Egyesületünk életében 2002.okt.14-19 között Budapest-Hévizen tartott 34. ISMH (International Society of medical Hydrology) világkongresszus kiemelkedő esemény volt mely hosszú távón pozitívan befolyásolja a hazai balneológia fejlődését

 

Rövid beszámoló:

 

 

A kongresszus melyet a Magyar Balneológiai Egyesület és MOTESZ közösen  szervezett az utóbbi évtizedek legmagasabb színvonalú tudományos programját mutatatta be. 100 előadás és 60 poster került bemutatásra. 30 ország közel 400 résztvevője vett részt az üléseken.

Az alaptudományok szekciójában K.L Resch(Németország) hansúlyozta,hogy az Evience Based Medicine ma már a hydro és balneoterápia szerves részét képezi és enélkül ez a szakma is elképzelhetetlen.

Y. Othsuka(Japán) 6 hetes balneoterápia előnyös hatását igazolta az immurendszerre(A T sejszám arány csökkent és a B sejtekké nőtt) B.Becker (USA) az immerzió(vizbemerülés) élettani hatásait  ismertette a kardiális,endokrin és légzőszervi rendszerre.

Három reumatológiai szekció foglalkozott a mozgásszervi betegek balneo-hydroterápiás kezelésével. Z Karagülle(Törökország) Rheumatoid Arthrtisben végzett  randomizált, kontrollált tanulmányait ismertette, kiemelvén annak pozitiv mérhető hatásait. Bálint G (Magyarország)a hdyro és balneoterápiás tanulmányok metodikájával, kiértékelésével foglalkozott. S.Sukenik(Izrael) gyulladásos mozgásszervi betegségek kezeléséröl számolt be a Holt-tengeri fürdőcentrumokban.

J. Lambeck(Hollandia)a vizalatti gyógytorna  pozitiv hatását foglalta össze derékfájos betegekcsoporton,.V Fialka Moser(Ausztria) a komplex regionális fájdalom syndromárol tartott referátumot(Ö egyébként az Eurpai Unió Fizioterápiás és Rehabilitációs munkacsportjának a főtitkára). Érdekes szinfolt volt W.Buchanan(Canada) aki egyben a világ egyik legelismertebb reumatológusa beszámolója a placebo terápiáról.

Külön szekció foglalkozot a szénsav  fürdő előnyös  hastásaival a perifériás érbetegségekben( ezek a vizsgálatok léser doppler flowméterrel kontrolláltak) és B. Hartmann(Németország)az európai szénsavtársaság irányelveit ismertette.

J.Schmidt (Franciaország) Raynaud syndromában igazolta a szénsavgáz jó hatását.

A radon szekcióban a külföldi előadások mellett  a hazai gyógyvizek és gyógyhelyek radontartalmáról is információkat kaphattunk.

A bőrgyógyászati szekcióban R. Schiffner(Németország) a balneofototerápia legujabb eredményeiről számolt be psoriasisban  melyet Holló P (Magyarország) a hazai adatokkal egészitett ki.

A rehabilitácio szekcióban V.L Israel(Brazillia) gerincvelő sérültek vizitorna terpiájáról adott elő.

Igen sikeres volt az ivókúra szekció ahol Chr. Guttenbrunner(Németország) az a gyógyvizes ivókúra elveit  ismertette és Halmy L(Magyarország) a hazai  gyógyvizekkel végzett ivókurás tapasztalatairól számolt be. P. Vergnes(Franciaország) az ásványviz  előnyös hatását vázolta  szájüregi megbetegedéseknél.

F Maraver(Spanyolország) az ivókúra jótékony   hatását ismertette haemodyalizált betegeken.

A Biometerológia szekcióban P. Hőppe(Németország)1000  emberen végzett felmérést az időjárás és az egészségi állapot kapcsolatáról ,míg

S.Kagimori(Japán) az időjárás és stroke kapcsolatát analizálta.

A gyógyhely szekciókban(mely a gyógyidegen forgalom és az orvosi munka szoros kapcsolatát és egymásrautaltságát bizonyítja)  érdekes ismertetést kaptunk G Jónsson(Izland) és A. Huamani(Peru) részéröl ezen távoli országok termálvizkincseiről és azok felhasználásáról.

Bender T (Magyarország)részletes előadást tartott  a balneológia  hazai helyzetéröl a magyarországi fürdőtörténetröl és a  magyar  gyógytényezök sokaságáról.

A thalassoterápiás szekcióban(tengervizzel történő gyógyitás) Y. Aghisi(Japán) a mélytengeri víz emberi szervezetre gyakorolt élettani hatásait ismertette, G. Mitton(Dél Afrika) a tengeri hinár szerepéröl beszélt a gyógyitásban.De volt külön fitoterápiás és légzőszervi szekció is. 

A kongresszuson a hazai orvosok jelentős számban, 20 előadással képviseltették magukat.

A kongresszus magyar szempontból kiemelkedő szakmapolitikai sikert is eredményezett hiszen az eddig is mintegy 40 országot tömörítő világszervezet a következő 4 évre, 1929 után másodízben(akkor egy évig báró Korányi Sándort) ismét magyar elnököt választott dr BenderTamás a Magyar Balneológia Egyesület elnöke személyében valamint egy német és egy török alelnök mellett dr Géher Pált választotta pénztárosává. Ez egyben azt is jelenti, hogy Magyország számára óriási lehetőség  adódik a termálvíz készletünk és gyógyidegenforgalmunk propagálására, fejlesztésére  és egy új felállítandó iroda létrehozásával olyan helyzeti előnyhöz juthatunk melyből koordinálni, tudjuk a szakmát és  sok sok évtized után  ismét vezető szerephez juthatunk Európában  a balneoterápia és a gyógy-idegenforgalom területén.Ez irányú vezető tevékenységünk fontos lépés lehet az EU csatlakozásunkban is!