A Tudományos Ülés rendezője a

 

 

 

A Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság és a

 

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Gyermekklinikája

 

 

 

A kongresszus védnökei:

 

Dr. Lénárd László

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Dékánja

 

Prof. Dr. Kosztolányi György akadémikus

az Egészségügyi Centrum Elnöke

 

Dr. Sohár Endre

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Népjóléti Főosztály vezetője

 

Prof. Dr. Soltész Gyula

a Magyar Gyermekorvosok Társasága Elnökségének tagja,

a Gyermekklinika igazgatója

 

 

 

A kongresszus helyi szervezője:

Dr. Hollódy Katalin

 

 

A helyi szervezőbizottság tagjai:

Dr. Fenyvesi Ilona

Dr. Csábi Györgyi

Lábadi Árpádné

Vincéné Solymár Emese


TÁJÉKOZTATÓ

 

A kongresszus helyszíne:        Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Elméleti tömbje

7624 Pécs, Szigeti út 12.

 

Regisztáció, illetve információs pult: az aulában

2003. május 22.            csütörtök          8 óra 30 perc –16 óra 30 perc

2003. május 23.            péntek              7 óra 30 perc - 17 óra 30 perc

2003.május 24. szombat           7 óra 30 perc - 13 óra

 

Regisztrációs díj:

Társasági tagoknak                   5000 Ft (2003. február 20. után történő átutalással)

6000 Ft a helyszínen fizetve, ill. nem társasági tagoknak

Nyugdíjasoknak, diákoknak       ingyenes

Napidíj                          2000 Ft/nap

 

A regisztrációs díj tartalmazza az előadásokon való részvételt, a tudományos üléshez kapcsolódó kiállítások megtekintését, a névkitűzőt, a részletes program- és absztrakt füzetet, a részvételt tanúsító igazolást, a szünetekben frissítő fogyasztását és a május 22-i fogadáson és az azt követő színházlátogatáson való részvételt.

 

Tudományos program:

A szóbeli előadások időtartama 10 perc, néhány esetben – az előadó kívánsága szerint -15, illetve 20 perc. A neurológiai szekcióban a programfüzetben feltüntetett időpontok az előadás időtartamát plusz 5 perc vitát jelentenek! A pszichiátriai szekció vezetőségének kérése volt, hogy az előadások közvetlenül egymás után következzenek és közös vitára csak az előadások után kerüljön sor.

Tisztelettel kérünk minden előadót, hogy a számára biztosított időtartamot semmiképpen ne lépje túl!

 

A poszterek szerzőinek 4 (négy!) perces szóbeli prezentációt biztosítunk az előadótermekben. A kérdéseket a poszter szekció után, a poszterek mellett lehet majd feltenni a szerző/knek. A posztereket csütörtökön, lehetőség szerint még a megnyitó előtt kérjük elhelyezni a galérián. A felhelyezéshez eszközöket biztosítunk. Poszter mérete: 120-140 cm.

A prezentációs anyagot az ülésszak előtt legalább fél órával kérjük a technikai személyzetnek névvel ellátva leadni. Próbavetítési lehetőséget az Elméleti Tömb 1. emeletén lévő Tanácsteremben biztosítunk.

Technikai lehetőségek: Powerpoint bemutatás, írásvetítő, diavetítő, VHS rendszerű videó, videó projektor.

 

Társasági programok:

2003. május 22.

17 óra 30 perckor állófogadás a Pécsi Kulturális Központ Dominikánus Házban (Színház tér 2.) (Telefon 72/510-644)

19 órakor színházi előadás megtekintése a Pécsi Nemzeti Színházban (Színház tér)

A fogadást és a színházi estét a tudományos ülés kiemelt fő támogatója, a Janssen-Cilag cég szponzorálja a regisztrált részvevők részére.

A fogadásra és a színházi előadásra szóló meghívót kérjük magukkal hozni és felmutatni!

 

2003. május 23.

17 óra 30 perkor indulnak a buszok a kongresszus helyszínéről, az Elméleti Tömb mögötti parkolóból Villányba, a Polgár Bortrezor Pincébe (Arany János u. 7.) (Telefon: 72/492053, 492574).

A borkóstolót a Novartis Hungária Kft. támogatja.

A vacsorára szóló meghívó bemutatása szükséges!

A buszok 22 órakor, 22 óra 30 perckor és 23 órakor indulnak vissza Villányból Pécsre.

 

 

Ebéd:

A kongresszus részvevői számára – előzetes jelentkezés után és térítés ellenében – lehetőséget biztosítunk ebédelésre a kongresszus helyszínén, az elméleti tömb mélyföldszintjén lévő étteremben. Az étkezés két turnusban történik. Kérünk mindenkit, hogy az étkezési jegyén feltüntetett időpontban keresse fel az éttermet.

 

Kávészünet:

A szünetekben a kongresszus részvevői számára frissítőt, kávét kínálunk.

 

Szálloda: egyéni foglalással

 

Múzeumok: Nyitva tartás: 10.00-18.00 óra

Csontváry Múzeum Janus Pannonius u.1. (T:310-544)

Zsolnay Kerámia kiállítás Káptalan u.2. (T:324-822)

Vasarely Múzeum Káptalan u.3. (T: 324-822)

Ókeresztény Mauzóleum (T:312-719)

Régészeti Múzeum. Római kori Kőtár (T:312-719)

(Nyitva 10.00-16.00 óra között!)

 

Információ:

Vincéné Solymár Emese           06/72/535 900/7818 v. 7871 mellék

vagy 06/20/3418971

 

e-mail: gyneukongr@freemail.hu

e-mail: katalin.hollody@aok.pte.hu

 

Hasznos web oldalak:

www.hotels.hu

www.pecs.hu

www.pte.hu

www.euuzlet.hu/kongr/gyermekneurologia

www.doki.net/tarsasag/gyermekneurologia.

 

 


2003. MÁJUS 22. CSÜTÖRTÖK

III. tanterem

 

10.30-11.00       MEGNYITÓ

 

11.00-11.45             GENETIKA A NEUROLÓGIAI ÉS PSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEKBEN

 

Üléselnök: György Ilona, Vetró Ágnes

 

11.00-11.15       Genetika a neurológiai és pszichiátriai kórképekben

Prof. Méhes Károly akadémikus

                        MTA-PTE Klinikai Genetikai Kutatócsoport, Pécs

 

11.15-11.30       Genomika a neurológiai és pszichiátriai kórképekben

Prof. Kosztolányi György akadémikus

PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Fejlődéspediátriai Intézet, Pécs

 

11.30-11.45       A human genom project hatásai

Prof. Melegh Béla

PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Fejlődéspediátriai Intézet, Pécs

 

11.50-12.10             Neurológia és művészet

Csala Béla

Városi Kórház, Neurológiai osztály, Szigetvár

 

12.15-13.00       A praeverbalis kor élménymegjelenítése Ingmar Bergman Csend című filmjében

Stark András

Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézete, Pécs

 

13.00-14.0                 EBÉDSZÜNET

 


2003. MÁJUS 22. CSÜTÖRTÖK

III. tanterem

 

14.00-16.30       GENETIKA A NEUROLÓGIAI KÓRKÉPEKBEN

 

Üléselnök: Prof. Kálmánchey Rozália, Herczegfalvi Ágnes

 

14.00-14.20              Specifikus neuromuscularis betegségek a roma populációban

Herczegfalvi Ágnes1, Karcagi Veronika2, H. Lochmuller3

1 MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai Osztály, Budapest

2 Fodor József OKK-OKI, Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály, Budapest

3 Genzentrum Ludwig- Maximilians-Universitaet, Muenchen,Germany

 

14.25-14.40       Facioscapulohumeralis izomdystrophia (FSHD) diagnosztizálása egypetéjű ikrekben

Herczegfalvi Ágnes1, Pikó Henriett2, Bán Zoltán3, Karcagi Veronika2

1 MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai Osztály, Budapest

2 Fodor József OKK-OKI, Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály, Budapest

3 Semmelweis Egyetem, Nőgyógyászati Klinika, Budapest

 

14.45-14.55       A dystrophia myotonica (DM1) betegség molekuláris azonosítása

Karcagi Veronika1, Pikó Henriett1, Tarnawa Veronika1, Herczegfalvi Ágnes2, Kiirsi Huoponen3

1Fodor József OKK-OKI, Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály, Budapest

2 MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai Osztály, Budapest

3 Univ. Turku, Department of Medical Genetics, Finnország

 

15.00-15.10       Letális csecsemőkori cardioencephalomyopathia hátterében igazolt SCO2 gén mutációja

Nagy Andrea1 Kormos Zsuzsa1, Horváth Rita2, Székely Emőke1, Karcagi Veronika3

1 Fővárosi Madarász Kórház, Budapest

2 Institutes of Clinical Chemistry, Molecular Diagnostics and Mitochondrial Genetics Academic Hospital Schwabing, München

3 Fodor József OKK-OKI, Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály, Budapest

 

15.15-15.25       Korai és késői kezdetű biotinidase, holocarboxilase synthetase defectus testvérpárnál

Saracz Judit1, László Aranka2, Veres Éva1

1 Heim Pál Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

2 SZTE ÁOK Gyermekklinika, Szeged

 

15.30-15.40       Fejlődési zavart mutató csecsemők genetikai vizsgálata

Hadzsiev Kinga, Kosztolányi György

PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

 

15.45-15.55       A késői típusú infantilis neuronalis ceroid lipofuscinosis genetikai diagnosztikai problémái

Siegler Zsuzsa1, Neuwirth Magda1, Siska Éva2, Molnár Mária Judit2

1 MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest

2 Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budapest

 

16.00-16.10       A gyermekkori migrén és a dopaminerg rendszer genetikai polimorfizmusainak összefüggései

Szilágyi Ágnes1, Boór Krisztina1, Lővi Judit2, Farkas Viktor2

1Semmelweis Egyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Budapest

2Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika, Budapest

 

16.15-16.25       A szerotonin transzporter gén és a MAO-A gén genetikai polimorfizmusának vizsgálata gyermekkori migrénben

Boór Krisztina1, Szilágyi Ágnes1, Müller Katalin2, Farkas Viktor2

1 Semmelweis Egyetem, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, Budapest

2Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika, Budapest

 


MÁJUS 23. PÉNTEK

III. tanterem

 

8.00-8.30                    REGGELI SZEMINÁRIUM

 

Üléselnök: Saracz Judit

 

            Genetikai alapfogalmak

Jakab Katalin

SZTE ÁOK, Neurológiai Klinika, Szeged

 

8.30-10.00         PERGŐ POSZTER SZEKCIÓ

(4 perces poszter bemutatás vetítéssel, vita nélkül)

 

Üléselnök: Veres Éva, Hollódy Katalin

 

8.30                 Pseudotumor cerebri a gyermekkorban

Saracz Judit, Móser Judit, Rosdy Beáta, Kollár Katalin

Heim Pál Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

 

8.35                             Hátsó scala tumorral operált gyermekek liquorelvezető műtéti igényének vizsgálata

Madarassy Gábor, Benke Péter, Borgulya Gábor, Bognár László

Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Gyermekosztály, Budapest

 

8.40                 Társult corpus callosum dysgenesia három osztályos betegünk esetében

Zátonyi Adél, Halics Éva, Sipos Péter

Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórház, Gyermekosztály, Gyula

 

8.45                             Aqueductus stenosis következményes hypertensiv hydrocephalus internussal - esettanulmány

Kummer Zoltán1, Karácsony Erzsébet1, Bognár László2, Gyorsok Zsuzsanna2

1Kaposi Mór Megyei Kórház, Csecsemő- és Gyermekosztály, Kaposvár

2Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Gyermekosztály, Budapest

 

8.50                             Informatív morfogenetikai variánsok Tourette szindrómában

Csábi Györgyi1, Tényi Tamás2, Gádoros Júlia3, Gyenge Eszter4, Trixler Mátyás2

1 PTE ÁOK Gyermekklinika, Pécs

2 PTE ÁOK Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Klinika, Pécs

3 Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia, Budapest

4 Egyesített Egészségügyi Intézmények, Gyermekideggondozó, Pécs

 

8.55                 Akut lymphoid leukémia (ALL) indukciós kezelése kapcsán fellépő neurológiai komplikációk hatása a neurotoxikus terápia folytatására

Rosdy Beáta1, Magyarosy Edina2, Móser Judit1, Marosi Anikó2, Kollár Katalin1, Apjok Enikő2, Saracz Judit1

Heim Pál Gyermekkórház, 1 Neurológia és

2 Haemato-oncologia, Budapest

 

9.00                             Cystikus leukomalacia újszülött korban – mi van a kép mögött?

Merő Gabriella, Marián Erzsébet, Fekete Márta, Arany Ibolya

Jósa András Kórház I. sz. Gyermekosztály, HUNIKO Kft., Nyíregyháza

 

 

 

9.05                 Leigh szindróma kliniko-patológiai elemzése

Merkli Hajnalka1, Pál Endre1, Gáti István1, Csábi Györgyi2, Hollódy Katalin2

PTE ÁOK 1 Neurológiai Klinika, 2 Gyermekklinika

 

9.10                  Hordozóság szűrés és deléció analízis cDNS próbákkal Duchenne izomdystrophiában

Pikó Henriett1, Herczegfalvi Ágnes2, Karcagi Veronika1

1Fodor József OKK-OKI, Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály, Budapest

2MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai Osztály, Budapest

 

9.15                 Prader-Willi szindróma atípusos klinikai képe

Liptai Zoltán1, Czakó Márta2, Morava Éva2

1 Szent László Kórház, Gyermekneurológiai Szakrendelő, Budapest

2 PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

 

9.20                  Herpes-encephalitis ? (esetismertetés)

Csorba Eszter, Mezőfi László

Kaposi Mór Megyei Kórház Idegsebészet, Ideggyógyászat és Agyérbetegségek Osztálya, Kaposvár

 

9.25                 Spinocerebellaris ataxiák

Havasi Viktória1, Komlósi Katalin1, Bene Judit2, Hadzsiev Kinga1, Gáti István3, Melegh Béla1

1 PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

2 MTA-PTE Klinikai Genetikai Tanszéki Kutatócsoport, Pécs

3 PTE ÁOK Neurológiai Klinika, Pécs

 

9.30                  Veleszületett glycosylatios zavar (CDG 1a betegség) egy szellemi elmaradott, izom-hipotóniás, hepatopáthiás gyermekben

Cser Beatrix, Morava Éva, Czakó Márta, Hadzsiev Kinga, Kárteszi Judit, Kosztolányi György

PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

 

9.35                 Elektrospray tandem tömegspektrometria alkalmazása neurometabolikus betegségek diagnosztikájában

Bene Judit1,2, Havasi Viktória2, Komlósi Katalin2, Melegh Béla2

1MTA PTE Klinikai Genetikai Tanszéki Kutatócsoport, Pécs

2PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

 

9.40                 Ischemiás stroke migrénes gyermeken. Kezdődő Moya-moya betegség?

Kocsis István1, Szikora István2, Farkas Viktor1

1Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika, 2Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Budapest

 

9.45                 A mitokondriális DNS analízise gyermekkori neurológiai kórképekben

Komlósi Katalin1, Havasi Viktória1, Bene Judit1,2, Herczegfalvi Ágnes3, Tihanyi Marianna4, Kosztolányi György1, Melegh Béla1

1PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

2 MTA-PTE Klinikai Genetikai Tanszéki Kutatócsoport, Pécs

3 MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai Osztály, Budapest

4 Zala Megyei Kórház Genetika, Zalaegerszeg

 

 

 

 

9.50                 Neurológiai és genetikai vizsgálatok Wilson kóros gyermekekben. Tíz eset elemzése

Bauer Viktor1,2, Szőnyi László1, Folhoffer Anikó3, Horváth Andrea3, Lakatos Péter László3, Szalay Ferenc3, Farkas Viktor1

1 Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekklinika, Budapest

2 Kenessey A. Városi Kórház, Gyermekosztály, Balassagyarmat

3 Semmelweis Egyetem, I. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

 

10.00-10.30       SZÜNET

 


MÁJUS 23. PÉNTEK

III. tanterem

 

10.30-11.10     JANSSEN-CILAG SZIMPÓZIUM

 

Üléselnök: Prof. Halász Péter

 

10.30-10.45       Topamax, racionális gyógyszerválasztás

Szupera Zoltán

            SZTE ÁOK Neurológiai Klinika, Szeged

 

10.45-11.00       A topiramate therapiás lehetőségei gyermekkorban

Kóbor Jenő

SZTE ÁOK Gyermekklinika, Szeged

 

11.00-11.10             Vita

 

11.15-13.20             VIDEÓ SZEKCIÓ

 

Üléselnök: Neuwirth Magdolna, Princzinger Ágota

 

11.15-11.25       Dopa-responsive dystonia – parkinsonismus. Esetbemutatás videóval.

György Ilona

DEOEC, Gyermekklinika, Debrecen

 

11.30-11.35       Olvasási epilepszia

Saracz Judit, Rosdy Beáta

Heim Pál Gyermekkórház, Neurológiai osztály, EEG Laboratórium, Budapest

 

1.40-11.50        Gyermek- és serdülőkorban jelentkező álrohamok. Videó demonstráció.

Hollódy Katalin, Csábi Györgyi

PTE ÁOK Gyermekklinika, Pécs

 

11.55-12.00       Diagnosztikus eljárás myasthenia gravis esetén (Tensilon próba)

Paraicz Éva, Ecseki Zsolt, Fogarasi András, Herczegfalvi Ágnes

MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai Osztály, Budapest

 

12.05-12.15       Benignus occipitális epilepszia

Rosdy Beáta, Saracz Judit, Kollár Katalin, Móser Judit, Szabó Ferencné, Darók Béláné

Heim Pál Gyermekkórház, Neurológiai osztály, EEG Laboratórium, Budapest

 

12.20-12.30       Az eszméletvesztéses rohamok differenciál diagnosztikája videó, videó-EEG monitorozás segítségével

Neuwirth Magdolna, Fogarasi András, Siegler Zsuzsanna

MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

 

12.35-12.50       Gyermekkori epilepsziás rohamok lateralizációs jelei

Fogarasi András, Siegler Zsuzsanna, Neuwirth Magdolna

MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

 

12.55-13.05       TV által indukált szokatlan epilepsziás rosszullétek

Bessenyei Mónika

Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Debrecen

 

13.10-13.20       Videó-EEG monitorozás jelentősége epilepsziás rohamok és alvászavarok elkülönítésében

Siegler Zsuzsa, Fogarasi András, Paraicz Éva, Hegyi Márta

MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

 

13.30-14.30       EBÉDSZÜNET


MÁJUS 23. PÉNTEK

III. tanterem

 

14.30-16.20             MAGATARTÁSI ZAVAROK

(KÖZÖS SZEKCIÓ)

 

Üléselnök: Gyarmati Éva, Fedor István

 

14.30-14.50                  A gyermek és serdülőkori viselkedészavarok diagnosztikus és terápiás protokollja a nemzetközi szakirodalom tükrében

Kátay Lívia, Vetró Ágnes

SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

14.50-15.00       Polytraumatizáció - emocionális sérülés – viselkedészavar – megoldások. Esetismertetés

Fierpasz Zsuzsanna, Takács Tímea, Gácser Magdolna

Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórház, Gyermekpszichiátriai Részleg, Gyula

 

15.00-15.10       Agresszor vagy áldozat?

Somogyi Erzsébet, Mészáros Viktória

Kispesti Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Centrum, Budapest

 

15.10-15.20       Vita

 

15.20-15.30       PANDAS: Streptococcus infekcióval kapcsolatos gyermekkori autoimmun neuropszichiátriai rendellenességek

Gyarmati Éva

Szent János Kórház, Budapest

 

15.35-15.45             Karbamazepin, valproát, és lamotrigin neurotoxicitásának összehasonlítása epilepsziás betegekben.

I. Alapok, célkitűzés, elektrofiziológia.

Clemens Béla1, Altmann Anna2, Donauer Nándor2

1Kenézy Gyula Kórház, Neurológiai osztály, Debrecen

2Heim Pál Gyermekkórház, Epilepszia Centrum, Budapest

 

15.50-16.00       Karbamazepin, valproát, és lamotrigin neurotoxicitásának összehasonlítása epilepsziás betegekben.

II. Neuropszichológia, eredmények.

Altmann Anna1, Donauer Nándor1, Clemens Béla2

1Heim Pál Gyermekkórház, Epilepszia Centrum, Budapest

            2Kenézy Gyula Kórház, Neurológiai osztály, Debrecen

 

16.05-16.15       Reversibilis súlyos hypotonia sertraline kezelt depressziós anya újszülöttjében. Esettanulmány és irodalmi áttekintés.

Sós Iván

Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, Fejlődésneurológiai osztály, Budapest

 

16.30-17.15             KÖZGYŰLÉS

 

17.30                               INDULÁS VILLÁNYBA

 

 

 

MÁJUS 24. SZOMBAT

III. tanterem

 

9.30-10.30                 IDEGSEBÉSZET

 

Üléselnök: Prof. Dóczi Tamás, Bognár László

 

9.30-9.40          Neuroendoszkópia az elmúlt 5 év tapasztalatainak tükrében

Bognár László

Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Csecsemő és Gyermekidegsebészeti osztály, Budapest

 

9.45-9.55          Neuronavigáció a gyermekidegsebészetben

Bognár László

Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Csecsemő és Gyermekidegsebészeti osztály, Budapest

 

10.00-10.10       Multilocularis hydrocephalus kezelése

Horváth Zoltán, Vető Ferenc, Dóczi Tamás

PTE ÁOK Idegsebészeti Klinika, Pécs

 

10.15-10.25       Suprasellaris arachnoidealis cysták és kezelésük

Vető Ferenc, Horváth Zoltán, Dóczi Tamás

PTE ÁOK Idegsebészeti Klinika, Pécs

 

10.30-11.00       SZÜNET

 

11.00-13.00       EGYÉB SZEKCIÓ

 

Üléselnök: Kollár Katalin, Liptai Zoltán

 

11.00-11.10       Az oxcarbazepin helye az epilepszia kezelésében. Az átállítás kérdései

Kalóczkai Andrea

Novartis Hungária Kft., Budapest

 

11.15-11.25       Védőoltási ellenjavallatok krónikus neurológiai betegségekben - különös tekintettel a DPT oltásra

Kulcsár Andrea, Liptai Zoltán, Mészner Zsófia

Szent László Kórház, I. Gyermekosztály, Budapest

 

11.30-11.40       AVM ruptura kapcsán jelentkező convulsiók

Nemes András

Megyei Kórház, Gyermekneurológia, Szolnok

 

11.45-11.55       A gyermekkori neuroborreliosis klinikai képe

Liptai Zoltán, Gellért Mária, Pásztor Mónika*

Szent László Kórház, I. Gyermekosztály, Mikrobiológiai Laboratórium*, Budapest

 

12.00-12.10       Csecsemők neurológiai és pszichopedagógiai kivizsgálásának és komplex fejlesztésének tapasztalatai

Kollár Katalin1, Hegelsberger Edit2, Peterovicz Ágnes2,

1 Heim Pál Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

2 Szent Pantaleon Kórház, Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Gondozó, Dunaújváros

 

 

12.15-12.25       Hirtelen fellépő vakság betegünknél

Láng Anikó, Szöllőssy Henriette

Baranya megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház, Ideggyógyászat, Szemészet, Pécs

 

12.30-12.40       Spontán regressziót mutató neurofibromatosisos eset (esetismertetés)

Gombos Ágnes, Nikl János, Molnár Sarolta, Bicsák Lajos

Zala Megyei Kórház Neurológiai Osztály,  X. és VIII. sz. Gyermekkörzet, Zalaegerszeg

 

12.45-12.55       Gyógyszerrezisztens epilepsziás betegek PET vizsgálatával szerzett tapasztalataink

Hegyi Márta1, Neuwirth Magdolna1, Lengyel Zsolt2, Szakáll Szabolcs2, Kálvin Beatrix2

1MRE Bethesda Gyermekkórház, Neurológiai osztály, Budapest

2Debreceni PET Centrum

 

13.00                ZÁRSZÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


MÁJUS 22. CSÜTÖRTÖK

IV. tanterem

 

14.00-16.30       MAGATARTÁSZAVAROK

 

Üléselnök: Gyenge Eszter, Kátay Lívia

 

14.00                A viselkedészavar megjelenése a gyermekpszichiátriai gyakorlatban

Dombóvári Edit, Kothenczné Osváth Viola, Benák Istvánné, Ördögh Erika, Vetró Ágnes

SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

14.10                           Az oppozíciótól az antiszocialitásig: kontiuum vagy diszkrét diagnosztikus kategóriák?

Golob András

Egyesített Egészségügyi Intézmények, Gyermekideggondozó, Pécs

 

14.20                           Tapasztalatok a viselkedészavarok diagnosztikája és nyomonkövetése terén a Jesness teszt alkalmazásával

Szijártó Tiborc

Egyesített Egészségügyi Intézmények, Gyermekideggondozó, Pécs

 

14.30                            Sok vagy kevés!! Mit fedez a magatartászavaros betegek után kapott finanszírozás?

Benák Istvánné, Dombovári Edit

SZTE ÁOK Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

14.40                           Viselkedészavar és más pszichiátriai kórformák mentálisan érintett szülők gyermekeinél

Bánk Zsuzsanna

VESZ Pszichiátriai Ambulancia és Gondozó, Gyermek-Ifjúsági Részleg, Debrecen

 

14.50                               Magatartászavar és családdinamika

Iring Zoltán, Szilaj Krisztina

XIX. ker. Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Szakrendelés, Budapest

 

15.00                           “ Dávid “ – egy viselkedészavaros gyermek hányattatásai az ellátórendszerben

Nagy Edit

Egyesített Egészségügyi Intézmények, Gyermekideggondozó, Pécs

 

15.10                            Mit tud tenni az ápolószemélyzet a magatartászavaros gyermek gyógyulása érdekében?

Alföldi Barnáné, Borbély Edit, Esch Mónika, Major Józsefné

SZTE ÁOK Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

15.20                           Az ápolás mássága a gyermekpszichiátriai osztályon

Sarkadiné Bodogán Mária

Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Debrecen

 

15.30                           Hol a határ? A magatartászavar káros hatásai az ápolószemélyzetre

Esch Mónika, Major Józsefné, Alföldi Barnáné, Borbély Edit

SZTE ÁOK Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

 

 

 

15.40                „Hiszen javulnék én anyám”

Varga Tamás

Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Debrecen

 

15.50                Vita

 

 

 

 


MÁJUS 23. PÉNTEK

III.-IV. tanterem

 

8.00-8.30    REGGELI SZEMINÁRIUM

III. tanterem

 

Üléselnök: Saracz Judit

 

            Genetikai alapfogalmak

Jakab Katalin

SZTE ÁOK, Neurológiai Klinika, Szeged

8.30-10.00        GENETIKA ÉS ORGANICITÁS A GYERMEKPSZICHIÁTRIÁBAN

IV. tanterem

 

Üléselnök: Palaczky Mária, Székely Judit

 

8.30                             Asszociáció vizsgálatok a pszichiátriai genetikában

Sasvári-Székely Mária

Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest

 

8.40                             Monoamin rendszerek polimorfizmusainak vizsgálata gyermekpszichiátriai kórképekben

Nemoda Zsófia1, Tárnok Zsanett2, Gádoros Júlia2, Sasvári-Székely Mária1

1Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet,

2Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért, Budapest

 

8.50                             Az autizmus és az autisztikus zavarok szerotnerg hipotézise

Pálfay Annamária

MRE Bethesda Gyermekkórház, Budapest

 

9.00                             Szélsőséges kényszeres betegünk videó bemutatása

Gácser Magdolna, Takács Tímea, Fierpasz Zsuzsanna

Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórház, Gyermekpszichátriai Részleg, Gyula

 

9.10                             Tourette syndromás gyermekek családjának családfa elemzése

Radics Edit

BM Kórház és Intézményei, Budapest

 

9.20                 Vita

 

10.00-10.30       SZÜNET

 

10.30-11.10       JANSSEN-CILAG SZIMPÓZIUM

 

Üléselnök: Vetró Ágnes

 

Antipszichotikumok korszerű alkalmazása gyermekpszichiátriai kórképekben

Székely Judit

Vadaskert Alapítványi Kórház, Budapest

 

 

 

MÁJUS 23. PÉNTEK

IV. tanterem

             

11.15-13.00       GYERMEKKORI DEPRESSZIÓ

 

Üléselnök: Gádoros Júlia, Oláh Róza

 

11.15                A gyermekkori depresszió rizikó tényezői kutatás

Vetró Ágnes

SZTE ÁOK Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

11.25                           DSM IV diagnosztikai kurzusok során szerzett tapasztalatainkról

Baji Ildikó1, Kiss Enikö2, Kothenczné Osváth Viola2, Mayer László2, Gádoros Júlia1, Vetró Ágnes2

1 Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

2 SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

11.35                Szülői depresszió hatása a gyermek depressziójára

                        Kiss Enikő1, Baji Ildikó2, Vetró Ágnes1

1SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

2Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

 

11.45                Kora gyermekkori rizikótényezők szerepe a prepubertás-pubertáskori kezdetű depresszió kialakulásában

Kapornai Krisztina, Kiss Enikő, Vetró Ágnes, Mayer László, Charles Georges

SZTE ÁOK Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

Pittsburgh Egyetem Gyermekkori Depresszió Kutatócsoport

 

11.55                Negatív életesemények szerepe a gyermekkori depresszió hátterében

Mayer László, Kapornai Krisztina, Kiss Enikő, Vetró Ágnes, Charles Georges

Pittsburgh-Szeged Kutatás, Győri kutatóhely

SZTE Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

Pittsburgh Egyetem Gyermekkori Depresszió Kutatócsoport

 

12.05                           Az öngyilkosság családi háttere depressziós gyermekeknél

Kothenczné Osváth Viola, Kiss Enikő, Vetró Ágnes

SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

12.15                Gyermekkori depresszió kutatása során szerzett tapasztalataim a Pécsi Gyermekideggondozóban

Horváth Ágnes

Egyesített Egészségügyi Intézmények, Gyermekideggondozó, Pécs

 

12.25                Vita

 

13.00-14.30             EBÉDSZÜNET

 

 

 

 

 

 

 


MÁJUS 23. PÉNTEK

III. tanterem

 

14.30-16.20.1        MAGATARTÁSZAVAROK

(KÖZÖS SZEKCIÓ)

 

                        ld. a neurológiai programot

 

16.30-17.15.1        KÖZGYŰLÉS

 

17.30                               INDULÁS VILLÁNYBA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


MÁJUS 24. SZOMBAT

IV. tanterem

 

8.00-9.30          ÖNGYILKOSSÁG ÉS SERDÜLŐKOR

 

                        Üléselnök: Bánk Zsuzsanna, Herczeg Ilona

 

8.00                  Suicidalitás serdülőkorban. Utánkövetéses vizsgálat

                        Tamás Zsuzsanna1, Gyenge Eszter2, Fekete Sándor3

                        1Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

2Egyesített Egészségügyi Intézmények, Gyermekideggondozó, Pécs

3PTE Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Klinika, Pécs

 

8.10                  A serdülőkori depresszió és öngyilkosság dinamikája Hermann Hesse: „Kerék alatt” című elbeszélésében

Csorba János

Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest

 

8.25                 Öngyilkossági kísérletek

Fenyvesi Ilona

PTE ÁOK Gyermekklinika, Neuropszichiátriai osztály

 

8.35                                   Életkor és tünetek (pszichiátriai életútelemzés

8-18 éves korú betegnél)

Honthy Kinga

BGY Kórház, Neurózis Osztály, Budapest

 

8.50                                   Vita

 

9.30-10.30    GYERMEK ÉS CSALÁD

 

Üléselnök: Fenyvesi Ilona, Csorba János

 

9.30                 Gyökerek és szárnyak

Koltai Mária

Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézete, Pécs

 

9.50                 Nyughatatlan gyerekek, nyughatatlan felnőttek

Herczeg Ilona

Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Gyermek-Serdülő Pszichiátriai Osztály, Budapest

 

10.00                           Család = Apa + Anya + Gyerek? A válás megjelenése a családrajzokon

Sáfár Judit

SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

10.10                A szülő definiáló hatalma a pszichózisban

Blága Gabriella

Magánrendelő, Budapest

 

10.20                                Vita

 

10.30-11.00       SZÜNET

 

MÁJUS 24. SZOMBAT

IV. tanterem

 

11.00-13.00       PERGŐ POSZTER ÉS EGYÉB SZEKCIÓ

(4 perces poszter bemutatás vetítéssel, vita nélkül)

 

Üléselnök: Dombóvári Edit, Vereby Beáta

 

POSZTEREK:

 

11.00                A magatartászavar prevenciós lehetőségei

Sólyom Ágnes, Herczeg Ilona, Mészáros Dániel

Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Gyermek - Serdülő Pszichiátriai Osztály, Budapest

 

11.05                Segítsetek élni és fejlődni. A felemelt családi pótlékra jogosultak vizsgálata kapcsán nyert tapasztalatok

Hasuly Rózsa, Fülöp Zsuzsanna

Szent Rókus Kórház, Pest megyei Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó, Budapest

 

11.10                A Figyelemzavar - Motoros Nyugtalanság Szindróma genetikai vonatkozásai

Széll Katalin, Herczeg Ilona

Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Gyermek- Serdülő Pszichiátriai Osztály, Budapest

 

11.15                Viselkedési sajátosságok és kognitív funkciók igen kis súllyal született gyermekeknél 6-7 éves korban

Bondor Berta

PTE ÁOK Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézet, Pécs

 

11.20                Frontális érintettségű gyermekkori kórképek neuropszichológiai vizsgálata

Tárnok Zsanett1, Bognár Emese1, Schmid Anita1, Nemoda Zsófia2, Sasvári-Székely Mária2, Gádoros Júlia1

1Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

2Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézet, Budapest

 

EGYÉB SZEKCIÓ

 

11.25                           Terápiás kihívások serdülőkori anorexia nervosában

Fedor István

SZTE ÁOK Gyermek-és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

11.35                Anorexiás van a családban…

Gali Zsuzsanna

SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

11.45                Út az ép értelem felé

Bálóné Dányi Izabella

SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Szeged

 

 

 

11.55                           „Otthon akarok maradni”. Therápia az idő szorításában

Hasuly Rózsa, Fülöp Zsuzsanna

Szent Rókus Kórház, Pest megyei Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó, Budapest

 

12.05                A pszichotikus élmény

Mailáth Mónika, Kamuti Katalin

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Kenézy Kórház, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Debrecen

 

12.15                                Sérült gyerek - fél gyerek?

Középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekeket ellátó általános iskolai és diákotthoni tapasztalataim gyermekpszichiátriai szemmel

Besnyő Márta

                        Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

 

12.25                           Mérgező szülők - mérgező gondolatok (esetismertetés)

Kaposi Kálmán, Besnyő Márta

Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

 

12.35                           Öröklődő, örökítő családi forgatókönyv. Esetismertetés

Balogh Klára

Pszichoszomatikus magánrendelő, Debrecen

 

12.45                                Vita

 

13.00                ZÁRSZÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A Tudományos Ülés

fő támogatója a

 

Novartis Hungária Kft.

 

 

 

 

A tudományos ülés támogatói:

 

CNS Pharma Kft.

Ewopharma AG Képviselete

Gerot Pharmazeutica

GlaxoSmithKline

Lilly Hungária Kft.

Pfizer Kft.

 

CSONKA-ART Fotostúdió Bt.

Kes Reklámügynökség