A súlyos betegek életben tartási lehetıségeinek javulása, a gyógyítás invazivitásának fokozódása, és a kórokozók folyamatos dominancia, valamint rezisztencia változása újabb és újabb kihívások elé állítják a klinikust az életveszélyes fertızések, így az invazív gombafertızések kezelésében is. Különösen nagy probléma a szisztémás fertızés, amely napjainkban növekvı incidenciájú és vezetı haláloki tényezı. Etiológiájában a baktériumok mellett egyre inkább elıtérbe kerülı gombák okozta szisztémás fertızéseknek osztályunkon 4 év alatti 2,5-szeresére növekedése miatt áttekintettük korszerő kezelésének szakmai irányelveit a szakirodalmi ajánlások alapján.

A 2007. november 9-én a Szent László kórházban elhangzott elýadás nyomán

Egy viszonylag banális, mindennapos probléma a náthás gyermek altathatóságának elbírálása. Azonban ha már csak a víztiszta „orrfolyás” mint egyetlen klinikai tünet állít döntési helyzet elé bennünket, akkor is gyakran szembesülünk egyidejőleg több dilemmával: · vajon csupán sír a gyermek? · vajon az orrfolyás infekciós, vagy nem infekciós eredető-e? · vajon az orrfolyás fokozza-e az anesztéziai kockázatot? Döntésünket számos szubjektív és objektív tényezı befolyásolja: a szülı érzelmileg általában a mőtét mielıbbi elvégzése mellett motivált, a családorvos a „single” lokális tünetet nem tekinti kontraindikációnak, a sebész szakmai szempontjai szintén elsısorban a mőtét mellett szólnak. Aztán végül ezeknek az eltérı szempontoknak és érveknek, érdekeknek a kereszttüzében az aneszteziológusnak kell meghoznia a döntést: altatható-e, vagy sem a gyermek? Mindannyian, gyakorló aneszteziológusok ismerjük ezt a hálátlan, népszerőtlen feladatot, a narkózis halasztásából fakadó konfrontációt, amikor szinte úgy érezzük, hogy magyarázkodnunk szükséges szülınek, kollégáknak megalapozatlannak tőnı döntésünk miatt. Hitelességünk és a munkatársak, szülık bizalmának megnyerése, megırzése megköveteli tılünk, hogy döntésünket mindig autentikusan, a legnagyobb körültekintéssel, elfogulatlanul, objektíven hozzuk meg úgy, hogy vezérelvünk a szakmai szabályok, valamint a betegbiztonság kompromisszum nélküli, maradéktalan érvényesítése és betartása legyen.

A 2007. november 9-én a Szent László kórházban elhangzott elýadás nyomán

A fiziológiás véralvadási folyamat kulcsfontosságú iniciátorát: a VII. véralvadási faktort (FVII) 1951-ben fedezték fel. Veleszületett és akvirált hiánya egyaránt felelős lehet súlyos vérzések fellépéséért, melyek kezelésében a transzfúzió terápiás effektusa nehezen kiszámítható és bizonytalan, célzott FVII-pótlásra nem optimális, potenciális szövődményei veszélyeztetik a betegek további sorsát. Az 1980-as években rekombináns DNA-sejttechnológiával elıállított rekombináns, aktivált VII. véralvadási faktor koncentrátum (rFVIIa) erélyes alvadás indukáló, pontosan adagolható, transzfúziós szövődményekkel nem fenyegeti a betegeket. Akkreditált indikációs területe a congenitalis VIII. és IX. faktor inhibitoros haemophilia, valamint a Glanzmann-thrombasthenia (19), ahol hatékonysága 90-95% (14, 37). Európában 1996-ban törzskönyvezték akvirált FVII-deficiencia kezelésére is. A nemzetközi és hazai szakirodalom egyre gyakrabban számol be eredményes alkalmazásáról uralhatatlan akut vérzések csillapításában primér coagulopathiában, illetve FVIIdeficienciában nem szenvedő betegek esetén. Vérzés szempontjából fokozottan veszélyeztetettek a műtéten áteső, valamint súlyos traumát elszenvedı betegek; a műtéti mortalitásnak 10%-áért, a traumák kórházi halálozásának 40%-áért az életveszélyes vérzés felelős. Ezekben a kritikus vérzésekben a tradícionális transzfúzió időfaktora és potenciális szövődményei növelhetik a morbiditást és mortalitást. Az eredményes vérzés megszüntetés prompt hatású, kis volumenben beadható, erélyes koagulációt biztosító, szűk mellékhatás profilú készítménytől remélheti leghatékonyabban. Ennek lehetőségét kínálja a rFVIIa. Meggyőző klinikai hatékonysága ellenére alkalmazásának – a korlátozott akkreditált indikáción túl – gátat szab a készítmény drágasága. Feldolgozásunk célja a rFVIIa klinikai és költséghatékonyságának elemzése volt gyermekpopulációban.

Esetismertetés

150 éve halt meg Schoepf Merei Ágost, a magyar orvostörténelem egyik legkiemelkedıbbalakja. Élete során három kórházat – köztük a manchesteri Gyermekkórházat – alapított. Neki köszönhetı az elsı magyar nyelvő gyermekgyógyászati folyóirat és tankönyv is. A gyermekgyógyászat úttörıi egyikeként tartják számon Európában.

August Schoepf Merei is one of the most outstanding personalities of the Hungarian medical history, died 150 years ago. He founded three hospitals – one of them was the Clinical Hospital for Diseases of Children in Manchester. The first Hungarian journal and textbook of pediatrics came about thanks to him. He is one of the pioneers of pediatric medicine in Europe.