Bővebb információ a kapcsolt dokumen alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.09.08.
    Rendezvény vége: 2023.09.25.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI

    Tisztelt Érdeklődők!

    2023. Szeptember 26-án, - HIBRID - élő közvetítéssel a helyszínről - tartjuk meg NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEK PSZICHIÁTRIAI VONATKOZÁSAI című továbbképzésünket.

    Kód: SE-TK/2023.I./00146 – pontszám: 8

    Regisztrációra még van lehetőség az OFTEXEN, illetve
    : erre az emailcímre írják meg, amennyiben szeretnének jönni. Pontszerzők pecsétszámát kérem, azzal tudom őket utólag regisztrálni az OFTEXen.

    linket előadás előtt pár órával küldünk ki.

    Kezdés 14:00-tól

    Moderátor:
    felkérés alatt

    Regisztráció:
    - Pontszerzők: OFTEX portálon keresztül
    - Érdeklődők: a cme.pszichiatria@gmail.com-ra küldött emailben

    Vizsga: feleletválasztós teszt formájában zajlik. A tesztet a program elején a regisztrációs pultnál, aláírás ellenében kapják kézhez, az online résztvevőknek a program alatt egy linket küldünk, ezen keresztül érik majd el a tesztet. Beküldés határideje: legkésőbb szeptember 29.-e, péntek éjfél. Pontok igazolásának feltétele a tesztvizsga eredményes teljesítése.

    Várjuk Önöket!

    Dr. Réthelyi János egyetemi tanár, igazgató

    Dr. Farkas Kinga egyetemi adjunktus

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Időpont: 2023.09.26.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Balassa u. 6. I. emelet, HIBRID, zoom + tanterem

Külföldi kongesszusok
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)23RD WPA WORLD CONGRESS OF PSYCHIATRY

    Dear colleague!

    The World Congress of Psychiatry will take place in Vienna, Austria from September 28 until October 1, 2023. Numerous symposia, panel discussions, state-of-the-art sessions and lectures will be offered. The program will be exciting as we will be discussing the latest developments in the field in a pandemic and post-pandemic era. All aspects of psychiatry such as psychopharmacology, psychotherapy, psychopathology, rehabilitation, social psychiatry, old-age psychiatry or child-adolescent psychiatry will be covered. Beside the scientific program, this congress will give the opportunity to discuss the most recent developments for psychiatry all over the world. Trainees in psychiatry will be invited to meet international experts and meet their colleagues.

    PROPOSAL AND ABSTRACT SUBMISSIONS
    We welcome all suggestions about topics you would like to see included in the scientific program:

    Extended deadline for symposia submissions: 15 March 2023

    Deadline for abstract submission: 20 March 2023.

    REGISTRATION IS OPEN
    The early bird registration is open. Join us early by 15 May 2023 and let’s celebrate science together! Visit our website at wcp-congress.com for all the latest information and updates about the Congress!

    TRAVEL AWARDS

    The WPA has announced Travel Awards for Trainee Psychiatrists and Medical Students to attend the World Congress of Psychiatry. There are two separate prestigious awards, one for all trainees in psychiatry and one for all medical students.

    The award for the Trainee Psychiatrists asks candidates to submit an essay of 3000-5000 words (including references) on this topic “Climate Change, Urbanisation, Air Pollution, Natural Disasters: global challenges for mental health, resilience, and recovery”. Details can be found here: Link

    Whereas the award for the Medical Students invites applicants to submit an essay of up to 750 words on the theme “The Interface of Physical and Mental Health”. Details can be found here: Link

    Both travel fellowship awards offer the successful candidates USD $2000, which will cover the travel, accommodation and registration fee costs to attend WCP23 in Vienna. The winners will also be acknowledged at WPA Annual Conference in Vienna.

    We look forward to welcoming you in Vienna.

    With my best regards

    Univ.-Prof. Dr. Johannes Wancata

    World Congress of Psychiatry

    Organizing Committee Co-Chair        

    Rendezvény kezdete: 2023.09.28.
    Rendezvény vége: 2023.10.01.
    Helyszín: VIENNA, AUSTRIA,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)23RD WPA WORLD CONGRESS OF PSYCHIATRY

    Dear colleague!

    The World Congress of Psychiatry will take place in Vienna, Austria from September 28 until October 1, 2023. Numerous symposia, panel discussions, state-of-the-art sessions and lectures will be offered. The program will be exciting as we will be discussing the latest developments in the field in a pandemic and post-pandemic era. All aspects of psychiatry such as psychopharmacology, psychotherapy, psychopathology, rehabilitation, social psychiatry, old-age psychiatry or child-adolescent psychiatry will be covered. Beside the scientific program, this congress will give the opportunity to discuss the most recent developments for psychiatry all over the world. Trainees in psychiatry will be invited to meet international experts and meet their colleagues.

    PROPOSAL AND ABSTRACT SUBMISSIONS
    We welcome all suggestions about topics you would like to see included in the scientific program:

    Extended deadline for symposia submissions: 15 March 2023

    Deadline for abstract submission: 20 March 2023.

    REGISTRATION IS OPEN
    The early bird registration is open. Join us early by 15 May 2023 and let’s celebrate science together! Visit our website at wcp-congress.com for all the latest information and updates about the Congress!

    TRAVEL AWARDS

    The WPA has announced Travel Awards for Trainee Psychiatrists and Medical Students to attend the World Congress of Psychiatry. There are two separate prestigious awards, one for all trainees in psychiatry and one for all medical students.

    The award for the Trainee Psychiatrists asks candidates to submit an essay of 3000-5000 words (including references) on this topic “Climate Change, Urbanisation, Air Pollution, Natural Disasters: global challenges for mental health, resilience, and recovery”. Details can be found here: Link

    Whereas the award for the Medical Students invites applicants to submit an essay of up to 750 words on the theme “The Interface of Physical and Mental Health”. Details can be found here: Link

    Both travel fellowship awards offer the successful candidates USD $2000, which will cover the travel, accommodation and registration fee costs to attend WCP23 in Vienna. The winners will also be acknowledged at WPA Annual Conference in Vienna.

    We look forward to welcoming you in Vienna.

    With my best regards

    Univ.-Prof. Dr. Johannes Wancata

    World Congress of Psychiatry

    Organizing Committee Co-Chair        

    Rendezvény kezdete: 2023.09.28.
    Rendezvény vége: 2023.10.01.
    Helyszín: VIENNA, AUSTRIA,

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)23RD WPA WORLD CONGRESS OF PSYCHIATRY

    Dear colleague!

    The World Congress of Psychiatry will take place in Vienna, Austria from September 28 until October 1, 2023. Numerous symposia, panel discussions, state-of-the-art sessions and lectures will be offered. The program will be exciting as we will be discussing the latest developments in the field in a pandemic and post-pandemic era. All aspects of psychiatry such as psychopharmacology, psychotherapy, psychopathology, rehabilitation, social psychiatry, old-age psychiatry or child-adolescent psychiatry will be covered. Beside the scientific program, this congress will give the opportunity to discuss the most recent developments for psychiatry all over the world. Trainees in psychiatry will be invited to meet international experts and meet their colleagues.

    PROPOSAL AND ABSTRACT SUBMISSIONS
    We welcome all suggestions about topics you would like to see included in the scientific program:

    Extended deadline for symposia submissions: 15 March 2023

    Deadline for abstract submission: 20 March 2023.

    REGISTRATION IS OPEN
    The early bird registration is open. Join us early by 15 May 2023 and let’s celebrate science together! Visit our website at wcp-congress.com for all the latest information and updates about the Congress!

    TRAVEL AWARDS

    The WPA has announced Travel Awards for Trainee Psychiatrists and Medical Students to attend the World Congress of Psychiatry. There are two separate prestigious awards, one for all trainees in psychiatry and one for all medical students.

    The award for the Trainee Psychiatrists asks candidates to submit an essay of 3000-5000 words (including references) on this topic “Climate Change, Urbanisation, Air Pollution, Natural Disasters: global challenges for mental health, resilience, and recovery”. Details can be found here: Link

    Whereas the award for the Medical Students invites applicants to submit an essay of up to 750 words on the theme “The Interface of Physical and Mental Health”. Details can be found here: Link

    Both travel fellowship awards offer the successful candidates USD $2000, which will cover the travel, accommodation and registration fee costs to attend WCP23 in Vienna. The winners will also be acknowledged at WPA Annual Conference in Vienna.

    We look forward to welcoming you in Vienna.

    With my best regards

    Univ.-Prof. Dr. Johannes Wancata

    World Congress of Psychiatry

    Organizing Committee Co-Chair        

    Rendezvény kezdete: 2023.09.28.
    Rendezvény vége: 2023.10.01.
    Helyszín: VIENNA, AUSTRIA,

Hazai kongresszusok, rendezvények
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ AKUT PSZICHIÁTRIAI BETEGELLÁTÁS ORVOSI ÉS JOGI KOCKÁZATAI - "BÍRÓI SZEMLE" 2023.

    Kedves Érdeklődők!

    Klinikánk soron következő folyamatos orvostovábbképző programja:
     
    AZ AKUT PSZICHIÁTRIAI BETEGELLÁTÁS ORVOSI ÉS JOGI KOCKÁZATAI - "BÍRÓI SZEMLE" 2023.

    Dátum: 2023. október 10-e., kedd,
    Kezdés: du. 13:00-tól, várható befejezés 17:00 után
    Kód: SE-TK/2023.II./00183 (OFTEX) – pontszám: 14

    Rendező: Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, oxyológia és sürgősségi orvostan, pszichiátria, pszichotherápia, rezidensek és szakorvos jelöltek

    Program:

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás a klinikus pszichiáter értelmezésében, diszkusszióval - Zsigmond Réka Ildikó dr.,

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás az eljárásban résztvevő független igazságügyi pszichiáter szakértő értelmezésében, diszkusszióval - Szabó Ferenc Ádám dr.,

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás az eljárásban másodfokon ítélő bíró értelmezésében, diszkusszióval - Szemán Felicitász dr.,

    - Hogyan fogalmazzunk mindhárom fél számára egyértelműen? Sürgősségi gyógykezelés - orvosi és jogi kockázatcsökkentés - Baran Brigitta dr., Szemán Felicitász dr., Szabó Ferenc Ádám dr., Zsigmond Réka Ildikó dr.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

    Andrássy Dalma

    CME képzési koordinátor

    +3620 825 0207

    Időpont: 2023.10.10.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)AZ AKUT PSZICHIÁTRIAI BETEGELLÁTÁS ORVOSI ÉS JOGI KOCKÁZATAI - "BÍRÓI SZEMLE" 2023.

    Kedves Érdeklődők!

    Klinikánk soron következő folyamatos orvostovábbképző programja:
     
    AZ AKUT PSZICHIÁTRIAI BETEGELLÁTÁS ORVOSI ÉS JOGI KOCKÁZATAI - "BÍRÓI SZEMLE" 2023.

    Dátum: 2023. október 10-e., kedd,
    Kezdés: du. 13:00-tól, várható befejezés 17:00 után
    Kód: SE-TK/2023.II./00183 (OFTEX) – pontszám: 14

    Rendező: Forenzikus Pszichiátriai Munkacsoport

    Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
    addiktológia, gyermek- és ifjúságpszichiátria igazságügyi elmeorvostan, igazságügyi pszichiátria, orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén, oxyológia és sürgősségi orvostan, pszichiátria, pszichotherápia, rezidensek és szakorvos jelöltek

    Program:

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás a klinikus pszichiáter értelmezésében, diszkusszióval - Zsigmond Réka Ildikó dr.,

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás az eljárásban résztvevő független igazságügyi pszichiáter szakértő értelmezésében, diszkusszióval - Szabó Ferenc Ádám dr.,

    - A közvetlen veszélyeztető és a veszélyeztető magatartás az eljárásban másodfokon ítélő bíró értelmezésében, diszkusszióval - Szemán Felicitász dr.,

    - Hogyan fogalmazzunk mindhárom fél számára egyértelműen? Sürgősségi gyógykezelés - orvosi és jogi kockázatcsökkentés - Baran Brigitta dr., Szemán Felicitász dr., Szabó Ferenc Ádám dr., Zsigmond Réka Ildikó dr.

    Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

    Andrássy Dalma

    CME képzési koordinátor

    +3620 825 0207

    Időpont: 2023.10.10.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17. Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csopor t-pszichoterápiás Egyesület 17. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Jelentkezés:
    Jelentkezési lap PsziHé 2023

    További információk: pszihetveg@gmail.com

    Akreditáció:

    CME:48 pont, SE-TK/2023.II/00259 

    Bővebb információ és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
    Rendezvény vége: 2023.11.12.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)17. Pszichoterápiás Hétvége

    A Magyar Csopor t-pszichoterápiás Egyesület 17. alkalommal rendezi meg az újratöltött Pszichoterápiás Hétvégét.

    Jelentkezés:
    Jelentkezési lap PsziHé 2023

    További információk: pszihetveg@gmail.com

    Akreditáció:

    CME:48 pont, SE-TK/2023.II/00259 

    Bővebb információ és jelentkezési lap a kapcsolt dokumentum alatt olvasható!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.10.
    Rendezvény vége: 2023.11.12.
    Helyszín: Siófok, Beszédes J. sétány 72., Hotel Magistern***

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Jubileumi tudományos ülés a PTE Pszichiátriai Klinikáján

    Klinikánk professzorai, Dr. Fekete Sándor és Dr. Tényi Tamás ezen az őszön ünneplik 70. és 60. születésnapjukat. 

    Ezen jeles esemény alkalmából ünnepi tudományos ülést szervezünk 2023. november 10-én, melyre minden Kollégát szeretettel várunk, hogy együtt köszönthessünk a Professzor urakat. 

    A rendezvényünk  az OFTEX-en 12 pontot kapott, akkreditált, szabadon választható minősített tanfolyam.

    A Szervezők nevében: Dr. Osváth Péter  egyetemi docens

    Meghívó a kapcsolt dokumentum alatt megtekinthető!

    Időpont: 2023.11.10.

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Magyar Orvostudomány Napok 2023

    A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezésre kerül a Magyar Orvostudomány Napok, amelynek időpontja:

    I. nap:

    Időpont: 2023. november 14., 14:00-17:30
    Helyszín: MTA Székház, Vörösmarty és Kodály terem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

    II. nap:

    Időpont: 2023. november 24. péntek
    Helyszín: 
    Magyar Tudományos Akadémia Nagyterme (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)
    Az idei program témái a diabéteszről, valamint a hematológia és transzfuziológiai aktualitásairól fognak szólni.
     
    A konferenciára orvosok és szakdolgozók egyaránt jelentkezhetnek, a részvételért pedig akkreditált pontot kapnak majd.
    Orvosoknak 26 pont
    Szakdolgozóknak 12 pont
        
    Az esemény minden napja személyes részvétel formájában kerül megrendezésre a Magyar Tudományos Akadémián.

    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

    Regisztrálni az alábbi linken lehet, ahol lehetőség van csak az egyik napra jelentkezni, ám a meghirdetett pontok csak a teljes programon való részvételért járnak!

    Rendezvény kezdete: 2023.11.14.
    Rendezvény vége: 2023.11.24.
    A rendezvény Web oldala: https://motesz.hu/hirek.aspx?nid=122858&cid=32

    Kapcsolódó dokumentumok (2)
  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika
    /OPD-2/ Tanfolyam

    1. november 18-19.-én

    a tanfolyam  CME  pontszáma 32

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/
    mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
     
    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart.  Részvételi díja 22.000.- Ft  
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
     
    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre  a munkához szükség van, kérjük előre  beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com , Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2023.11.18.
    Rendezvény vége: 2023.11.19.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika /OPD-2/ Tanfolyam

    Operacionalizált Pszichodinamikai Diagnosztika
    /OPD-2/ Tanfolyam

    1. november 18-19.-én

    a tanfolyam  CME  pontszáma 32

    Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály / Tündérhegy/
    mint a Nemzetközi OPD Munkacsoport által akkreditált képzőhely rendezésében.
    a Magyar Pszichiátriai Társaság székhelyén (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 75/A, illetve autóval 1021 Budapest, Versec sor 5.)
     
    A tanfolyam szombaton 09.00-18.00, vasárnap 09.00-17.00 óráig tart.  Részvételi díja 22.000.- Ft  
    Képzők: Dr. Harmatta János (PhD,ECP) és Bagotai Tamás (ECP)
     
    A tanfolyam célja az OPD-2 pszichoterápiás diagnosztikus rendszer - melynek kézikönyve magyarul is megjelent - felépítésének, kategóriáinak megismerése, kezelésének elsajátítása és video esetpéldákon történő gyakorlása.

    Igény szerint indítunk alapozó és felépítő csoportot is azok számára, akik az alapozást már elvégezték.
    Az OPD diagnosztika segít a pszichoterápia indikációjában, a munka irányának meghatározásában, a terápia effektivitásának növelésében. Számos pszichoterápiás módszerhez kapcsolható.

    Irodalom: OPD Munkacsoport: Operacionalizált Pszichodinamikus Diagnosztika 2. /Lélekben Otthon, Budapest, 2007./www.lelekbenotthon.hu / A könyvre  a munkához szükség van, kérjük előre  beszerezni és elhozni a képzésre. E.book: www.orioldbooks.com

    A tanfolyam elvégzéséhez klinikai pszichoterápiás alapismeretek szükségesek.

    Jelentkezhetnek: orvosok, pszichológusok, szakorvosok, szakpszichológusok.

    Jelentkezni lehet írásban Dr. Harmatta János címén 1121 Bp., Szanatórium u. 19., vagy e-mailen: janos.harmatta@gmail.com , Bagotai Tamásnak mellékelve bagotait@gmail.com

    Információ: Bagotai Tamás, T: +36 30 390 3418, E-mail: bagotait@gmail.com
    A tanfolyam részvételi díja a helyszínen fizetendő.

    Rendezvény kezdete: 2023.11.18.
    Rendezvény vége: 2023.11.19.
    Kategória: Képzés

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Divat és Pszichoanalízis

    Kedves Érdeklődő! Kedves Barátunk! 
     
    Szeretettel meghívjuk a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvényére, a Művészet és pszichoanalízis előadás- és műhelybeszélgetés-sorozat következő estjére:
     
    2023. december 8. 18:00
     
    Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi utca 16.) - Vörös szalon

    EGRI PETRA divatkutató és design szakember (Pécs)
    Divat és pszichoanalízis: Alexander McQueen divatperformanszai
     
    A beszélgetést vezeti: MIKLÓS BARBARA pszichológus (Budapest)
     
    A divatos öltözködés, és a divatbemutató eseménye önteremtés a tárgyakon, az öltözéken keresztül. A test, a vágy elrejtése és megmutatása egyszerre. Napjaink divatbemutatóira jellemző, hogy felborítják a régi hűvös-formális kifutó rendjét, teatralitást közvetítenek, performanszokká válnak. A performansz pedig szükségszerűen a pszichoanalitikus terápia történetét ismétli: titkos, máshol kifejezhetetlen belső konfliktusokat, tudattalan vágyakat, vágykonstrukciókat közvetít testi jelenléttel. A divattervező Alexander McQueen ilyen  divatperformanszokat vitt színre. A ruhán, az öltözéken keresztül patológiás folyamatokat (agressziót, fétist, paranoiát) osztott meg nézőivel. A mieinket és persze a sajátját is. 2010 februárjában pár nappal anyja halála után lett öngyilkos.  Előadásom McQueen divatperformanszait, divatba burkolt színi produkcióit mutatja be és próbálja értelmezni a pszichoanalízis segítségével. Hátterét a „Divatelmélet, teatralitás, dekonstrukció: kortárs divatperformanszok” című kötet adja.
     
    A részvétel díjtalan.
     
    Helyfoglalás érkezési sorrendben. 
     
    Az évadprogram és az előadásokról készült felvételek az alábbi linken érhetőek el: https://ferenczisandor.hu/event/muveszet-es-pszichoanalizis-2023-2024/
     
    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
     
    Üdvözlettel:
     
    Takács Mónika
    sorozatszerkesztő
    http://ferenczisandor.hu/
    http://jatarsasag.hu/
     
    Időpont: 2023.12.08.
    Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16., Petőfi Irodalmi Múzeum
    A rendezvény Web oldala: https://ferenczisandor.hu/event/muveszet-es-pszichoanalizis-2023-2024/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)COGITO Alapítvány - A szkizofrénia spektrumon -az idegfejlődési modelltől a funkcionalitásig - akkreditált CME tanfolyam

    Szervező: COGITO Alapítvány
    Részletes program:  OFTEX (SE-SZTOK/2024.I./00074) ill. csatolmányban
     
    Jelentkezés: OFTEX (SE-SZTOK/2024.I./00074) és https://fonix.co.hu/szakmai-kepzesek/
    Díj: 20.000.- Forint, számlázáshoz adatmegadás: JELENTKEZÉS
     
    Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
     
    Dr. Váradi Enikő
    intézményvezető

    Időpont: 2024.01.18.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: SE Pszichiátriai és Pszichoerápiás Klinika Tanácsterem
    A rendezvény Web oldala: https://fonix.co.hu/szakmai-kepzesek/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzés

    A Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszéke 2024 tavaszán ismét megszervezi a nagy sikerű "Tudatos jelenlét (mindfulness) alapú kognitív terápia továbbképzését.

    Jelentkezés a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen. További információ az OFTEX portálon, ill. honlapunkon az alábbi linkre kattintva: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/oktatas/akkreditalt-tovabbkepzeseink/

    Kérnénk, hogy a képzés csatolt hirdetését köremail formájában, illetve a Hírlevélben megjelentetve legyetek szívesek kiküldeni a tagságnak, továbbá a honlapotokon is hirdetni szíveskedjetek.

    A képzés vezetője: Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra, pszichoterapeuta, MBCT tanár

    Kreditpont érték: 50 pont
    Időtartam: 68 óra, pénteki napokon 9:00-13:00, hosszú nap: 9:00-15:00
    Első alkalom: 2024. február 09.
    Maximális létszám: 15 fő
    Részvételi díj: 200 000 Ft

    Jelentkezés: a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Jelentkezési határidő: 2024. január 7.

    További információ: az OFTEX portálon (www.oftex.hu), ill. a klinpszicho@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen

    Rendezvény kezdete: 2024.02.09.
    Rendezvény vége: 2024.02.19.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1091 Budapest, Üllői út 25. I. em., Semmelweis Egyetem, Klinikai Pszichológia Tanszék

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)CME - Deliberate-Pracitce (DP) - 2024. március 21-22. - interperszonális készségfejlesztő workshop

    Kedves Érdeklődők!
     
    Márciusban érdekes programmal jelentkezünk. Vidar M. Husby klinikai szakpszichológus és szupervízor illetve Luca Rossi klinikai szakpszichológus és szupervízor fog két napos workshopot tartani nálunk.
    Kiképzők által használt nyelv: angol.
    A saját élmény során a magyar anyanyelvű gyakorlók használhatják az anyanyelvüket.
     
    Részletek: 
    https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/
     
    Jelentkezés pontszerzőknek az OFTEX portálon: SE-SZTOK/2024.I/00237
     
    Üdvözlettel:
    Andrássy Dalma
    CME képzési koordinátor
    +3620 825 0207

    Rendezvény kezdete: 2024.03.21.
    Rendezvény vége: 2024.03.22.
    Kategória: Képzés
    A rendezvény Web oldala: https://semmelweis.hu/pszichiatria/oktatas/posztgradualis-kepzes/cme-kepzes/

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fejlődési zavarok - diagnosztika és intervenciós lehetőségek

    A célcsoportban felsorolt szakképesítéseken kívül tanfolyam mind a klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia, mind a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia szakképesítéssel rendelkezőknek kötelező szintentartó pontot ad. 

    Jelentkezési határidő 2024.04.16

    Rendezvény kezdete: 2024.04.18.
    Rendezvény vége: 2024.04.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Ifjúság útja 6., PTE Varga Damján Konferenciaterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)Fejlődési zavarok - diagnosztika és intervenciós lehetőségek

    A célcsoportban felsorolt szakképesítéseken kívül tanfolyam mind a klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia, mind a klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia szakképesítéssel rendelkezőknek kötelező szintentartó pontot ad. 

    Jelentkezési határidő 2024.04.16

    Rendezvény kezdete: 2024.04.18.
    Rendezvény vége: 2024.04.20.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: Ifjúság útja 6., PTE Varga Damján Konferenciaterem

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

  • Az ikonra kattintva az eseményt letöltheti a kalendárium programjába. (Például: Microsoft Outlook)VIKOTE és SE közös képzése a pszichoterapeuta szakvizsgához

    Kedves Kollégák!

    A Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, együttműködve a Semmelweis Egyetemmel és a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikával, megtartva a pszichoterápia szakképzés jogszabályban meghatározott rendjét, de megújult tartalommal és formában 2024. szeptembertől ismét elindítja a pszichoterápia szakképzést.

    A pszichoterápia szakképzés az EMMI 22/2012. (IX.14) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről rendelete alapján kerül megszervezésre és lebonyolításra.

    A pszichoterápia ráépített szakképesítésként szerezhető meg.

    Jelentkezési határidő: 2024. június 15.
    Az interjú időpontja: 2024. június 26.
    Interjú helyszíne: VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ (1083 Budapest, Baross utca
    119/A).

    A Pszichoterápia szakképzésre a felvételi 2 lépésben zajlik:

    - Először jelentkezik a klinikai és módszerspecifikus fázisra a VIKOTE-nál és részt vesz az
    előzetes interjún.
    - Másodszor benyújtja az Egyetem felé a jelentkezését az egyetemi felvételi eljáráson való
    részvételhez.

    A VIKOTE-hoz jelentkezni online, az alábbi jelentkezési lap kitöltésével lehet:
    JELENTKEZEM A KÉPZÉSRE

    Felvételi beszélgetésre 2024. július 30-31-én kerül sor, amelynek konkrét helyéről és időpontjáról a jelöltek írásbeli tájékoztatást kapnak.

    Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti határidők elmulasztása esetén az Egyetem nem fogadja be a jelentkezéseket.

    A képzéssel kapcsolatban további információkat talál a Semmelweis Egyetem honlapján.

    Bővebb információ a kapcsolt dokumentum alatt!

    Időpont: 2024.05.17.
    Kategória: Képzés
    Helyszín: 1083 Budapest, Baross utca 119/A, VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ

Aktuális kongresszusok, rendezvények megjelenítése

RENDEZVÉNYKATEGÓRIÁK

Egyéb rendezvények
Képzés
Társasági rendezvények
Összes kategória megjelenítése

Legfrissebb kongresszusok

    További rendezvények
    Kérem várjon...
    Kongresszusok listája
    • H
    • K
    • Sze
    • Cs
    • P
    • Szo
    • V
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30

    Hasznos linkek
    Tegye a Web-rendszert a kedvencek közé, így egy kattintással elérheti!
    Javasoljuk, hogy az oldalt a könnyebb rendszeres elérhetőség érdekében tegye a "kedvencek" közé. [ Kattintson ide ]