Rendhagyó köszöntő Professzor Dr. Katona Ferenc 80. születésnapja alkalmából

Szabó László

MGYT főtitkára

 

Tudományos ülésre kaptam meghívót, kézben tartott, ültetett, figyelő csecsemővel. A Magyar Tudományos Akadémia nagytermébe, 2005. szeptember 9-re szólt a meghívó. A terem zsúfolásig megtelt. Pótszékeket hoztak be, de még így is sokan végig állták a tudományos rendezvényt. Hámori József akadémikus az idegrendszer fejlődési plaszticitását szemléltette nagyon plasztikusan első előadóként. Majd sorjáztak az érdekesebbnél érdekesebb előadások. Szakmájuk specialitásának megfelelően, saját szemszögükből mutatták be az újszülött idegrendszerének fontosságát, kiemelve Katona professzor meghatározó, úttörő munkásságát az újszülött idegrendszerének megóvásában, védelmében. Ádám György akadémikus érdekes megközelítésben, a tudattalan ésszerűség oldaláról mutatta be a kisgyermek elméjét. Papp Zoltán professzor a szülész, Simon Gábor a neonatológus preventív szerepét, feladatait ismertette a magzat, az újszülött idegrendszerének védelmében. Schuler Dezső professzor összefoglalóan beszélt az újszülött és csecsemőkori mozgásszervi károsodások korai diagnosztikájának és rehabilitációjának jelentőségéről a hazai gyermekegészségügy szemszögéből, kiemelve Katona professzor munkájának meghatározó szerepét. Egy speciális probléma a myelomeningocelés gyermekek komplex rehabilitációját Saracz Judit főorvosnő, és a neurogén és a nem neurogén húgyhólyag diszfunkció rehabilitálását intravesicalis elektroterápiával Helmut Madersbacher professzor Insbruckból ismertette. Berényi Marianne főorvosnő a fejlődésneurológia perspektíváiról beszélt. Kezdve a kezdetekkel, majd a továbbfejlődés számtalan lehetőségéről. Judi Gardner professzornő New Yorkból a rizikós újszülöttek vizsgálatában és kezelésében a Katona módszer hatásait ismertette. Bernie Z. Karmel professzor, szintén New Yorkból a Katona módszer nagyon korai alkalmazásának az eredményeiről számolt be. Mexikóból, Mario Mandujano professzor a Katona-féle humánspecifikus komplex elemi mozgásminták antropológiai megközelítéséről beszélt. Mexikóban, egy kétmilliós nagyvárosban, Quereratóban egyébként 2003. május 16-án, megnyitották az első Katona Ferenc Módszertani Központot. Az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai karáról, Balogh Ildikó docens a fejlődésneurológia és a gyógytornászat kapcsolatáról, Benczúr Miklósné dr. főiskolai tanár a mozgáskorlátozottság hátterében álló kóroktani jellemzők és a szomatopedagógus-képzést támogató humánbiológiai ismeretekről, Lányiné Dr. Engelmayer Ágnes főiskolai tanár, pedig a gyógypedagógia és a fejlődésneurológia kapcsolatáról beszélt. Katona professzor alapgondolatai a fejlődésneurológiáról minden előadásban visszaköszöntek. A sokféle szakma a fejlődésneurológia gyakorlati hasznosításának kiemelkedő eredményeiről számolt be. Dr. Szakma Béla, főigazgató a REHA HUNGARY szakkiállítás és szakkonferencia szerepéről beszélt a rehabilitációban és Katona professzor szerepéről, ezen rendezvény rendszeres megszervezésében. Klauber András, mint a Rehabilitációs Társasság elnöke a rehabilitáció alakulásáról beszél Magyarországon, kiemelve Katona professzor elévülhetetlen érdemeit a Rehabilitációs Társaság tízévi vezetésében is. Az előadók és az előadások sokszínűsége is csak töredékét tudta bemutatni Katona professzor több évtizedes munkásságának.

 

A közvetlen születésnapi köszöntéseket Dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter jókívánságainak felolvasásával kezdték, s átadták ajándékát, a koronázási emlékek könyvét. Dr. Harmat György a gyakorló gyermekorvosok nevében köszöntötte és egy kezét, lábát behajlított helyzetben tartó gyermeket ábrázoló kisplasztikával ajándékozta meg. A Magyar Gyermekorvosok Társasága, elnökségi határozat értelmében oklevéllel és a Schoep-Merei Ágoston Gyermekgyógyászatának reprint kiadásával köszöntötte Katona professzort, melyet a társaság főtitkára adott át. Ezután a közvetlen munkatársak nevében személyes köszöntés hangzott el.

           

Katona professzor meghatottan köszönte meg a köszöntést. Elárulta a hallgatóságnak, hogy munkatársai legnagyobb meglepetést azzal okozták, hogy úgy szervezték meg az Ünnepi Tudományos ülést, úgy hívták meg az előadókat, a külföldieket is, hogy mindezt titokban tartották. De Katona professzort is felkérték, hogy legfrissebb kutatási eredményeiről számoljon be, s a köszönő szavak végén, a legmodernebb számítógépes, digitális mozgóképes új oktatási rendszert ismertetett, mely 50 évvel fiatalabb oktató számára is irigylésre méltó volt.

Számomra azért is különösen szép volt a köszöntés, mert 26 évvel ezelőtt Katona professzor mutatta meg nekem az első urodinámiás vizsgálatot, s ezért kezdtem el foglalkozni urodinámiával. Köszönöm szépen Professzor Úr. Ugyanakkor az ünnepség mutatta, hogy a világ minden részén ismerik, alkalmazzák Katona professzor újszülöttkori neurológiai felfedezéseit, s a világon több ezer gyermek, család köszönheti neki, hogy egészségesebben élhet. Elgondolkodtató, de rendkívül jó érzés, hogy a már hallhatatlanok is még köztünk járnak.