|
Magyar Reumatológusok Egyesülete |
|
MRE Vándorgyűlés |
Rendezvény kezdete: 2025.09.18. | Rendezvény vége: 2025.09.20. |
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ |
A rendezvény Web oldala: https://www.congress-service.hu/rendezveny/mre2025 |
Tisztelt Kollégák! Az MRE 2025. évi vándorgyűlését szeptember 18-20. között rendezzük meg, visszatérve egy jól ismert helyszínre, Debrecenbe, a Kölcsey Központba. A korábbi kongresszusok hagyományait megtartva igyekszünk Önök számára magas színvonalú szakmai programot biztosítani. Ennek megfelelően állítjuk össze az előadások és poszterek tematikáját, amelyek magukba foglalják a klasszikus reumatológiai betegségekre, ritkább kórképekre, a patogenezis területére fókuszáló eredményeket, bevonva egyes társszakmák területét is. A poszterek bemutatása most is e-poszter formában történik majd. Követve a hagyományokat, a szerzők az előadóteremben, röviden, szóban is bemutathatják munkáikat. Az előadások és poszterek mellett számos szponzorált szimpózium is lesz. Idén három kiváló reumatológusnak, Jose Maria Alvaro-Gracia, Laure Gossec és Ziga Rotar professzoroknak adhatjuk át az MRE tiszteletbeli tagságát elismerő okleveleket. Ebben az évben a Belák Sándor emlékérem, az MRE Érem Kiemelkedő Klinikai Munkáért, de Chatel-díj és az MRE díszoklevelek átadására is sor kerül a hazai reumatológiáért sokat tett kollégáknak. Orvos-kongresszusunkkal párhuzamosan zajlik majd a szakdolgozói egyesület, az MRSZE vándorgyűlése is. Az MRE kongresszus résztvevői hosszú évek alatt hozzászoktak, hogy a szakmai program mellett szórakoztató kikapcsolódásra is mindig van lehetőség. Debrecen belvárosa kiülős éttermeivel, cukrászdáival biztosít kikapcsolódást a tudományba belefáradt kollégáknak. A Déry Múzeum meglátogatása mindig felüdülés lehet a kultúra elkötelezettjeinek. A Nagyerdei pihenőpark és tó felüdülést ad a természet kedvelőinek. A két közös est programja legyen meglepetés. Az MRE Elnöksége, Vezetősége, valamint a technikai szervező Congress & Hobby Service cég nevében minden érdeklődőt szeretettel várunk debreceni vándorgyűlésünkre! Üdvözlettel: Prof. Dr. Bálint Péter Prof. Dr. Szűcs Gabriella az MRE és a vándorgyűlés elnöke az MRE főtitkára A Vándorgyűlés helyszíne: Debrecen Kölcsey Központ (4032 Debrecen, Hunyadi János u. 1-3.)
A program megtekinthető ide kattintva
További részletes információk, online jelentkezés a rendezvény weboldalán: https://www.congress-service.hu/rendezveny/mre2025 |

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság |
|
XXVII. MIT-MLDT Laboratóriumi Szakmai Továbbképző Tanfolyam |
Rendezvény kezdete: 2025.10.02. | Rendezvény vége: 2025.10.02. |
Mesterséges intelligencia a laboratóriumi diagnosztikában és Allergológia
A rendezvényre diplomások és szakdolgozók jelentkezését egyaránt várjuk! Időpont: 2025. október 2. csütörtök 9.30 -16.00
Helyszín: ÉPC-Honvédkórház, Budapest Róbert K. krt. 44. (bejárat a Papp Károly utcából) „Kék terem” (az épületben a bejárattól tájékoztató táblák lesznek elhelyezve).
Közlekedés: A kórház 4 perc séta az Árpád híd pesti hídfőjétől (3-as, kék metró), megközelíthető 1-es villamossal, 32-es autóbusszal.
Jelentkezés: Idén a jelentkezés csak elektronikus úton történik!
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 30.
Diplomások számára (orvos, klinikai biokémikus, egyéb diplomások): A következő linken lehet a regisztrációt elvégezni, ami maximum 5 percet vesz igénybe: https://forms.office.com/e/E5dGr2WY09
Részvételi díj 5000 Ft, amit a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 10200823-22222909-00000000 számú bankszámlájára kérünk átutalni. Az átutalás megjegyzés rovatába kérjük feltüntetni: „MIT-MLDT nap” és a résztvevő neve.
Részvételi díjat azoknak kell fizetnie, akik a Tanfolyam elvégzésével szakképzési pontot szeretnének jóváíratni. A rendezvénynek helyszínt adó ÉPC-Honvédkórház dolgozóinak részvétele, ill. a szakképzési pontok jóváírása térítésmentes.
Szakdolgozóknak: A következő linken lehet a regisztrációt elvégezni, ami maximum 5 percet vesz igénybe: https://forms.office.com/e/uH3Za5eKig
Szakdolgozóknak részvételi díj nincs.
A rendezvény utóakkreditált lesz.
Az Egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól szóló 63/2011. (XI.29.) NEFMI rendelet 1.sz. melléklete értelmében pontszám az alábbi szakmacsoportokba tartozó szakdolgozók számára szerezhető meg:- Laboratóriumi diagnosztikai tagozat
- Közegészségügyi-járványügyi tagozat
A program megtekinthető ide kattintva |

doki.NET |
|
5th International Conference on Cardiology |
Rendezvény kezdete: 2025.11.28. | Rendezvény vége: 2025.11.29. |
Szakterület(ek): Kardiológia |
Tudományos információ: Beaula Gabriella |
Munkahely neve: Scientex Conferences |
Címe: USA, Paris, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle |
Tel: 19292245068 |
E-mail: heart@scientexevents.com |
Szervező: Beaula Gabriella |
Munkahely neve: Scientex Conferences |
Címe: USA, Paris, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle |
Tel: 19292245068 |
E-mail: heart@scientexevents.com |
Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Allée Du Verger Roissy En France |
A rendezvény Web oldala: https://www.heart.scientexconference.com/ |
Join us at the 5th International Conference on Cardiology, a global platform for leading cardiologists, researchers, and healthcare professionals to discuss groundbreaking advancements in heart care and research.
Theme: "Exploring New Horizons in Cardiology and Research"
Why Attend?
• Expert Speakers: Gain insights from global pioneers and thought leaders in cardiology and cardiovascular research.
• Innovative Research: Explore topics such as advanced imaging techniques, AI in cardiology, and cutting-edge treatments for cardiovascular diseases.
• Networking Opportunities: Connect with global leaders, collaborate with peers, and gain fresh perspectives.
Key Highlights:
• Exclusive Sessions and Panel discussions on the latest innovations in Cardiology
• Lectures by the active Investigators
• Keynote forums by Renowned Speakers
• Speaker Forum
• Poster Sessions on latest Innovations in all the relevant Areas
• Panel discussions and interactive sessions.
• Open Innovation Challenges
• Poster Sessions on every career stage
• Young Research Forum
• Post-Doctoral Career Development Session
• B2B Meetings
• Global Networking with 50+ Countries
• Novel techniques to benefit your research
• Best platform for Global business and Networking opportunities
• Excellent platform to showcase the latest products in Cardiology and affiliates
Conference Link: https://www.heart.scientexconference.com/
Conference Brochure Link: https://www.heart.scientexconference.com/brochure
Check the Scientific Program: https://www.heart.scientexconference.com/scientificprogram
|
|
|
 |
|
doki.NET |
|
Neurology Conference 2025 |
Rendezvény kezdete: 2025.10.18. | Rendezvény vége: 2025.10.19. |
Tudományos információ: Emily Winslet |
Címe: India, Scottsdale, 15205 North Kierland Blvd. |
Tel: 02134573399 |
E-mail: info@pubscholars.org |
Szervező: Winslet Emily |
Munkahely neve: PubScholars Group |
Címe: PubScholars Group, Gurgaon, Tower – A , office no – 299 , Spaze it park |
Tel: 07042134266 |
E-mail: pubscholarsgroup@gmail.com |
Helyszín: Thailand, 10310 Bangkok, PubScholars Group |
A rendezvény Web oldala: https://pubscholars.org/ |
Join us for the Neurology Conference 2025, scheduled to take place both in-person in Bangkok, Thailand, and virtually from October 18-19, 2025. Organized by the PubScholars Group, this premier event offers a unique platform for professionals, researchers, and experts in the field of Neurology and Mental health to connect, collaborate, and explore groundbreaking advancements. |