A prandiális glukóz jelentősége a 2-es típusú diabetesben szenvedő betegek anyagcseréjének beállításában
A prandiális hyperglykaemia megelőzésének lehetőségei
A csökkent glukóztolerancia kórélettani háttere
Az inzulinrezisztencia és a hyperinsulinaemia jelentősége
A 2-es típusú diabetes epidemiológiája és természetes lefolyása és a praediabeteses állapot
Nateglinid: a szulfanilurea-származékoktól kémiai és farmakológiai szempontból eltérő glukóz-szenzitív inzulinotrop szer
A cím is jelzi, hogy a lap egy-egy témakör aktuális ismereteit igyekszik összefoglalni, különböző megközelítésekben.
Ezúttal a 2-es típusú diabetes epidemiológiáját, kialakulási mechanizmusait, a molekuláris biológiai alapjának tekintett inzulinrezisztenciát és a mostanában különös figyelemre méltatott posztprandiális hyperglykaemiát veszi górcső alá.
A rövid közleményeket a téma legkiválóbb ismerői tömören, lényegre törően állították össze, mintegy esszenciáját adva a legkorszerűbb idevágó ismereteknek.
Paul Zimmet, a talán legkiválóbb ausztráliai epidemiológus diabetológus számos etnikumra kiterjedő vizsgálatai alapján taglalja a 2-es típusú diabetest megelőző kóros cukortoleranciát (IGT), ennek prediktív jelentőségét, és a cukorbetegség kialakulásának körülményeit. Foglalkozik a legújabban bevezetett diagnosztikus kritériumokkal, összeveti az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kritériumainak szűrővizsgálati hatékonyságát.
A híres amerikai szerzőpáros, Porte és Kahn a kóros glukóztolerancia kórélettanát foglalja össze. Ők is kiemelik, hogy az inzulin szekréciójának zavara és perifériás hatékonysága együtt romlik. Saját érdekes genetikai vizsgálataikat is ismertetik röviden, melynek lényege, hogy IGT-állapotú amerikai-japán egyénekben – kontrollszemélyekkel összehasonlítva – a glukokináz-enzim gén hibáját találták. Ez az enzim meghatározó szerepet játszik a cukor intracelluláris lebomlásában. Jóllehet a különböző enzimdefektusok genetikailag kódolt zavarát eddig csak a MODY típusú (fiatalokban észlelt, familiáris, 2-es típusú cukorbetegségre emlékeztető) diabetesben írták le, ez az észlelés támogatja azt a széles körben vallott elképzelést, miszerint a 2-es típusú cukorbetegségnek szoros genetikai okai( is) vannak.
Ele Ferrannini az inzulinrezisztencia tárgykörének világszerte elismert klinikus-kutatója. Munkájában tömör összefoglalását adja a metabolikus szindróma klinikumának, kitér az inzulinoxidáns, hypertensinogen és lipolyticus hatására is.
David Kelley és Stefano del Prato munkái a posztprandiális vércukor-emelkedés különösen atherogen hatásával foglalkoznak, kifejtve a korai inzulinválasz elvesztésének a posztprandiális hyperglykaemia kialakulásában betöltött kóroki szerepét. Ők és mások is hangsúlyozzák az inzulinrezisztencia következtében létrejövő túláradó hepatogen glicogenolysis kóroki szerepét a diabetes e kórformájának kialakulásában.
Az irodalmi adatok többsége jelenleg úgy ítéli meg, hogy a posztprandiális vércukor-emelkedés inkább felelős a szív- és érrendszeri mortalitásért és morbiditásért, mint az éhgyomri hyperglykaemia. Ennek fényében e kérdés ismerete és a korszerű terápiás intervenciós lehetőségek számbavétele igen időszerű. Az orális készítmények mellett szó esik az azonnal ható inzulinanalógokról is, melyek az élettani inzulinszekréciós dinamikát visszaállítják, csakúgy, mint egyes modern orális antidiabetikumok.
Összefoglalva: Az olvasó világos képet kap ezen szénhidrátanyagcsere-zavarok kialakulásáról, s némi ismeretet szerez a korszerű kezelés és megelőzés lehetőségeiről. Jóllehet számos szaklap foglalkozik a diabetesszel és egyéb metabolikus problémákkal, úgy vélem, nagyon hasznos munkát végez a kiadó s az arra illetékesek, hogy e folyóiratot magyar nyelven is hozzáférhetővé teszi az érdeklődők számára.
A prandiális glukóz jelentősége a 2-es típusú diabetesben szenvedő betegek anyagcseréjének beállításában
Stefano del Prato, MD
A DCCT (Diabetes Control and Complications Trial) és a UKPDS (United Kingdom Prospective Diabetes Study) mind 1-es, mind 2-es típusú diabetesben igazolta a szoros vércukor-beállítás előnyös hatását. Míg a DCCT vizsgálat elsődleges metabolikus célkitűzése a glikálthemoglobin (HbA1c) csökkentése volt, a UKPDS vizsgálatban a terápiás döntések alapját pusztán az éhgyomri vércukorszint, valamint a hyperglykaemiás panaszok képezték, bár talán nem is az említett paraméterek alkalmasak leginkább a vércukor beállításának megítélésére. Manapság az étkezéssel összefüggő hyperglykaemiás eltéréseket tekintik a napi vércukor-beállítás fő meghatározójának és egyben a hosszú távú diabeteses szövődmények valószínű kialakulási mechanizmusának. Ezért kell a megfelelő kezelési stratégiák céljai közé sorolnunk a glukózszint prandiális emelkedésének mérséklését. Ennek igen hatékony módja lehet az étel elfogyasztása utáni inzulinkibocsátás korai fázisának helyreállítása.
Cattedra di Malattie del Metabolismo, University of Padova, Padova, Olaszország Current Opinion in Endocrinology and Diabetes 1999, 6 (suppl 1):S1–S6© 1999 Lippincott Williams & Wilkins, Inc.
A prandiális hyperglykaemia megelőzésének lehetőségei
David Kelley, MD
A 2-es típusú diabetes mellitus kórélettani összetevői közé tartozik a perifériás szövetek inzulinrezisztenciája, az endogén glukózképződés felgyorsulása és az inzulinszekréció csökkenése. Az éhgyomri vércukorszint és az endogén glukózképződés ütemének összefüggése régóta ismert, de szoros kapcsolat van az emelkedett endogén glukózképződés és a 2-es típusú diabeteses betegek prandiális hyperglykaemiája között is. A prandiális inzulinszint emelése tehát ésszerű és logikus kezelési célnak tűnik a 2-es típusú diabeteses betegek jobb anyagcsere beállítása érdekében.
Division of Endocrinology and Metabolism, University of Pittsburgh MedicalCenter, E 1140 Biomedical Science Tower, Pittsburgh, PA 15261, USA Current Opinion in Endocrinology and Diabetes 1999, 6 (suppl 1):S7–S11© 1999 Lippincott Williams & Wilkins, Inc.
A csökkent glukóztolerancia kórélettani háttere
Daniel Porte, Jr., MD és Steven E. Kahn
A csökkent glukóztolerancia a 2-es típusú diabetes kialakulásának fokozott kockázatával kísért metastabil állapot, mely többnyire a hasnyálmirigy-sejtjeinek működését és az inzulinnal szembeni érzékenységet is érinti. Ebből az következik, hogy a sejtek működését vagy az inzulinszenzitivitást, illetve lehetőség szerint mindkettőt javító életmódbeli változtatásokkal és gyógyszeres kezeléssel a cukorbetegség talán megelőzhetővé válik.
University of Washington and Metabolism Division/Research Service (151), Veterans Affairs Puget Sound Health Care System, 1660 South ColumbianWay, Seattle, WA 98108, USA Current Opinion in Endocrinology & Diabetes 1999, 6 (suppl 1):S17–S21© 1999 Lippincott Williams & Wilkins, Inc.
Az inzulinrezisztencia és a hyperinsulinaemia jelentősége
Az inzulinrezisztenciához egy sor metabolikus és vascularis rendellenesség kapcsolódik, melyeket együttesen metabolikus szindrómának nevezünk. Ide tartozik a centrális (android) típusú obesitas, a csökkent glukóztolerancia, a 2-es típusú diabetes, a hypertonia, a dyslipidaemia és hyperurikaemia. Ezek a rendellenességek – illetve a metabolikus szindróma általában – összefüggésben állnak az atherosclerosis és a cardiovascularis kórképek folyamatának felgyorsulásával, ami a 2-es típusú diabetes korai halálozásának legfőbb oka. Az inzulintermelés kinetikájának rendezése által a betegek klinikai állapota és életkilátása legalább némileg javíthatók.
Department of Internal Medicine and C N R Institute of Clinical Physiology, University of Pisa, Olaszország Current Opinion in Endocrinology and Diabetes1999, 6 (suppl 1):S13–S16© 1999 Lippincott Williams & Wilkins, Inc.
A 2-es típusú diabetes epidemiológiája és természetes lefolyása és a praediabeteses állapot
Paul Zimmet, MD, PhD, FRACP
Az American Diabetes Association (ADA) 1997-es jelentésében és a WHO a diabetes klasszifikációjáról és kritériumairól 1998-ban kiadott ideiglenes jelentésében a csökkent glukóztoleranciát és a kóros éhgyomri vércukorként nemrégiben leírt átmeneti állapotot határozták meg a diabetes kialakulásának stádiumaiként, illetve annak kockázati tényezőjeként. Az iménti állapotok megnövekedett kardiovaszkuláris kockázattal társulnak, és sok ilyen kóros glukóztoleranciájú betegnél alakul ki 2-es típusú diabetes.
International Diabetes Institute, 260 Kooyong Road, Caulfield South, Melbourne,Victoria 3162, Ausztrália Current Opinion in Endocrinology & Diabetes1999, 6 (suppl 1):S23–S27© 1999 Lippincott Williams & Wilkins, Inc.
Nateglinid: a szulfanilurea-származékoktól kémiai és farmakológiai szempontból eltérő glukóz-szenzitív inzulinotrop szer
Beth E. Dunning, PhD
A nateglinid igen gyors hatáskezdetű és rövid hatástartamú glukózszenzitív inzulinotrop szer, amelyet a 2-es típusú diabetes kezelésére fejlesztettek ki. Kémiailag nincs kapcsolatban a szulfanilureákkal, mivel a D-fenilalanin aminosavból származik, és hiányzik belőle a szulfanilurea-rész.
Metabolic and Cardiovascular Diseases, Novartis Institute for Biomedical Research, 556 Morris Avenue, Building 133, Room 2032, Summit, NJ 07901, USA Current Opinion in Endocrinology and Diabetes1999, 6 (suppl 1):S29–S31© 1999 Lippincott Williams & Wilkins, Inc.